Nehéz megszokni az egyébként trehány és korrupt baloldali (közéleti) értelmiségnek, hogy a magyar politikai tájkép tényleg megváltozott. Jött egy ember, aki mára a legpolitikusabb politikussá vált -- pusztán azáltal, hogy túlhelyezte magát "jón és gonoszon" (a liberális demokrácia moralitásán, vö. Nietzsche), és elkezdte működtetni a politika sajátlagos rendezőelvét: a hatalmat.
Azért nehéz megszoknia a tisztes úri szalonnak ezt a jelenséget, mert éppen maga járult hozzá a "jó és a gonosz" korrumpálásához -- vágta el az utat a maximálisan jó értelemben vett, jobb helyeken még mindig domináns liberális (erkölcsi fókuszú) politizálás előtt --, amikor eleszdéeszesedett, ezért nincs már milyen alapról szónokolnia. A moralitást moralizálássá züllesztette, mert magáévá tette a politika hatalmi érdekét, de továbbra is erkölcsi (demokratikus) nyelvezetet használt. Most, amikor valaki kimondta és aszerint él, hogy a politikában a moralitás érdektelen, a moralizálás nem több mint a korrupció főhajtása az erény előtt, illetve egyetlen faktum van, és ez az erő, a baloldali házinép talaját vesztette, és máig nem talál fogódzót. Pénze nincs, a politikusai suták, legitimációja alig. (Jellemző, hogy a legutóbbi affér óta idestova 48 órája folyik az önmarcangolás, amelynek vitathatatlan csúcspontja, hogy a Klubrádió ma du. 5 órai híreiben az első három perc Kuncze rádiós karrierjének siratásával telt. Ahelyett, hogy a politikusit siratták volna, ha már.)
Kedvemre való látni ezt a tengeribeteg közeli állapotot. Orbán persze az erő kultuszába gabalyodva jóval közelebb került a nemzetiszocializmushoz, mint hinné és szeretné, de kétségtelen megtette mindenkinek azt a szívességet, hogy legalább láthatjuk: nem lehet büntetlenül túl sokáig hatalomban tartani a jellemtelenséget és a mindennapi korrupciót, ha el akarjuk kerülni az erő(szako)t. Mert valamilyen pozitív szervezőelv előbb-utóbb fel fog lépni a hiány betöltésére. Továbbá van olyan logika, amellyel a korrupció úgy is kiiktatható, hogy közben újjászületve ünnepelni lehet mint egy új világ elismert alkotórészét. Viszont -- látni kéne már -- akkor más lesz a jelentése (miként más is lett) és nem támadható egyszerű (vagy akár rendszerszintű) korrupcióként, hiába görcsöl ezen a tévelygő ellenzék.
Orbán most újrarendezi a tájat. Irt, tarlót éget, épületeket tesz földdel egyenlővé, újakat emel, újra fásít, ha kell, hegyeket épít. Amit tesz, egyeseknek korrupciónak, illetve a régi kontextusból autokráciának tűnik -- az új tájban azonban újszerű játékszabályok születésének, új rendnek, amely az amorális hatalmat (a népi zsargonban: a nemzetet és az igazságot) szolgálja. Új világot alakít, amelyben a baloldalt nagyjából némaságára és észrevétlenségre ítéli. (Szinte a poszthoz időzítve született meg ma a Hivatalos Történelem Nemzeti Hivatala, a VERITAS is. Gyanítom, nem terem majd sok babér a baloldalnak ebben a történelemben.)
De: az ellenzék előtt továbbra is ott a lehetőség, hogy kreatívan viszonyuljon a helyzethez, és ellentámadásba menjen át. Ám ez az ellenzék nem a mai baloldali ellenzék lesz már. (Nem akarom hosszan ragozni, miért, lásd a cikk elejét.) Az, nagyon helyesen, most pántlikázza az önfelszámolását. Nincs kétségem afelől, hogy Orbán akkor sem tudná győzelemre vinni a hatalmi politizálást, és előbb-utóbb akkor is elbukna, ha ellenzéke sem volna -- mert a világ nem kedvez neki, és a rendszere, mint minden etatizmus, nagyon alacsony hatékonyságú.
De távolról sem mindegy, mikor és milyen állapotban adja át az országot. Az egyetlen, ami ezt siettetni tudja, egy új ellenzék lehet.
