1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.08.06. 21:44 HaFr

Így rombolja az Orbán-rezsim a nemzettudatot

Ahol egy kormány (és főképp a vezetője) azzal a szlogennel vívja a harcát és stilizálja azt nemzeti üggyé, hogy "a haza nem lehet ellenzékben", illetve a politikai ellenzékéről lépten-nyomon megpróbálja bebizonyítani a nemzetellenességét, ott egy nemzet öntudata óhatatlanul fog függeni az adott kormányfő teljesítményétől. És ez a teljesítmény ebben a konkrét esetben legalábbis problematikus.

A magyarok legalább kétharmada gondolja, hogy ez a kormányfő és a vezetése alatt álló politikai kaszt korrupt vagy nagyon korrupt. Ugyanezen magyarok 90%-a szerint meg kell védeni az országot a migrációtól, miközben 2010 óta legalább 200, más számítások szerint 350 ezer ember távozott külföldre egyetemi tanulmányok, tartós munkavégzés, vagy letelepedés céljából, akik közül nagyon kevesen akarnak visszajönni, és még kevesebben jönnek tényleg vissza. A fiatalok harmada-fele nem lát perspektívát maga számára Magyarországon. Mindent összevetve az országhoz és a nemzethez túl sok emberben (trendszerűen kivehetően) már a kudarc és a csalódottság érzése kötődik -- magyarán, amíg a kormányfővel szembeni igényt, hogy "megvédje az országot", az jól teljesíti, a magyarok túl nagy hányada a saját sorsát ezen az országon kívül képzeli el vagy éli meg. Az ország és polgárainak sorsa (perspektivikusan vagy már most) elválik egymástól, a polgárok jelentős hányada leválasztja magáról az országot, ennek "megvédését" a (korrupt, silány) kormányra hagyja, de a saját sorsával nem hajlandó ugyanígy tenni.

Ez egy alapvető törés a tényleges nemzettudatban. Amikor egy polgár kiveszi a saját sorsát a nemzetéből, ez utóbbit rábízza egy olyan cselekvőre (a köztudottan nem szeplőtelen kormányra), amelyre a saját sorsát viszont nem hajlandó, az a reális nemzettudat és a mögötte álló sorsközösség agóniájának újabb fejezetére utal. Amikor ez egyre több emberben kiegészül azzal a -- pl. a fociválogatott kapcsán is tapasztalt -- érzelemmel, hogy amit a kormány nemzeti ügyként propagál, az szükségképpen utálatos, tehát a nemzeti érzelmek -- nem kis részben a fenti első bekezdésben ismertetett kormányfői törekvés eredményeként -- teljesen átpolitizálódnak, akkor a reális és a politikai nemzettudat válsága olyan traumát okozhat a tágabb politikai közösségben, amely ennek -- ha nem is a szétvetésével, de -- további tartós kompetencia-gyengülésével fenyeget. Különösen problémás a helyzet akkor, ha -- mint tudjuk -- a magyar nemzettudat legalább 150 éve válságokon át alakul, a társadalom folyamatos bizalomhiányát és versenyképtelenségét táplálva.

Orbán hozzájárulása ehhez az eleve traumatikus nemzeti élményhez csak az újabb geller, az újabb sikátor a zsákutcában. Ahhoz képest, hogy ez az ember milyen illúziókba ringatta a magyarokat 2010 előtt, és cserébe milyen hatalmat kapott tőlük, ez bizony nagyon gyenge teljesítmény.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr929168264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.08. 07:06:05

Úgy látom te is - mint a legtöbb ballib megmondóember - valamiféle más Magyarországot akarsz.

Nos, szerintem építsetek meg egy távoli szigeten, amit kibéreltek. Van ugyanis egy hírem: a magyar nép nem kér a ti népnyúzó, liberális, magyarellenes Magyarországotokból.

Szóval csináljátok meg a saját kis Magyarországotokat, örüljetek neki, de hagyjátok béken a magyar népet, hadd irányítsa maga sorsát szabadon.

Conchobar 2016.08.08. 07:31:23

"miközben 2010 óta legalább 200, más számítások szerint 350 ezer ember távozott külföldre egyetemi tanulmányok, tartós munkavégzés, vagy letelepedés céljából, akik közül nagyon kevesen akarnak visszajönni, és még kevesebben jönnek tényleg vissza" - Nem először történik ilyesmi. Már a múlt században is volt egy hasonlóan kitántorgós időszak, az az eset sem egyetlen kormánynak róható fel, Az egész itthoni rendszer ludas volt benne. Ami meg a nemzettudat-rombolását illeti: mérhető ám, hogy hány távozónak van szétrombolva a nemzettudata, hiszen a szétrombolt magyar helyett egy ép másikat fog választani, másik nemzethez fog besorolni. Meg lehet számolni, hogy a távozók közül hányan adták föl a magyarságukat

Kalmár 2016.08.08. 08:17:33

Pont a nemzettudat területe az, ahol a legtöbbet fejlődtünk az elmúlt 6 évben!
Érdekes, hogy ez a célpontod mégis.
Honnan indultunk?
- Határon túli magyarok ellen kampányolt a kormány...talán ez minden idők legaljasabb szoci húzása. 23 millió román fenyegetés. Rémlik? Most az Afgán kecskepásztorokat lufival, tapssal várják. Okádék banda.
- Az Orbán kormány megadta nekik az állampolgárságot, egyesítve ezzel a NEMZETET! Évszázados adósságot törlesztettünk ezzel!

- A globál nagytőke közvetlen irányítása alá vezettek minket. IMF, Világbank stb. A fontos gazdasági kérdésekben gyámság alá kerültünk, mert nem voltunk képesek működtetni a saját hazánkat!
- Az Orbán kormány lerázta ezt a gyeplőt és a piacról, különösen fontos, hogy a belső piacról finanszírozzák az országot!
Méghozzá, úgy, hogy megállt az eladósodás, sőt csökken, nincs infláció, munkanélküliség és erősödik a belső fogyasztás, ami az emberek zsebét méri pontosabban, mint bármilyen párt nyilatkozat!

Az előző 8 év katasztrófája után, kifejezetten erősödött a nemzettudat!

Bőven van még, de azt hiszem felesleges.
Neked ez a feladat, bekenni mindent sárral.
Szegény, de szar munkád van!

mojszipupi 2016.08.08. 08:35:08

Gyáva népnek nincs hazája. Miből állna 30 ezer embernek körbe állni a parlamentet? Semmiből. Már ennyi is elég lenne a fidesz maffia elzavarásához. Az, hogy ez nincs így azt mutatja, hogy minden rendben megy ebben az országban ezek szerint....és nem érdekelnek az érvek hogy ki jön helyettük és társai. Mondjuk egy szakértői kormány jó két évre, hogy minimálisan helyre állítsa a liberális piacgazdaságot....Ezek szerint nincs a népnek igénye többre. Vagy van de gyáva. Egyik se vezet sehova

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.08. 08:53:01

@de nem felelhet senki rá: nem tudom, mi születik nehezen, már egy éve megszületett, de Czakó kollégához mérten -- látva a termését -- mindig szívesen húzom az időt... Istenem, csak az ostobáktól kímélne meg az Úr

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.08. 08:54:23

@Pukka Pad: @bbwd: @a BircaHang Média szerk.: @Kalmár: emberek, tessenek már kilépni az óvodából, bánatos ez a színvonal

nookedli 2016.08.08. 09:10:14

@Khonsu: Teljesen igazad van! De ehhez az elmúlt 26 év elliberalizálása segítette hozzá a magyarokat. Az azóta felnőtt emberekbe senki nem nevelt hazaszeretet. Rájuk kényszerítették az idegen nyelv megtanulását, ezzel könnyebben kimennek külföldre, hiszen meg tudják értetni magukat ott. Elvágtak minden lehetőséget, hogy becsületes munkával családot alapítva jól meg lehessen élni. Alapvető dolgokat tettek fizetőssé, pl. az oktatást. Akármennyire is utálja a baloldali média orbánt és rezsimjét, tudomásul kell venni, hogy ők is a liberális vonalból indultak és folytatják az mszp-szdsz nemzetgyilkos politikáját. Az mindegy, mit hazudnak plakátokon vagy a "köz" médiában. A tetteket kellene nézni. Az is nyilvánvaló, hogy az uniós támogatásokat saját cégeiknek osztják ki. Nem is titkolják, hogy állami pénzből(milliárdokból) támogatják Vajnát, Mészárost, Habonyt és még sorolhatnánk a fidesz haverokat. Ezt a pénzt lehetne adócsökkentésre, nyugdíj normalizálásra, vagy kórház fejlesztésre, akár ÁFA vagy SZJA csökkentésre is felhasználni. De ugye fontosabb, hogy ezek a liberális személyek milliárdossá váljanak az adónkból. Az ellopott adónkból csepegtetnek vissza a fidesznek. A kérdés, hogy ki és mikor fog elszámolni ezekkel a korrupt politikusokkal. Sajnos mint látjuk, gyurcsányt és a szdsz-es politikusokat sem számoltatja el a fidesz. Biztos, hogy a baloldal sem fogja soha elszámoltatni a fideszt, mert e két maffia oldal összekötődik szorosan.

konrada 2016.08.08. 09:11:24

@mojszipupi:
Miből? Hát abból, hogy legyen olyan 30 ezer, aki tényleg annyira el van keseredve, hogy ne legyen ennél jobb dolga...

...de nincs.

(Hogy miért nincs, annak sok oka van: rengeteg olyan valóban elkeseredett van, akinek tök mindegy ki van, élete lényege a szenvedés, így nem oldja meg az se, ha körben áll. ...aztán olyan is sok, akik a fotelből várják, hogy más megtegye, mert van veszteni valója...
A lényeg: messze nincs meg az tömeg, amit szeretnének, pedig hogy birkázzák, gyávázzák, fikázzák a népet, ...s számukra érthetetlen, ennek ellenére sem őket támagatják, pedig ők a helikopter...)

