Az utóbbi hónapokra megfonnyadt, kiüresedett, és enerválttá, mondhatnám -- ha nem járna elképesztően káros következményekkel közben -- teljességgel parodisztikussá vált a kormányzati és szimpatizánsi érvrendszer, azt igazolva indirekt módon, hogy az Orbán-rezsim racionálisan védhetetlen. A miniszterelnöki beszédek határozottan a delírium jegyeit mutatják, a kincstári nem-ideológus ideológusok (a századvéges fiúk) minden megszólalásukkal megcsúfolják az eredeti szakmáikat, az újságírók és a kommentelők (ezen a blogon is) kifogytak minden mozgósítható sablon-érvből, és már csak a durvaság és a trágárság maradt nekik, ahogy a rezsimnek is a pökhendiség és az arrogancia. A legcizelláltabb érvcsoport most éppen az USÁ-ra vetette rá magát, röhejes implikációkat engedve meg magának a magyar kormányzat kiválóságára nézve.
Miközben a rezsimnek az ország történetében utoljára talán a dualizmuskori Gründerzeit, vagy legfeljebb a spontán privatizáció idején tapasztaltakhoz fogható a korruptsága (de az előzőekkel szemben ez jóval koncentráltabb, egyetlen személynek lekötelezett kedvezményezetti körhöz kapcsolódik), az országban rekordméreteket ölt a szegénység, a nyomorúság terjedésében pedig Európa éllovasai vagyunk, ami összességében olyan cinizmust, már-már gonoszságot sugall az ország irányítóinak részéről, amely példa nélküli a legsötétebb totalitárius éveinket leszámítva. A rezsimnek nem lehetséges már pozitív végkifejlete, se tehetség, se erkölcsiség nincs hozzá.
A jobboldali érvrendszer -- Gyurcsány-oeuvre ide vagy oda -- eddig is agyaglábakon állt, megerősíteni okos kormányzati politikával nem tudták, ám az összeroskadása úgy megy végbe, hogy az semmiféle katarzist nem vált ki a társadalomban. Az országot eddig sem érdekelték az érvek (csak a szenvedélyek), hát most az érvek hiánya sem hatja meg. A netadó elleni tüntetések nyomán egy kicsit esett a Fidesz támogatottsága (és jellemzően nem nőt még ezzel arányosan sem a megrokkant baloldali pártoké), de a társadalom túlnyomó kormányellenes hányada továbbra sem érti, mi fáj neki, és nem alkalmas a közös cselekvésre. Igaz, pont a korrupció és az elszegényedés kettős élménye végül olyan lehet, ami elég embert fordít az ellenállás felé; szemben a jogállam elvesztegetésével, a kenyér elvesztése aktivizálhatja a többséget, ez azonban szükségképpen dühös, csalódott, félelem és gátlás nélküli fordulat lesz, és nem lesznek "nyugodt erők", amelyek kordában tudják tartani. Nem mi tehetünk róla, ők akarták.
A helyzet 2015-re, a már belengetett, további szociális károkozással járó intézkedések nyomán, minden bizonnyal tovább fog romlani. Ahhoz, hogy 2015 egy új 1988 lehessen a maga funkciójával egy új rendszerváltásban, már nem hiányzik sok. Sok nem, de a lényeg igen. Az alternatíva.