Az ésszerű kormányzás egyfelől a hatékonyság korlátainak pontos rögzítéséből, másfelől a hatékonyság feltételrendszerének maximális érvényre juttatásából áll.
Az ésszerű kormányzás -- az utóbbival kezdve -- elismeri a polgárok szabadpiaci interakcióinak elsőbbségét bármiféle monopolisztikus (állami, korporatív, irányított) befolyással szemben, leszámítva -- az előbbivel folytatva -- a hatékonyság érvényesülésének elismerten szükséges korlátozását bizonyos, jól körülírt szempontok alapján.
A szabadpiaci interakciók korlátozása két legitim okból történhet: egyfelől egy értékrend, másfelől a kollektív (eloszthatatlan/feloszthatatlan) javak árazásának alapján. Egy szabad, hatékony társadalomban e kettő jelentheti a szabadpiaci alapú hatékonyság korlátját, semmi egyéb.
Egy parancsuralmi rendszerben (amelyek a szocialisztikus liberális demokráciáktól a többségi és a tekintélyelvű demokráciákon át a különféle fasizmusokig, és a totalitarizmusokig terjedhetnek) a politikai logika mindig a korlátozás két fajtájából -- az értékelvű és a kollektivista korlátokból -- indul ki, illetve megpróbál mindent e korlátokként azonosítani, és a szabadpiaci interakciókat csírájukban elfojtani. Ahelyett, hogy a szabadpiac (a kapitalizmus) terét maximalizálnák, és a korlátozását indokolnák, a korlátokat abszolutizálják.
A szabadpiac a nagy, bonyolult társadalmak legalkalmasabb koordinációs intézménye, egy diktatúra viszont minden esetben különféle fokú hatékonyságvesztés talaja. Egy Orbán-féle autokratikus maffiaállam reménytelenül elmarad hatékonyságban még egy többségi demokráciától is (nem beszélve napjaink nyugati liberális demokráciáiról vagy az igazán eszményi szabad társadalmakról), ezért lehetetlen, hogy valaha versenyképessé tudjon válni -- minél hosszabb ideig áll fenn, annál több nélkülözést, szenvedést, lemaradást hoz létre.
Még egyszer: lehet természetesen korlátozni az ideák, árak és költségek stb. piacát, de a korlátozásnak okkal és mindenki számára érthetően kell megesnie -- mindenkinek tudnia kell, miért áldozzuk be a hatékonyság maximumát. Mondtam, történhet ez egy értékrend nevében (pl. kriminalizáljuk a prostitúciót, a koldulást, a drogkereskedelmet, a fegyvertartást, megtiltjuk a gyerekmunkát, minimálbért vezetünk be, állami licenceket hozunk létre, megadóztatjuk a béreket, ingyenessé tesszük az oktatást, kötelező ünnepeket írunk elő, a pénzpiac szabályozását a jegybankok és a kereskedelmi bankok monetáris bratyijára bízzuk, elismerjük a különféle lobbiszervezetek, a szakszervezetek vagy kamarák különös jogait stb.), de ezzel csak csökkentjük -- néha látványosan csökkentjük -- a társadalmi hatékonyságot, és alávetjük magunkat indokolható, sőt egyenesen civilizációs minőségű elveknek, ugyanakkor az állam, a képviselői és ezek üzleti partnerei privát érdekeinek. (A konzervatív libertáriusok -- mint e blog szerzője -- több ilyen elvvel szorítják meg a szabadpiac érvényesülését, a radikális libertáriusok kevéssel vagy semmivel.) És történhet még a korlátozás a kollektív javak (pl. levegő, állambiztonság, jog, rend stb.) nevében, de ezek is olyan automatizmusokra épülnek, amelyeket egyszer ideje volna végre felülvizsgálni, és néhány nyilvánvaló kollektív jószág kivételével kivonni az államok hatásköréből.
A jó és hatékony kormányzás első lépése tehát a szabadságot és a piaci hatékonyságot korlátozó értékek körének körülírása és elfogadtatása a társadalommal. Ma is ez történik valamilyen formában, de ez a forma rémisztő, az eredmény a kívánatossal pont ellentétes. Ma a korlátokat teszi kiindulóponttá és természetessé az állam, és minden szabadságnövelő intézkedésért -- ha lennének is ilyenek -- véresen meg kellene küzdeni. A szabadság és a hatékonyság már nem csak nem állítás, de nem is kérdés a civilizációnkban -- Magyarország ezen belül meg természetesen a legrosszabb példák egyike. A szabadságunk és a hatékonyságunk oda -- az az értékrend viszont, amelynek nevében korlátozzuk ezeket, sehol sincs kifejtve, megvitatva meg még kevésbé. Csak a leviatánt látjuk, a napot már régóta nem.