Pukka Pad 2016.08.08. 09:15:12

@HaFr: Nagyon tréfásnak tetszik lenni, de ebben a bánatos, harmatgyönge óvodában ön még óvónéni sem lehetn, legföljebb dadus. Persze az sem lebecsülendő feladat.

konrada 2016.08.08. 09:17:00

...egyébként meg: az alapvetéssel van a gond. Amiben azt hiszi a kedves blogoló, hogy a zorbán miatt mennek ki a zemberek.
...pedig ha a fenti - egyébként túl sokat nem mondó - táblázat helyett azt rakná be, amiben az EU-s munkaerőáramlás mértékét országonként mutatná, rájönne, mindenhol nagy - és általában még a magyaroknál is nagyobb - mozgás van a törzsállamok felé.
...azt meg azért nehéz elhinni, hogy azokból az országokból is a zorbán miatt, és nem a pénz miatt...

nookedli 2016.08.08. 09:34:27

@mojszipupi: @Kalmár: Mikor az erdélyi magyarok állampolgárságáról volt szavazás a fidesz kivonult. De ennél még sokkal több kárt tett a magyarság ellen ez a liberális párt, csak a média hallgat róla. Nagy nehezen lehet megtalálni ezeket. Vagy olyan helyen kell keresni, mint pl. a fidesz és mszp által is üldözött a kuruc.info.

nookedli 2016.08.08. 09:36:54

@konrada: A gyurcsány éra alatt indultak el az emberek, az orbánék hibája, hogy folytatták ezt a politikát. Bért nem emeltek, az életszintvonal rohamosan csökken. A hitelek, kölcsönök még mindig óriási kockázatot jelentenek az emberekre, akik felveszik, de ők képtelenek felfogni. A kivándorlás folytatódni fog, amíg nem lesz tényleges rendszerváltás.

2016.08.08. 09:47:58

@Kalmár: Emúúútttnyyyóccéééév!!!

Kezdhetnéd a nemzettudatot azzal, hogy MAGYARORSZÁGON FIZETED AZ ADÓDAT!!!
Könnyű úgy kukorékolni, hogy a kleptofasiszta rezsim nem a te pénzedet herdálja hülyeségekre, miközben az ellátórendszer (egészségügy, oktatásügy, stb.) szétrohad!

konrada 2016.08.08. 09:50:18

@nookedli:
" táblázat helyett azt rakná be, amiben az EU-s munkaerőáramlás mértékét országonként mutatná, rájönne, mindenhol nagy - és általában még a magyaroknál is nagyobb - mozgás van a törzsállamok felé."

Aham, szóval ők is Gyurcsány miatt, és a zorbán hibájából.
értem én....

Szelid sunmalac 2016.08.08. 09:55:55

@de nem felelhet senki rá: Mindenfele szemelyeskedes nelkul, pusztan tenykent szeretnem megallapitani, hogy te egy faszkalap vagy. Ha mig Mo.-n voltam es meglehetosen sikeresen boldogultam, majd a kedves kormanyod egy tollvonassal szetkur egy komplett iparagat, ami miatt inkabb ugy dontok, hogy masik orszagban akarom a jovom tovabbepitani, majd eben az idegen kornyezetben is pont olyan jol megallom a helyem, akkor a hiba talan nem bennem van, barmennyire is megnyugtato neked a seggnyalasod targyat fenyesre mosni azzal, hogy a luzerek mentek el.

Szelid sunmalac 2016.08.08. 09:57:55

@de nem felelhet senki rá: "Miféle nemzet lenne az, 'aki' nem hagyja szabadon alakítni saját sorsát polgárainak?"

Akkor meg mi a bubanatert nem hagyjatok?!

gellért mária 2016.08.08. 10:02:08

@de nem felelhet senki rá: Jaj...Magyar Idők....Czakó...Elbúcsúzom tőled.

de nem felelhet senki rá 2016.08.08. 10:50:40

@HaFr: 'Istenem, csak az ostobáktól kímélne meg az Úr '
Nem fog :)
Te a magad kis szabadversenyes ópiumodat szipákolod rendületlenül ...

'Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Büvös körömbol nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.'

Természetesen Czakót épp azért idéztem neked, mert az ő saját világképének megfelelően próbál választ találni, praktikusan nyilván ő sem fog tudni mondani semmit, ahogy eddig te sem.

Mert a kérdés megválaszolatlan: mi is lenne a kisebbik rossz választás?

Megértelek.

(Egyszer talán, ha kisebb mellényt vennél fel ...)

@gellért mária: Jajjajjajjaj, valaki másként értelmezi a valóságot, más a véleménye, brrrr!
Korai lesz még búcsúzni :)
üdv: l.

E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. 2016.08.08. 10:53:19

Agyalagyult libsi hablagy, mikozben csak tegnap ket terrortamadast hajtottak vegre a libsik kedves "menekultjei". (a szot legalabb harmicszorossan kene idezojelbe tenni)

de nem felelhet senki rá 2016.08.08. 10:56:15

@Szelid sunmalac: sosem mondtam hogy a lúzerek mentek el. A legjobbak nyilván, komplett iparágastól, a lúzerek ittmaradnak. Elbúcsúzott a Mari is.
Most sírok egy picit.
Azért jó, hogy mi itt maradtunk a Péternek.

Laptop7712 2016.08.08. 10:59:28

Alapvető törés a nemzettudatban.”
Alapvetően hibás a poszt megközelítése.

Semmi más nem történik, csak a magyarság visszatér a XIX. század előtti tradicionális nemzettudatához, zsigerből ezt teszi a nép abban az esetben, ha a politikai elit elárulja a népet.

A magyart tartották Európában a legbüszkébb, legegyenesebb népnek a XVIII. századig.

Ez a „kérek engedélyt meghunyászkodni” stílus a kocsikkal kezdett nagyon komolyan előretörni.

Ez megy a II. VH utáni komcsi hatalomátvétel óta. Mind a gazdasági, mind a politikai elit az elmúlt 70 évben a saját népe ellen dolgozott.

Most meg csodálkozik mindenki, hogy itt van három generáció, aki kiröhögi az elmúlt 27 évet, elküldi nagypapa generációját oda, ahová való. Azzal a felkiáltással, hogyha csak erre voltatok képesek ott 89 körül, akkor szépen képernyőn fogod látni az unokát,mert képesek voltatok arra, hogy elloptátok a jövőnket.

Felül a repülőre, és lesz belőle büszke magyar, az itthon maradottak szerint hazaáruló.

Szánalmas amit előadtunk politika, és gazdaság címén az elmúlt 26 évben, az egész elit kacagtató teljesítményt nyújtott, és ebből nincs az elit számára kiút.

A politikai, és a gazdasági elit lenézi a népet, a nép kiröhögi a politikai, gazdasági elitet, és repülőre ül, mondván, dolgozzon 75 e nettóért Ricardó az autógyárban.

Itt tartunk, a képzett nép, - munkaerő – elhitte magáról azt, hogy képzett, értékes, egyén, akinek a
munkája van olyan érték, hogy megfizeti a munkáltató külföldön. Így is van. A magyar elit melós, elismert tudással.

Elitcsere lesz 8 éven belül, a kérdés az, hogyan fog végbe menni.
Komplex irányítási struktúrák, és vonalak fognak egyik napról a másikra kiüresedni.

Ez kegyetlen valóság,mert azoknak, akik kint dolgoznak, van pénzük arra, hogy saját prioritásaikat fenntartsák otthon, és roppantul elszántak, mivel úgy érzik, hogy elvette a korrupt, összezáró gazdasági-politikai elit az elmúlt 26 évét.

E generáció gimnazista gyermekei a suli elvégzése után azonnal mennek el.

Azt nem értem, hogy ki mit csodálkozik ezen. A politikai- gazdasági elit, mindig külföldön rendezkedett be, ott tanultak gyermekei, ott végezték el az egyetemet, oda vitték a lóvét.
Miért csodálkoznak azon, hogy a mostani, négyszázezer, vagy ötszázezer gazdasági migráns hallani sem akar azokról, akik az elmúlt 26 évben bármilyen szinten gazdaságilag, vagy politikailag regnáltak?

Nagypapinak meg meg van mondva, hogy akkor láthatja az unokákat, ha jól viselkedik.
Amúgy egy srác – 40 év feletti - leírja, hogy mi a helyzet Magyarországon, és miért dobbantott családostul. -

hataratkelo.blog.hu/2016/05/31/elegtetel_104

Idézet a cikkből:

„Mi, kivándorolt magyarok számtalanszor megkaptuk már, hogy hazaárulók vagyunk, hogy menjünk, nem hiányzunk senkinek, hogy mindig idegenek leszünk a világban és sehol nem lelünk otthonra.
Én meg csak ennyit mondok:
Néha csak arra van szükséged, hogy ellazulj, és azt mond: bazd meg.”

Így beszél egy „ tet....s hazaáruló” a négyszáz, vagy ötszázezerből, akik a hazai éves GDP 4 %-t utalják haza, hogy a szaros sárga csekkeket, meg a „devizahitelt” törleszteni tudja a család otthon maradt része.

Szánalmas, ami az országgal történt az elmúlt 26 évben demokrácia címszó alatt, és ez az egész lavina hatványozottan fog rázúdulni a valóságra a közeljövőben. A reálgazdasági folyamatok arra engednek következtetni, hogy a néma négyszáz, vagy ötszázezer, aki nincs otthon, és nem vesz részt a gazdasági folyamatokban szánalmas bérért, többet tesz az ország gazdasági fejlődéséért, mint gondolnánk.

Nagyon is hangosak ők, van is szavuk, meg üt is. A megoldáshoz meg kevés a „még több lóvé” politikai taktika.

