1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.02.04. 21:59 HaFr

A rezsicsökkentés ára: Orbán zsákutcában

1. A szuverenitás jegyében kezdődött az egész. A szuverenitást azonban a carl schmitti értelemben kell felfogni -- leegyszerűsítve mint hatalmi függetlenséget, a döntéshozó (Orbán) függetlenségét, nem az országét. Az országét csak annyiban, amennyiben az Orbánét takarja ("Magyarország én vagyok."). A függetlenségét a törvényektől, az erkölcstől, a hagyományoktól, a szokásoktól, a józan észtől. A szuverenitás ebben az értelemben a puszta orbáni akarat politikai kódja.

2. Magyarország semmit sem kaphat az oroszoktól, amit más állam ne kaphatna meg a pénzén. Nem kapunk olcsóbb energiát, olcsóbb pénzt, versenyképességet, se nagyobb függetlenséget azáltal, hogy a lojalitásaink (az egyszerűség kedvéért) megduplázódnak. Ha kapnánk (és itt kétséges a paksi kölcsön minősítése), az viszont valami olyasminek az ára, amelyet az egyszerű halandó csak elképzelni tud. (Valaki ugyanis mindig fizet. És olyan nincs, hogy a gyengébb jobban járjon egy nemzetközi kapcsolatban.) Mit kérhet P. cserébe? Ilyen lehet, mondjuk, az EU bomlasztása: ma Orbán éppen a tervezett energiaunió ellen szólalt meg, amit két hónapja még támogatni látszott. Korábban más ellen. Az egész orosz orientáció egyetlen gazdasági és politikai kudarc, kulturális zsákutca. Miért ragaszkodik hozzá mégis a miniszerelnök, ha közben az ország rosszul jár?

3. A ma esti interjúja szerint az oroszokkal való barátság a rezsicsökkentés fenntartásának feltétele. Valóban? És ha, tegyük fel, így van: nem lenne talán időszerű feltenni a kérdést, hogy akarja-e egy szabadságszerető nép ilyen áron a fűtésszámláját csökkenteni? De nincs így. Kiszámítható gazdasági viszonyok között, amelyek nem feltételezik az autokratikus minták átvételét, az oroszok világpiaci áron adhatnák az energiahordozókat, ahogy más országoknak is adják, az állam pedig utána kedvére szabályozhatná a szolgáltatókat, ahogy eddig is tette. Esetleg költené a sajátjából azt, amit más úton más zsebekbe juttat. Eddig sem az oroszokon múlott a rezsicsökkentés. Mi akkor ez az újabb látványos hazugságkör (hogy ti. kellenek az oroszok a rezsicsökkentéshez): csak nem a piaci ár alatti tarifát előlegezi meg, átláthatatlan szívességekért cserébe, a másik ismeretlen zsarolópotenciáljától fenyegetve? (Ami árkülönbözetet egyébként, nota bene, el lehetne érni, ha Nyugaton vennénk az orosz gázt, ahogy teszi ezt a Garancsi-féle Orbán-közeli MET nevű közvetítő cég is, csakhogy lefölözi a hasznot! De ez egy más, ha nem is teljesen más történet.)

4. Orbán ma kinyilvánította: rugalmas tarifát akar a lejáró gázszerződés megújításakor. Nagyon követelőző lett hirtelen, gondolhatná Putyin, ám ha ez az ára annak, hogy egy Merkel-látogatás után Magyarország bent maradjon az orosz érdekszférában, akkor ennek az Orbán-gyereknek éppen megadhatjuk, amit kíván. Főleg, ha egyéb módon is fogjuk -- mert valahogy fogja (III/2? -- ami egy pimf dolog lenne egy ország tönkrezúzásához képest, kb. minden tápos bakát megpróbáltak beszervezni annak idején, azt meg mindenki tudja, hogy nem a nemzet biztonsága miatt nincs ebben az országban ügynöktörvény, szóval, megéri?). Ha messzebb menő érdekünk fűződik ehhez, folytathatná az elmélkedést P. -- és fűződik. A különleges orosz-magyar kapcsolatnak ugyanis semmi értelme nem lenne, ha nem diktálnák személyes érdekek, félelmek, amelyektől Orbán már láthatóan nem tud megszabadulni, mert olyan zsákutcába verekedte magát, amelyben csak rossz választása van. De ahhoz nem államférfi, hogy ugyanebből az okból, előbb feltárja az orosz kapcsolatot teljes mélységében, majd lemondjon. Mert ez már nemcsak az ő bőrére megy. Ösztönözzük a kormányfőt, hogy régóta először tudjon ismét helyesen cselekedni.

