1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.03.17. 10:44 HaFr

Összegzés -- videók előtt

Az elmúlt nagyon sok poszt összegzése gyanánt, videók előtt, helyzetjelentésként.

Baloldali liberális barátaim -- tisztelet a kivételnek -- nem vetnek számot azzal, hogy Magyarország népének egyetlen legfontosabb összetartó ereje a nacionalizmus (az államelvűséget megelőzve). Azért nem tudna ez a nép menekülteket, sőt cigányokat sem integrálni, mert nem ismeri pl. az alkotmányos patriotizmus, az emberi jogok, a humanizmus, a piacgazdaság integráló erejét -- és abban, hogy a nacionalizmus maradt a legfontosabb integráló erő, a baloldali kormányoknak is felelősségük van, mert a másik erőt, az államelvűséget, nem az autonómiák fejlesztésére és a szabadság szemléleti keretének hathatós kialakítására használták fel. Most itt állunk az etnicista, prekapitalista, félig sült nacionalizmussal mint az identitásunk főerejével, és ilyen körülmények között a migránsok befogadása szükségképpen az abszolút nemzethalál érzetét kelti túl sok emberben -- az említett okoknál fogva. Legalább idáig kéne elhatolni a gondolkodásban, nem egyszerűen mantrázni az itthon jórészt gyökértelen normákat, hanem jobban megalapozni a képviseletüket. Ugyanezen ok miatt kellene megbarátkozni azzal, hogy a Fidesz után (vagy mellett) itt a Jobbik és a polgári konzervativizmus között kell majd választani -- illetve aki az utóbbira szavazna inkább, az tegyen is valamit érte. Pl. jöjjön a PKP-ba.

A nacionalizmus és az államelvűség a magyar politika kulcsai -- még ha a nacionalizmust fontosabbnak tartom is. A mai nacio-szocio kombó legyőzhetetlen, illetve ha hanyatlik, akkor az a mérhetetlenül gyenge, korrupt kormányzásnak a következménye, ami nem következik egyenesen belőle. (Szaggatott vonallal igen.) Ha a kormányzásképtelenség és a korrupció végül legyőzi a nemzeti szocikat (aka Fiatal Demokraták Szövetsége), akkor még mindig nem tudjuk, hova megyünk, mert a másik oldal uralomra jutásával mindössze annyit fogunk látni, hogy szembefordul egymással az etatizmus és a nacionalizmus ("a haza nem lehet ellenzékben") -- a mai baloldalnak nem telik többre ennél. Fogalma sincs a nemzeti modernizáció feladatáról, lépéseiről. De hogy ez ne történhessen meg, a nemzeti szociknak létérdekük a migráns- és EU-ellenes nacionalizmus folyamatos korbácsolása, és amíg ezt valamennyire is hitelesen csinálják, addig alig lehet olyan szociális/szakmai elégedetlenség, amely veszélyeztetheti az uralmukat. Mire ez a veszély valós lesz -- a nacionalizmus kifullad --, addigra az ország versenyképessége már romokban lesz. A magyar néplélek olyan csapda, amelyben éhen hal a "gazdatest".

Ha ezt nem akarjuk, ismétlem, versenyképes erővé kell tenni a PKP-t, amelyben minden ellenzékinek feladata van. A PKP nemzeti modernizációs álláspontja a magyar modernizáció másfél évszázados -- elakadt -- hagyományának legpontosabb örököse, meggyőződésem szerint -- amelyeket a blog egésze és a fenti érvek is alátámasztani hivatottak -- a legjobb, ami ma ebben az országban politika címén elképzelhető és kapható. Már csak csinálni kell.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr298489126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2016.03.17. 14:47:38

Akad más párt is, amelyik szintén a tanarak mozgalmára rárepülve akar toborozni és növekedni. Nem tennék rá nagyobb összeget.

modernmagyarorszag.blog.hu/2016/03/16/nyilt_level_a_pedagogusoknak#comment-form

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.03.17. 14:48:50

@borzimorzi: más párt -- melyik az egyik? Merthogy nem a PKP, az biztos

borzimorzi 2016.03.17. 16:01:43

@HaFr: A MOMA a másik, olvasható a linken. A PKP-ba való beléptetést a fenti poszt e mondata szolgálja: "Pl. jöjjön a PKP-ba." Annyival tisztességesebb a szerző, hogy nem direktben ment oda agitálni a tanártüntire, mint a MOMA, hanem tiszteletben tartotta a rendezvény deklaráltan pártsemleges jellegét. Csak a tanártüntik eredményeképpen általánosságban megnövekedett közéleti aktivitásra repül rá, ami rendben van. Ezért is nem a MOMA a favoritom.

