1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.06.23. 08:54 HaFr

A liberális demokráciák helyére a további globalizáció vonul be

Képtalálat a következőre: „globalization”

Nem a központosított nemzetállamok.

A dolog oka végtelenül egyszerű, bár úgy látszik, éppen elég bonyolult ahhoz, hogy a XX. századi diktatúrák vezetői és mai utódaik rendre szem elől tévesszék. A lényeg, hogy a világtrendeket azok diktálják -- hasonlóan a szűkebb piaci trendekhez --, akiknek nagyobb és tehetősebb az -- átvitt értelemben vett -- vevői körük. És ez azoknak kedvez, akik -- megint csak tágabb értelemben -- értékesebb szolgáltatással és branddel vannak a piacon. Márpedig semmi sem változott az utóbbi évtizedekben a tekintetben, hogy a globalizáció és életformájának szolgáltatása és brandje a legerősebb a piacon, ebben érdekelt a világ népességének túlnyomó része, ami másból sem látszik -- kicsiben --, minthogy a hőzöngő etnicista magyar államot a globális társaságok és intézményrendszer (áruk, szolgáltatások stb. szabad, vámmentes áramlása) tartják el, illetve a hőzöngő magyar állam képtelen létrehozni a maga produktív tulajdonosi rétegét, amely aztán kivívhatja függetlenségünket a Boschok és GE-k rettenetes birodalmától.

A nemzetállam "ajánlata" paradox módon csak addig képes erőt mutatni az értékteremtés szellemi és anyagi összetevőiben egyaránt fölényt mutató globalizációval szemben, amíg nem túl sikeres. Amint a globalizáció (esetleg) visszaszorulna és a világgazdaság (vámok, az emberek és a tudás vándorlásának visszaesésével) hatékonyságvesztést szenvedne el (Magyarországon akárcsak 10-15%-kal csökkentenék jelenlétüket/kibocsátásukat a globális cégek), a nemzetállami retorika és nyomulás kb. azonmód véget érne; a nemzetállami "ajánlat" a tágabb piacon, ahol az állampolgárok a vevők, rögvest értékét vesztené. Véget érhet persze a nemzetállami nyomulás csúnyán is: előtte véres háborúkkal, de véget ér, mert nem biztosít hatékony, egyensúlyi pontot a tágabban értelmezett -- vágyakból, egzisztenciális és kulturális célokból, életformákból összeálló -- piacon. Ha az embereknek választaniuk kell a nacionalista retorika és a megélhetésük között, akkor az utóbbit választják. Orbán és társasága abban a (biztos) reményben végzi az EU fellazítását, hogy a munkásságuk nem lesz hatással az EU alapvető logikájára, ellenkező esetben Magyarország nagyon, nagyon rosszul járna. Innen persze az is (megint csak) világos, hogy Orbán csúnyán becsapja a híveit, de reméljük vele együtt, hogy "csak" ennyi kára lesz.

Ezért már középtávon valószínűsíthető, hogy hiába rombolja a nemzetállami retorika most a liberális demokráciákat és zár be tekintélyes tömegeket átmenetileg a (fals) büszkeség, a sértettség és a félelem diktálta egyazon burokba, ezzel -- mivel a társadalmakat gyengíti az állam rovására, lásd Magyarországot -- csak gyengíti az ellenálló képességet (azaz az alternatív kulturális, tudás- és szociális modellek súlyát, és nem mellesleg az önkormányzatiságba és a demokráciába vetett hitet) a globalizációval szemben. A nemzetállami centralizáció, röviden, kilúgozza a társadalmak immunrendszerét, amely eddig a globalizációval szemben valamekkora autonóm, organikus ellensúlyt képzett. Amikorra pedig kiderül, hogy a nemzetállami szemlélet minimum súlyos gazdasági károkat okoz -- nemcsak ilyen légypiszoknyi ökoszisztémákban, mint a magyar, hanem hatalmas országokban, mint az USA, vagy Kína --, és a nemzetállami centralizáció momentuma elmúlik, a társadalmak annál védtelenebbül találják majd magukat szemben a globalizázió logikájával. Az erősödő digitális-technológiai változások korában ennek az lesz a következménye, hogy az egyes ember még jobban magára marad a korporatív és az állami hatalmi központokkal szemben, miközben a kettő a feje felett egyeztet majd munkaviszonyokról, jóléti szolgáltatásokról, értékekről, normákról.

A mai felhajtás a rasszizmusba hajló etnicizmusok körül éppen olyan kilátástalan, mint a harmincas években (amelyek mozgalmait, ne feledjük, szintén a hamis völkisch-fasiszta populáris illúziók hozták létre). Csak reménykedni tudunk, hogy korunk nem fog ugyanolyan méretű tragédiával zárulni, mint amilyen a II. világháború volt. Bárhogy is, Orbán hatása csak a neki "ellenséges" világ további térnyerése lesz, amely harcból persze -- szemben a hívei nagy többségével -- ő máris jól jött ki.

238 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3714066085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.06.29. 16:53:54

@neoteny
az apple is kitalál egy rakás dolgot, hogy az általuk kifejlesztett megoldásokat használd. az osx felhasználók számára a root access eleve "illegális". mert ők fenntartják maguknak a jogot. meg lehet magyarázni. de ez mégis csak korlátozás. és egyesek szerint a jailbreak a szabadság.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ae/Jailbreakers.jpg
amire az apple azt mondja, hogy ő csak "megvédi" a szegény kis felhasználókat ezektől a "bűnözőktől". filozofikusan elég nehéz eldönteni, hogy kinek is van igaza. ezeket a döntéseket közvetlen a politikusok hozzák meg. közvetve a nép. nagy általánosságban ilyen a világ.

2018.06.29. 16:56:03

@neoteny
az mta nem is próbálkozik racionális érveléssel. a .hu fejlesztőknek adott esetben elő kell állni azzal, hogy miért is lenne jó a kormánynak és az országnak az, hogy létrejön egy ilyen nemzeti korporáció feltéve, hogy ilyet a programozók többsége akar. mert ezt ugye nem tudjuk. az sem, hogy nem akar. ez egy opció.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 16:58:10

"mert lehet azt is mondani, hogy a fogyasztói érdek a "nagyobb" verseny. de melyik esetben van "nagyobb" verseny. ez filozofikusan eldönthetetlen."

No ha ez filozofikusan eldönthetetlen, akkor az is filozofikusan eldönthetetlen, hogy "az apple is egy olyan platform ami egyben korlátozza a felhasználókat. és a google is. a microsoft is. mindegyik."

Ismét bebuktál, te kis nihilista-posztmodernista seggarc.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 16:59:03

"az mta nem is próbálkozik racionális érveléssel."

Te sem próbálkoztál racionális érveléssel:

"több adót fizetnek és abból jobb lesz a magyar oktatási rendszer"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

2018.06.29. 17:06:58

@neoteny
ezt a lányt a magyar adófizetők támogatják.
www.naplo.hu/2018/06/file70s2ytm7scibl0tl2a4.jpg
a debreceni egyetem műszaki karának hallgatóit. mert a shell kiírt egy versenyt, hogy építsenek olyan járgányokat, ami 25 km/h sebességgel haladva minimális üzemanyagot használ fel. és ez a műszaki hallgató lány fogja vezetni a debreceni járgányt londonban. de ezt ugye a magyar adófizetők támogatják hiszen a debreceni egyetem egy állami intézmény. és egyébként még nyilván több magyar és nem-magyar egyetem is indul. de ugye érvelni kell, hogy miért is jó az sanyinak, editnek és öcsikének, hogy ezek a fiatalok, akik képzettek náluk az ő adóforintjaikból építenek egy velorexet.
www.naplo.hu/2018/06/iden-uj-energetikai-vezerlest-terveztek-.jpg
ezt valamilyen módon meg kellene indokolni. és lehet mondani, hogy ezek legyenek privát bulik. de ez esetben az mta-hoz kötődő fejlesztések is legyenek azok. lovász lászló baráti köre aligha érvelhet úgy, hogy ők "függetlenek" miközben függnek a kormány/parlament támogatásától és a költségvetés nettó kifizetőhelyei.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 17:12:04

"de ugye érvelni kell"

Te nem érvelsz:

"több adót fizetnek és abból jobb lesz a magyar oktatási rendszer"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

2018.06.29. 17:12:13

@neoteny
tehát mondjuk azt kellene mondani, hogy a magyar "királyi" posta ezekkel fogja kiszállítani a csomagokat és a kisebb küldeményeket. mert valami olyasmire talán alkalmas. de miért jó az adófizetőnek, hogy a műszaki kar hallgatói építenek egy ilyen háromkerekűt. velorex 2.0. mire jó?
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a9/Velorex.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 17:16:51

"de ugye érvelni kell"

Te nem érvelsz:

"több adót fizetnek és abból jobb lesz a magyar oktatási rendszer"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

2018.06.29. 17:23:01

@neoteny
ha a .hu egy közös vállalatként működik, akkor azt aligha lehet garantálni, hogy ezek után a magyar internetes cégek több adót fizetnek. ezt nem tudjuk. de a nacionalisták abban hisznek, hogy ezek a nemzeti korporációkkal több érték teremthető. mert hogy a nemzeti összefogással növekszik a helyi kis és középvállalkozások versenyképessége. a nacionalizmus ellenzői azt, hogy a francokat. ez a kérdés filozofikusan eldönthetetlen (véleményem szerint). ha a nacionalisták kerülnek tartósan többségbe, akkor éppenséggel létre lehet hozni. és majd kiderül, hogy ezek után magyar gyuri és cigány gazsi jobb keresőt építenek, mint a google fiúk. bojár gábor a "szuperzseni" ebben nem venne részt. mondván, hogy ő ezekben a "nemzety" megoldásokban nem hisz. ez valójában a legsötétebb vészkorszakot idézné. mussolini idején megbukott. tanulni kellene a történelemből. az akadémikus ismerősöm (aki kibaszná lovászt, mint macskát szarni) azt mondja, hogy "szordino fasizmus" kellene. lehet, hogy az mta felsővezetőinek 5-10%-a lelép az országból. szar, szemét társaság. aztán mondhatod, hogy ilyen nincs. az állításom csak az, hogy magyar közéletben különféle hitvilágok versenyeznek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 17:29:32

"ha a .hu egy közös vállalatként működik, akkor azt aligha lehet garantálni, hogy ezek után a magyar internetes cégek több adót fizetnek. ezt nem tudjuk."

Ezzel szemben korábban azt állítottad, hogy

"több adót fizetnek és abból jobb lesz a magyar oktatási rendszer"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 17:31:02

"az akadémikus ismerősöm (aki kibaszná lovászt, mint macskát szarni) azt mondja, hogy "szordino fasizmus" kellene."

"de ugye érvelni kell"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

2018.06.29. 17:47:33

@neoteny
ők a w3c tagjai. akik az internetes szolgáltatok működése felett "őrködnek".
www.w3.org/Consortium/Member/List
ennek 1 magyar tagja van. az mta sztaki. betűrendben közvetlen a mozilla foundation után következik. na most mennyi befolyással bír a mta sztaki. szinte semmivel. mert hogy menedzselik az akadémikusok? szinte sehogyan. a mozilla alapítványi árbevétele napi árfolyamon évi 120 milliárd forint. az mta ennek a tizedét kapná meg feltéve, hogy a kormány nem visszakozik és a javaslatukat megszavazzák az országgyűlési képviselők.

lehet mondani, hogy ne akarjál már versenyezni egy amerikai alapítvánnyal. de ez esetben a 12 milliárd is túl sok. a w3c tagja legyen a .hu. úgy, hogy az internetes vállalkozások a befizetett adójukról rendelkeznek. és fenntartják a magyar elektronikus könyvtárat, vagy a sulinet hálózatot, vagy ami közhasznú. ezáltal növekszik a szabadság. de ez egy nemzeti liberális hitvilág.

bojár gábor szerint ez így biztos nem lenne jó. ez szörnyűséges támadás az amerikai demokrácia ellen. megölnék a szegény kis zsidókat. mi lenne a google fiúkkal. nehogy már összeálljanak a magyarok, akik semmire se alkalmasak. a multinacionális vállalatoké a jövő. tessenek már belátni. hasonlítsd már összes lower manhattan-t és kocsord alsót. lássad már be, hogy kocsordon kincs karcsinak az lesz a jó, hogy a multik alkalmazottja lehet. de ez egy hitvilág. amit a nem-nemzeti "liberálisok" képviselnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 17:49:14

"na most mennyi befolyással bír a mta sztaki. szinte semmivel. mert hogy menedzselik az akadémikusok? szinte sehogyan."

"de ugye érvelni kell"

Még egy példa a nihilista-posztmodernista kettős beszédedre.

2018.06.29. 18:00:57

@neoteny
végső soron egyik tábor se érvel. hanem mindkét elképzelés a hitre van alapozva. ez egy vallásvita. modern kori vallásháború. ami filozofikusan eldönthetetlen.

2018.06.29. 18:02:41

@neoteny
sokadjára. nem a kizárólag saját álláspontom írom le. ez egy irracionális hitvita. ezt demonstrálom.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 18:13:10

"végső soron egyik tábor se érvel."

Te sem érvelsz: nihilista-posztmodernista kettős beszédet folytatsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 18:14:12

"nem a kizárólag saját álláspontom írom le."

Helyesen: ez a te nihilista-posztmodernista kettős beszéded.

Janossz 2018.06.29. 18:19:17

"sokadjára. nem a kizárólag saját álláspontom írom le. ez egy irracionális hitvita. ezt demonstrálom. "

Jó. Ezt teszed. Merült fel erre való igény itt bárkiben is, hogy a képzelt hitvitáid egyszerre különböző mezekben itt folytasd le?
Vagy csak maszturbálsz itt nyilvánosan?

2018.06.29. 18:56:53

@neoteny
például az ifjú kepler abban hitt, hogy az isten azért teremtette a holdakat, hogy könnyebben lehessen a földet behajózni. és mivel a jupiternek négy holdja is van (akkoriban ennyit ismertek) ezért azt nyilván kiváló hajósok lakják. keplernek nem jutott eszébe, hogy a navigációt műholdakat is segíthetik. mert nem voltak feltalálva a kepler törvények. na most lehet mondani, hogy ez a hülye kepler még a műholdakra se gondolt. azt hitte, hogy a jupitert kiváló hajósok lakják. csak azért, mert négy holdja van. kepler szerint úgy már nagyon jól lehet navigálni. nyilván azért teremtette az isten oda azokat a holdakat a jupiternek, hogy a hajósok boldoguljanak. a kozmosz szent titkait akarta megfejteni.