5. Orbán ma a HírTV-ben világosan hibázott, és hibás lesz a rezsicsökkentéssel kapcsolatos egész propaganda hadjárat, amely Putyin látogatását meg fogja előzni. A "rezsicsökkentés ára" kitétel ugyanis hazug és inkoherens. Az orosz kapcsolatot más szempontok irányítják. Látszik, hogy a miniszterelnök a falhoz ért. Külpolitikailag elszámította magát, belpolitikailag pedig a rezsicsökkentés a választókkal szembeni imidzsének utolsó védvonala. Ha elbukik a rezsicsökkentés, utána már nincs mi megmentse őt magát sem. És tudja ezt Putyin is.

(Béndek Péternek, a Polgári Konzervatív Párt elnökének beszéde a budapesti Fővám téren február 28-án du. 4-kor. Mindenkit várunk!)

52 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr47142067

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jön a rezsicsökkentett állami internet? 2015.02.05. 20:58:29

Érdekes oldalról közelíti meg FB-jegyzetében Tompika internet-konzultációját Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, egy csöppnyi Észak-Koreát jósolva ide, Európa közepébe.  Lehet persze azt mondani, hogy már megint csak egy újabb hülye k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quendelapo 2015.02.04. 22:25:10

Valamiért megéri neki ezt csinálni.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.04. 22:42:45

Kénytelen magyarázkodni...a magyarázkodás meg sosem hiteles....és ez már nem is a vég kezdete.. amióta a HVG-és Nagy Harácsony megjelent, ez a kormány élén Orbánnal erkölcsi hullává vállt. Egyenlőre még sokan befogják az orrukat, hogy ne érezzék a foszló hulla szagát, de előbb vagy utóbb mindenkinek kell majd venni egy nagy levegőt....és csak bízni tudunk benne, hogy nem fogja az egész országot túl mélyre húzni.

s.g.l. 2015.02.05. 06:16:00

" Miért ragaszkodik hozzá mégis a miniszerelnök, ha közben az ország rosszul jár? "

Mert az esküjét megszegi egyéni vagyonszerzés érdekében, ami egyenlő a hazaárulással!!!

Lexa56 2015.02.05. 07:56:20

Orbán és egész sleppje egyelen nagy hazugságsirálban él, meg az a követői is. De ők jól érzik magukat benne, és kijózanodásra semmi esély. A vallósággal vaó szembesítés csak az agresszivitásukat növeli. Szerecsére előbb-utóbb bele fgnak szaladni egy olyan pofonba, amiből nem lez felállás. Remélem még megérem a NR összeomlását, de nem lesz vidm dolog, mert akkor a fél ország tébolydába fog járni kezeltetni mmagát.

búvár kondér 2015.02.05. 10:13:39

@Lexa56: Orbán csak egy seggfej ma már az európai mértékadó politikusok szerint. S az hogy seggfejjé vált köszönhető saját magának ....és köszönhető annak a haszonleső közegnek ami körül veszi.
Jól példázza ezt pl a BMW fantom gyár építése.
Jót "röhögtem" még a VS .hu is jól informált volt.
Képzeld el mit gondolhatnak egy ilyen kormányról a német nagy befektetők? Mennyire lehet komolyan venni egy ilyen balfasz társaságot?

