1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.06.01. 09:24 HaFr

Az LMP-ről

"Nekünk kész javaslatainak és válaszaink vannak, de még nincs hozzá tökéletes szervezetünk, a többi párt azonban még a helyes kérdéseket sem találja el." Ühüm. Hát ehhez annyit: a lehető legrosszabb, igazi társadalommérnökség, ha "kész válaszai" vannak egy politikusnak, mielőtt "kimegy a terepre", és még fel se tette a kérdéseit (mert, ugye, ki sem ment, és fel se tette, hiszen sokadszorra tűzi ki: "ha nincs saját médiánk, de akkor ki kell járnunk az emberek közé, (...) aztán a pártot meg kell erősíteni, és ezt a parlamentből nem lehet". Ez a zöldpárt örökzöld programja, miközben a realitás, hogy a Parlamentből legmesszebb a Kossuth téri padokig jutnak, ahol lerogynak, és megbeszélik a "vidékstratégiát". Malícia? Csak egy pici).

De hét-nyolc évvel a megalakulása után, 5% birtokában persze az LMP-nek természetesen nincsen kész válasza semmire. A fiókválaszokon kívül, hogy a korrupció és a hatalommal való visszaélés rossz, fogalmunk sincs, a "zöld" és "antiglobalista" párt mi az ördögöt csinálna a mai anyagi értelemben modern, globalizált, társadalmi kompetenciáit tekintve azonban premodern Magyarországon. A megrekedés a "jobb"- és a "baloldal" között a pártspektrumban egy 20. század végi posztmortem újbalos ideológiával igazi mestermunka volt. Talán tényleg újra kéne gombolni mindent. Ennek fényében a fenti első mondat elég rémisztő. Megjegyzem, ezt az inadekvát stratégiát láttam előre és óvtam tőle az LMP alakuló kongresszusán, amikor ki is léptem a pártból Schiffer válaszát követően -- ha készült jegyzőkönyv, visszakereshető. Ennek ellenére szerintem Szél jobb pártot építhet, mint Schiffer tette, mert jobb karakter -- feltéve, ha egy-két alapvető dolgot valóban újragondol, és mer továbblépni (elsőként úgy bázisdemokratikusan a bázisdemokrácián). A tétemet már megtettem korábban egy MSZP-Jobbik-LMP választási koalícióra, ennek esélyét most megerősödni látom.

Ha valaki elfogultsággal vádol, annak hadd szögezzem le: ha az MSZP-t és Gyurcsányt elvinné az ördög, és ezért azt kérné cserébe, hogy felváltva Schiffert, Szélt és Sallai Benedeket kelljen hallgatnom minden egyes nap az életem végéig, bevállalnám, már csak azért is, mert pontosan tudom, milyen büdös nehéz pártot csinálni a mai Magyarországon, ha nincs posztkomcsi múltad vagy jellemed, és ez tiszteletre méltó.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr418766134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.01. 09:29:54

Még mindig jobb az LMP "nem tudom" válasza, mint a PKP "fokozzuk Mo. nyugat általi kizsákmányolását" válasza.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.01. 09:32:59

@BircaHang Média szerkesztősége: monomániás vagy, kezeltesd magad -- bocs, nincs mist udvariaskodni, pláne komolyan venni, ha nyilvánvaló hazugságokkal traktálja itt a jónépet szigorúan mindig első kommentelőként egy bértroll

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2016.06.01. 09:33:01

@BircaHang Média szerkesztősége: Hát nemtom, ha idejönnek a nyugati cégek, és fizetnek nekem, hogy nekik dolgozzam, azt én alapvetően jobb mókának érzem, mintha nem jönnek ide, és ezért nem fizet nekem senki.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.06.01. 09:37:38

"Ez a zöldpárt örökzöld programja, miközben a realitás, hogy a Parlamentből legmesszebb a Kossuth téri padokig jutnak, ahol lerogynak, és megbeszélik a "vidékstratégiát". Malícia? Csak egy pici."