Ettől még nem fogadnék nagy összegben arra, hogy bármely létező pártnak sikerülni fog a közelmúltban megnövekedett közéleti aktivitást, a felpezsdült politikai diskurzust a maga javára fordítani, sok új tagot szerezni stb. Kívánom, hogy sikerüljön pl. a PKP-nak, de a reális esélyét nem látom bizonyítva. Egyelőre.

Üdv:
b

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.03.17. 16:26:38

@borzimorzi: a PKP nem repült sehova, sőt még csak én sem -- aki írtam ezt a bejegyzést. A nevem Béndek Péter -- nem PKP. Plusz a poszt teljesen másról szól. Ezt olyasvalakinek kell magyaráznom, aki folyamatosan szövegekkel foglalkozik?

tamas11 2016.03.17. 16:40:35

Az a forma, amelyben megszólíthatók a tömegek (mekkora is lenneés hol is örvénylik az a tömeg?), az nem oktatási fórum, nem iskolahálózat (ahhoz nem is férnél hozzá most), és nem klubszerű szervezet, hanem olyasmi, mint egy szerteágazó gazdasági- szociális alapítvány, amely oldódik a közéletben. A létező ilyesféle formációkat nevezhetjük civileknek, de a velük való
kommunikációhoz mindenképpen tudni kell, hogy kik az alanyaink? Vannak is már, vagy kéne lenniök?
Apropó!
Például a fiatalokkal mi lesz? Nélkülük nem lesz semmi... Érdekeik, aktivitásuk, energiáik, szervezhetőségük nem mellőzhatő. Progressziótüneteik nekik vannak, és főleg , a jövőt tervezve, nekik lesznek leginkább..
Kifelejteni őket a jövőképből?! Ők nem maradhatnak csak egy hiteles hivatkozás!
Vagy példáuél lehet e a nőkről, mint célcsoportról gondolkodni? Szerintem kellene - ezzel a társadalom FELÉT meg lehet szólítani, amivel a fidesz , hogy úgy mondjam, adós maradt, sőt, rosszul próóbálkozik. Ki a fidesz Dúró Dórája? No és a PKP-é?

És továbbmenve: szövetségeseink vannak e? Ezek hiánya rossz bélyeg, azt jelzi, hogy egy törekvéshez nem választódnak ki hasonszőrűek...
Rosszabb változat azon filózni, hogy odamehetünk e hozzájuk, ha az utcán tüntetnek éppen.

Tudom, szociáldemokrata természetűek ezek a szólamok, de nem is baj, teljsen felesleges hozzámondogatni a konzis tutit, a saját mantrát, mert annál mindig felmerül az értelmezési nehézség, aztán értelmezési vita. A tisztázó elmélet hozadéka sallang, vagy kolonc. Cselekedet, aktivitás nem kapcsolható hozzá, elhal azon, hogy rosszul , vagy sokféleképp magyarázatik.
Hiába tetszik néháy embernek, második lépésben már nem lehetnek ők a PÁRT...
Arcot kéne növeszteni, Egyet, sőt többet is. Fehér Balázs vagy Nagy Tamás?
Alkalmasak erre? Akkor miért nem úgy lép(nek) fel?
Nem folytatom. Az, hogy be lehet lépni a PKP-be- nem elég indíték. Még az sem, amit Béndek korábban mondott-írt - noha volt olyan, hogy a politikusság , a szervezett köz szereplés sajnos-kerete mégiscsak egy-egy párt.
Rosszízű rárepülés helyett most aktíválható lenne (az lenne?) a PKP oktatáspolitikai, már létező koncepciója, azaz kormányprogramja. Ki annak a gesztora, referense, felelőse? Mire vár? Mit gondol, hol a felpezsdült politikai diskurzusban az ő helye?

borzimorzi 2016.03.17. 16:45:14

@HaFr: A szöveg a kontextusban él, mint ahogy a hal a vízben. A közpolitikai és pártpolitikai tárgyú szövegek az aktuális közéleti viszonyok összefüggésében értelmezendők. Az újságírói műfajok közül alig akad olyan, amelyikre ez ne lenne fokozottan jellemző.