és erre jön tgm és a többiek, akik azt mondják, hogy ugyan már, kepler egy felvilágosulatlan barom volt. nincs isten, tehát az szdsz nyeri a választást. ez a demokrácia. mert ha nem, akkor az pre/posztfasizmus. és ez így van. azért, mert megírta a boston review. a nature magazin is tiltakozott az mta-t ért támadások miatt. érted a "NÉCSÖR". tartok tőle, hogy sanyit négy sör után nem érdekli. de az esetleg igen, hogy orbán megnyerte a csatát. "nyilván" igaza van, merkel és macron ellenében. persze ez is hit kérdése. mert hogy a bbc riporterének "szent" meggyőződése, hogy a magyaroknak tömegével be kellene fogadnia a szegény kis migránsokat. megírt a "the guardian". érted a "GÁRDIEN". a népfőiskola hangmegfelelések törvényeivel és az írásos nyelvemlékekből megfejti, hogy a gárda az valójában a yard, a járda, a kert (a garden). ezek egy tőről fakadnak. nádasdy professzor szerint az ősfinnugorba esetenként iráni közvetítéssel kerültek be a szavak. például az, hogy árva. így tudták megnevezni az urál menti faluban. jött egy iráni. addig is voltak árvák. nem hívták sehogy. de egyszer jött egy iráni ősfinnugor faluban ahol a magyarok és a többi ősfinnugorok nem keveredtek. hanti nyelven jĕηkurwi̮ (jégkurva?). az együttélésre is bizonyság. de ez nyelvi együttélés, aminek semmi köze a biológiához. nyilván sms-eztek. persze lehet nyelvcsere. magyarok mentek mendegéltek és kidobták a szavakat. a kutyafáját. de azt vitték magukkal, hogy a kutya oda vizeljen. az mta azt mondja, hogy ez egy baromság. kitalálja a nép ezt a sok hülyeséget.

2018.06.29. 19:11:40

@Janossz
a szellemi maszturbálás ez: geci orbán, orbán geci. és ezzel a mondanivalónak vége is szakad. ezek lopnak, csalnak, hazudnak. mészáros lőrinc egy buta gázsszerelő és milliárdos, érted milliárdos. és a többi dollár milliárdos? szerinted kik vezetik a nagy autógyárakat. mercedes gyárat egy benz vezeti. vagy egy ügyes üzletember. vagy a siemens gyárat. vagy szinte akármelyik európai nagyvállalatot. jelzem mennyivel is támogatta a mercedes-t a magyar kormány? mindegy, hogy melyik. mert az a "MERCÉDESZ". az meg a "LŐRINC". hasonlóan gazdagodnak. na de a németek, azok nem csalnak. az egy meritokrata társadalom. az átlag német (nem a bevándorló 55 éves nyugdíjas kor előtt álló bácsi vagy néni, akik megválasztják merkel mamit és seehofer papit, hogy ha a gyerekek hordják a pelenkát a szegény kis törököknek, akkor létrejön az új emberi faj. a németek ebben frankón hisznek. a náci fajelmélet ellenkezőjébe. de budapesten is frankón hisznek. mert a nácik megölték a zsidókat. és ebből következően magyarországon három emberöltőn át a filoszemita bölcseletet nem volt szabad bírálni. volt, amikor ezért akasztás járt, most csak örökös kitiltás mindenhonnan feltéve, hogy a mainstream médiában mondják. de orbán ezt ügyesen felülírta nem mellékesen az izraelitákkal.

na most egy ilyen helyzetben, amiben nemcsak magyarország, hanem egész európa van esetleg valamit mondani kellene. túl azon, hogy a geci orbán, orbán geci.

Janossz 2018.06.29. 19:27:09

Jó. Te is geci vagy. Geci troll.
Így jó?

2018.06.29. 19:46:56

@neoteny
Jeszenszky az ismert DJ (nem mellékesen az ex-külügyminiszter fia) bírálta a tudósokat. kolozsi ádám az index újságírója szerint nyilván nincs igaza. hanem freund tamásnak van igaza, aki agykutató. csak ért hozzá. ellenben náray aki kémikus nem ért hozzá. palkovics se aki gépészmérnök. és ezt eldönti az index publicistája.
index.hu/tudomany/2018/06/29/kilepett_freund_tamas_a_batthyany_korbol_az_mta_allamositasa_miatt/

az országgyűlés a kormány javaslatára átszabhatja-e az akadémiai törvényt, megvághatja-e az mta költségvetését. lehet-e ez egy jogállam? nyilván igen. lehet-e ennek a magyar tudományos életre kártékony hatása? nyilván igen. és lehet-e jótékony hatása nyilván igen. (ti. az akadémikusoknak el kell számolni az átlag magyar adófizetőnek. lásd az elmúlt 25 évben mire is költöttek, miféle haszna származott nem az amerikai nagybefektetőnek, hanem az átlag magyar adófizetőnek az akadémiai tevékenységből). ezek egyenlege mennyi lesz? ki tudja?

azt állítom, hogy lovász politikai tisztséget tölt be. és ha ő a magyar tudományos közéletet képviseli, akkor azt kellene mondani. oké. értettük, nem lesz arról kutatás, hogy a cigányok milyen módon kúrják seggbe egymást. ilyen mta kutatás nem lesz. lehetnek olyan ngo-k, akiket ez érdekel, de ezt a magyar tudományos akadémia körein kívül tehetik meg. és ez egy politikai döntés. mert úgy egyébként akadémikusan akármit lehet vizsgálni. akár ezt is. lmbtq közösség szikrái a roma társadalomban. de ezt most az mta nem kéri. semmi effélét. miért? mert csak. ez politika.

de ezt nem teheti meg, mert ez esetben az amerikai demokrata pártban (érted ugye PÁRTBAN) azt mondják, hogy ezt a lovászt, vagy ki a faszt ezért pénzeltük? hogy ilyeneket mondjon budapesten vagy hol.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 21:13:37

"tartok tőle, hogy sanyit négy sör után nem érdekli."

Az nem baj: Sanyi egy szabadpiac-hívő, mint ahogy azt demonstrálja a használtcikk-kereskedelmi tevékenységével.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 21:15:47

"ti. az akadémikusoknak el kell számolni az átlag magyar adófizetőnek."

Nah, az akadémiai törvény szerint az akadémikusoknak az országgyűlés (parlament) felé kell elszámolniuk.

2018.06.29. 21:25:07

@neoteny
amikor a kormány az mta költségvetését visszavágja 12 milliárd forintra, akkor a szabad piac híveinek azt kellene mondani, hogy ez még mindig túl sok. mert hogy a szabad piac majd kapva kap a tudósokon. tehát egyszerűen annyi történik, hogy azok, akik az állam csöcsein érdemtelenül tengődtek elválnak azoktól, akik szabad piaci rátermettségükkel bizonyítják a valódi tehetségüket, szorgalmukat, és így tovább. elvben valami efféle lenne a liberális álláspont. az ortodox liberális pláne. ezt mondja a dj. de ennek most nem a hvg, hanem a magyar idők törzsközönsége tapsol.

többek között ezért mondom azt, hogy itten kérem nem filozófiai szembenállás van. hanem legalább is részben klánok, kládok (leszármazási sorok) viaskodnak. mert a származáson túl nyilván számítanak például a személyes kapcsolatok. tehát az életről azt gondoljuk, hogy az nincs determinálva a születéstől fogva. bár ugye a természeti törvények elvben minden egyes molekula helyét meghatározzák. na de filozofikusan azt gondoljuk, hogy mégis van szabad akarat. de csak szeretjük ezeket képzelni. ez hit. és a politikai érvelések rendszint csak félig logikusan. vagy annyira sem. esetenként kaotikusak. ezt próbálom demonstrálni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 21:37:21

"amikor a kormány az mta költségvetését visszavágja 12 milliárd forintra"

Csak épp' a kormány semmi ilyet nem tesz: még mindig _ki_osztja (a terv szerint) a 20+8 milliárdot az MTA-nak. Csak arról van szó, hogy kik végzik ennek az összegnek az _el_osztását.

2018.06.29. 21:49:22

@neoteny
de a szabad piac híveinek most örülni kellene, hogy a professzorok batthyányi köréből kilépő freund tamás kutató munkájára a szabad piac lecsap. mert hogy majd nyilván hiába pályázik a palkovicshoz. a figyelő kilistázza neki, hogy vigyázzál lacikám, mert ez a feund egy migránspártoló buzipropagandista sorosbérenc. de az ungár péter aki a figyelőnek csak kisebbségi tulajdonosa majd jól bebörtönzi az anyját feltéve, hogy az lmp hatalomra jut. viszont a szabad piac hívei most dörzsölhetik a tenyerüket. mert hogy a sok akadémikus nem jut állami pénzhez, nyilván a jobbak, mert a "geci" orbán direkt a rosszabbakat támogatja majd, akik azért nem akarnak szabad piacot, mert tehetségtelenek. de a jobbakra lecsap a piac. és felvirágzik a gazdaság. mert úgy virágzik fel állítólag. tehát ha akarom, akkor liberális nézőpontból ez jó hír. orbán ezzel tökönszúrta magát. pláne úgy, hogy a ceu-t is száműzi. nem maradnak a tudomány és a magyar művészet köreiből támogatói. ellenben a szabad piacra kikerülve bizonyíthatnak a "liberális" magyar tudósok és művészek. és lehet egyébként. de ezek a vélemények a hitre vannak alapozva.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 21:57:32

"a professzorok batthyányi köréből kilépő freund tamás kutató munkájára a szabad piac lecsap"

Színtelen zöld ideák dühödten alszanak.

2018.06.29. 22:08:36

@neoteny
hiszen van egy politikai véleménye miatt háttérbe szorult kitűnő magyar agykutató. és a piac mást se akar, mint azt, hogy a világ tudományossága fejlődjön. ezért majd azt mondják, hogy menjen bosztonba vagy akárhová. ahol nem holmi nácik uralkodnak. cégek mondják majd ezt. mert így működik a piac. ez az ortodox liberális elmélet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 22:16:12

"hiszen van egy politikai véleménye miatt háttérbe szorult kitűnő magyar agykutató"

Azzal, hogy kilépett a Professzorok Batthyányi Köréből, Freund Tamás még nem veszítette el a kutatómunkájának közfinanszírozását.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 22:29:57

"ezért majd azt mondják, hogy menjen bosztonba vagy akárhová."

Freund Tamás az Oxfordi Egyetemen 1981 és 1988 között összesen négy évig volt vendégkutató, egyetemi hallgató korában tudományos ösztöndíjasként, majd főmunkatársként. Vendégkutató volt a Lundi Egyetemen, a San Diego-i és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, a Freiburgi Egyetemen, valamint a párizsi Pasteur Intézetben és a Rutgers Egyetemen.

Freund kb. egy hét alatt tudna keríteni magának állást külföldön -- talán még magánegyetemen vagy magánkézben lévő vállalatnál (pl. IBM) is. Pontosan ezért engedheti meg magának, hogy kinyilvánítsa elégedetlenségét a rezsim tudománypolitikájával -- jelen esetben az Akadémia közfinanszírozásával -- kapcsolatban.

2018.06.29. 23:15:22

de ez esetben egy héten belül állást kerítsen magának egy kutatóállást valamelyik magánvállalatnál. és ezzel tovább erősödik a piac. és az mta-n maradnak a "rezsimszolgák".

akik abban hisznek, hogy közpénzből is lehet kutatni, fejleszteni azok nyilván kénytelenek alkalmazkodni azokhoz a politikusokhoz, akikre a választók a szavazatukkal megválasztanak. akik azt gondolják, hogy inkább magánpénzből kellene ezt tenni azok a pénzhatalomhoz kénytelenek igazodni, akiket a kormány közeli politikusok választanak ki. illetve ők választják ki a vezető politikusok körét. de ez utóbbiak azt mondják, hogy mégis most a piac értékítélete elsődleges. ez egy vallási kérdés. morális, hitbeli meggyőződésen alapul.

most ugye az mta abból a pénzből működik, amit sanyitól, edittől elvesznek. és az ő igényük az, hogy járműipari fejlesztésekre van szükség, amihez öcsike aki autószerelőnek tanul valamilyen módon kapcsolódni. persze értem, hogy sanyi és edit nem tud annyi pénzt fizetni az akadémikusoknak mint, amennyit az amerikai pénzalapok. valaki inkább őket választja. azt is megértem. de ehhez el kell árulnia sanyit, editet. az nyilvánvaló, hogy az amerikai pénzemberek se szentek. aki értük rajong az a pénzüket imádja. azt az erkölcsöt. elsősorban a pénz vonzza oda azokat a tudósokat. és nem a szabadságjogok. persze mind azt mondja, hogy ott a transzneműeknek külön mellékhelyiséget építettek. bezzeg magyarországon üldözik szegény kis transznemű bevándorlókat. monthy pyhton jeleneti nincsenek olyan abszurdak, mint a liberálisok érvei. nekik amerika a pálya. de meg lehet érteni ezt is.

magyarországnak arran van esélye, hogy az európai unión alakítson. és most úgy tűnik, hogy az eurázsiai kapcsolatrendszer erősödik, és a transzatlanti világ politikai értelemben távolodik. aztán lehet, hogy később nem így lesz. de most ez a helyzet. tehát ha freund tamás szeretne egy jól fizető piaci kutatói pozíciót, akkor találhat ilyet a nagyvilágba. ha állami állást akar, akkor alkalmazkodnia kell a politikához. ez ilyen egyszerű. nincs olyan, hogy a költségvetés adja a pénzt, de nem szólnak bele. illetve ez most évi 12 milliárd forint. ami azért nem kevés. persze ahhoz képest még is csak, hogy tavaly még 40 milliárd forint volt. egy kormányülésen palkovics azt mondta, hogy az itm költségvetésével mi lesz? és erre azt mondták, hogy 70:30 arányban felosztjuk. a régi módszer. az ellenzék nem az mszp, hanem az mta. van egy tippem, hogy így jött ki a 28 milliárd és a 12 milliárd.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.29. 23:36:59

"de ez esetben egy héten belül állást kerítsen magának egy kutatóállást valamelyik magánvállalatnál"

Ennek a mondatnak ebben a formában semmi értelme sincs. Ismét túlpörgetted a trollkodásodat.

