A magyar politikai kultúra szélsőségesen személyiség- (és nem intézmény-) központú. Nem sokakat érdekel, hogy a társadalom és az állam intézményei hogyan néznek ki, hogy a jognak és a szokásoknak mi volna az optimális konfigurációja a nemzet számára -- ellenben csüggünk a párt- és népvezérek ajkain, hamarabb lesz autoritás két nap alatt egy jó időben színre lépő karakterből, mint az Alkotmánybíróságból (amit a mai állapot a kelleténél vaskosabban is illusztrál). Ezt a körülményt meglehetősen fontosnak és változtathatatlannak érzem a politikai valóságunkkal kapcsolatban, és nem válik a javunkra a szó semmilyen értelmében.
Orbán nagyhangú, dezintegrált, kiszámíthatatlan és elnyomó volta sok szempontból kijelöli azt a személyiséget, amelyik leválthatja őt, de -- ami kézenfekvő választásnak tűnne -- Bajnait mégsem tartom megfelelő alternatívának. Ugyanis nem mindannak az ellentétére van szükség, ami Orbánt éltette és meggyőződésem szerint a végét jelenti majd. Hanem egy moderált formájára. Bajnait -- számára optimális esetben -- a körülmények tehetik kormányfővé (meglehet, ez időtájt túl sok körülmény együttállása kell hozzá), de Bajnait a személyisége szerintem nem teszi alkalmassá a politikai vezető szerepére. (Nem mintha látnék bárki mást a horizonton.) Nem a múltja terheltségét kárhoztatom (ami szintén gyengíti), hanem annak hiányát, ami Orbánban hipertrófikus (túltengő) formában van meg: a kiállást, a szuggesztív erőt, a víziót, és az önmagába vetett hitet. Bajnai nem megfelelő választás a magyaroknak, noha megfelelő miniszterelnök lehetne. Úgy eshet, hogy a választási pszichózis nem fog kedvezni neki. Ahogy ő és környezete, vagy éppen a többi ellenzéki párt nem képesek kiválasztani egy kormányfő-jelöltet az ismeretlenből (mert a pártlogikájuk kontraszelektív, csak egy bizonyos -- a polgárok számára már többé-kevésbé amortizálódott -- személyt tudnak az élre lökni), úgy lehet (lesz) hátrányban Bajnai a választási mechanizmusban a magyarok vezérimádatával szemben, és noha jó miniszterelnök lehetne belőle, meg fog bukni a szelekciós mechanizmusban, és amit végül kapunk, az nem az optimális megoldás lesz.
Ez a hátránya annak, ha (kiélezve) az intézmények és a józan ész helyett az akaratok és a vágyak irányítják a világunkat. A klasszikus liberalizmus és a fasizmus százéves harcát éljük újra. A tömegdemokrácia színre lépése egykor aláásta a tradicionális politikai kultúrát, az imperializmussal együtt romba döntötte a hagyományos politikai értékeket, amelyek ma csak nyomaikban élnek tovább. Magyarországon a nyomok is alig látszanak.