Figyu, Te eszerint voltál az LMP-ben, én meg csak szavazok rájuk, úgyhogy halkan mondom... de ha felmész SRB facebookjára, a fazon négy éve másról sem ír, mint vidékjárásról és vidékstratégiáról. Hm?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.01. 09:39:08

@Varjú: aha, tényleg -- járnia kell, hiszen van földje elég

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.06.01. 09:43:17

@HaFr: Mivelhogy gazdálkodóról beszélünk ugyebár. A Fideszes-MSZPs propagandán kívül van bármi forrásod arról, hogy bármi suskus lenne a földjei körül?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.01. 09:46:37

@Varjú: ki beszélt is suskusról -- gazdálkodóról beszéltünk, ugyebár

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.01. 10:04:35

@orangeman:

Ez így igaz, de ez csak két rossz közül a kisebbik rossz.

zsebatya 2016.06.01. 10:34:48

@makszval a propagandista birka: Tök off: bocs, de neveddel nyilván ráültél a csávóra. Szerinted érdemes erre a nullára, a 33 nevem volt senkire egyetlen szót is vesztegetni?

gellért mária 2016.06.01. 10:35:52

Kár...kár kár volt ezt a blogot írni. Innentől elfelejtem a PKP-t.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.01. 10:39:47

@gellért mária: ennyiben valóban kár volt, egyébként rendben van ez a poszt

2016.06.01. 10:46:41

az lmp schiffer nélkül olyan, mint a dallas bobby nélkül

zsebatya 2016.06.01. 11:11:42

@HaFr: Talán csak apróság, de Schiffer úr személyes attitűdjéről talán árulkodhat kissé. A 2014-es választások előtt egy budapest-környéki kisvárosi postahivatalnál kampányrendezvényt terveztek. Megjelent a lokális nehézjobb és gyakorlatilag lehetetlenné tették a programot. Helybeli és hírekkel némiképp kapcsolatban lévő talpasként hívtam a párt illetékesét, mi is történt ottan, mit szól ehhez a kifütyült elnök úr. Beszélni is tudtam vele, a visszatérő, egyre számonkérőbb kérdés részéről így szólt: honnan kapott információt, kinek a megbízásából hív?
Én erre meg aszontam magamban, kapd be a faxom, te nárcisztikus hiszteroid. A szép gondolataid az ökologikus világfejlődésről, meg a kiegyensúlyozottabb megélhetési rendszerekről valójában egy saját nemes szerepébe belefeszülő prosztó szájából jönnek elő. Egy nem más, hanem ugyanolyan politikus szájából.

2016.06.01. 11:18:39

@HaFr:
ezt úgy olvastam, hogy "jocky nélkül". schiffer nem jocky, hanem bobby típus.

ricardo 2016.06.01. 11:46:07

Ha valaki csak annyit tud egy pártról, hogy annak „Lehet Más a Politika” a neve, az már kellő ok arra, hogy egy pillanatra se foglalkozzon vele. Én kezdetben azt gondoltam, hogy ez csak valami erőltetett vicc. Teljes megdöbbenéssel olvasom, hogy Béndek úr részt vett az LMP alakuló kongresszusán.

nevetőharmadik 2016.06.01. 11:59:47

@gellért mária: De miért, mi volt ebben a posztban?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.06.01. 12:32:55

Fikció:

Ha volna egy választás (pl. elnökválasztás) és azon csak Orbán és Schiffer neve szerepelne, nem mennék el szavazni.
Ha valaki fegyvert tartana a fejemhez és azzal akarnának rákényszeríteni hogy válasszak a kettő közül, azt mondanám: Inkább lőjél le......de ha a fegyver csöve egy számomra kedves valaki fejénél lenne, akkor Orbán mellé húznám az ikszet.
Orbán gátlástalan és erkölcstelen bunkó, még Schiffer egy megszállott, fundamentalista, zavart fejű fanatikus szélsőbalos. Rühelem mind a két fajtát, de a másodikat jobban.....veszélyesebbek.

gellért mária 2016.06.01. 13:04:42

@nevetőharmadik: Hát, ez hosszú. De, ha úgy tetszik, ez "posztkommunista" attitűd és elfogultság nem tetszik, mert a posztkommunista szóban benne van a legalább annyira nem kívánatos, helyére pályázó sok avitt, rendszerváltozás utáni és mai párt, az egész silány politikai "elit", az egész sok irányban eltorzult gondolkodás.Ha úgy tetszik, én szívesebben hallgatom Gyurcsányt, mint az antiglobalista, kapitalizmus ellenes eszement, basis demokracia hívő irracionalis zavaros agyú Schiffert. Nem tudom miért megbocsájthatóbb Schiffernek, ha a Jobbikkal és MSZP-vel szóba áll, miközben Gyurcsány az ördög, akit ki kell közösíteni.És így tovább....

