1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2012.12.23. 19:54 HaFr

A baloldal ellen

Gyurcsány legnagyobb hibája persze nem az őszödi beszéd, hanem az impotens kormányzása volt, amit ugyan a maga keresetlenségével bevallott, de beszéd ide, beszéd oda, a második miniszterelnöki ciklusában simán reprodukált. Mellesleg a beszéd az a tipikus fellengzős kirohanás volt, aminek se szeri, se száma az utóbbi évszázadok magyar politikatörténetében -- sok szenvedély, kevés meagalapozott gondolat, még kevesebb végigvitt tett. De mindenekelőtt a bűnök, a bűnök... És a fickónak még ambíciói vannak.

A baloldalunkról sok mindent elárul, hogy ki vezeti azokat a "stratégiai műhelyeket",amelyek a 2014-től tervezett kormányzást alapoznák meg. Yes, ugyanazok, akik 22 éve vezetik az MSZP-t. Azok, akik mindig is Orbán legnagyobb tőkéjét képezték, és akiknek köszönhetjük nagyjából, hogy Orbán most azt tehet, amit akar, mert:

1. 22 éve -- hol szervezettebben, a Fidesszel is együttműködve, hol szabadcsapatokban -- lopják a közvagyont, és azt hiszik, ezt bíróságon kell bizonyítania a magyar népnek. Nem, a magyar nép 2010-ben világosan közölte velük, mit gondol róluk, és hogyha egy részünk 2014-ben újra rájuk is fog szavazni, nem azért fogja tenni, mert nem ismeri a valós értéküket. Személyes szerencséjükre 2010 óta megváltoztak a tétek. A süllyedés új sebességet vett, Szekeres, Suchmann, Kis, Lendvai ma egy lovagias kor itt maradt hírnökeinek tűnnek. Ne feledjük, nem azok.  És közel sem biztos, hogy 2014-től minden verejtékük a modellértékű jogállamért fog hullani.

2. Sose értékelték sokra a civil társadalmat, a családokat, a kisvállalkozásokat, az önkormányzatiságot,  a társadalom kisebb közösségeit -- szerintem még ma sincs fogalmuk arról, hogy ezek elmaradt fejlesztése hogyan járult hozzá ahhoz, hogy a magyar nép úgy csuklott össze Orbán attakja alatt, mint egy tehén a mészárszéken.

3. Tipikus balos populista gesztussal verték el -- azon is bőven túl, amit elloptak -- a meg nem keresett pénzek tömegét, ami most hivatkozási alapot nyújthat Orbán észbontó gazdaságpolikájához, tehát a szimbolikus hatása is beláthatatlan, miközben e hatást a bőrükön érzik a magyarok milliói. 

4. Értelmiségi holdudvaruk türelmetlenségét és fenhéjázását inkább bátorítva, mint csillapítva, nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani a kulturális és ideológiai megosztottsággal szemben. A jobboldali szenvedélyekre és sérelmekre teljesen vakok  lévén Orbán karjaiba lökték a "polgári", "nemzeti" értelmiség és a külhoni magyarság cseknem egészét.

5. A szótáraikból hiányoznak a következő szavak, tehát értelmezni sem tudják, és nem is próbálták soha értelmezni, viszont minden tettükkel és lélegzetükkel rombolták őket, amiért nem csoda, hogy ezek a szavak mit se jelentenek már a társadalom jó része számára: szolgálat, közjó, erkölcsiség, hitelesség, identitás, szorgalom, becsület -- hirtelen csak ezek jutnak eszembe.

 Szóval mi a fészkes fene is az a demokratikus ellenzék? Ennyire semmi köze ne volna az alkotmányos jogállamnak az őt üzemeltetők matériájához? Miért is hoznának  létre igazságos intézményrendszert romlott karakterek?

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr944979074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gomorra 2012.12.23. 22:10:07

Piszok jól érzem magam. Mert látszik, hogy nem vagyok egyedül, nem egyedül érzem, hogy vége kell legyen annak a korszaknak, amikor az örökös s egyedüli erkölcsi mércétől annyira eltávolodott a magát elitnek nevező réteg, s amikor a civil emberek elfordultak a politikától, de most úgy érzem ennek vége lesz, s lesz értelme a munkának, az itt élésnek, ehhez kellenek ilyen gondolkodók meg persze az, hogy minél többen meghallják őket. Én ezen leszek.

NagyonPC 2012.12.24. 01:15:43

Részben egyetértek veled, de:

Hofi szavaival élve: "kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van, ezzel kell mindent megoldani."

Ha arra vársz, hogy majd gáncsnélküli lovagok hozzák el számunkra a virágzó jövőt, valószínűleg évszázadokat kell várnod.

Az erkölcsös, polgári, demokratikus, alázatos, a közjóra érzékeny ember létrejöttéhez nekünk magyaroknak évezredes feudális beidegződéseket, sunyi meghunyászkodást kell levetkőznünk. Sajnos mindig csak egy kis lépést tudunk haladni.
Mi, akik az "átkosban" szocializálódtunk, könnyen megfélemlithetök maradunk. De ha volt valami haszna az elmúlt húsz évnek, hát az, hogy felnőtt egy generáció, amelynek már egyenesebb a gerince a miénknél, akiktől Orbán is joggal tarthat.

Hogy ez hogyan kapcsolódik a bejegyzéshez?
Minden oldalon vannak és lesznek hiteltelen alakok, de - hacsak nem követtek el valami köztörvényes bűnt- nincs más megoldás, ezekkel is együtt kell működni.

profilo 2012.12.24. 10:28:57

Na ez így,ebben a formában biztos nem lesz Index címlapos.
Ha valami csoda folytán mégis,akkor nem teszed ki az ablakba azt,amit a hozzászólásokban kapsz majd.

Amúgy korrekt a poszt.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.12.25. 19:33:20

@gomorra:
Vigyázz, mert ha nem vagy bármely "nagycsapat" zombidrukkere, akkor jön a "wmiki"-féle troltábor, aki javasolja majd szolid lekommunistázás közepette a meseszak elvégzését bármely, még létező felsőoktatási intézményünkben.
Mert hát csak fantaszta és idealista torz keveréke lehet az, aki hisz abban, hogy ez a beteg rendszer, koorupt örököseivel végül felszámolásra kerül.
Tudatos lebontások zajlanak sajnos, hol agresszivebben, hol furmányosan, hol megvesztegetések közepette... (Kisgazdák, MDF, SzDSz)
Ez mind a hozzád és hozzánk hasonló emberek ellen van, a "régi értékek" mellett érdekből elkötelezettek MLM láncának tudatos ténykedése. Érdekük fűződik ahhoz, hogy ez maradjon.
NE MARADJON!
Ügynöktörvényt, felelős, elszámoltatható egyéni képviselőket !

k12pista 2012.12.26. 08:14:53

Kösz a karácsonyi ajándékot!

Végre valami ami közelít az ízlésemhez. Ha nem pont vakáción lennének a diákok, akkor a Bozótosra gondolnék.
Csak így tovább!

De még sok ilyen embert és így gondolkodót, s azután jöjjön a leváltás
süti beállítások módosítása