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.05. 10:22:34

Ha Orbán lemondana, akkor kinek adná át a hatalmat? Ki lenne az a Fideszből, akit elfogadna a párt és nem esne szét az darabokra? Mert ha szétesik, akkor kormányzásképtelenné válik és nincs, aki, ami utánuk jöjjön. Még a Jobbik sem elég erős ehhez.
Ezt a rendszert és vele az országot is már csak a saját (mozgástani értelemben vett) tehetetlensége viszi előre, természetesen rossz irányba.
Még egyszer, az igazi probléma a mind a saját képességeit, felkészültségét és szándékait illetően, mind pedig a tömegtámogatottsága révén kormányképes ellenzék hiánya. Nem látom, hogy honnan, hogyan és kikből, kik által valósulhatna ez meg, mert amíg nincs, addig egyszerűen nem létezik olyan tényező az országban, amelyik érdemi és pozitív változást hozhatna a magyar pályában.
Ez a hiányhelyzet kitermelhetné a magyar Szirizát, Podemost is akár. Eléggé nagy etatista tömeg van ehhez. Azonban jelenleg még sok etatista beállítottságú szavazót tart magánál a Fidesz rezsicsökkentéssel (és azzal is, hogy az etatisták hajlamosak behódolni az erős hatalommal bírónak) és sok etatista van a Jobbik táborában is, no meg a DK-ban és az MSZP-ben. Ráadásul hiányzanak azok a karizmatikus szélsőbalos személyek is, akik magukkal tudnák ragadni az etatistákat. (Ez pedig nem lenne nehéz, hiszen sem a Jobbikban, sem az MSZP-ben nincs karizmatikus vezető, Gyurcsány pedig tényleg csak a saját, már meglévő táborában elfogadható.) A közelmúlt szélsőbalos és alternatív tüntetésszervezői pedig csupa alkalmatlan ember erre a szerepkörre, annyi karizmájuk van, mint egy könyvmolynak.:-)
Ha mégis felbukkanna valahol egy magyar Sziriza és annak vezetője, akkor a Fidesz két dolgot próbálhatna meg vele kapcsolatban. Vagy megpróbálná integrálni, azaz Orbán utódját kinevelni belőle (mondván, hogy mi, a Fidesz, mindig is az emberek pártja voltunk). Ez nem túl reményteljes út, de azért meg lehetne próbálkoznia vele, láttunk már nagyobb politikai kommunikációs csodákat is. A második lehetőség pedig az illető tűzzel-vassal való lekaraktergyilkolása lehetne, ami viszont kétélű fegyver. Hiszen a Fidesz kommunikációs hitelessége gyakorlatilag megszűnik a saját törzsszavazó-bázisa határainál, ezért, ha valakire elkezd rosszakat mondani, azzal még akár szimpatikusabbá (és persze a médiában való emlegetése által ismertebbé is) teheti az illetőt a nem fideszesek szemében.
Az viszont biztos, hogy ez a magyar Sziriza sem oldaná meg a valódi problémákat, sőt, csak még további időt adna arra, hogy azok ártsanak és elmélyüljenek, mivel új reményeket keltene sok emberben az iránt, hogy mégsem csak a kemény, piacpárti és polgári megoldások létezhetnek, hanem van az élet valósága elől egy rafinált, a világot kijátszani képes egérút. Ezzel megint csak tovább tolódna az időben az a pont, ahonnan az emberek tömegei már inkább készek lennének a fájdalmas igazsággal szembenézni.

zenonküp 2015.02.05. 10:27:58

Ha valaki nem orosz ügynök, de következetesen úgy viselkedik, mint egy orosz ügynök,akkor valószínűsíthetően mégiscsak orosz ügynök.)

zipe moha 2015.02.05. 10:58:39

@Valóság nevű unokahúgotok:

....nem látod persze a valós Alternatívát....az oka igen egyszerű: az összes rendszer érdekelt, minden bevethető módon gáncsolja, akadályozza a megjelenését...TUDJÁK, hogy az alternatíva hiány tartja fenn őket. A felső 2 millió hermetikusan le van zárva és össze van zárva...az alsó 8 milliót pedig pillanatnyi hangulatai, érzelmei, ingadozásai, és egyéni exit kísérletek jellemzik.Ok...így is lehet ezt játszani, az eredmények és a valóság pont ennek megfelelő .A görögöknél a talapzat a szervezett dolgozói érdekképviseletek és a kispolgárság érdekeinek összhangja....ítéld meg magad, hogy ebben az országban van-e még bizalom bárkiben bármiben....ha a magyar Társadalom magától nem nő fel gyorsan (magától nem szokott...lehetnek kivételek...)...a fidesz után konzervmegoldást...mely a "hadi" kapitalizmus receptje, minden ideológiát !!! addigra nyilvánvalóan mellőzve...vagy ráhazudva... fognak legyártani nekünk. És nem kell azt gondolni, hogy "bármi összedől, meg megáll a világ"...a dél-americai banánköztársaságok is milyen sokáig elműködtek... külföldi érdekek és a belföldi hűbéri lánc elműködteti őket

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.05. 10:59:50

@zenonküp:

Nem kicsi pont nálad....de Viktor nem az oroszok ügynöke és nem az amcsiké vagy izraelé. Az ő teremtője és gazdája magyar, el van hízva, szemüveges és a róla ritkán megjelenő fényképeken már előfordult hogy hozentrogeres nadrágban volt. A szörny elszabadul és a teremtője ellen fordul és a végén együtt pusztulnak.....ismerős az analógia valakinek?

P.S. "Symbolisam sucks" mondá Buthead vala :)

zipe moha 2015.02.05. 11:11:16

..a hadi kapitalizmust itt most azon az értelmen belül használom, hogy a kapitalizmus működtetői, a gazdasági rendszer és felépítménye, a politikai rendszer tulajdonosai, birtokosai nyílt hadban lépnek a Társdalom egészével szemben.Tehát a Társadalom akarata ellenében cselekednek felvállaltan tudatosan...esetleg valami magasztos eszme álca kiséretében. egyes csoportokat leszámítva persze akiket korrumpálnak, és hűbéri láncba kapcsolnak, hogy a működtetés biztosítsák.

zipe moha 2015.02.05. 11:18:24

...lehet mérlegelni, hogy egyénileg beleférsz -e a 2 millióba, be tudsz -e furakodni, tudsz -e széket foglalni...ha igen, legföljebb majd gyorsan hajtasz át a városon és néha becsukod a szemed...ha nem az más, akkor a véleményed is más

almodhi 2015.02.05. 11:55:49

Úgy látom a Fidesz intenziven keresi a még be(le)dobható kommunikációs bombákat.