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.01. 13:16:56

Minden oké, és nem az okozaté,
a csetepaté, hogy miért nem csorog a lé,
de ez a buké, nem csak a magyaroké,
a világ nyikorog, mint lomiba tett nagykanapé.

Anti bemegy az ajtón, mert rá van írva, hogy Tóni,
Bandi duzzog a sajtón, mint gyerek alatt a póni,
Történelmet ír István, Laci matekot, nyelvtant,
Szenvedő alak a vizsgán, de a létige magától elvan.

www.youtube.com/watch?v=QrWYeBStI9s

gellért mária 2016.06.01. 13:32:32

@Fuxos (ex bömis): Minden zavart fejű fundamentalista veszélyes és amorális is.

Khonsu 2016.06.01. 13:55:53

Jobbik-LMP koalíciót el tudok képzelni, de hogy a Jobbik és az MSZP összeálljanak? Az elégé hihetetlennek tűnik.

Aki eddig az LMP-t támogatta, az azért tette ezt, mert tetszett neki az irány. Akármilyen is volt Schiffer, 5% rá szavazott. Valószínűleg azért, mert egyetértettek vele. Vagyis a választók 5 százalékának erre a zöld-balos-antiglobalizációs-bázisdemokrata ideológiára van igénye. Ha rangsorolni kellene, akkor én is többre tartom ezt, mint mondjuk a NER-t.

A legnagyobb hiba, amit elkövettek, és amiért megrekedtek 5 százalékon, hogy nem mertek elég messzire menni, és bevállalni olyan akciókat és olyan szervezetépítést, ami 2010-re a Fideszt 2/3-ig repítette.

Sokkal erősebbek lehetnének, ha egy kicsit "agresszívebbé" válnának.

zipe moha 2016.06.01. 13:57:39

LMP.....a bohóckodás vége....a súly , a felelősség, a feladatok elől való elugrás...nem kell szépíteni

milla,szolidarítás..emlékszik rájuk valaki..???...erre se fog..

toportyánzsóti 2016.06.01. 14:00:39

LMP schifferke nélkül talán megerősödhet,elhárítás embere lehet leginkább ez az egyed vagy hasznos idiótája a narancsg pártnak.

zipe moha 2016.06.01. 14:01:59

@Fuxos (ex bömis):

"Rühelem mind a két fajtát, de a másodikat jobban.....veszélyesebbek. "....ne röhögtess..:)))

az egyik "fajt" épp a csúcson ...még kihívó se sehol....a másik " fajta" épp lelép...

ez a lelépő szerintem is nagyon veszélyes..;)

toportyánzsóti 2016.06.01. 14:03:29

@BircaHang Média szerkesztősége: Leningrádhangja a legrosszabb amit putingazda közénk lökött,neked semmi keresnivalód emberek között.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.06.01. 14:07:25

@zipe moha: "ez a lelépő szerintem is nagyon veszélyes..;)"
Ha hatalomba kerülnek....így ellenzékben jámborok. :)

zipe moha 2016.06.01. 14:13:46

@Fuxos (ex bömis):

egyszerű ez. akkor a nem lelépő "fajtának"...úgy kell kormányoznia, hogy ne kelljen hatalomba emelni a lelépő "fajtát"...mert ha nem úgy kormányoz akkor a lelépő "fajta" fog hatalomra kerülni azért..mert a nem lelépő úgy kormányzott ahogy...és ennek szerintem abban az esetben te is örülnél...:)

..ez a "zöld" semmi útközben elakadt... a magyar politika spontás vetélése lehet ez..nem volt egész..séges....

zipe moha 2016.06.01. 14:17:12

@Fuxos (ex bömis):

"Ha hatalomba kerülnek....így ellenzékben jámborok. :) "...valakik pedig csak felgyújtották az MTV székházat...várjál csak ki is lehettek azok...:))

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.06.01. 15:31:51

@zipe moha: "...valakik pedig csak felgyújtották az MTV székházat...várjál csak ki is lehettek azok...:))" Az LMP-re gondoltam...nem a fideszre.

