1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.07.09. 08:34 HaFr

Öt érv az MSZP azonnali önfeloszlatása mellett

25 éve időszerű.

1. A kommunista állampárt örököseként a a velünk élő múlt, korrupció, erkölcstelenség, alacsony hatékonyság, és nem utolsó sorban a pártállami politikai, titkosszolgálati, sajtó- és értelmiségi káderek átmentője és gazdateste. Vélhetően a Fidesz sem lenne ma ilyen, ha az MSZMP-t jogutód nélkül felszámolják 25 éve.

2. Kormányzóképtelenségére és makacs politikai értéktelenségére jellemző, hogy -- hadd legyek jóindulatú -- a Horn-kormány első három éve óta semmilyen hozzáadott értéke nincs a magyar társadalomban.

3. Nyomós ok a Fidesz újraválasztására (miközben, amint vannak erre utaló jelek, a Fidesz pontosan ezért fizetheti a kulcsfiguráit).

4. Holdudvara és tágabb értelmisége (amint céloztam rá, szerintem a Fidesszel együtt) gondoskodnak róla, hogy potens baloldali ellenzéki párt ne jöhessen létre és nőhessen fel mellette...

5. ... annak ellenére, hogy a szavazói életkoránál fogva is fogyatkozó támogatottsága miatt már csak utóvédharcokra képes, semmilyen politikai perspektívája nincs azon kívül, hogy a Fidesz 2018-as győzelmének a garanciája, amivel becsapja a jóhiszemű választóit is. Az egyetlen gesztus, amellyel az MSZP a maradék nyűglődés és károkozás helyett valóban a társadalom érdekét szolgálhatná az lenne, hogy feloszlik.

Nota bene, közben a GDP arányában Magyarország költi a legtöbbet úgynevezett általános közösségi szolgáltatásokra az EU-ban, azaz lényegében saját magára: idehaza erre a bruttó hazai termék (GDP) több mint 10 (!) százalékát fordítottuk 2013-ban, szemben az unió 6,8 százalékos átlagával - derül ki az Eurostat adataiból. Az éllovas magyar adaton belül még mindig, minden ellenkező híreszteléssel szemben kiemelkedően magas az adósságszolgálat súlya, a GDP-arányos 4,8 százalékos érték az EU-ban a harmadik legnagyobbnak számít Portugália (5,1 százalék) és Olaszország (4,9) után. Ennél még a szintén az élbolyba tartozó Görögország is kevesebbet költött kamatfizetésre, 4,2 százalékot, a legalacsonyabb aránnyal Észtország (0,2) büszkélkedhet.

Magyarország a törvényhozó és végrehajtó szervek működtetésére (hatalmas államunkra) szintén messze az EU-átlag felett költ: a hazai érték 4,2 százalék, az uniós ennek pont a fele.(!!) Hazánknál csak a horvát (4,6) érték a magasabb, de a volt szocialista országok között csak Csehország 1,9 százalékos aránya alacsonyabb az uniós átlagnál. Messze nem ilyen bőkezű a magyar állam a védelmi kiadások, az egészségügyben és a szociális védelemben, itt szignifikánsan az EU átlaga alatti GDP-arányos költésekről van szó, de oktatásra is kevesebb jut.

 Aki ennél többre is kíváncsi abból, hogy hogyan biztosítanak a politikusok könnyű hozzáférést maguknak a  pénzekhez közösségi és egyéb kiadásnak címkézve őket, illetve hogyan rohasztják szét a magyar társadalmat, olvassa el a napi.hu-n. A félreértések elkerülése végett, a cikk második fele volt az érdekesebb. Az első csak amolyan memoriter, ceterum censeo, akármi.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr557611916

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: Öt érv az MSZP azonnali önfeloszlatása mellett 2015.07.09. 09:26:01

Az egyetlen gesztus, amellyel az MSZP a maradék nyűglődés és károkozás helyett a társadalom érdekét szolgálhatná, az lenne, hogy feloszlik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quendelapo 2015.07.09. 09:10:42

Érdekes írás, az elő felével egyet lehet érteni - mit pofázunk bele, mondják persze a maszopos nyugdíjasok - a második rész is érdekes, de hogy kerül az ide?

Éppen 5 éve Orbán a minsizterelnük, az elmúlt 25-ből 9 évet töltött a miniszterlenöki székben. De a maradék 16-ból 9 évben, elelnzékből is jelentősebben hatásssal volt közgondolkodásra, mint a töketlen mszp.

De lehet, hogy igazad van és az mszp oszlatásnál tényleg nincs is aktuálisabb kérdés most. Hogyan kezdjünk hozzá? Jelöltessük magunkat a legközelebbi pártkongresszusra és ott terjesszünk elő egy javaslatot?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.07.09. 09:16:26

Ha lehet fokozni, ez a blog undorítóbb, mint a kurucos csürhe blog.hu-s szemetei...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 09:19:47

A "nota bene" utáni résznek semmi köze nincs az előzőhöz. Teljesen más téma.

A fő téma fő állításával úgy értek egyet, hogy az 5 db érvből csak eggyel (az ötödikkel) értek egyet. Igen hosszadalmas lenne kifejteni, hogy az első négyben miben téved a szerző. Azok félremagyarázások, leegyszerűsítések, féligazságok- és hamisságok vegyes elegyei, nem pontos, és jó helyzetértékelések.
De mivel a végkövetkeztetés jó, így hát ez az a helyzet, amikor valaki (a szerző) hamis premisszákból helyes következtetésre jut. ;-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 09:26:56

@ipartelep: köszönöm, akkor a legegyszerűbb, ha elhiszek neked mindent

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 10:28:11

@HaFr: Csak röviden írom, de így is hosszú lesz.

1. Bizonyos téren, és mértékben volt csak a kommunista állampárt örököse az MSZP. Kezdetben nagyobb mértékben mint a többi párt (jogutód), de aztán ez a tényező egyrészt elvesztette a jelentőségét (idővel teljesen más tényezők határozták meg a pártokat), másrészt meg némelyik másik párt is annyira tele volt a kommunista állampárt örökségeivel (elég egy szó: ügynöklista), hogy ennek már nem volt jelentősége. Ma meg pláne nincs. Ma az MSZP mint párt nem kommunista, a tagjai sem kommunisták, így nincs jelentősége, hogy 25 éve az volt a nevük, ill. a besorolásuk (jegyzem meg: leginkább akkor is csak a nevük). Az, hogy ma az MSZP már nem örökös, és semmi közük a komenistákhoz, értelemszerűen nem lehet oka a "bezárásuknak."

2. A "kormányképtelenség" egy bizarr vád. Minden párt kormányképes (lenne), ha megválasztanák. A fidesz is az, a jobbik is az lenne, sőt még a te pártod is. Itt nem az a kérdés, hogy egy párt tud-e a kormányozni, hanem az, hogy hogyan tud kormányozni. Ennek a kritériuma pedig az, hogy mit csinál az országgal. Na most, az elmúlt 25 év történéseiből meg az látszik, hogy az MSZP még mindig sokkal jobban kormányoz, mint pl az országot tönkretevő, hazaáruló fideszmaffia. Az is nyilvánvaló, hogy a nácik sem tudnának jól kormányozni. Valójában itt az van, hogy igazán jól ebben az országban senki nem tudna kormányozni, és akkor így marad az, hogy viszonylag jól, a többihez képest jobban. Arra meg az MSZP megfelel, bármilyen balfékek is amúgy. Tehát az MSZP ebből a szempontból nemhogy rosszabb, hanem éppen hogy jobb, mint a konkurensei (a szar mezőnyben), vagyis ez sem indokolja a megszűnésüket.

3. A fidesz újraválasztására az MSZP léte nem nyomós ok. Sehogyan sem ok. A fidesz egy bűnbanda, az MSZP pedig egy béna, tehetségtelen párt (mint ahogy az összes többi is). A kettő között egy világ a különbség. A fidesz szétrabolja az országot, közben tönkre is teszi, az MSZP meg csak simán folyna az árral a szürke középszerűségben, de legalább nem gátlástalan politikai bűnözők gyülekezete. Erről beszéltem a múltkor: a jobboldali világnézet, kultúra legnagyobb csalása az az érzelmi, hitbeli meggyőződés, hogy a fidesz még mindig jobb, mint a ballib. Ez rendkívül durva tévedés, hiba. Az meg komolytalan feltételezés, hogy a fidesz fizeti az MSZP kulcsfiguráit.

4. Nincs ilyen törekvés a baloldalon. Az MSZP egyszerűen béna kacsa, a vezetői gyengék, tehetségtelenek, azt sem tudják, hogy mit csináljanak ellenzékben, csak azt tudják, hogy ha a saját egzisztenciájukat biztosítja ez a politikai státus (amiben vannak) akkor ez jó nekik. Már régen ott kellett volna hagyniuk a parlamentet, de erre sincs eszük. nem ám hogy arra, hogy ők akadályozzák a tőlük független ellenzék kialakulását. A független ellenzék nem az MSZP miatt nem tud kialakulni. Tehát ez sem ok, az MSZP feloszlására.

