1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.07.19. 08:22 HaFr

Az Orbán-korszak folytatódik

Megnéztem a nol videóján Bajnaiék kiruccanását Felcsútra, meghallgattam, amint Bajnai egy mikrofonnal a kezében, a sofőr mellől előadja a szürreális országképét (a kétségtelenül legalább olyan szürreális felcsúti stadionnal a háttérben), és felhördültem, nem, nem lehet, hogy ez az ember aspiráljon itt bármire, és rögtön elkezdtem újra keresni Orbán igazát. Mea culpa, amiért ez ilyen primitíven hangzik, de az emberi motivációk túlnyomó része állítólag érzelmi alapú, primitív. Úgy élek, mint a választók.

Well, Gyurcsány nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni leggyengébb kormányfőnk (miközben a mostani, ahogy megírtam már, a legkártékonyabb kormányunk), szemben azzal, ahogy láttatni szeretné magát, ő a megtestesült politikai impotencia. A pártját képtelen volt megrendszabályozni, a közpolitikai döntései gyenge minőségűek voltak, a korrupció a maga balkáni módján virágzott mindkét kormánypárt kis kertjében, az ország a Fidesz kíméletlen ellenségessége miatt is, amivel viszont nem tudott mit kezdeni, minden eresztékében recsegett -- egyszóval gratula. Bajnai elé valószínűleg letette a térképet az IMF, kormányzás nem volt, de érezhető volt (lett volna, ha nincs a Fidesz) a konszolidációnak valamilyen reménye, más kérdés, hogy ez a konszolidáció olyan latin-amerikai, kelet-ázsiai típusú valutaalapos konszolidáció lett-e volna, felére zuhanó reálbérekkel, monetáris pénzszivattyúval, egy szűk gazdasági-politikai elit autoriter uralmával, "washingtoni konszenzussal" és támogatással -- vagy nem. Valószínűleg nem annyira, mert az ország nem volt annyira rossz állapotban, mint mondjuk a kilencvenes évek Mexikója, Argentínája, Indonéziája stb., és az IMF sem volt már a "régi". Ehhez képest Orbán tyúkra lőtt ágyúval.

Orbán legnagyobb (komplex) hibája, hogy mesterségesen felnagyította a romlást, túl sokat kockáztatott ahhoz képest, hogy tízmillió ember sorsát intézte, és túllőtt a józanul elérhető célon. Ma ott tartunk, hogy a (nem mondom, hogy eredendő, mert eredetileg, ugye, ott volt egy kudarcos brüsszeli deficitnövelési kísérlet, de) kezdeti cél, a közteherviselés konszolidált átstrukturálása azért nem történhetett meg, mert i) egyszerre akarta ezt véghez vinni a külföldi (korporatív) és a belföldi (lakossági) szereplőkkel szemben, ii) a kettős hadjárat állomásait mindig meglepetésszerűen, gyakran durva hazugságokkal kommunikálja, iii) a hadjárat alapvető etikai tartalmát (annak igazságosságát) kiüresítette a nepotizmus és a maffiaállam kiépítésével, ami miatt a kárvallott lakosság rögtön becsapottnak is érezheti magát, és iv) közben a gazdasági eredmények látványosan elmaradnak, ezért ma már mindenki érzi, illetve -- különösen az utóbbi 4-5 évben kényszerűen megszerzett közgazdasági műveltségünk alapján -- egyre többen tudják is, hogy amit most elkezdenek osztogatni a választások előtt, azért egyszer majd ki kell fizetni a számlát, hiszen nem áll mögötte valós eredmény. Volt tehát egy kezdeti kreatív gondolat (a közteherviselés átstrukturálása), amelyből mára a legdestruktívabb tett lett.

Ám Orbánnak ettől még igaza volt abban, hogy a neoliberalizmus nagyot bukott, hogy az államokra nagyobb szerep várhat a jövőben (különösen egy alacsony politikai kultúrájú és bizalmi szintű országban, mint a mienk), hogy a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől (és ezért mindent összevetve inkább elviseli, hogy folyamatosan a képébe hazudjanak, áltassák, sőt azt is, hogy csökkenjen a jóléte), hogy a baloldal hitelessége legalább tíz évre oda, és hogy az EU-nak se (erkölcsi vagy szervezeti) integritása, se tudása, se jogalapja, hogy komolyabban beavatkozzon a nálunk folyó dolgokba. Mind emiatt Orbán világképe még nem idejétmúlt, ami folyamatos legitimációt biztosít számára. Az ún. baloldalnak viszont nincs versenyképes világképe -- ez itt a lényeg.

Ezen túlmenően Orbán vezéri karizmája eldöntheti a csalódottak és a hívek összecsapását. Amíg a másik oldalon csak olyan alakokra utalhatja magát a magyar, mint Bajnai, Mesterházy, Fodor stb., és ezeket olyan nyolcvanhétszer leszerepelt káderek veszik körül, mint X, Y, Z, és az érvkészletük nem üti meg azt a mércét, ami ellensúlyozhatná a félig hozott, félig rájuk vetített gyengéiket, addig a mérleg nyelve Orbán felé billen. Igazából nem is kellene ehhez pedagógusbért emelnie, újra kirabolnia a közműveket (fideszül "rezsit csökkentenie"), újra nekiesnie a devizahitelek ügyének -- ez mind azért történik csak, mert Orbán biztosra akar menni, nem akar semmilyen gikszert -- nem akar még a végén csalni is, bár megtenné, ha kell. Egyébként tök mindegy, mert kétmillió magyar a csalást is vállalhatónak tartaná -- Magyarország még legalább egy generáció hosszan nem a jogállamról fog szólni.

167 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr575414386

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazugságnak áradata 2013.07.19. 11:00:38

Orbán a The Wall Street Journal európai kiadásának adott interjújában annyi hazugságpatront sütött el, hogy alig látni a sűrű füsttől. Szinte minden mondata cáfolható: Magyarország 2002-ben még Közép-Európa élvonalában volt, 2010-re viszont a l...

Trackback: Bajnai vs. Mesterházy: Sörmeccs 2013.07.19. 10:43:52

Dübörög az ellenzéki előválasztási kampány. Megkérdeztük az utca emberét, hogy kivel sörözne a jelöltek közül. Ön kivel? Szavazás lentebb, a mozgóképet pedig nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       A névt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sörtelen 2013.07.19. 09:15:04

Pontos. Nincs is mit kiemelni belőle - talán csak a baloldali világkép hiányát.
Ehhez mindenek előtt baloldali politika és politikus, szervezet kellene. Egyik sincs.
Így aztán a szavazásrea jogosultak kábé 45 %-át kitevő dolgozói osztály tesz is azt egészre.
vagyis orbánnak nincs igaza ("a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől") talán csak a kiábrándultság tényében. De ez a rendszerből való kiábrándultság éppúgy lehet, mint a "politikából". Na, ez a falat, amibe minden oldal foga beletörik.

J.László 2013.07.19. 10:37:00

"...a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől..."

Sajnos ezt a magyar nép egy részéről valóban el lehet mondani. Ők adják a "baloldal" bázisát.

xvxvxv 2013.07.19. 10:37:53

kell ennek a legalja, tróger szarembernek még az a négy év ahhoz, hogy örökre eltűnjön az életünkből - s talán a komcsik is lassan kipusztulnak 2018-ra.

ez van.

Nem Penny hajója 2013.07.19. 10:39:28

Tök jó poszt, és baromi igaz, hogy Orbán akár el is csalná a választásokat, de alapvetően semmi szüksége rá.

Másrészt meg azért valahol még sincs rendben, hogy egy elmebeteg vezeti az országot, de hát így jártunk.

Kiábrándító valóság · http://goo.gl/IoXK6 2013.07.19. 10:46:38

Az MSZP foglalja a teret, ezáltal létével akadályozza egy vállalható ellenzék létrejöttét.

Moin Moin 2013.07.19. 10:47:58

„Amikor a dolgok jól mennek, olyankor úgy tűnik, választásokat vesztek, mivel az embereknek már nincs szükségük rám” – nyilatkozta Orbán a ma a WSJ-ben megjelent interjúban (eredetiben itt: online.wsj.com/article/SB10001424127887324263404578613861507944932.html?mod=WSJEUROPE_hpp_LEFTTopWhatNews#articleTabs%3Darticle). Ez magyarra fordítva netán azt jelenti: „Azért, hogy hatalmon maradhassak, tudatosan intézem úgy, hogy rosszul menjenek a dolgok”? :-)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.19. 10:51:16

Bajnai egy hihetetlen balek. Emberként rendes embernek tűnik, nem ismerem, de olyan a kinézete, viszont iszonyú balek, politikusnak teljesen alkalmatlan.

Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de a röhej: úgy néz ki, hogy Mesterházy az egyetlen értelmes politikus az úgynevezett "baloldalon".

J.László 2013.07.19. 10:55:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Bajnai egy hihetetlen balek. Emberként rendes embernek tűnik, nem ismerem, de olyan a kinézete, viszont iszonyú balek, politikusnak teljesen alkalmatlan."

Pontosan így vélem magam is.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2013.07.19. 10:56:50

Sajnos jó a diagnózis...

Orbánt a jobboldalról lehetne megverni, mondjuk ha Sólyom László pártot alapítana. De erre kicsi esélyt látok. 2018-ra kell készülnie az ellenzéknek.

elwood 2013.07.19. 11:01:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Bajnai egy hihetetlen balek. .. kinézete, viszont iszonyú balek, politikusnak teljesen alkalmatlan. "

Medgyesi 2002 ? nem a karizmájával vagy a politikai érzékével verte orbánt.

Poszt Olok001 2013.07.19. 11:06:07

@zombizan: A diagnozis jo, a következtetesed hibäs....

2018-ban mär nem lesz mit ätvenni, illetve esely sem lesz a kiräly alapu rendszer levältäsära. Addigra viktätor länya meghäzasodik es a ferje lesz a kijelölt uralkodo...ha igy haladunk.

Valojäban az elsö ket evben lett volna esely a levältäsukra. Mostmär bomba biztosan kezben tartanak mindent.

rockjano 2013.07.19. 11:08:20

@J.László: Lószart mama…ők adják az un. JOBBOLDAL bázisát

elwood 2013.07.19. 11:08:25

gyanítom én is, hogy egy esetleg csoda esetén bekövetkező kis arányú ellenzéki győzelem sehova nem vezető vergődést hozna.

a gazdaság csak akkor fog nőni, ha megszűnnek a különadók, amihez szja emelés kell. a rezsihülyeséget is abba kell hagyni.

ezt nem lehet kommunikálni sehogy sem. 400 000 lobotómiás tolongana megint az utcán.

ez a szarhalom orbánra kell ráboruljon a következő ciklusban, ami következő négy év újabb 10-15 évvel visz vissza minket a fejlődésben.

valami hihetetlen szerencse kell, hogy még az idén boruljanak a görögök vagy portugálok, vagy leálljon a pénzpumpa az usa-ban, és matolcsy kúszva menne az IMF-hez. de lehet hogy a szekta még azt is simán elfogadná ...

rockjano 2013.07.19. 11:09:02

@zombizan: Azt a jobboldali pártot gyalulnák földbe Orbánék azonnal. Még nagyobb ellenség lenne mint az mszp...