Próbálnak támaszkodni a múlt sikereire (rezsicsökkentés) összekötve azokat az új célokkal (orosz gáz).
És próbálnak támaszkodni a zsigeri indulatokra (bevándorlók).
Egyiknek sem jósolok nagy jövőt. Habonyéktól már nem telik több. (Fogadjunk előjön még a halálbüntetés is...)

Khonsu 2015.02.05. 12:00:51

@Valóság nevű unokahúgotok: A dolgok már annyira félrementek, hogy az igazság inkább felszabadító lenne mintsem fájdalmas.

tamas11 2015.02.05. 13:28:57

@Khonsu:
Így van, sőt a helyzet a konszenzus lehetőségét kínálná fel, ismét. Nevezhetném akár konszenzuskényszernek is, csakhogy a kiváltságképzőben ilyet nem ismernek: ez a legerősebb hagyomány.

zenonküp 2015.02.05. 14:14:46

@fuxosbömis (ex kacagányos):

Azt hiszem Simicska Lajos már a múlté. Persze ez csak megérzés.

panelburzsuj 2015.02.05. 14:39:54

@Valóság nevű unokahúgotok:
"új reményeket keltene sok emberben az iránt, hogy mégsem csak a kemény, piacpárti és polgári megoldások létezhetnek, hanem van az élet valósága elől egy rafinált, a világot kijátszani képes egérút"

Úgy gondolod, hogy ezt kátyát még nem játszotta ki senki a magyar politikában?

Mert én pont fordítva látom: kétszerkettőször is ezzel nyertek. Először elsütötte a 2002-es nyertes ("szociális rendszerváltás" - hitelből ... ), másodszor meg a 2010-es nyertes ("ne a zemberekel fizettessék meg!" - láthatóan ... )

Szóval egész egyszerűen azért nincs már ütős demagógia-tartalékunk, mert néphülyítésben valóban évekkel az európai minstream előtt járunk.

centenárium 2015.02.05. 14:47:09

Ti ballibsik meg egyenesen egy zyákban vagytok.

zenonküp 2015.02.05. 15:03:50

@centenárium:

A ballibsik nem ide szoktak ám járni.

Mellesleg nyákban vagy zsákban? Esetleg frászban vagy tyákban???)

tamas11 2015.02.05. 15:19:24

@Valóság nevű unokahúgotok:
Kitaláltad az instant, könnyen oldódó szerecsent, mosdatási célra. Minden jövő setét, ami az orbáni világ elmúlását vetíti előre.
Nálad, neked.
Elfeleded, hogy épp előtte egy válság kellős közepén Bajnai volt a helyén, és egész szépen olvastuk vele együtt a helyzetet. Nem vett fel fizetést és önként ment, ahogy előre mondta. Tervezhető volt a jövő, addig.
Te meg úgy írsz, mintha a kézenfekvő az képtelenség lenne. Ejnye.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.05. 15:30:48

@zenonküp:

Dehogy a múlté....az igazi játszma még csak most kezdődik. :)

toportyánzsóti 2015.02.05. 15:52:38

@centenárium: Seggnyalókon kívül mindenki ballibsi nektek ez mutatja a szellemi nívótok.

toportyánzsóti 2015.02.05. 15:58:00

Ukrajnát leginkább azon bukta el putinka hogy felemelte nekik az olaj és a gáz árát több mint duplájára,berágtak nem kicsit és most már fújhatja...Világpiaci árat kevesen tudják megfizetni Ukrajnában és Magyarországon pedig a termelékenységben nincs akkora lemaradás csak a bérekben!

toportyánzsóti 2015.02.05. 16:02:34

Gazpromnak külön cége van arra Svájcban hogy vesztegesse a keleti vezető elitet,ebbe a csapdába behúzták a csuti pocakmutyit jól láthatóan most aztán vakarhatja azt az okos kis buksiját,felmossák vele rendesen a padlót.

program készítő 2015.02.05. 16:10:24

Van nála rosszabb is,deka,fika együtt stb.

búvár kondér 2015.02.05. 16:54:45

Rezsigyarmat leszünk! Ennyi..... rezsivel tűzön-vízen át! Aki rezsit mond az behívja Putyint is! Kádár elvti behívta az oroszokat a hatalma megszerzéséért, Orbán elvtelen elvti behívja az oroszokat hatalma megőrzéséért!
Rezsigyarmat lett Magyarország.

Mariann19 2015.02.05. 17:52:03

A Putyin-Orbán találkozó két komponensből áll.
Putyin Orbántól a terhére várható újabb szankciók miatt Orbántól elvárja eu-s tagállami vétóját.
Orbán ezzel szemben az idén júniusban lejáró gázszerződés megújításakor ezért kedvező, hosszú távú gázárat remél.
Orbán belföldi retorikájában hozsannázni fog eredményes gázár alkujáról, átfordítja a rezsicsökkentés áldásos, egyben népszerű előnyök hangoztatására.
A kérdés nem egyszerű. A lakossági gázárban a beszerzési ár 51%-ot képez.
Vajon mennyit kéne Putyinnak engednie a gáz árából, hogy a hazai fogyasztási árban érzékelhető legyen a csökkenés?
Nem szólva arról, hogy kérdéses, hogy marad-e az E.ON továbbra is partner a gázkereskedésben, vagy előre tör-e az MVM /állami által már hízlalt/ kereskedő a színpadon?
Nem mellékes, hogy az E.ON német cég, váltás esetén a németek jó néven vennék-e, ha a cég kiesne a hazai forgalmazásból?
A kérdés sokkal összetettebb annál, hogy a magyar állampolgárok az összefüggések ismeretében elismeréssel vagy elutasítással
tudjanak állást foglalni a Putyin_Orbán találkozó eredményéről.

explanatus 2015.02.05. 18:21:13

@Mariann19: „A kérdés sokkal összetettebb” mondod. Bizony, bizony igazad van. Ezt az összetett dolgot most megint leegyszerűsítik a rezsicsökkentésre a szavazónépben (megint) hamis várakozást keltenek, és a népek már várják a kimutatott csökkenést.

Mariann19 2015.02.05. 18:53:49

@explanatus:
"És a népek már várják a kimutatott csökkenést."
Miközben nem tudják, hogy néha mit kell indirektben megfizetniük a gáz bízniszekben, amelyekhez a kormány asszisztál, vagy szándékoltan lehetőséget teremt.
Lásd a 2012-es elhíresült, a MET által nálunk forgalmazott gáz extra profitját, amely kemény 51 milliárd Ft volt.
Ebben cégben bír tulajdoni hányaddal Garancsi István, akivel Orbán szokott a Videoton meccseken együtt szurkolni.
A lényeg, hogy ez az extraprofit majdnem annyi, mint amit az E.ON 1 év alatt adóként az államnak befizet.
Ez egy magyar háztartásnak 14.139.- Ft terhet jelentett, melyet indirektben megfizetett.
Ez csak egy a gázügyletek körüli gazdasági eseményekből.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.05. 18:59:57

Péter...én akár azt is ki tudom belőle olvasni, hogy jó pénzért akár a haza is lehet eladó, mert ezt most itt a z alcsúti zseni intézi és mi úgy sem értünk ebből semmit, mert honnan van nekünk bátorságunk ahhoz, hogy mi bármit meg akarjuk itt érteni és akkor majd az EON is majd ott lesz.

Pathetic...mondaná rá a művelt spanyol...annak az embernek a dumája, aki most döbben rá mennyire benézett valamit, de még mindig megpróbálja egy kicsit magyarázni....elsősorban magának

Mariann19 2015.02.05. 19:03:30

@HaFr:
Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy hogyan lehet belpolitikai tőkét kovácsolni a Putyin_Orbán találkozó eredményéből úgy, hogy az emberek előtt nem ismeretes az összes körülmény.
Orbán már előre vetíti a rezsicsökkentés lehetőségét, holott még ismeretlen a tárgyalások
eredménye.
A gázár és forgalmazás ügyletei összetettek, az állampolgárok nem ismerik az összefüggéseket, ezért Orbán sikerként tudja a tárgyalását előadni.

Khonsu 2015.02.05. 19:10:32

@Mariann19: Orbán várhatóan az olajárat némi késéssel követő világpiaci gázár esést próbálja majd eladni mint rezsicsöki 2. Emellett persze valószínűleg Putyinnal is akar valami külön alkut. Nem is az a kérdés, hogy mit akar Orbán, az ő észjárását már ismerjük, hanem az, hogy mi olyat akarhat Putyin, ami annyira fontos neki, hogy személyesen is hajlandó idejönni érte.

Mellesleg a korábbi rezsicsökkentés mindössze a gyenge forint hatását korrigálta, ha nem vitték volna a bányászbéka alá az árfolyamot, akkor rezsicsöki nélkül is ugyanitt tartanánk. Kiváló példa rá, hogyan tudják a kudarcaikat is sikerként eladni a birkáknak. Illetve a 2. felvonás arra lesz jó példa, hogyan adják be saját teljesítményükként a világpiaci tendenciát.