zipe moha 2016.06.01. 16:10:54

@Fuxos (ex bömis): ...:)..hát, igen..:)

más..:lmp -nekrológ...nem szeretem a varánuszt de ez beszédes:

varanus.blog.hu/2016/05/31/csa_schiffer_csa

zipe moha 2016.06.01. 16:14:58

..no , igen ma schiffer lemondása megtermékenyítette a blogírókat...

akik még példát vehetnének schifferől:

fedor.blog.hu/2016/05/31/aki_peldat_vehetne_schifferrol

gellért mária 2016.06.01. 16:23:58

@Khonsu: Amiért az LMP-re szavaztak, az a párt logó...Lehet Más a Politika.Nem volt abban konkrétum csak vágy meg illúzió.

Khonsu 2016.06.01. 17:25:13

@gellért mária: Biztosan van olyan is, de azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy 300 ezer ember a neve miatt szavazzon egy új pártra, 4 év múlva pedig még egyszer, és ugyanezt tették volna egy hónapja is.

Ennyire azért nem hülyék a választók, főleg nem az LMP-sek, tekintve, hogy közöttük az iskolázottabbak felülreprezentáltak. A többségük igenis pontosan tudta, mire szavaz. Kb. 300 ezer ember az országban egy zöld-balos-antiglobalizációs-bázisdemokrata ideológia mellett tette, és tenné le a voksát.

A PKP-t se csak a nevéért támogatja aki támogatja. Ez a módszer működik az olyan régi nagy pártoknál, mint a Fidesz vagy az MSZP, de a kicsi új pártokra nem sokan szavaznak csak a nevükért.

gellért mária 2016.06.01. 17:58:21

@Khonsu: Nem tudom már melyik újságban olvastam az LMP szavazóbázisának összetételéről, de az nem arra utal amit gondolsz.De, ilyen irányú pontos felmérésről nem tudok, lehet hogy tévedek az arányokban, de szerintem te is tévedsz, ha azt gondolod, hogy mindenki pontosan tudta kire-mire szavaz.
Ami az iskolázottságot illeti, arról sincs nagy véleményem...az iskolázottság sem racionalitást, sem erkölcsöt és még sok mindent nem jelent...legalábbis ami egy döntést illet. A Fideszt hány iskolázott értelmiségi "beszopta"...én egy percig sem.Nem felejtem el Kosáry Domokost, mikor a Fideszt ellenzéki viselkedése alapján Rákosi unokáknak nevezte...ő jól látta...szerintem.És talán a Fidesz nincs tele iskolázott emberekkel?Szóval, bonyolult dolgok a döntések.

program készítő 2016.06.01. 19:05:50

ValóVilágon felnőtt szavazóknak mindegy melyik pártra szavazz-csak lássa a tévében.Amíg nem lesz képviselő választás,addig maradnak az adófizetők pénzére utazó csoportok.

altimus 2016.06.02. 09:35:01

Ha az lmp semmi mast nem tett volna csak azt amit paks 2-vel kapcsolatban tett eddig mar az is legitimalna az egesz bagazst. Raadasul a noi politikusai valoban szinvonalas munkat vegeznek, neha kifejezetten orom hallani oket.

A tobbi part parlamenti kepviseloin es mukodisukon vegignezve nemigen van szimpatikus arc kozottuk. Az lmp-ben legalabb van/volt par szimpatikusnak tuno figura.

Persze az orszagban zajlo dulast nem az lmp fogja megallitani.

high up! 2016.06.02. 09:44:04

Jaj drágáim, ezt má Béndeknek is mondtam 1000-szer, de ő se jutott el addig hogy felfogja. Illetve egy napon valszeg felfogta, oszt lemondott.

Naszóval: miről álmodoztok ti 5-6%-nyi értelmiségi, ti csak egymás között osztjátok fel magataokat (LMP-Együtt-Párbeszéd-PKP stb).

Aki hatalomra akar kerülni, annak a 90%-nyi lumpen Átlaghülyemagyart kell megcéloznia.
Majd gondoljátok, hogy a 90%-nyi Átlaghülyemagyar fog felmenni a ti szintetekre, nem pedig nektek kell lemenni az ő szintjükre???