Brix 2013.07.19. 11:09:19

Lehet hogy Bajnai hihetetlen balek, de legalább nem olyan gyűlölködő, hazug, erőszakos politikus mint Orbán.
Amit eddig hallani lehetett tőle:
-a magas keresetek magadóztatása
-állami tenderek civil kontrollja
-szociális biztonság helyreállítása
nagyon vállalható, és kedvező változás lenne a többségnek
Magyarországon , jelenleg a fidesz-közeli politikai-gazdasági elit kisajátította magának az országot. Persze, így tettek a megelőző rezsimek is, de ennyire nyíltan még nem folytatott senki kisember ellenes politikát mint a Fidesz.

konrada 2013.07.19. 11:10:53

A lényege a beírásnak, hogy a mostanit sz.rnak tartó blogíró szerint az az egyenlőre szóba jöhető alternatíva még sz.rabb.

...s ezzel mélységesen egyet lehet érteni.

rockjano 2013.07.19. 11:11:35

@elwood: "ez a szarhalom orbánra kell ráboruljon a következő ciklusban, ami következő négy év újabb 10-15 évvel visz vissza minket a fejlődésben."

A baj az hogy nem borulna rá ez csak álom.

Szépen elvergődnénk itt egyre csökkenő életszinvonalal zabálva a profi demagógiájukat

"a szekta még azt is simán elfogadná" az mindent elfogad MINDENT

egysmás 2013.07.19. 11:15:50

Fasza, hogy kivétel nélkül mindenki leírja az ellenzék vezetőit azok közül, akik állítólag az Orbán éra végét tartanák üdvözítőnek!

Igazán felemelő érzés visszaolvasni a fidesz propagandáját úton-útfélen, lejáratókampányát és annak hatását megismerni állítólagos ellenzéki blogokból!

Roppant szép dolog arra koncentrálni, hogy hogyan lehet kihozni, hogy a végére Orbánnak valahogy mégiscsak igaza legyen, különösen a legnagyobb hazugságaival kapcsolatban!

romkocsmában merengő félázsiai származék 2013.07.19. 11:16:48

Fájó, de minden szavával egyetértek.
@Kiábrándító valóság: A modern magyar baloldal éppen az MSZP-nek köszönhetően nem létezik.

J.László 2013.07.19. 11:18:45

@rockjano:
A cikkíró és magam is kifelejtettük, hogy a szájuk is mocskos.

elwood 2013.07.19. 11:19:48

@romkocsmában merengő félázsiai származék:

na és.
jobboldal meg a fidesz miatt nincs.

attól nagyok, hogy szavaznak rájuk.

Tyreo 2013.07.19. 11:20:41

Ahogy már írták előtte. Ha az mszp feloszlatná magát, azonnal lenne kormányváltás.

J.László 2013.07.19. 11:21:16

@elwood:
Csalással verte Orbánt.

xvxvxv 2013.07.19. 11:21:36

@Poszt Olok001: mondjuk, ezeken a blogokon többen észrevették és szóvá is tették, hogy ez a közönséges lótolvaj mindig előre elmondja, mit fog a következőkben csinálni.

az utóbbi időben kétszer is tett utalást arra ez a sunyi, tolvaj fasz, hogy oroszországban "jól mennek a dolgok, igaz, ott nem is az ún. demokrácia van".

ez a teljesen amorális ember biztosan játszik a gondolattal, hogy ha újrázik, valami más államformát hozzon be.

de, hosszabb távon ez a fideszes maffia fos úgy sem fog működni. másfél millió szavazó az voltaképp lófasz, semmi. egyedül a komcsiknak köszönheti az uralmát - a nyomorúlt tálib, megvezetett prolijain kívül, plusz az élősködők, ingyenélők, seggnyalók több tízezres hada.

konrada 2013.07.19. 11:22:10

@rockjano:

Na ja, hiszen minden közvéleménykutató szerint a mostani kormánypártnak a legmagasabb támogatottsága a 40-50-es korosztályú, iskolázott, dolgozó férfiak között van.
S hát ez persze szerinted ezek a tulajdonságok azokra jellemző, nem pedig azokra, akik nem tesznek, nem tettek le semmit az asztalra.

...azért tán nem véletlen, hogy azok, akik tudják, mi volt, és tudják, mi mibe kerül, azok közt ilyen magas az arány.
Hiszen ők, akik ezt az országot eltartják, tudják legjobban: mi az, amit a többitől várhat, és mi az ami jobb, ha nem jön vissza.
(Miközben azt is tudja, hogy a mostani is sz.r. De ennyi idősen, munkatapasztalattal már megtanult mérlegelni.)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 11:22:30

@J.László: Nem, nem a baloldal bázisát adják. Ez a nagyar nép. És ennek köszönheti Orbán Viktor az áhított kétharmadát. Sajnálom, nyilván nem véletlen, hogy szokásodhoz híven elkezdtél "baloldalazni" mert tudod, hogy így van. Magadra vetted, nem ok nélkül.

egysmás 2013.07.19. 11:23:42

@Tyreo: Az is mondták, hogy ha Gyurcsány nem lenne, Orbán sem lenne!

Gyurcsány nincs, Orbán van.

Az ilyen vágyvezérelt gondolkodás, mint propaganda, fasza dolog, csak blőd hazugság.

Ez is csak arra való, hogy még kevesebben szavazzanak a lejáratott politikai entitásokra.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 11:24:48

@J.László: Ez bebizonyosodott valaha, vagy csak pofázol, mint egy hülye?

egysmás 2013.07.19. 11:24:49

@J.László: Persze, Medgyessy elcsalta az Orbán által szervezett választásokat!

J.László 2013.07.19. 11:25:10

@maffiabaloldal az új mantra 2014re:
Érted jöttünk elvtárs, nem ellened. A ti érdeketek, hogy közel negyed század után legyen már végre egy épeszű baloldal Magyarországon. Értetek "baloldalizok", nem ellenetek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 11:28:15

@J.László: Énértem te ne tegyél semmit. Inkább valódi jobboldali pártot óhajtanál... az ország érdekében, nem ezt a korcsot, ami a fidesz ma.

lobaszopiatej 2013.07.19. 11:28:23

Úgy látom Orbán Kádárizmussal akarja gyógyítani a válságot, ezt nevezi "unortodox"-nak.

Katonás vezető (végrehajtani azonnal ami kipattan a fejéből), célzott újraelosztás (hűbéreseknek), magas adók hadd meneküljön a sok fiatal, maradnak a szavazói (agyhalott munkaképtelen zombik).

Balt 2013.07.19. 11:28:53

@Kiábrándító valóság: Távol álljon tőlem a maszop mentegetése (nem is szavaztam rájuk soha, nem is fogok), de azért a nyugger poltisztekkel, külsőleg szponzorált Bajnai stábbal és megélhetési méregzöldekkel súlyosbított Milla minden, csak nem "vállalható ellenzék".

Jhonnyq 2013.07.19. 11:29:46

@J.László: Orbán menni fog és nem 5 hanem szűk 1 év múlva...
A mostani ellenzék lehet töketlennek tűnik de figyeljetek csak jövő év elején mi fog történni...Badarság lenne korábban előállni komolyabb támadással a fidedesz ellen...Az emberek 2/3-a ma már rühelli a fideszt és ezt jövőre meg is mutatják majd...Hamis közvéleménykutatások ide,agyatlan támogatók oda,a narancskomcsiknak vége lesz...

Szevasztok 2013.07.19. 11:29:55

@rockjano: "Azt a jobboldali pártot gyalulnák földbe Orbánék azonnal. Még nagyobb ellenség lenne mint az mszp..."

Pedig akkor sincs más esély.

von Putri 2013.07.19. 11:31:24

""...a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől..."

Amikor a libsi-bolsi elbukik a választáson, termélszetesen nem saját magát hibáztatja érte. Mindig a nép a hibás, mert nem építette elég lelkesen a komenizmust, mert nem szavazott a libsire

Ez az ideológia ágyaz meg a népnevelés hatékonyabb eszközeinek, mint például a tömegbe lövés. Mert ezekért nem kár, ugye Fletó elvtárs?

egysmás 2013.07.19. 11:32:24

@rockjano: Mi az, hogy jobboldali párt?

Keresztény baloldali?
Nemzeti-keresztény szocialista?

Jobboldali párt egy van Magyarországon, az pedig az MSZP.

romkocsmában merengő félázsiai származék 2013.07.19. 11:32:38

@elwood: Bármelyik maffiacsoport kerül is hatalomra, az országnak nem lesz jobb, kár ebben reménykedni. Kényszerpályán halad az ország az összeomlás felé. A Fidesz és az Mszp a beteg társadalom tünetei. Demagógiára éhes a nép, ezek a pártok csak kiszolgálják a keresletet.
@Tyreo: Az MSZP eltűnése kihúzná a talajt Orbán alól.

belekotty 2013.07.19. 11:33:44

@J.László: Hmmm... milyen miniszter elnök az akinek regnálása alatt az ellenzék elcsalhatja a választásokat?

Rive 2013.07.19. 11:36:48

"Az Orbán-korszak folytatódik"

Mindig is szerettem volna közelről látni egy államcsődöt.
De lehet, hogy ez most egy kicsit túl közel lesz...

Balt 2013.07.19. 11:37:24

@Jhonnyq: Tegyük fel, hogy így lesz. Garantálom, hogy az első évet nem húzza ki egy ilyen tesze-tojalíció, mint amit most összeütni próbálkoznak. Ez van, voltaképpen a Fidesztől függetlenül.

von Putri 2013.07.19. 11:38:09

@Brix:
"Amit eddig hallani lehetett (Bajnaitól):
-a magas keresetek magadóztatása
-állami tenderek civil kontrollja
-szociális biztonság helyreállítása
"

Gondolom valamikor 2010 után születhettél, mit sem tudva Bajnai eddigi tevékenységéről

A pontok közül egyedül a magasabb személyi jövedeleadókadók látszanak reálisnak, pont ezért nincs esélye nálam

gnme 2013.07.19. 11:38:23

@xvxvxv: másfél millió?

na, akkor majd most kap a pofájára

igencsak rászolgált

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=662098

elwood 2013.07.19. 11:40:26

@J.László:
"Csalással verte Orbánt. "

Ez egy legenda ami nálad már beépült.
Tudom, hogy tények nem tudnak meggyőzni, csak rend kedvéért:
- a választást a fidesz és pintér szervezte és bonyolította.
- a választások eredmnyét az előző parlament egyhangúlag elfogadta.
- a jelenlévő külföldi megfigyelők nem láttak kirívó szabálytalanságot.

De neked valszeg mindegy.

J.László 2013.07.19. 11:41:45

@elwood:
Lényegében a 2006-os választást is elcsalták.

J.László 2013.07.19. 11:42:36

@elwood:
Közben két kamarillapuccs (2004, 2009). Így kell ezt csinálni.

rockjano 2013.07.19. 11:43:05

@Szevasztok: Ez nem esély hanem álom.