Tizenötmillió Magyarok 2016.08.08. 11:08:28

" illetve a politikai ellenzékéről lépten-nyomon megpróbálja bebizonyítani a nemzetellenességét "

Ezt megcáfolhatatlan tények sora bizonyítja.
Kezdve az 56-os forradalom leverésén át, a 2004-es magyar ellenes kampányukon keresztül, a 2006-os szadista vérfürdön keresztül, a jelenlegi az országot elfoglalni akaró terroristak nyilt támogatásáig.
És akkor még az ezer milliárdos lopásokról a 2010-es államcsődről nem beszéltünk.
Szóval az, hogy a jelenlegi ellenzék Magyarország ELLENSÉGE, AZ VITATHATATLAN TÉNY !!!!!!!!

de nem felelhet senki rá 2016.08.08. 11:15:02

@nookedli: ' Alapvető dolgokat tettek fizetőssé, pl. az oktatást. '

Mikoris??

Valóban volt egy jó elképzelés a felsőoktatás finanszírozásának átalakításához.
MINDENKI bejuthatna a felsőoktatásba aki tanulni szeretne, az állam megelőlegezi a diploma költségeit, és a diploma megszerzése UTÁN az adófizetők pénzén képzett kvalifikált emberünk az átlagnál jóval magasabb munkabéréből visszafizetné annak a (kockázat)közösségnek, aki lehetővé tette számára hogy 'ingyen' tanulhasson.

DE CSAK az, aki nem vállalja hogy itthon legalább egy ideig dolgozik.

Mert ugye a tervezet szerint az állami alkalmazás esetén az állam átvállalja a képzés költségeit, a versenyszférában elhelyezkedő helyett a munkáltató fizetné, de adókedvezmény formájában visszakapná azt.

De a dicsőséges tüntik miatt O. visszavonta a javaslatot. Egyelőre.

Így marad a régebbi rendszer, állami finanszírozás, plusz térítéses képzés annak, aki nem ért el az állami oktatásba kerülés szintjét.

Abszolút korrekt, konzervatív gondolat: az fizessen, aki hasznot húz belőle.

(Mellesleg ez volt Gyurcsány néhány értelmes elképzelése közül az egyik. Csak az elvtársainak nem tetszett.
A másik az egyfordulós, vegyes választási rendszer volt, csökkentett parlamenti létszámmal, Gyurcsány az öszödi apokrifjében vázolta fel balliberális barátainak: ezt Orbán abszolválta, sikeresen.
)

exterminador 2016.08.08. 11:17:03

@de nem felelhet senki rá: jaj, ne már. Hagyjuk már ezt a senkiházi, hipokrita, álszent és álkeresztény, gyerek- és asszonyverő tehetségtelen idiótát. poldi.blog.hu/2012/09/24/verni_csak_pontosan_szepen) A világ egyik leghiteltelenebb embere.

Tizenötmillió Magyarok 2016.08.08. 11:18:01

@konrada: "amiben az EU-s munkaerőáramlás mértékét országonként mutatná, rájönne, mindenhol nagy - és általában még a magyaroknál is nagyobb "

JA. A többi eu-s országhoz képest fele, harmada a kivándorlók száma, az unióban nálunk a legalacsonyabb. Ez éppenségel pont a fidesz politikáját erősíti.

Szalay Miklós 2016.08.08. 11:23:38

Egy összefoglaló írás a nemzetről, nemzeti identitásról, a nemzetek egységéről és törésvonalairól.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid074

(A legfelső sor a kép tetején, "Nemzet". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Kalmár 2016.08.08. 11:52:33

@Dr. Trejo: 15 éve dolgozom ugyanabban a cégben. Itthon.
Nem elhordták a pénzemet, hanem visszaadták.
32%ról 15% lett az szja.
Ez éves szinten nekem több százezer forint.
A chf hitelre 1,3 milliót kaptam vissza.
A gyerekkedvezmény miatt, 1,2 milliót kapok évente.

Értem én, hogy elherdálják az adómat, de akkor, hogy a fenébe jut mégis mindenre??
Sokkal több marad nálam, és még épül egy csomó kórház, stadion és még rekord méretű a korrupció is??
Akkor igen csak faszán csinálják a gazdaságpolitikát, ha ennyi mindenre jut!

Szóval, ez egyértelmű.
Persze hallgathatnék a károgókra is, de valahogy a saját szememnek még mindig jobban hiszek.

Egy kérdés:
Kire szavaznál a Fidesz helyett?

(erre sose jön konkrét válasz...vajon miért?)

Kalmár 2016.08.08. 11:55:53

@nookedli: A média hallgat róla???
Miért?
A legnagyobb napilap Népszabadság, a második Magyar Nemzet.
Mindkettő ellenzék kezében van.
A legnagyobb internetes felület az Index.
Nem éppen Fideszes...
A legnézettebb TV az RTL. Fidesz gyűlölő.

Szóval, hogy is van ez?
Összejátszik a kormánnyal ez a sok ellenzéki médium?

Laptop7712 2016.08.08. 11:58:28

@Kalmár:
Értem én, csak a többség havi nettó 125 e -ért tolja, és ebből kellene fizetnie a havi 315 e Ft-os "devizahitelt", és még meg is kellene élni.
Tehát a többségnek nem olyan jó. Ha minden olyan szép lenne, akkor most otthon vigéckedne a négyszázezer, vagy sokak szerint az ötszázezer, aki köszöni szépen, nagyon jól elvan külföldön.

Kalmár 2016.08.08. 12:03:11

@HaFr: Ez aztán a frappáns riposzt! Kész lettem. Meghajolva érveid súlya előtt, belátom, hogy igazad van....

Kalmár 2016.08.08. 12:19:55

@Laptop7712: Ha a többségnek nem lenne jobb, akkor nem választják újra a Fideszt.
Sőt a többség 2018ban is újra fogja választani.
A külföldön való munkavállalásnak ehhez semmi köze.
Nem azért indultak mert Orbán szarul kormányoz. Azért indultak el, mert lehetővé vált mindenkinek.
Ugyanezért indult el több millió román, lengyel, bolgár stb
A londoni szavazatok többsége ugyanúgy Fideszes volt.
Ne címkézd őket automatikusan ellenzékinek.

A többség havi 315ezer ft devizahitelt fizet??
Azt hiszem ezt érdemes átgondolnod.
Drasztikusan csökkent a lakosság hitelállománya és nőtt a megtakarítás. A fogyasztás pedig egyértelműen nő, ezt a saját munkámban is tapasztalom.
Ennek jobban hiszek, mint egy ellenzéki politikus, vagy a te véleményednek, miszerint a többségnek nem olyan jó.

konrada 2016.08.08. 12:23:30

@Laptop7712:
nem akarok belevau, de aki 125 nettós fizetéssel (vagy legalábbis annak 8-10 éve megfelelő reál mellé) annyi devizást vett fel, aminek 315 a törlője, az több mint hülye, ha az ilyen nagy ész kimegy, azért nem kár, nélkülük is marad elég Darwin-díjas...

...bár gyanús, hogy kicsit túlzó őket többségnek beállítani...;)

2016.08.08. 12:24:25

@Kalmár: Már bocsáss meg, de hogyan adták vissza a pénzedet? Olyan stadionokkal, amelyek kihasználtsága a 0 felé tendál? Óriási teljesítmény belenyomni az adófizetők pénzét olyan létesítményekbe, amelyek fenntartása csak viszi a pénzt... Sorold fel már azt a CSOMÓ kórházat, ami most épül. :-D A betegek száját hamarosan malterrel fogjátok betömni, ha elfogy az üres zsömle is?
Számodra a gazdaságpolitika fokmérői olyan beruházások, amelyeket a kormányközeli felpumpált cégek végeznek túlárazva?
Nevetséges amit összehordtál, semmi konkrétum, csak hablaty.
Ezek után nyilvánvalóan elhiszem a mesédet, az arany életedről, miközben vagy alapvető összefüggéseket nem látsz át, vagy tudatosan lódítasz és hazudsz. A színvonaladból ítélve még érettségid sincs.

Kire szavaztam? Se neked, sem másnak semmi köze hozzá rajtam kívül.

2016.08.08. 12:31:03

@HaFr: miért szar szinvonal? bennük a magyarok egy (nagy) részére mindig is jellemző kép él: a nemzet nem lehet csak úgy társadalom. vagy nem létezhet társadalom, ha egyben nem nemzet. (= etnikailag, vallásilag, de lehetőleg világnézetileg, politikailag is homogén nemzetállam)
Azaz nem lehet egyedeinek autonom, politikai elképzelése, világnézete, ha az szemben áll a többségével, vagy a többségé az övékkel és ezért ne akarja befolyásolni, vagy pláne megváltoztatni a nemzet(= többség) életét, eltéríteni a "céljaitól".
ez egyértelműnek tűnik és nem is nehéz vitatkozni vele, mégha az ezt vallókkal személy szerint nem is lehet.
amúgy@a BircaHang Média szerk képe teljesen kezd megvalósulni, mert ez az ország tényleg kezd olyan lenni mint egy sziget, csak nincs óceánja, nincs távolság a kontinenstől ami még nyújthatna némi + védelmet a sziget kormányzójának és véderejének és lehetővé tenné, hogy teljesen a maga akarata szerint, a világtól elszakítva alakítsa a szigetkéjét.
egyébként meg érik egy nagy történelmi tsunami. úgyhogy inkább a szigeten rekedt nem idevalóknak kéne megindulni a biztonságosabbnak látszó kontinentális partok felé, pláne, hogy fenyegető helyzetben a többség először mindig a kisebbség ellen fordul bűnbakként az égieknek áldozva rút vérüket. továbbá az ittmaradóknak meg egy betonszarkofág is kéne a sziget fölé. eus támogatásért kell folyamodni :D hajrá oligarchák, hajrá magyarok, lehet pályázni.

konrada 2016.08.08. 12:42:01

@Dr. Trejo:
..szvsz. arról írt, mi változott - legalábbis azokból, ami őt érinti.
Így nem is baj, ha elmagyarázod, hogy azelőtt- amikor ezek a pénzek nem az ő zsebét, meg a stadionokat érintette, mennyivel több kórház épült, és mennyivel jobban állt a gazdaság.
Ezt írd meg neki, hátha kedvet kap visszaszavazni Fletóékat...

