Ahol egy kormány (és főképp a vezetője) azzal a szlogennel vívja a harcát és stilizálja azt nemzeti üggyé, hogy "a haza nem lehet ellenzékben", illetve a politikai ellenzékéről lépten-nyomon megpróbálja bebizonyítani a nemzetellenességét, ott egy nemzet öntudata óhatatlanul fog függeni az adott kormányfő teljesítményétől. És ez a teljesítmény ebben a konkrét esetben legalábbis problematikus.
A magyarok legalább kétharmada gondolja, hogy ez a kormányfő és a vezetése alatt álló politikai kaszt korrupt vagy nagyon korrupt. Ugyanezen magyarok 90%-a szerint meg kell védeni az országot a migrációtól, miközben 2010 óta legalább 200, más számítások szerint 350 ezer ember távozott külföldre egyetemi tanulmányok, tartós munkavégzés, vagy letelepedés céljából, akik közül nagyon kevesen akarnak visszajönni, és még kevesebben jönnek tényleg vissza. A fiatalok harmada-fele nem lát perspektívát maga számára Magyarországon. Mindent összevetve az országhoz és a nemzethez túl sok emberben (trendszerűen kivehetően) már a kudarc és a csalódottság érzése kötődik -- magyarán, amíg a kormányfővel szembeni igényt, hogy "megvédje az országot", az jól teljesíti, a magyarok túl nagy hányada a saját sorsát ezen az országon kívül képzeli el vagy éli meg. Az ország és polgárainak sorsa (perspektivikusan vagy már most) elválik egymástól, a polgárok jelentős hányada leválasztja magáról az országot, ennek "megvédését" a (korrupt, silány) kormányra hagyja, de a saját sorsával nem hajlandó ugyanígy tenni.
Ez egy alapvető törés a tényleges nemzettudatban. Amikor egy polgár kiveszi a saját sorsát a nemzetéből, ez utóbbit rábízza egy olyan cselekvőre (a köztudottan nem szeplőtelen kormányra), amelyre a saját sorsát viszont nem hajlandó, az a reális nemzettudat és a mögötte álló sorsközösség agóniájának újabb fejezetére utal. Amikor ez egyre több emberben kiegészül azzal a -- pl. a fociválogatott kapcsán is tapasztalt -- érzelemmel, hogy amit a kormány nemzeti ügyként propagál, az szükségképpen utálatos, tehát a nemzeti érzelmek -- nem kis részben a fenti első bekezdésben ismertetett kormányfői törekvés eredményeként -- teljesen átpolitizálódnak, akkor a reális és a politikai nemzettudat válsága olyan traumát okozhat a tágabb politikai közösségben, amely ennek -- ha nem is a szétvetésével, de -- további tartós kompetencia-gyengülésével fenyeget. Különösen problémás a helyzet akkor, ha -- mint tudjuk -- a magyar nemzettudat legalább 150 éve válságokon át alakul, a társadalom folyamatos bizalomhiányát és versenyképtelenségét táplálva.
Orbán hozzájárulása ehhez az eleve traumatikus nemzeti élményhez csak az újabb geller, az újabb sikátor a zsákutcában. Ahhoz képest, hogy ez az ember milyen illúziókba ringatta a magyarokat 2010 előtt, és cserébe milyen hatalmat kapott tőlük, ez bizony nagyon gyenge teljesítmény.