Ezt a rezsimet csak balról lehet leváltani és nincsenek illúzióim velük kapcsolatban sem. De még mindig sokkal kevesebb kárt tudnak okozni mint ezek...

rockjano 2013.07.19. 11:43:44

@egysmás: Na ja ez igaz, a jobboldalit magyarországi értelemben értem, egyébként egyik párt sem igazán az aminek lennie kéne...

elwood 2013.07.19. 11:44:32

@J.László: hát persze, tudom én is. nyilvánvaló, hogy minden választás csalás volt amikor nem az egyetlen alkalmas vezető nyert.

rockjano 2013.07.19. 11:46:23

@konrada: A támogatottság nem kor vagy státusz függvénye.

A liberálisok aránya is köztük a legnagyobb meg Bajnaiék támogatottsága is ott a legerősebb.

Nagyon sok alavsony társadalmi státuszu fideszes…

Amúgy meg a rezsicsökkentéses stb.. demagógiujákat miért zabálják ezek a magas társadalmi státuszuak annyira akkor????

Szevasztok 2013.07.19. 11:50:15

@rockjano: "Ez nem esély hanem álom.
Ezt a rezsimet csak balról lehet leváltani "

Ezt a rezsimet nem egyszerűen leváltani kell - egy másikkal.

Ennél sokkal többet kell tenni - a maffia délelőttös és délutános csapatának a váltógarázdálkodását kell megállítani.

Na ez egy igazán szép feladat. (Egy klasszikust idézve: "A siker esélye minimális. Mire várunk még?")

Ezért érdemes dolgozni, küzdeni, kudarcokat elviselni!
De a mostani baloldalt támogatni? Pfff.

Poszt Olok001 2013.07.19. 11:50:24

@xvxvxv: A fityesz kommunikäcio lenyege, hogy valami nagyon durvät benyögünk, amin az emberek felhäborodnak es utäna "csak" egy kisebb durvät teszünk. A birka nep pedig benyeli, mondvän,h lehetne rosszabb is... hülye a magyar!

Ne hidd,h a maffiaällam nem sokäig letezhet...a kommunizmus is jol kitartott pär evtizedig.

ursus artos 2013.07.19. 11:52:13

Mocskosul szenved a baloldal.
De addig szenvedni is fog, amíg a politikája abból áll, hogy Orbánra reagál. Ez van 1998. óta.
Itt az ideje építeni, létrehozni valamit. Mert eddig csak romboltak...

koborvadász 2013.07.19. 11:53:35

@konrada: Elhiszed amit a médiában leközölnek? Közvélemény kutatás?

Munkahelyemen százan vagyunk abból 5 ember szavazna a fideszre. A többi ellene, mivel nincs kire, ezért nem mennek szavazni.
Gyors közvélemény kutatás: 5% fidesz támogatottság, 95% nem szavaz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 11:55:32

@J.László: Tehát minden választás, amikor nem Viktor nyert, csalás. Ühüm. És meg te mondod az általad "baloldalként" aposztrofáltakra, hogy mást hibáztatnak a vereségért. Fura teremtmény a fideszhívő, na.

xvxvxv 2013.07.19. 11:58:01

@Balt: alapjaiban semmi nem változott az emeszpében 2010 óta. ráadásul ez az attila gyerek egy rossz vicc. szegény, tényleg azt képzeli magáról, hogy el tudna vezetni egy országot. az utcára kivonuló, feltüzelt alja orbán-prolik pár hónap alatt kivégeznék. csak makogna meg izzadna a homloka. vt. a kommerek szépen beleülnének a fidesz szégyenteljes jogi rendszerébe és szépen használnák ki azt.

sajna, ennek a nyomorúlt Baltazárnak kell nyernie. ez az egyetlen reményünk.

aztán 2014 őszétől már látni fogjuk a trendeket. akkor a hülyítés már nem fog működni. plusz beindulhatnak nem várt kaotikus folyamatok, amelyek nem feltétlenül erőszakosak, de úgymond "szellemiek" is akár - akár a parlamenten kívüli jobboldalon is.

de az is lehet, hogy véglegesen elkezdünk fehér-oroszországozódni, ez is benne van a pakliban.

koborvadász 2013.07.19. 11:59:25

@von Putri:
Úgy vélem a törpevezéred az aki mindenért mást okol, önmagát megmentőként feltüntetve.
Még egyszer nem hagyta el a száját, hogy valamit rosszul csinál, csinált ( lenne miért elszámoltatni )

stim 2013.07.19. 11:59:36

Hafr jól ír, sok mindenben egyetértek vele.

Pár ponton különbözik a véleményünk.
1, "a magyar nép cinikus, kiábrándult, szervilis, bosszúszomjas mindenkivel szemben, aki jobban él, ugyanakkor menekül a felelősségtől és a cselekvéstől" ez ugyanolyan általánosítás, mint bármilyen más rasszizmus. Magamból kiindulva kapásból cáfolnám és azért mert a baloldal elképzelése vagy annak hiánya nehezen találkozik a világban történő folyamatok realitásával az még nem jelenti azt, hogy mindenki kiábrándult, szervilis...stb. A jobboldalt a tények, a realitás igazolja. Ha valaki a tények ellenére hisz valamiben idehaza az a baloldal.

Vitatkoznék azzal is, hogy a választások hívők vs.csalódottak közötti meccs lenne. A "hívők" nagy része egyszerűen hasonló módon racionális mint a londoni elemzők vagy sok más hasonlóan józanul, a tények alapján gondolkodó ember és intézmény. A csalódottság a baloldal szempontjából érthető. Nincsenek a baloldalon hiteles, vezetésre alkalmas személyek, elvek, ideológia. A szocializmus már megbukott; itt, Magyarországon és sok más megszállt közép-európai országban kipróbálták; adósságfelhalmozással és médiahazugsággal illetve idegen hadsereggel erőszakkal fenn lehetett tartani évtizedekig de a történelem bebizonyította, hogy nem működik. Idegen az ember természetétől. József Attila írta, hogy "ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet". Én úgy gondolom, hogy akkor lesz mindegy, hogy sokat dolgozol vagy keveset. Aki többet dolgozik, többet érdemel; az érdemei szerint megérdemli azt a többet amiért megdolgozott. A szocializmus egy letűnt eszme, mint a csendes óceáni szigeteken a háború után tovább harcoló japán katonák; a képviselői sem értik, hogy már vége van vagy anyagi érdekük fűződik hozzá, hogy ne akarják látni, hogy nem működött, nem működik. Olyan dologba kapaszkodni ami egyszer megbukott nem csoda ha kiábrándultsághoz és csalódottsághoz vezet. Egy idő után szembe kell nézni a realitásokkal.

Az, hogy a szocializmus ilyen egyértelmű formájával Európa nyugati felén nem találkoztak és ezért nem tudnak vagy akarnak róla tudomást venni, hogy ez valójában milyen az szerintem szintén jól kitapintható érdekek miatt történik. A nyugat-európai országok nagy része kevesebb mint egy évszázada még gyarmatartó politikát folytatott. A kapitalista tőkefelhalmozás erről szólt. Hozzászoktak egy bizopnyos szintű szociális jóléthez amiért nagy részben a gyarmatokon dolgoztak meg és ennek a többletnek az elvesztése problémákkal jár. Itt, Közép-Európában nem voltak gyarmattartó országok; nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy külföldről legyenek komoly bevételeink. Sőt, inkább különböző függőségi viszonyokban vették el tőlünk a munkánk gyümölcsét. Aki ezt meg akarja szüntetni azt én támogatom. Ez nekem a jól felfogott érdekem. Ez a pár sor számomra "nem is kellene ehhez pedagógusbért emelnie, újra kirabolnia a közműveket (fideszül "rezsit csökkentenie"), újra nekiesnie a devizahitelek ügyének -- ez mind azért történik csak, mert Orbán biztosra akar menni, nem akar semmilyen gikszert" annyit jelent, hogy szem előtt tartják a választók érdekeit. Őszintén, minek örül jobban a választó, ha ő szponzorálja a külföldi energiaszolgáltatókat válság idején vagy ha válság idején könnyítik a terheit? Mire való egy állam, egy közöség, egy szerveződés ha nem arra, hogy védje a tagjai érdekeit? Az egyén mindig gyengébb egyedül mint a közösség. Ezért alakultak ki falvak, városok, országok, államok. A baloldal ezt a lépést elképzelhetetlennek tartotta és ez itt a fő probléma a baloldallal. Nem elég tökös, hogy védje azoknak az érdekeit akik rá szavaznak és nincs elég elképzelése ahhoz, hogy meglássa a lehetőségeket. Engem nem érdekel, hogy azért mert gyenge, gyáva, szervilis vagy mert csak szellemileg alkalmatlan rá. Nem kell tudnom miért nem engem képviselnek. Egy vezetőnek vannak elképzelései, céljai amiket el akar érni. A hatalom egy eszköz arra, hogy lehessen vele élni vagy visszaélni. Látok mindkettőre példákat de minden hibája ellenére a jobboldal egyértelműen alkalmasabb az irányításra.

Egyébként megnézhetjük mire megy az Európai Únió is a szocialista többséggel. A választások az Únióban meg fogják mutatni, hogy az emberek hogyan gondolkoznak a képviselőikről. Ettől félnek, ezért támadóak amikor Magyarországon előrehaladást tudnak felmutatni más politikai hozzáállással. Egy ilyen válságot ilyen garnitúrával nehezen kezelnek.

konrada 2013.07.19. 12:05:00

@rockjano:

Valóban, azokat a pártokat választók közül...

...de az adott korosztályú és státusú (40-50 éves iskolázott, dolgozó férfiak) rétegnél azért összességében messze nagyságrendekkel nagyobb a támogatottsága mint a liberálisaknak, és Bajnaiéknak.

...viszont a válaszodban ott a lényeg: a valódi társadalmi bázissal (10% körüli és feletti támogatással) rendelkező pártok közül a többinél nem jellemző.
...és ez az előzményre mond azért valamit.

(De az igaz, hogy az alacsonyabb státuszúak között IS többségben vannak. Amiből az következik, hogy valamit jól csinálnak a politikában, ha egyszerre tudják azokat is megszólítani, aki fizet és azokat is, akik kapnak

....meg azt is, hogy a szoclib oldal valamit nagyon elqrt, ha még az igéretekkel amúgy megvehető birkanyáj sem hiszi el nekik, hogy ők majd....;)

von Putri 2013.07.19. 12:05:18

"az ország nem volt annyira rossz állapotban, mint mondjuk a kilencvenes évek Mexikója, Argentínája, Indonéziája stb., és az IMF sem volt már a "régi". Ehhez képest Orbán tyúkra lőtt ágyúval."

