1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.02.05. 03:18 HaFr

Nemzeti kiegyezést!

Az utóbbi húsz év pártpolitikai ambíciói révbe értek: a pártokrácia sikeresen stabilizálta befolyását a társadalom fölött.  Vérmesebbek szerint gyarmatosította a társadalmat (szerintem is), más hangfekvésben "kínálati politika" alakult ki -- mindegy. A tények riasztóak. A médián keresztül vezényelt tömegtársadalom politikailag mozgósítható fele szinte csak a pártokon keresztül identifikálja magát, és még ennél is jellemzőbb, hogy szinte kizárólag csak a pártokon keresztül tud releváns véleményt alkotni (megszólalni). A politikai társadalom, sokkal jobban, mint valaha, a pártok nyúlványa és a média kreálmánya, és ezen nem változtat az egy-két örvendetes kivétel, legelébb is a diákmozgalmak, vagy a pártokkal szembeni nagyobb óvatosság a pártválasztók körében. A pártok voltak és maradnak a kizárólagos orientációs és mozgósító erők, és minél nagyobb indulatok feszülnek egymásnak, minél nagyobbnak állítják be a tétet, annál inkább így lesz.

A szabadságunk mára csaknem illuzórikussá vált. A szabadság egy 2014-es 'igen vagy nem' döntésre szűkült, és amikor csak igen-nem döntések születhetnek, az általában eleve nem jó, és különösen nem jó olyan komplikált helyzetekben, mint a magyar jelen. Különösen nem jó, amikor tudható, hogy se az 'igen', se a 'nem' nem fogja megváltani az országot a kínjaitól. El lehet képzelni a legválogatottabb forgatókönyveket arra az esetre, ha a Fidesz megtartja a többségét (legitimációs válság, végleges bezáródás a nyugati értékek előtt, növekvő társadalmi elégedetlenség stb.), vagy a heterogén ellenzék kerül hatalomra (belső konfliktusok és tehetetlenség, visszacsapás és bosszúhadjárat, ellenoldali korrupció, alkotmányos válság, jobboldali utcai randalírozás), és ezek a gondolatok egy cseppet sem életszerűtlenek. Megfordítva, alig lehet elképzelni, hogy a 2014-18-as ciklus megnyugvást és konszolidációt hoz ennek a szabadságát feladó, vagy tán sosem megszerzett országnak. (A saját bőrünkön tapasztalhatjuk most, hogy a politikai szabadság "kis köreinek" és sokféleségének fokozatos feladása a kenyér érdekében -- már maga a kettő szembeállítása is mélyen perverz -- hogyan vette ki a kezünkből a megfelelő döntések lehetőségét -- és persze a kenyeret is: úgyhogy mára semmink sem maradt.)

Magyarul: a parlamenti választás nem megfelelő eszköze a nemzeti kiegyezésnek, konszolidációnak, megnyugvásnak, hívjuk, aminek akarjuk. Amikor a népszuverenitás a pártok és ezek aktuális gazdasági és médiahatalmának lehet alávetve (amikor az intézményrendszer nem védi a politikai szabadságot), akkor a tömeg csak rossz döntést tud hozni. A tömegdemokrácia nem képes megvédeni a társadalmat a saját legrosszabb döntéseitől, ha kellő politikai kultúra és intézményrendszer (fékek és ellensúlyok, szubszidiaritás, civil társadalom stb.) híján a döntéseket nem temperálja, finomítja, árnyalja, tereli diverzifikált csatornákba az élet. A manapság olyan divatos félreértéssel szemben hadd emlékeztessek arra, hogy a demokrácia nem magában a választási aktusban, hanem a döntés megalapozásában (minőségében) gyökerezik: nagyon ritka igen-nem döntéseket csaknem minden diktatúra megenged (a szavazófülkékben). A demokrácia akkor működik jól, ha sok kis  döntésre van joga benne az állampolgárnak, és a sok kis döntésen keresztül alakul folyamatosan a demokrácia minősége. A mi demokráciánk gyenge demokrácia, mert egyetlen nagy (és szükségképpen rossz) döntésre koncentrálja az állam és a pártok feletti ellenőrzést, egyebekben pedig folyamatos manipuláció alatt tartja a társadalmat.

Ezért én elkerülendőnek tartom, hogy a 2014-es választást olyan téttel ruházzuk fel, ami a rendszerváltás "legfontosabb választásává" tenné, amelyhez hasonló botrányos, pártokrata kijelentéseket egyre többet hall az ember -- természetesen -- főleg ellenzéki oldalon. Éppen mivel ezen a választáson nem születhet a nemzet érdekében álló döntés, és mert a pártvezéreknek látniuk kell, hogy 2014 csak további mélységekbe fogja taszítani a politikai társadalmat, nem tudom másként elképzelni a kiutat a jelenlegi társadalmi és politikai válságból, mint 1989 után egy újabb nemzeti kerekasztal megszervezésével. Ezen a belátáson múlik most az ország sorsa.

