Hát, itt rászorulás van egy praktikus posztra. Írja egy kedves pártaktivista nekem, hogy az agrárpolitikájuk kapcsán jól látszik az adott párt stratégiája és narratívája közötti különbség. Jaj! Nem látszhat, ugyebár, hacsak nem agrárpárt vagytok (de még így se igazán). Szóval hiányosságok vannak itt a siker alapvető kritériumainak megértésében.
A stratégia az átfogó politikai építkezés értékrendjétől és image-étől kezdve a vezértémák kiválasztásán és a kibontakozás (szavazatvonzás) eszkalációján át a kivitelezés (operatív stratégia: erőforrástervezés, pártépítés, nyilvánosság, pénz, celebek, akciók fajtái -- mi igen, mi nem) minden konzisztensen összerakva. Nem egyszerű, ezért kulcsfontosságú egy vállalat életében is a pontos, szakszerű strategy making, amit kiváló egyetemeken oktatnak, és mégis rengeteg vállalat bukik meg azon, hogy benézi a sajátját (pl. annak idején a Xerox a papír vs. digitális forradalmat). Az első kérdése: mi a piacunk (=kik a választóink és a versenytársaink)? A második, mivel főzünk, illetve bevonható-e több erőforrás (a legáltalánosabban értve)? A harmadik: mi a mérhető cél? A negyedik: mi az út? A stratégia kizárólag belső használatra szól, a külvilág nem ismeri a részleteit, csak érzékeli az alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.
A narratíva pedig kb. "a párt helye Magyarországon": miért vagyunk, miért kellünk, milyen az ország (a történelemtől az aktuális készségein át a jövőképig -- tehát a jövőkép, vagy vízió, csak része ennek) és nekünk hol a helyünk ebben az országban, mitől lesz a választónak jó velünk, miért kellünk az életébe. Mindezt egyetlen mondatban, öt mondatban (elevator speech) és öt oldalon. A narratíva az azonosulás alapja a választó és a párt között, ha tetszik, a stratégia koncentrált publikus vetülete. A story, a "közös történetünk" (a párté és a választóé mármint). A narratíva nem más, mint maga a (politikai) termék. A zseni (a szellem) koncentrált megnyilvánulása. (Ha van.) A stratégiával szemben kifejezetten a külvilágnak szól, ez maga a stratégia szerint (a piac, a kompetenciáink, a cél és az utunk ismeretében) piacra vitt áru.
A politika az aktuális hőzöngés és ravaszkodás -- kiegyensúlyozottan szólva: a mindennapos beszéd és cselekvés, de figyelemfelkeltő beszéd és cselekvés -- terepe, amely azonban nem esik kívül a stratégia és a narratíva határain. Nem hőzöngünk saját magunkkal szemben.
A szakpolitika a szeriőz megoldások területe, a hőzöngő politikával szemben az egyensúly az aktualitásban. A korlátai és az iránytűi ugyancsak a stratégia és narratíva. (Szóval egy agárpolitika nem tévesztendő össze sem a narratívával, sem a stratégiával.)
A hordozók a politikusok, a pártemberek. Aki megnyilvánul, az csak profin csinálhatja. Minden egyes rossz megszólalás zavart okoz minden eddig tárgyalt szempont képviseletében. Profizmus lehet a félszegségben és a tényleges vagy látszólagos taplóságban is -- ha ezt kívánja a stratégia. De csakis folyamatos reflexióval, visszamérésekkel, kiigazítással. Felkészültséggel. Amiről mindösszesen írtam most -- az egész együtt -- a politikai mesterség. (Nem összetévesztendően a kormányzással.) A darabjai egyenként vagy az összes bármelyik kihagyásával nem ér semmit, ha a cél a siker (ami a politikában -- nem a kormányzásban! -- a folyamatosan erősödő hatalmi pozíció).
Kb.
Az utolsó 100 komment: