Magyarország szép ország, A Balaton-felvidéknél kevés szebb természeti környezet van a világon, a városaink nem csúnyábbak, mint az európai átlag, Budapest viszont a méreténél, elhelyezkedésénél, hangulatánál fogva, illetve a meglehetősen gazdag kulturális programjainak köszönhetően felveszi a versenyt bármelyik fővárossal. Akinek van egy háza, munkája, bizonyos igényessége, és havi egymilliója -- na és persze ki tudja zárni a politikát -- az jobban tud élni Magyarországon, mint a Föld felszínének 99%-án. Ez egy olyan ország, amelyik vagy megtartja a népet, vagy folyamatosan visszahúzza (a nagy részüket biztos).
Orbán pontosan tudja ezt. Tudja azt is, hogy ezt folyamatosan tudatosítani kell, sőt rá is kell játszani egy kicsit (nem nagyon), és ha övé ez a pozíció, akkor ki mehet ellene? Orbán titka a nemzeti érzés ápolása: az érme egyik oldalán a győztes nemzet illúziójának keltése, a másik oldalán a nemzet "megvédése" az idegen földtől, népektől és érdekektől. Ami a focinak a stadion, az Orbánnak az EU; aki a mindenkori ellenfél a fociban, azok a "ballibek" itthon, Brüsszel Európában, Soros a világban: a lokális, a regionális és a globális harc megannyi terepén. Hogy miért kell erről az evidenciáról enyhén lengyellászlós posztot írni? Mert még mindig nem világos Orbán ellenfeleinek a narratíva kidolgozottsága és kompakt volta. A stadionok nemcsak az ellopható pénzek meg Orbán személyes szenvedélye miatt épülnek, hanem a politikai narratíva érdekében, olyan érzelmi támpontot adva (ha tapasztalatit nem is, mert senki nem nézi a meccseket) egy nemzet sokrétű harcának, amelyet mindenki ért, az is, aki nem ért a politikához. De pontosan az a tény, hogy Magyarországon két dologhoz ért mindenki, a focihoz és a politikához, teremt egységet azok között, akik "nemzetben" gondolkodnak. Megtoldva a városrehabilitációkkal, amelyek a siker látványelemei (megint csak amellett, hogy kényelmes pénznyelő csatornák is), elsősorban a tehetősebb rétegek szeme előtt, de nem elzárva a szegényebbektől sem.
A "megvédtük a nyugdíjakat, a földet, a rezsicsökkentést, a magyarokat az IMF-től, Brüsszeltől, a migránsoktól" akkor is vállalható narratíva, ha nagyrészt hazug, mert közösséget teremt, és felhúzható egy ismert kultúra (a mindig nagyszerű, de mindig védekezni kényszerülő magyar nemzet) DNS-ére, amelytől a magyarok többsége még akkor se tud szabadulni, ha (egy részük) racionálisan legyőzi magában Orbánt. A (nagyrészt) hazug narratíva értéke jóval nagyobb annál, amire akár az elvont emberjogi-alkotmányos, akár a materiális ellenérvek képesek. Sőt, rossz hírem van: a korrupció maga is a magyar nemzet fölényének és győzelmének bizonyítéka az idegen intézményes struktúrák felett (vö. Magyar Narancs-effektus). A stadionok, a sajátjaink korrupciója, és a politikai harc újra és újra berendezett csataterei egyetlen politikai narratíva részei. Amihez még csak távolról foghatót sem tud az ellenzék. Sőt ennek se nagyon érti a lényegét. Azt sem érti, hogy a következő győzelmi terep a szegénység felvállalása lesz a korrupt (sic!), materialista Nyugattal szemben. Az ellenzéknek nincsenek érvei. De legfőképp nincs, ami még fontosabb.