Az egyetlen ok az az, hogy a fideszt most már csak egy tényleg hiteles, egységes, erős ellenzék győzheti le. Amely mellé odaáll a nép, amely rendszerváltó hangulatot teremt. Az MSZP erre nem alkalmas, viszont ettől akaratlanul (nem tevékenyen) elvonja az erőforrásokat. Itt döglődik éveken át, úgy, hogy közben nem tud megújulni, és a létével akadályozza az új ellenzék kialakulását (az űr mindig betöltődik). Ennek nincs értelme így, ez csak rossz az országnak. Csak ezért kellene megszűnniük. De ez nem csak rájuk, hanem jóformán a mostani összes ellenzéki pártra érvényes.

És ezt még lehetne árnyalni. Az ellenzéki pártoknak meg kellene szűnniük, azért, hogy egy új erős, hiteles ellenzék emelkedhessen fel, amely legyőzi a hazaáruló fidesz-bűnbandát. De nem azért kellene megszűnniük, mert annyira rosszak. Olyanok amilyenek, soha semelyik párt nem lesz elég jó ahhoz, hogy ezt az országot sokkal jobban vezesse náluk. Mert csak ennyit tudnak, és bárki potenciális jelölt csak ennyit fog tudni. Most az a reális cél, hogy legalább ezt az ennyit elérjük, és ne a fasiszta fidesz rombolja tovább az országot.

program készítő 2015.07.09. 10:29:45

Még mindig az a véleményünk,minden pártot civil szervezetté minősíteni,és visszaadni a jogot a képviselő választásra(szerintünk a pártok belépési nyilatkozata "alkotmányellenes",a párt elveihez nem a szavazók érdekeihez alkalmazkodik)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 10:43:01

@ipartelep: Köszönöm a kifejtést. A reflexióim:
1. Az MSZP megörökölte az állampárt vagyonát, kapcsolatrendszerét, információit a korabeli ellenzékről, és főleg a kádárista mentalitást, amelyet inkább továbbéltetett, mint nem, amivel sosem volt cezúrát. Nem az a lényeg, melyik pártban hány volt komcsi ült, bár ez is meghatározó pl. a fidesszel kialakított egykori 70:30-as játékban.
2. kormányzóképelenséget írtam, ez más -- vö. a Horn utáni maszopos kormányok produktumával.
3. ok, amennyiben a baloldalra vonatkozó percepciót az mszp és a róla kialakított kép határozza meg, ok, amennyiben segít fenntartani a politikai kulturális antagonizmust
4. khm, ezt ugye egyikünk sem tudhatja biztosan, de elég megnézni Mesterházy elnöki tevékenységét, a választási kampányokat stb, és máris megalapozott gyanúnk lehet.

OkoskaTo:rp 2015.07.09. 11:50:27

Miközben sok mindenben igazad van, az 1. pont már sokkal inkább áll a Fideszre.
Több volt MSZMP-tag, és egyéb átkosbeli funkci van a Fidesz prominensei között, mint az MSZP-ben.
A titkosszolgálatok is a Fidesznek (is) dolgoznak (vagy a Fideszt is irányítják - világkép kérdése). Ha ők MSZP-s káderek lennének, rég előkerültek volna a főfideszesek titkosszolgálati kartonjai, és a Népszabiban rendszeresen jelennének meg a fideszes magánszámlák, szexuális irányultságok/kalandok, "vállalkozások".

egyetmondok 2015.07.09. 11:55:23

Ha a közösség az állam (és nem a nemzet),akkor ezt az államot lehet akár ünnepelni is.

nemecsekerno_007 2015.07.09. 12:06:03

Elmélkedés. Abban jók vagyunk :) Közben meg már térdig ér a víz :)

ferkóboy 2015.07.09. 12:10:08

@HaFr: mekkora csúsztatások...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 12:14:10

@nemecsekerno_007: ez igaz, csatlakoznál a PKP-hoz? mi, ha kis kanállal is, de mérjük kifelé a vizet

sanyix 2015.07.09. 12:18:13

@ipartelep: a maszop is egy bűnbanda, lásd síkhíd, síkalagú, kakaóbiztos számítógép, és a többi korrupciós botrány. Csak a maszop egy kisebb stílű bűnbanda mint a fütyisz. Ennyi a különbség.

Az igaz hogy az "elvtársak" legtöbbje már nem a maszopban, hanem a fütyiszben lop, hiszen ott látják a jobb lopási lehetőséget.

A fütyisz és a maszop egymással karöltve minden új párt próbálkozást szétnyom, hiszen e két párt kezében van szinte a teljes média. Egyedül a jobbik csúszott ki a kezeik közül, sikongatnak is miatta mind2 oldalról, bár tudjuk hogy a jobbik jó kis hátszelet kap putyin "elvtárstól"...

Fritz Gerlich 2015.07.09. 12:24:37

Drága Béndek Úr! Tényleg az MSZP a legnagyobb gondja? Ha olyan szarok mint mondja minden posztjában, miért nem előzi be a pártja? Szabad a verseny. Lehet küzdeni, megmérettetni. Bárki alapíthat pártot, vagy ha már van (mint önnek), lehet az jobbítani, népszerűsíteni. Tessék leelőzni azt a fránya MSZP-t, nem pedig önfeloszlatásra buzdítani. Nem túl elegáns ugyanis. És szánalmas is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 12:26:21

@Fritz Gerlich: Drága Fritz! Nem az MSZP a legnagyobb gondom.

Aldou Raine 2015.07.09. 12:32:44

Az ilyen jellegű posztoknál az embernek az az érzése, hogy a poszter a megszűnő maszop szavazóbázisának megszerzésére áhítozik. Mégis csak fél millió emberről beszélünk. Én viszont az mondom: tessék érte megküzdeni kedves PKP! (És kedves Béndek Péter) Ha jobbak vagytok, akkor a szavazók benneteket választanak. Ennyire egyszerű ez. De 0,03% -on állva arról ábrándozni, hogy a 10% -os maszop majd magától felbomlik ....

flort 2015.07.09. 12:33:56

Egyszer rábukkantam erre:

www.es.hu/;szubsztantivista_busongas;2003-08-25.html

A Mari néni nevében mondhatom, Béndek úr gondolatai azóta sem járulnak hozzá a közérzetünk javulásához.

Ami elég furcsa, vagy nevetséges egy pártelnöktől.

Üdv.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 12:38:35

@Aldou Raine: jaj, persze, én is ebből indulok ki és ide érkezem

Visceroid 2015.07.09. 12:38:43

"a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. "

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 12:39:39

@flort: már miért lenne furcsa? mi vagyunk mi? Nemzeti vurstli?

vadi3 2015.07.09. 12:45:09

Szerintem ne szűnjenek meg. Várjanak még, létezzenek, mert a létezésen kívül mást úgysem tudnak. Pontosan addig kell még kibírniuk, amíg egyszer nem tudják elérni a parlamenti küszöböt.
Könnyű bedobni a törülközőt és azt mondani, hogy elvtársak ennyi volt. Azt kívánom nekik, hogy érezzék át a vereséget és az elmúlás kínját.
Azok az emberek akik magukat kormánypártnak hívják, elméletben kormányoznak, de a úgy táncolnak a parlamentben, ahogy a fityisz fütyül nem érdemelnek mást.

rockjano 2015.07.09. 12:47:21

@ipartelep: Igazad van.. ez az írás agy marhaság. Ha az MSZP megszűnik akkor a baloldalnak vége…nincs komoly alternatíva még a látóhatáron sem. Amúgy a tehetségtelenségük meg kétségtelen.

Egy baloldali pártszövetség lehet a megoldás persze ehhez félre kéne tenni a belső ellentéteket ez nagyon nehéz lesz (de nem lehetetlen).
Persze nem a választásom elött hónapokkal hanem sokkal hamarabb…de erre sincs semmi jel sajnos…

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.09. 12:48:19

@ipartelep:

Ne viccelj már légyszives..
Az MSZP és üzleti köre ma is az egykori titkosszolgálati arcokból SZT tisztekből, és irateltüntetőkből áll:

Itt egy ekletáns példa:
index.hu/gazdasag/2015/06/04/eclipse/
Hevesi Tóth Ferenc a belügy alá tartozó Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője volt a 90-es években, ez az a szervezet, ami a hírszerzés számára a szükséges technológiát biztosította. 2000-ben a Katonai Ügyészség több tízmilliós gazdasági bűncselekményekkel vádolta meg 1992–1998 közötti munkásságáért, de 2003-ben váratlanul felmentették bűncselekmény hiánya és a társadalomra való veszélyesség hiánya miatti indoklással.
..
Püski Lászlót állítólag Hevesi Tóthon keresztül ismerte meg Deák Endre, így lett ő is társalapító az Eclipse-nél. Püski a Kádár-rendszerben a kijevi Repülőmérnöki Egyetemen végzett, felesége is a volt Szovjetunióból származik, és éppen azzal gyanúsítják, hogy barátjával, Galambos Lajos volt NBH-igazgatóval Oroszország számára kémkedtek.
..

