A klasszikus liberalizmustól kezdve a szabadság koncepciója személyessé és monisztikussá (kb. egylényegűvé, egyöntetűvé) vált: elveszett mögüle a feudalizmusra és a kora újkorra jellemző komplex jogi szövet és társadalmi háttér, amely biztosította a szabadságok (többes számban) egyensúlyát és társadalmi beágyazottságát, aktualitását, konkrét voltát. A szabadságokból szabadságjogok lettek, a társadalmi és kulturális valóságból és a törvény uralmából puszta jogi normák (Kelsen), utána emberi jogok, majd szociális jogok, végül a jogrendszer abúzusa mára a bálnákra és a fákra is kiterjedő baloldali programmá silányult -- közben azonban leáldozik a nyugati civilizációnak, a kultúránkba vetett bizalomnak, a szabadság realitásának.
A liberális szabadságjogok expanziója maga alá temette az emberek konkrét életét és szabadságuk diverzitását. A liberális jogi paradigma termelte ki a politikai korrektséget és a Nyugat-ellenes támadásokkal szembeni tehetetlenséget, amelynek gyökerei az értékrelativizmusba nyúlnak vissza. A Nyugat önvédelme áldozatul esett a kasztrált szabadságszemléletének, amely nem a saját speciális, konkrét kultúránkat ünnepli a szabadságok hátterében, hanem az univerzális emberi jogokat és hülye dekrétumokat, amelyekre mindenhol máshol tojnak, és egyedül a Nyugat érvényesíti büszkén őket -- a hatását illetően a saját kultúrájával szemben.
A liberálisok szabadsága és belefulladása a jogszemlélet degenerációjába a Nyugat hanyatlásának egyik fő oka. Ha le akarunk térni erről az útról, viszont az orosz-burmai tengelyből is ki akarunk maradni, az állam pluralizálása kínálkozik megoldásnak, amely számol azzal, hogy nem minden ember vágyja ugyanazt a (liberális) jogi terrort, nem minden ember képes vagy akar azonosan élni, nem mindenki kíván steril szabadságjogi terminusokban gondolkodni stb. A szabadság nem egyenlő a (liberális) szabadságjogi rendszernek való megfeleléssel. A szabadság e mögött van, ennél alapvetőbb. A szabadság az arra vonatkozó licencia, hogy megválasszuk az életmódunkat: konkrétan, hogy megválaszthassuk, milyen jogi rezsimben, kulturális paradigmában és közösségi környezet(ek)ben akarunk élni. A szabad ember eldöntheti, hogy akarja-e, hogy a liberális jogi és piaci kultúra és értékrend vonatkozzon rá annak minden következményével, pl. az állam szerepére vonatkozóan, vagy ne. Ezért alkalmas konzervatív alapállásnak tűnik, hogy az államot plurálisan és hierarchikusan rendezzük be, amivel a lehető legközelebb jutunk egy valamikori feudális (jól elrendezett, quid pro quo alapú társadalmi) környezethez immár a modernség körülményei között, amelyhez egyébként a legközelebb a 18. század végi konföderatív amerikai berendezkedés esett azok közül, amelyekre már nem aggatható rá a legtöbbeknek taszító "feudális" jelző.
A plurális államban a polgár megválaszthatja, hogy milyen adóbefizetések mellett milyen szolgáltatásokat igényel a társadalom melyik közösségétől az egészségügy, a nyugdíj, az oktatás stb. terén (miközben az állam előírja bizonyos sztenderdek érvényesítését az esélyegyenlőség biztosítása érdekében), és ezért cserébe mennyit finanszíroz a közköltségekből, úgyhogy aki nagy államot akar maga fölött, akkor hadd válassza azt, aki meg kicsit (és több személyes autonómiát), az meg választhatja ezt. Hadd döntse el mindenki, milyen erős önkormányzatot hajlandó fenntartani, része akar-e lenni (egy adott ponton túl) a nemzeti sorsközösségnek (az állampolgárságából milyen jogokat és kötelességeket akar megtartani), a lényeg, hogy a különböző plánumokban és forgatókönyvekben -- az általánosan kötelező és az adott közösségre jellemző választható transzferek biztosította garanciális szolgáltatásokon túl -- a ráfordításainak és a cserébe kapott szolgáltatásoknak egyensúlyban kell lenniük.
Az állam és az egyéb hatalmi központok szolgáltatnak. A társadalom és tagjai a vevők, akik a lábukkal szavaznak. Ez a szabad politikai társadalom receptje, amely nem csak négyévente hallathatja a hangját, hanem folyamatosan ítéletet mond, sőt ennél jóval radikálisabban: formálja a politikum és az alternatív közszolgáltatók illetékességét.