Csábító lenne párhuzamot vonni az 59 évvel ezelőtti és mai események között az oroszok vonatkozásában is. De nem teszem, mert az oroszok feléledő birodalmi törekvései egyfelől pontosan érthetők, másfelől nincs az ország orosz megszállás alatt. Bármit, amit teszünk magunkkal, saját döntésünkből tesszük – ha cinikus állampárti propaganda és korrupció között is. De ez sem ment fel a magunkért viselt felelősségünk alól, amiről – ahogy kezdtem – egyre többen lemondanak. Az országról mondunk le, mert nem látjuk benne a jövőnket. Ennél szomorúbb megelevenítését Széchenyi, Kölcsey, és Vörösmarty aggodalmainak – „S a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak. Szemében gyászkönny ül” – kitalálni se lehetne. Lassan már csak a gyászkönnyben nem lehetünk biztosak, ami mások szemében ül.
Mindezek miatt a mai ünnep kettős érzelmeket tartogat nekünk. Öröm és büszkeség egyfelől, amely népünk ezeréves történetének legjobb napjait illeti meg, másfelől szomorúság és önmarcangolás, ami az elmulasztott lehetőségeinknek, a vissza-visszatérő elgyengülésünknek, és az emlékezés kilátástalanságának, az eszme és a tényleges gyakorlat nem csökkenő távolságának szól.
De ami történt, megtörtént. Lezárult negyed évszázad, amely a szabadság illúziójának koraként vonul majd be a magyar történelembe. Nem használtuk ki Európa felfelé ívelő korszakát és a kommunizmussal szembeni megvetés felhajtó erejét. Most újra kell kezdenünk, más alapokon, de a magunkkal kapcsolatos tengernyi tanulság birtokában a szabadság új rendjének felépítését. Úgy is mondhatjuk, az újrakezdés szükségképpen alaposabb és bölcsebb lesz. Nincs kétségem afelől, hogy a szabadság ki fogja vívni az emberiség üdvtörténetében neki rendelt helyet. És ha patetikusan vagy értelmetlennek hangzik is, vagy merőben ellentétes ez a mindennapi tapasztalatunkkal, erőt kell merítenünk valamiből. És mi másból meríthetnénk erőt, mint az emberiség és a nemzetünk legjobb eszményeiből, amelyek között keresve sem találjuk ezeket: elnyomás, rablás, háború, szegénység, érzéketlenség, civilizálatlanság, viszont annál többet ezeket: szabadság, megértés, méltányosság, szellem, műveltség.
(Részlet az október 23-i beszédemből, Szabadság tér, 15.30)