A globális kapitalizmus kiemelte az emberiséget a szegénységből, és elég jelentősen járult hozzá ahhoz, hogy az utóbbi 70 évben elkerültük a nagyobb regionális háborúkat, nem beszélve a világháborúról. A nacionalizmusokkal és a vallási fanatizmussal szemben alapvetően a józan ész és a kiegyezés pártján áll. A világ vezetésében az erős államok mellé felzárkóztak a globális társaságok, amelyek az államérdekeket felülíró szempontjaikkal gyengítik és keresztbe metszik a nemzeti politikai osztályok érdekeit. Ezek a gazdasági társaságok sosem voltak szeplőtelenek, de strukturális hatásuk a világ kormányzásában mégis pozitív: erősödött általuk a hatalommegosztás intézményi rendszere. E társaságok szempontjai -- a részvényesi érdekek, a profit, és a piaci részesedés növelése -- nem engedik, hogy hosszabb távon nemzeti rezsimek szolgálatába szegődjenek vagy diszkrimináljanak identitások alapján; és megfordítva, a nemzeti és szupraállami hatóságok szabályozó politikája révén maguk is ellenőrzés alatt állnak.
De semmi sem ideális. Nem ideális a társaságok fölötti fogyasztóvédelmi kontroll, és nem optimális mindenhol a piaci egyensúly sem. Ám mivel a világban ellátási láncok (tehát a nagy cégek a beszállítóik hierarchiájával együtt) érvényesülnek, és ezért a nagy korporációk befolyása a világban is szupranacionális, ezzel mégis erősítik a társadalmak és kultúrák toleranciáját egymás iránt (miközben helyet hagynak lokális vállalkozásoknak is). Ha nem akarsz elszegényedni, mondják, együtt kell működnöd azokkal, akiktől egyébként vallási stb. szakadékok választanak el. Hogy nem mindenki gazdagszik egyformán? Igaz. Történnek mocskos dolgok? Történnek. Ettől még a lehető legjobb globális struktúrában (a tudások, a hierarchizált piac, a politikai rezsimek, a társadalmak, a vallások és kultúrák, a normák és a kockázatok versenyében) a globális társaságok szerepe elengedhetetlen és üdvözlendő. Főleg, ha a szabályozott piac működik. Márpedig, ahol egy Tesco és egy VW széteshet, illetve a legnagyobb társaságok ezres listáján jóval kisebb az állandóság, mint a Fidesz élén, ott működik.
Sokan (nacionalista politikusok) a társaságok előretörését és a világ hatalmi átrétegződését a nemzeti kultúrák romlásaként élik meg; és a maguk szempontjából biztos igazuk van. Egy ország, ahol egy nagyobb multi megszervezi a verseny és az együttműködés kultúráját, már nem ugyanaz az ország, mint amelyben a legfőbb érték az etnicista alapú kohézió, az önellátó közösségek kert-Magyarországa, és a hazai gyártású romantika. Ebben van veszteség is, valódi veszteség is. De sokan esnek az idealizmus tévedésébe kétszeresen is. Egyrészt azzal, hogy valahol mélyen azt hiszik, van az emberiségnek olyan ideális állapota, amelyben az anyagi jólét, az emberség, a kulturális autenticitás, a demokrácia, a világbéke, és még néhány dolog mind szavatolható. Nincs ilyen. A másik, hogy úgy vélik, a saját álláspontjukat megérné univerzálisan érvényesíteni -- és ezért hajlamosak a politika és az eszmék versenyét is korlátozni. Rosszul teszik: a saját álláspontjuk (bármi legyen is az) már az első pontból következően sem lehet tökéletes. Mindig számolni kell veszteséggel, amit elszenvedünk miatta.
A liberalizmus bukását hirdetni és elősegíteni is ostobaság. A liberalizmus -- szemben a rasszizmusokkal, a vallási fanatizmusokkal, az autokráciákkal, és további "autentikus" népi elhülyülésekkel szemben -- jobbára értéket hozott a világnak, ahol pedig tévedett, 1) a kereszténységgel szembeni "felvilágosító" harca, és 2) az individualizmus és a piac kiemelése az erkölcsi kontextusából, nem igazolja a gondolatjelek közé tett retteneteket.
Mindazonáltal, aki nem tudja megőrizni a saját kultúráját (hitéletét, erkölcsi rendjét, szellemi igényességét) a saját berkeiben, ne a liberalizmust hibáztassa ezért. Nem kötelező McDonald'sba járni, RTL Klubot nézni, és korruptnak lenni. Nem kötelező videójátékot játszani a színjátszókör látogatása helyett. A saját igényességét és értékrendszerét mindenki maga alakítja. A gondolatjel közé tett rezsimekkel szemben a liberalizmus mégis hagyja, hogy ez az alakítás -- a döntések szintjén -- szabadon folyjék. A konzervativizmusnak éppen ezért csak a liberális (vagy polgári) demokrácia keretei között és kultúrájában van értelme: ebben feladat. Tradicionális közösségekben egyfelől, autokráciában és a fanatizmusok keretei között másfelől a konzervativizmus értelmezhetetlen. Ott ugyanis az ember nem tehet konzervatív választásokat. Ott mások választanak helyette.
A konzervativizmusban azonban a piac nem cél, hanem eszköz. Ezért elvárásokat is támasztunk vele szemben. A cél pedig a kulturális és társadalmi egyensúly, ennek részeként pedig a társadalmi kompetenciák olyan növelése, hogy minél több ember tudjon értékteremtő módon bekapcsolódni a piacgazdaságba.
