Kedves portálom, a Kapitalizmus blog a legutóbbi cikke szerint (vagy mondjam individualistábban: a blog egyik szerzője) azért viseltetik némi türelemmel -- sőt mondhatnám: várakozással -- Trumppal szemben, mert kiderült, hogy környezetében sokan olvassák Ayn Randet, a racionális ön(érdek)érvényesítés nagyasszonyát, tehát Trump elnöksége akár ihletet is merít majd belőle. Magam is írtam ezen a blogon sokszor sokat a PKP-t is ihlető polgári, liberális, nyugatos konzervativizmusról katekizmus, normák, dogmák, óhajok formájában. Ez mind szép és jó is így, hiszen mások meg írnak más dogmákról, minden dogma elnyeri méltó képviseletét.
Csakhogy van egy társadalom (a mienk), amelyik alapvetően lemaradt a kapitalista modernizációról és a nyugatias polgári társadalmak evolúciójáról, tehát olyan távol áll akár Ayn Randtől, akár a polgári konzervativizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől (ami most kivételesen többrétegű hasonlatként is megállja a helyét). Mármost ha elfogadjuk a meglehetősen masszívan alátámasztott tételt, hogy egy bizonyos szint felett azok a társadalmak versenyképesek, azok gazdagodnak, azok boldogságindexe néz ki szebben (és az itt jelzett mérésekben Magyarország egyre siralmasabban teljesít), amelyek a nyugatias társadalom és politikai rendszerek jegyeit mutatják, akkor legitim az a kérdés: egy polgárosodásból kimaradt társadalommal mit lehet kezdeni, hogy közelítsük a szerencsésebb versenytársaihoz?
Ekkor vetődik fel az a gyanú, hogy nem elég Ayn Randot olvasni, hiába ért vele valaki egyet, ha kezdeni is akar valamit az öröklött elmaradottsággal, amelynek belátása egyébként végigkísérte a magyar 20. századot, csak éppen se a szellemi elődeink, se a politikusaink nem voltak képesek megtalálni a kivezető utat belőle. Az értelmiségi öröm egy filozófia, eszmekör, dogmagyűjtemény fölött (annak statikus szemléletében) teljesen más hozzáállást igényel az elmaradottság kritikájához, mint a politikusai cselekvés (dinamikája). A politikusnak a létezőből kell valahova -- a korlátozott helyzetből a lehetőségek kinyílása felé -- vinnie egy népet, és ennek a dinamikának a megítélésére a statikus szemléletben élő értelmiségi mentalitás alkalmatlan.
Egy népet megmozdítani egy vízió jegyében, hogy közben az mégse járjon a szokásainak és képességeinek megerőszakolásával, ugyanakkor érzékelhető, hatékony, fenntartható változásokat hozzon -- nos, ez a jó populizmus. A választások előtt bedobott fizetésemelések és ígéretek, a xenofóbiára alapozott világmagyarázatok, egy nemzet valós értékeinek hazug beállítása stb. nem jó populizmus, hanem demagógia. A jó populizmus az ésszel felfogható és érzelmekkel átérhető megfontolt, szisztematikus társadalmi változás gyakorlata. A demagógia ad hoc (többnyire vagy a szociális, vagy a nacionalista érzékre ható), alátámasztatlan, összetákolt intézkedés- és ígérethalmaz, amely értelemszerűen jórészt kimerül a szavakban. A jó populizmus felemeli a társadalom nívóját és mediánját, a demagógia először becsapja a szavazókat, majd még mélyebbre nyomja őket az irracionalizmusban. Ezen túl pedig – specifikusan Magyarországon – a jó populizmus elsősorban modernizációs, nem újraelosztási gyakorlat: a célja a generikusan megújuló társadalmi modernizáció megalapozása, nem egy tiszavirág életű jóléti “fordulat”. A fókusza az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra, a jogrendszer, a kapitalizáció -- nem a szociális igények kielégítése.
Az elmaradt magyar modernizáció bepótlásában a jó populizmusnak elengedhetetlen szerepe van, és ezért az állam sem hagyható ki belőle. (A konzervativizmus modern szemlélet, vegyesen premodern, posztfeudális, államelvű miliőben nem nyerheti el az értelmét: az értelmiségi vágyódáson túl irreleváns a mai állapotunkban, illetve könnyen behelyettesíthető a kifejezetten demagóg célokat szolgáló nacionalizmussal, amely radikálisan nemzet- és modernizációellenes: rombolja a tagjai értékteremtő erejét és erkölcsi képességeit, szétszakítja a családokat és a nemzettestet, kivérezteti a társadalmat.) Hiába akarják a polgári konzervatívok csökkenteni az államot, először hatékonyabbá kell tenni, hogy a társadalom megerősödhessen, aminek nyomán az állami feladatok egy részét majd az autonóm szerveződések és a növekvő szabadság át tudja vállalni. A konzervatív populizmus politikai megközelítésként nem ördögtől való dolog: az implementáció, a transzformáció, a modernizáció megfelelő megközelítése. És ennek eredményeként egyszer talán ez a mankó is eldobható lesz. (Margó: a svéd gyakorlatról itt meg itt mogyoróhéjban, viszont másfél száz éve érlelt mogyoróhéjban -- van erre időnk? Van tehetségünk szisztematikusan dolgozni? Szkeptikus vagyok. Valamiféle áttörésre volna szükség a legelején.)