Kalmár 2016.08.08. 13:07:20

@Dr. Trejo: Közönséges stílusod ellenére még válaszolok.
Ha beütöd a gugliba, számodra elkeserítő lesz, milyen sok kórház újul meg vagy épül!
Siófok, Pécs, Nyíregyháza stbstb.
A visszakapott pénzt részleteztem. Nem a stadiont kaptam vissza, szomorú, hogy nem megy az értő olvasás, csak a fikázás. Ezen nem tudok segíteni.
Nem kérdeztem, hogy kire szavaztál!
Azt kérdeztem kire szavaznál?
Ha nem érted a különbséget, akkor bocsánat, hogy ilyen rafinált kérdésekkel zaklatlak....
Sajnos ezt sem tudtad elolvasni és megérteni.Semmi baj, nyugodj meg, nem fog senki sem bántani!
Sokkal könnyebb valami ellen felszólalni és köpködni, mint valamiért kiállni és vállalni egy értékrendet. (atyaég tuti összezavartalak, bocsi)

A többi trágárságot pedig megtarthatod magadnak.

2016.08.08. 13:58:16

@Kalmár: Ilyeneket írsz, hogy fikázás, faszán stb., aztán kioktatsz, hogy trágár vagyok? Kiszólsz a disznóólból? Majomketrecből írsz? Barlangból? Mocsári lény vagy?

Kommunista besúgókkal, provokátorokkal, lumpenprolikkal, valamint keretlegényekkel nem tisztem vitázni, ezért amennyiben a beteges agressziódat ki akarod élni, keress valami hozzád hasonló pszichopatát, és játsszátok le.

Kalmár 2016.08.08. 14:28:19

@Dr. Trejo: Látom már nem is próbálsz értelmezni. Nem baj, nem meglepő. Óvatosan mert infarktust kapsz!
Jó hír: Az agyvérzés nem fenyeget!
Észrevetted, hogy mindenhol ellenség les rád? besúgók, lumpenek stb....nagyon beszédes a lázálmod, de ne felejtsd! Azért mert üldözési mániád van, nem biztos, hogy nem üldöznek!

Légy résen!

De ha nem emlékszel rá, én segítek, a szocik tettek hajléktalanná téged....nyugi a Fidesz újra nyitja a Lipótot! Ne add fel!

Jegyezd meg! 2018 is a Fidesz éve!
(mitől ilyen vörös a fejed?)

bbwd 2016.08.08. 14:39:12

@HaFr: komoly szellemi színvonalon állhatsz, ha a legnagyobb érved az óvoda emlegetése:P

ha én ovis vagyok, kiskancsó, akkor te bölcsi előkészítőbe jársz...

na, jól visszavágtam akkor talán konkrétan is cáfolhatnád, amivel nem értesz egyet
ha tudod, ugye :P

2016.08.08. 15:14:42

@Kalmár: A fidesz udvari bolondját tisztelhetem benned? Csak röhögök rajtad és várom, mikor veszed észre magad? Az e heti "Igazi hülye" címet megelőlegezem neked tökikém, pedig csak hétfő van, de ha még tovább tolod, akkor más elismerésben is részesíthetlek! Akarod az "Okoskodó gyépés" kitüntetést, vagy "Münchausen reinkarnációjá"-nak naranccsal és felcsúti telkekkel ékesített gázszerelő érdemrendjét, netán a "Buggyant offshorelovagok" PhD-vel smittelt fokozatát?
XD

Kalmár 2016.08.08. 15:49:14

Látom kifújtad az első mérgedet. Persze lehet, hogy csak megjött a délutáni gyógyszer?
Kár mert a vöröslő fejed jobban tetszett. A humorod szar de a dühöngésed igazán mókás volt!
Sebaj!
Remélem 2018-ig nem adják vissza a nadrág szíjat, mert hamar felkötnéd magad ilyen hullámzó idegrendszerrel!

A politikai árváknál ez gyakori tünet, ezzel nem vagy egyedül!
Ezért kellene egy rendes baloldal, mert így a fajtád teljesen leépül szellemileg és fizikailag.
Jobbulást!

gellért mária 2016.08.08. 16:31:16

@Kalmár: Szóval, ha neked jó , akkor a gazdaságpolitika is jó. Érdekes következtetés...

Laptop7712 2016.08.08. 17:11:27

@konrada: @Kalmár:

Értem én, hogy neked jobb, nincs is ezzel semmi baj. Azt látom, hogy a többség veszített, és lejtmenetben van. Azért mondom ezt, mivel akkor ha minden olyan szép, és jó lenne, nem lenne 4 millió szegény ember, és nem lenne az átlag nettó fizetés a szalag mellett 350 EUR. Persze, lehet keresni havi 2-3 millát nettóban, természetesen, vannak ilyen cégek, és pozíciók, nem is olyan elérhetetlen.

A többi duma. Nincs középosztály, nincs vásárlóerő, és sokkal drágább az élelmiszer, mint Londonban. (átlag fogyasztói kosár: minimum 30 %-al drágább.)
Ebből balhé lesz, mivel a mostani 26- 40 korosztály a saját fizetés elvárását a világátlaghoz igazítja. (Londoni, Berlini fizetések jelentik az elvárást.)

Leszarós, hogy fidesz,, vagy maszop van kormányon. Bizonyítható az, hogy sikerült ellopni a politikai- gazdasági elitnek a rendszerváltás óta az ország minimum 5 éves GDP-jének megfelelő összeget dollárban, és egyéb valutában.

A lakosság hitelállománya szépen nő, olvass gazdasági elemzéseket, akkor azt is meg fogod tudni, miért. Ha jobban belenézel, akkor azt is látni fogod, hogy a mostani EU-s fejlesztési ciklus is a régi profitmodellekre épül, aminek lényege az, hogy nem támogatja a mostani 18-40-es korosztály. Be fog rohadni, ez már most látszik.
Itt van Csányi, és a vágóhídja, eklatáns példája annak, hogy nem igazán sikerült fejlődni az elmúlt 16 évben, és ez nagyon komoly hiba. Ha egy zászlóshajós beruházás így néz ki, akkor milyen lehet a komplex kép?
Tuti a cucc, -jó pályázatot írni - tanácsadói lóvé van szarásig, ami nem lesz, a pályázati rendszer kimeneteként reálgazdasági teljesítmény, mérnök, és átlagmelós hiányában.
Középvállalati szint nincs, és nem is létezett, a nyugati fogalomrendszer szerint ilyen kis hazánkban.

Pedig lehetne jól is csinálni, de nem így.
Erre még rájön a minimum 30 % - os osztási szint, (valamiből a városon is élni kell na).

A kérdés az, mit tesz a gazdasági kormányzat, úgy néz ki lát, de nincs rendszerszintű megoldás a kezében.
27 év baromsága fog összetetten szembejönni a 2018-as választáson. A probléma ez, közben el fog rohadni lassan az ország infrastruktúrája.

Varga, meg a többi most kezdi ezt a játékot kapargatni, és ahogy kapargatják a felszínt, egyre büdösebb,a mit látnak, mivel ilyen a valóság.
Ugye értesz?

Kalmár 2016.08.08. 19:16:49

@gellért mária: Picit részletesebb olvasás és máris kevesebb csúsztatás.
Ha nő a fogyasztás az a reális mérce!
Márpedig ebben komoly fordulat van. Évek óta nő a fogyasztás, erre nem kormányadatok vannak, hanem KSH, és a saját tapasztalat.
A szocik duplájára növelték az adósságot, most 6 év alatt csökkent 10%-ot.
Az szja pedig mindenkinek 15%
A gyerek kedvezmény mindenkinek 99ezer 3 gyereknél ha keveset keres akkor nem is fizet adót!
A devizahitelben mindenkinek segítettek.
És igen, mindenki a saját élete alapján szavazzon!
Ha többen lesznek azok akiknek rosszabb lett, akkor elzavarják a kormányt!
Csak hát tetszik tudni, hiába a média hátszél az ellenzék mögött, ha a többség jobbnak érezte a Fidesz kormányzást a saját bőrén. ezért újraválasztották és még most is vastagon vezet.
A Fidesz 1 millió aláírást összeszed bármikor, az ellenzék 200 ezret se tud.

Nehéz a valósággal szemben érvelni, érdemes is lenne befejezni!

Kalmár 2016.08.08. 19:35:48

@Laptop7712: "A többi duma. Nincs középosztály, nincs vásárlóerő, és sokkal drágább az élelmiszer, mint Londonban. (átlag fogyasztói kosár: minimum 30 %-al drágább.)"

Na ezt nem kellene. London a világ egyik legdrágább városa.
A tömegközlekedés horror, az autót el is lehet felejteni! Az egészségügy trágya, ami jó az nem érhető el olyan drága. Bölcsőde, óvoda ugyan 3-500 ezer havonta! Nem csak kifli az élet, de az is drágább!
Orbitális hazugságokkal mit akarsz elérni?
Nyilvánvalóan te se hiszed el, akkor mire való?
Aki Londonban, dolgozik, az meghúzza magát, nem bulizik, nem költ, dolgozik! Amikor hazajön akkor veszi fel a nagy kabátot!

Laptop7712 2016.08.08. 19:41:13

@Kalmár:
Lehet egy kérdésem? Mikor voltál Somogyban, Zalában, vagy Nógrádban? A felszín alatt nagyon komoly problémák vannak, és egyre jobban jönnek felszínre. A kistelepülések 65 %-a 300 - 700 lélekszám közötti, és elöregedik, továbbá nő a szegénység arrafelé, továbbá eléggé koncentrálódik a kisebbség. Már most is kiürül a vidék, erre a elmúlt 20 éves vidékfejlesztési politika szépen rátett.
Itt már nem az a kérdés, hogy van-e formális ellenzék, senkit nem érdekel, 2018-ra ki fog alakulni.