Szóval itt bukik az egész értelmiségi-polgári próbálkozás meg tengernyi blog-okoskodás.

Ha kell nektek (38 mini ellenzéki pártnak) az 5%-nál több szavzat, há akkor tényleg el kell menni a terepre a panelprolikhoz, a falusi közmunkás nívóhoz, a kisvárosi lumpenekhez. Csak ha má elmész, akkor ne az unalomig fújt okoskodásaidat add elő, mert azt meg se érti a 90%, illetve azsongya, hogy ezt má hallotttam, oszt akkor mi van. Hanem hozd má lázba olyan mondanivalóval, hogy aztán 5 perc múlva egész falu rólad beszéljen.

Ezem a ponton Béndek mindig hallgatott egy nagyot, a PKP meg az új vezérrel (na emmeg ki lehet??) tovább rejtőzködött, csak így tovább, ugyanígy szart el 4 évet a PKP 2014 előtt is. Meg majd 2022 előtt is.

FOLYTASSUK!

tamas11 2016.06.02. 09:50:00

@altimus:
Arra gondolok, hogy Schiffi visszalépésése mögött az lehet, hogy választás elé került: szembehelyezkedik e az alakuló "egység"frontokkal, vagy illeszkedni próbál?
MSZP- JOBBIK, stb... e bot mindkét vége üt.
Részéről minden változtatás jelentős arcvesztés (lett volna), márpedig a hazai belpoilitika, - "választási újmatek" errefelé alakul.
De ezt csak én gondolom így, nem ő mondja.

Kivlov 2016.06.02. 10:02:11

Egy Pál utcai aliberű gittegylet az egész, kiscserkészek gyülekezete, akik azt hiszik, hogy egy ország pénzügyeit is olyan egyszerű rendezni, mint 100 Ft sorsát a sarki közértben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.02. 10:22:01

@high up!: nem emlékszem erre a beszélgetésre

zipe moha 2016.06.02. 10:34:03

@altimus:
"Persze az orszagban zajlo dulast nem az lmp fogja megallitani. "
....akkor nem is kell ez az alakulat...( Vágó Gábor elmondta , hogy mi a gond az lmp-vel...van aki a márkás egyetemi tanulmányait fedezi a közpozícióból ( képzi magát ez dicséretes...de miért kell ehhez közképviseletre vállalkozni?... a család is összedobhatná)...más mást...kár volt ezért...ennyi volt..

high up! 2016.06.02. 11:16:11

@HaFr:

Pont ezt írtam, hogy nem beszélgettünk. Csak írogattam néhány dolgot, aztán válasz sose jött, se direktbe, se párt eseményekben. Vagy 2-3-szor megkérdeztem, hogy Ki lesz az Átlaghülemagyar tagozat elnöke (ergo ki fogja a pártot a hót nem értelmiségi igeény világúak elött megjeleniteni és ezeket befogni - ahogy gyúrtcsány meg Orbaneszku tette). Erre nem jött soha válasz, illetve egyszer az, hogy a PKP nem demagóg párt (megjegyzem, épp hogy nem kell ma már a demagógia, annyi népizgató téma van).
Naszóval, enélkül a 90% nélkül nincs kormányzás, de még 6% sem, ez evidens.

FOLYTASSUK!

Ad Dio 2016.06.02. 20:14:08

Ezt jól megaszondtad nekik Péter! Most szégyellik is magukat. Az ostoba elvtelen 5%-os banda! Bezzeg a PKP! Nem vagyok napra kész: hány százalékon is álltok pillanatnyilag? 10? 110? 1110? Ja, nem: 0.1...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.03. 11:32:12

@Ad Dio: ja de gyenge vagy -- pont amiből 12 egy tucat. Mit gondolsz, mi a relevanciája annak, amit írsz? Segítek: semmi. Plusz az LMP 6 éve is 5% volt, most is -- minden sajtójával és Fidesz-támogatással, ami a rendelkezésére áll. Na ezt tényleg érdemes felhozni.

Ad Dio 2016.06.03. 12:34:27

@HaFr:

Lefordítom magyarról magyarra:

Az LMP 5%-os párt. Saját erejéből vitte ennyire.
A PKP egy nagy nulla. Szintén saját erejéből.