2018.06.30. 00:14:16

ezt írtad.
Freund kb. egy hét alatt tudna keríteni magának állást külföldön -- talán még magánegyetemen vagy magánkézben lévő vállalatnál (pl. IBM) is.
kerítsen. arról szól a sztori, hogy akinek nem tetszik az menjen. vagy higgyen abban, hogy majd a tóth bertalan, sneider tamás összefognak gyurcsány ferenccel ehhez társul majd ungár péter és a szél bernadett. és akkor ők majd magukhoz ragadják a hatalmat és helyreállítják a "demokráciát". ebben is hihet. és abban is, hogy a fejlődés úgy felgyorsult, hogy mostanában létrejön az új emberi faj, vagy már létre is jött. mert ugye ellon musk marsutazást tervez. és az már új emberi faj. gagarin és az apolló még a régi faj volt. az alsóbbrendű. ellon már az új emberi faj. ebben is hihet. ennek megfelelően kellene választania élőhelyet. nyilván aki abban hisz, hogy milyen jó kihajtani a jószágot egy évben egyszer, és behajtani és a rideg állattartással ilyen nagy állatok fejlődnek, akik engedelmeskednek a gazdáiknak.
sokszinuvidek.24.hu/app/uploads/sites/11/2016/04/hort3.jpg
ez is egy hitvilág. és az is, hogy na jó, de génmódosítással elérhető, hogy bika még nagyobb legyen és zöldben foszforeszkáljon, mint egy béka. és az milyen jó. rendben. de olyasmit errefelé nem akar a nép. de lehet, hogy amerikában foszforeszkáló bikákat szeretnének, vagy a spanyolok. na most valaki azt mondja, hogy jó, de valaki azért szeretne belenézni a mikroszkópba, vagy a teleszkópba. úgy, hogy a természettudomány maradjon mag a természetességnél (de hogy az micsoda valójában hit) az kutathat valamelyik közép-európai városban, lehet, hogy csak kelet-közép európaiban. mert a németek inkább az amerikanizmust választják. szolgálhatja a monsatot és a bayert. de ez legalábbis részben a hiten alapul.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 01:10:22

"arról szól a sztori, hogy akinek nem tetszik az menjen"

Orbán Viktornak sem tetszik a sztori: költözzön el Minszkbe vagy a Donyeckbe (Levédiába).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 02:45:30

"tehát ha freund tamás szeretne egy jól fizető piaci kutatói pozíciót, akkor találhat ilyet a nagyvilágba. ha állami állást akar, akkor alkalmazkodnia kell a politikához. ez ilyen egyszerű. nincs olyan, hogy a költségvetés adja a pénzt, de nem szólnak bele."

A Magyar Tudományos Akadémia jogállásáról

1. § * (1) A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület, amely a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el.

[...]

(4) Az Akadémia mint köztestület, valamint az akadémiai kutatóhálózat működésének feltételeit közvetlenül érintő jogszabályok, programok, intézkedések, továbbá a közfeladatainak ellátását érintő jogszabályok, állami programok és intézkedések előkészítésekor az Akadémia véleményét ki kell kérni.

2. § * (1) Az Akadémia az e törvényben meghatározott feladatainak ellátása céljából közfinanszírozású kutatóhálózatot, kiszolgáló és egyéb intézményeket létesít és működtet, amelyek felett irányítási jogot gyakorol, valamint - a 23. § (6) bekezdésében foglaltak szerint - gazdasági társaságokat létesíthet, amelyek tulajdonosi jogát gyakorolja. Az Akadémia a tudományért, művészetért tevékenykedő más szervezeteket is támogathat.

(2) Az Akadémia a központi költségvetésben önálló fejezetet alkot, amely tartalmazza az Akadémia mint köztestület által - nem gazdasági társaságként - működtetett szervezetek költségvetését is.

[...]

Az Akadémia feladatairól
3. § * (1) Az Akadémia közfeladatai a következők:

[...]

b) tudományos kutatások folytatása céljából, a központi költségvetésből támogatott főhivatású kutatóhálózatot tart fenn, megalkotja működési szabályait, és hatékonyan működteti azt;

[...]

h) megállapodásokat köt és kapcsolatokat tart fenn hazai, külföldi és nemzetközi tudományos intézményekkel és szervezetekkel, különösen akadémiákkal, felsőoktatási intézményekkel és az Európai Unió tudományos szervezeteivel;

[...]

(2) Az Akadémia elnöke kétévenként beszámol az Országgyűlésnek az Akadémia munkájáról, valamint a magyar tudomány általános helyzetéről.

(3) Az Akadémia elnöke évente tájékoztatja a Kormányt az Akadémia munkájáról, valamint a magyar társadalom és gazdaság fellendítése érdekében elért eredményeiről.

[...]

4. § * Feladatainak ellátása során az Akadémia a vagyonával, a részére jóváhagyott költségvetési támogatással, saját bevételeivel és más forrásaival az e törvénynek az Akadémia gazdálkodásáról és vagyonáról szóló rendelkezéseiben leírtak szerint gazdálkodik.

----

Ezeket (is) mondja a jelenleg hatályos törvény, amiben szó sincs semmiféle politikához alkalmazkodásról, sem arról, hogy a költségvetést meghatározók (az országgyűlési képviselők) beleszólhatnának az Akadémia gazdálkodásába a törvényen túlmenő mértékben.

Persze a kormányzat átírhatja a törvényt -- de még ezen módosítások előkészítésekor is ki kell kérnie az Akadémia véleményét a hatályos törvény szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 02:53:15

"az mta abból a pénzből működik, amit sanyitól, edittől elvesznek. és az ő igényük az, hogy járműipari fejlesztésekre van szükség"

Hja, az államalkotó nép olyan államot alkotott, amelyik alaptörvénybe (alkotmányba) rakta azt, hogy a népek nem szavazhatnak arról, hogy hogyan kerül elköltésre a tőlük beszedett adók. Így hát Sanyinak és Editnek coki.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 03:55:26

"de ez legalábbis részben a hiten alapul."

Már csak részben? Akkor a többi részről lehet filozofikusan dönteni?

2018.06.30. 09:52:40

ha a hittételek adottak, akkor abból lehet filozofikusan következtetni. teokraták egy része azt mondja van isten. és ők az igaz hit képviselői. vannak a gójok vagy a gyaurok, akik a hamisat képzelik. és ezek azt mondják, hogy jogukban áll uralkodni. európában ezért választja többség a kereszténységét. nem abban hisznek, amit a vatikánban kitalálnak. zsidókeresztények is kitalálnak valamit, ami nem evilági. és most az tűnik a legkevésbé korlátosnak. sokkal kevésbé korlátoz, mint az iszlám vagy a zsidó vallás. és sokkal kevésbé korlátoznak, mint a filoszemiták. na jó, amíg olyanok voltak többségben, akiket kisgyerekként majdnem megöltek addig tartott egy purgatóriumi időszak. a kis neufeldnek azt mondták, hogy tudod mi van most tamáska. az, hogy te zsidó vagy. és ezért jól megölünk. és erre nyilván minden jóérzésű ember válasza az, hogy basszus. ilyet nem lehet csinálni. mert ez az egyetemes emberi erkölcs tiltja. de ezek után tamáska nagyfiú lett. és ő uralkodott a televízió sportosztályán. és nem azért, mert ő értett a sporthoz a leginkább széles-e hazában. hanem a származása okán. történelmi sérelmek következtében. persze aztán ők is csináltak haláltáborokat. már nem a vitray, hanem az a párt, amit kiszolgált. de lehet mondani, hogy vitray mégis valamiféle népművelő, polgári gondolkodást képviselt. amikor ebbe egy kis népiességet belevittek, akkor népszerűek voltak. vitray úgy gondolta, hogy angol mintára objektíven kell közvetíteni. mint a guide. nem kell lelkesedni, mint szepessy. kedves hallgatóink. felvonul a pályára a magyar csapat. a magyarok ott vannak a pályán. a mieink. tetőfokára hág az izgalom. elkezdődik az évszázad mérkőzése. góóól. az évszázad mérkőzésén győztünk. amit a világ egy barátságos válogatott meccsként tart számon. egy a sok tízezerből. nekünk az az évszázad mérkőzése. a szepessy azt mondta: all right, mr. whright. vitray elmondta, hogy kinél van a labda. de rájött, hogy mondani kell olyanokat is, hogy "a betyárját". de a köznép fogta a fejét, hogy rakják ki a sportközvetítésből vitray tamást. rádióközvetítést hallgatták a tévén nézték. neki nem sok köze van a magyar néplélekhez. kényszerű módon lettek ide betelepítve. és kitelepítve.

na most miért ne lehetne azt mondani, hogy mostan a köztévében nem a vitray tamás féle iskolát követik. hanem a szepessy félét. és lelkesednek. hajóba szálltak a magyar kajakosok. kajakra verik a világot. kozák danuta mindhárom távon olimpiai bajnokságot is nyert. lehet, hogy az egyenes ági apai felmenője kozák volt. de ő részben magyarokért evez. mert neki a magyarok adtak pénzt arra, hogy evezzen. és nem az ukránok. mert valamelyik felmenője valahogy erre vetődött. nyilván a szponzor logója is ott van reklámtáblán, a mezén vagy a hajóján. az is fontos. a piac. de az a közösség, amit őt támogatja. a klub, a város, nemzet. ezek őt mind segítik túl azon, hogy ez részben piac. és ezt "közkívánatra" adják a köztévén, akkor a szpíker lelkesedik.

a vitray féle iskola azt mondja, hogy olyan nagyon ne lelkesedjen. végül is nem a nemzet evez a hajóban, hanem egy lányka, aki elég sokat gyakorolta. a többi nehogy már jól érezze magát ettől úgy, hogy elvesznek a sör árából azért, hogy a danusa a danubia sportegyesületben magyar színekben evezzen. a köznép azt mondja, hogy ültessenek oda egy olyat, aki lelkesedik. vitray professzort küldjék el a francba. ezért váltottunk rendszert. és nem azért, hogy a multik uralkodjanak. de vitray tamásék azt mondják, hogy ők azért váltottunk rendszert, hogy de. a nyugat álljon mindenek felett. de lehet ezt csinálni piaci alapon. de a köztévében nem ezt az iskolát követik.

és nem csak a sportközvetítésben van ilyen ellentét, hanem szinte mindenben. sanyi azt mondja, hogy idefigyeljél komám. mond már meg azoknak a matematikusoknak, hogy azt szolgálják, akik mi vagyunk. a mi környezetünket. a puszta és az erdőspuszta határán élő nemzetséget. sárrétnek van sajátos matematikája? mi az, hogy sárrét. valami sík, de mégis egyenetlen. mert ott sárvíz. van ennek valami matematikája, fizikája, kémiája, biológiája? hogyne lenne. és ez része az egyetemes természettudományak. hogyne lenne része. akkor azt kutassad. abból a pénzből, amit sanyitól a kútfúrótól elszednek.

na most erre lehet mondani, hogy de mi itt budapesten a nemzetközi űrállomáshoz kapcsolódnánk elsősorban és nem a nagy-sárréthez. de úgy kapcsolódjál, hogy legyél magyar. farkas bercis. az ellentábor azt mondja, hogy a francokat fognak ő a többségi magyarokhoz alkalmazkodni. nehogy már a lábszagú parasztok diktálják az agykutatást. diktálja jól menő külföldi magánpénzalapok. ez esetben oda kellene menni hozzájuk.

de ez az ellentét egy vallási ellentét valójában. mert lehet úgy is a tudományt szervezni, ahogyan sanyi elképzeli. azt mondja, hogy legyen magyar műhold. de ne csak egy piros-fehér-zöld címke. hanem az valamilyen módon szolgálja azt a földrészletet, ahol magyarok vannak többségben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 10:25:18

"ha a hittételek adottak, akkor abból lehet filozofikusan következtetni."

Akkor jó; akkor mégis csak eldönthetőek dolgok filozofikusan.

"a köznép azt mondja, hogy ültessenek oda egy olyat, aki lelkesedik."

"van ennek valami matematikája, fizikája, kémiája, biológiája? hogyne lenne. és ez része az egyetemes természettudományak. hogyne lenne része. akkor azt kutassad. abból a pénzből, amit sanyitól a kútfúrótól elszednek."

Hja, az államalkotó nép olyan államot alkotott, amelyik alaptörvénybe (alkotmányba) rakta azt, hogy a népek nem szavazhatnak arról, hogy hogyan kerül elköltésre a tőlük beszedett adók. Így hát Sanyinak meg a köznépnek coki.

2018.06.30. 10:26:48

a másik véglet, hogy egy filoszemiták azt mondják. nincs isten. és ebből nekik van igazuk a földkerekségen. mert ők a "felvilágosultak". ez egy vallás, amiben tölgyessy péter hisz. ők adják az mta történettudományi, jogtudományi, filozófiai intézeteinek vezetőit. nehogy már ezt is a jobbágyparasztok akarják diktálni. hová vezetne mindez. ezeknek nincsenek polgári hagyományaik. ne akarják már megmondani. majd a nyugat.

a németek gyorsabb autót gyártanak, majd ők diktálják a jogot is. mert ők a fejlett nyugat. erre orbánt azt mondja, hogy na jó. a német autógyárak munkahelyteremtő beruházásait megtámogatja. kinevezi az itm élére egy járműipari mérnököt. és elszedi a pénzt az mta vezetőitől. majd erre bólogatnak a német gyáriparosok. persze majd tiltakoznak brüsszelben, straszburgban és a velencei bizottságban. de erre habony árpi azt mondja, hogy a bulvárban megírják, hogy azok a migránspárti buzipropagandisták. ennek vannak költségei. majd hirdet a mol és az mvm. a népszabadságban nem hirdet annyira. az veszteséges lesz. megveszi lőrinc. ez a "szabad" piac. ahogyan ők diktálják. na de annak előtte is diktálták a piaci működést valahogy. nem az volt az emberek döntő többségének érzése, hogy a népszabadság objektíven próbál tájékoztatni arról, hogy mi történt kis hazánkban és a nagyvilágban. hanem egy balliberális, a multikulti ideológiát képvisel, amit az amerikai demokrata pártiak képzelnek. őket kell kiszolgálni, mert ők a legerősebbek globális méretekben. ezt mondták ujj péterék és mondják a mai napig.

habonyék azt, hogy orbánék a legerősebbek lokálisan. és a lokál majd kiszolgálja a fideszt. és akkor majd lesz olyan táncdalénekes, aki interjút ad. fenyő miki és a rúzsa magdi majd szeretne szerepelni a címlapon. és mellé teszik, hogy jönnek a migránsok és megerőszakolják a lányaitokat. és ez majd így jó lesz. mert ezek után mi mondjuk meg, hogy mi legyen az akadémián.

na most erre lehet mondani, hogy ez így nem egy jó rendszer. mert így a politika a legalantasabb ösztönökre hat. ez esetben mondani kellene egy másikat. és erre az a válasz, hogy a szabad piac és a nyugat elsöpri ezt az egészet. lehet. de az is lehet, hogy nem. létrejöhet egy új emberi faj abból, hogy a magukat nemzetek felett állónak képzelő szuperelit összeáll. és beveszik a buliba soros alexet, mert neki van pénze. alex a floridában az úszómedencében pancsol. freund tamás műszerekkel kikutatja az agyműködést. működhet ez floridában. miért ne működhetne. így működik. de miért kellene ugyanezt követni budapesten. és erre az a válasz, hogy mert a demokraták a kiválasztottak. de a másik brancs azt mondják, hogy valójában inkább ők. úgy, hogy soros alex a pénzét csak ne floridába tolja. bécsi bankárok azt mondják, hogy tegyed a raiffaisenbe. olyan gender lesz, amit akarsz. csak előbb a pénzt utald át. utána lehet, hogy elbánunk veletek. mert ausztria így csinálta. ifjú kurz genderista. kibasszák az immámokat. külföldről finanszírozzák. kormányhatározat. helsinki bizottság nem tiltakozik. az ebesz se. ott van bécsben a központjuk. és nem tűnik fel nekik. mert az a nemzetközi szervezet össze van fonódva a bécsi udvarral. pesten egy nemzeti közintézmény se szolgálhatja a többségi magyar kormányt. csak "független" lehet. és most úgy döntenek, hogy évi 12 milliárd forint erejéig. freund tamás azt mondja, hogy ő ebből nem kér. ne kérjen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 10:50:49

"pesten egy nemzeti közintézmény se szolgálhatja a többségi magyar kormányt."

