A magyar nyilvánosság intézményrendszere sikeresen táplálja azt a látszatot, hogy van egy nagy baloldali és egy nagy (bár most már halványuló) jobboldali párt, holott akinek van szeme, az láthatja, hogy a fő törésvonal nem ez a magyar politikai rendszerben. Az említett MSZP (és szatellitpártjai) és és az említett Fidesz (és szatellitpártjai) alapvető kérdésekben -- ami a politikai érzékenységeiket és céljaikat, a kultúrájukat, a vezetőik jelentős részének személyes és családi múltját, és a pártoknak a oligarchikus-korrupt elosztóközponti szerepét illeti -- ugyanolyanok, mindössze az utóbbinak a liberális demokráciát látványosan is tönkre kellett tennie ahhoz, hogy biztosítsa a zsákmányszerzés útját, az előbbinek pedig a helyismeret és az elsőbbség okán elég volt csak elsilányítania azt.

Noch dazu, a nyilvánosság munkásai még azt a hibát is szeretettel elkövetik, hogy az egyiket kedélyesen demokratikusnak, a másikat nemzetinek (konzervatívnak, brrr) mondják, ezzel orientálva a választókat olyan értékrendszerek felé, amelyeknek a pártok alapküldetéséhez -- ami az ország kifosztása és a zárt politikai osztály túlélésének biztosítása -- semmi köze nincsen, viszont még mindig veretes külsőt adnak e bűnszervezeteknek.

Ebben a kedélyeskedésben aztán természetesen teljesen szétkorrumpálódik a politikai rendszer, amely máig a posztkommunista életciklusában van. A magyar politikai intézményrendszer utóbbi 25 évének reális állapota sosem volt a demokrácia, mert az alapvető működését nem az alkotmányos értékek és rend iránti tisztelet és ezek javítása vezette, hanem posztkommunista (káderállományában, mentalitásában, a politikai intézményrendszer céljairól táplált meggyőződéseiben a kádárizmusra visszanyúló) politikai hálózatok érdekeinek kiszolgálása. A másik ilyen hálózatot a Fidesz építette fel, amelyik semmiben sem különbözik alapküldetését illetően a szoci hálózattól, csak -- amint említettem -- későn jövőként agresszívabb. Minden bizonnyal így is fog bekerülni a történelemkönyvekbe.

A liberális (vagy polgári) demokrácia helyreállítását értelmetlen ezek bármilyen átalakulásától várni, a politizálás logikáját ezekben már semmi sem képes felülírni. Nagy kérdés, hogy mi jöhet mellettük és utánuk: milyen összecsapásokban fog továbblépni a magyar politikai rendszer a népfelség nevében. Egyelőre javaslom azoknak, akik hallgatnak rám: hagyják békén a bal- meg a jobboldal emlegetését, és nyugodtan beszéljenek csak az egyik és a másik posztkommunista pártról. Felszabadító élmény lesz a közbeszédben közelebb kerülni a valósághoz.