Remélem a szerző nem készül felelős politikusnak, akitől - én legalábbis - határozott döntéseket és aktív cselekvést várnék. Mert az ilyen "egyrészről-másrészről" típusú gondolkodás, meg az utólagos nagy bölcsesség egy kalap ratyit nem ér, amikor felelősen dönteni és cselekedni kell

Magyarországot csak a gyors IMF hitel mentette meg a bedőléstől, de ennek nagy ára volt. Az IMF részéről is mostanában már erősen kritizált tandem felállás - tehát hogy az IMF és az EU tisztviselői együtt döntenek a programokról - még sokkal nagyobb zsarolási potenciállal, szakszerűtlen, ideológiai alapon motivált belespofázással járnak mint az IMF önálló ténykedése a harmadik világ országaiban. Meg kell nézni milyen mélységig szólnak bele Görögország vagy Olaszország ügyeibe. A Bajnai féle tesze-tosza ficsúrokat pedig még a tyúk is eltapossa

Mizantrop 2013.07.19. 12:08:49

Nagyon elkeserítő és nagyon pontos írás. Azt sem szabad elfeledni, hogy az ún. jobboldali szavazóbázis kötődése a Fideszhez teljesen transzcendens módon történik, gyakorlatilag hitbéli kérdés, és ugye a hit alapja az, hogy nincs kétely, csak a totális elfogadás. Ha valamit a belső erkölcsi érzék rosszallana is, az nem lehet, hogy Tartuffe téved, oka van, hogy ezt teszi. Kész. Ha a feleségedet kúrja az asztal tetején, ahol Orgonként rejtőzöl, annak is oka van.
Ezzel szemben a (nem elvakult, nem fundamentalista - mert azért ilyen is akad) baloldali vagy balközépre tartó szavazók mindig fenntartják maguknak a kétkedés, az autonóm döntés jogát, azaz nem félnek teljesen elfordulni attól, akit addig támogatnak, ha azt látják, hogy azok huzamosan elveikkel ellentétesen cselekszenek. Ez történt talán 2010-ben is. Ehhez jön még az az általános nemzetkarakter, amelyet a poszt írója sajnos nagyon pontosan felvázol, tanulmány is igazolja, amit mond (Tárki, 2009.). A mélyben egy álszent, hazug és intoleráns nemzet gyakorlatilag a saját álszent és hazug és intoleráns életét igazolja Orbán iránti ragaszkodásával (mintegy magának teremtve meg saját vezérét), s a nyitást, az újítást, a toleranciát épp olyan gyanakodva figyeli, mint ahogy figyelte az akkori magyar modernitást az 1900-as évek elején. Ady pont ugyanerről beszélt, pont ugyanezt az országképet vázolta verseiben, publicisztikáiban elemi erővel. Ami az igazán elkeserítő, az nem Orbán meg a Jobbik, ők csak a testet öltött tünetek, hanem éppen ez a zárt, intoleráns ország, ahol a "buzigyűlölő" fekete ruhás a rendőröktől 1 cm-re üvöltve és fenyegetőzve büszkén vállalja az arcát, mert tudja, hogy ez a társadalom nem köpi ki magából mint a slejmet. Nincs már immunrendszer.

combo 2013.07.19. 12:09:04

Mindig is lehetett látni a Fidesz menővereiből, hogy nekik is érdekük, hogy az MSZP erős párt maradjon...

konrada 2013.07.19. 12:11:36

@koborvadász:

No, akkor ki is győzött?;)))

(Hiszen a nem szavazó ebben az esetben annyit ér, mint a munkahelyeden a fűk, meg a fák. Így nyugodtan beleszámolhatod azokat is, és lesz a darabszám 100 000, a döntést akkor is az 5 fogja meghozni!;))

gnme 2013.07.19. 12:12:20

gondolkozzunk <kocc> a melósokra! (ez a duma mindig bejön)

béllláim zúrban (béla három elll)

csökkent a kéményseprés díja, tehát mindenképpen vityára kell szavazni

hvg.hu/tudomany/20130717_szandekosan_kapcsoltak_le_az_eutdij_rend

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.19. 12:13:27

Nem hiszem, hogy folytatódna az Orbán kormány!

Túl nagyok azok a rétegek, amiknek problémát okozott és még nagyobbak azok, akiknek a problémáit nem oldották meg!

Nem lett több munkahely! ez 700 ezer ember.. 700 ezer család...

Nem oldódtak meg a szabad kereskedés feltételei, így a szabad kiskertes vagy kisforgalmú állatartás feltételei...

A jogállamiság sem lett helyreállítva... Sőt.. még mélyebb lett a közalkalmazotti diktatúra!

Az államigazgatás bonyolódott, az állam adósodik elfele!

Szóval azért mert pár szenzáció hajhász cég, meghallgat 1000 embert.. a népszerűségekről.. nem hiszem, hogy a választásokon elérné a felét is.. a FIDESZ! Főleg ha a keresztények kilépnek, mert amit tesznek, az már vállalhatatlan keresztényi szemel!

Myrath 2013.07.19. 12:13:28

Szerintem egyre többen figyelnek oda a nem demagóg és nem populista gondolatokra. Sőt, egyre többen nézik a számokat. Ideológia nem menti meg az országot a csődtől, azt nem lehet megenni.
Azt látom, h Bajnai inkább a leendő teendőket emeli ki, a gazdaság és a bizalom helyreállítása a fő célja. Egységben gondolkodik, nem fideszesben és hazaárulókban, és ez a legesleg fontosabb. Kitűzni egy tök egyszerű célt; éljünk jobban! Ezen célnak kell összerántani a megosztott magyar társadalmat. Hatalmas kelepcében van Mo a megosztottsága miatt.
Még egy észrevétel.
A demokrácia a sokszínűségről is szól. A választási törvény miatt ezen sokszínű alkotó elemeknek egyesülni kell, ha nyerni akar. Ez nonszensz, és nem lehet belőle más mint szürke. Azt kell megértetni, h ez a szürke sok-sok színből áll, és a dem ellenzék esetleges győzelme után ezen sokszínűség kibontakozhat. Én bízom Bajnaiban, és remélem, h új arcok is meg fognak jelenni az összefogásban, és az XY-ok kicsit háttérbe szorulnak.

pánpéter 2013.07.19. 12:13:54

@stim: ez így rendben van. tökéletesen megfogalmaztad a lényeget.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2013.07.19. 12:15:29

@rockjano: nyilván, ha megjelenne egy olyan, emblematikus figura által vezetett jobboldali párt, amelyik a Fidesztől középre állna, azt abban pillanatban a fő ellenségként kezelnék és mindent megtennének a totális lejáratása érdekében. Ugyanakkor nem nagyon hiszem, hogy más esély van a Fidesz leváltására. A baloldal sem személyeit tekintve, sem programjával nem alkalmas az ország megszólítására. Egy ilyen párt csak egy nagyon komoly ember vezetésével élhetne tűl. Sólyom Lászlón kívül én nem tudok olyat, aki erre alkalmas lehetne, akit nem lehet azonnal kommunista bérencként a sárba tiporni.

koborvadász 2013.07.19. 12:15:34

@konrada: 40-50 évesk kisdobosként, úttörőként nőttek fel az iskolákra akkoriban jellemző fegyelem mellett.
Volt KISZ, örsi foglalkozás, demagógia dögivel.

Viktor ezt lovagolja meg. Csak meg kell nézni, hallgatni a levegőbe durrogtatott faszságait.

Az összes politikust le kéne lőni, bezárni.
Az általuk elsikált pénzeket visszaszerezni.

A következő politikus csapatot szigorú kontroll alatt tartani. Nem elnézni nekik, hogyan lopnak szét egy országot, adnak el egy országot, állami adósságba taszítva a népet hosszú generációkon keresztül.

A hibás döntéseikért, tetteikért, hazugságaikért, csalásaikért semmiféle elszámoltatás nem érte őket.

Bezzeg az állampolgárt beszabályozzák olyan szinten ami mindenféle jogot sért.

koborvadász 2013.07.19. 12:18:10

@konrada:
Húúú b'meg.
Ki???? Mond meg???

Így számold a 2/3-ot!

Magyarország többsége nem akarja se törpedilettánsadolf viktorodat látni sem a leszerepel, hiteltelen többi pollitikust sem.

Ez olvasható ki a közvélemény kutatásból!

pánpéter 2013.07.19. 12:19:31

@Myrath:
"Bajnai inkább a leendő teendőket emeli ki"

Bajnai gazdasági miniszter volt abban az időben, amikor a gazdaság évről évre rosszabbul teljesített. gazdasági miniszter volt, amikor IMF kellett a csőd elkerülésére. gazdasági miniszter volt, amikor 9% fölött volt a recesszió. a kormány tagja volt, amikor rekord méretű, közel 9%-os volt a hiány.
ő nem integrátor, hanem az MSZP kormányok tagja, majd miniszterelnöke.
új arcok az összefogásban? ki? a bukott rebiszes, a drogos, vagy kik? a szakadár lmp-sek?

apro_marosan_petergabor 2013.07.19. 12:20:13

@xvxvxv:
Ha hosszú a nap hihetetlen mennyiségű hülyeséget össze bírtok írni... s ez vonatkozik majd az összes "baloldali" kommentre

Poszt Olok001 2013.07.19. 12:20:36

Mikor szoktok es szoknak le az emberek arrol, hogy jobb es bal oldallal kiabäljanak egymäsra. Jol sikerült a 2002 ota tarto ellensegkereseses es megoszto fidesz kampäny. Elhitettek az emberekkel, hogy oldalak vannak, pedig CSAK Magyarorszag van! Aki nem ezert tesz a parlamentben, annak pusztulnia kell onnan. Nincs szükseg mnegelhetösegi "bünözö" politikusokra es hazaarulokra sem (pärttol függetlenül). Amikor ezt felfogja a magyar, akkor kezdödhet egy igazi rendszervältäs.

Kedves fityeszesek...elfelejtettetek, hogy vezereitek is a kommunizmusban nöttek fel, tanultak...ezt most meg is van az eredmenye. Ennel elvakultabb kommunista brigäd talän csak a 70-es evek elejeig letezett (utäna kezdett puhulni a rendszer).

Mäsreszt: a fidesznek sosem volt 2/3-os többsege... az nem 2/3-ad, ha csak a välasztok (max) 50%-a megy el szavazni es ne felejtsetek el,h külföldröl nem Titeket kritizälnak, hanem viktätort es a rablo bandäjät, illetve a diktaturäjukat.

Balt 2013.07.19. 12:21:00

@koborvadász: "Gyors közvélemény kutatás: 5% fidesz támogatottság, 95% nem szavaz."

Akkor ebből mi jön ki? Nyertek a nemszavazók?

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:21:25

@koborvadász: "Gyors közvélemény kutatás: 5% fidesz támogatottság, 95% nem szavaz. "

vagyis fideszes többség van a melóhelyeden.

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:23:14

@Poszt Olok001: "Mikor szoktok es szoknak le az emberek arrol, hogy jobb es bal oldallal kiabäljanak egymäsra."

jövőre, ha eltűnik a baloldal a süllyesztőben végleg :)

Balt 2013.07.19. 12:23:17

@xvxvxv: Mondjuk 2010-ben is ez volt a "remény". Hogy "Orbán sem tud mást csinálni" (de tud, mint kiderült), meg hogy "már ősszel meg fog bukni". Aztán tessék. :)

apro_marosan_petergabor 2013.07.19. 12:25:07

@zombizan:

Mitől vagytok úgy oda Sólyom Lászlótól?
Attól, hogy ő gátolta meg alkotmánybíróként a reprivatizációt, mely egyedül Mo-on nem történt meg K Európában? Legalizálva ezzel az állam által indított szabadrablást, orgazdaságot...

Vagy azért, mert szintén alkotmánybíróként megakadályozat a kommunista bűnöző banda elszámoltatását?

apro_marosan_petergabor 2013.07.19. 12:26:34

Igen, még 8 év "baloldal" mentes kormányzás, s egész jó, működő képes ország leszünk.