Fritz Gerlich 2015.07.09. 12:51:02

A közvélemény kutatásokban az MSZP 9-10% -on áll, vagyis 8 millió választópolgár 9-10% -a (minimum 700 ezer ember) még mindig meg van győzve arról, hogy a maszop képes lehet a megújulásra és kormányzásra. Ez van! Csökken ugyan a szoci támogatók száma, de valószínűleg egy-két cikluson belül még megmaradnak középpártnak (6-8% körül). Ezért a jobb és baloldali ellenzéknek a feladata nem az, hogy az MSZP kimúlását lesi, hanem az, hogy megelőzik őket. Szabad a pálya urak!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.09. 12:56:01

@Fritz Gerlich:

2014-es választások alatt meglehetősen érdekes volt nézni a statisztikák alakulását.

Gyurcsány szólt 1-2 mondatot, és az MSZP csökkent rendre 2-4%-ot, viszont a DK befutott 5% fölé.

Szeirntem Gyurcsány ki fogja őket csinálni egymaga.
Egyben garantálja a Fidesz komrány létjogosultságát cirka még 1-3 cikluson keresztül.

STIRLITZ 2015.07.09. 12:58:59

Béndek Úr! Végül is mennyi a PKP támogatottsága? Volt ez mérve valaha is?

N48 2015.07.09. 12:59:32

A 100. születésnapjukat azért még várják meg, olyan szép lesz visszatekinteni arra a dicsőséges 100 évre...

Kivlov 2015.07.09. 13:00:21

@Fritz Gerlich:
Ja, persze. Ez olyan, mint az Eddie Murphy filmben: ugyanaz a neve, "kire is szoktunk szavazni" kategória. süllyesztőbe való népség '89 óta...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 13:03:57

@STIRLITZ: elkezdtük már méretni, nagyvárosi adataink vannak, publikáljuk őket, amint érdemes -- egyemére nem

Fritz Gerlich 2015.07.09. 13:06:10

@Trompf: Ha Gyurcsány el tud venni szavazókat a szociktól, akkor megérdemlik. Szabad a verseny! A politika is csak olyan, mint a gazdasági szféra: a szavazókért a pártok versengenek, miközben portékájukat próbálják eladni nekik. Eladni való portéka: a pártprogram (már ha van), a dizájn, a hitelesség és legfőképp a párt "arca", az a személy, aki megjeleníti a pártot! Ha a szavazók hamarabb "veszik meg" Gyurcsányt, mint Tóbiást, akkor a DK elveheti a szoci szavazókat. Ennyi. Ha tanulnak belőle, visszaszerezhetik szavazóikat, ha nem, akkor lassan tönkremennek. Ennek vagyunk most tanúi.

2018 -ban az MSZP a bejutási küszöbön lesz, 2022-ben pedig már nem jutnak majd be. Ennyi.

STIRLITZ 2015.07.09. 13:11:23

@HaFr: Úgy tudom állami normatíva akkor jár egy pártnak, ha eléri az 1% -os támogatottságot! A választásokon ez kb 50 ezer szavazatot jelent. A Munkáspárt "lecsúszott" róla, mert a 2014-es választásokon csak 27 ezer szavazatot értek el.

Önöknél elérhető lehet az 1%. Ha igazolni tudják, megkapják az állami párttámogatást (már ha addig nem törölteti el Orbán). Közelében járnak?

MEDVE1978 2015.07.09. 13:24:28

Lehet ezen örömködni, meg gondolkodni, hogy miért nem húznak el a fenébe, csak éppen semmi értelme. Az MSZP-ből valóban kiveszett a valódi tartalom, utoljára talán valami irányvonala Gyurcsánynak volt, de egyrészt látványosan megbukott vele, másrészt ő már a DK-ban tolja. Utána Bajnai már csak válságmenedzsmentben jeleskedett, bár azt sokak állításával ellentétben jól csinálta.

Aki ma az MSZP-re szavaz, az többnyire a megmaradt bázis, idősek, nyugdíjasok stb. Ebből ugye az következik, hogy az MSZP nem tudja megszólítani a fiatalokat. Ettől viszont még középpárt marad a 10%-val.

A mai magyar fiatalok azért döntően a radikalizmusban találják meg magukat: egy részük a nyugatos, aufklärista részen, más részük a nemzeti, kiábrándult, anti-globalista, esetleg rasszista részen. Ez nyilván nem véletlen, egy fiatal változásokat, eredményeket akar, elégedetlen a helyzettel.

A rossz hír az új erőben, kis ellenzéki pártocskákban (LMP, PM, Együtt, DK, Milla stb.)hívőknek az, hogy pont azt az irányvonalat képviselik, amelyiket anno Gyurcsány vagy az SZDSZ képviselt. Mindegyiknél van még egy kis fűszer (az LMP-nél a környezetvédelem és antiglobalizmus, a DK-nál egy baloldali irány stb.) de lényegében liberálisok.

A magyar társadalom 80%-a pedig nemet mond a liberális eszmékre, akkor is ha nem tetszik. Ha tehát az MSZP megszűnik, lehet, hogy a szavazótábora egy része átmegy a DK-hoz, meg a többi kispárthoz, viszont ez szimpla átstrukturálódás lesz, nem pedig új szavazók megnyerése.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 13:30:37

@STIRLITZ: országos választáson kell elérni

nu pagagyí 2015.07.09. 13:38:01

@MEDVE1978: Bajnai nem volt MSZP tag, szakértői (válság) kormányt vezetett az MSZP és SZDSZ támogatásával.

A liberális eszméket nem kell temetni, lesz rá igény, ha már mindenki megkapta a maga pofonját az illiberális kormányzattól.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 13:51:14

@MEDVE1978: Ez nagyjából korrekt szöveg volt, csak egy megjegyzés hozzá. A magyar nép azt sem tudja, hogy a "liberális eszméket" eszik, vagy isszák. Én nem ma kezdtem ezt a netezős vitaműfajt, de még itt is azt látom, hogy a politikában, közéletben az átlagnál sokkal tájékozottabb netezők sem igazán tudják ezt. Ennek persze az a legfőbb oka, hogy az "eszmék", az politikafilozófiai kategória, aztán ugye melyik szabadidejében netezgető Józsika foglalkozott azzal? A másik oka pedig az, hogy a pártpolitizálás van előtérben nem pedig a tiszta eszmék, sőt azokat éppen hogy elfedi a pártpolitika zavaros, sötét vize.

A magyar nép leginkább annyit tud, hogy azt szeretné, hogy neki, meg a családjának jó legyen. Hogy ezt a jót hogyan is kellene, pláne lehetne megcsinálni, azt nem tudja. De a legjobb esetben is valamilyen "pártpolitizáláshoz" fogja kötni (melyik párt ígér neki szebbeket ugye), és soha, véletlenül sem fogja a politikafilozófiai, vagy a még alapvetőbb etikai elvekből levezetni.

Ez nem "baj", hanem ez egy állapot. A nép oldalán rövid távon ezzel nagyon nincs mit tenni (nem lehet), hanem a pártok oldalán lehetne, kellene ezzel mit tenni. Pl. azt, hogy ilyen eszmei szempontból is elváljon a szar a májtól. Hogy tegyék, vagy tegyük világossá, hogy mik, kik is ezek, és mit akarnak...

A magyar nép tájékozottságáról elég annyit tudni (az mindet elmond), hogy most már több mint egy évtizede bedőlnek a fideszmaffia propagandájának, ami nem szól másról, mint ha hazug karaktergyilkolászásról. Azt szokták mondani, hogy a közönség (a nép) nem tud megbukni. De. Az ennyire hülye nép, az meg tud.

Ez azonban nem jelenti azt - amit sokam mondanak, de persze csak azért mert az egy klisé - hogy meg is érdemli. A nép hülye, de azt nem érdemli meg, amit a hülyesége miatt elszenved.

A staropramen finom sör 2015.07.09. 13:54:23

Próbáld már meg levezetni valami értelmes vonalon, hogy miért az MSZP önfeloszlatása a megoldás arra, hogy az általad is említett vízfejet a fidesz a duplájára emelte öt év alatt? Ezért a fideSS-t és a csúti genetikai hulladékot kellene önfeloszlatni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 13:58:25

@A staropramen finom sör: nyilván te sem gondoltál genetikai hulladékra, csak eljárt a kezed... ami a kérdésedet illeti, ha figyelmesen elolvasod a posztot, találsz benne öt érvet. Fenntartom őket, és választ adnak a kérdésedre is. Ez a poszt nem arról szól, hogy miért a Fideszt kellene feloszlatni, hiszen az teszi, amit tennie kell. Az MSZP ellenben nem teszi. Az okok a posztban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 13:59:31

@A staropramen finom sör: le lett már vezetve: azért, mert akkor lenne esély egy új, tiszta lappal induló, hiteles ellenzék felépítésére. Csak egy ilyen verheti meg a minden eszközt bevető fideszmaffiát. Mindegy hogy miért, hogy tehet-e róla, vagy nem, vagy hogy mennyire, de az MSZP ilyen fokban már nem lesz hiteles, és ilyen bizalmat már nem kap. Új ellenzék kell.

vajdasagi 2015.07.09. 14:14:20

@ipartelep: " A nép hülye, de azt nem érdemli meg, amit a hülyesége miatt elszenved. "

Nem minden komment-eddel értek egyet, de persze a többséggel igen. Ez azonban különösen nagyon igaz. Amit "a nép", azaz mi kb. 10 millióan elszenvedünk, az valami mérhetetlen kár, mert a mostani történések igaz hatása csak nagyon lassan fog mutatkozni. Unokáink is nyögni fogják ezeket a károkat - vagy az is lehet, hogy most végérvényesen elcsesszük a hazánk jövőjét.

Én ezt gazdasági és technológiai oldalon látom nagyon élesen, és próbálok ellene tenni valamicskét. Ti pedig a saját frontjaitokon tegyétek, amit tudtok. És közben viseljétek el, ha néha nem értetek egyet másokkal. Vitázzatok úgy, hogy közben figyeltek arra is, hogy az igazi frontvonal nem két jó szándékú ámde másként gondolkodó ember között van, hanem azok között, akik javítani szeretnék a közös dolgainkat és azok között akik lerabolni akarják a hazát, kerüljön az a hazának bármibe is.

nemecsekerno_007 2015.07.09. 14:26:44

@vajdasagi: "Unokáink is nyögni fogják ezeket a károkat"

Nem, nem. Most nyögjük azokat a károkat amiket a nagyszüleink csináltak...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 14:30:37

@vajdasagi: Ezt a "nem érdemli"-t csak azért mondtam (nem tartozik a szorosan vett témához), mert ugye van egy olyan közkeletű vélekedés (Széchenyi nyomán), hogy "“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”.
Az ilyen szövegek mindig leegyszerűsítések, még akkor is, ha esetleg igazak. (A valóság nagyon bonyolult tud lenni, annak leegyszerűsítései, pl. az általánosítások, absztrakciók - amik persze óhatatlanul szükségesek, hiszen a teljes bonyolultságot nem lehet jól ábrázolni, mindenképpen egysíkúan fogják leírni a helyzetet.)
De ez ráadásul nem is igaz, vagyis helyes. Két dolgot kever össze a mondat: az okságot, és a következményeket. Arról van szó, hogy az való igaz, hogy minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megválaszt. Ez triviálisan igaz. Sőt, még az is igaz, hogy olyan van neki, amilyet eltűr -bár ugye, reálisan nem várható el egy néptől a forradalmi készenlét. Csak azt nem igaz, hogy a nép a butasága, tájékozatlansága következményét, amit el kell szenvednie, azt meg is érdemli, a szó büntetés-felelősség értelmében. Ezt talán nem is kell annyira magyarázni. A nép mindenki. A kisgyerekek is, a tehetetlen emberek is, azok is, akik buták, akik okosak, akik ide, akik oda szavaztak, vagy sehova sem.
Így az az értelmes álláspont, hogy mindenkinek csak addig terjedjen ki a felelőssége, ameddig a tetteinek a hatóköre. És persze a tettei, és azok következményeitől függjön a felelőssége, és ne egy tőle teljesen független eseménytől.

Ezt most csak úgy a Széchenyi-féle közhely kapcsán. nem minden közhely igaz, vagy helyes.

Alick 2015.07.09. 14:39:37

Akkor már az összes pártot feloszlatni, betiltani...

christvhu 2015.07.09. 14:46:56

@ipartelep: Majdnem teljesen igazad van, az egyetlen, amiben nem értünk egyet, hogy bármilyen párt képes kormányozni. Ahhoz ugyanis nem elég az elnevezés, sok-sok munkával kidolgozott program és a megvalósításhoz szükséges szakember gárda is kell, nem beszélve néhány képzett politikusról, akik a kommunikációért, a kapcsolattartásért, esetleg - részben- a diplomáciai kapcsolatokért felelnek.

Az összes többi OK.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.09. 14:49:37

@ipartelep:

www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/
Tehát, összefoglalva az eddigieket, de még nem befejezve e bejegyzést:

– az idézet első mondata Joseph de Maistre francia filozófus gondolata, melyet 1810 és 1816 között legalább három levelében megfogalmazott;
– de egyik helyen sem azokkal a mondatokkal folytatódott a szöveg, mint a mi idézetünk;
– így a nyomozás első fázisában nem volt kizárható, hogy Széchenyi felhasználta és továbbfűzte Maistre gondolatait, bár kutatók már ekkor felhívták arra a figyelmet, hogy a szöveg nem felel meg Széchenyi gondolkodásának, olyan szavakat használ, amiknek akkoriban nem volt értelme, ráadásul Széchenyi nem olvasott Maistre-t, így annak gondolatait sem tudta továbbfűzni.
– aztán végül meglett az idézet, eredeti forrás helyett egy szépirodalmi műben, az 1936-ban papírra vetett Egyedül vagyunkban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 14:50:59

@Alick: Amíg van társadalom, közélet, közös ügyek, vagyis amíg az a helyzet, hogy az emberek kicsi- és nagy csoportokban élnek (és nem egymástól elszigetelve, független szuperintelligens energiacsomókként az univerzum szegleteiben), addig szükség van eme közös ügyek különböző szintű intézésére. A legmagasabb ilyen szint a politika. Politikát pedig értelemszerűen pártok csinálnak, még akkor is, ha valami miatt esetleg nem "párt" a nevük. A funkció, a tevékenység számít, az teszi. A politikával foglalkozó szervezet, amelynek célja a hatalom, és a politikai egység (pl. ország) irányítása, az a párt. Vagyis pártok nélkül ez a műfaj nem megy.

Feloszlatni, és betiltani sem lehet őket egy demokráciában, mert akkor az diktatúra lenne. Több kár lenne belőle, mint haszon, fürdővízzel a gyereket, stb.

Természetesen nem sok esély van arra, hogy bármelyik párt is gondol egy nagyot, és jó dolgában feloszlatja önmagát. Ez inkább mindig valami dramatikus események által kiváltva, vagy egyszerűen azért szokott történni, mert elfogy a levegő körülötte. Kis hazánkban az elmúlt 25 évben már mindkét megoldásra volt példa. Az erőszakos feloszlatásra meg remélhetőleg nem lesz.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 14:54:45

@christvhu: Én ezt úgy értettem, hogy formálisan tudhat kormányozni, de nem mindegy, hogy hogyan (ott írtam is a különbséget). Hiszen ugye pl. Bokassa császár (az állítólag emberevő) is kormányzott, csak az sem volt mindegy, hogy hogyan. Vagy jöjjünk közelebb: ha 2018-ban befut a Jobbik, akkor ők is kormányra kerülnek (mondom, ha befut), no de milyen kormányzás lesz abból. És ugyanez érvényed persze a fideszmaffiára is.
Tehát különbséget tettem a státusz (kormányon van), és a minőség, a teljesítmény között (hogy mit művel a kormányon).

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.07.09. 14:55:43

@Trompf: Ez bizonyára így van, de ez (hogy pontosan ki mondta, mikor mondta) a lényegen nem változtat.

borzimorzi 2015.07.09. 15:09:03

@vajdasagi: Unokáink? Nem is lesznek, ha ez így megy tovább.

Üdv:
b

Alick 2015.07.09. 15:18:13

@ipartelep: "szükség van eme közös ügyek különböző szintű intézésére"

Jó meghatározás a különféle bűnszövetekezetek létrejöttére is... Casa Nostra - a mi ügyünk.
:)

"A legmagasabb ilyen szint a politika."

A politika gyűjtőfogalom és nem intézményrendszer.

"A funkció, a tevékenység számít, az teszi."

Igen, de az korántsem mindegy, hogy ez a tevékenység mennyire kiterjedt, mivel fér össze, milyen érdekeltségekkel találkozik és háttéralkukat hoz létre. Ha ennek ágait nem nyessük alaposan vissza (sokkal-sokkal erősebben, mint ahogy az ma működik), de facto a maffia működési rendszeréhez jutunk... még akkor is, ha nem "maffia" a neve. :)

"Feloszlatni, és betiltani sem lehet őket egy demokráciában, mert akkor az diktatúra lenne"

Amit "demokráciának" nevezünk (ld. orwell-i újbeszél nyelvezet), az jó esetben sem több, mint egy "vetésforgó alapú diktatúra". Magyarországra értelmezve a Kádárizmus 1.0 verzió helyett installáltuk a Poszt-Kádárizmus 1.1 rendszert. :)
Leszámítva a gazdasági és önkifejezési önrendelkezés valamivel nagyobb szabadságát, amely azonban az érdekrendszerek erővonalain szinte semmit nem változtat... ha pedig mégis, akkor könnyen korlátozható.