Valóban; ugyanis a hatályban lévő törvény nem a többségi magyar kormány szolgálatát jelöli meg az Akadémia feladataként:

1. § * (1) A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület, amely a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el.

2018.06.30. 11:26:22

egy hitvilágon belül eldönthető.

lovász lászló azt mondja, hogy az mta egy autonóm közintézmény. és majd az akadémikusok eldöntik annak a működését. arról is döntenek, hogy ki legyen akadémikus és ki ne legyen. és mindenki azt kutassa, amit akar. mert a tudomány így a legszabadabb. na jó, el kell venni az adófizetőktől a pénzt. minden háztartástól évi 10 ezer forintot. abból vehetnének egy nagy doboz legót a gyereknek. de inkább adják oda laci bácsinak. ő összeszervezi az ifjú tudósokat. sanyi végig bukta az általánost. így járt. a kormány elszedi tőle a pénzt. oda adja az akadémikusoknak, akik döntenek. a politika ne szóljon bele.

lehet így tudományt szervezni? miért ne lehetne. így szerveződik a rendszerváltás óta. de most a választók döntő többsége azt mondja, hogy a tudomány mégse így szerveződjön legalábbis errefelé magyarországon.

lovász lászló azt mondja, hogy nehogy már. ezt garantálja az akadémiai törvény, az alkotmány. trócsányi igazságügyminiszter kiadja az utasítást a jogi főosztálynak mit írjanak a törvénybe. de tételesen nézzék át 27 eu tagállam jogrendjét és az amerikai jogrendet. mert tiltakozni fog a demokrata párt és egyes brüsszeli komisszárok. és majd jól odamondunk, hogy ez van franciaországba, svédországban, olaszországban, vagy akárhol. hoppácska. na jó, persze ezeken a helyeken is szeretnek diktálni a politikusok. de ne diktáljanak. az amerikai nagykövetnek elmagyarázzák, hogy lefordíthatnánk az amerikai "patrióta" törvényeket. mert az usa se enged túl sokat a külföldnek. az amerikaiak szabadsága abban áll. putyin nem létesíthet kutatóintézetet, katonai támaszponttal floridában. az usa azt mondja, hogy ők meg de. az egész világban. mert ha nem, akkor az a diktatúra. felszállnak a nehézbombázók. szétlövik azt az országot. meghal néhány százezer, vagy millió ártatlan. de mit számít az. jönnek "a" "civilek". és erre a fél világ azt mondja, hogy menjenek a francba. na de ezt az usa így csinálja. soros alex összeáll a fekete barátjával és megteremtik az új emberi fajt. na de várjál már elemi biológiai értelemben. ahhoz egy férfi és egy nő kellene, nem? ezt már meghaladták. lehetséges, hogy a tudomány meghaladta. de az is lehet, hogy ez a pénzügyi elit kormányközeli szélhámosokból álló belterjes társaság. és ennek a hatalmát kellene lefelé bontani. ebben egy lépés a kormányzati nacionalizmus. ezt leginkább az önkormányzatokban lehet kontrollálni. legyenek szabad városok.

miskolci egyetemen a gépipart próbálják felfejleszteni. és azt majd kiegészíti a győri járműipar. és ebből még kijöhet az, hogy budapest kapja az űrkutatást. mert ők nem a nagy sárréthez szeretnének kapcsolódni elsősorban, hanem a nemzetközi űrállomáshoz. debrecen környékén fejlett agrárium kellene. abból lehet építeni csillagvizsgálót. a falusi nagyanyám azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy mitől csíp a csinár, de az csíp. senki se tudja. mondtam, dehogy nem. a csalánban van valami hangyasav. és az csíp. mert a sav az csíp. és amikor a hangya harap, akkor ugyanazt a karbonsavat bocsátja ki, mint a csalán leveléből. há-cé-ó-ó-há. tanultuk az iskolában. az ecetsav. cé-há-három-cé-ó-ó-há. szedek egy kis csinárt a kacsáknak. de kell kesztyű. a kacsát nem csípi annyira. miért jó a csinár a kacsának. miért nem jó az emberi kéznek. de miért jó a csalán főzete az embernek. és azt megissza a kacsa. és ha igen, akkor miért igen. ha nem, akkor miért nem. ez ugye egy erősen agrár jellegű gondolkodás. a természeti környezetből indul ki. vannak a kacsák, a csalán. a hangyák. a termőföld. és az ember. és ezek hogy élnek együtt.

és van a "sivatagi" világkép. ilyet ne akarjál. van az űr. és fejtsd meg a világot. nincs kacsa, csinár, se semmi efféle. van az egyén és a világegyetem. mindkettő legitim. de ebből valójában az első a piaci. és a második pénzpiaci. a másodikat úgy finanszírozzák, hogy fedezet nélküli pénzt bocsátanak ki. és azt mondják, hogy majd egyszer eljutunk a marsra. de ahhoz nagyon kemény lemezt kell gyártani az űrhajóra. amit az ellenség páncéltörő rakétái nem ütnek át. de ez nem a szabad piac, ez nem a liberális demokrácia. itt van a probléma. és ezt a leghülyébb is tudja a kocsmában. lovász lászló néz ki a fejéből, hogy az amerikai bombák demokráciát teremtenek. csak korlátozni akarják a tudományosságot. a tudósok egyik fele azt mondja, hogy lacikám menjetek a francba. lehet, hogy ezzel a magyar tudományosság veszít valami rangsorban, de az is számít, hogy ezeket a szemeteket az akadémia éléről elzavarják. na de egy pillanat. nem kellene rögtön egymás torkát elharapni. találjuk meg a modus vivendit. csak tartok tőle, hogy ennek előfeltétele az álllamvallás megléte. ha olyan nincs, akkor orbán lehet ugyan a sátán, de lovász lászlóból is lehet tömeggyilkosok pártoló gazember. a közönséget ezekbe próbálják belehergelni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 12:03:21

"egy hitvilágon belül eldönthető."

Helyesen: egy axiómakészletből kiindulva érvényes konklúziókat lehet levonni a logika helyes alkalmazásával.

"lovász lászló azt mondja, hogy az mta egy autonóm közintézmény. és majd az akadémikusok eldöntik annak a működését. arról is döntenek, hogy ki legyen akadémikus és ki ne legyen."

Helyesen: ezeket az Akadémiáról szóló törvény mondja.

2018.06.30. 12:08:47

444 2018.06.30. 11:26:22
a közönséget ezekbe próbálják belehergelni.

a hergelés jó úton halad a totális siker felé. a marsra még nem jutottunk el, de az erő már kezd velünk lenni. és ha az erő velünk, ki ellenünk?
legalábbis az államvallás ezt hirdeti.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 12:12:33

"és van a "sivatagi" világkép. ilyet ne akarjál. van az űr. és fejtsd meg a világot. nincs kacsa, csinár, se semmi efféle. van az egyén és a világegyetem."

Ez ismét egy brutális idiótaság: ugyanúgy, ahogy a fizikai/kémiai/biokémiai szabályszerűségek érvényesek a gazdászokra, ugyanúgy a gazdaságtani szabályszerűségek érvényesek a fizikusokra/kémikusokra/biokémikusokra. Továbbá mivel minden gazdasági csere (adásvétel) legalább két egyént feltételez, szó sincs arról, hogy csak az egyén és világegyetem lenne.

2018.06.30. 13:18:51

az axiómakészlet a bölcseletben hittétel. a természettudományban is.

a fizika azt mondja, hogy az a világban egy. sanyi szerint nem, vagy nem feltétlen. mert az ő világképében valami olyasmi van, hogy a sárrétnek van egy sajátos fizikája és hegyeknek is. mert az egyik sárból van. a másik kőből. és az nem ugyanaz. na de a természettudomány nem így szerveződik. hanem a sár és a kő anyagi minőségét megkülönbözteti a kémia. a fizika nem különbözteti meg, hanem azt mondja, hogy a sár és a kő tömegpontok halmaza. és a patakban folyik a víz és van sár, a kő. de azok mind tömegpontok és le lehet írni, hogy azok hogyan kényszerítik egymást a földdel. ami szintén egy nagy tömegpont. és az egész univerzum ilyenformán szerveződik. ezzel egy probléma van. valamikor a múlt századfordulón kiderült, hogy nem. newton arra rájött, hogy a hold miért nem esik le. pedig egy nagy kőnek le kellene esnie. rájött, hogy a gravitáció a föld körül bekanyarítja. az alma leesik a fáról. einstein azt mondta, hogy egy kicsit minden kanyarodik. mert a téridő a gravitáció miatt görbe. de a mérnököknek persze időnként kényelmesebb egyeneseket rajzolni, érintősíkok kicsiben elég jól közelítik a gömböt. na de a klasszikus fizika most megdőlt, vagy nem dőlt meg. az állításai egy modellen belül érvényesek. tehát a fizika nem egységes. és nem univerzális. de mondjuk azt, hogy de. vagy higgyük, vagy képzeljük azt. írjuk ki, hogy ez kérem szépen itten a fizika szak. és van ilyen amolyan intézet. ami erre vagy amarra szakosodott. de ez egy. miért? mert azt mondjuk. ugyanaz a matek. illetve az se teljesen ugyanaz. de magában a matematikában már nincs ellentmondás feltéve, hogy a tudomány nem téved. a modelleket ellenőrizzük a valóságban. és ha valami nem érvényes de még csak közelítően sem, akkor keressünk egy másik modellt, az egy fizikán belül. csináljuk így. és a tudományban ebben nagyjából egyetértés van, akkor csináljuk így és kész.

na most ezzel az a probléma, hogy sanyi szerint ezt egy kicsit úgy kellene csinálni, mint az ókorban. a régi görögök a poliszokban azt gondolták, hogy. de akkor a kínai császár palotájában nem ugyanazt gondolták. a sárga folyó völgyében nem ugyanaz volt a fizika, mint az égei tengeren. és úgy is volt fejlődés. így érvel sanyi.

ő azt mondja, hogy győrben van high tech járműipar. debrecenbe nem muszáj. hanem inkább szövetkezeti autógyártáshoz egy kicsit más fizikát tanítsanak. amit öcsike is megért. persze kicsit bonyolultabb lesz esetleg a földrajz. mert az a nagy-alföldön az fontosabb, mint a kisalföldön. mert a kisalföldhöz közel van bécs és budapest. ott kevésbé akarnak a népek a földből élni. nem kell olyan bonyolult földrajz. középiskolában a biológia tanár az első órán azt mondta, hogy következő hétre a kis növényhatározót mindenki tanulja meg. mert hogy valaki nem ismert fel valami zsurlót. és azt mondta, hogy ez tarthatatlan. és óra után odamentem hozzá. és azt mondtam. tanár úr. mi szeretjük a természettudományt. hiszen ezért jelentkeztünk matematika tagozatra. de holnap jön meg a kömal. és mi irodalom órán is azt olvassuk, mert az nekünk érdekesebb, mint az antigoné. ami nyilván fontosabb a bé osztálynak. de mi cések vagyunk. nekünk matematika az első. erre azt mondta, hogy de nem is nagy növényhatározót, hanem a kicsit kérem számon fiam. érveltem tovább, hogy de tanár úr. időnként lemegyünk enni, inni a gödör nevű helyre. utána jól érezzük magunkat. megoldjuk a kömal feladatokat. a kis növényhatározót is tudjuk betéve? muszáj ezt megkövetelni? és azt mondta, hogy meggyőztem. következő órára be van ígérve a dolgozat. de csak egy vetítés lesz. de azt tudjam, hogy ez így nem jó. mert debrecen egy a puszta és az erdőspuszta határán elterülő város. és egy reálgimnazistának a kis növényhatározót betéve tudnia kellene. lehet, hogy budapesten nem kell tudni, de itt tudni kellene. és erre azt mondtam, hogy na jó, meggyőzött a tanár úr. megyek is, hogy megtanuljam. és azt felelte, hogy értsd már meg. a következő órán vetítés lesz. nem lesz dolgozat. de ezt azért ne mondd el a többieknek. és megkérdeztem, hogy és miért ne. azt felelte, hogy erről nem nyit vitát. mert egy ponton túl ez már hit.

az is egy hitvilág, hogy mindenki azt tanítson, amit akar. és az is, hogy legyen budapesti iskola, debreceni iskola. és az egy kicsit eltér a felvidéktől vagy erdélytől. de ez egy nagy-magyar iskola legyen. ami azért kapcsolódik a szomszédainkhoz. tehát maradjon meg a nemzetközösségi jelleg. mert mi mindannyian a szent korona alattvalói vagyunk.

vekerdy professzor számára ez elfogadhatatlan. maguk a hittételek. az iskola ne alattvalónak akarja nevelni a gyereket. na de nem egy uralkodó család, hanem a korona alattvalójának lenni nem ugyanazt jelenti. a köztársaság ellentmond a királyság intézményének tgm szerint. debrecen a magyar királyságban magát keresztény respublikának tartotta. debreceni számára hagyományosan a reformált városállam a köztársaság. egy hajdú számára elsődlegesen a vidék jelenti az államiságot. ez hit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 13:37:47

"az axiómakészlet a bölcseletben hittétel. a természettudományban is."

És?

2018.06.30. 13:43:50

azt mondod, hogy ugyanazok a szabályszerűségek érvényesek a gazdálkodásban. a közgazdaságtannak nincs egyetlen axiomarendszere.

debrecen a reformáció idején tartozott a legfejlettebb városok közé. akkor úgy szervezték a tudományt, hogy a harmincadvámot a város szedte be. és abból a pénzből küldték el a tanulmányi versenyek legjobb diákjait külföldre mondván, hogy kötelesek könyveket hozni a távoli egyetemekről. azokat magyar nyelvre lefordítják. egyszerűsített változatban kiadják a népnek. így adták ki az első magyar nyelvű számtan könyvet.

na most te erre azt mondod, hogy ez így nem lehet. mert a harmincadvám korlátozza a kereskedőt. rendben van. de támogatta az jobbágyparaszt, háziiparos családok felemelkedését. de te azt mondod, hogy az idegen kereskedő kárára csak ne te támogassa. csakhogy a parasztok a nemzeti keresztségben a tulajdonból következően rendelkeztek. te nem vagy keresztény. túl azon, hogy nem vagy nemzeti. eltérő vallású ember vagy. és nem váltál államalkotóvá. se magyarországon, se kanadában, se sehol. és magyarországon ilyen családból van néhány tíz vagy százezer. nem fogadjátok el a magyar vallást. rendben. de ez esetben miért akartok a magyar közéletben részt venni. és ezt azon a jogon tehetitek meg, hogy nincs államvallás. orbánt azért választják meg, hogy a következő nemzedéknek legyen. de előzetesen szétverje a magyarellenes társaságot. lovász lászló einstand with ceu. ő így einstandolná a tudományt. a politikai megoldás az, hogy jöjjön palkovics parancsnok. és majd ő koordinál. trócsányi ha kell, akkor átírja a törvényt.

lehet mondani, hogy majd közbelép az amerikai demokrata párt. lehet. és azt is, hogy ezek után nem marad tudós az akadémián. mert mindenki elmegy. lehet. de most az a cél, hogy aki nem magyar érzelmű az menjen el. elköltözik pestről százezer balliberális. majd beköltözik százezer fideszes. orbán azért van megválasztva, hogy lerombolja az ellenzéki intézményeket. aztán lehet, hogy ez kudarcba fullad. de ezért lett orbán újraválasztva. és nem azért, mert a nép retteg, hogy jönnek a migránsok. hanem mert egy belpesti elit azt mondja, hogy ide pénzt. és ők leszarják a népet. mondván, hogy ők az egyetlen civilizált nemzetek felett álló világpolgárok. lovász lászló elmondhatja, hogy neki milyen kitüntetése van. leszarják most egészen addig amíg nem mond bármit, ami a köz számára hasznos. és olyat ő nem tud mondani. a matematikát képtelen így interpretálni. nehogy már neki a parasztokkal szóba kelljen állni. ő a demokrata párti. és erre az a válasz, hogy menjenek a francba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 14:13:39

"na de a klasszikus fizika most megdőlt, vagy nem dőlt meg."

Majd amikor Sanyi relativisztikus -- fénysebességhez közeli -- sebességgel közlekedik, akkor érdekessé válik ez a kérdés a számára.

"de magában a matematikában már nincs ellentmondás"

https://en.wikipedia.org/wiki/Gödel%27s_incompleteness_theorems

"az is egy hitvilág, hogy mindenki azt tanítson, amit akar."

Megalapozottabb hitvilág, mint az, hogy mindenki azt tanítson amit a politikusok akarnak.

"na de nem egy uralkodó család, hanem a korona alattvalójának lenni nem ugyanazt jelenti."

A monarchia egy intézmény: de az mindig egy partikuláris egyénben manifesztálódik. Kanadában az összes büntetőügy úgy kerül címzésre, hogy "Her Majesty vs. XY": mert a királynő (in right of Canada) a szuverén, a bűncselekmény az ő uralkodásának békéjét sérti. És ezért hívják az ügyészséget the Crown-nak: az ügyészek az államhatalom, a korona képviselői. Kaliforniában pl. a büntetőügyek úgy kerülnek címzésre, hogy "The People vs. XY": mert ott republikánus államforma van, ahol a szuverén az állam népessége (lakossága).

Mivel Magyarország (egyelőre még) köztársaság, a magyar társadalom tagjai nem a Szent Korona alattvalói; a szuverén nem a Szent Korona. Amíg a Fidesz át nem írta az alaptörvényt (alkotmányt), addig a bíróságok a köztársaság nevében hirdettek ítéleteket. Ez a szövegezés megszűnt 2012-től -- de végső soron a magyar jogszolgáltatás még mindig a köztársaság nevében történik, mert a köztársaság(i formájú állam) a szuverén Mo-n.

"debrecen a magyar királyságban magát keresztény respublikának tartotta."

Tarthatta magát aminek akarta: alá volt vetve a magyar királynak (már amikor a magyar király képes volt érvényt szerezni a város feletti nominális hatalmának, ti. _de facto_ is királya volt Debrecennek, nem csak _de jure_).

2018.06.30. 14:22:59

a fizikának nincs egy minden körülmények között igaz modellje. az, hogy a fizika valaha egységes lesz hit. lehet, hogy az lesz, lehet, hogy nem. de most nem az. régen se volt az. a jővőben lehet, hogy az lesz, de most nincs olyan. a fizikus azt hiszi, hogy ha egy törvény igaznak látszik a kis poroszlay utcában, akkor az csak igaz a mariahilfer strassén is, és egy másik bolygórendszerben is. előbbit le tudjuk ellenőrizni, de utóbbit már nem nagyon. ennek ellenére a fizika ezt hiszi. de a fizikának nincs olyan modellje, ami kis méretekben, nagy sebességek mellett és hétköznapi körülmények között akárcsak közelítőleg is érvényes lenne. ilyen szuperfizika nem létezik.

kijelented, hogy van szuperközgazdaságtan, ami minden körülmények között gazdagságot teremt. de nincs ilyen. mert adott esetben a harmincadvám is teremthet gazdagságot. még az idegen kereskedő is beláthatja, hogy neki az adott esetben még jól is jöhet. több tudással szakosodnak, többféle áru lesz. az végtére is jót tesz a kereskedelemnek. a reformáció korában a zsidók belátták. a kollégiumban héberül is tanítottak. csaba lászló nem látja be a fővámtéren hirdeti a szabad piacot állami egyetem. mert ő egy hülye zsidó. olyan is van. hülye magyarok is vannak. és pesti úgynevezett liberális értelmiség körök tele vannak ezekkel a hülyékkel. nincs egy közgazdaságtan. hanem lehet mondani különféle modelleket. és annak az axiomarendszerét az adott populáció vagy elfogadja, vagy nem fogadja el. sokféle modell van. nem köteles azt követni, amiben csaba professzor hisz. a görbe orrától még nem lesz se felsőbbrendű. félre értés ne essék. alávaló sem lesz. hanem ő egy seholsincs világot szeretne. azért mondják neki, hogy lacikám mekkora nagy ász vagy, mert az országokat úgy lehet kifosztani, hogy az értelmisége egy utópiát kér számon a helyi társadalmon. és csak azon. csaba lászlót nem zavarja, hogy soros alex érdemtelenül gazdagodik. mert ő is görbe orrú azért? nem, mert ők "demokraták". chikán professzor szeretne pénzt kapni innen is, onnan is. vallásháború folyik. nem tűnik fel neki? chikán professzor ért a társadalomhoz állítólag. "világhírűek". csak utálják a geci orbánt. alindi is utálja, mert kirúgta a simicska. ő is "világhírű".

lehet egyezséget találni. még csak apró részletiben sincs egyetértés. de még csak közeledés se semmiben. nem méltók a magyarok ahhoz, hogy alindát hallgassák. kik méltók arra? az angolok egy kultúrnép? menjen angliába. de ha ott nem kerül be a köztévébe, akkor alföldi róbert hirdesse meg, hogy az a fasizmus. ha birminghami városházán nem papolhat, akkor az már a fasizmus?

és most ezen a hülyeségen kell vitázni. jöjjön orbán és a színművészeti főiskoláról rúgják ki a libsiket. és úgy legalább nem lesz vita arról, hogy közfinanszírozásban legyen "buzipropaganda", vagy ne legyen. mert ez egy hitbeli kérdés. de ettől még angliában lehet. a színművészet sem lesz egységes.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 14:37:09

"de a fizikának nincs olyan modellje, ami kis méretekben, nagy sebességek mellett és hétköznapi körülmények között akárcsak közelítőleg is érvényes lenne."

Helyesen: te nem tudsz ilyen modell(ek)ről.

"kijelented, hogy van szuperközgazdaságtan, ami minden körülmények között gazdagságot teremt."

Helyesen: ezt te jelented ki.

"de nincs ilyen."

Persze, hogy nincs: ez csak a te nihilista-posztmodernista narratívád.

"mert adott esetben a harmincadvám is teremthet gazdagságot."

Hogyne: a vámszedőknek teremt gazdagságot.

"több tudással szakosodnak, többféle áru lesz."

A specializálódás (munkamegosztás) nem a vámszedés következtében jön létre.

"sokféle [gazdaságtani] modell van."

Hogyne: de nem mindegyik modell egyformán jól modellezi a gazdasági folyamatokat.

"lehet egyezséget találni."

Persze, hogy lehet: Sanyi rendszeresen egyezséget talál azokkal is, akiktől 100-ért vesz és azokkal is, akiknek 200-ért elad. _Ezek_ azok az egyezségek, amelyek mindkét fél számára hasznot hajtanak. A vám- és adószedés viszont _nem_ egyezség: akkor az államhatalmi erőszak kerül érvényesítésre. Márpedig az erőszak (vagy annak hiteles fenyegetésének) alkalmazása definíció szerint nem egyezség.

Janossz 2018.06.30. 14:39:14

" és most ezen a hülyeségen kell vitázni. "
Nem kell! Isten őrizz, hogy kényszerítsünk rá!
Megélhetésedért csinálod ezt?

screpes 2018.06.30. 14:41:47

@444:

már leírtam neked többször is azt, ami érvelésemet megelőzően is nyilvánvaló: NEM azonos a Mészáros gazdagodása a Mercedes menedzsmentével, vagy a gyár tulajdonosi köréből egy- egy kiemelkedőn tehetős figuráéval.
Azt mondod, Ők is csalnak, lobbiérdeken gyúrnak, miközben nem fedeztek fel soha műszaki vagy marketing (gyártási) trükköket, nem fejlesztők, szóval, érdemeikből nem vezethető le pozíciójuk. Csakhogy van különbség is, nagyon szembetűnő, ami a "vezetéselméletből", a k i v á l a s z t á s sarokköve lett de csak nálunk:
Azok a mercedesgyári hatalmasok ugyanis nem voltak a miniszterelnök telekszomszédai, és nem is vélelmezhető hogy strómanok.
Lobbiérdek van, és lobbizás is van, rokonok is vannak, de
a személyes viszony nem dominálhat népgazdasági erővonalakig felérve, alapból, tartósan...
Szóval valami, ami lehetne véletlen is, meg általános is, az nálunk NEM AZ...

(erra jönne válaszként az, hogy bizonyítsam befele, itt és most...)
Bizonyítani úgy lehetséges, hogy Orbán és Lölö papa megjelenik tanúkkal a közjegyzőnél, bediktálják mit szereztek, és arra nézve miként állapodtak meg a konyhaasztalnál.
Ilyen nem lesz. csakhogy elég végigtekinteni szúrópróbaszerűen közbeszerzéseik történetét, amiben a "köz" otromba mostohagyerek lett, mert a "közt" kiközösítették...

2018.06.30. 14:43:00

amikor debrecen keresztyén respublika volt, akkor az erdélyi fejedelemnek, a magyar királynak (az osztrák és a német római császárnak) és a török portának is alá volt vetve valamilyen módon. ezért azt mondták, hogy két dolog kellene. az egyik a nemzeti szabadság. legyen magyar király. és azt válasszák meg a magyar rendek. és legyen keresztény respublika. a reformált városokban ne legyenek örökletes feudális kiváltságok. a szabólegény fiából is lehessen esküdt, vagy bíró. de ehhez azért az kell, hogy kijárja a kollégiumot. ez volt szokás. de váradon a püspök szava volt szent. és volt aki azt mondta, hogy úgy a jó. ne választgasson a nép. a szentszék nem nevez ki olyan püspököt, aki arra érdemtelen. vagy ha mégis, akkor elzavarják, vagy elteszik láb alól. debrecenben azt mondták, hogy a lelkészi vezetőket inkább válasszák. de nem örök időkre. a 16. században arra jutottak, hogy két egymást követő évben senki se legyen a főhatalomban. a hajdúk a 17. században azt mondták, hogy a tanács felét évente le kell cserélni. mert különben valakinek túlhatalma lesz. és amikor jöttek a császári követek, akkor elzavarták a francba. persze azok időnként jöttek hadsereggel. mert annyira akarták a magyar polgárosodást a császáriak, hogy csak na. de a magyar nemesség egy része őket választotta. egy részük nem akart független magyarországot. az esztergomi érsek azért hercegprímás, mert valamelyiknek adtak németországi birtokot, hogy habsburgoké maradjon a korona. lefizették az érseket. ezért lett katolikus hercegprímás elvtárs. a református egyházat is lehet bírálni. de az egy hit, hogy a nemzeti keresztségbe törekedjünk az ország egységére. csak nem kell totális jogegységnek lennie. valami ilyesmiben kellene kiegyezni. most az van, hogy lovász lászló nem akar magyar vallást. egyáltalán mi köze a tudománynak ahhoz, hogy magyarul beszélünk, vagy görögül. elemi geometriában görög betűkkel jelöljük a szögeket konvencionálisan. az is legyen székely rovással? nem muszáj, de matematikának mindegy. ha most egy tételhez piros fehér zöld zászlót akar rajzolni, akkor rajzoljon. ezzel nem éri szörnyűséges támadás a tudományosságot. a matematikának mindegy. de lovász nem ezt képviseli, hanem azt, ami a "liberálisok" mondanak. kitört a fasizmus. miért is? mert nem a "demokraták" nyerték a választást.

screpes 2018.06.30. 14:48:13

@444:

----------
A hit bizonyos mértékig közrejátszik, jelen van a gondolkodásban , kérdéses, hogy a tudásban is prioritást szerezhet e, és kiknek a tudásában.
Van akiknél igen, és akkor, a politikai hatalom közvetítésével áthat mások tudásásra is.
Vitázni kell, vagy azonosulni ilyenkor ? Dominálni, vagy " elköltözni" ?!.

