1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.14. 14:17 HaFr

A PKP nem támogatja a "baloldali összefogást"

Miután két kerületből is (finanszírozással egybekötött) informális megkeresést kaptunk baloldali tényezőktől, világosan leszögezem, hogy a Polgári Konzervatív Párt semmilyen településen nem támogatja a "baloldali összefogás" pártjait se kívülről, se belülről, se oldalról. Elhanyagolható méretünk okán nyilvánvalóan inkább a konzervatív címke vonzza az ajánlattevőket, ez a címke azonban nem eladó. Legalábbis tőlünk nem. Elég sokszor megtévesztették már a magyar választókat eddig is, úgy tervezzük, hogy az elkövetkező száz évben megmaradunk biztos pontnak nekik.

Dr Béndek Péter

A Polgári Konzervatív Párt elnöke

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr896603685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.14. 14:42:09

Még csak az hiányzott volna, ha támogattad volna. Ezzel végle leírtad volna magadat, most te lennél a MiniBokros. Az pedig elég hálatlan szerep lenne.

panelburzsuj 2014.08.14. 15:20:04

Éa arra a mi plánum, ha szervezetileg beléd kívánnak lépni?

Amolyan antalljózsefesen...

Adam Ant 2014.08.14. 15:24:10

Remek döntést hoztál. A semmiért cserébe mindent elveszthettél volna, így viszont továbbra is élvezed a polgári konzervatívok bizalmát. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 15:38:11

@panelburzsuj: egyértelműen hozzád irányítom őket :)

toportyánzsóti 2014.08.14. 16:08:29

Patyomkin kormányzás idején jól jütt volna a ballereknek a konzi cimke,majd kilopják a jobberek mögüled,az angyali oldal...

2014.08.14. 16:36:59

@HaFr: Jó döntés, én támogatom (már ha ez számít:D). De mindenképp mutatja, hogy VAN a PKP-nak jövője és sztorija (csak mikor mondod már el?) :D. Mindent bele!

fvipera 2014.08.14. 17:09:11

azon gondolkodom, informális megkeresés tényét egyáltalán szabad-e nyilvánosságra hozni. most ugyanis az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy olyan cáfolatot látunk, aminek a tárgya nem köztudomású. csak maga a cáfolat. ez így lóg a levegőben

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 17:17:44

@fvipera: nem lóg az, áll, mint a cövek

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.08.14. 17:19:06

Mikor és hogyan fogtok az elhanyagolható méretűből, a közvélemény-kutatók által is mérhető nagyságúra növekedni?
2018-ban indultok?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 17:25:53

@bölcsészmérnök: Nem sietünk... de nem is késlekedünk

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.08.14. 17:29:52

@HaFr: Egy pártvezetőtől ennél konkrétabb jövőképet várnék!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 17:34:21

@bölcsészmérnök: nem baj, sok mindenki sok mindent vár

unionista. (törölt) 2014.08.14. 18:14:48

@panelburzsuj:
ez dr béndek péter pártja. úgy mintha ügyvédi irodája lenne.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 18:21:17

@unionista.: nem is orvosi rendelő, úgyhogy nem kell állandóan besétálnod

unionista. (törölt) 2014.08.14. 18:29:53

@HaFr:
tényleg? hidd el, nem keverem ezeket össze. úgy vezeted a pártot, mint egy ügyvédi irodát. bejegyezted és várod, hogy jöjjön a kundschaft.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.14. 18:37:26

@unionista.: erre richtig te jössz mindig, valamit rosszul csinálok

wantaan 2014.08.14. 18:45:07

A PKP nem támogatja a baloldali összefogást! ....na mégegyszer A PKP nem támogatja a balol da li össz efo gást.

Na akkor a baloldali összefogásnak annyi!!!!

panelburzsuj 2014.08.14. 18:48:05

@HaFr:
"jól elvagytok"

(Most helyesen használom az idézőjelet?)

panelburzsuj 2014.08.14. 18:48:48

@unionista.:
Hej, ha csak az övé lenne...

wantaan 2014.08.14. 18:58:30

A PKP nem támogatja a baloldali összefogást! ....na mégegyszer A PKP nem támogatja a balol da li össz efo gást.

Ez annyira jó ,hogy újra leírom: A PKP nem támogatja a baloldali összefogást!
....na mégegyszer A PKP nem támogatja a balol da li össz efo gást.

panelburzsuj 2014.08.14. 19:38:15

@HaFr:
Na ne - te is romlott halat ettél?!...

(Ez most itt egy ravasz utalás az Airport/Airplane kultúrcucc máig felderítetlen darabjára, amit reggel óta keresek... )

gekk 2014.08.14. 20:32:36

Ki nem támogat kit?????

explanatus 2014.08.14. 21:11:22

Egy elvtelen világban, kiállni egy elvvért nem minden veszély nélküli cselekedet.

Moin Moin 2014.08.15. 19:25:56

"...se kívülről, se belülről, se oldalról." - Ezzel csak azokat kábíthatod el, akik nem ismernek és nem tudják, hogy hátulról szereted!

wantaan 2014.08.16. 06:55:58

A PKP nem .....
Erről jut eszembe egy falusi anekdota.

Két részeg megy haza felé sötét éjjel s az egyikre rájön a vizelési inger.
-Te álljunk már meg mert hugyoznom köll.
-Majd ha odaértünk a pártházhoz aztán széthugyozzuk az oldalát.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.08.16. 07:52:05

@wantaan: nem mindenki polgár, hijjába
süti beállítások módosítása