Azért veszem a lapot és válaszolok Békés Márton írására, mert a történész szemmel láthatóan azzal az ambícióval közelít a napjainkhoz is -- nemcsak a múltunkhoz --, hogy átrendezze minden tudásunkat velük kapcsolatban. Mivel nem szeretem, ha valami nagyon átrendeződik körülöttem, ami -- szemben a fülkeforradalmár rezsim sajátjával -- alapvető konzervatív vonás, meg szeretném védeni ebben a cikkben a régi tudásunkat és a józan észt Békés ambícióitól, a saját érdekemben. Szóval, ez egy önző cikk.
Szeretném legelőször jelezni, hogy Békés írásának legfeljebb minden második mondatát értem. A teljesség igénye nélkül néhány, amit nem: "A gazdasági buborékok (...) gyakorlata szó szerint hitelét vesztette." "2008 azonban jóval mélyebb tanulsággal szolgált, mint 1929, hiszen egyfelől megrendült a gazdaság mindenhatóságába vetett hit s felértékelődtek az olyan értékek, mint a szorgalom, a takarékosság, a kiszámíthatóság és a biztonság, másfelől a gazdaság belső szerkezete is megváltozott, ugyanis a hitel helyébe a munka, a gazdaság autonómiájának helyébe pedig a társadalom érdekeit védő állam lépett." (Ez egy igazán fejlett szemantikai katasztrófa volt.) "Miután színről színre láttunk, kiderült: a munkából finanszírozott jólét biztosítása helyett évtizedeken keresztül könyörtelen magánosítás és a semmivel folytatott lánckereskedelem zajlott." "Mint mindig, a változás ezúttal is a fejünkben kezdődött." (Igyekszem ez utóbbit legalább a saját fejemre vonatkozóan alább cáfolni.)
Nem szeretném sokkal többel megterhelni ezt a recenziót, mert aki ún. szoros olvasással megy végig ezeken, mivel rögtön a cikke elejéről valók, alighanem rögtön abbahagyja Békés tanulmányozását. Nem szeretnék visszaélni tehát azok türelmével, akik legalább Békés kritikájára kíváncsiak. Rögtön az elején eldől azonban, hogy a szerzőnek -- mondjuk így -- feltűnően nincs érzéke a gazdasági és társadalomelméleti fejtegetésekhez, azok minimálisan elfogadható szókészletéhez, a szavaknak a bulváron (=rezsimkompatibilitáson) túli jelentéséhez és az állítások bizonyíthatóságának háttérkövetelményeihez, amire nem cáfol rá a cikk hátralévő részében sem. (Betoldás egy komment hatására: szerző 2012-ben még szakszerűbben és körültekintőbben érvelt piaci liberális alapról itt és itt. Mi történt azóta vele? Csak találgatni lehet.)
Mármost azért kezdtem így, mert az írás a retorikai habzásban jeleskedik leginkább, és ezt a habot nehéz munkával félre kell söpörni ahhoz, hogy a mögöttes tartomány megközelíthetővé váljon.
Szerző szerint 2008-cal újra kinyílt a történelem: a politikai korrektség, ami eddig eltakarta az egészséges kritikai nyelvet. "A status quo elleni lázadás a fogalmak ismételt birtokba vételével kezdődött, amikor is bátran nevén nevezték a bajokat." Miket is? Azt, hogy a nép eddig nem volt "szuverén", mert a véleményvezérek vezetésével a régi elit elnyomta a választói akaratot.
Ez nyilván értelmetlen. A demokráciák működése semmiben sem tér el ma a világ fejlett részén a tíz évvel ezelőttitől. Ami különbség akad, az a legkirívóbban éppen Magyarországon mutatkozik meg, ahol szerző elvtársai gondoskodnak arról (részletek az utóbbi 1200 posztban), hogy egy zárt "elit" uralmon maradhasson annak rá nézve minden kellemes következményével. Mármost hogyan is értsük ilyen körülmények között a választói szuverenitás érvényesülését -- mit érvényesülését, telivér feltámadását?! Sajnos szerző a habok mögött is hamar elveszíti a nem kielégítően idomított olvasó jóindulatát, pedig még bele se piszkáltunk nagyon a piszkos vízbe. De, mivel ehhez nincs kedvem már nyolc ilyen év meg a rá való felkészülés korábbi évei után, hadd jegyezzem meg: Békés adós marad a "bajok" "bátor" leleplezésével. Amit ő bajoknak nevez, az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a 8 millió nem utazó, nyelveket nem beszélő, tájékozódni nem hajlandó magyar embernek lökött szellemi mócsingja. Ennek előállításában és reciklikálásában jeleskedik Békés. Ami pedig a bátorságát illeti... Na ne.
"Európában új konszenzus születik." A népbarát politika és a nemzetek felemelkedését látjuk -- na de hol, kérem? A sérelmi közgazdaságtan és a békési történelemszemlélet ("minél lemaradottabb egy nemzet, annál jobb neki, mert annál tisztábban őrzi a család, a nemzeti összetartozás és a kereszténység intézményeit" -- sajnos nem, éppen fordítva, Uram, tessék megnézni az elemi statisztikákat) úgy interpretálja a "születést", ahogy nem szégyelli. A szégyennek már csak azért se kéne őt nagyon elkerülnie, mert pontosan tudja, milyen társaságban végzi a nemzetmentés fáradságos munkáját.