A devizahiteleseket nem mentette meg senki, mivel most is nagyon komoly a nem teljesítő, és már bírósági szakaszban lévő hitelügyek száma. Olvasgass bankszövetség által kibocsátott anyagokat a témában.
A kint lévők leszarják a politikát, a gyerekkel, meg a családjukkal, és azzal foglalkoznak, hogy hova menjenek nyaralni.

Érdemes lenne kimozdulni a Parlament - Parlamenti Irodaház - Lakás, ház mélygarázs - netán reptér négyszögből, és el kellene menni venni busszal egy kiló kenyeret a piacon.

Kb. olyan a hozzászólásod, mint amit olyan ember írt, aki nem mozdul ki saját kis környezetéből, és deformált a valóságértékelése.
Ezért kergetik le a multik vezérigazgatóit -jobb helyeken, ilyen Japán - a frontvonalba, hogy lássa, hogyan él az átlagember.

Ha valaki irányítani akar egy rendszert hosszú távon, e tapasztalat nélkül nem fog menni, mivel középszerűvé válik a vezetés, és a cég rövid távon megy tönkre.

Úgy néz ki, mintha két párhuzamos valóság létezne az országban. Ez nagyon komoly veszélyforrás.

Kalmár 2016.08.08. 19:42:07

@Kalmár: Ja és ha olyan jó az élet, akkor miért rohan haza mindenki, ha valami betegség éri??
Ja, hogy ott adózik, de itt veszi igénybe az állami szolgáltatásokat?
Hogy egy klasszikust idézzek: Lófaszt mama!

Laptop7712 2016.08.08. 19:49:59

@Kalmár:
Honnan veszed ezt a marhaságot? Aki Londonba megy dolgozni, nem mosogatni megy oda, vagy ha igen, meg is érdemli.
Nagyon komoly tévúton vagy akkor, amikor azt gondolod, hogy a londoni magyarok alantas munkát végeznek.
Aki 3 éven túl helytállt, az nem végez "alantas melót", mivel van olyan, hogy valós előre meneteli rendszer, és nyitott munkaerőpiac.

Ez valami barom kormányzati tévképzet, hogy szerencsétlen marhák akik ott vannak, hó végére éhen döglenek. Ezt nem hiszem el, hogy itt tartunk, de tényleg. :)

Ez röhejes.

Ez azt jelenti, hogy semmi, de semmi fogalmad nincs arról, hogy milyen is az élet arrafelé.
Ez nem baj, csak azért tartunk itt, ahol, ugye értesz.

Amihez nem értesz, ahhoz ne szólj hozzá, mert eléggé hiteltelenre fog sikerülni a beszéd. :)

Ezért nem tud ezeknek a londoni "hazaárulóknak" bármilyen alternatívát felmutatni, mert fogalmunk sincs arról, hogy mire is kellene alternatívát adni.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.08. 20:05:58

@Kalmár:

"A szocik duplájára növelték az adósságot, most 6 év alatt csökkent 10%-ot."

Az Államadósság Kezelő Központ adatai nem ezt mutatják:

www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/39000/39969_graf_8a..jpg

Kalmár 2016.08.08. 20:12:41

@Laptop7712: Hű mennyi hülyeséget hordasz össze??
Azt látom, hogy szeretnél olyanokkal vitatkozni, akik kormánypártiak és hazaárulónak, vagy alantas munkát végzőnek gondolják a Londonban dolgozókat.
Az sem zavar ha semmi hasonlót nem írtam le, te kitalálsz érveket, amikkel vitázhatsz...na ez szánalom.

Nem alantas a szobalány, sofőr, betanított munkás, házi gondozó, mindenféle összeszerelő stb.
Ez a többség. Semmilyen munka nem alantas, de a kereset kint se elég az ottani élethez, családalapításhoz, letelepedéshez. Nem döglik éhen, de nem is költ a szükségestől többet!

www.jobinfo.hu/kulfold+anglia+nagy-britannia/?fs_id=83&gclid=CJTK95K0ss4CFUIW0wodvSQFbA

Te, akinek van fogalma róla, kicsit olvass!
Nekem is több ismerősöm dolgozik kint és van aki vezető beosztásban, de az az elhanyagolható kisebbség.Senkitől nem hallottam, hogy 30% olcsóbb a kaja, mint itthon! Ne kamuzz!

Kalmár 2016.08.08. 20:18:45

@Laptop7712: Ritkán járok Pesten. Sokat utazom és vidéken élek. Szóval ebben is tökéletesen mellé lőttél, mint szinte mindennel.
Úgy látom jobban ismerem a vidéket, mint te.
Az hogy komoly baj van a keresetekkel, nem nagy felfedezés, nem is újdonság. Nem is ez volt az állítás.
Tény, hogy sokkal jobb a mostani gazdaság politika, mint az előző!
Tény, hogy egy párt sincs, aki jobban tudná csinálni.
Ezért nem mond egyik kritizáló sem másik pártot, csak olyasmit, hogy mindegy, bárki más, stb.
Nem tud. Nincs!

Laptop7712 2016.08.08. 20:25:31

@Kalmár:
Most - majdnem lefordultam a székről a nevetéstől . mialatt a hozzászólásodat olvastam - miután abbahagytam a nevetést a következőt ajánlom neked:
Olvasgass határátkelő blogot, mivel ott valami át is jön, hogy milyen a kinti valóság.
Azt hogy te mit hallasz, vagy neked mit mondanak, teljesen mindegy. Ülj fel egy londoni járatra, és győződj meg magad a valóságról.
Álláshirdetés Londonban, mindez magyar állásportálon. Értem én, de tényleg. :) :)

Az a baj, hogy nincsenek érveid, tolod a trollkodást, nyomod a kormányzati baromságot, és nem tudsz kilépni ebből a szerepből. A többi nem lényeg.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.08.08. 20:31:45

@Laptop7712: - - - Azon vagyok éppen, hogy mit írjak, ami miatt jól fölhúznád magad, mert olyankor élmény olvasni hozzászólásaidat.

Arra gondoltam, elmondok egy sikertörténetet. (Nem az enyém) Történt egyszer, hogy valaki úgy gondolta, a (megkeresett) pénzével hozzájárul a települése fejlődéséhez és épített egy épületet, olyan mindenre jó lesz. Még kész se lett, autószalonra bérelte ki valaki. Ugye nem kell mondani, ahogy lecsengett a svájci-hiteles autóeladás, roló le. Lett belőle minden-van-benne bolt. Ki idő múlva roló le. Kivette egy pékség, ugye gondolod mi történt. Átalakították és több kis üzlet kapott benne, helyet. Kis idő múlva, roló le. Valaki gondolt egy nagyot, (azaz kicsit) panzió. Nem fogod kitalálni! Épült ugyanazon a településen egy sok-x% támogatási intenzitású szálloda.Nem, nincs a hely elátkozva, csak szerencsétlenségükre a vállalkozók, pont olyanba fogtak bele, amihez egy kanyi % támogatási intenzitású lóvé se adatott. Ez van.

Kórház. „Barátod” emlegeti, milyen borzalom van odakint. Hallottam magam is egyről és hogy őszinte legyek, én is elszörnyülködtem. Történt, nem Londonban, nem mosogatás közben egy komának a védőkesztyűn keresztül egy helyes lemez belement az újába. Vérzik, bekötik, melózik tovább. Két nap múlva bedagadt, de csúnyán. Főnök odaszól telefonon a (biztosított) háziorvosának, hogy viszi hozzá és nézze meg. Doki megnézi, szól az asszisztensnek telefonáljon a kórházba, mert vérmérgezéssel mindjárt visznek valakit. Kiállítja a beutalót és kérdezi hívjon-e mentőt, vagy beviszi. Nem gond, viszem, így a főnök (tulaj-kis cég húsz fő alatti alkalmazottal). A kórház recepciójánál beutalót leadja és jön egy nővér tolószékkel. A lényeg. A doki azt mondta a páciensnek, nem Londonban, nem a mosogatónak, ha holnap jössz, nincs ujjad, ha holnapután, akkor karod sincs. Azonnali műtét után mivel több cső lógott ki az ujjából, mint ahány ujja volt, bent kellett maradjon, de előírtak neki minden napra egy sétát a kórház kertjében. És ekkor volt az, amikor azt mondtam, ezt nem hiszem el, ilyen nincs. A járóbetegek amikor kimentek a sétára, be kellett jelöljék a kórház kertjének a térképén, merre sétálnak, amikor kimentek, időpont megjelöléssel, amikor kb. vissza akartak térni, és az ágyukra kellett tegyék. Gondolom, kitaláltad a doki tegeződéséből, de azért leírom, hátha más is olvassa. Hollandia.

gellért mária 2016.08.08. 20:41:57

@Kalmár: Először nézd meg amit 20.05-kor "neoteny" írt.A többi állításod is hasonlóan az államadóssághoz,vagy nem igaz vagy nem gazdaságpolitikai mérce.Aztán az a kérdésem, hallottál -e arról a fogalomról hogy szakértelem.Ne a Fidesz politikusi dumáját ismételd, hanem gazdasági szakértőket hallgass. Kivétel nélkül , minden oldalról azt mondják, hogy rossz a magyar gazdaságpolitika. A magyar gazdaság növekedése, ha leszámítjuk az EU-s támogatásokat és a multikat 0,3-05 %.A világ nem olyan egyszerű ahogy te látod, te pedig csak a saját laikus orrodig látsz. Ha neked jó, akkor minden jó.

gellért mária 2016.08.08. 21:02:09

@Kalmár: Hé. a londoni árakat ne számítsd át forintra, az nem összehasonlítási alap. Az a lényeg, hogy az öttani keresetének hány százalékát teszi ki a kaja, az nem mérce hogy ott a kifli drágább!! Az a mérce, hogy ha él, eszik, lakik stb. marad -e pénze. És nem az számít, hogy az első években hol tart, pláne ha nem tud angolul, hanem az számít, hogy 5-10 év múlva hol tart, ha szorgalmas , ért valamihez és tud angolul.