"Több kár lenne belőle, mint haszon, fürdővízzel a gyereket, stb."

Az erőteljesebb nyesegetésnek mindenesetre több lenne a haszna.

Gondolom ezt az írást az ihlette, hogy az MSZP lassan az SZDSZ sorsára juthat... de hogy a "kommunista állampárt örökségének" ehhez vajon nekik van-e a legnagyobb közük, az azért kérdéses. Elszántságban és következetességben egyelőre Thürmerék vezetnek, hatalom- és klientúra átmentésben versenyben állnak a Fidesszel... és a Fidesz nem az ezzel való szembenállásnak köszönheti a sikereit, hanem a lényegesen hatékonyabb menedzselésben.

wallenberg8805 2015.07.09. 15:32:57

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

“a Horn-kormány első három éve óta semmilyen hozzáadott értéke nincs a magyar társadalomban”

Az MSZP “hozzáadott értéke”:

- A nemzeti vagyon áron alul történő elprivatizálása, extraprofit garantálása a nemzetközi kapitalistáknak
- A kereskedelmi szennymédia rászabadítása az országra
- A román, szlovák alapszerződések megkötése, feltétel nélküli (autonómia) lemondás a területeinkről, elszakított nemzettestvéreink elárulása
- Az élveszületések számának drasztikus csökkentése (Bokros-csomag)
- Fogmegtartókezelések fizetőssé tétele (fogatlan nyugdíjasok számának növelése)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A staropramen finom sör 2015.07.09. 15:53:48

@HaFr:

Annyira szeretem amikor a genetikázó orbán hívei kiakadnak azon, ha valaki a vezért is genetikai selejtnek meri nevezni.

A mellébeszélés megvolt, most ha lehetne kérném a valódi választ. Szóval az állami léhűtő apparátus duplájára vagy akár háromszorosára emeléséért miért egy másik pártnak kell felszámolnia magát?

A staropramen finom sör 2015.07.09. 15:55:10

@ipartelep:

A levezetés illik az összes most létező pártra. Szóval a pontok valójában semmit nem magyaráznak, csak a szokásos MSZP aprítás hülye indokokkal.

A staropramen finom sör 2015.07.09. 15:56:55

@nemecsekerno_007:

Aha. Felépítették a háború után az országot? Tényleg nagy kár volt, mennyivel jobban nézne ki minden ha még most is a lebombázott torzók állnának mindenhol.

A staropramen finom sör 2015.07.09. 16:00:36

@wallenberg8805:

"- A kereskedelmi szennymédia rászabadítása az országra"

Ez igaz. Hiszen milyen jól jártunk a 80 milliárdos királyi tévékkel amikből folyamatos orbánfényezés dől napi 24 órában.

wallenberg8805 2015.07.09. 16:33:55

@A staropramen finom sör:

Az hogy a köztársasági tévé silány, az nem mentség a kereskedelmi szennymédiára.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.09. 16:43:57

@ipartelep:
Ezt csak infoként adtam, mert régebben én is Széchenyinek tudtam be az ominózus mindatot.
trompf.blog.hu/2008/12/22/elitvaltas

Ám én a lényeget tekintve nemcsakhogy egyetértek a mondanivaló tartalmával, hanem szügségszerűnek is érzem a megfogalmazott következtetést, miszerint minden nemzet megérdemli a kormányát.

Az emberi természet folyománya ugyanis az, hogy a önnös érdekek mentén másokat kihasználjanak, ha lehetőség adódik.

Azaz ha egy politikus megvesztegethető, mitöbb meg is vesztegetik, és rendre újra választják akkor annak oka kell hogy legyen.
Az ok pediglen az, hogy a választó polgárok körében is rendszeres, és elfogadott a vesztegetés korrupció intézménye.
És amíg ez így van, választhatunk akárkit, a jelenség nem szűnik meg.

Persze van a mértékek között kölünbség a különböző országokat tekintve.
És ez tisztán látszik is.
Teszem azt Görögknél jóval nagyobb a probléma, és már a nemzet egyként követeli hogy tartsák el őket, a korrupt rendszerükön változtatni immár hivatalosan se akarnak.

Szerintem nálunk jó irányba tart a folyamat, már korántsem vagyunk annyira elnézőek a korrupcióval mint rendszerváltáskor, mikor még fél Magyarország maszekolt.
De a folyamat lassú, és hiába a türelmetlenség, csak egyszerre változhatunk.
Ahogy a társadalom változik, úgy változnak választott képviselőink is.

Persze a Fidesz azt mondja az MSZP lop, az MSZP meg azt hogy a Fidesz, de teljesen nyilvánvaló hogy mindketten lopnak, és hogy a Jobbik is lopni fog. Amíg a társadalomban nincs helyén az önkép, és nem ítéljük el kölcsönösen tolvajainkat egyként, addig nem is fog javulni jelentősen a helyzet.

Csak lassan, viszont meglátásom szerint, biztosan.

Wikus Van De Merwe 2015.07.09. 16:49:32

@A staropramen finom sör:

MSZP kádernak tetszik lenni?
Funkcikám,félted a segged?
Kapaszkodsz a székedbe?
Melózni kellene,nem itt durcizni...

A staropramen finom sör 2015.07.09. 16:49:44

@wallenberg8805:

Kötelező? Nem.
Egyéni szociális problémád ha nem tudsz lemondani róla de ezért ne mással pörölj hanem a saját akaraterőddel.

A staropramen finom sör 2015.07.09. 16:50:40

@Wikus Van De Merwe:

Butuska.
Tojok az MSZP-re, csak veletek ellentétben gondolkodni is tudok ész nélküli maszophisztéria helyett.

Sylvester94 2015.07.09. 16:53:33

1. Bizonyíték nélkül vádaskodni? Nem túl konzervatív húzás...

2. Az utolsó pont egyszerűen röhejes. A legóvatosabb becslések szerint is a lakosság harmadának nincs pártpreferenciája - viszont Béndek Péter szerint egy 8%-os szavazótáborral párt tudná garantálni a Fidesz győzelmét? Ha ez igaz lenne, akkor az nem az MSZP kritikája, hanem a többié.

3.Ez a két rész meg hogy a fenébe kapcsolódik? A legalapvetőbb, óvodás hiba egy cikkben két, egymáshoz semmiképp nem kötődő dologról beszélni, megosztja az olvasók figyelmét. (Persze, különböző dolgokról lehet, de valami kapcsolódási pontnak muszáj lennie mellette.)

Sylvester94 2015.07.09. 16:53:47

(+1. Péter, ugye azzal maga is tisztában van, hogy a valóságban ez az önfeloszlatás nem fog megtörténni? És ugye azzal is tisztában van, hogy bármennyire is nem szívleli - nem szívleljük - ezeket a pártokat, a legmeghatározóbb politikai erők ellenében mindenféle reform eleve kudarcra van ítélve? 2004 és 2008 megmutatta, meddig képesek elmenni (lesüllyedni) ezek a pártok. Ne akarja maga is kipróbálni.)

Sylvester94 2015.07.09. 16:53:54

(+2. A PKP-nek NEM érdeke belesodródni a magyar politikai hidegháborúba. Nincs erős médiaháttere, nincs erős pénzügyi háttere és nincs semmiféle társadalmi háttere - jelenleg azért "tiszta" a PKP a közvélemény szemében, mert egyszerűen senkire nem jelentett eddig veszélyt. Azonban abban a pillanatban, hogy ez megváltozik, abban a pillanatban, hogy a PKP tényező lesz a politikai életben, azonnal ellene fognak fordulni az MSZP, a Jobbik és különösen a Fidesz ágyúi - és ők ágyúkkal fognak lőni, nem kavicsokat dobálni, ahogy a PKP teszi.
A PKP fellendülésének a legjobb esélyét az adja jelen pillanatban, ha kimarad ebből a háborúból. Ha ráhagyja az oknyomozó-politikát a többiekre, és (igen, tudom, ezt mantrázom folyamatosan, de nem lehet elégszer elmondani) egy új, eddig Magyarországon soha nem látott politikát mutat be. És ebben sokkal fontosabb magánál a programnál a stílus, a mentalitás, a felkészültség, amivel azt képviselik - nem elég a legjobbnak lenni, annak is kell látszani.

Wikus Van De Merwe 2015.07.09. 16:55:27

@A staropramen finom sör:

Hát nem győztél meg barátom. Inkább az MSZP-re szarást kellene erőltetni.

bloglegelő 2015.07.09. 16:59:17

Egész jó cikk. Az MSZP és a többiek a hasznos ballaszt Orbán Viktor számára. Semmit nem kell tennie, mégis ő lesz felül, ezek meg alámerülnek a mocsárba. Főképp, ha még jól is érzik magukat odalent.

El leszünk egy ideig így. Azt a néhány magas piedesztálra emelt fideszes seggnyaló csúcsdiótát megtanuljuk majd ignorálni. Nem nehéz felismerni őket.

