Na mi itt ennél a blognál természetesen nem hisszük azt az ostobaságot, hogy a pártkormány hivatalos és direkt antiszemita politikát folytatna (bár nem hivatalosat és indirektet persze folytat a Jobbik megtűrésével, módszerei és javaslatai egy részének átvételével, a híveire való kacsintgatással, antiszemiták és etnicista szemléletű magyarok kitüntetésével, felszobrozásával és névtáblásításával), mint ahogy azt sem hisszük, hogy zsidó vallási szervezeteknek és orgánumoknak közvetlen érdekük volna az antiszemitizmus benntartása egy minmax sávban (habár a diaszpóra népének identitása -- hogy ti. az üldöztetés népe is -- és az ennek megfelelő készenléti állapot szilárd malter lehet egy olyan országban, amely egyszer már kiirtotta zsidó polgárainak nagyobb részét, és amelyben az "civil" antiszemitizmus kitapintható a lelátóktól a kommentelő társadalomig nagyon sok platformon, és ahol a zsidó szervezetek történetileg kétes szerepet töltenek be a közösség életében -- a minmaxozás tehát lehet éppen közvetett érdekük).
Azt viszont hisszük, tudjuk és látjuk a blognál dolgozók mind a két szemével, hogy a ország népe nem egészen érti, mi a baj a rasszizmussal. Pro primo, a rasszizmus rávilágít egy nép gyenge önbizalmára -- milyen erő az, amelyik folyamatosan retteg valamitől, és a kudarcainak okát folyamatosan önmagán kívül keresi és másra tolja? Képtelen integrálni a cigányságot, ehelyett inkább utálni kezdi és félelmet gerjeszt vele szemben? Pro secundo, a rasszizmust nem a kübekházi és a nyíradonyi kispolgár találták ki, hanem politikai ötlet, a politikai hatalomgyakorlás régi kedvelt útja -- milyen nép tehát az, amelyik hagyja magát csőbe húzni a hatalom gyakorlói által, és eljátssza azt a színdarabot, amelyet ők írnak neki? Hol a nép fene nagy büszkesége? Pro tertio (atque patria), civilizálatlan és fenyegető dolog, amely szembe megy a kultúrkörünk keservesen kiizzadott tudásával, hogy embereket születéskori tulajdonságaik alapján ítéljünk meg, főleg, ha ezek utóbb -- egy bizonyos megítélés szerint -- hátrányosan érintik őket. Van itt persze egy elvarratlan argumentum, amelyet nincs is időnk most rendbe tenni, hogy ha a csúnyaság, a butaság, irigységre való leküzdhetetlen hajlam negatívan befolyásolják egy ember életét, akkor miért nem legitim, ha a cigánysága és a zsidósága ugyanígy érinti -- főleg ha (leginkább a zsidósága) más környezetekben, más szempontból pedig nagyon is előnyt jelent. Ezt a kérdést körüljárom majd egy teoretikusabb posztban az elkövetkező napokban.
Na mindegy, az, amiért ezt az egészet elkezdtem, az egyébként rendszeresen olvashatatlan Heti Válaszban készített kivételesen olvasható interjú és az abban feltett egyik kérdés az interjúalanynak, Carl Bernsteinnek, akiről persze mindenki tudja, hogy a Watergate botrány egyik kirobbantója volt, az azóta jószerivel halott oknyomozó és komolyan vett politikai újságírás, ahogy mondani szokás, nagy öregje. Lukácsy riporter kérdése egy dokumentumfilmre hivatkozik: "Igen, ebben úgy jellemzik párosukat, hogy ön a 'radikális liberális zsidó', Bob Woodward pedig a 'fehér, angolszász protestáns'. Hogyan tudtak együtt dolgozni ilyen különböző kulturális háttérrel?"
Nekem némi nehézségembe került felfognom a kérdést, de láthatóan Bernsteinnek is, az újságíró pedig láthatóan nem érti, mi a baj vele. Bizony az, hogy csak Magyarországon van értelme, egy olyan közegben, amilyenről idáig volt szó. Bernstein civilizált módon, kicsit, mintha egy másik égitestről beszélne hozzánk, elmagyarázza, hogy "mindketten nyitottak voltak.. olyan volt, mint egy házasság... nem számított a kulturális különbség... és én egyébként sem vagyok liberális, a szüleim inkább balosak voltak, kommunisták." Aha, mondaná az egyszeri magyar, annál rosszabb. "De az inkább az európai szociáldemokratákra hajaz" -- így Bernstein. Cöcö, mondja a magyar. A komcsi az komcsi, mi csak tudjuk. De Bernstein rendíthetetlen: "Ha a ... párosunkat ideológiai jegyekkel próbáljuk leírni, hibát követünk el." Na, na, mondja a magyar, ki beszél itt ideológiai jegyekről? Egy zsidó és egy nem-zsidó között? Mi ebben az ideológia? Bernstein mintha meghallaná, persze botfüllel: "...a politikai ízlésünknek semmi köze ahhoz, hogy újságírók vagyunk (.... és közös célért dolgoztunk)". Dicséretes, félretették a különbségeiket. De van, amit nem tudnak félretenni.
Ebbe az abszurdnak tűnő, de sajnos teljesen plauzibilis szövegértelmezési gyakorlatba azért vágtam bele, hogy érzékeltessem: mivel nem egy protocivilizációs fokon álló, nekünk makogó afrikai bennszülött és egy nekünk Hegelhez hasonlóan rizsázó heidelbergi magántanár között kellett kapcsolatot létrehozni Nixon ellenében, az újságíró kérdésének, hogy a zsidó Bernstein és a wasp Woodward közötti kulturális különbségek hogy hogy nem akadályozták meg a közös munkát, semmi értelme nincsen, továbbá megkérdőjelezik, hogy az újságíró érti-e egyáltalán, hogy jött létre a civilizációnk a hellén-zsidó-keresztény-liberális Nyugaton, hogyan lehetségesek kapcsolatok kultúrák között, és -- eleve -- honnan az emberek egymásnak küldött mosolya. Na, csak mondom, innen már nem vagyunk messze az antiszemitizmus melegágyától. Mi itt, az establishment, nem vagyunk rasszisták, csak éppen fogalmunk sincsen a világról. Megjegyzem Szent Istvánról és a Magyar Királyságról sem. Nem csoda, hogy az utóbbi felbomlott, mielőtt még szétverhette volna a csúnya antant. Ez volt egyúttal a megkésett trianoni megemlékezésünk, ajánljuk Bajnai Libás Gordon figyelmébe.