Néhány napja közzétettem egy bejegyzést, amelynek hatására, ha jól számolom, negyvenen leiratkoztak a párt honlapjáról és több tucatnyi -- elsősorban baloldali és liberális -- ismerősöm csalódását fejezte ki. Értem a csalódásukat meg nem is.
Kicsit cinikusan szólva, szerintem mindenki örülhetne közülük, hogy a PKP nem áll be a baloldali iszapbirkózásba n+1-dik szereplőként (lásd a kurrens példát, Zuglót, ahol négyféle formációban indulnak baloldali pártok az egyetlen ellenféllel, a Fidesszel szemben, és ami különösen indokolja a cinizmusomat, hogy ezzel, a posztomnál sokkal nagyobb jelentőségű eseménnyel bezzeg senki se foglalkozik).
Aztán. A PKP jobboldali-konzervatív párt, a szavazóink jobboldalon vannak, akár a mai magyar értelemben vett jobboldalt, akár a modern konzervativizmust, akár az antietatista, jobboldali liberalizmust nézzük. A PKP-nak a legutóbbi ismereteim szerint nem célja baloldali szavazókat toborozni, arra van még további nyolc párt.
Még tovább menve, a PKP -- ha kellően megerősödne -- sem volna hajlandó baloldali párttal koalícióra lépni. Erre harminchét okunk van, amelyek felsorolásától most eltekintek. A PKP egyedül -- mint írtam -- a Fidesszel hajlandó koalícióra lépni, ha az kellő mértékű kisebbségbe kerül, és ebben nyilván nem az a szempont diktál, amilyennek a baloldali szimpatizánsok gondolják a Fideszt, hanem az, amilyennek a saját -- reménybeli -- szavazóink döntő része gondolja azt. Sem én, sem a PKP nem lesz soha képes meggyőzni a Fidesz szavazóit arról, hogy úgy gondolkodjanak a pártjukról, mint ahogy azt a baloldali szimpatizánsok szeretnék, sőt speciel én sem gondolkodom úgy a Fideszről, ahogy a baloldali szimpatizánsok szeretnék. Szerintem a Fidesz létező igényt elégít ki a magyar társadalomban, és akinek ez nem tetszik, fogalmazzon meg vele szemben egy hasonlóan versenyképes igényt. Látjuk, ez nem megy. A Fideszt mi korrigálandónak, visszaszorítandónak és nem megsemmisítendőnek gondoljuk; az utóbbi cél a magyar nemzet igényeinek és az élhető ország kialakításával kapcsolatos feladataink súlyos félreértése lenne.
Az inkriminált posztom kárhoztatása ezért rosszabb esetben pótcselekvés, jobb esetben csalódás egy megalapozatlan hitben. Konkrétan abban, hogy mi vagyunk Bokros/MoMa 2.0. Nem vagyunk. Egy, totál értelmetlen volna (lásd feljebb), kettő, mi tágabb értelemben -- ha tetszik, két lábbal a magyar rögvalóságban állva, a szemünkkel pedig egy versenyképes ország horizontját kutatva -- vagyunk magyarok. Nem csak a fejünkkel és a szemünkkel. Hajlandók vagyunk belátni, kik számára kell konzervatív alternatívát nyújtanunk. És azok nem a CEU és nem a New School diákjai. With due respect and sympathy, of course.
Sapienti sat. (Béndek Péter)