Ha érvényesül a mások tudása plusz hite EGYÜTT - ez azt jelenti, hogy az én gondolkodásában, racionláis igényű életvezetésében jelenjen meg a MÁSOK hite, ott szorítsunk neki helyet.
Te itt állandóan ezen őgsz-mógsz, mindig megnyitva a kérdést, de ügyelve arra, hogy a nyilvánvalóan létező párhuzamos lehetőségek mellett döntsünk, vagyis a kettősség elllenében azért EGYFÉLE jellemezhesse a magyar társadalmat: egy hagyományos de már nem létező keletmagyar ritkás településformai, és vele a mezővárosias, debrecenies városforma, amely történetileg meghatározott, beleértve az értelmezgetési nehézsésgeket minta lehessen, etalon a debreceni népessésg, de az is, ismétcsak csúsztatáűssal: a szoci hajlandóságú nyugdíjas Böszörményiné például, csak provinciális, vágyaival jelenik meg, és nem döntéseivel.. A szolidaritást - amennyi még nyomokban fellelhető - mindig félresodorhatja nálad, felülírhatja a nemzeti karakter, amit letettél egy büntetett előéletűhöz, közel a kocsmaasztalhoz.
Ez utóbbi modell nincsen verbalizálva, helyette jövőképeket villantasz be, ami múltat mintázza (mintha sikeres lett volna..).
Maga a főhős nem busong sötét bajuusz hallgatag tekintet közé szorítva, de inkognitóban a tudása morálja olyas féle rúzsasándoros, képes odabaszni verbálisan a globalizációnak a tescóból jövet.
Mindez a provincialitás bélelve van a kétharmadra hivatkozással, miközben a fővárosiak már jellgezetesen egyértelműen másféle voksoltak, ámde ki legyenek akkor ők, ha nem eléggé magyarok?
Bűnösek, rendben , a fogyasztás erőnyerői: a világvárosi nagy népsűrűség létezési technikái terelték és tartják meg felfogásukat, szemeben az ártatlan, kocsmákban gyökerező közösségekig

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 15:02:40

"amikor debrecen keresztyén respublika volt, akkor az erdélyi fejedelemnek, a magyar királynak (az osztrák és a német római császárnak) és a török portának is alá volt vetve valamilyen módon."

Vagyis nem volt _de jure_ (keresztyén) respublika: a szuverén nem a debreceni népesség volt.

2018.06.30. 15:32:48

a város hódoltsági adót fizetett, de a reformált városokban nem volt kádi. tehát a törökök nem szóltak bele a helyi jogszolgáltatásba. még annyira se, amennyire korábban szokás volt. debrecen maga válasszon bírót. de a fellebbvitel a budai királyi udvarban maradt. a törökök ennyit se akartak. oldja meg a fejedelem, vagy aki akarja. de időnként a fejedelem se akart bíráskodni. időnként olyan probléma volt, hogy a fejedelem nem akart a jogával élni. mert gyulafehérvár de facto nem állt debrecen felett. és örültek ha saját magukat eligazgatják. helyi jogszolgáltatás volt. nem volt országos jogegység. és ebből következett a polgári fejlődés véleményem szerint. városi/vidéki alkotmányosságnak nevezem. csak ugye ezt a magyarok rendre valamilyen birodalmi elnyomatásban gyakorolták. ezért ehhez társult a nemzeti függetlenség igénye.

2018.06.30. 15:51:45

és ugye a nemzeti függetlenség az volt, aki nem magyar érzelmű az menjen a francba. és erre jött az, hogy na jó, de ha a németek-rómaiak seggét kinyaljuk, akkor talán jobb lenne.

a rendszerváltás után az ország amerikai demokrata segget nyalt. még 10-15 éve is ha a new york times írt egy bíráló cikket magyarországról, akkor azt mondták, hogy jó, a jenkikkel ne packázzunk. legyen meg a jogállamuk. mert azt gondolták, hogy majd amerika ezért megjutalmazza magyarországot. mint hű szövetségest. és például támogatja a határon túliak kisebbségi jogainak gyakorlását. ezért magyarországon egy településen 5 azaz ÖT felnőtt ember azt mondja, hogy ők egy kisebbséghez tartoznak, akkor lehet saját önkormányzatuk. ezt létrehozható az ebédlőasztalnál egy nagyobb családban feltéve, hogy van öt felnőtt. de nem is kell a nyelvet beszélni. csak beírják, hogy ők örmények. az is elég, hogy annak érzik magukat. és ezek után jogosultak egy három tagú önkormányzatot választani. elnök, alelnök, tag. ezt öt ember létrehozhatja. és ehhez állami támogatást kapnak.

de a demokraták szerint ez is egy sötét elnyomatás a kisebbségek számára. mi a faszom kellene még basszus. és rájöttek, hogy a demokraták azt mondják, hogy ha ő embereik nincsenek megválasztva, akkor az sötét diktatúra. és amúgy telibe szarják, hogy mi van a magyar vagy nem magyar kisebbséggel. leszámítva az egyiket.

és a magyarok többség most azt mondja, hogy na jó. a "demokraták" menjenek a francba. takarodjanak ebből az országból. nem érdekes, hogy lovász lászlónak milyen díja van. és az sem, hogy freund tamás hány állást kapna a legjobb magánegyetemeken. akik az amerikai demokrata párti világrendet akarják azok menjenek a fenébe. ezt használja ki orbán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 16:36:18

"a város hódoltsági adót fizetett"

Vagyis nem a város népessége volt a szuverén.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 16:52:03

"és a magyarok többség most azt mondja"

A te féktelen fantáziálgatásaidban: még a szavazatokat leadottak fele sem szavazott a Fideszre.

"nem érdekes, hogy lovász lászlónak milyen díja van. és az sem, hogy freund tamás hány állást kapna a legjobb magánegyetemeken."

A magyarokat az sem érdekelte, amikor Teleki Pál akadémikus, miniszterelnök főbe lőtte magát.

2018.06.30. 17:02:03

az iszlám a mai fogalmakkal gazdasági félszuverenitást, kulturális autonómiát kínált. és a nemzeti függetlenség feladását értelemszerűen.

ehhez képest a filoszemiták azt mondják, hogy gazdaságilag legyél alárendelt. az átlagnak a alkalmazotti létet, beszállítói lehetőséget, a legkiválóbbaknak a vállalkozás felvásárlásán kínálja és részvételt külföldi projektekben.

a török porta ezzel szemben azt mondta, hogy őket nem érdekli, hogy mi folyik a város piacán. a hódoltsági adó ennyi. azt fizesd meg. és ennyi. de most is van ugye adósságszolgálat. de az adósság úgy lesz, hogy azt a semmiből teremtik. és fizetik a kamatot. konkrétan a semmiért.

kulturális autonómia sincs. török portát pláne nem érdekelte, hogy mit játszanak a színészek. a filoszemitáknak el kell magyarázni, hogy közpénzből közkívánatra kellene színjátszani. hanem az van, hogy jóska akkora rendező és őt már nem lehet korlátozni abban, hogy szabadon rendezzen az adófizetők pénzéből. pista már akkor tudós, hogy őt már nem lehet számon kérni, hogy mit is kutat az adófizetők pénzéből.

a nemzeti függetlenséget is elvennék. és azt mondják, hogy ez a szabadság maximuma. ez a nyugati típusú birodalmi világkép a gyarmati területeken ennyit enged. na most ez ellen azért mindenhol fellázadtak. orbán viktor lehet, hogy nem egy gandhi, na de nem is egy hitler.

2018.06.30. 17:06:48

és még 20% szavazott a jobbikra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 17:24:34

"és még 20% szavazott a jobbikra."

Ha a Jobbik választói azt mondanák mint a Fidesz választói, akkor a Fidesz választói lennének.

2018.06.30. 17:47:41

bizonyos kérdésekben egyetértés van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 17:52:35

"ehhez képest a filoszemiták azt mondják, hogy gazdaságilag legyél alárendelt."

Helyesen: ezt te mondod.

"az átlagnak a alkalmazotti létet [...] kínálja"

Amikor Sanyi a meztelen nős kártyanaptárakkal seftelt az isiben, akkor nem mindegyik gyerek csinálta a kereskedelmet olyan volumenben, mint Sanyi. Ez is a filoszemiták miatt volt?

"de az adósság úgy lesz, hogy azt a semmiből teremtik. és fizetik a kamatot. konkrétan a semmiért."

Konkrétan azért fizetik a kamatot, hogy ma tudják megvásárolni a javakat, de csak később kell visszafizetni a hitelt. Ugyanis az egyik gazdaságtani szabályszerűség az, hogy az emberek inkább preferálják a javak mai birtoklását/fogyasztását, mint ugyanazoknak a javaknak a jövőbeli birtoklását/fogyasztását (vö. "jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok").

Az igaz, hogy a bankhiteleket (majdnem) a semmiből generálják, de

1) a bankár magának is hitelezhetne, tehát amikor másnak hitelez, akkor feladja azt a lehetőséget, hogy ő maga élvezze a hitel által lehetővé váló előrehozott fogyasztást

2) a hiteleket vissza kell fizetni: ha a (majdnem) semmiből generált hitelt nem fizeti vissza az adós, akkor a bank(ár)nak a saját tőkéjéből kell kifizetnie a hitelt (nullára hoznia a negatív összegű hitelszámlát)

A részleges tartalékolású bankrendszerrel nem az a gond, hogy a (majdnem) semmiből generált hitelpénzek _permanensen_ kerülnek gazdasági forgalomba (hiszen a hitel visszafizetésekor a semmiből generált tőkerész "elégetésre" kerül), hanem az, hogy _időlegesen_ gazdasági forgalomba kerülő (hitel)pénzek a gazdasági növekedés (élénkülés) _illúzióját_ keltik, és ennek következtében a vállalkozók (egy része) hibásan allokálják a tőkebefektetéseiket: azt hiszik, hogy hasznot hajtó mértékű kereslet létezik különféle javakra. De mivel a kereslet növekedését a hitelkibocsátások által megnövekedett forgalomban lévő pénzmennyiség okozza, nem a termelés növekedése, így téves a(z egyes) vállalkozók hite. Amire akkor derül fény, amikor a hitelkibocsátás már nem fokozható tovább: amikor a hitelbuborék kipukkad, és eljön a recesszió.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 17:55:22

Az egyetértés mértéke majd kiderül akkor, amikor szavazásra kerül az Akadémiáról szóló törvény módosítása. De még akkor is csak a képviselők egyetértésének mértéke válik majd világossá, nem a "magyarok többség"-é.

városi fiú 2018.06.30. 18:03:32

Én a többséggel együtt ellenzem az Akadémiákat. A felcsúti Akadémiáról se került ki 18 év működés alatt a sokszáz milliárdból egyetlen fölnevelt sztárfocista sem.
Egyetlen forint hasznot nem hoztak a Puskás Akadémia nevelései a nemzetgazdaságnak, se az iparnak, se a mezőgazdaságnak, de még az adófizetőknek sem.

Mivel nemzeti hasznuk milliárdos minuszban van, szerintem először fizessék vissza az államkasszának, aztán zárják be az összes Akadémiát, mert ezek sosem fognak megtanulni focizni.

2018.06.30. 18:15:19

de felőlem képzeld azt, hogy a jobbikosok ez ügyben másképp gondolkodnak. a válasz a kérdésemre elég egyértelmű. a filoszemitákkal nem lesz itt semmiféle társadalmi kiegyezés. egész egyszerűen addig lesz orbán és bandája, amíg ez a társaság a mainstream közéletben jelen lesz. orbán abban érdekelt, hogy intézményeket, a szerkesztőségeket, azok vezetőit egyesével vadássza le.

de monjduk mta ügyben lovász nem kiegyezési javaslattal áll elő. hanem azzal, hogy akkor majd vezető kutatók lelépnek az országból. és erre most már az a válasz, hogy lépjenek.

az hvg tudósítása szerint több százan tüntetnek az mta függetlenségéért.
hvg.hu/itthon/20180622_Tobb_szazan_tuntettek_az_MTA_fuggetlensegeert
de ha elindítod a facebook videót, akkor láthatod, hogy talán vannak százan. de a "tüntetők" egy része újságíró, blogger. odamennek a tüntetésre. csak nincsenek tömegek. lovász lászló tudománypolitikai elképzeléseinek és a "független" intézménynek nincs legitimitása. gondolhatod, hogy bezzeg a jobbikosok. ők kiállnak lovász lászló mellett. tartok tőle, hogy nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 18:23:17

"de felőlem képzeld azt, hogy a jobbikosok ez ügyben másképp gondolkodnak"

A képzelgésekben te verhetetlen vagy.

"a filoszemitákkal nem lesz itt semmiféle társadalmi kiegyezés"

A kocsma borgőzös népfőiskolás népével sem lesz kiegyezés.

"mta ügyben lovász nem kiegyezési javaslattal áll elő"

Amikor a megrabolt személy átadja a pénzét a rabló "pénzt vagy életet" ajánlatára, akkor nem kiegyezik a rablóval.

"lovász lászló tudománypolitikai elképzeléseinek és a "független" intézménynek nincs legitimitása"

1994-ben, amikor az Akadémiáról szóló törvényt hozták, volt legitimitása az Akadémia függetlenségének: azért került a törvénybe az, ami.

"gondolhatod, hogy bezzeg a jobbikosok. ők kiállnak lovász lászló mellett."

A kiállás mértéke majd kiderül akkor, amikor szavazásra kerül az Akadémiáról szóló törvény módosítása. De még akkor is csak a Jobbikos képviselők kiállásának mértéke válik majd világossá, nem a "magyarok többség"-é.