Poszt Olok001 2013.07.19. 12:30:17

@$$$=$$$: Hehehe...jol erzem,h nem fogtad meg a mondandom lenyeget? :)

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:31:21

@Poszt Olok001: csak viccelődtem. értem én.

koborvadász 2013.07.19. 12:32:10

@$$$=$$$: Ja! A törpe nézetből.

5% szavazattal érvénytelen a választás.
Amúgy a szétcseszett országot senki nem akarja irányítani, nem is tudnák, hiszen minden piktorék kezében van. Az alkotmányt meg úgy írták, hogy nekik jó legyen.

Poszt Olok001 2013.07.19. 12:32:26

@apro_marosan_petergabor: ez a nezöpont müködökepes, ha mezesbödön mellett ülsz most. Ha az orszäg erdeket nezed, akkor mär most közepkori szinten van minden. Nem jobb es baloldal hibäja ez. A välasztok büne,h engedi a rabläst 30 eve...

Csetepaté márki 2013.07.19. 12:33:10

„miközben a mostani, ahogy megírtam már, a legkártékonyabb kormányunk”

Ugy van, ugy van! Ez a ganaj orban szazezerszamra gyartja a nyugdijasokat, ami piackepes vagy monopolhelyzetben van, azt eladja külföldieknek, a költsegvetest leszarva kölcsönböl szorja a penzt meg kormanyzas helyett csak handabandazik meg az ellenzeket szidja!

J.László 2013.07.19. 12:33:15

Valaki magyarázza már meg a ballibsiknek, hogy a leadott szavazatokat szokták megszámolni, nem a le nem adottakat.

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:36:21

@koborvadász: ráadásul bárki is próbálná irányítani, ahhoz előbb be kéne menni a parlamentbe. az meg úgy nehéz ha 400ezren elállják az utat ugyebár :)

Myrath 2013.07.19. 12:36:30

@pánpéter:

fideszfigyelo.blog.hu/2010/05/12/szijjarto_gumicsontvazai

Grafit is ajánlom figyelmedbe, illetve megemlíteném, h volt egy krach, ami borított mindent (tőzsde, árupiac...)

Poszt Olok001 2013.07.19. 12:36:43

@koborvadász: na igen...volt mär rä pelda,h viktorek tävozasa utän szart hagytak maguk utän, amit lehetetlen volt kezelni (mondjuk alkalmatlan is volt a hatalom rä). Amugy nincs alkotmäny...pärtszabälyzat van alaptörvenynek ätnevezve...

agymenet az egesz orszäg.

Evente 3x megyek haza. Minden alkalommal elrettenek, hogy mi a fax kerül annyiba a bolti termekekben.. itt 50 EURO-bol megtöltök egy beväsärlokocsit. Otthon meg lassan a harmadät sem tudom megtölteni ue. penzböl. 2 ev alatt szemmel läthato a különbseg...jobban teljesitesz viktätor, gratulälok!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 12:39:08

@pánpéter: Szerintem te nem fogsz bajnaira szavazni. Ez a te dolgod. Te magánügyed. Miért érzed, hogy világgá kell kürtölnöd? És miért gondolod, hogy bárkit is érdekel?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 12:41:34

@$$$=$$$: Azért ha én megnyerném a választást, és az ellentábor nem akarna beengedni a parlamentbe (vagy hidakat foglalgatna, mint a hülyegyerek), megtalálnám a megoldást. Remélem, az első sorban lennél a tüntetők között...

koborvadász 2013.07.19. 12:41:47

@$$$=$$$:
Matek! KicsiCsikóhal!

5% fideszes az a 100-ból öt darab ember.
Elállja az utat.
A maradék 95% egyben egyet ért! Nem akarja látni a fideszt.

Na már most, 5 útonállóval szemben 95 fsazkivan ember. Hehe! :-P

Ennyi!

xvxvxv 2013.07.19. 12:45:48

@Balt: hát igen. nálunk a családban van kőfideszes. fél éve ment csődbe a vállakozásuk, behalt a piacuk. most munkát keres. mondjuk, nem idegeskedik, van pénze, de töretlenül hisz. ez tényleg ilyen hagymázos hit, amit rájuk raktak, ilyen metafizikai. szó szerint a szájukba is szarhatsz, azt is megköszönik. mondjuk, kicsi zsidó van benne, elég pénzéhes, és picit zavarja a csőrét a trafikos dolog, de az is csak annyiban, hogy most mennyit kaszálhatnak, abszolút nem a dolog jogi-erkölcsi oldala.

szóval, ezeket a szerencsétlen tálib orbánhívőket csak a huszas évek illegális kommunistáinak tükrében értheted meg. hisznek. kész. ha nem hinnének, megbolondulnának. hittek 15 éven keresztül, cseppnyi kétely nélkül. ha kételkednének, 15 évnyi hit-munkát dobnának ki a faszba. és ezt nem fogják megtenni. mégha tudat alatt tudják is sokan, milyen alja népség ez. lásd valamelyik orbán zombit fentebb, nekem címezve:

"hihetetlen, hogy egy ilyen hosszú nap mennyi hülyeséget össze tudtok írni" kész. az ő részéről el van intézve. péntek van. letelt a munkaidő, megy haza. a kognitív disszonancia feloldva.

pánpéter 2013.07.19. 12:46:46

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: és miért gondolod, hogy a te véleményed bárkit is érdekel, ha az enyémet minősíted így? vagy te tán különb vagy másoknál? több, okosabb jobb? ugyanmár töki...

koborvadász 2013.07.19. 12:47:24

@Poszt Olok001:

Ezzel én is így vagyok. Ausztriában televásárolom a kosarat, púposra 80 euróból, itt 30 ropit kifizetek egy fél kocsiért se.

De jobban teljesítünk!

rezsicsökkentés ( növekvő munkanélküliség ) e útdíj ( növekvő árak.
Nem látja a besütött, hülye, hogy az élelmiszer árak hova tartanak mert nem mondja be mindennap a "független" média.
A bankok is kiküldték a tájékoztatóikat, hogy piktorka intézkedései nyomán mennyivel szarabbul járunk stb.

J.László 2013.07.19. 12:48:06

Nem tudom, miért kéne lekurvázni a kormány anyját, ha teszem azt, csődbe megy a káefténk.

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:48:15

@koborvadász: szavazásnál kérdezd már meg kit érdekel az aki nem megy el szavazni.

Szevasztok 2013.07.19. 12:49:37

@koborvadász: "5% szavazattal érvénytelen a választás."

Sajna 2014-ben nem érvénytelen. Ugyanis eltörölték az érvényességi küszöböt

rockjano 2013.07.19. 12:50:00

@Szevasztok: Amin nincs az nincs. Ami van az van. Ez a balodal van olyan amilyen nincs más.

Szép lenne nem a kisebb rosszat választani de ami nincs azt nem lehet választani. Ez van rájuk kell szavazni.

Minden más csak duma...

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:50:28

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: tudjuk. fletóék is megtalálták a megoldást.

J.László 2013.07.19. 12:52:55

Jópofa, hogy panaszkodunk a drágaságra. Ha meg valaminek csökken az ára, földhöz vágjuk magunkat: rezsimutyiii!

rockjano 2013.07.19. 12:53:41

@zombizan: Ha Sólyom aktivizálódna kiderülne azonnal hogy ő is rohadt kommunista és a külföldi tőke embere és egyébként is magyartalan meg olyan furcsán is beszél.

A jobboldalon senki ne várjon semmit ez nem lengyelország itt nem lesz Donald Tusk. Orbánnak nem lesz kihívója akkor sem ha elveszti a következő választást… Ezzel a pártal ezzel azb értelmiségi háttérrel soha.

A saját pártjában már régen kicsinált minden potenciális versenytársat (az volt az első dolga)

nnnnnnnn 2013.07.19. 12:53:45

@koborvadász: "itt 30 ropit kifizetek egy fél kocsiért se"

ó mindjárt megsajnállak hogy 30 ropikat fizetsz egy bevásárlásnál.

J.László 2013.07.19. 13:00:53

@rockjano:
Ma Fodort leszámítva ugyanazok az arcok vezetik a Fideszt, mint köbö 1990-ben (akkor Orbán nem volt elnöke a Fidesznek).

Épp ez a liberráltak egyik visszatérő témája: a kollégiumi szobatársak.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2013.07.19. 13:16:26

@rockjano: természetesen. De nem gondolom, hogy ebben az egy esetben a Fidesz propaganda igazán hatásos lenne. Amúgy nem gondolom, hogy Sólyom lenne a Messiás, azt sem hiszem, hogy olyan nagyszerű miniszterelnök válna belőle. De ennyire személyközpontú politika mellett kell valaki, akivel a pártot azonosítják. A baloldalnak is ez az egyik problémája, hogy több hiteltelen ember közül kellene válogatni. A Fidesztől megújulást várni LOL kategória. Ha Orbánt elvinnék az ufók, attól még minden maradna a régiben.

koborvadász 2013.07.19. 13:17:44

@$$$=$$$:
Nem kell sajnálj! Senki nem kérte!

elwood 2013.07.19. 13:21:15

@zombizan: szerintem fordítva. a fidesz egy one-man-show.

orbán nélkül már sehol sem lennének. navracsicsért vagy rogánért nem menne ki 400 ezer lökött.

az ilyen személyi kultuszok a személy végéig tartanak, és az még soká lesz.

koborvadász 2013.07.19. 13:22:15

Megkaptuk a rendezés jogát, 2021-ben miénk a pálya. Tabletet és Rubik-kockát is bevetettünk, Orbán Viktor két órán át lélegzetvisszafojtva várta az eredményt.

És túúúúlélte! Vazze! Tényleg ő a megváltó!

mokkaczuka 2013.07.19. 13:33:41

@von Putri: Hülyeségeket írsz... a poszt pont arróül szól, hogy mennyire hulladék az összes párt. Azért az, mert hulladék nép termelte ki őket. Ez tellett tőle, néhány kisebb-nagyobb tolvajbanda. A nép visszatükröződik az elitjében. Emlékezz vissza, már Kossuth is vitte magával az államkincstárat. De nagy kár, hogy a Habsburgok nem olvasztották be Magyarországot annak rendje és módja szerint!

Poszt Olok001 2013.07.19. 13:40:08

@J.László: "Jópofa, hogy panaszkodunk a drágaságra. Ha meg valaminek csökken az ára, földhöz vágjuk magunkat: rezsimutyiii!"

Az ärak azert emelkednek mert finanszirozni kell a hibäs döntesek következmenyeit. Jogäszkormäny, de lätja ö is,h kiürült a zsebe. Enged a rezsiböl 10%-ot, de bevezeti az e-utdijat, ami az elelmiszert drägitja, illetve emeli a vällalkozäsok energiaköltseget ami megint az elelmiszert es a fogyasztäsi cikkeket drägitja...

Balt 2013.07.19. 13:40:14

@Poszt Olok001: "Mäsreszt: a fidesznek sosem volt 2/3-os többsege... az nem 2/3-ad, ha csak a välasztok (max) 50%-a megy el szavazni es ne felejtsetek el"

Alkalomadtán azt is add össze, mekkora arányú volt az előző kurzust hatalmon tartani akarók aránya. Nagylelkű leszek, az LMP szavazatainak felét is beleszámolhatod. (Pedig ugye a nevük is a változást sugallta.)

