"[Orbán] mindenekelőtt megismételte a már Berlinben elmondott állítását, miszerint vele az »európai közép« nyert a választásokon, szemben a jobb- és baloldali szélsőséggel, mely utóbbin, baloldali szélsőségen a piacgazdaság és a demokratikus jogállam, valamint az európai integráció álláspontját képviselő ellenzéki pártok értendők. Így fogalmazta újra a »centrális erőtér« kötcsei gondolatát, megkérdőjelezve minden riválisának legitimitását, európaiságát, miközben valójában ő maga fordult szemben az elmúlt négy évben mindazzal, amit a második világháború óta a demokratikus Európa jelent.”
Bauer Tamás érzékenységét a demokrácia iránt magam is osztom, szemben a korábbi pártja gyakorlatával, amelyik az egyetlen fő felelőse -- nem éppen Orbán kétharmadának, hanem még jóval azelőtt, hogy ez a kétharmad létre lett volna híva -- a magyar liberális demokrácia válságának. A probléma Bauer érzékenységével ezek után, azt hiszem, adottnak tekinthető. Hacsak nem gondolja magát Hegel baglyának, amelyik alkonyatkor kezdni meg a röptét és addig foglalkozásszerűen hagyja, hogy a Korszellem (az SZDSZ és értelmisége) kitombolja magát, vagy nem tekinti magát -- végtelenül szerényen -- butának (ami nyilvánvalóan nem), akkor vajon miért tette félre az éleslátását 1994-től kezdve, amikor az SZDSZ koalícióra lépett a szocikkal, és megkezdődött a párt alászállása, majd különböző stációkon keresztül -- amiket olyan unalmas lenne felhozni, de a legfontosabb benne a folyamatos bűnös kötelességmulasztás a liberális demokráciát illetően -- ma oda juttatta Bauert, hogy Gyurcsány pártját kelljen erősítenie, Fodornak a szoci listáért kelljen a nyálát csorgatnia (miközben visszatérően félmillió liberálisról beszél), és az egész szubkultúra -- nem másvalaki -- elérte, hogy a liberalizmus szitokszóvá vált Magyarországon.
Tisztán a tettek alapján, amelyeket tudtak és mertek, és amelyek ott és akkor, amikor Bauer a közelükben volt, úgy alakultak, ahogy alakultak -- miért gondolja Bauer Tamás, hogy már bármilyen ügynek, kivált a "demokratikus jogállam" iránti vágy felkeltésének kedvezhet a megszólalása? Kérdezem analitikus szándékkal, mert érdekelne. Mivel mi korábban egyszer-kétszer polemizáltunk tisztességes mederben, elképzelheti, hogy nem csak retorikus az érdeklődésem.
Ami pedig az Orbánról írottakat illeti. Orbán mondhat bármit arról, hogy neki csak a kezét figyeljük, valójában ő tudja a legjobban, hogy a politikában a beszéd -- tett, cselekvés. Amit ő a centrális erőtérről és az európai középről mond, az addig érdekes, amíg nincs vele szemben egy potens alternatíva (mondjuk, a magyar liberalizmus), amelyik szintén kifejezi a programját egy, az Orbánéhoz hasonlóan súlyos, figyelemre méltó beszédben. Nem lenne akkor mindegy (vagy legalábbis kevésbé fontos), hogy Orbán kit nevez szélsőségesnek -- amit egyébként a baloldal is megtesz a maga módján (szélsőségesezik)?
Nem gondolja Bauer Tamás, hogy súlyos liberális mondanivaló híján (és hát mikor lehetne súlyosabb liberális mondanivalóval előállni, mint éppen manapság -- hát nem istenien kedvező a helyzet ehhez?!) az Orbánnal szembeni kritika egy liberális politikus szájából -- úgyszólván, merő rinya?