Épp elég bajunk, hogy a parlament láthatóan képtelen ellátni azt a feladatát, hogy a politikai párbeszéd és a józan ész terepe legyen. Egy ettől független diszkussziós és döntéshozatali fórum, amely a fentiek belátásán (tehát a helyzettel szembeni kegyelmen és nem a hatalmi status quón) alapul, talán jobban képes lehet rá. A változás mellett elkötelezett kerekasztalnál sokkal nagyobb az esélye annak, hogy -- mivel mindkét fő politikai oldal, Mesterházy-Bajnai és Orbán -- kellően magabiztos lehet a saját jelenlegi, a 2010-esnél jóval kiegyenlítettebb támogatottságában, beláthatja a 2014-gyel kapcsolatos veszélyeket, ami arra sarkallhatja őket, hogy a IV. Köztársaság alapelvei között helyet biztosítsanak a másik előremutató megfontolásainak, keressék a kompromisszum lehetőségét ott, ahol az azonnal nem látszik, és felváltva engedményeket tegyenek ott, ahol közös elvek kialakítására nincsen remény. Ezzel a jobboldal érvényesítheti azt  a súlyát, aminek elismerését eddig hiányolta a magyar politikai és alkotmányos kultúrából, és kialakulhat a szélsőjobbal szembeni széles közép. Meggyőződésem, hogy ez csakis politikai akaraton múlik, és nem lehet leküzdhetetlen akadálya ennek a magyar politikai kultúra kétosztatú volta. A kétosztatúság ugyanis nem szűnne meg, csak alapkérdésekben kiegyezésre jutna -- engedve annak a tanulságnak is, hogy egyik oldal sem tudja egyedül létrehozni a fájón hiányzó politikai centrumot.

1989 és 1990 első fele -- bár nem tetszettünk forradalmat csinálni -- a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak legfelemelőbb időszaka volt,  amelyben a belátás és a kompromisszumkészség dominált állampárti és ellenzéki oldalon egyaránt, miközben alkalmazkodott a magyar társadalom megtört (és még sokáig helyre nem állítható) gerincéhez is -- ahhoz mármint, hogy ha lehet, inkább elkerüljük a forradalmat, ha megvehetjük a lelki békénket és az élhető életet. Ez a nép elsöprő létszámban ma sem fog a jogaiért az utcára vonulni, amíg féltenie kell a kenyerét -- ahogy 1989-ben sem tette. De mi lesz, ha már nem kell féltenie a kenyerét, mert nincs neki? A politikai elitnek tudnia kell, hogy a "ki kit győz le" típusú válság elhúzódása a politikai fronton előbb rossz politikai döntésekhez (2014), utóbb kenyérharchoz fog vezetni, hiszen egy elhúzódó politikai válságnak, a konszolidációképtelenségnek, a folyamatos sérelmi hangulatnak, a pangásnak mindig a tömegek isszák meg a levét -- és ha a kenyeréért való aggodalom milliókat visz ki az utcákra, akkor már késő lesz az alkotmányért keseregni. Ezt a rezsimet vagy a következőt el fogják söpörni, és ki tudja, mi áll a helyébe.

Orbán -- nyilván más körülmények között -- Kádár útját járja, aki '56 eltiprása és saját véres ellen-forradalma után megvette magának az országot. De erre ma nincs esély, mert a gazdaság még sok-sok évig nem lesz olyan állapotban, hogy az ország nagyobbik felének komoly felemelkedési lehetőséget adjon. Közben azonban a nemzeti frusztráció, a nagyon mély (kulturális, gazdasági, politikai) törésvonalak, Orbán személyes alkalmatlansága "a nyugodt építkezésre", az ország keleties irányvétele olyan kulturális-politikai aknák maradnak, amelyek elűzik innen a tehetségesebb, mobilisabb, európaibb rétegeket, és végül így is, úgy is, egy kivéreztetett, lerobbant nemzet marad Magyarország helyén. A kiegyezésnek nincsen alternatívája.

A "népszuverenitás" ma az ország sírásója. Nem szabad megvárni a 2014-es döntést.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr985063393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2013.02.05. 09:08:18

Orbán nem fog se tárgyalni, se kompromisszumot kötni. Soha.

I_Isti 2013.02.05. 10:39:59

"...így is, úgy is, egy kivéreztetett, lerobbant nemzet marad Magyarország helyén"

Más nemzeteknek egy véres kezű diktátor után, de legalább egy elvesztett háború után jut ez az állapot. Nekünk elég hozzá Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és a többiek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.05. 14:25:43

@JoeP: de legalábbis még rá nem kényszerül...
süti beállítások módosítása