Ppix 2013.07.19. 13:40:26

"EU-nak se integritása, se tudása, se jogalapja, hogy komolyabban beavatkozzon a nálunk folyó dolgokba."

Persze, ahogy Móricka elképzeli. Még 1-2 húzás, a németek elzárják a pénzcsapot, kibasznak az únióból minket és utána előre az argentín úton.
Igaza lesz Orbánnak hogyne.
De én addigra már nem leszek itt.

I-Work 2013.07.19. 13:52:15

Baromság. A neoliberalizmus ugyanolyan hülyeség, mint az unortodoxia.

Orbán egy narcisztikus suttyó. Majd szépen el fogják zavarni.

A "nép" ugyanis soha nem hálás. Most nincs is miért.

I-Work 2013.07.19. 13:53:14

@Ppix:

Van. Cserében nem kötelező közéjük tartozni.

konrada 2013.07.19. 13:53:51

@koborvadász:
Nézd, te sem leszel mindig nyeretlen kezdő.

Eljön egyszer az az idő, amikor rájössz, két rossz közül mindig a kisebiket kell választani, ha egyszer nincs jobb.

...s aki meg nem akar választani, az meg ne csodálkozzon, ha a többiek mondják meg helyette. Mert az, aki semmit nem akar, azt nem érdemes meghallgatni, a véleménye érdekérvényesítés nélkül meg olyan, mint a s...lyuk, az, ami mindenkinek van, de senkit nem érdekel. (Igaz, a mostani b"büszkeséges" időkben ez utóbbi már nem teljesen igaz!;))

I-Work 2013.07.19. 13:55:06

@koborvadász:

Csak hat percig tartaná vissza a lélegzetét...

I-Work 2013.07.19. 13:58:46

@xvxvxv:

Sokan azért hisznek a FIDESZ Baráti Körben, mert 25 éven keresztül bármiben hittek, csalódtak.
Így nem lesz könnyű elzavarni ezeket az önhitt, hatalomimádó, aljas suttyókat.

Poszt Olok001 2013.07.19. 13:59:54

@Balt: Oke, de egyszer sem vertek az asztalt,h öket az orszag 2/3-a tämogatja es hatalmazta fel,h etessek a sajät szarukat az emberekkel..märpedig viktätor ezt teszi lepten-nyomon. Hozzä kell tennem,h az ellenzeket viccnek tartom.

I-Work 2013.07.19. 14:02:23

@maffiabaloldal az új mantra 2014re:

Hol volt és hol lenne 2/3-a? Még relatív többsége sincsen, hagyjuk már.

egyetmondok 2013.07.19. 14:02:31

" Volt tehát egy kezdeti kreatív gondolat (a közteherviselés átstrukturálása), amelyből mára a legdestruktívabb tett lett. " ---írod Hafr,és tisztelettel: Lószart, Mami !

Semmiféle kreatív gondolat nem volt. Olyat Orbántól a kilencvenes évek legelején lehetett hallani,de inkább a nyolcvanas végén,akár még gazdaságról is, amihez állítólag ő már nem ért.

Az egykulcsos SZJA mögé bepumpált ócska fideszes szövegről (arányos közteherviselés ??)ne képzeljük már,hogy kreatív gondolat.
Itt semmiféle terv nem volt Hafr,különösen nem volt semmiféle gazdaságpolitikai terv, nemhogy annak valami szerves részeként adópolitikai terv lett volna. Még a jobboldalt elég jól ismerők is (Mellár, Chikán stb.)is csak néztek egy jódarabig,és aztán kezdtek háborogva csodálkozni,hogy vazzze...nincsen terv,ennyi év ellenzéki nyugalom ellenére se.

Bajnaiban igazad van,és ez szomorú, de nagyon komoly szegénységi bizonyítvány ez azoknak a marketingeseknek is,akik a Bajnai képet alakítják.

Amivel azonban még vitáznék,vagy inkább beszélgetnék róla: azt mondod,Gyurcsány a leggyengébb, Orbán a legkártékonyabb. Ez találó,és egyet is értek vele, de azért megkérdezném, hogy Orbán kártékonysága biztosan az erőt is jelenti ? Ebben én én lennék biztos, és ez még érdekes helyzetet teremthet a választáson.

xvxvxv 2013.07.19. 14:17:24

nol.hu/belfold/a_kozteve_hiradocentrum-foszerkesztojenek_esete_a_trafikmutyival?ref=sso

tényleg, azért milyen már ez a proli kapzsiság? több százezret kereshet a csórikám sültprolija, de neki még kellet két trafik... cserébe csak a fideszes kecsegek seggét kell gondviselőzve napfényesre nyalnia minden nap.

a hülyének is megéri.

mekkora fos ez az ország.

xvxvxv 2013.07.19. 14:43:58

@xvxvxv: most látom csak, hogy ez az a Balázska, a tv2-ős Németh "Fecskenadrád" Lajos fia, a Balázska... hehe. most már főszerki.

"nem összeférhetetlen a pozíciómmal..."

mindenki kúrva lesz ebben a szájbabaszott országban egy szint felett - ahogy az lett a szépreményű Barcza Zsolt elemző is; pedig okos fiú volt, ráadásul a ma reggeli tévés szereplése alapján ő is ráált a kólára, máshogy nem is nagyon lehet ezt bírnia annak a fidesz felső tízezerében, aki nem a velejéig romlott fajta, aki nem egy rákayköcsög, gíróköcsög stb.

Sieg 2013.07.19. 15:06:05

Hogy mennyire nem idejétmúlt Orbán világképe és hogy mennyire bukott a "neoliberalizmus" (akármit is jelentsen ez), annak megítélése egy kicsit még korai...

Az elmúlt négy év másból sem állt, mint a teljhatalom birtokában az ország tartalékainak feléléséből a nyugdíjpénztárak einstandjával és a befektetők (már ha külföldiek vagy nemfideszesek) zsebében turkálással, aminek újabb fejezete készül a választásokra készülődve.
Emellett a gazdaság teljesítménye folyamatosan romlik, csak hát ezek a lopások ideiglenesen elkendőzik.

Azt talán ők is tudják, hogy sokáig nem mehet: nincs még egy ellopható nyugdíjvagyon (csak megnövekedett nyugdíjfizetési kötelezettség), a befektetők nem fogják tűrni, hogy még négy évig az ő farkukkal verje a kormány a csalánt.
Az ország iránti bizalmat viszont legalább egy évtizedre eljátszották, ami sokszorosába fog kerülni az országnak, mint amit most összelopkodtak vele.

Ezért én kívánom, hogy nyerjék meg a következő választást, és egyék meg, amit főztek. Máshogy nem fogja az istenadta politikailag sérült, gazdaságilag analfabéta nép megérteni, hogy csak maguk alatt vágják a fát.

Úgyhogy erre a világkép sikerességi kérdésre térjünk majd vissza még pár év múlva...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.07.19. 15:24:04

"Magyarország még legalább egy generáció hosszan nem a jogállamról fog szólni."

Hol és ez a fószer? Mikor volt Magyarország 'jogállam'? Itt nincs hagyománya a valódi demokráciának, itt mindig egy adott vezetőréteg diktatúrája van, elszámoltatás nélkül!

sörtelen 2013.07.19. 15:25:35

@stim: Márhogy Petőfire gondoltál, igaz?
A többi, innen-onnan felszedett, hallomásból ismert megállapítást pedig hagyjuk figyelmen kívül.
(pl.: "A kapitalista tőkefelhalmozás erről szólt", "...történelem bebizonyította, hogy nem működik. Idegen az ember természetétől.", "A baloldal ezt a lépést elképzelhetetlennek tartotta.", "... Európai Unió is a szocialista többséggel..."

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.07.19. 15:25:51

@I-Work: Majd felébredsz, eccer tényleg elzavarják a Bonsai Duce-t, de az nem a 14-es választás lesz... itt olyan 50% +-5% lesz a narancsoknak

nincs1itt 2013.07.19. 15:41:47

@J.László: Mennyi az élelmiszerek ÁFA-ja, ott Hátsó Hátasztánban?? Illetve mennyi is az ÁFA??? Osztán ha erre mertél válaszolni, akkor furikázz pár száz kilométert(nyugatra) és nézd meg, hogy ott mennyi! Ja és az általános fogyasztási cikkek ára, azonos madzsarisztánival, esetleg cseppet magasabb, de ugye a fizetés... Szóval, kicsi, imbecil fidióta, Te és a hozzád hasonlók maradjatok ott!!!

Jhonnyq 2013.07.19. 15:48:02

@Con Storm: Szerintem is kizárt a Fidesz győzelem jövőre...
Egyszerűen túl sok társadalmi csoporton,túl sok családon,túl sok emberen gázoltak át...
Hazudnak ezek mindenkinek ami érthető de nehezen értelmezhető,hogy magukat miért csapják be ezekkel a valóságot nélkülöző közvélemény kutatásokkal...Már annyit hazudtak,hogy maguk sem tudják mi az igaz és ez az igazi tündérmese...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.07.19. 15:54:55

@nincs_itt: Azt is vedd hozzá, hogy magyarország a 10 milla adócsaló országa! Míg nyugatfelé az adófizetési morál nagyságrendekkel nagyobb!

Ez nem a fizetésen múlik, ezen múlnak az adók mértékei... amikor keveseknek kell sokat fizetni akkor nagy az adóprés, 10x annyian ugyanazt az összeget sokkal könnyebben fizetik ki, és ez nem az aktuális, hanem a mindenkori kormány sara...

Amíg a parlamentben a költségtérítést puszira adják, és nem kell a költségeket számlával igazolni, amíg a lakhatásért pénzt kapnak és van állandó lakhelyük 50km-en belül......

Igen, ezek a magyar politikusok, ezek képviselik a zembereket és a libsiket is!
Kevés aki visszautasítja ezt a fajta apanázst, mert ez JÁR nekik.... Reprezentálják az ország lakosságának elképzeléseit az államról...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.07.19. 15:59:44

@Jhonnyq: Ne legyél szűklátókörű!
hamaros kilóra megveszik a nagycsaládosokat és a nyuggereket, adókedvezménnyel és rezsicsökkentéssel.

Aztán indul a média henger, és ez fog folyni még a csapokból is, ahol nem az csődbemegy, mert már mást nem fognak tudni hirdetni, csak tampont, pelenkát és gyóccert...

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.19. 15:59:51

A poszt alapvetően lehet helyes és igaz, de sok mindent nem vesz figyelembe. Az érveléseink nagyjából emiatt szoktak meginogni.
Kedes HaFr, itt nagyjából azt erősíted meg, hogy az Orbán-rendszert a legjobban Orbán tudja belakni. Azt is tudjuk, hogy Orbán ezt a rendszert populista módon a magyarokra szabta, amit Te is írsz. Csakhogy ezért mindig torzítva fogjuk látni bárkinek is az alkalmasságát, aki épp Orbán ellen szól: esetlennek, féleszűnek, gyengének. Az Orbán-rendszerhez ugyanis csak Orbán-illik.
Ami kevésbé ismert, hogy miként működik a háttérben ez a rendszer (emberek célzott ellehetetlenítése, fenyegetése, vizsgálatok tucatjai kipécézett cégek ellen, fideszes keményemberek egymást irtó dühe baj esetén stb.), ilyenekről óvatosan ír az ember. Általában nem is kerülnek nyilvánosságra. De még megtörténhet!