Mariann19 2015.02.05. 19:22:02

@Khonsu:
Putyin nagy valószínűséggel azt akarja elérni, hogy Orbán vétózza meg az újabb,az Oroszország elleni szankciókat.
Az USA elvárja az eu-tól a folytatást, Merkel valószínűleg Orbánnál el kívánt érni egy belátó magatartást ez ügyben.
Kérdés, hogy Putyin mit igér ennek fejében. Az orosz szakértők a gázár alkut állítják szembe az orosz elvárásokkal.
Kommented második bekezdése az árfolyam magyarázatoddal teljesen igaz. Egyetértek.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.05. 19:55:00

@Mariann19:

1. A gázügylet nem egy bonyolult dolog, tiszta matematika....persze lehet misztifikálni, amival Ön is próbálkozik.
2. Putin nem kér, hanem követel és utasít...ébresztő Kisasszony.

Mariann19 2015.02.05. 20:16:29

@fuxosbömis (ex kacagányos):
"A gázügylet nem egy bonyolult dolog, tiszta matematika..."
Ahogyan azt ön elképzeli.
Tanulmányozza a világpiacot, azon belül a szereplőket, a kapcsolódó politikai és gazdasági érdekviszonyokat.
Komplex ez a terület, úgy tűnik ön nincs tisztában azzal, hogy mely szegmensek vannak jelen makro szinten kül- és belföldön egyaránt.
Putyin egyébként nincs olyan helyzetben, hogy követeljen.
Nemzetközi viszonyban kell elemezni a státuszát.
Üdv: a Kisasszony

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2015.02.05. 21:04:53

Kedves Kisasszony,

Szerintem Ön nincs tisztában a dolgokkal. A gázbeszerzés az egy üzleti ügy. A Gazprommal kellene ezt a dolgot letárgyalni a magyar nagykereskedelmi képviselőknek, akárki is az jelenleg. A politikának nem kellene ott lenni az asztalnál. Sajnos, van nekünk egy falusi Elvis imitátorunk aki elhiszi magáról, hogy ő az igazi...(van még egy nagyobb baj is, méghozzá az, hogy ezt rajta kívül sokan mások is.)
Így a mi Elviszünk bezenélte magát és az országunkat is egy olyan kocsmába, ahol bizony azt a zenét kell játszani, amit a barna medve rendel, úgy ahogy a barna medve szereti,és addig amíg azt a barna medve jónak látja.

miért 2015.02.05. 22:07:31

...baltásviktornak csak a jutalék fontos. Ebben szeretne minél előbb megegyezni. A maffiavezérnek más - sajnos - nem számít...

abdul hackeem 2015.02.06. 07:12:29

@miért: Igen, en is ezen agyaltam. Merkelnel feszegette a hatarokat (meddig mehet el politikailag), putinnal az arat egyezteti. Aztan jöhet a cucc a MET-en keresztül a rezsicsökkentö cegnek. Ki a kiraly?
Szörnyüseges....

unionista (törölt) 2015.02.06. 09:42:14

@abdul hackeem:
oké, de ezt sem orbán kezdte. a "piac" a rendszerváltás óta így működik.

és lehet, hogy a ruszki logikához kellene igazodni. egyetlen monopol helyzetben levő középeurópai szövetségi energetikai konszern kellene. ez kereskedik az orosz föderációval illetve a keleti partnerségen keresztül az eurázsiai unióval.

a regionális, vagy szövetségi állami lányvállalatokban korlátozottan megjelenhet a magántulajdon. a fölös pénzt be lehet fektetni a gázhálózat fejlesztésébe. és a hosszú távon keletkező nyereségből lehet részesedni. ez a nyugatos elem.

de ez nem az amerikai zsidó modell, hanem a közép-európai.

unionista (törölt) 2015.02.06. 09:49:09

szóval világos ugye, hogy a középeurópaiaság nyugat-kelet kombó. egész egyszerűen nincs igazuk a zsidóknak abban, hogy itt nyugatos gazdaságot, kultúrát és társadalmat kellene építeni. a magyarországi zsidókereszténységet folyamatosan, demokratikusan és civilizált módon le kell győzni. egészen addig amíg be nem látják, hogy budapest belvárosának képére akarják szabni a világot. és nem értik, hogy az lehetetlen. szóval nem lehet ezt egyszerűbben elmondani: akkor lesz fejlődés, ha magyarországnak magyar lesz a fővárosa. és annak magyar lesz a belvárosa. és aki ebben fasizmust látja az nem ért az egészből semmit.

unionista (törölt) 2015.02.06. 10:15:18

@panelburzsuj:
az a probléma, hogy mondjuk gázipar tipikusan olyan, hogy csak félfeudális-félkapitalista kombó tud működni. ha valamilyen csoda folytán béndek bácsi lenne a miniszterelnök és neki kellene tárgyalni a derék vlagyimir vlagyimiroviccsal akkor a következő télen kifagyna a seggünk.

