Szerencsére, ha megkésve is, de a magyar futball világraszóló eredményt produkált: megverTÜK a norvégokat, közelebb jutva az EB-n való részvételhez, ami nem tudom, hány évtizede nem történt meg -- mármint, hogy kijutotTUNK volna az EB-re.

Mármost természetesen a futball nemcsak Orbán kedvenc sportja, de Rákosié is, és egyébként is Puskás Öcsi, aki átível. A magyar foci minden diktatúránkban vér- és mocsokfokozattól függetlenül a nemzeti cirkusz része, politikai misszió, a kenyér mellett az egyetlen betevőnk. A nemzeti tizenegy a mai Hungáriában (non est vita, nincs vita) fontosabb politikai szerepet tölt be (stratégiailag), mint a nemzeti kormány. Mindkettő Orbán kinövése, fából erős ága, a hivatása elzavarni a károkozókat. A foci egyszerre sport (szórakozás), biznisz (korrupció), és hatalom (nemzetvezetés). Az erős nemzet az erős focijáról ismerszik meg, és mi stratégiailag erős nemzet vagyunk -- ha a perspektíva egyelőre a homályba veszik is. Sok oka van annak, hogy a tömegsportok itt támogatást kapnak, de a legfontosabb a hatalmi. És amelyik a legnagyobb tömegeket vonzza, az a legnagyobb hatalmi csábítás.

Aki magyar, együtt örül a győztes válogatottal. Aki magyar, szereti a válogatott győzelméért a miniszterelnököt. Aki magyar, nem nézi, mi kerül az asztalára, hanem örül a vezérünk tehetségének, amellyel megverte a norvégokat. Ezekben a gondolatokban semmi erőltetett és paranoiás nincs, vagy csak amennyire Orbán Viktor az.

Stadionok, foci mint (választható) tananyag, a válogatott, az egymilliárdos sikerpénz, a magyar futball mint nemzeti stratégia és identitás -- a politikai hatalom számára az egész egyetlen csomag, a demokratikus legitimáció járszíja, a néplélek nyakon ragadásának és megtartásának terepe. Nem kizárólagos terep, de együtt a "rezsicsökkentéssel" (valójában növelés és állami korrupció), a multik, a liberális Nyugat és migránsok elleni küzdelemmel, a természetesen magyar vezérkultusszal (az elvont jogi és gazdasági fecsegés ellenében) része az egésznek, mozaikkocka a képben, ami erősíti a kohéziót, erősíti a racionalitásnál messze fontosabb politikai inspirációt: a szenvedélyeket, az érzelmeket, az ösztönöket.

Bosszantóan lassan indult be a sport része a bizniszhez képest, de ha minden így megy tovább, egyre erősebben lehet számítani a nemzetvezetésben is arra az "árnyékkormányra", amit a nemzeti tizenegy jelent. És ki az, aki egy ilyen kormányt meg akarna dönteni?

Aki a magyar futballt és vezetőit nem tiszteli, az a mi népünket nem tiszteli.