Más rendszerekhez azonban nem feltétlenül illik az Orbán-rendszer, még az sem biztos, hogy saját alkotmányos rendszeréhez, választási rendszeréhez, nem hogy annál méretesebbekhez! Az, hogy most megy, és ahogy megy, hidd el, nem mond semmit, csak amit már amúgy is tudunk. No ezt majd meglátjuk, két-három év még kevés eldönteni, meglehet, hogy ezalatt Orbánék megint győznek, lehet, hogy konszolidálnak is.
Úgy is gondolkodhatunk hogy rendszerrel szemben rendszer hatékony, és itt jön be az, amit a baloldal világképéről írsz, ami tényleg látványosan hiányzik. Ezt sokan - itt Te is - személyekhez kötik. Rövidtávon ez igaz. Középtávon viszont mindenképp előállítódik egy alternatív világkép (még akár a Fideszen BELÜL is megeshet). A jelenlegi világtrendekből valóban hasznosít az Orbán-rendszer is, de ezt megteheti más is.
Ezért nem kell olyan keserűen látni a dolgokat, mint amit a végén írsz. Egyet kivéve: a jogállam megvédéséhez a magyar politikai kultúra még ramaty állapotban van, annak hiányában a szerencsére is szükség lesz.

nincs1itt 2013.07.19. 16:00:31

@Magánvéleményem: Ilyen aprópánzekkel már nem is akartam fárasztani, a szerencsétlent... Borzalom, hogy "mer'NEKEM jár, mer' ÉÉÉÉN vagyok a KÉPVISELŐ.." Ezzel le is tudta, hogy amit ő kap, az másnak esetleg nem annyira jár, mer'csak... Szóval, hányadék az az ország és ezt a politikusok és a zemberek tették!!!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.07.19. 16:02:49

@politologus: "... Egyet kivéve: a jogállam megvédéséhez a magyar politikai kultúra ..."

Nincs mit megvédeni, mert sosem volt jogállam, és a "politikai kultúra" sem igazán magyar jellemző....

nincs1itt 2013.07.19. 16:08:41

@politologus: Keress magadnak, egy valamire való szakmát, tanuld meg és műveld, mert ez a hablaty, amit összehordtál, az hosszú, mert egyetlen mondatban is összefoglalhattad volna: "Fingom sincs mit kéne tenni." A "politikai kultúra", az meg mijafaszom?? Ja, hogy nem lop és hazudik, az önjelölt kazánkovács, aki mellesleg éppen agysebészként fungál... Az eredményt ismered...
A "politológia" cocciológia, meg a hasonló szertár-ruhatár és büfé szakok, arra jók, hogy ne érts semmihez és semmit!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.07.19. 16:16:12

@politologus: SZóval akkor itt és most igazam van :)

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.19. 16:18:19

@nincs_itt: A politikai kultúra az, ahogyan az emberek vélekednek a politikáról, a politikai értékekről, az intézményekről, a személyekről, saját poltikai lehetőségeikről. Ettől függ a részvétel, ettől függ, hogy mennyien vállalnak politikai szerepet, hogy mennyire aktívak az emberek politikailag.
A politikatudomány lehet, hogy nálunk büfészak de akad, ahol egyetemi kar.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.19. 16:28:43

@HaFr: Ahhoz túl sok állítást tettél! :) Fordulatok is vannak a politikában, látszólag erős alapok secperc összeomlanak, mégoly hosszú trendek megfordulnak. Te nem azon dolgozol most?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.07.19. 16:35:49

@Jhonnyq: Ezt így nem merném kijelenteni!

Sok társadalmi csoportot lefizettek, és az állandó jövedelmekkel rendelkezők nem érzékelik a csalásokat!

nincs1itt 2013.07.19. 16:44:22

@politologus: Na kicsi rigó, most lebuktál... Szóval a politikai kultúra, az nem az, ahogy a politikus viselkedik, hanem az, ahogy pl. Te gondolod, milyennek kellene lenni a politikusnak...
Nem, nem!! Rosszul tudod!
A kulturáltság, általában az erkölcsi és morális normák elismerését(íratlan és írott szabályok, szokások stb.) és BETARTÁSÁT jelenti.
Tehát, a "magyar politikai kultúra" az éppen az ottani helyzet és általános állapotok leképeződése...
Vagyis, a 23 év erkölcstelen, gátlástalan hazudozása és harácsolása az NEM "kultúra", illetve dehogynem, egy bizonyos szervezett körnek, nevezzük most "Családnak" a szubkultúrája. Ezt emelték a "politika" rangjára. Szerintem illene elgondolkodnod, hogy a világon mindenhol miért "büfé" szak a politológia+cocciólógia és a többi hasonló, melléduma és megmagyarázom a hüjeségemet szak... Ne küzdj, nem fogom elismerni, mert érték, mondom ÉRTÉK teremtésére alkalmatlan, viszont cserébe durva sokba kerül...

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.19. 17:28:51

@nincs_itt: Hát, ne haragudj, de erről kár vitát nyitni: van egy politikatudományi fogalma a p.k.-nak, meg van egy sajtóban használatos. Én az előbbit használom. Valószínűleg vannak itt okos emberek, kérdezd meg tőlük is, ha nekem nem hiszel.
A magyar Wikipedián a politikai szocialzáció címszó elején említik, itt az angol: en.wikipedia.org/wiki/Civic_culture
Utánanézhetsz az Almond-Verba-könyvnek (akad az interneten eldugva egy magyar fordítás is), aztán Pye, nálunk pedig Simon János: A politikai kultúra színképei.
Még valami, írtad, hogy "ötletem sincs". Értem, hogy utálod a politológusokat a haszontalanságukért, hogy nálunk sohasem szólank a hogyanról, legfeljebb mentegetik a sok szart. Ezt én is tudom, ezért kellett ilyen is: politologus.blog.hu/2012/04/29/a_politikai_innovacio_2. Szóval talán azokra tartogasd a jelzőidet, akikre valóban illik.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 17:30:56

@pánpéter: Miért nincs igazam?

A "töki" meg, mu-ha-ha. Kiváncsi lennék, hogy szemtől szembe is tökiznél-e...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 17:32:13

@$$$=$$$: Még mindig fletóra maszturbálsz? Nem nagyon tudsz másra gondolni, mi? Fura egy ízlésed van, a zsiráf is bejön az állatkertben?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.19. 17:34:15

@I-Work: Hát, a parlamentben a 2010-ben érvényes választási szabályok szerint van neki, nagyon úgy tűnik. És hát a törvényhozás szempontjából az a lényeg, nem más.

nincs1itt 2013.07.19. 17:40:36

@politologus: figyelj, politológus vagy?? Igen, mert remekül elmagyaráztad a semmit. Következésképpen, haszontalan és valójában semmiféle releváns ismerettel nem rendelkező, de sokáig az iskolapadot koptató egyén. A baj nem a létetekkel van, hanem a "környezettel", ami/aki kitermelte a "a tökéletesen haszontalan embert". Ne erőlködj, mert teljesen irreleváns, hogy mennyi és milyen nemzetiségű senkit sorolsz fel és idézel. Ők pontosan ugyanazt a semmit magyarázzák, amit Te is próbálsz. Ismerem, "egyszer az fog történni, hogy...", ha nem akkor az ellenkezője, de azt is megmondtuk előre!! Nem? De! Hányszor van igazunk? Ahányszor csak akarjuk... Nem? De!! Egy!! Nem! Ez már kettő! Mivel már az elején is igazam volt! Nem? De! Három!!

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.19. 17:45:49

@nincs_itt: A politikai elemzők beszélnek így. Én nem elemzőktől idéztem. Az azért feltűnt, hogy most egy politikai filozófus blogját offoljuk?

toportyánzsóti 2013.07.19. 18:07:20

Bajnaitól be vagytok fosva rendesen,ha ő nyer vége örökre a jobbereknek,hiába mosdatjátok ezt a szerencsétlen tolvaj csuti gátonfutkosót és szektáját akik minden morális,erkölcsi és törvényi határt sokszorosan túllépnek!

Réminger 2013.07.19. 18:57:56

Úgy tűnik, a magyarok most tényleg tanulnak... ahogy a post is mondja, a devizahitelesek kárán talán most tanulja az ország a közgazdaságtan alapjait. bár jobb lenne az iskolában oktatni, de a hittan meg az erkölcstan biztos fontosabb...

viszont remélem, hogy az utóbbi években kezdődött káoszban egy kis valódi politikai tudást is összeszed a 10millió szakértő országa. mert ahogy ma látszik, az átlag magyar közéleti műveltsége kb. annyiban kimerül, h a jobb meg baloldal szavak szitokszóvá kb váltak.

magyar politikai szótár 2013:
baloldali = akiket nem bírunk
balliberális = a patás ördög
jobboldali = jófej
nemzeti oldal = megváltó

a dolgot az teszi igazán röhejessé, hogy a sok vagdalkozó jól meglepődne, ha tudnák, h a jobboldalon is vannak liberálisok (sőt, a 48-as forradalmárok is azok voltak), és amikor a sok kisember nagyobb segélyért meg rezsicsökkentésért áll sorba, akkor pont baloldali segítséget szeretne kapni.

szóval menjen szépen mindenki haza és olvasgasson kicsit (akinek neminge, az ne), mielőtt képernyőre hányja a tegnapi vacsorát :)

nincs1itt 2013.07.19. 18:59:46

@politologus: Ne cifrázd, politikai-elemző+filozófus és persze a politológus... Ember, HaFr leírta egy gondolkodó ember következtetéseit, amit szigorúan a (leginkább keserű) tapasztalatok szültek. Röviden összefoglalom számodra, a magam keresetlen és kevésbé szofisztikált módján: Kibebaxott, csibész banda a TELJES, "magyar" politikai elit, ezt a csibész szarházi, hazug bandát, a magyar szavazó pógár - köztük Te is - ülteti a nyakatokba évtizedek óta. Nem kell megmagyarázni, eccerűen a saját hüjeségetek következménye a jelenlegi nyomorult helyzetetek!