Most ez az evolúció programja Magyarországon.

31/48 2015.07.09. 17:00:20

"Ennél még a szintén az élbolyba tartozó Görögország is kevesebbet költött kamatfizetésre"

Hát igen, a kommancs elvtársaknak mindent lehet, háromszor akkora GDP-arányos adóssággal is nyugodtan fizethetnek gombokkal. Ha meg zavarja őket, akkor végül majd elengedik. Mi is hülyék voltunk, hogy nem loptunk csaltunk, hzudtunk, mint a jó elvtársak, éjjel-nappal. Meg nem szállunk be minden jó kis háborúba és háborús uszításba az új béketábor oldalán.

Akkor talán már itt is lenne euro meg adósságátütemezés meg ez meg az. Ilyen az igazi européer. Importálja a szakképzett munkaerőt, exportálja a cigányokat és a menekülteket, adósságból duhajkodik, ugatja a ruszkikat, mint veszett kutya a Holdat. És akkor szeretik is Brüsszelben, mert mégis a mi kutyánk kölyke.

DR. Smit Pal... 2015.07.09. 17:00:23

EGYETERTEK, az mszp-nek nincs helye a kozeletben, nincs helye az orszagban.

6. erv Az mszp-sek kivetel nelkuli MOCSKOS HAZAARULO BUNOZOK.

STIRLITZ 2015.07.09. 17:02:19

@HaFr: A 2018-as országos parlamenti választásokon indulnia kell(ene) a PKP -nak! Ha elér 1% -ot (ami azért reális cél lehet) akkor onnantól részesül az állami költségvetés támogatásaiból. Lehetnek alkalmazottak, pártiroda ... stb! Én szurkolok Önöknek!

31/48 2015.07.09. 17:05:16

@A staropramen finom sör:

jahahaha. Biztos az LMP, az együtt meg a Jobbik hordta össze az államadósságot. Barom.

illaim 2015.07.09. 17:10:07

@HaFr: Nem tudom, hogy hány éves, csak azt látom, hogy a rendszerváltás időszakának történései vagy az amnéziájába fordultak, vagy akkor még nem volt önálló tudattal rendelkező választó polgár!
Az MSZMP-t elszámoltatták, és az MSZP-nél annyi vagyon maradt, ami akkor törvényesen járt a pártoknak! Az MSZMP vagyonát tudniillik, az akkor bejelentett pártok között szétosztották, így például a Fidesznek is jutott belőle! Tehát ez az örökösödési duma, több mint csúsztatás! Az írása többi része meg analóg a Fidesz aljas karaktergyilkolásával, hiszen nem egy jobb terméket kínál, hanem a konkurenciát ócsárolja!
Az meg különösen feltűnő, hogy még véletlenül sem akarja meglátni, hogy az egykori Hazafias Népfront teljes vezérkara a Fideszben van! Lehet persze mellédumálni, hogy az a szervezet nem is volt komoly, de az egyértelműen a hülyeség kategóriája, hiszen minden választáson a Hazafias Népfront jelöltjeire lehetett csak szavazni! Ma már megint csak egypártrendszer van gyakorlatilag, tehát az MSZMP hatalmát nem csak az MSZP-be mentették ki, hanem a Fideszbe is!
A mai napig nincs válasz arra nézve, hogy a Fidesz alapító okiratát, miért az MSZMP irattárában találta meg, az elszámoltatást végző bizottság!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 17:22:52

@illaim: Az MSZMP ingatlanvagyonának nagy részét még a rezsimváltás előtt elkezdték részvénytársaságokba menekíteni (ez volt a korai társasági törvény meghozatalával az egyik céljuk), majd az MDF-kormányba belenyúlóan privatizálták. Vevői a régi káderek voltak. A spontán privatizáció a vállalati körben szintén lezajlott addig.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 17:23:29

@STIRLITZ: köszönöm szépen, még ennél is többre számítunk :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 17:26:08

@Sylvester94: az utolsóhoz: nem éppen. Semmi óvodás nincs benne. Így maga is elolvasta a második részt úgy, hogy csak az elsőre számított.

profilo 2015.07.09. 17:32:35

@illaim:

Leponex barátunk most azt mondaná:
-Drága illaim! Szeretett Bárdunk,Gréczy Zsolt hűséges táskahordozója,követője.Sajnálattal látjuk,hogy mélyrepülése,szellemi leépülése tovább folytatódik.
És igaza volna...

"Az MSZMP-t elszámoltatták..."

Hát hogyne.Erre volna egy idézetem:"Nem tudom, hogy hány éves, csak azt látom, hogy a rendszerváltás időszakának történései vagy az amnéziájába fordultak, vagy akkor még nem volt önálló tudattal rendelkező választó polgár!"
Ismerős?

"...tehát az MSZMP hatalmát nem csak az MSZP-be mentették ki, hanem a Fideszbe is!"

És itt sorolhatnánk a politikai pártokat sorban,mert bizony ez így van.

"A mai napig nincs válasz arra nézve, hogy a Fidesz alapító okiratát, miért az MSZMP irattárában találta meg, az elszámoltatást végző bizottság!"

A magyarázat egyszerű.
A rendszerváltás nem történt meg.
A MSZMP káderek,vezetők,azok gyermekei,rokonai,seggnyalói,a "régi(?)" rendszer haszonélvezői itt maradtak.Átmentették,söt!,növelték hatalmukat,befolyásukat.
Gondolkozzék el azon,hogy Ön mi a pacipéniszért védi azt az MSZP-t,mely része ennek?

Üdvözlettel régi "barátja",aki már a stop.hu-n is flúgosnak tartotta Önt!

A staropramen finom sör 2015.07.09. 17:33:36

@Wikus Van De Merwe:

Ki mondta, hogy meg akarlak győzni. Ha neked jó a fideszszennyben és fideszmocsokban élni, én nem tiltom meg, hogy ott élj.
A baj az, hogy a normális embereket is magaddal rántod a posványba.

A staropramen finom sör 2015.07.09. 17:36:07

@31/48:

Az államadósságot közösen hozta össze a fidesz és a maszop és az elején az ország kiárusításával az MDF. Elég nagy idiotizmusra vall ezért csak az egyiket elítélni, mondjuk fideszfantól értelmet felesleges elvárni.

Sylvester94 2015.07.09. 17:43:41

@HaFr: hát, én a maga helyében elolvasnám még egyszer a kommenteket... olvassa el, hányan reagáltak az első részre. Aztán azt, hányan reagáltak a második részre. Finoman szólva sem arányos a kettő... ráadásul a második részre való reakciók nem kis része kimerül abban, hogy "Ez mégis hogy kerül ide?"

Ezt is mondtam már (talán nem is) egyszer: az egy dolog, hogy valaki elolvassa-e az elé táruló szöveget, de az már nem jelenti azt, hogy érdemben fel is fogja. Azt meg még kevésbé, hogy ez maradandó nyomot hagy benne.

Wikus Van De Merwe 2015.07.09. 17:50:44

@A staropramen finom sör:

Ha azt akarod mondami,hogy a fideszmocsok kitakarításához szükség van az MSZP-re,akkor nincs több kérdésem.
:(

altona 2015.07.09. 18:12:54

@ipartelep: te egy IGAZI ÖKÖR vagy, kisfiam.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.09. 18:20:43

@Sylvester94: :) nem baj, ezzel élünk, azért köszi

nemecsekerno_007 2015.07.09. 18:23:30

@A staropramen finom sör: :)

Az már kb. az 50-es évekre megvolt. Én arról beszélek ami 60-tól volt. Na az a nagy tévedés.
Egy svájci történész-közgazdász mondta vót:
"A szocializmusban nem maga a szocializmus rossz, hanem ami utána jön." :)
De egy ismertebb:
"The problem with socialism is that you eventually run out of other peoples' money."
"A szocializmussal az a gond, hogy végül kifogysz mások pénzéből." Margareth Thatcher
:) Én erről az időszakról beszélek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.09. 18:26:47

@ipartelep:

"Na most, az elmúlt 25 év történéseiből meg az látszik, hogy az MSZP még mindig sokkal jobban kormányoz, mint pl az országot tönkretevő, hazaáruló fideszmaffia."

Főként ellenzékből kormányoz jobban, vagy legalábbis kevesebb hibát követ el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.09. 18:38:18

Kedves HaFR,

én határozottan ellenzem a maszop önfeloszlatását. A létezésével még jópár választási cikluson át hozzájárulhat a ballib oldal hitelvesztéséhez, így a léte mindenképpen hasznos a társadalom számára. Egyben ahhoz is hozzájárul, hogy a maszopból és "testvérpártjaiból" még igen sokáig ne kérjen a magyar polgár.

neoteny · http://word.blog.hu 2015.07.09. 19:28:20

@Mei Ling:

Csak akkor ha a halomra lövés a norvég fővárosban történik.

panellburzsij 2015.07.09. 20:22:29

@profilo: vagy valami ehhez hasonlót:)
néhány dologban értett veled egyet leponex, az egyik illaim barátunk karcolatainak értékelésében.
Azért a Zsoltinak volt érzéke a humorra, nem emlékszem hogy bárkit is ezért kitiltott volna.