Kalmár 2016.08.08. 21:15:59

@gellért mária: Hé?? Ez hol tanultad? Előbb olvass. Arra reagáltam, hogy 30%-kal olcsóbb lenne Londonban a kaja.
Az előbb írtam, nem figyelsz?
Több olvasás, kevesebb butaság!
Olvastam neo marhaságát, de válaszra sem érdemes.
Pont te írsz gazdasági kérdésről??
Mit dolgozol? Mosogatsz Londonban?
Mégsem, mert akkor tudnád, hogy az ottani melóból ott nem lehet családot alapítani, letelepedni.
Soha sehol nem mérce a nominális adósság állomány, se az évközi!
Ha Sorosnak van 10 millió adóssága, neked pedig 9 millió akkor ő van a bajban?? Komolyan? Év végi, nettó, gdp alapú. Minden más politikai bulvár, nem gazdaságpolitika!
Irkálj az Éjjel nappal Budapest bloghoz....!

2016.08.08. 21:31:04

@a BircaHang Média szerk.:
Azt áruld el birka, lenne merszed vidéki bányászkocsmában a kivetítőn olimpiát sasoló, munkanélküli bányászok mellett becsmérlően Kattinkázni egyet, ahogyan pár hónapja? :D Vagy csak messziről, országon kívülről biztonságos a levegőrontás?:))

Laptop7712 2016.08.08. 21:41:57

@digipenna:
Olvasom a Kalmár nick hozzászólásait, és azon gondolkozom, hogy az emberünk milyen agymosáson ment keresztül az elmúlt évek során, és hol osztják ezt a tudást, ezen a szinten, mivel szeretném megmutatni a "hazaáruló" barátaimnak, akik valami miatt az elmúlt 15 évben komoly vállalkozásokat adtak el, vagy szálltak ki az iparágakból azért, mert baromira nem értette például, hogy miért kell neki 72 féle kisadót fizetni.

Amikor ezek az emberek 15-25 éves munkának fordítottak hátat, adták el mindenüket, és léptek le, csak néztél ki a fejedből, és nem értetted, hogy mi is történik.

Amikor ezt látod egy kisvárosban, eléggé át lehet értékelni azt, hogy mi is a pont, amikor egy sokat látott fiatal - vagy nem is olyan fiatal - azt mondja, eddig, és ne tovább, amúgy meg pá.

Erről a szintről kellene felállni. Meggyőzni ezeket - sokak szerint "hazaárulók" - az embereket, akik nagyon komoly erőforrásokkal rendelkeznek, mind tudásban, mind egyébben, arról hogy oké, el lett baszva, de tényleg most márt jobb lesz, gyere haza, és csináld tovább azt, amit ott, akkor abbahagytál.
Ezek az emberek nagyon komoly tudással rendelkeznek, és most úgy áll a helyzet, hogy nem akarnak mozdulni külföldről.
Erre jön a Kalmár nick, és azt mondja, hogy minden olyan tökéletes, és szép virágzó országunkban.
Ezért vagyok egy kissé felpaprikázva, mivel emberünk képtelen nézőpontot váltani, és eléggé arrogáns, és pökhendi a stílusa.

Az általad említett szállodában az a rossz, hogy a helyben élők nem profitálnak belőle olyan szinten, amilyen szinten kellene. Nem képez szerves gazdasági teret a településsel.
Akkor lenne így, ha a település minden lakója, a havi fizetéséből legalább egy hetet el tudna tölteni ott, minden spórolás nélkül, miden hónapban, úgy, hogy nem érezné meg ezt a kiadást.
Ezért rohad a turisztikai ipar a nem kiemelt desztinációkban. (Nincs középosztály, nincs vásárlóerő)

A Holland főnökben volt gerinc, mivel bevitte a kórházba a barátját. Ez nagyon komoly respektre vall, amiért nagyon komolyan meg kellett dolgozni.
Öröm az, hogy megmaradt a keze, nem vesztette el a karját.
Érteni kellene nyugatot, és azt, hogy milyen arrafelé az élet, mi miért működik, és mi miért nem akar működni.

Sokaknak ehhez nem ér fel a látásuk, ami alaphiba, és a még nagyobb hiba az, hogy ilyen emberek netán vezető pozícióba kerülnek.

Kalmár 2016.08.08. 21:49:32

@Laptop7712:" Erre jön a Kalmár nick, és azt mondja, hogy minden olyan tökéletes, és szép virágzó országunkban. "

Na erre most már azt mondom, hogy egy hazug tetű vagy!
Eddig csak hülyének néztelek!

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.08.08. 21:49:58

@je suis chauve: Azért mindennek van határa, gondolná az ember. 0:15 -nél a föliratot figyelni! NAGYON

UKRAINERIN

Beim olympischen Freistielschwimmen über 400 Meter gewann die Ukrainerin Katinka Hosszu nicht nur Gold
www.derbund.ch/video/?video_id=257457

Laptop7712 2016.08.08. 21:54:56

@digipenna: :) Tévedett pár km-t van ilyen, na, most mint mondjon az ember erre ? :)

Laptop7712 2016.08.08. 22:00:02

@Kalmár: Tolod a barom kormányzati baromságot, egy olyan valóságról, ami nem létezik, kb mint a királyi TV, és a híradó.
Nem olyan rég egyik barátomnál töltöttem egy hétvégét, és megnéztem egy ilyen fél órát. - évente ha félszer nézek TV-t, nincs is TV-m -

Hát...csak annyit kérdeztem tőle, hogy ez most tényleg komoly, amit láttam? Azt mondta, ez megy.

Ez a fél óra jutott eszembe a hozzászólásaidról is. :)

2016.08.08. 22:00:09

@digipenna: Svájcból nézve U betűsek vagyunk, a többi meg nem lényeg nekik.
Viszont svájci úszó indult?:))

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.08. 22:16:54

@Kalmár:

"Olvastam neo marhaságát, de válaszra sem érdemes."

Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de senkinek sincs joga a saját tényeihez.

-- Daniel Patrick Moynihan

Kalmár 2016.08.08. 22:22:29

@Laptop7712: Úgy látom hazug kutya, elfogyott az ész.
Jön a menekülés, kamuzás.
Helyes!
Azért remélem elolvastad a remek londoni egészségügy példáját a kedvenc oldaladon....
Olyan bájosan hallgatsz róla! Mi az, nem tetszik?
Emiatt történt többek között a Brexit is.
A katasztrofális egészségügy rendbetételét ígérték a befizetések helyett.

Pont olyan lufikat eregetsz, mint a bal-liberális politikai árvák.
Szégyen, hogy milyen hülyévé tett titeket Soros agymosása!
Rohad nehéz az államháztartás számaival vitázni, így marad a semmitmondó lózungok ismétlése.
Továbbra is tény: Sokkal jobb gazdaság politikát csinál a jelenlegi kormány!
Tény: Nem tudsz olyan politikai erőt mondani, aki jobban csinálná!
Még a saját választásodat sem mered vállalni!
Nem csak hazug, gyáva is vagy!

Kalmár 2016.08.08. 22:31:12

@neoteny: Akárhány idézetet másolsz ide, hülyeség amit belinkeltél. Semmit nem jelent.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.08. 22:32:21

@Kalmár:

"gdp alapú"

Ha van évi 2 milla jövedelmed, és 1,640,000 adósságod, akkor az éves jövedelmed 82%-ára vagy eladósodva. Ha az éves jövedelmed felmegy 3 millióra, és az adósságaid 2,220,000 Ft-ra, akkor az éves jövedelmed 74%-ra vagy eladósodva. Az eladósodásod jövedelemarányos mértéke esett ~10%-al ... de az adósságod megnövekedett ~35%-al.

Csak egy politikus mondja azt, hogy "az adósságom csökkent 10%-al".

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.08. 22:35:33

@Kalmár:

"Semmit nem jelent."

Erről a magyar állam hitelezőinek más a véleményük.

Laptop7712 2016.08.08. 22:39:07

@Kalmár:
Most úgy éppen ráérek a trollal beszélgetni, amúgy nagyon nem szoktam felvenni az ilyet. Egy kicsit kikapcsol a történet így 13 óra intenzív meló után. Lássuk.

Látom, nagyon komoly tudója vagy a NHS szolgáltatásainak, és nagyon komolyan tisztában vagy vele, hogy miért is létezik, hogyan, és miért működik. Miért, és hogyan látja el naponta komplex feladatát, mint nagy rendszer. Ez jó, ne hagy abba!

A Brexit szavazásnál egy kicsit mellébeszéltek a politikusok, főleg a UKIP, de ez már a múlt.

A jelen pl. az hogy Cornvall Megye bejelentette Londonnak, hogy az van, hogy évente kap a megye 43 millió fontot az EU mezőgazdasági strukturális alapjából, és most szeretné megkérdezni, hogy mi lészen így brexit után, mert tönkre fognak menni az ottani gazdák.

Most kezdenek kinyílni a szemek, és most kezdenek rácsodálkozni a valóságra.