Akkor a megoldás: akasztani kellene végre, tippeket nem adok, még a végén fidiótának, vagy "liberálbolsinak" titulál valaki. Szerintem, válogatás nélkül, az elmúlt 30 (fontos) politikai és gazdasági szereplőit, potentátjait kellene felakasztani, felsorolva a csibészésgeiket, természetesen nyilvánosan, tv közvetítéssel körítve. Remélhetőleg, aki azok után "politikára" adja a fejét, meggondolja mit tesz és mond!
Röviden ennyi!

nincs1itt 2013.07.19. 19:01:16

@politologus: a "30" után kimaradt az év szó.

camilló 2013.07.19. 19:13:06

"Nem akarok mást, csak 8-10 órát lehúzni, egy hentes üzemben, utána meginni egy pár korsó sört, és este valami meleg punci mellé bújni." Az idézet Sven Hassel könyvéből származik. Nincs ez másként most sem. Ki a szart érdekel olyan elvont fogalom, mint szabadság, meg demokrácia, amikor nincs munka. Hogy mikor fog változni is itt valami azt meg Lenin megírta:"Csak amikor az "alul lévők" nem akarják a régit, és a Felül lévők" nem tudnak élni és kormányozni a régi módon, csak akkor győzhet a forradalom." Az a fajta forradalom, ami szintén Hassel könyvében szerepel.

explanatus 2013.07.19. 19:52:55

A mai magyar baloldal, ami megmaradt belőle, egy dologgal írhatná be magát a törtélembe pozitív előjellel. Mivel anyagilag „valószínűleg” nincsenek „rászorulva” a politikusi honoráriumokra ezért úgy ahogy vannak, a nagyok és a kicsik holnaptól, de legjobb lenne mától miden közéleti politizálással felhagynának és feloszlatnák magukat, pártjaikat, szervezeteiket.

Így az utókor, persze a jelenkor nem, úgy jellemezné őket, mint akik valami nagyot tettek Magyarországért.

Ez lenne az új időszámítás kezdete.

hajmási 2013.07.19. 22:08:48

Azt panaszoljátok, hogy Orbán leépíti a jogállamot, meg antidemokratikus és korrupt a környzete, ő maga (és családja) pedig megszedi magát, s mégis sokan rá szavaznak. Igazatok van. De vegyük észre, hogy Orbán valóban nagy társadalomalakításban gondolkodik, immár legalább öt éve. Egy új, hozzá hűséges középosztályt és társadalomszerkezetet akar létrehozni, amely (ezzel tisztában van) egy darabig elvan a hűséggel, meg a vezér iránti áhitattal, de előbb-utóbb az érdekei fogják vezetni az álláspontját. Ezért létrehoznmi és egyúttal "etetni" is kell ezt az új osztályt, az új társadalomszerkezetet alkotó csoportokat, vagyis a hítnek érdekalapot is kell adni.
Nem vitás, hogy ez a társadalomelképzelés nem valósítható meg "forradalom" nélkül, vagyis a jogállami keretek között. Innen a fülkeforradalom. Talán nem érdemes eldönteni, hogy mi volt előbb: Orbán antidemokratikus vezérmentalitása, vagy a társadalomképe, de ma már a kettő szorosan összekapcsolódik. Azt gondolom,hogy az ellenzék, amikor magát demokratikusnak nevezi, csak Orbán egyik oldalát bírálja, egyúttal bevallja, hogy neki semmiféle társadalomképe nincs. S ez nagy hátránya az ellenzéknek, mert naponta bebizonyosodik, hogy Orbán nagyobb tétekben játszik, mint az ellenzéke, más dimenzióban (is) mozog, amelyen az ellenzék nem vitaképes. Sem Mesterházy, sem Bajnai nem veszi fel vele a versenyt ebben a "magasabb" dimenzióban, ahol Orbán az (bárhogy is ítélik meg)államférfiként szerepelhet, ez ad neki hitet önmagában, kölcsönöz neki politikusi szenvedélyt, s ez által emelkedik ki a mai magyar politikai elitből, beleértve párttársait, cinkosait, ellenfeleit. HaFr gondolatai sem jutnak magasabbra a bokájánál. Sajnos

camilló 2013.07.20. 06:47:05

@explanatus: Kiket nevezel baloldalnak?

egyérintő 2013.07.20. 23:44:42

"iii) a hadjárat alapvető etikai tartalmát (annak igazságosságát) kiüresítette a nepotizmus és a maffiaállam kiépítésével, ami miatt a kárvallott lakosság rögtön becsapottnak is érezheti magát,"

Miben mutatkozik meg a nepotizmus és a maffiaállam?

kekex 2013.07.26. 23:08:09

@konrada:
A frászt tanult meg mérlegelni. Rövid távon csakannyit lát, hogy neki kedvező, ha a jövedelmeket hozzá csoportosítják át, hogy a szegényebbek sarcolása visszaveti a fogyasztást és egyáltalán az egész gazdaságot - tehát a jövőbeli létfeltételeit is: azt már képtelen felmérni vagy megérteni.
Mert a tortás hasonlat működik az ELLENKEZŐ IRÁNYBA IS: az egyre kisebb tortából a relatív nagyobb szelet is egyre kevesebbet ér.

kekex 2013.07.26. 23:19:05

@stim:
"A jobboldalt a tények, a realitás igazolja."
Á nem, nincs is Viktor Szíve Szentegyház a kézzel válogatott szeretetbonbonjaival, meg nincs szektaszerűen működő kemény mag, amelyik credo pia absurdum. Nincs állandósuló lemaradásunk a környező országokhoz képest és nem Albániával meg Bulgáriával kell lassan megküzdenünk az utolsó helyért. Mert "felcsökkenünk"
Ki miben hisz, abban üdvözül, de azért néha kihúzhatnád a fejed Orbán seggéből és körül is nézhetnél!

kekex 2013.07.26. 23:25:07

@pánpéter:
"évről évre rosszabbul teljesített" Aranyapám, áruld már el, hogy mihez képest? Mert El Tolcsy felcsökkenéséhez képest tényleg ugrált a Pannon Puma akkortájt!

kekex 2013.07.26. 23:29:58

@J.László:
Valaki meg magyarázza már el neked, hogy Orbán ALIG VALAMIVEL KAPOTT TÖBB SZAVAZATOT 2010-BEN, MINT 2006-BAN, ÉS A VÁLASZTÁST AZ AZ 1 MILLIÓ EMBER DÖNTÖTTE EL, AKI a korábbiakkal ellentétben nem SZAVAZOTT.
A 14-es választás tétje tehát az, hogy továbbra is távol tudja ezeket tartani az urnáktól - vagy sem?
Én töretlenül bízom benne: egyedül Orbán dolgozik elszántan és rendületlenül az ellenzék győzelméért. Fel tudja bizgerálni ennek az 1 milliónak a részvételi hajlandóságát.

kekex 2013.07.26. 23:38:56

@hajmási:
"magasabb régió" meg "államférfi" Hogy fogjátok ezeket a szövegeket szégyellni már 1-2 év múlva is!

kekex 2013.07.26. 23:43:33

@egyérintő:
Te nem itt élsz?
"A nepotizmus a hatalmi pozíciók (és a vele járó előnyök: vagyon, befolyás stb.) olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben az alkalmasabb, felkészültebb jelentkezőkkel szemben. A szó a latin nepos szóból ered, melynek jelentése „unokaöcs” vagy „unokatestvér”."
Vitézy Dávidka, trafikmutyi, kontraszelekció.
Maffiaállam: Amikor a maffiának nem kell az állami alkalmazottakat megvesztegetnie, mert elfoglalja az összes állami pozíciót. Al Capone kismiska volt ezekhez képest!

hajmási 2013.07.27. 10:34:53

@kekex: Úgy látom teljes félreértésben vagy, amikor Orbánnal kapcsolatban a "magasabb régió" meg "államférfi" megjelölésemről azt mondod, hogy majd szégyellnem kell 1-2 év múlva. Amit írtam, az nem Orbán politikájának vagy "nagyságának" az elismerése. Először is: mélyen ellenzem azt a politikai koncepciót, amely az országot nem előre tekintve akarja alakítani, hanem vissza, a két háború
közti állapot iránti nosztalgia jegyében akarja átformálni. Másodszor: tudom, hogy ez a "visszaalakítás" nem csupán óriási társdadalmi áldozatokkal és költségekkel jár. Harmadszor azzal is tisztában vagyok, hogy megvalósíthatatlan. Negyedszer: mindezek miatt az orbáni politika és gyors ütemben kialalkuló rendszer zsákutcába vezet, következésképpen, ha még egy választási ciklus adatik ennek a " történelmi léptékű kísérletnek", igen nagy valószínűséggel nemzeti tragédiával, de legalábbis az ország súlyos lemaradásával végződik. Végül, ami Orbán személyi kvalitásait illeti igazából Sárközy Tamás szellemes jellemzésével értek leginkább egyet, mely szerint egy politikai profi és egy balkáni lótolvaj keverékéről van szó. Ami engem a bejegyzésemben foglalkoztatott az nem a balkáni lótolvaj, (én inkábbb hazai maffiózót, bűnbanda-vezért mondanék)hanem a jellemnzés első fele és az a keserű felismerés, hogy az elenzéki oldalon hiányzik egy olyan vezető, aki: 1. maga rendelkezne az európai modern magyar társadalomra vonatkozó átfogó elképzeléssel, olyannal, amely hosszú távú, törtélelmi léptékű politikai koncepció (vízió) alapja, vezérmotívuma lehetne. 2. Nincs olyan politikiai vezetője az ellenzéknek, aki a "lótolvaj" vagy "bandavezér" mentalitás ellen képes lenne fellépni, úgy, hogy támogatást szerezzen a választók és az ellenzéki szervezetek, s azok vezetői körében. Úgy látom, hogy az ellenzéknek jelenleg nem két vezetője van, hanem egyetlen nagyformátumú - ha tetszik államférfiui kvalitásokkalrendelkező - vezetője sincsen. Továbbá biztos vagyok abban, hogy egy ilyen vezető nélkül nem fog tudni választást nyerni 2014-ben.
_______________________________________

kekex 2013.07.28. 22:15:21

@hajmási:
1 Van. Gyurcsánynak hívják.
2. Ép eszű: tehát esze ágában sincs 2014-ben nyerni.
3. Viszont csak a 2014-es indulást zárta k!

kekex 2013.07.28. 22:17:27

@hajmási:
régi (tehát a fennmaradással igazolt mondás)
Ha az emberek minden lehetetlen variánst kipróbáltak - végül kikötnek az egyetlen lehetségesnél.

hajmási 2013.07.29. 09:14:21

@kekex: ezzel a véleményeddel - a jelnelegi állapotok közepette - egyet kell értenem. De akkor először is jobb, ha a jelenlegi demokratikus ellenzék - Bajnaistul és Mesterházystul - elfelejti a 2014-es győzelmi álmait. Ez mély meggyőződésem. Mi pedig így együtt felkészülhetünk egy kiteljesedő Orbán rezsim valóságos őrületére, vagyis a "nekünk Mohács kell" újabb bizonyságához, hogy magunkhoz térjünk. Harmadszor pedig - és ez legalább olyan fontos, mint az eddigiek - a Gyurcsának el kell végeznie néhány nagyon fontos feladatot. Ezek között kell(ene) szerepelnie korábbi kormányfői és pártelnöki működésének nagyon alapos és (ön)kritikus feldolgozásának, a mozgalmári multjából fakadó akcionizmus kritikájának, melyet - tévesen - egyszerű izgágaságként szokás jellemezni, fel kell készülnie egy Orbán utáni hosszútávú kétszkaszos (helyreállítás és előrelépés) statégia kidolgozására, valamint nagy türelemmel kell megegyezni valamennyi potenciális szövetségesével. Ideje mindehhez nem sok van - nagyjából még két vagy három év - s nem vagyok biztos, hogy ő maga képes-e minderre, vagy a környezete meg tudja-e győzni arról, hogy meg kell változnia ahhoz, hogy változtatni tudjon.
süti beállítások módosítása