DocBulywood 2015.07.09. 20:28:51

Az ellenzéknek nevezett MSZP nem más, mint paktumpárt. Ez nyilvánvalóan abból is látszik, mármint, h lepaktált a Fidesz-szel, h egy vasat sem ütnek, vagy egy labdát sem csaptak eddig még le.

Nézzünk néhány példát:
- a minap a "Parlament" megszavazta, h az kapja meg az online kaszinó jogot, akinek van már kaszinó joga. Világos leosztás a filmügyi biztosnak.
- trafikmutyi: kit zavart, h 40e trafik üzemelt, ráadásul úgy, h a cigicsempészet mára az egekbe szökött.
- földmutyi: manikűrösöknek leosztott parcellák. Az EU támogatást felveszik a semmire, aki meg azon a területet legeltette az állatait, az feldughatja magának...
- lámpacsere-mutyi: a vőlegény "cégére" szabott közbeszerzések - van még néhány ilyen...

Sorolhatnám napestig. Az MSZP egyikre sem csapott le, nem hangoztatta, támasztotta alá semmivel, h XY-nak átjátszotta a fidesz rablóbanda a trafikot/földet/támogatást.

Egy-egy gyenge, impotens nyilatkozat, mely a semmit magyarázza. Akkor pontosan minek is van az ellenzéknek nevezett banda?

A helyükben a médiába, mindenhová kitettem volna névvel, fényképpel, címmel ellátva, h ez+az nyerte itt és ott a földet, holott a szakmája homlokegyenest eltér és ennek és ennek a rokona.

Ismerjük meg ezeket a mocskokat, h kik osztották le egymásnak a földeket, miegymást.

De amíg adatvédelemre hivatkozva elbújtatják egymást, semmi sem fog változni.

240 m ft-ért Simon Gáborral "szórakoztak", ugyan, húzzuk már elő a háttérből a manikűrösből lett földtulajdonost... de ne csak őt, a többit is.

Csak ez itthon sohasem fog megtörténni, mert az "ellenzék" védi a kenyéradó gazdáját.

31/48 2015.07.09. 20:45:23

@A staropramen finom sör: aztán olvasni tudol-e? Szerepel ott a Fidesz vagy egyéb volt kormánypárt? Barom.

unionista᠍ (törölt) 2015.07.09. 21:00:54

az mszp felszámolása nem politikai, hanem pénzügyi kényszer.

a baloldalon a racionális az, hogy a fiatal képviselők új pártot hoznak létre illetve önállósul a societas. kunhalmi, molnár, botka, a két harangozó, varga, stb.

gyurcsány és a dk elviszi a nyugdíjasokat.

unionista᠍ (törölt) 2015.07.09. 21:17:50

@program készítő:
a történelmi pártokat kellene demokratikusan újraszervezni: mszdp, fkgp, kdnp. ezek ifjúsági tagozatai lehetnének rendre a societas, a jobbik és a fidelitas.

explanatus 2015.07.09. 21:34:21

Az MSZP-szegfű szirmainak hullása megállíthatatlan. Az életben tartó varázsszer, a szebb napokat megélt szavazóbázis -a korösszetétel miatt- fogy. Bámulatos és elismerésre méltó a kitartásuk, azonban ezzel sajnos csak a vadhajtások számát szaporítják, ami tudvalevőleg azzal jár, hogy úgy tűnik, mintha termést hozna, de végül az elvetett mag (a befektetett energia) is kárba vész.

Hogy miért kellene az MSZP eltűnjön a hazai közéletből? - túl a fenti 5 ponton :)
mert egy olyan időszak szimbóluma, amit nem kívánunk vissza, talán saját szavazói se
mert erőket köt le, és elméket homályosít el
mert ellenzékként rá háruló feladatát nem látja el
mert útjában van -egy még meg nem született- valódi baloldali pártnak
mert tétlenül nézi az ország Fidesz általi elgörögösítését

Lásd mellékelt videó: www.youtube.com/watch?v=6obLsHbYs5Y
4:40-5:09
8:00-8:30
9:14-9:50

A görög (és európai) helyzet ránk nézve eső tanulságai:

1 A tehetségtelen/alkalmatlan választott vezetők a legveszélyesebbek saját országukra, mert nem az ország, hanem saját rövidtávú, de annál kifizetődőbb érdekeikért feláldozzák hazájukat.

2 A hatalom megtartása érdekében érdemtelenekkel töltenek fel újonnan létrehozott hivatalokat, az ezeket elvállalók nyilvánvaló hozzá nem értésük miatt nem a feladattal törődnek (mivel nem is ez a cél), hanem szavazatszerzések optimalizálásával.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.07.09. 21:54:28

Olvasva kommenteket, majdnem írtam egy olyan összeesküvés elméletet, hogy aki azt elolvassa, az biztos hogy porosat köp. :)
Vajdaságinak nagy pont.
Sajnos sokan az első részre koncentráltak, pedig a második rész a fontos.

egyetmondok 2015.07.09. 22:35:54

Nagy mértékben tisztázná a magyar politikai viszonyokat,ha az Mszp úgy szűnne meg, hogy beolvad a Fideszbe,hiszen ott a helye.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.07.09. 22:43:54

Egyetmondoknak is nagy pont....először röhögtem a kommenten, aztán rájöttem hogy logikus a dolog.

videki gyerek 2015.07.10. 05:29:33

Az mszp azert fog eltunni nehany even belul, mert lejaratodott, es igy mar nem tudja hatekonyan kepviselni a kulfoldi liberalisok erdekeit.

andrásúr 2015.07.10. 06:29:53

Nem kell feloszlatni az MSZP-t, így biztos lesz a Fidesz következő választási győzelme !

gmihaly 2015.07.10. 07:08:04

A jó kormányzás mikéntjéről a legnagyobb blődségeket francia okostojások mondták és írták le a Bourbonok "udvari hűbériség"-es abszolutizmusa idején. A Napkirályt kb. úgy rajongták körül a vele függő viszonyban lévők, Moliere-t is beleértve, mint később a Nagy Bölcs Vezetőket. Szóval...

midnight coder 2015.07.10. 07:35:00

@ipartelep:
1. Az MSZP az MSZMP jogutódja. Függetlenül attól hogy most kik vannak benne, vagy máshol kik vannak, ez tény. Márpedig ez bizony valahol morális felelősséget is felvet. Az MSZMP akárhogy is nézzük, 40 éven át kommunista diktatúrát működtetett, konkrétan embereket végeztetett ki, küldött koncentrációs táborokba a származásuk illetve politikai nézeteik alapján.

2. Elég megnézni miket műveltek az előző két ciklusban. Az utolsó ember, akinek sikerült egyben tartania ezt a bolhacirkuszt a Horn volt.

3. Az MSZP pont ugyanolyan bűnbanda, sőt. Az amit a FIDESZ lopott aprópénz a privatizáció 10 éve alatt (spontán privatizációtól 1998-ig) eltűnt vagyontömeghez képest. Arról nem is szólva, hogy a normál napi működés közben is elloptak ezt-azt, a második Fletós ciklusban másról sem szólt a népszabó csak hogy ma ki mit lopott. Más kérdés, hogy a FIDESZ nyíltan csinálja, az MSZP meg fű alatt. De ettől nem tűnik el kevesebb pénz.

4. Ezzel egyet kell hogy értsek. A normális baloldali ellenzék kialakulásának nem az MSZP az oka, hanem az, hogy maga a baloldal mint olyan idejétmúlt dolog. A jelen kor problémáinak megoldására a baloldal eszköztárában nincs megoldás. Mára eljutott odáig a dolog, hogy a baloldal igazából már arra sem képes, hogy megfogalmazza, hogy kik ők, mégis mit akarnak elérni, mi a fenéért kiabálnak. És ennek megfelelően is cselekszenek: egyik oldalon harcolnak a melegházasságért, a másik oldalon tömegesen importálnák be az iszlamista bevándorlókat, akik egy kritikus tömeget elérve szépen iszlamizálják a társadalmat és kivégzik az összeset. Vagy egyrészt sírnak hogy mennek el a fiatal diplomások Angliába, másrészt erőltetik a progresszív adózást ami pont ezeket a fiatal diplomásokat fejné meg még alaposabban.

A baloldalon nincsenek megfogalmazva még célok sem, nem hogy az hogy hogyan lehetne ezeket elérni. Hőzöngeni képesek, de ezen túl csak a nagy semmi, max. az a ködös vágy, hogy szeretnének ők is a húsosfazék közelébe kerülni.

gigabursch 2015.07.10. 08:14:04

@ipartelep:
Ilyenkor teszi fel az ember a kérdést, hogy ennyi elmeroggyantságot hogyan lehet leírni...