a ruszkiknak (keleti árjáknak) az az érdekük, hogy a termelői oldalon csapódjon le a haszon. ez a keleties logika. az amerikai (nyugatos zsidó) logika az, hogy az ellátási lánc végén a hasznot lefölözzék. a kettő együtt csak nagyon korlátozott módon érvényesülhet.

nyilván amíg európa függ oroszországtól addig részben el kell fogadni moszkva kultúráját. persze ez egy kölcsönös függés. és ebből következően egyenrangú félként kellene tárgyalni. és ehhez kellene egy lakosságszámban az orosszal közel azonos mitteleuropa. egy olyan bundesrepublik, amiben magyarország éppen olyan szabadállam, mint ausztria vagy bajorország. de ehhez a budapesti zsidókeresztényeket néhányszor le kell győzni. mert ők nem ezt akarják. hanem visszatérni 89-hez. ez az egyik koncepció. a másik a NYUGAT. a harmadik, hogy majd anarachia lesz.

egy komplex közjog kell, amiben a nyugatos és a keleties elemek összekapcsolódnak. szóval tisztázni kell, hogy mi a föderáció, abban mi a szabad állam, mi az unió szerepe. ebbe hogyan illeszkedik a parasztságnak szervezett járás, a vidéki iparvárosok között szervezett megye. a központi régió a városi és az elővárosi kerületekkel. ez kollektíven összerakható. mert ez nem sokkal bonyolultabb, mint az ikea bútor, olyasmi, mint a lego technik. csak nincs használati utasítás.

abdul hackeem 2015.02.06. 17:26:56

@unionista: Mar ne haragudj, de gyartod az ideologiat.
Szerintem avval kell füteni ami rendelkezesre all. Eröforras. Ha meg keves van, akkor a hatekonysagot kell növelni, nem ujabb es ujabb függöseget kialakitani, veszelybe sodorva ezzel mindenkit. Az energiahatekonysag növelese a rezsicsökkentes.
Ehhez nem kell vallas, meg hit.
Ha a vallast kihagyod belöle, akkor teljesen igazad van, mert az eröforrasok fogynak, es a kimerülest elodazni kooperacioval is lehet.

unionista (törölt) 2015.02.06. 17:35:12

@abdul hackeem:
inkább tartsuk egymást kölcsönösen idiótának. egy szót nem értettél az egészből.

abdul hackeem 2015.02.06. 19:14:18

@unionista: Oke. Hiszen Te sem ertetted a felhivasomat... :-)

unionista (törölt) 2015.02.06. 22:51:16

@abdul hackeem:
ha te azt hiszed, hogy a köznép számára nem kell vallást teremteni, akkor sajnos nem értesz túl sokat a közéletből. úgy általában keveset az egyetemes emberi kultúrából.

abdul hackeem 2015.02.07. 06:20:28

@unionista: Akkor csak neked:
Azt irod: "de ez nem az amerikai zsidó modell, hanem a közép-európai." Ezt nem vallasi alapon irtad? Fasiszta-e vagy?
Ha pedig nem vagy az, akkor hagyd mar abba kerlek a kisciganyozast, zsidozast, mert ez sok mindenkit faraszt. A többi mondanivalod erdekes lehet. Ölellek, csokollak, bantani nem akarlak.
Ennyit az egyetemes emberi kulturarol.

unionista (törölt) 2015.02.07. 08:24:18

@abdul hackeem:
egy szót nem értesz ebből az egészből. egyetlen szót sem.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2015.02.07. 21:41:27

@unionista:
És mit tenne unionista bácsi, ha ő lenne a miniszterelnök?

unionista (törölt) 2015.02.07. 23:25:16

@raczsandor:
ha csak egy dolgot tehetnék, akkor egységes megyei közigazgatást vezetnék be. illetve azt vezetném vissza. ez lenne a közigazgatás kulcs eleme. a hatalom ezen a középszinten lenne koncentrálva.

most ugye a megyei jogú város és vidék most ugye külön van választva. a rendszerváltók urbánus-népi ellentétet akartak kreálni országos méretekben. a fővárosi zsidó baloldal vezeti az urbánusokat és keresztény jobboldalhoz kapcsolódnak a népiek.

megyei összefogást hirdetnék. a megyegyűlésben vegyen részt értelemszerűen a megyei jogú város. nagyon erősen lobbiznék azért, hogy a határ mentén az önkormányzati együttműködést az unió külön megtámogassa. újraegyesüljön komárom-komarno, nógrád-novo hrad, abaúj-abov, zemplén-zemplín, szatmár-satu mare, bihar-bihor, békés-bichis. ha ezekhez célzottan forrást rendelünk, akkor ezeket a pozsonyi, a bukaresti nacionalisták is győzelemként élhetné meg. a helyi társadalom a határ mentén a középtájakon természetes módon tudna együttműködni. szerb előcsatlakozás keretében létrejöhetne bácska-backa egyesített magyar-szerb megye.