Ha tehát valaki egy aktuálpolitikai szövegben kifejezetten egy pártba való belépésre buzdít, azt az olvasók zöme úgy fogja értelmezni, hogy a szerző szerint a közelmúlt eseményei alapján ez különösen időszerű. Sőt akár úgy, hogy ez a legidőszerűbb. Különben a szerző miért pont ezt választotta volna témájául az adott napon? A témaválasztás önmagában is állásfoglalás.

Nem kell nekem elhinni, elég megnézni az állami tévé műsorát március 15-én. Egy vágókép nem sok, annyit sem mutattak élőben a tanártüntetésről. Viszont szép hosszú snittekben időztek el egy erdélyi református templomocska írásos terítőjén, amelyet az úrasztalára illendően felterítettek a jeles napon. Alkalmam volt végigélvezni egész nap full hangerőn, mivel apukám rosszul volt, így nála töltöttük a nap nagy részét, hiszen egyedül még kimenni sem tudott.

A politikai filozófia persze más terep, sokkal időtlenebb, nem aktualitásokhoz kötött. Ez a szöveg itt fent nem ilyen. Hanem aktuálpolitikai és pártpolitikai tárgyú.

Nem könnyű a popszakma...

De nem is okoskodom itt tovább, estére munka várható.

Üdv:
b

Üdv:
b

2016.03.17. 16:47:21

a nacio-szoci kombó érvekkel legyőzhetetlen, de ! tetemes a bűnlajstroma(és ez sok nyilvántartásban elérhető, vannak bizonyítékok is). én csak abban látom az elmozdulás lehetőségét, hogy a közszférában, igazságügyben szövetségeseket keresni és ott megpróbálni ellenállást teremteni, mint az olaszok Berlusconi ellen.
ha ez nem mukod, ha a Ludovika már megacélosodott a közszférában, nincs fideszváltás.
Nem lehet a semmiből tömegbázist építeni és hol a gazdasági háttér?
a fidesz nem a semmiből hozta ezeket létre, de nem is elvi alapokon teremtette meg a magáét, még ha akkoriban hangoztatott is ilyeneket.
Szerintem azt tökéletesen tetszett leírni és azzal nem kis részben ők is tisztában voltak már a fülkerendszerváltás előtt is, h mi határozza meg itt a többség identitástudatát.

explanatus 2016.03.17. 21:37:26

@tamas11: A Fidesz a hatalommegtartási útkeresés során egyszer csak fölfedezte magában, hogy (nagyon) magyar. A korona -jogos- áthelyezése a Parlamentbe, a kokárda, a székely zászló olyan dolgok, melyek nem-hívők egyetértésével is találkozott. A baloldal pártjai a mai napig nem tudnak mit kezdeni ezzel. A Jobbik népszerűségének is egyik oka ez a -mi magyarok- érzés még a Fidesztől is erősebb megjelenítése. A kerítésben, hogy mi megvédjük a magyarokat a nem Fidesz hívők érzéseivel is találkozott. A baloldal kényszeres válaszai közül egy sem ment addig, hogy kimondták volna „én is magyar vagyok”.

A Fidesz magyarkodása, ha jobban mögé nézünk pusztán a jól eltalált szólamok szintjén mutatkozik meg. A görcsös „magyar-keresés” itthon és a világban erre utal, hiszen a külföldön dolgozókra valahogy nem terjed ki a magyarok érdekeinek megvédése, hiszen még Cameron magyar munkavállalókra hátrányos megkülönböztetését is mint sikert tudták eladni.

