Megnéztem a nol videóján Bajnaiék kiruccanását Felcsútra, meghallgattam, amint Bajnai egy mikrofonnal a kezében, a sofőr mellől előadja a szürreális országképét (a kétségtelenül legalább olyan szürreális felcsúti stadionnal a háttérben), és felhördültem, nem, nem lehet, hogy ez az ember aspiráljon itt bármire, és rögtön elkezdtem újra keresni Orbán igazát. Mea culpa, amiért ez ilyen primitíven hangzik, de az emberi motivációk túlnyomó része állítólag érzelmi alapú, primitív. Úgy élek, mint a választók.

Well, Gyurcsány nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni leggyengébb kormányfőnk (miközben a mostani, ahogy megírtam már, a legkártékonyabb kormányunk), szemben azzal, ahogy láttatni szeretné magát, ő a megtestesült politikai impotencia. A pártját képtelen volt megrendszabályozni, a közpolitikai döntései gyenge minőségűek voltak, a korrupció a maga balkáni módján virágzott mindkét kormánypárt kis kertjében, az ország a Fidesz kíméletlen ellenségessége miatt is, amivel viszont nem tudott mit kezdeni, minden eresztékében recsegett -- egyszóval gratula. Bajnai elé valószínűleg letette a térképet az IMF, kormányzás nem volt, de érezhető volt (lett volna, ha nincs a Fidesz) a konszolidációnak valamilyen reménye, más kérdés, hogy ez a konszolidáció olyan latin-amerikai, kelet-ázsiai típusú valutaalapos konszolidáció lett-e volna, felére zuhanó reálbérekkel, monetáris pénzszivattyúval, egy szűk gazdasági-politikai elit autoriter uralmával, "washingtoni konszenzussal" és támogatással -- vagy nem. Valószínűleg nem annyira, mert az ország nem volt annyira rossz állapotban, mint mondjuk a kilencvenes évek Mexikója, Argentínája, Indonéziája stb., és az IMF sem volt már a "régi". Ehhez képest Orbán tyúkra lőtt ágyúval.

Orbán legnagyobb (komplex) hibája, hogy mesterségesen felnagyította a romlást, túl sokat kockáztatott ahhoz képest, hogy tízmillió ember sorsát intézte, és túllőtt a józanul elérhető célon. Ma ott tartunk, hogy a (nem mondom, hogy eredendő, mert eredetileg, ugye, ott volt egy kudarcos brüsszeli deficitnövelési kísérlet, de) kezdeti cél, a közteherviselés konszolidált átstrukturálása azért nem történhetett meg, mert i) egyszerre akarta ezt véghez vinni a külföldi (korporatív) és a belföldi (lakossági) szereplőkkel szemben, ii) a kettős hadjárat állomásait mindig meglepetésszerűen, gyakran durva hazugságokkal kommunikálja, iii) a hadjárat alapvető etikai tartalmát (annak igazságosságát) kiüresítette a nepotizmus és a maffiaállam kiépítésével, ami miatt a kárvallott lakosság rögtön becsapottnak is érezheti magát, és iv) közben a gazdasági eredmények látványosan elmaradnak, ezért ma már mindenki érzi, illetve -- különösen az utóbbi 4-5 évben kényszerűen megszerzett közgazdasági műveltségünk alapján -- egyre többen tudják is, hogy amit most elkezdenek osztogatni a választások előtt, azért egyszer majd ki kell fizetni a számlát, hiszen nem áll mögötte valós eredmény. Volt tehát egy kezdeti kreatív gondolat (a közteherviselés átstrukturálása), amelyből mára a legdestruktívabb tett lett.

Ám Orbánnak ettől még igaza volt abban, hogy a neoliberalizmus nagyot bukott, hogy az államokra nagyobb szerep várhat a jövőben (különösen egy alacsony politikai kultúrájú és bizalmi szintű országban, mint a mienk), hogy a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől (és ezért mindent összevetve inkább elviseli, hogy folyamatosan a képébe hazudjanak, áltassák, sőt azt is, hogy csökkenjen a jóléte), hogy a baloldal hitelessége legalább tíz évre oda, és hogy az EU-nak se (erkölcsi vagy szervezeti) integritása, se tudása, se jogalapja, hogy komolyabban beavatkozzon a nálunk folyó dolgokba. Mind emiatt Orbán világképe még nem idejétmúlt, ami folyamatos legitimációt biztosít számára. Az ún. baloldalnak viszont nincs versenyképes világképe -- ez itt a lényeg.

Ezen túlmenően Orbán vezéri karizmája eldöntheti a csalódottak és a hívek összecsapását. Amíg a másik oldalon csak olyan alakokra utalhatja magát a magyar, mint Bajnai, Mesterházy, Fodor stb., és ezeket olyan nyolcvanhétszer leszerepelt káderek veszik körül, mint X, Y, Z, és az érvkészletük nem üti meg azt a mércét, ami ellensúlyozhatná a félig hozott, félig rájuk vetített gyengéiket, addig a mérleg nyelve Orbán felé billen. Igazából nem is kellene ehhez pedagógusbért emelnie, újra kirabolnia a közműveket (fideszül "rezsit csökkentenie"), újra nekiesnie a devizahitelek ügyének -- ez mind azért történik csak, mert Orbán biztosra akar menni, nem akar semmilyen gikszert -- nem akar még a végén csalni is, bár megtenné, ha kell. Egyébként tök mindegy, mert kétmillió magyar a csalást is vállalhatónak tartaná -- Magyarország még legalább egy generáció hosszan nem a jogállamról fog szólni.