1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.03.22. 12:53 HaFr

Konzervatív érvek a liberális demokrácia mellett

Nem vagyok demokrata, konzervatív vagyok. Nem nagyon érintenek meg a demokrata létnek se az örömei, se a keservei, nem hiszem, hogy minden ember egyenlő eséllyel tud jól megfontolt döntéseket hozni a politikai közösségre vonatkozó ügyekben. Ellenkezőleg, az átlagos demokrata a saját érdekét keresi a politikai lehetőségek között, ezért hajlik a neki címzett ígéreteknek megfelelő döntésre, szemben a demokraták kisebbségével, akik tudnak súlyozni a nekik címzett ígéretek és a közösségért érzett felelősség között. Az átlagos demokrata számára a demokrácia a racionális egoizmus terepe, ahol mindenkinek saját magával - a saját érdekeivel és identitásával - kell foglalkoznia, a kisebbségi demokrata szemében viszont közösségi optimalizálás, amelyben a legnagyobb közös hasznot kell keresni, és azt támogatni a szavazattal.

Demokrata nem vagyok, viszont az elmondottak miatt is a liberális demokrácia heves támogatója, mert ez a politikai rendszer az, amelyik a legnagyobb eséllyel képes meggátolni az átlagos demokraták uralmát, ez a rendszer adja a legtöbb lehetőséget az egyén és autonóm közösségeinek független létére és erőforrásainak zavartalan gyarapítására (=autentikus és értékes élet), és ez a rendszer végül az is, amely a legnagyobb sikerrel alakítja ki azokat a viselkedésformákat, amelyek a lehető legversenyképesebbé tudnak tenni egy nemzetet.

A liberális demokráciában nem az a legfontosabb, hogy melyik párt gyakorolja a hatalmat, hanem hogy a hatalom gyakorlói fölött az itt leírt rendszer uralkodik. A liberális demokrácia nem a demokraták ügye, a két értékrend nem fedi egymást, sőt annyira nem fedi, hogy a liberális demokrácia valószínűleg az (átlagos) demokraták nélkül működne a legjobban. A liberális demokrácia rendszer-kérdés, a demokrata lét pedig döntően ízlés kérdése. A liberális demokrácia néhány éve éppen áldozatul esett a demokraták többségi ízlésének/identitásának Magyarországon, kellemetlen bizonyságul annak, hogy a rendszer nem működött korábban elég jól ahhoz, hogy megfelelő kultúrát építsen maga mögé -- a demokrata ízlés ellenében.

A liberális demokrácia tehát olyasmi, ami egy konzervatív politika középpontjában áll, illetve erről az alapról lehet elkezdeni egyáltalán gondolkodni arról, hogy az a liberális demokrácia hogyan viszonyuljon az államhoz, a piachoz, a családokhoz, a társadalom egyes rétegeihez, az identitások összeütközéséhez stb. Ebben nyilván vannak különbségek egy konzervatív és egy (baloldali) liberális között, de az alapvető rendszer-felfogásban aligha. Mondjuk, az én felfogásomban egy konzervatív tud is gondoskodni a liberális demokráciáról a mögötte lévő kultúra és társadalmi képességek (oktatási rendszer, a kapitalizmus, a családok) erősítésével, míg a magyar balliberálisok szemmel láthatóan képtelenek voltak erre, amikor még lett volna lehetőségük.

Bónusz: Gyurcsány demokratának mondja magát. Szerencsére, igazolva látom magam ebben is: nem érdemes kockáztatni, hogy rossz társaságba kerüljön az ember.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8412361709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2017.03.22. 13:16:26

Nocsak, nocsak! Ismét velős és ütős poszt.
Gratulálok!

Bárcsak lenne egy jobb szavunk a Liberális Demokráciára! Olyan amiben nincs benne az hogy "liberális". :) Csak azért hogy az szdsz undorban szenvedők népes táborát ne ijesszük el....
Joguralmi Demokrácia?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.03.22. 13:17:46

@DrGehaeuse: polgári demokrácia lehet, de nem akartam negédeskedni és elmenekülni az indoktrináció idiotizmusa elől

integrans 2017.03.22. 13:44:37

@DrGehaeuse: Számon kérhető demokratikus alkotmányosság nélkül, demokrácia sincs. S lőn következmény nélküliség.

integrans 2017.03.22. 15:01:34

@DrGehaeuse: Az okot lásd legelőbb, ne csak a következményt.

2017.03.22. 15:25:34

magyarul arról van szó, hogy te meg akarod téríteni a magyar népet, csak nem megy. erre mondom azt, hogy ez egy vallásháború, amiben a próféták szállnak harcba.

Hidvégi Mihály 2017.03.22. 16:13:57

@unionista᠋: tiltakozom az ellen, hogy orbánt prófétának állítsa be valaki.

Egy hazug tolvaj sosem lehet próféta. Az csak hazug tolvaj lehet.

unionista᠋ (törölt) 2017.03.22. 17:28:52

ez a papolás egyrészt nem működik, mert a magyar polgári tradíció nem túlságosan erős. nem nagyon van mit modernizálni. a másik probléma, hogy ami van az is nagyon sokféle. majdnem azt mondom, hogy ahány város annyi féle. persze ebben a város is erős túlzás. az ország jelentős részén vidékies parasztpolgári hagyományok vannak. és ehhez társul népnemzeti romantikázás. egy ilyen környezetben a nyugatos neokonzervativizmusnak kevés esélye van. trójai falónak az epsomi derbin.

unionista᠋ (törölt) 2017.03.22. 17:44:06

@Hidvégi Mihály:
arról döntünk, hogy az, hogy ki az igaz és a hamis próféta. ez egyrészt egy érzelmi azonosulás. csak orbán dönti el, hogy kit hová ültet és nála van a kassza kulcsa. szóval előnnyel indul. és ezzel visszaél. egy hazug tolvaj, aki csak hazug tolvaj lehet. de ezzel kis közösségben lehet nyerni. ez a helyzet misikém.