a központi régiót is megyékre osztanám. ahogyan new york 5 county (manhattan, kings, queens, bronx, richmond) úgy a főváros 3 nagykerület lenne: buda megye, pest-buda, pest megye. pest-buda lehetőséget adna a közös közigazgatással rendelkező belső kerületeknek, hogy a globalizációra alapozva fejlődjön. de a 21 megyéből ez 1 lenne. szóval ez a szemlélet nem uralkodhatna az ország felett. a főváros egysége természetesen megmaradna. ahogyan a vidéki megyékben az iparvárosok és a mezővárosok viszonylagos önállósága is. a mezővárosok körül járások szerveződnének.

a megyei kormányzók a felsőházi delegációs teremben gyűlnének össze. később meg lehetne nyitni magát a felsőtáblát. a megyei kormányzók ülnének a bársonyszékekben. a kerületi képviselők a padsorokban. a tartományok főkormányzói a pulpituson. a járási küldöttek a karzaton. modern kori rendiséget függetleníteném a pártoktól. akik az alsóházban kapnának helyet. listán szerveződve. arányos képviselettel. szociális államtanács mellett független nemzetgyűlés lenne.

a megyék kormányzói lennének az európa parlamenti képviselők. a kétkamarás parlament által elfogadott kancellár kerülne az európai tanácsba. és az ellenzék jelöltje lenne a kisebbségi komisszár (co-missioner). az európai bizottságban a biztos.

a megyével összefüggésban jönne létre a (közép-európai) föderáció. a megye kormányzója az ispán. ő ugye az uniós parlamenti képviselő. az ő helyettese (a választás második helyezettje) az alispán (vicispán) vezeti a megyei közigazgatási hivatalt. az ő hiányában a jegyző. mert a vicispán részt vehet a középeurópai tanácsban. itt lenne a szövetségi bíróválasztás. elválasztva az uniós törvényhozástól. a megye szintjén folyna a rendeletalkotás. szóval ugye világos uniós törvényhozás, szövetségi bíráskodás és egy osztott végrehajtó hatalom adná a jogállamiságot. a megyét alkotmányossági szempontból felügyelhetné a föderatív állanrendben felülről kinevezett független tartományi bíró és az ítélőtábla. a járást pedig az alsóbb szintű kerületi bíróság. középeurópai szövetségi legfelső bíróság pedig az országyűlés munkája felett gyakorolna alkotmányossági kontrollt. ők ugyanis ajánlásokat tehetnének a megyéknek. és a minisztereknek belpolitikában gyenge, külpolitikában erős vétójoguk lenne a megyékkel szemben. a rendeleteket ellen kellene jegyezni. de belpolitikában a megye lenne az erősebb. a helyhatóság a miniszteriális főszabállyal szemben kivételeket fogalmazhatna meg. de külpolitikában például a megyei dandárt a megyegyűlés értelemszerűen önállóan nem mozgathatná. hajdú megye a bocskai dandárral nem üzenhetne hadat értelemszerűen. de a megyének jelentős belpolitikai szuverenitása lenne. többségi alapon működne. de létre lehetne hozni autonóm hitközségeket. de ezek választott vezetői a megyegyűlés tagjai. a főiskolai vagy egyetemi campusok önkormányzatai is kiskerületként működnének. ez egyetemi polgárság autonómiája is ezen a szinten lenne biztosítva.

nagyjából ez lenne az államigazgatás reformja. és ehhez kapcsolódik egy államháztartási reform is. ami megmondja, hogy a kincstár milyen típusú forrásokból (adónemekből) milyen típusú célokat (közfeladatokat) finanszíroz. ennek része a megyék közötti szolidaritás. de úgy, hogy megyéknek megmarad szuverenitása. és ebből következik egy viszonylagos önállóság.

ez az, aminek most semmi esélye nincs. az átlagnál kétségtelenül gazdagabb, műveltebb, iskolázottabb zsidókeresztény kisebbség (zsidó baloldal, keresztény jobboldal) hirdetett hegemóniát. ezzel szemben a többség szupremáciát hirdetett. a szimplex, libertárius közgjog elbukott azzal, hogy orbán alkotmányos többségét szerzett. és azt határon kívüliek szavazatával azt meg is erősíttette. zsidókeresztények ortodox módon ragaszkodnak a korábbi elképzéseikhez. és most az összes nagyobb eredetcsoport győzni fog felettük. a vége mi lesz azt majd meglátjuk. ennyi fér egy kommentbe.
süti beállítások módosítása