Az új konszenzus, ha valami, akkor az európai integráció erősödése felé mutat, illetve amennyiben az európai identitások -- így többes számban -- reneszánszáról van szó, az inkább az etnikumok nemzetállamoktól való elszakadási törekvésekben mutatkozik meg, amit Békés barátainak Legfőbb Keleti Tanítómestere a maga módján ott segít, ahol tud. (Ja, hát ez is új motívum a nyugati demokráciák életében.) Hanem az egész spekuláció az új konszenzusról meg a születéséről nem több, mint egy vágyálom a Kárpátok vértől és könnyektől síkos bércei alatt, amelynek csak az ad bármit hitelt, akit megfizetnek ezért vagy vészesen nem ért semmihez maga körül. Hadd ne klasszifikáljam szerzőt ezen a ponton.
Trump és Merkel, Macron és Hszi Csin-ping céljai alapvetően semmiben nem térnek el egymástól: versenyképes társadalmakat akarnak, ki-ki a maga módján, ennek érdekében adórendszert módosítanak, kompetenciákat növelnek, tőkét és javakat exportálnak. Etnikumokkal pont nem foglalkoznak, vagy nagyon mélyen van a napirendjükön. Az azoknak a biznisze, akik máshoz nem értenek. Az új konszenzusról Trumpék -- minden felületi hasonlóság ellenére, aminek csak az tulajdonít jelentőséget, aki nem látja Orbán Fehér Ház-i meghívatlanságának jelentőségét, na persze lokálisan -- ugyanúgy nem hallottak, mint Békés Márton a kapitalizmus politikai gazdaságtanának részleteiről vagy a liberalizmus politikai filozófiáján belüli évszázados vitákról.
Hogy "Budapest politikai akarata" mennyire érvényesül Európában, arra meg csak nyolc példa mutatkozott az utóbbi néhány hétben: az udvariasan kopogtató menedékkérők eltitkolt befogadásától kezdve a civilszervezetek melletti brüsszeli fideszes kiálláson át az osztrák kormány Pakssal kapcsolatos perindításáig, a V4 vegetatív létbe csúszásától a Soros-kampány egyöntetű nyugati elutasításáig -- nem baj, ezek mind részletkérdések, gondolhatja Békés, a lényeg a big picture, amit elénk vetít, nagyon empirikus alapon, nagyon tudóshoz méltóan. Ja, bocs, nem méltóan.
"Történelmi okokból kifolyólag és a politikai kultúra sajátosságainál fogva az új Európa a kontinens középső és keleti felén születik" -- szól a sokadik rejtélyes jóslat a cikkben, amelyek közül ezt emelem ki. Mondhatni, Soros a pénzzel, Békés a lózungokkal spekulál, éppen mint a miniszterelnökünk, és szakasztott olyan megalapozottsággal is. A mellesleg emigráns -- tehát nem éppen a Lomonoszovon szónokló -- Szolzsenyicintől idézi, hogy „az emberi jellem Nyugaton meggyengült, Keleten megerősödött.". Mi a frász? Az őseredeti, romlatlan keleti ember mítosza -- amint éppen a Nyugatról kapott segélyen megy nyugati terméket vásárolni Bécsbe, munkáért meg Londonba -- hajszálra olyan empirikus forsszal bír, mint a turulmadár tolla hullatása meg a nemzet eljövő feltámadása. Békés viszonylag fiatalon öregedett hozzá a tárogató hangjára folyó kocsmai búsongás háromszáz éves tradíciójához. Búsongjunk, nekem mindegy, én is örömmel adom át magam néha a szenvelgésnek és az önsajnálatnak, na de a több százéves nemzeti hagyományt továbbfaragni harmincvalahány évesen ebben a zsánerben? Hát nem éppen produktív időtöltés. Azt viszont, hogy "a kommunizmus halálos veszedelme eközben nemcsak életerőssé, hanem eggyé is kovácsolta az itt élő népeket" már tényleg nem kommentálom, mert nem.
Utolsó pár előre fuss. Néhány ékkő még a végére: "a V4-es együttműködés Európa hajtóerejévé válhatott". "Húszévnyi küzdelem után az ország 2010-től kezdte el lebontani a posztkommunista struktúrákat. Ettől kezdve járhatta a maga útját Magyarország, amelyben sok innovatív gondolatnak és mindenekelőtt önálló cselekvésnek jutott szerep. Sokan furcsállták, mások szokatlannak tartották és nem kevesen voltak, akik ellene drukkoltak, de mára kiderült: a magyar modell működik." (Aha, működik.) "Mi, magyarok, ha megkérdeznek minket, hogy milyenek vagyunk, gyakran ismerjük el némi dicsekvéssel, hogy jellemvonásaink közé tartozik a leleményesség, a találékonyság és a furfangos megoldások kiötlése."
Hát igen, szerzőből a végére kibújt... a... -- na jó, végül is Schmidt Mária is az -- a történészek orbánviktora. Az utolsó két bekezdésen, amelyek "a gazdasági eredményeinket" ismertetik a NER-brossúrák stílusában és szakértelmével (vö. "politikai kormányzás"), már csak átrepül az ember, hogy a végére a méla öröm töltse el a szívét: hazaért. Bruttó száz év után, ha még Isten élteti, újabb évtizedek hazudozása vár rá, hiszen itt van az új generáció, amelyben tovább élünk. Csak legalább ne hívnánk ezt a nemzeti oldalnak!