No mindegy, talán majd kinövöd...

gigabursch 2015.07.10. 08:15:42

@egyetmondok:
erre szoktam azt mondani, hogy a narancs és a vörös között csak árnyalatnyi a különbség.

Marcus015 2015.07.10. 09:58:56

Ezt a nagyképűséget mint amit a cím takar! Ki gondolhatná hogy majd éppen egy PKP-szintű pártocska vezetőjétől kérne érveket egy MSZP ha a saját dolgait tervezi?
Megértem hogy Béndek szeretné minél magasabb szintre helyezni magát a politika szinpadán de ettől a mostani erőlködésétől esetleg a nadrágja lehet színesebb...

Haveravera 2015.07.10. 10:06:31

Már késő. Az MSZMP hivatalos és nem hivatalos jogutódai (MSZP, FIDESZ, stb.) már mindenhova beették magukat, mint a mocsok, mindent megfertőztek, a fattyaik mindent magánvagyonukká tettek.
Magyarországot már csak atommal lehetne fertőtleníteni...
Ez a világ legbetegebb országa, s még betegségtudata sincs.
U n d o r í t ó o r s z á g !

Marcus015 2015.07.10. 10:37:09

@HaFr: Nem vagyok eladó, nem vagyok megvehető.

Marcus015 2015.07.10. 14:33:19

@HaFr: Ezt a "magas szintű" vitát nem folytatom, számomra túlzottan sekélyes. A feltett kérdésemet azonban megismétlem mert nem kaptam rá választ:
Ki gondolhatná hogy majd éppen egy PKP-szintű pártocska vezetőjétől kérne érveket egy MSZP ha a saját dolgait tervezi?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.10. 14:34:31

@Marcus015: remélem, senki, elég szégyenletes lenne ránk nézve

Zoltán Lukács 2015.07.10. 18:18:19

Ezek az érvek nyomósak és fontosak, de a legfontosabb mégis a hatodik lenne: Ha az MSZP önfeloszlatná magát, akkor Béndek úrnak lenne végre ideje a saját pártjával törődni. Könyörgöm, gyerekek, oszoljatok már, fel, le vagy szét, nekem mindegy, Párizs megér egy misét!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.10. 18:24:55

@Zoltán Lukács: :) nem is tudtam, hogy ilyen humoros emberek is vannak az MSZP felső vezetésében -- de örülök, hogy az első öt súlyában egyetértünk

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.10. 22:00:46

@HaFr:

Nézd, szerintem ha egy semmilyen módon nem politikus átlagember javasolja a maszop önfeloszlatását, akkor ő a nép hangja, aki véleményt nyilvánít.

Ehhez magánemberként neked is jogod van, de ha a pártod első embereként írsz, akkor valóban kicsit furcsa, ha a pártok közötti verseny egyik (egyelőre?) igencsak gyenge részvevője azt javasolja a nála kb. 100-szor nagyobb versenyzőnek, hogy szálljon már ki a versenyből.

Én úgy vélem, hogy te mint pártvezető ne úgy akard növelni az esélyeidet a versenyben, hogy az egyik középversenyző visszalépését szorgalmazod, hanem úgy, hogy építsd a pártodat (alapszervezetek létrehozása országosan), népszerűsítsd, kezdeményezz és akár tüntess. Tényleg, a támogatottságod jó fokmérője lehetne egy tüntetés meghirdetése egy számodra fontos témában, ráadásul ezzel megjelensz az országos hírekben, vagyis országis ismertségre tehetsz szert.

Szóval ne ereszkedj le abba a dagonyázásba, amelyben az egyes pártok egymást mocskolják és diszkreditálják, ne negatív kampányt folytass, hanem légy pozitív.

(Ettől még nagyjából nekem is hasonló a véleményem a maszopról, de ez más tészta.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.10. 22:04:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezt a posztot, mire kifut, majdnem tízezren fogják olvasni, ez a válaszom, ne aggódj a helyzetem miatt

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 06:45:07

@HaFr:

Dehogy aggódom - már csak azért sem aggódom, mert nem szurkolok a pártodnak, ahogy az olvasók egy része sem.

Posztonként 10 ezer katt azért nem túl sok, már csak azért sem, mert ez nem jelent 10 ezer olvasót. Egy ember többször kattint - valahányszor kommentet ír vagy lekérdezi a oldalt, eggyel nő a számláló. A számláló még az IP-ket sem figyeli. Ha egymás után 10-szer frissítem az oldalt, akkor 10-zel nő a számláló, pedig közben ugyanaz maradt az IP-m.

Mindegy, a te pártod. Ha beállsz a sorba a negatív kampánnyal, te is egy vagy a sok közül. Ami még nem baj, sokaknak bejött. Max. az olvasók levonják azt a következtetést, hogy ez sem jobb a deákné vásznánál, építő és eredeti ötletek, javaslatok helyett ez is a konkurenseit szapulja, akár a többi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.11. 07:31:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nyilván nem erről van szó, mert 1. ez egy blog, csak közvetett jelentőséggel a párt szempontjából, 2. ezen a blogon és többféle írás születik, és az olvasók lényegesen kevésbé kedveli azokat, amelyek kifejezetten pártprogram-részleteket vagy irányokat mutatnak.

2015.07.11. 16:30:01

jaja, feloszlatni.
erre mondaná cinikus énem, hogy először be kellene jutni a parlamentbe, 5% még mindig jóval alacsonyabb mint ahol az mszp most tartana...

az első érv rendben, csak hát utólag már
a többi szerintem elég gyenge.
az mszp rossz, de még mindig jobb mint a fidesz, kormányzóképes és ha megszűnne, lehet hogy még ekkora párt sem jönne létre romjain, nemhogy egy baloldali-liberális tömegpárt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 17:55:57

@WiteNoir:

"az mszp rossz, de még mindig jobb mint a fidesz, kormányzóképes"

Ekkora támogatottsággal? Addig OK, hogy létezik a kisebbségi kormányzás fogalma, na de 6-10% támogatottsággal ez elég perverznek tűnik.

Tavaly a kedves balos pártok még a választásra sem tudták félretenni az ellentéteiket, szerinted ugyan mekkora harc törne ki közöttük a húsosfazék közelében? Lenne egy féltucat kispártból álló kormánykoalíciónk, amelynek tagjai lényegében képtelenek lennének döntést hozni a folytonos civakodásaik közepette.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.11. 17:57:02

@WiteNoir:

"lehet hogy még ekkora párt sem jönne létre romjain, nemhogy egy baloldali-liberális tömegpárt..."

Nem lehet, hanem biztos. Ami lényegében megmutatná a valós támogatottságukat, levonva a mai támogatottságból azokat, akik már csak a név miatt ikszelik be őket.

Zoltán Lukács 2015.07.12. 17:31:30

@HaFr: Ki kell hogy ábrándítsalak, én egy másik Lukács Zoltán vagyok. Az, aki egyébként is szokott Téged fikázni, nagyjából ugyanezért. Én csak egy pár hónapig voltam az MSZP tagja 2011-ben, Szegeden (Botkaand, ha így jobban ismerős...). Az MSZP-s Lukács Zoltánnak nincs túl sok humorérzéke, ha lenne, már régen halálra röhögte volna magát azon, amit csinálnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.12. 17:34:23

Hány tagja lehet vajon a PKP-nek?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.07.12. 17:38:00

@Zoltán Lukács: nem ábrándultam ki, inkább megnyugodtam, köszi

2015.08.01. 04:55:31

@Trompf: Nem számít? - alapvető kérdések a szocialista párt szavazói számára
„2002 VÁLASZTÁSI SZÓRÓLAP TERVEZET! „NE FOLYTASSUNK NEGATÍV KAMPÁNYT!” LESZAVAZVA, ELBUKVA!
— Az, hogy megbuktak 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben?
— A megszállók, és csalások segítségével jutottak hatalomra 1948-ban?
— Félmillió embert hurcoltak meg törvénytelen eljárással, tízezreket veréssel, börtönnel?
— Hogy a moszkvai helytartók köztörvényes bűnözők voltak szerte a világon!
— Hogy idegen tankokat hívtak be saját népük ellen?
— Repülőgépről géppuskázták, sortüzekkel irtották a hatalmuk ellen tüntetőket, hatvan helyen az országban!
— A világ minden táján megbukott az eszme a gyakorlatban?
— A gazdagok vagyonát elszedők, magukévá tették az „állami, népi vagyont”!
— A kizsákmányolók elűzői maguk lettek kizsákmányolóvá?
— A nácizók magukon viselik a nácizmus ismérvét? — milliárdosok hirdetnek szocialisztikus jólétet kapitalizmusban!
— Minden, amit hirdettek, tettek, és tesznek, hazugság.
— Ostobaságuk, gazemberségük, révén lejárattak egy jobb sorsra érdemes eszmét?
— A szegény tömegeket ugyanúgy becsapták, mint mindig a történelemben?
— A volt internacionalisták nemzeti szocialisták a szó hitleri értelmében?
süti beállítások módosítása