2018.06.30. 23:08:14

így van, az akadémia törvénynek 1994-ben még volt legitimitása. akkoriban azt gondolta a többség, hogy a bíráskodást egyszerűen a bírákra kell bízni, az orvoslást az orvosokra, tanítást a tanárokra, a tudományt a tudósokra. és nem kell ezekbe beavatkozni közembereknek. hiszen a tudósok értenek a tudományhoz. na de most sanyi a "tudományfilozófus". aki azt mondja, hogy ide figyeljél komám. a sárrétnek sajátos fizikája, kémiája, biológiája, földrajza van. miért nem azt kutatja az akadémia? ha a pénzt elveszik a sárrétiektől, akkor azt kutassa. ezeknek a kis-világoknak miben áll a tudománya vagy a tudományossága? környezetfüggő gondolkodástól a tudós általában véve idegenkedik. mert a politikusok gondolkodása az, hogy ők majd megmondják mi a törvény sárrétudvariban. a tudós azt az igazságot keresi, ami a világban általában véve érvényes. bihardancsházán az igaz, ami brooklynban. a berettyóra is ugyanazok a természeti törvények vonatkoznak, mint a hudson folyóra. az adótörvények esetleg eltérnek. de a fizika ugyanaz. sanyi azt mondja, hogy azt találja meg az akadémia, hogy a sárrét miben egyedi, miben különleges.

na most ha valaki ír egy tanulmányt a sárrétről, akkor arra ki hivatkozik a világban. valószínűleg senki. mert a sárrét a sárrétieken kívül olyan nagyon senkinek se érdekes. na de ha a pénzt ők adják, akkor nekik az a fontos. az mta a rakpart mellett azt mondja, hogy azok a lábszagú parasztok ne szóljanak bele. de a szomszédos minisztérium dolgaiba közvetlen ugyan, de beleszólhatnak. és ez elég arra, hogy az akadémiát megregulázzák. amit orbán kihasznál. mert elégtételt vehet az politikai ellenfelein egy hatalmi játszmában.

és sanyi azt mondja, hogy vegyen elégtételt. inkább orsós likud viktor, mint soros schwartz györgy. de ezek után az értelmiség álljon a nép oldalára. és aki ezt a részigazságot nem érti az menjen. és lovász lászló láthatóan nem érti. a matematika még elvontabb. de a matematikának valójában mindegy. annak ellenére, hogy abban valószínűleg nincs semmi, ami a sárrétiekre van szabva. de esetleg van olyan ága-boga, ami a sárrétieket segíti inkább és van olyan ága-boga, ami a brooklyniakat segíti inkább. és ez esetben már nem teljesen mindegy, hogy az akadémia melyiket kutatja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.30. 23:30:32

"így van, az akadémia törvénynek 1994-ben még volt legitimitása"

És mivel az 1994-es törvény a mai napig hatályban van, még mindig van legitimitása.

"sanyi azt mondja, hogy azt találja meg az akadémia, hogy a sárrét miben egyedi, miben különleges."

Akkor Sanyi lobbizza a törvényhozást, hogy az módosítsa úgy az Akadémiáról szóló törvényt, hogy az Akadémia feladatai közé legyen sorolva Sanyi elvárása az ilyen kutatásról.

"az értelmiség álljon a nép oldalára. és aki ezt a részigazságot nem érti az menjen. és lovász lászló láthatóan nem érti."

Először módosítani kell az Akadémiáról szóló törvényt: bele kell venni azt, hogy az értelmiség álljon a nép oldalára. _Miután_ ez a módosítás megtörtént, akkor számon lehet kérni a törvény betartását (annak érvényt szerzést) Lovász Lászlón vagy más akadémikusokon.

2018.06.30. 23:49:24

sanyi szerint ez a a szívbe írt igazság. ezek íratlan szabályok. aki ezt nem érti az menjen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 05:28:55

"ezek íratlan szabályok"

Mint a láthatatlan alkotmány, amit csak Sólyom Laci bácsi lát?

2018.07.01. 09:45:15

pontosan. ez a vallás. azon folyik a vita, hogy a sarkalatos törvények alapigazságait a "láthatatlan alkotmányból" vezessük le, amit sólyom laci bácsi lát. vagy a szent korona szellemiségéből, ami a szívbe írt igazság. ami igaz volt apám, nagyapám, dédapám, ükapám, szépapám idején is. és ebből következően a lányaink, fiaink követhetnek, feltéve, hogy a szent korona alattvalói kívánnak maradni. ebből következik a magyarok számára az örök igazság az apostoli szent királyságban.

kulturálisan ez a középkori felfogás. ami azt a célt szolgálta, hogy legitimálja az államegyházat és a királyt. mert valamilyen uralkodó mindig volt. tehát most is kell lennie. na de a népfőiskola azt mondja, hogy magyarországon hagyományosan a korona uralkodott. nem habsburgok. mert azoknak a fejére csak kénytelenek voltunk rátenni. de az igaz nemesség mindig is a nemzeti függetlenség oldalán állt. függetlenségi háborúkat vívott a birodalmi császáriakkal. de ebből mégis csak következik a nemzeti összefogás, egy félfeudális-félkapitalista uradalmi jelleg. amilyen történelmi magyarország. és a népfőiskola úgy magyarázza, hogy ennek szétesése, a nemzeti kereszténység feladása vezetett el holokauszthoz. trianon következménye auschwitz birkenau. a magyar királyság szétverése, a lengyelország felosztása keletről nem ellensúlyozta a nácinémetek totalitárius törekvéseit, hanem sztálin. és ebből lett a gulág, 56, 68. és ez vezetett el a rendszerváltásig. azonban a szovjetunió szétesésével az usa visszaélt a túlhatalmával. és a térségben inkább destabilizáló tényezővé vált. a rendszerváltás utáni egy kulturkampf. de purgatóriumi időszak lejárt. senki sem köteles örök vitákat folytatni néhány filoszemitával. akkor sem ha az ő törzsi tudatuk az univerzalizmus. mert amit gondolnak az nem feltétlen az univerzalitás.

sólyom laci bácsi azt mondja, hogy de. van egy univerzális jogrend, amit érvényesíteni kell az egész világon. az nem lehet, hogy egyik államban valamit így szabályoznak, a másikban amúgy. ha van egy mindenki által elfogadott kiinduló jogrend, akkor abból következik. de nincs ilyen vagy ha van mert mondjuk valamiféle emberség azért létezik. a leghülyébb fasiszták is azt mondják, hogy nőket, időseket, gyerekeket csak azért, mert kényszerű módon betelepült idegenek voltak mégse lehet megölni. csakhogy ebből az emberségből még sokféle normarendszer következhet. és ezért azt szabad mondani, hogy errefelé ezek a törvények. ha nem tetszik, akkor menjél bosztonba és ott majd több jogod lesz állítólag.

lehet úgy szervezni a tudományosságot, hogy annak legyen egyetlen kitüntetett csúcsintézménye. ez az mta. és az nemzetközi ügynökségként működjön. és egy teljesen autonóm testületté váljon. a források elosztásról a tudósok a köznéptől, a politikától elkülönülve döntsenek. mint mondjuk a "zsebpénzről". működhet így az akadémai. és ezt az elképzelést törvényes keretekbe lehet foglalni. amit elfogad a parlament, követnie kell a kormánynak is, mert ez a törvény. a hatályos törvények a parlamentre és a kormányra is vonatkoznak. de ezt jogukban áll megváltoztatni. és úgy egy másik tudományfilozófiai koncepció érvényesül inkább, ami az akadémia nemzeti közintézmény jellegét hangsúlyozza.

ez utóbbi nem jelenti azt, hogy ez a piacot feltétlen háttérbe szorítja. ettől még valaki elmehet egy gyógyszergyárba és ott kutathat 20-30 évig. mert a gyógyszergyár tulajdonosai abban bíznak, hogy ezek megtérülnek. freund tamás ha a szabad piac híve, akkor most örülhet. végre a piaci magánpénzalapok erősödhetnek. lehet, hogy azok elvisznek tudósokat. mert azok esetleg jobban működnek. de lehet, hogy egy kisebb, összetartóbb tudományos közeg jobban segíti az országot. valószínűleg a nemzeti, nemzetközösségi jelleg inkább segítené a sárrétieket, a vidéket.

és erre az a válasz, hogy de nem ez a fejlődés. dehogy nem. az is fejlődés. csak az vidékfejlesztés. magyarországon elvben az is lehetne cél, hogy a legjobb mezőgazdasági gépeket gyártsa, vagy a legjobb vetőmagokat állítsa elő. és ezt az agrárjelleget utasítják el mondván, hogy úgy nem jutna pénz arra, hogy nemzetközi űrállomáshoz kapcsolódjunk. dehogy nem. éppen azzal tudná az ország az ehhez szükséges forrásokat legalább részben megteremteni. az átfogó vidékfejlesztés vezetne el a félszuverenitáshoz. csak ebben az mta nem partner. szerintem nem azért, mert lovász lászló leköpi a sárréti parasztokat. hanem mert nem az ő világa. csakhogy az átlag magyar választónak mégis kötődik a ruralitáshoz a főváros belső kerületeit leszámítva szinte mindenhol. még nyugat-magyarországon is. zala is aprófalvas. olyan a településszerkezet, amiből egy multikulturális metropolita államegyház következik, ami egyszerre próbál nyugatossá válni és keleties maradni, a magánéletben északiasabb, érvényesül skandináv-balti jelleg (mert nem igaz, hogy a szegény családok a gyereket nem akarják taníttatni), de a közéletben inkább délies (népi, nacionalista). és ezeknek sajátos ötvözete adja a magyarságot a szívbe írt igazsággal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 10:43:36

"pontosan. ez a vallás. azon folyik a vita, hogy a sarkalatos törvények alapigazságait a "láthatatlan alkotmányból" vezessük le, amit sólyom laci bácsi lát. vagy a szent korona szellemiségéből, ami a szívbe írt igazság."

No ha ez így van, akkor ez a vita racionálisan eldönthetetlen: az egyetlen dolog ami számít az, hogy kiknek erősebb a hite, hogy kik képesek rákényszeríteni a hitüket a szerintük hitetlenekre. Akkor az egyetlen lehetséges társadalmi állapot a folyamatos vallásháború, amely legalább hidegháború formáját ölti, aztán néha átcsap tényleges (polgár)háborúkba. Bármiféle kiegyezés még elvben is lehetetlen.

"és ezeknek sajátos ötvözete adja a magyarságot a szívbe írt igazsággal."

Ez csak a te vallásod: semmivel sem jobban támogatott, mint a Sólyom Laci bácsi által látott láthatatlan alkotmány. Az egyetlen esélyed az, hogy erősebb a hited a Sólyom Laci bácsiénál, és így te tudod a te vallásodat Sólyom Laci bácsira (meg Lovász Lászlóra meg Freund Tamásra) kényszeríteni, nem ők képesek az ő hitüket rád kényszeríteni. A kiegyezés lehetetlen: örökös küzdelemre vagytok ítéltetve.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 10:54:09

"az átfogó vidékfejlesztés"

Ismét kettős beszédet folytatsz: ez csak eufemizmus a tervgazdálkodásos szocializmusra.

2018.07.01. 12:42:07

ez a kérdés filozofikusan eldönthetetlen. a sarkalatos törvények alapigazságait levezethetnénk a füles mackóból is. a füles mackó is azt tanítja, hogy jól kell viselkedni. ez a lengyel bábfilm is egyetemes emberiességre tanít végső soron. de a rzeczpospolita polska mégse abból fakad, hanem a lengyel néplélekből.

a filoszemiták azt mondják, hogy ilyen nincs. tartok tőle, hogy valójában arról van szó, hogy a nemzeti kereszténységet a sémita néplelekkel próbálják felülírni. azzal, amit ők univerzálisnak képzelnek. csakhogy a filoszemiták világképe messze nem egységes, gyakran végletekig polarizált. na most lehet mondani, hogy ez a magyarokra is érvényes. csak azokban az országokban, amelyek fővárosaiban nagy számban van jelen. ez az iskola addig működött, amíg a filoszemitákat nem lehetett nagy nyilvánosságban bírálni. az internet megjelenéséig sólyom lászló nem szembesült azzal, hogy őt egyesek nem egy félisten jogászprofesszorként tisztelik. a köznép a falat kaparta, amikor kimondták, hogy a lakhatás nem alkotmányos alapjog. mert hogy a nép úgy tapasztalta, hogy a hajléktalanság több társadalmi kárral jár, mintha a lakhatást biztosítja az üdvhadsereg persze úgy, hogy ahhoz dologházat kapcsolnak. mert ugye az jogokhoz kötelem is tartozik. a filoszemiták szerint ilyen nincs. szerintük az alkotmány csak jogosít, de nem kötelezhet. és a modern államnak a kisebbségeket védeni. annak a pozitív diszkrimináción kell alapulnia. (leszámítva a magyar kisebbség védelmét. persze ez esetben a többségi elvet a nacionalisták se hangoztatják)

a tradicionalisták azt mondják, hogy az alapjog ősi. árpád vezér idejében is nyilván volt homoszexualitás. és nyilván azt mondta: csinálják a jurtában. a családalapításhoz egy nő is szükséges. a feleség sehogy se lehet férfi, mert az a férj. persze lehet mondani, hogy házastársak, házaspárok. de egynemű pár nem család. az efféle házasságot nem szentesítheti az egyház. az egynemű párok lehetnek nővérek, barátok. de férj és feleség nem lehetnek. és nyilván régen is így volt.

a filoszemiták azt mondják, hogy ez a középkori gondolkodás, ami elavult. meghaladta a felvilágosodás. a transznemű bevándorolók pozitív diszkriminációja egy új meghaladás. az ngo-kkal szemben vidéken jelentős többsége van fidesznek és a jobbiknak. ez a játszma a fővárosban azonban még nem dőlt el. és addig az irracionalitás erősödik a közéletben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 13:05:57

"a sarkalatos törvények alapigazságait levezethetnénk a füles mackóból is."

Így van; ugyanannyira tenné indokolttá a sarkalatos törvények alapigazságainak levezetését, mint a "láthatatlan alkotmányból" levezetés, amit Sólyom Laci bácsi lát, vagy a Szent Korona szellemiségéből történő levezetés, ami a szívbe írt igazság. Ezek mind vallási hittételek: egyik sem jobb a másiknál.

"mert hogy a nép úgy tapasztalta, hogy a hajléktalanság több társadalmi kárral jár, mintha a lakhatást biztosítja az üdvhadsereg persze úgy, hogy ahhoz dologházat kapcsolnak."

Ez csak egy vallási hittétel.

2018.07.01. 13:44:03

így van. ezek hittételek. amerikában azt mondják, hogy a hajléktalanság része a nagyvárosi életmódnak. miért is? mert így volt apánk, nagyapánk, dédapánk idejében. szépapáink egy része hajléktalanként kapaszkodott fel egy tengerjáró hajóra. és úgy próbált szerencsét.

a magyar társadalom többsége azonban nem így gondolkodik (véleményem szerint). a lakhatás legyen alapjog, de társuljon hozzá kötelem. és a hajléktalant vigyék egy dologházba. csak ez a fővárosban több száz vagy ezer politikai aktivista megélhetését veszélyeztetni.