Hidvégi Mihály 2017.03.22. 19:09:27

@unionista᠋: Igen, így van, lehet nyerni, átmenetileg, mert a hazug ember azért lelepleződik ám, még az olyan zseniálisan hazug is, mint orbán. Előbb, utóbb. Ha utóbb, hát annál rosszabb lesz neki.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.03.22. 21:11:15

Bemásolnám a cikk egyik kommentjéből:

"Jede Elite lebt überall besser als der Durchschnitt. Es ist aber ein Unterschied, ob es Eliten sind, denen es völlig gleichgültig ist, wie ihre Völker sie nach ihrem Abgang historisch bewerten."

www.tagesanzeiger.ch/ausland/das-taegliche-sterben-haelt-an/story/16782648?track

profiügyfélszolgálat 2017.03.24. 01:06:50

"A liberális demokrácia rendszer-kérdés, a demokrata lét pedig döntően ízlés kérdése."

A liberális demokrácia tehát alapvetően diktatúra. Mint a helyesírás. Jegyezd meg egy életre: a magyar nyelvben nem léteznek kéttagú, kötőjellel írandó szavak. Ez a rendszerkérdés.

tamas11 2017.03.24. 02:49:07

@profiügyfélszolgálat:
jegyezd meg egy életre, hogy a magyar nyelvben létezik olyan, hogy elütés.
Ha a macskám rásétál a klaviatúrára, akkor sem kell álléást foglalnod minden esetben, tudomámossan
A kommunikációban ezt a homlokzat-elmélet tárgyalja, nem a szótagszám-szabály.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.03.24. 07:53:02

@profiügyfélszolgálat: köszi -- a diktatúra értelmével és a következtetések logikájával viszont nem terhellek

DrGehaeuse 2017.03.24. 09:59:27

@profiügyfélszolgálat: Annyiban minden rendszer diktatúra, hogy vannak benne szabályok.
Az igazán kemény diktatúra az amikor a rendszert létrehozó és működtető uralkodó osztály vagy érdekközösség a saját (mindenkori) érdekei szerint (és többnyire a társadalom nagy többségének érdekeivel ellentétesen) bármikor átalakíthatja ezeket a szabályokat és gyakran még ezeket is megszegi ha éppen arra van szüksége.

Moin Moin 2017.03.24. 14:52:13

"...a liberális demokrácia heves támogatója, mert ez a politikai rendszer az, amelyik a legnagyobb eséllyel képes meggátolni az átlagos demokraták uralmát..." - ez csak abban az esetben igaz, ha a liberális demokráciában rendszerszinten vannak olyan automatizmusok, amelyek hatékonyan képesek meggátolni az általad "átlagos demokratáknak" nevezett manipulálható, buta, tahó tömeg hátén való felkapaszkodást (Orbán, Trump, Putyin, stb.).

Viszont ha ezek az automatizmusok nincsenek, akkor baj van!:-)

profiügyfélszolgálat 2017.03.26. 10:16:22

@tamas11: Az a helyzet, hogy a kéttagú szóösszetételek egybeírását sem a szótagszámszabály tárgyalja, mert az a három- vagy többtagú összetételekre vonatkozik. Ezért homlokzatelmélet.

Lexa56 2017.03.27. 08:08:46

@profiügyfélszolgálat: A terméketlen hülyék játszótere a szabályok számonkérése ott, ahol semmi értelme és ahol a szabályok úgyis legjobb esetben tíz évente változnak. A szabályok számonkérésével el lehet kerülni azt, hogy a kényelmetlen és valóban lényeges kérdésekről gondolkozzunk. (Remélem ebben is maradt hiba, mert notórius mellégépelő vagyok - ez ugyanis megint lehetőséget kínál a fenti szabály alkalmazására.)

profiügyfélszolgálat 2017.03.27. 18:26:52

@Lexa56: Az egybeírás-különírás szabályai ritkán változnak. Ha képtelen vagy megjegyezni és alkalmazni a két- és többtagú összetételekre vonatkozó szabályokat, akkor nem nagyon mész át az érettségin. Persze csalhatsz, és után lehet nagy pofád.

DrGehaeuse 2017.03.27. 19:59:25

@profiügyfélszolgálat: u`làczik nyelvtanár ceccik lennyi! :-)

DrGehaeuse 2017.03.27. 20:06:32

@DrGehaeuse: elnézést úgy akartam gépelni hogy nyeevtaná` csak ez a hule androidos kutyu feszt kijavíjja.

unionista᠋ (törölt) 2017.03.27. 20:57:50

@DrGehaeuse:
vannak "nyelvtannácik". és végtére is igazuk van. kövessük az akadémikus helyesírást. prsz lht hgy lcsbb lnn csk msslhngzkt rn, hgyn z rbk s zsdk tszk. vgy rvsrst hsznln mnt szklyk.

DrGehaeuse 2017.03.29. 16:24:08

@unionista᠋: csk smn rvst. lyn h rvsrs nncs
süti beállítások módosítása