A tömegdemokráciában kormányzóerővé válni két összetevőn múlik: a nyilvánosság szerkezetén és a narratívák (történetek, elbeszélések) erején. Csak másodlagosak ezekhez képest a tényleges sikertényezők, a mérhető javulás, gazdagodás, jólét, a boldogság egyéb faktorai.
Mármost a magyar emberek semmivel sem hülyébbek, mint bármelyik másik nép, arra szavaz, aki a legjobb narratívát adja a leghatékonyabb propaganda mellett. Ez Orbán. Aki ezt jól csinálja. De létezik legalább olyan erős narratíva, mint az ő etnicizmus és a hadiállapot között oszcilláló nemzetvédelmi világa; ez pedig a sikeres nemzet világa, amelyet Orbán pedzegetett az elején, de mivel kormányozni nem tud, illetve egyéb preferenciái vannak (meggazdagodás, mások kisemmizése, bosszú), a sikeres nemzet lehetősége kikopott a saját narratívájából -- de jól tette, mert az államelvűség, valamint a Nyugat, a piac és a liberalizmus lenézése (ezek értő kritikája helyett) biztos receptje a versenyképtelenségnek és a sikertelenségnek.
Ezen a blogon több lépésben foglalkoztam már egy sikeres ország koncepciójával, és ezt megfelelő narratívába is tudom helyezni, ami mentes az idegen szavaktól és a ballibezésétől -- noha egyébként mindkettőt nagy kedvvel teszem. Itt csak annyit akarok mondani, ez a narratíva megfelelő nyilvánosság mellett (tehát a nyilvánosságban való legalább olyan szisztematikus megmutatkozás mellett, mint az Orbáné) nagyon hamar a nemzetvédelmi narratíva vetélytársa lehetne. Ezzel leginkább azt akarom aláhúzni (még egyszer), hogy a magyarok nem hülyék. Viszont nem is béljósok, és nem fognak arra szavazni, amit nem ismernek, és nem kerül közel a zsigereikhez.
Nem véletlen, hogy Orbán foggal-körömmel harcol a nyilvánosság feletti uralomért. (Érthetően) a nyilvánosság nélkül Orbán sem létezne, ezért a nyilvánosság feletti ellenőrzéssel semmi mást nem akar elérni, minthogy senki más ne lehessen valaki. Ezt hívják teljes unfair politizálásnak, magyarul diktatúrának. A diktatúra manapság sokkal finomabban működik, mint azt a polgárok 98%-a érzékeli, nem kell fekete kocsikban elfurikázni (egyelőre) a pártvezetőket. Elég nem hagyni őket szóhoz jutni -- illetve elérni, amire pl. Juhász Péterrel kapcsolatban hajtanak, hogy a folyamatos akciózással nevetségessé váljanak.
Orbánnak létrehoztak a századvéges-finkelsteni tengelyben egy (ideahaza) versenyképes narratívát, amihez csaknem kizárólagos nyilvánosságot teremtett magának. A "tehetsége" nagy része ebből áll -- a tagadhatatlan politikai érzéke és Európa folyamatos tehetetlensége biztosította legitimitás mellett. Kár, hogy azok az ellenfelei, akik a saját sajtójukban legalább nyilvánossághoz jutnak képtelenek egy narratívát felállítani, és képtelenek mindenekelőtt lelépni. Félreértés ne essék: az orbánizmushoz ugyanis kell még egy dolog a narratíva, a nyilvánosság kontrollja, és Orbán személye mellett: az ellenzékiség intézményrendszere (politikusai, sajtója, értelmisége). Ez utóbbiak legalább olyan fontos garanciái a rendszer rendíthetetlenségének, mint az előbbiek. Ami összességében némileg megnehezíti a helyzetünket, ha nem is képes ellehetetleníteni. Végtére is: én és a PKP legyőzhetjük Orbánt, más -- aki most a porondon van -- nem. Ha magukba néznek egy őszinte percükben, maguk is tudják.
