Így augusztus 20-a táján minden politikusból kibújik a történész, a szentistvánspecialista noch dazu, amivel semmi baj az ég-világon, hiszen Magyarországon mindig is a politikusok írták a történelmet, bolond lyukból kelnek a bolond mítoszok, olyan is a történelmi megértésünk.
Pedig ha ebben az országban rend lenne, vagy legalább hinnénk, hogy lehetne, senki se akarna Szent István levágott (állítólagos) félkezéből tenyérjóslást mímelni, a "szellemét" magyarázni meg a nyomába érni, mert mindenki tudná, hogy aki így tesz, az fajankó és szemfényvesztő. A kereszténység funkciója radikálisan nem az ma, ami akkor volt, az állam radikálisan nem az ma, ami akkor volt, a nemzet radikálisan nem az ma, ami akkor volt -- és megfordítva, a többnemzetűség is más, és a nép is mást jelent, mint amit akkor jelentett. Mai igazsága nincs, és nem is lehet.
Ami pedig a hagyományt illeti, az évente visszatérő kérődzés a "megtartó" Szent István királyon és művén a hagyomány teljes félreismerését is jelzi: szerencsésebb helyeken egy hagyományban nem az igazságát (a mával való párhuzamait, megvilágító erejét stb.) keresik, hanem azt, hogy a mienk, otthonosan vagyunk benne. Ha valami megtartó, nem amiatt az, hogy igaz, hanem hogy -- miközben akár semmi köze a mához -- mégis a lelkünkhöz szól, az énünk része. Politikai-közéleti hagyományunk azonban (mint a franciáknak a gloire, az amerikaiaknak az alkotmányos patriotizmus stb.) egyáltalán nincs -- se olyan, amelynek Szent István része lenne, se olyan, amelynek nem. Jól mutatja ezt, hogy közkeletűen az államiságunkat ünnepeljük ma, aminél szárazabb kóró egy nemzet hagyományában nem is lehetne.
A politikusok megveszekedett augusztus 20-iki megmagyarázhatnékja tehát egyformán visszás egy hagyomány szempontjából, és nevetséges egy ezer évvel ezelőtti "igazság" kezelésében.
Hagyomány vagy igazság, Szent István megtartó ereje igen korlátos, hiszen a génállományunk -- elkerülhetetlenül -- csaknem teljesen kicserélődött ezer év alatt, függetlenségünk időszakai inkább ünnepek voltak az utóbbi 500 évben, és az országunk közben a töredékére zsugorodott; a nagy király művének politikai célú firtatása tehát finoman szólva elhibázott küldetés. És hogy az államunk folyamatossága mindezek ellenére -- csaknem -- teljes: ez sem azért lehet, mert Szent István király alapította, vagy az ő kultusza védte volna -- ellenkezőleg: ha sikerült megőrizni az államiságunkat, az az aktuális politikai győzelmek és az istváni mű továbbfejlesztésének eredménye volt. De az egész akár másképp is megeshetett volna. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy még itt vagyunk, és most Szent Istvánnal büszkélkedünk.
Szerencsésebb országokban nem is akarnak utat keresni egy ezer éve halott király Intelmeiből, II. Hardeknut szárított ürülékéből, a Cid teteméből, és Szép Fülöp fürtjeiből -- örülnek, hogy egykor megvoltak ezek nekik, az övék voltak, megtették, amit megtettek (államot alapítottak, növeltek, erősek és jó/rossz fejek voltak), de inkább az a gondjuk minden időben, hogy mi legyen a mai büszkeségük alapja, hogyan tartsák meg magukat az életnek, és távolról sem biztos, hogy ennek érdekében kardot, karót, és boronát kell ragadni. És az életet momentán azok szívják el, akik egynapos történésznek álltak augusztus 20-án. Kétlem, hogy nekik kellene értelmezniük a mi Pistánkat, csak így, egymás közt szólva, magyarok.