Kérlek áruld el nekem, hogy mi a mostani gazdaságpolitika lényege. Ezen belül a "Matolcsyzmus" mikor fordul át abba az irányba, hogy legalább az otthon maradott - akkorra már - 7 millióra apadt lélekszámú nemzetnek - ebből 1,2 millió kisebbségi 30 év alatti nő - , miért lesz, és hogyan jó?? Várom örömteli jövőképedet, a mostani valóságból kiindulva.
Na, ne legyél gyáva :)

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.08.08. 23:18:27

@Kalmár: Kommentjeidet nagyon érdekes/fontos dologra világítanak rá. Mégpedig, hogy ez így ahogy van, a létező világok legjobbika. Számodra. El kell ismerni, van úgy, hogy az embert a hozott intézkedések (mindegyike) kedvezően érintik. Viszont van olyan ember is, akit a hozott intézkedések (mindegyike) kedvezőtlenül érint. És itt dől el a dolog, hogy milyen a két csoport egymáshoz való viszonya, és mekkora az ebből eredő különbség rájuk nézve. Esetedben tökéletesen érthető az álláspontod, mert a forgó keréknek a felszálló ágán ülsz, és szeretnéd ezt addig megtartani, még inkább javadra fordítani amíg lehet. Természetes emberi tulajdonság. Szeretem a (konkrét) példákat, mert úgy érthetőbb. A nagy kérdés meddig jó/hasznos számodra ez a fölmenő ág. Tegyük föl élsz egy kis településen. Legyél mondjuk a polgármesteri hivatalban, vagy valamelyik állami kifizetőhelyen, járás, kormányhivatal egy csoportvezető. Ez az átlagkereset duplája vagy valamennyiszöröse. Az utcádban túlnyomórészt nyugdíjasok, közmunkások, napszámosok élnek. Namárost könnyen belátható, a többiekhez képest a viszonylagos jóléted egy pont után átfordul, hiszen a házak állaga romlik, ezért a te házad értéke is veszít. És eljutsz egy ponthoz, amikor azt mondod, na jó ebből a szomszédságból elég volt, és el akarsz költözni. Ekkor szembesülsz azzal, hogy a házdért kapott pénz egy jobb helyen nem elég arra, hogy hasonlót vehess. Szóval, van egy határ, ami után már a kedvező hatások átváltanak kedvezőtlenekké. Ennek a huszon-egynéhány évnek a legnagyobb hibája, annak ellenére, hogy te mindig jól jártál, az emberek egy része számára nincs más lehetőség, mint a szabad munkavállalás. Ha belegondolsz abba, hogy ha kimentek nem mehettek volna ki, akkor most van itthon félmillió plusz ember, aki munkát keres. Akkor nem küldené kintről a frankot, fontot eurót, hanem … Ezért jobban meg kellene gondolni, hogy az erős, lekicsinylő, bántó indulatok hozzájárulnak-e ahhoz, hogy ha egyszer a kerék leszálló ágban lesz veled, várhatod-e embertársaid segítségét, vagy az lesz, na, neki is jól ment, rúgjunk bele.

Khonsu 2016.08.08. 23:30:28

@HaFr: Köszönöm, ez jól esett. :)

gellért mária 2016.08.08. 23:47:56

@Kalmár: "Továbbra is tény:Sokkal jobb gazdaságpolitikát csinál a jelenlegi kormány" Mitől tény? Csak nem attól, hogy te mondod? És miért is vagyunk a hitelminősítő intézetek szerint a bóvli kategóriában? Ez tényleg tény.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 08:19:22

@je suis chauve:

Sosem bcseméreltem Kattinkát, a ballibeken röhögtem, akik ballib hőst akartak belőle fabrikálni, miközben Kattinka látványosan le se szarta őket.

Véleményemet pedig mindig vállalom. S nemigen volt emiatt soha személyes konfliktusom, az átlagember eltűri az ellenvéleményt, ha az nem sértő és trágár.

tamas11 2016.08.09. 08:51:37

@Kalmár:
Őrület, hogy mennyit okoskodsz itt, áruld már el, mit kéne csinálnia egy "rendes baloldalnak"?

Moin Moin 2016.08.09. 09:32:42

@dunántúli gyerek: Nem szerveződik - ha szerveződne, biztosan tudnék róla!

Moin Moin 2016.08.09. 09:36:41

@bétaverzió: De, meg tudok hámozni: robotokkal!

A Jenők pedig nyilván ki fognak pusztulni - mint hogy már néhányszor ez megtörtént velük (és az általuk alkotott civilizációkkal is), rendre. A politikánk pedig - már ha nem napi, önző sikerkéket akar elérni csupán, mint Trump, Putyin, vagy Orbán - a jövőt kell figyelembe venni, a jelen (és pláne a múlt) ui. megváltoztathatatlan.

...És majd csak nézz körül 10-20 év múlva: amikorra a robotok jenőtlenítették már a világ mérvadó részét!:-)

2016.08.09. 12:10:38

@a BircaHang Média szerk.:

" BircaHang Média · bircahang.org 2016.01.11. 11:56:30
Kattinka ezt a játékot túltolta. Nem tanult tárgyalástechnikát.

Gyanítom: eredményei nem elég jók, s előre keres magának mentséget a rossz olimpiai szereplésre. "

És ismételten, nem Kattinka, csak simán Katinka :)

2016.08.09. 12:13:17

@a BircaHang Média szerk.: Ja és miért hajlottál H. Katinka rossz olimpiai szereplése felé? Mert magyar ellenes vagy, de jelen esetben is vesztettél.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 15:28:13

@je suis chauve:

Mert erre számítottam megnyilvánulásai alapján.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.09. 15:29:05

@je suis chauve:

"Kattinka ezt a játékot túltolta. Nem tanult tárgyalástechnikát."

Ami tény ma is. Bár a rossz eredményeket nem találtam el.

Kalmár 2016.08.09. 19:29:12

@gellért mária: Ugyse érted, ez már kiderült.
De csak a rend kedvéért:
Az államháztartás hiánya
Az infláció
Az államadósság
A munkanélküliség
A lakosság adóssága
A belső fogyasztás
A kamatszintek!!
A finanszírozás biztonságosabbá tétele. Belső finanszírozás
A deviza-forint adósság arányának a javítása
Nem kell IMF, kényelmesen elkapkodják sokkal alacsonyabb kamatért is a befektetők a papírjainkat.
A hitelminősítők csak a bankok elleni gazdasági megszorítások miatt tartanak ott ahol. Már senki nem figyel rájuk.
Sokszorosan túljegyzik a papírjainkat, bármit ajánlanak.

Szóval elég sok minden.
A fenti mutatókat guglizd ki, nem fogok miattad körmölni, bármilyen bosszantó lesz, mindenben jobbak a mutatóink, annyira, hogy akár már Eurónk is lehetne, ha akarnánk.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.09. 22:31:55

@Kalmár:

"Az államháztartás hiánya"

Ami ugye zéró -- hiszen korábban ezt írtad: "hogy a fenébe jut mégis mindenre??" Mert ha az államháztartás hiányos (a költségvetés deficites), akkor definíció szerint "nem jut mindenre": valamit hitelből kell finanszírozni.

Ha neked van egy 2 millás éves jövedelmed, és elköltesz egy évben 2,060,000-et, akkor "nem jutott mindenre": 60,000-et (~3%) hitelből kellett finanszíroznod. Amivel nőtt az adósságod -- nem csökkent.

2016.08.10. 09:51:55

@a BircaHang Média szerk.: Tény a lófaszt, már bocsánat, de ez az állítás ezt reagálást érdemli. Katinka visszafogott volt Gyárfás bandájának "urambátyám" felfogásával szemben. Egyáltalán hogy képzeled tényként beállítani a fejlődést gátló rendszerek, felfogások létjogosultságát és előnyösségét az eredményességgel, hatékonysággal szemben...

2016.08.10. 15:43:31

@neoteny: csalás és ámítás. persze a módszertan szerint minden nagyon szép és jó, mindennel megvagyok elégedve . . . lesz is jó vége

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.10. 20:48:25

@Kalmár:

"épül egy csomó kórház"

A már megépült kórházak lejárt tartozásainak összege meghaladja a 42 milliárdot.

hvg.hu/itthon/20160810_korhaz_adossag

Mivel a beteg nem attól gyógyul, hogy bemegy egy kórháznak nevezett épületbe, hanem az abban folyó gyógyító tevékenységtől, a puszta tény, hogy "egy csomó" kórház épül nem jelenti azt, hogy a magyar egészségügy helyzete javul. Ahhoz az kell, hogy a megépülő kórházak kellőképpen felszerelésre kerüljenek, és dolgozzon bennük elégséges számú orvos meg ápoló meg egyéb munkás. De ha már létező kórházaknak is lejárt tartozásaik vannak, akkor nyilvánvalóan "nem jut mindenre".

Tamáspatrik 2016.08.11. 14:16:22

@Laptop7712: Hú de el vagy tévedve! A magyar NEMESSÉGET tarthatták esetleg a 18.sz-ban egyenesnek, gerincesnek, de semmit nem tudtak a lakosság 90%-át adó, tudatlanságban tartott magyar parasztról. Kivéve: Eötvös József: A falu jegyzője.
A Horthy korszakban pedig a kegyelmes-méltóságos világban pont ezt a fajta alárendeltségi viszony tartotta fenn az elit. A kommunizmus is ennek a feudális viszonyrendszernek a továbbélése, de az új nemes osztály a pártelit volt. A HÓDOLTSÁG területén (1990-ig) nem is lehetett mást mondani, szó nem lehetett nemzettudatról. 56 után már pláne nem.

Ami az utolsó 26 évben történt... ilyen nincs, hogy utolsó 26 év, ennek különféle szakaszai vannak. Kb. az történt, ami a gazdasági és politikai realitás. EGYIK ország sem tudott ennél többet a régióban, se a lengyelek, se a románok, az UTÓBBI ÉVEKBEN jöttek fel, a csehekkel meg nem is reális az összehasonlítás, sose volt az. (Ott van még Szerbia és Horvátország is, egyikben se jobb élni.) Ezt figyelembe véve a 21. századi Gyurcsány és Orbán kormányok teljesítménye nem túl jó, az előtte levőké jobb volt.