2018.07.01. 13:48:45

az asszimetrikus pártrendszer magyarországon hagyomány. írja a hvg vendégszerzője.
hvg.hu/itthon/20180629_Csizmadia_Ervin_Miert_szunt_meg_valtogazdalkodas_Magyarorszagon

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 13:50:41

"a lakhatás legyen alapjog"

Ez csak hittétel.

2018.07.01. 14:07:01

így van. ez hittétel. az államvallás része. lakhatás alapjog. a társbérletben a lakhatás közös költségeit legalább részben a lakóknak kötelesek viselniük. ebből következően ha egy hajléktalan munkaképes, akkor közmunkára köteles jelentkezni. na most erre budapesten a "baloldali" "liberálisok" azt mondják, hogy ez "embertelen". a hajléktalannak jogában áll hajléktalannak lennie. mert "a város mindenkié". de nem, vagy nem feltétlen. mert ez utóbbi is hittétel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 14:13:32

"lakhatás alapjog."

Ez csak hittétel.

2018.07.01. 14:17:21

ahogyan az is, hogy nem. filozofikusan eldönhetetlen. a teológia dönti el. az, hogy mi az államvallás. magyarországon ezekről folyik vita.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 14:20:18

"ahogyan az is, hogy nem."

Pontosan: egyik sem megalapozottabb hittétel, mint a másik.

"a teológia dönti el."

Ez csak egy hittétel.

2018.07.01. 14:22:45

keresztényszocialista hittétel. amit a filoszemiták (faji-vallási alapon) tagadnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 14:24:40

"keresztényszocialista hittétel."

Attól még ugyanannyira megalapozatlan hittétel mint az, hogy nem a teológia dönti el.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 14:46:12

"az alaptörvényt teokratikus alapokon hozzák létre. úgy jönnek létre a társadalmak."

Ezek csak hittételek. Ráadásul a második egy brutálisan idióta hittétel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 15:07:44

"a hittételek brutális idióta dolgokat mondanak ki."

Helyesen: egyes hittételeid brutális idiótaságokat mondanak ki.

"elég butaságnak tűnik azt gondolni, hogy egy csillag belsejében is pont ugyanazok a fizikai törvényszerűségek érvényesülnek, mint hétköznapi körülmények között."

Csak az olyan nihilista-posztmodernista seggarcok szerint mint te is vagy. Egy csillag belsejében pontosan ugyanazok a fizikai törvényszerűségek érvényesülnek, mint hétköznapi körülmények között -- csak a csillag belsejében _más fizikai folyamatok_ történnek, mint hétköznapi körülmények között. Persze ezzel te is tisztában vagy, csak tolod a nihilista-posztmodernista spektákulumodat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 15:10:32

"a gravitáció, a kvantumelmélet és a relativitáselméletek nincsenek egyesítve. de a fizikusokat ez nem zavarja."

Hogyne zavarná: egy rahedli fizikus agyal azon, hogy hogyan lehetne ezeket egyesíteni.

"a fizika törvényszerűségei egyöntetűek. ezt hirdetik."

Helyesen: ezt te hirdeted. A fizikusok azt hirdetik, hogy a _mai_ világegyetemben a fizika törvényszerűségei mindenütt ugyanazok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.01. 18:46:35

"na de nem ugyanazok."

De ugyanazok: ugyanis a fizika törvényszerűségeIről volt szó, nem egyetlen törvényszerűségről.

Ismét a nihilista-posztmodernista seggarcoskodásodat csinálod.

DrGehaeuse 2018.07.04. 10:00:54

@neoteny: Mert kismértékben ugyan de mégis közelítenek (ami persze nem orv-bán érdeme).
És ez a közelítés hiába volt hasonló mértékű gyurcsányék idején, mert akkor kicsit magasabb volt az SZJA és nevetségesen alacsonyra tették a felső kulcs jövedelemhatárát, amire még rájött a szolidaritási különadó is. Ma egy közepesnél valamivel magasabb bruttó jövedelem jóval magasabb nettó-t jelent. És hiába magasabb az ÁFA, a saját költekezése mindenkinek a saját döntése ezért szubjektíve jobbnak itéljük meg a helyzetünket ha nagyobb az elkölthető összeg, még akkor is ha reálértékben nem is ér annyival többet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.04. 10:27:21

@DrGehaeuse:

Ez egy helyesnek tűnő magyarázat -- azokra vonatkozóan, akik jövedelme Mo-ról származik. De akik ingáznak Ausztriába a nyugati megyékből, azok -- feltételezem -- Ausztriában fizetnek SzJA-t; rájuk nem kellene hatással lennie az Orbán-rezsim alatt elismerten előnyösebb mértékű SzJA-nak.

Nem tudom, hogy a nyugati megyékben a dolgozók mekkora része ingázik Ausztriába; minden valószínűség szerint magasabb, mint a keleti megyékből -- de ez a különbség (feltételezetten) nem látszik a választási eredményeken (ugye ez a jelenség az, amit próbálunk elemezni, ti. hogy miért van így).

Persze az is lehet, hogy a témát már kiveséztük annyira, amennyire lehetséges a rendelkezésünkre álló információk alapján.

DrGehaeuse 2018.07.04. 11:04:05

@screpes: Egyre több jel és bizonyíték utal arra, hogy a KNER rendszereken és kormányzatokon átívelő dolog. Tulajdonképpen már Horthy idején megvolt. A német és orosz megszállás után a rákosi-féle sztalinizmus és az ÁVH uralkodása idején kicsit szétzilálódott, de a működését meghatározó mentalitás egyes emberekben túlélte 56-ot is. Kádár tulajdonképpen a Horthy idején kiépült uram-bátyám kijáró- protekciós- (mai szóval) mutyizós rendszert építette újjá a "kaparj kurta neked is jut" , "kéz kezet mos", "aki nincs ellenünk az velünk van" , "ne szólj szám nem fáj fejem" stb. közhelymantrák (ismételt) gyakorlatba ültetésével. A kádári KNER a 80-as évek eljéig tulajdonképpen még nem volt az ál-elit uralkodásának működési kerete, mert az MSZSMP tagsággal nem rendelkezők teljesen ki voltak rekesztve, viszont az alávetett rétegek (panelprolik, tsz-paraszt zsellérek, egyéni gazdálkodók, tanítók, tanárok, szabadúszó művészek) számára a rendszerhez való sikeres viszonyulás és az elérhető módus vivendik természete ismerős volt a horthy rendszerből. Minden faluban volt egy jó "pártember" aki (ha nem volt teljesen gonosz és aljas) ezt-azt szinte bárkinek "elintézett" a járási vagy megyei hivatalokban (engedélyek, "leszázalékolás", nyugdíj, telefon stb.), persze megfelelő "hálapénz" vagy "sikerdíj" ellenében (ami lehetett pénz, de jóféle házikolbász vagy disznósajt, esetleg bor pálinka vagy lekvár is).

A mai KNER közvetlen elődje a 80-as évek elejétől jogilag is "megengedett" vállalkozási formák (GMK, PJT, Bt, Kft.) bevezetésével kezdett kialakulni egy "erös érdekérvényesítő képességű" ügyeskedő "vállalkozó" réteg és a "későkádári nómenklatúra" és pártapparátus összefonódásával. A 89-es gengszterváltás már a KNER logikája mentén és a benne kialakult érdekviszonyok és erővonalak által determináltan ment végbe. A KNER végső formáját az 91-97 közötti "olajozás" a "spontán" privatizáció és a "kárpótlási jegy" biznisz révén meggazdagodott maffiózók és fehérgalléros likvidátor-privatizőr technokrata bűnözők beintegrálódásával nyerte el. A 98-as fideszkormány volt az elő amelyet még egy két év után már teljesen a KNER logikája urallt el.
Medgyesy és gyurcsány a KNER-en belül akkor (utoljára) felülkerekedő posztkomcsi vonal érdekei szerint, nyomokban még, de főleg látszatra "demokratikus" "liberális" módszerekkel kormányzott. Naggyából 2004-ben orv-bán rájött, mivel veheti át a hatalmat és 2010 (az első 2/3 -ad) óta már nyiltan a (azóta egyre inkább száj-konzervatív, ál-nacionalista és látszat-kersztény gúnyát öltő) KNER urainak érdekében kormányoz. A német multicégek felső vezetését is a KNER urai közé lehet sorolni. Állandó csúcsreprezentánsai a KNER nek: Csányi, Demján(†), Leisztinger, Simicska (2015-ig), Don (Pintér) Alejandro, Fásy, Korda, Gyárfás).

A KNER állandó jellemzői:
- uram-bátyám (80 előtt "jó elvtársam") kijáró rendszer ("kapcsolati tőke" elsődlegessége a képesség, tudáas, rátermettség, munkabírás fölött)
- piaci verseny helyett mutyizás előnyben részesítése
- kasztosodás (orvos, jogász, "szakértő" közgazdász)
- "politikusok" felelősségrevonhatatlansága (egy-két kirakati bábtól eltekintve)
- felelősség áthárítás
- költségek, károk áthárítása a "társadalom"-ra
- bűnözők fedezése, kimentése, ügyek eltussolása, tanueltüntetés, aktafektetés, titkosítások 80 évre.

screpes 2018.07.04. 12:46:31

@DrGehaeuse:
szép munka, és köszönöm, (hiszen kértem).
Egy kérdésem maradt, de az pont az eredetihez hasonlít:
mi az a vonása a KNER-nek, ami csak a mostanit jellemzi?

Az nyilvánvaló, hogy a társadalom hasonlóképp reagáljon a korábbiakra, a beidegződéseknek nagyon nagy a szerepe. ("működését meghatározó mentalitás").
Amivel esetleg ellentmondanékazok közül az első hogy szerintem
a kasztosodás visszahúzódóban volt 1990 és 2000 közt, a politikusok felelősségrevonhatatlansága pedig nem igaz: Gyurcsányék demo -keretek közt még megfizethettek (gyakorlatillag még egy létre sem jött telekcseréért is Hagyó pedig a saját néven felvett 800 misiért is, az MSZP-s elnökhelyettes pedig azért, hogy bankba tett 200 millió forintopt, (aminek nem közölte a forrását). és nem mondhatod ,hogy a leválthatatlanság jellemezte őket,mint a maiakat, hiszen ők távoztak!...Önként, ha nem is dalolva.

screpes 2018.07.04. 15:48:54

@DrGehaeuse:
Még annyit: jó megfigyelésed az is, hogy minden faluban volt egy-egy pártember ( a kádári időkben), aki kijárta, amit kellett "szinte bárkinek".
Igen, így volt. Csakhogy hasonló ma elképzelhetetlen. Egy fidesz-ember nem jár el informálisan sem egy ellenzéki-gyanús ügyében és érdekében.
Elég lényegs különbség , mert sokat mond a megfélemlítettsésgekről, az összetartozások természetrajzáról, itt és ott...

DrGehaeuse 2018.07.05. 10:51:30

@screpes:
Igazad van. 2010 előtti ügyekben még voltak felelősségrevonások, de a politikusokat nem politikai jellegű döntéseik által okozott nyilvánvaló károkért, hanem gazdasági jellegű mutyik és kirívó korrupció miatt (Hagyó és Wieszt ügy). A sukorói telekcsere ügynek már volt politikai szála (gyurcsány) de ebben az esetben két altisztet áldoztak be, fletó viszont megúszta.
Simon Gábort majdnem bevarrták, de ott MSZP-s dugipénzről volt szó és végül - szerintem Boldvai volt pártpénztárnok KNER sitlord - kihúzták a csávából pont azért mert Boldvait is belerángatta volna. Boldvai viszont a Csányi félék pályájaán focizik ezért a KNER bárók közé tartozik, így sérthetetlen. Ilyesmi fószer még Kóka is.

Az is megérne egy misét, hogy az SZDSZ-t hogy tudták eltüntetni (500 milla köztartozás leírása mellett) nyomtalanul, úgy hogy ha nem lenne most Józsefvárosban polgi választási kampány, komoly fityiszes vezető politikus szájábol el se hangozna az SZDSZ neve. Az SZDSZ ma szinte tabu.

"hiszen ők távoztak" - ez is igaz, de a távozásukról szerintem a KNER urai döntöttek. Szanyi pl. elkottyantotta magát a minap és azt mondta: az MSZP-t fel kellene számolni (mint egy gazdasági társaságot). Valószínüleg az SZDSZ minta lebegett a szeme előttt. Szerintem erre meg is van a szándék, de döntés még nem született.

A KNER urai alatt a magyarországi háttérhatalmi helytartókat és titkos vezetőket értem. Boldvai László volt MSZP pénztárnok szerintem ilyen. Sajnos a többségük annyira rejtőzködő, hogy még ha van is valamilyen nyilvánosság számára is ismert tevékenységük (tehát közismert figurák) akkor sem lehet tudni a háttérhatalmi szerepüket. A háttérhatalmi emberek tevékenységére csak áttételesen lehet következtetni. Olyan ez mint a 70-es 80-as években népszerű kremlinológia. Amerikában iszonyatos agytrösztök dolgoztak azon, hogy kipuhatolják az SZKP KB-n és a politbürón belüli hatalmi játszmákat.

Szerintem orv-bán azért teheti meg hogy egy Soros Györgyöt nyiltan betámadjon, mert egy Sorosnál nagyobb hatalmu de teljesen rejtett háttérhatalmi nagykutya áll mögötte, azt sem tartom kizártnak hogy Soros tudtával és belegyezésével, sőt együttműködésével történik ez az egész migránscirkusz.

DrGehaeuse 2018.07.05. 11:04:27

@screpes: "Csakhogy hasonló ma elképzelhetetlen.Egy fidesz-ember nem jár el informálisan sem egy ellenzéki-gyanús ügyében és érdekében."
A "kijáró elvtársak" anno a kádár rendszerben is pontosan tudták, hogy ki a "nép ellensége" "ellenséges ellenzéki" és azoknak nem hogy nem segítettek, de folyamatosan szekálták és vegzálták őket, ahol tudtak betartottak nekik.

Csak idő kérdése és a mostani KNER-ben pont úgy fognak működni ezek mint 89 előtt. Helyreáll a rend. Orv-bán az új kádár, de inkább tacskóhorthyként szeret viselkedni. A várba költözéssel is Horthyt majmolja. Szerencsére erkölcsileg a nyomába se érhet Horthynak. Orv-bánnak - amikor megbukik - nem fog menedéket adni egy közepes Junta (mint Portugália volt Horthy esetében) de még egy banánköztársaság se. Egy afrikai offshore zsebdiktatúrába fog menekülni.
süti beállítások módosítása