Azt kérded a fiatalok hol vannak. Egy részük beállt (valamelyik) sorba. Ezt jól látni az önkormányzatok körül forgolódóknál. Egy nagy rész gyűjti a pénzt a svájci alapú hitel csapdából való kiszabadulásra valahol a nagyvilágban, egy részük, akiknek nincs lehetőségük, módjuk erre közmunkásként csiszolja fényesre a foglalkoztatási statisztikát. Van egy magyar viszonyok között jó módban élő rész, amelyik időnként villog a mobiljával, kockás inget ölt, de politikai párthoz egy istennek se csatlakozna. Ők az interneten fölnőtt generáció, akik, ha lehetne az ebay-on rendelnének maguknak pártot és klikkelnének egyet az egérrel választáskor. A gond ezzel az, hogy mi itt még nem tartunk. A hivatalok ügyintézési szokása múltszázadi. Jó esetben lehet interneten előre időpontot foglalni, aztán személyesen, vagy írásos meghatalmazás alapján családtag mehet személyesen a nagytiszteletű hivatalhoz, ahol kiállítanak már számtalan helyen meglévő adatról egy igazolást.

Ez is megerősíti a fönt írtakat, hogy csak szólamok szintjén magyarkodnak, hiszen magyarok millióinak életét nehezítik nem XXI. századi ügyintézési módszerekkel. Végül, nem igazán várható, hogy fiatalok, kockásingesek, „londoni mosogató és pizzafutár bölcsészek” tömegével jelentkeznének egy politikai pártba. Annak ellenére nem, hogy tudják nincs más mód arra, hogy érdekeiket érvényesítsék csak és kizárólag úgy, ha egy érdekeiket védő politikai pártot besegítenek a hatalomba. Ezért a PKP országos médiában való megjelenése nem kívánt mellékhatása a demokráciának, amit eddig sikeresen meg tudtak oldani. Ebben óriási szerepe van a média egy részét birtokló baloldalnak. Így marad egyetlen lehetőségként az internet.

2016.03.18. 09:08:53

@explanatus: ez is elég pontos leírás. mondjuk a magyarságot érte már 1 - 2 sokk annak következtében, hogy elhitte és a vezetői pedig minden igyekezettel elhitették vele, h Magyarország az egy külön bolygó(ráadásul körülötte forog a világ :D)
a következő sokk már vagy túl nagy lesz, vagy esetleg sikerül a keleti nyitás fejleményeként átigazolni Ázsiába
akár úgy, mint valami ázsiai szövetségi rendszer európai testet öltött enklávéja.
kérdés ki veszi meg, ki ad annyi pénzt érte, hogy itt tartsanak fönt egy miniázsiát? Azerbandzsisztán (sajnos :P) Európában van.

tamas11 2016.03.19. 14:19:29

@explanatus:

Egyetértek veled, csak a végkövetkeztetés nem teszik.

Nem fejtettem ki érvelésem (helyzetképem) minden részletét, azt a gondolkodókra bíztam. Ami téged illet, nem volt hiábavaló:
jó veletek együttlenni a monitoron, mert te megérted, amit idehányok, Borzimorzi pedig hozzá megírja, nagyon okosan a kitágított kontextus értelmezést, mintegy figyelmeztetve rá. Valójában szó sem esik direktben a lényegről: hogy a PKP szavazóbázisát keressük vagy hiányoljuk, valamennyien.