Hol élsz ember, Magyarország a Holdon van? A szélsőjobbos stílushoz hasonlít mindez, hogy Magyarország olyan különleges, talán a Holdon van csak ilyen ország, sehol máshol. Nincsenek szomszédai például csak úgy lebeg a nagy űrben.

Laptop7712 2016.08.11. 18:09:25

@Tamáspatrik: Egy olyan ország, ahol az elmúlt 26 évben a gazdasági elit, és a pártelit ellopott mindent, és sikerült szétzúzni az ország infrastruktúráját 1995-ig, és megszüntetni vidéken 1995-ig 1,5 millió munkahelyet, elérni azt, hogy legyen 4 millió szegény az országban a módszerváltás után 26 évvel, erre azt kell mondjam, hogy nagyon szép teljesítmény.
Nem a holdon élek, csak nem akarom azt, hogy a Duna melletti cigányok meginduljanak, és megnézzék azt, hogy mi is történik Budapesten. Volt már ilyen, nem is egyszer, és mindig az lett a vége, hogy mások költöztek a csinos kis villákba.
A magyart mindig a legbüszkébb népnek tartották, és egyre jobban tisztelik azt a pár százezer embert, aki külföldön jól képzett melót végez. Értem én, hogy a városban ezt nem tanítják, és azt is értem, hogy le lehet élni a belvárosban úgy egy életet, hogy a valósággal nem találkozik az ember. Fel kellene ébredni, lassan szét kellene nézni az országban, hogy mi az ábra.

Nagy ívben leszarják a fiatalok azt, hogy melyik volt komcsi ország milyen statisztikát képes hamisítani az elmúlt 26 évről. Szarért szét privatizálták a jövőjét, és mindenki menekül mindenhonnan. Az USA, Japán, Németország, és UK pozíció bérei a releváns viszonyítási alap, semmi más. Fogd fel, számukra, akik elmentek, nincs regionális munkaerőpiac, számukra világpiac van.Szét fog rohadni a mostani profitmodell. Remélem, nem lesznek olyan éhesek az emberek, hogy meginduljanak Pest felé.
Ugye értesz?
A többi duma. Kérlek ülj be a kocsiba, irány Somogy. Igyál meg egy kávét egy 100 % cigány lakosú faluba, a kocsmában. Remélem megúszod lincselés nélkül.
Kormányzati teljesítmény 1920 óta nincs hazánkban, sokak szerint.

prognosys 2016.08.14. 01:42:13

Szerintem gőzerővel folyik az ország etnikai átalakítása. Az innen nyugatra menekülő honfitársaink többsége külföldön talál megélhetést, miközben az ország csak ürül. A nyugdíjbomba már régóta fenyeget, az viszont új, hogy manapság válságtanácskozásokat kell tartani a krónikus munkaerő hiány miatt. A vicces az egészben az, hogy mindenki úgy csinál, mintha nem tudná, hogy mi miért történik: egy adósrabszolga sorsba taszított ország lakó menekülnek az ellehetetlenülés elől.

A kormány harsányan küzd a migránsok ellen - még azt is elérte, hogy itthon is és külföldön is lenácizzák, miközben biztosra vehetjük, hogy általunk nem ismert titkos háttéralkuk alapján idegeneket telepítenek az országba (pl. azért, hogy folyósítsák továbbra is a júdáspénzt nyugatról)

Akik el tudnak menni az országból, nem éppen a legszegényebbek közül kerülnek ki, akik viszont maradnak, keserűen kell, higy tudomást vegyenek arról, hogy "saját" kormányuk végül kihúzza a maradék talajt is a lábuk alól.

Az igazi mészárost pedig 2018-ban, soha nem látott alacsony részvétel mellett fogja megválasztani az ország. Bárcsak rossz álom volna...

Tamáspatrik 2016.08.15. 21:00:05

@Laptop7712: Ez világjelenség, az országok területének kb. felén majdnem mindenhol ez van. Nem a kaja, hanem a perspektívátlanság. Nincs életcél. Vegetálás van.
Kb. az ipari forradalom vezetett ide, ahol most vagyunk, mélyebben gyökerező problémának tartom.
Manchester nagy részében ugyanilyen vagy kicsivel jobb csak, külső Londonban is csak babkonzerven élnek az emberek. Meg segélyen, ami ott magasabb összeg mint errefelé.
A 70-80-as években még az orosz piac ezt egy darabig elfedte itt mifelénk, egy katonaállam átmeneti konjunktúrája. A hadsereg mindent felzabál, a mennyiség a döntő. Persze aztán csődbe ment az egész.
Szlovákia nagyobbik fele ilyen, a lengyeleknél is, a románokról meg ne is beszéljünk.

Egy igazi KIHÍVÁS, FELADAT hogy a sok tehetséges ember nem kallódjon el, hiszen majdnem mindenkinek van tehetsége valamiben, CSAK a közeg lehet depresszív és gátló. Tényleg komoly feladat a vidék újjáélesztése, elismerem. Kb. 10%-ban lehet fejlődés úgy saccolom, pl. biotermékek vagy kézműves cuccok, a többi kakukk. Sajnos.

Laptop7712 2016.08.15. 23:06:01

@Tamáspatrik: Nem értek veled egyet abban, hogy csak mondjuk 10 %-ban lehet fejlődés vidéken. Vannak komplex adaptív modellek, amivel nagyon komoly eredményeket lehet elérni, nyugaton ezt cégek szervezik lehatárolt projektekben, vagy az önkormányzatokkal közösen csinálnak ezt-azt. De amit tesznek, azt nagyon komolyan, és strukturáltan teszik.
Nagyon komoly területfejlesztéssel egybekötött vidékfejlesztési programok mennek a világban, érdemes nézni ebben a játéktérben a FAO stratégiai menedzsment rendszerét, amit használgat ebben a témában. - Nevezzük módszertannak -
Ha ezzel a szemmel nézek a magyar vidékre, akkor nem 10 %-os játékteret látok, hanem egy komplex 80 %-os játékot, amihez ujjongva csatlakozik a maradék 20 %.
Mert benne van a "WOW!, vazze ez működik!" faktor. Annyira dilettáns a szakkormányzat 26 éve, és olyan szinten le vannak osztva az érdekeltségi terek, hogy ezen kellene változtatni.
Ha lenne "vidékfejlesztési platform" lenne mérnök is, aki ebben a játékban fantáziát látna, és parametrizálgatna egy-egy történet, úgy gondolom.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.16. 01:30:02

@Laptop7712:

"Nagyon komoly területfejlesztéssel egybekötött vidékfejlesztési programok mennek a világban, érdemes nézni ebben a játéktérben a FAO stratégiai menedzsment rendszerét, amit használgat ebben a témában."

Ezen mit érdemes nézni? Azt, hogy 27 oldalon keresztül magyarázzák a nyilvánvalót nemzetközi menedzsment bikkfanyelven? És teszik ezt egy éves $2.6 milliárdos költségvetéssel? Ebből csak a FAO bürokraták profitálnak -- de ők nagyon jól.

www.fao.org/docrep/meeting/027/mg015e.pdf

pitcairn2 2016.08.16. 09:17:56

@Laptop7712:

@Tamáspatrik:

valódi területfejlesztés = politikai decentralizációra épülő adóverseny és szabályozási verseny

konkrét példa = Svájc

pl. Zug

«Zug small world - big business» - Kanton Zug
www.youtube.com/watch?v=uOiVgz4lqx0

2016.08.16. 16:39:30

@pitcairn2:
csakhogy te hiába viszed le az adókat gyügyén. mátészalkáról garancsi zugba viszi a zugügyleteit. mert ott nemzetközi védelmet kap. de persze ezek az üzletemberek azt mondják, hogy a svájci paraszt is hadd védje meg a piacát. itt meg azt, hogy a gyügyei paraszt ne védje meg. hanem lecsökkentjük az adókat. és sok sok pénz lesz az oktatásra. svájc az alvilág pénzét tisztára mossa az alpesekben. és a nyereséget beforgatják a kutatás-fejlesztésbe. de ugyanezt nem tudod megcsinálni magyarországon. lecsökkented az adókat. a kincstárnak másnap nem lesz bevétele. a nemzetközi fizetések bankja nem erre telepítették sajnos. monaco megteheti, hogy 0% az szja. túl sok csóró nem lakik arrafelé. és persze ezek után még több szupergazdag költözik oda. de ez az út nem járható. magyarországon nem nagyon csinálhatsz 0% szja kulcsot. legfeljebb csak akkor ha a társasági adót megemeled legalább monaco szintjére. ami ott 33.33%.

2016.08.16. 16:39:30

@pitcairn2:
csakhogy te hiába viszed le az adókat gyügyén. mátészalkáról garancsi zugba viszi a zugügyleteit. mert ott nemzetközi védelmet kap. de persze ezek az üzletemberek azt mondják, hogy a svájci paraszt is hadd védje meg a piacát. itt meg azt, hogy a gyügyei paraszt ne védje meg. hanem lecsökkentjük az adókat. és sok sok pénz lesz az oktatásra. svájc az alvilág pénzét tisztára mossa az alpesekben. és a nyereséget beforgatják a kutatás-fejlesztésbe. de ugyanezt nem tudod megcsinálni magyarországon. lecsökkented az adókat. a kincstárnak másnap nem lesz bevétele. a nemzetközi fizetések bankja nem erre telepítették sajnos. monaco megteheti, hogy 0% az szja. túl sok csóró nem lakik arrafelé. és persze ezek után még több szupergazdag költözik oda. de ez az út nem járható. magyarországon nem nagyon csinálhatsz 0% szja kulcsot. legfeljebb csak akkor ha a társasági adót megemeled legalább monaco szintjére. ami ott 33.33%.

Tamáspatrik 2016.08.17. 22:45:22

@Laptop7712: IGEN! A 10% becslés a helyzetre vonatkozott, nem a lehetőségekről szólt.
süti beállítások módosítása