1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.02.26. 13:49 HaFr

Kit választanál...?

No, íme egy-két provokatív kérdés a magyar politikai horizontról monomániásoknak -- olyan stratégiai sárdobálás gyanánt. Nem repis közvéleménykutatás, és a kommentekben válaszolni is lehet, tehát a végén nem én manipulálok.

Kit választanál....(Az A vagy a B közül választanod kell, aki nem választ, kiesik. Mindegyik alternatíváról úgy kell gondolkodni, mintha valós lenne.)

1. Magyarország miniszterelnökének?

____A: Orbán Viktort vagy Mesterházy Attilát              B: Angela Merkelt

2. használtautó-kereskedők közül?

____A: Orbán Viktort                                                 B: Mesterházy Attilát

3. teljhatalmú diktátornak?

____A: Vona Gábort                                                   B: Gyurcsány Ferencet

 4. A magyar GDP 20%-ért felelős multicég fejének?

____A: Orbán Viktort                                                  B: Gyurcsány Ferencet

 5. Igazmondó juhásznak?

___A: Kósa Lajost                                                      B: Bajnai Gordont

 6. ...akinek barátságért érdemes volna feszültségben élned a felnőtt családtagjaiddal.

___A: Orbán Viktor                                                    B:Bill Gates

 7. ...akinek jobban elhiszed, amit mond.

___A: Gyurcsány Ferenc                                            B:Lázár János

 8. ...akitől szeretnéd, ha a gyereked mindent megtanulhatna?

___A: Sólyom László                                                 B:Orbán Viktor

 9. ..akiben jobban megbízol?

___A: egy véletlenszerű ismeretlen               B: Orbán vagy Gyurcsány vagy Mesterházy

 10. Mit választanál, ha újra születhetnél?

___A: Magyarnak lenni.                                             B:Nem lenni magyarnak.

 

Ennyi. Tíz, tíz, tiszta víz. NAGYON rafinált.   

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr475833671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carmichael 2014.02.26. 14:41:49

Azért ez becsapós.
Aki számszerűen vagy alkalomszerűen kevesebbet lop az tényleg becsületesebb?
Jobb a balek diktátor mint az agyafúrt?
Vagy ezzel azt akarod bizonyítani, hogy az összefogás még mindig a kevésbé rossz alternatíva?
Hogy Gates-től mit fogsz kapni ezért... :)

Herr Bruder Netzwerk 2014.02.26. 14:45:39

1B, 2B, 3B, 4B, 5B, 6B, 7A, 8A, 9A, 10A

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 15:08:39

@Carmichael: Mellébeszélés, cselekedj vagy kárhozz el

Carmichael 2014.02.26. 15:14:30

@HaFr:
Jöjjék főinkvizítor, égjen a máglya...

stoppos76 2014.02.26. 15:27:36

1. B
2. A
3. B
4. B
5. B
6. B
7. A
8. A
9. A
10. A

Sokkal többen vennének használtautót tőlem, ha Orbán marad, de Mestit sem kell lebecsülni ebben szerintem. De győztes lovat ne cserélj le ismeretlenre. :)

almodhi 2014.02.26. 15:28:00

Voltak azért igazi lose-lose kérdések. Az utolsónál meg csak a kalandvágy....

1. B: Angela Merkel
2. B: Mesterházy Attila
3. B: Gyurcsány Ferenc
4. B: Gyurcsány Ferenc
5. B: Bajnai Gordon
6. B: Bill Gates
7. B: Lázár János
8. A: Sólyom László
9. A: egy véletlenszerű ismeretlen
10. A: magyarnak lenni

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 15:30:27

@stoppos76: Egy még szkeptikusabb magyar érzelmű balos... méltó válasz a politikai kultúránk kétosztatúságával riogató himpelléreknek

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 15:31:48

@almodhi: Ezt vártam kb., még a 7-es se lepett meg

stoppos76 2014.02.26. 15:32:41

@HaFr: Fú, ráaddásul ha tudnák, hogy még libernyák is vagyok... :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 15:34:41

@stoppos76: Persze ezt nem mértem, mert nem vagytok tényező :)

stoppos76 2014.02.26. 15:36:24

@HaFr: Amúgy lehet, hogy én vagyok a hülye, de az első két kérdés nekem többféleképpen is értelmezhető.
Kit választanál magyarország miniszterelnök-jelöltjeként és használtautó kereskedőként?