Én a fenti írásomban érintettem azt a szervezetet ( formát? ) ahol az üzeneteink hitelasen eljuttathatók lennének. Nem direkt politikaiak, hanem civilek és/vagy gazdasűgi tevékyenységre hajazó egyesületek, szövetkezések hálózatán át. Nekünk is kellenének gazdakörök, gizda helyett, és kell polgári kör is, mert miként néz ki az, hogy csak másoknak van, azoknak, akik elsinkófálták újfent a polgárosodást?! Az üzenetnek és a célcsoportnak szeretnie kell egymást.
Példát kettőt mondanék, az egyik Hegedűs (sajnos) Zsuzsa , aki országos prvivát csirke és vetőmag exportálásaival tízezernyi családhoz juttatta el a szándékot meg a magot, csibét, kajával megvezetve a konstruktív kapcsolatokat.De aztán nem éltek vele a "felek". azt hitték a csibére, hogy az hal, és nem háló. A másik balsiker-történet is kétértékű: a keletmagyarországi szociális szövetkezetek esete, ahol 2,7 milliárd forintnyi munakhely-létesítési (EU) pénzből ki is fizettek valamennyit (kb a negyedét), csomó embernek (munka semmi)a többi pénz eltűnt... (ennek megint csak beceneve a MUTYI, valójában ordenáré nyílt tolvajlás, feljelentési kötelezettség helyett).
Ezekből látszik, hogy nem létező kommunikációs csatornákra kéne bíznunk a pőre,de érvényes üzeneteket, amik attól érvényesek, hogy kollektív cselekvésre hozzák létre már a "csatornát" is: például egy munkalehetőséggel is felszerelt organizációt.. Ott nincs kapcsolattartási gond és hitelességi deficit sincs ha nuku a belső korrupció, az politikai üzenetnek is elég. A PKP egyéni faültetési felhívása ebben is jelképes volt: MIÉRT EGYET kellene ültetni ,ha az erdő hiányzik?
Be kéne fejezni a konzervativizmusversenyt, a pártblogon is épp ezen agyalog egy új fiú, mint aki elkésve beállít a piknikre, hogy ő majd hozza "A" süteményt...

aeidennis 2016.03.20. 21:43:07

@tamas11: A konzervativizmusversenyt úgy lehetne a leggyorsabban befejezni, ha a párt honlapján legalább lenne egy összefoglaló, hogy mitől konzervatív ez a párt, mit szeretne konzerválni, és kik a példaképek. Pillanatnyilag semmi ilyet nem találni se blogon, se honlapon, így az embernek fogalma sincs, hogy mi köze van a párnak Dessewfy Aurélhoz, ifj. Andrássy Gyulához, Sigray Antalhoz, vagy éppen Mindszenty Józsefhez. Ellenben lehet olvasni inkoherens ostobaságokat egy magyarországi jakobinus-szimpatizánsok által kirobbantott polgárháború évfordulójáról.

unionista᠍ (törölt) 2016.03.21. 12:08:14

@aeidennis:
a pkp neokonzervatív. ők nem a magyar hagyományokból indulnak ki. hanem úgy képzelik, hogy van a nyugati fejlett világ. annak a gazdasági alapja a szabad piac és a szabad tőkepiac. annak a kulturális fundamentuma a zsidókereszténység. és erre kell alapozni. polgári ~ zsidó, konzervatív ~ keresztény párt. ennek a baloldali megfelelője az mlp. ami azt mondja, hogy a keresztény vallás helyébe a világiasságot kell emelni. a zsidókeresztény fundamentumból a kereszténységet kihagyni.

egy modern polgári konzervatív párt azt mondja, hogy egy országban sokféle hagyomány van jelen. és a kereszténység arra való, hogy ezeket keresztezzük. sikerekes keresztplatformokat kell létrehozni a helyi társadalmakban. a pkp kiindulási pontja nem ez.

egy valódi nemzeti liberális párt azt mondaná, hogy a szabadságot a szomszédos népekkel együtt kell kivívni. és a magyar sajátosságokból adódóan a nemzeti érdekeinket időnkét a szomszédainkkal szemben érvényesíteni kell. ehhez kell egy szövetséges. ők hagyományosan dunai németek. és ebből következhet valamiféle kiegyezés. egymást metsző kultúrkörök vannak. és ezeket kölcsönösen el kell ismerni. közös védelmi politikára van szükség, stb.

magyarországon jelenleg képtelenség ilyen pártokat létrehozni. csak úgy lehet ha a fasiszták előzetesen hatalomba emelődtek. mert szükség van elszámoltatásra: volt politikusok, földbirtokosok, egyes gyáriparosok (oligarchák), szakszervezeti vezetők, egyes jogvédő szervezetek. az embernek van egy olyan érzése, hogy ez egy nagyrészt zsidó és kisebb részben cigány wirtschaft. és velük szemben leginkább "nácikat" kellene betolni. nyilván mindenféle erőszaktól mentesen. csak ugye velük nem lehet kormányozni. se belpolitikai, se külpolitikai értelemben. mert ebben az esetben elszabadulhat a pokol és könnyen összeomlik az ország. civil szervezeteket se lehet létrehozni, mert ugyanez a csoportosulás ezt is lejáratta. innentől kezdve pártpolitikában maradnak a nemzeti kötőjel szocialisták. akiknek ha kevés eszük van, akkor schiffert betolják államfőnek. mert így kevésbe lehet őket antiszemitizmussal vádolni. egy vona-schiffer együttműködés egy kutya-macska barátság. sehová sem vezet. a pártpolitikán kívül maradnak a független kezdeményezések és a helyi csoportok. amit korábban az lmp hirdetett meg. de nem így működnek.

