Kering a neten egy fabrikáció, amelyből megtudhattuk a Starbucks vezéréről, hogy kívül szeretné látni a vállalat részvényesi körén kívül azokat, akik ellenzik a homoszexuális házasság intézményét. A fabrikációról ugyan kiderült, hogy fabrikáció, de olyan, amely alaphangon nem mond ellent a már sok társadalmi konfliktust kreáló cég korábbi nyilatkozatainak. Ezek a világos állásfoglalások túlmutatnak a legtöbb világcég diverzitás-politikáján, hiszen egy konkrét ügyben nagyon radikális állásfoglalást tesznek, megkockáztatva, hogy elidegenítik konzervatívabb fogyasztók csoportjait. De Howard Schultz és igazgatósága egyrészt nyilván felmérték, hogy honnan számíthatnak fogyasztásbővülésre, másrészt úgy érezhetik, a globális gazdasági szereplőknek joguk van erkölcsi kérdésekben letenni a garast, és ezzel is befolyásolni a társadalmak gondolkodását. Ez viszonylag új fejlemény a világban.
Harmadrészt viszont Orbánnak van igaza abban, hogy a posztnemzeti világtrendben, amelyet ő és néhány barátja igyekeznek megakasztani (küllő és bot), a globális vállalatoknak érdekük a személyes, csoport-, intézményi és lokális identitások háttérbe szorítása, amiben -- mondom én -- legalább annyi rossz van, mint jó. A Starbucks agresszív identitásmarkere (abszolút diverzitás és az értékek relativitása) hosszabb távon a gazdasági racionalitást tünteti ki az egyetlen globális szervezőerőként, miközben a többit delegitimálja, ráadásul ez a gazdasági racionalitás közben nem a piaci, hanem a korporatív racionalitás, amely nyugodtan belefér fontos emberek személyes és üzleti preferenciáinak összehangolása (ezt nevezi vélhetően Bogár úr a "háttérhatalom" intézményesülésének).
Orbán hazai és európai ellenfelei ott hibáznak, hogy lebecsülik ennek az "összeesküvés-elméletnek", narratívának, törekvésnek a reális tartalmát, illetve a néplélekre való hatását a vudu átmeneti vonzerejével magyarázzák -- miközben éppen azért, mert így tesznek, nem is tudnak e narratíva ellen érvelni. Egyébként nemzeti keretek között elég nehéz is lenne. Ebben a narratívában ugyanis van igazság, és ha nem is álltak össze a képviselői egyetlen BilderbergTelAvivSoros-tengellyé, sok hasonló törekvés mutat abba az irányba, hogy az oligarchikus piacok társadalomszervező ereje egyre inkább képes felülírni a tradicionális értékszempontokat és konfliktusokat, sőt a demokráciát, ami érhetően nincs ínyére a választók többségének. Ebben az értelemben a "harc", amit Orbán vív, és amely mögé elrejti a korrupt hatalmi törekvéseit, reális ellenfeleknek az utóbbi 50 évben alig explikált, de lappangó harca -- és amikor Orbán kommunizmussal vádolja az ellenfeleit, valójában a kommunizmus feladatát végzi az "tőke imperialista logikája" elleni fellépéssel, amihez, akárcsak a munkásmozgalomnak annak idején, végső soron magának is globalizálódnia kell. A nacionalizmusok globalizációja azonban olyan folyamatokat indíthat meg, amelyek beláthatatlan következményekkel lehetnek a biztonságra és a békére - olyan következményekkel, amelyekhez képest a mai terrorizmus nagyító alatt értelmezhető csak.
A valamennyire is beszámítható politikusok célja tehát a nacionalizmusok kordában tartása kell hogy legyen, lehetőleg -- Európában -- az EU-belül. Orbán tehát már csak azért sem akarhat kilépni az EU-ból, mert egy, a nacionalizmus neki nem cél, hanem eszköz, egy új világrend egyik eszköze, következőleg nem engedheti diffúz kontinentális erővé válni; kettő, a korporatív globalizációval szembeni harcot sikerrel csak a nagy regionális hatalmi szervezetek átvételével és "harcba küldésével" tudhatja sikerre vívni, ha egyáltalán. Nyilvánvaló, hogy ebben a harcban egyedül (Magyarország) nem győzhet, nem beszélve arról, hogy a legutóbbi felmérések szerint a fideszesek négyötöde is EU-párti. Innen pontosabban érthetők az EU átalakítása érdekében eddig megtett és eztán következő lépései is: a Bizottság folytatódó aláásása az Európai Tanács megerősítése mellett, az EU-s hadsereg létrehozása (a NATO mellett, majd egy trumpista fordulat esetén ez utóbbi átszervezése és céljainak újrafogalmazása), a globális cégek megadóztatása érdekében folytatandó kampány, az EU-orosz megbékélés, a demokrácia-export elleni küzdelem, az univerzális emberi jogok intézményrendszerének gyengítése, a globalizációnak áldozatul esett nemzeti középosztályok redisztribúción alapuló megerősítése (tehát államhoz kötése), a politikai kormányzás és a nemzetvédelem, illetve az utóbbi fontosságára való rávilágítás a migráció és a terrorizmus veszélyének eltúlzásával, végül pedig a nacionalizmus mint társadalomszervező erő és (PC-ellenes) politikai nyelv agresszív érvényesítése.
Ebben a forrongásban az október 2-i népszavazás kudarca súlyos visszaesést hozhat (ugyanakkor a militáns retorika kontraproduktív, már szintén veszélyeztetni látszik a sikert, tehát Orbánnak most is szükséges lesz a legendás politikai szerencséjére, hogy pontosan belője a propaganda leghatékonyabb formáját). Nem csoda, hogy miközben a részvételi arány az előrejelzések szerint 50% körül billeg, a Vezér ideges. Ideges azért is, mert Putyin is figyel.