Hellóka! Le kellene venni a nagy mellényt, főleg ha nincs mire...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.03. 13:48:38

@Ad Dio: 1. saját erejéből :) 2. ugyanabban a kontextusban jöttek volna létre? 3. Nekem nem kell nagyobb mellény egy másik pártot bírálni, mint a tied, aki a PKP-t bírálja. Plusz az enyémnek politikai értéke is van, a tiednek semmi. Hellóka.

Ad Dio 2016.06.03. 15:32:02

@HaFr:

1. Igen, saját erejéből.
2. Igen, ugyan azon a politikai porondon jöttek létre.
3. Az én mellényem PONT ideális méretű, ugyanis én a fogyasztói és nem a szolgáltatói oldalon állok, ami a politikát illeti. Egyszeri büfésorban állóként lehet fikázni a Traubit is meg a Coca Cola-t is. De azért ha Csajágóröcsögei Amatőr Szörpkotyvasztár leszólja a Traubit, akkor azért szabad kicsit mosolyogni rajta.

Jó hétvéget!

yotta 2016.06.04. 08:30:02

@Varjú: Csak nem a "volt 168órás" Varjú vagy?

yotta 2016.06.04. 08:35:18

"Ennek ellenére szerintem Szél jobb pártot építhet, mint Schiffer tette, mert jobb karakter -- feltéve, ha egy-két alapvető dolgot valóban újragondol, és mer továbblépni (elsőként úgy bázisdemokratikusan a bázisdemokrácián)."

Szerintem - hangsúlyozottan, csak szerintem -, Szél építhet jobb pártot, de mi a francnak, ha szavazatot ez a szélellelbélelt párt alig kap majd! (egyébként erre én is kíváncsi vagyok, így lesz-e?) Szélt egy hülye karrieristának tartom, semmilyen kommunikációja (direkt és a meta) nem sugallja, hogy a hallgatóság/nézősereg higgyen abban, amit mond! Így viszont nuku szavazat, a többit meg kenheti a hajára.

yotta 2016.06.04. 09:05:52

@high up!: Azt hiszem, nagyon pontos - bár szemét a stílus - a látlelet, szavazat nélkül demokratikusan hatalomra jutni nem lehet!

Ebből a szempontból húzott Schiffer nagyon rosszat és számomra érthetetlent: ha továbbra is így folytatja a Fidesz-kormány, akkor nekünk - eddig Fidesz szavazóknak - a Schiffer pártra voksolás nyújtotta volna a lehetőséget a közügyekbe szóláshoz. Tudom, a közvéleménykutatások ezt a vélekedést nem tükrözik, és jó is lenne, ha ez sokáig így maradna taktikai okokból.

Attól tarok, ezt Schiffer is megérezte és megrémült a majdnem biztos miniszterelnökségtől, oszt gyorsan lelépett. Csak a miért, talány...

l ember 2016.06.06. 07:12:07

érdekelne, a párt osztja -e a bázisdemokráciáról alkotott véleményed

És hogy valamiről nem tudsz, az nem jelenti azt, hogy nincs

lehetmas.hu/wp-content/uploads/2014/02/AZ-LMP-V%C3%81LASZT%C3%81SI-PROGRAMJA-2014-teljes1.pdf

lehetmas.hu/wp-content/uploads/2014/12/Kiut_a_valsagbol_2015.pdf

Amikor tőletek érdeklődtem hasonló dokumentumokról, a soft verzióra az volt a válsz, hogy majd lesz, a hard verzióra, meg hogy akkor kegyeskedtek elénk tárni, ha már megkaptátok a szavazatunkat

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.06.06. 08:13:45

@l ember: ezek dokumentumok teljesen irrelevánsak, teljesen mindegy, egy párt mit szeretne láttatni magáról, ha egyébként a nyilvánosságban csak azt tudni róla, hogy már a neve sem stimmel -- olvasd el az utóbbi napokban az elempéről megjelent cikkeket, interjúkat, ugyanazt mondják nagyjából, mint én, leginkább fölösleges volt megírni ezt a cikket, mert hacsak nem harcore elempés valaki, pontosan érzi ezt a pártjáról .. a bázisdemokrácia nem kenyerünk, mert az államra vonatkozik, a mi kenyerünk a közösségek

l ember 2016.06.09. 12:49:36

milyen közösségek?
süti beállítások módosítása