tamas11 2016.03.21. 17:14:41

@aeidennis:
A konzervativizmusversenyt úgy lehetne leghamarabb befejezni, ha nem hinnéd magad mértékadónak, koherenciabajnoknak.
Ismerned kéne a téma előéletét EZEN a blogon is, tudod, HAyek FRiedrichet a blog tetején, meg aztán a 800 béndeki fejtegetést. A korszerű értelmezés nem historikus, a történetiségben a lassú gondolkodók vígasza az ál-okság.

aeidennis 2016.03.21. 20:52:44

@tamas11: Tegyétek meg, hogy ezt kiírjátok a honlapra. Aki pedig végigolvassa a 800 béndeki fejtegetést vendégem egy sporszeletre.
(Amúgy nem tudok elképzelni ennél jobb módszert arra, hogy konzervatív embereket elüldözzetek jó messzire a pártotoktól.)
Minden jót!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.03.21. 21:22:19

@unionista᠍: khm,, számtalanszor megírtam, legutóbb ebben a posztban -- igaz, te bevallottan nem olvasod a posztokat,ami alá kommentelsz -- hogy a magyar rögvalóságból indulunk ki, de való igaz, nem ugyanitt akarjuk végezni. @aeidennis: A poszt nem történeti fejtegetések céljából született, bár van történelemtanári diplomám is, és néha megemlékezem Széchenyiről és kisebb jelentőségű utódairól, ezeknek az elvei érdekesek csak nekem. Haza és haladás, nemzeti modernizáció, piac és társadalmi kompetenciák, szabadság és közösség, illetve ezek mai keretei és mechanizmusai -- a többit meghagyom pl. neked, írogass csak.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.03.22. 06:57:48

@unionista᠍:

"nyilván mindenféle erőszaktól mentesen."

Te már kifejtetted, hogy a szövetségeseket is kényszeríteni kell; tőled az erőszakmentesség igencsak hamisan hangzik.

2016.03.22. 11:53:41

@neoteny:
a kény nem feltétlen jelent erőszakot. ahogyan a kéj vagy a kedély lehet kegyes, kegyelmes és kegyetlen. ez alighanem a ki, kié kérdéssel van kapcsolatban. mint a kies és kietlen. és ebből lesz a kedves, kedvetlen, kedvtelen, kedvenc. érti-e kend?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.03.22. 13:34:15

@unionista᠌:

A részedről szokásos bullshit. :)

unionista᠌ (törölt) 2016.03.22. 14:35:31

@neoteny:
ezek a viták arról szólnak, hogy a közélet inkább férfias vagy inkább nőies legyen. elolvasod, hogy adott esetben a (német) szövetségi kormányt kényszeríteni kellene. és ezt úgy próbálod beállítani, hogy a szegény kis németeket belelövik a dunába. és ilyenkor kezdődik a vita a homokozóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.03.22. 15:17:08

@unionista᠌:

"adott esetben a (német) szövetségi kormányt kényszeríteni kellene"

Amihez erőszak szükségeltetik.

A többi csak bullshit.

unionista᠌ (törölt) 2016.03.22. 17:10:38

@neoteny:
miért is?

unionista᠌ (törölt) 2016.03.22. 19:21:32

@neoteny:
aki állít valamit az bizonyítson. ez a bizonyítás kényszere (!)
hu.wikipedia.org/wiki/A_bizony%C3%ADt%C3%A1s_k%C3%A9nyszere

neoteny · http://word.blog.hu 2016.03.22. 21:59:35

@unionista᠌:

Valóban; te ezt állítottad:

"és ezt úgy próbálod beállítani, hogy a szegény kis németeket belelövik a dunába"

Bizonyítsd, hogy én ezt mondtam.
süti beállítások módosítása