Mármint, ha én lennék a min-jelölt és én vagyok a használtautó kereskedő? Vagy kit választanék használtautó kereskedőnek, ha használt autót akarok venni? :)

Vagy csak fáradt vagyok és félreértem? :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 15:40:10

@stoppos76: nem, igazad van, kijavítom, kösz

stoppos76 2014.02.26. 16:11:10

@HaFr: "Persze ezt nem mértem, mert nem vagytok tényező"

Ehhez még annyit, hogy párt sem nagyon van hozzá. :)

Herr Bruder Netzwerk 2014.02.26. 16:33:30

@HaFr: köszönöm. Nemrég töltöttem ki a cégnél NBTI profilt, ezzel a kettővel felszerelkezve már bátran állok a jövő elé ;)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 16:45:43

@Herr Bruder Netzwerk: az MBTI-t elfelejtheted, ez az enyém a menő most a piacon

Mr. Fritz Teufel 2014.02.26. 16:57:02

Nem értem, hogy jön a Vona a diktátor kérdéshez?(3-as)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 17:01:51

@Mr. Fritz Teufel: Jó, írhattam volna Szili Katalint is -- miért, Gy. hogy jön?

biohouse 2014.02.26. 17:48:17

Egy kis unortodoxia: Nem volt megszabva, hogy az adott kérdésnél levő "A" vagy "B " választ kell használni, csak az, hogy kötelezően A, vagy B.
Egy igazi kis tápos g..i leszek:
1. 1B Frau Merkel
2. 8A Sólyom László
3. 8A Sólyom László
4. 6B Bill Gates
5. 8A Sólyom László
6. 1B Frau Merkel
7. 8A Sólyom László
8. 6B Bill Gates
9. 8A Sólyom László
10. 10A magyarnak lenni

egyetmondok 2014.02.26. 17:53:33

1. Angela,csak így mondom: az Angéla
2. használtautó ? Mesterházy
3. dictatornak a Feri,az a tökjó
4. egy kb.6000milliárdos cég fejének ? Viktor, az már nem operatív funkció, kárt se tud okozni.
5. igazmondós juhásznak a Gordon
6. aki barátságáért vállalnám a feszkót itthon az a Viktor,mert feszkó úgyis csak addig lenne,amíg e szép barátságba bele nem gazdagodnék,rendes hazai szabály szerint,ezt követően azt hiszem jelentősen enyhülne a felnőttekkel való feszült viszonyom
7. Gyurcsánynak hiszek inkább,ha Lázárról lenne szó.
8. Sólyomtól én szeretnék inkább tanulni,francba a kölyök eszivel,vagy ez így nem jó válasz ?
9. A három nővérben egyértelműen bízok. Nem tudnak meglepetést okozni (már),és ez nagy dolog.
10. Nem születnék magyarnak,de csak azért,hogy aztán boldogan asszimilálódhassak a magyar politikai nemzetbe...,ez tudom,önző kívánság,hiszen ilyen kiváltságban még soha senkinek sem volt része. Mit tegyek ? Egy dög vagyok.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.02.26. 18:01:40

@biohouse: Kis csaló, és a feladat szelleme?!

biohouse 2014.02.26. 18:05:08

@HaFr: Nem elég konzervatív a feladatértelmezésem?

almodhi 2014.02.26. 18:13:35

@HaFr: Hát a 7-es igazából döntetlen, csak olyan sok volt a Gyurcsány, mint válasz, hogy egyszer kompenzáltam... lehet hogy nem kellett volna...?

urambátyám 2014.02.26. 22:04:12

1-6: B, 7-10: A (nem túl lelkesen)

toportyánzsóti 2014.02.27. 06:30:26

Sokat kell még tanulnod mielőtt paródiába fogsz.

FreeTibet 2014.02.27. 09:27:41

Mivel nincs értelmes választási lehetőség, ezért a 2., 3., 4., és 5. kérdésekre érvénytelenül szavaznék. Kevésbé, de a 6., 7. és 8. kérdésekre szintúgy.
Muszájból persze lehet nyomni egy kisebbik rosszat, ime:
1. B
2. A
3. B
4. B
5. A
6. B
7. B
8. A
9. A
10. A

abdul hackeem 2014.02.27. 13:27:31

1. egyértelműen B, sokat tett már a nemzete érdekében
2. majdnem mindegy, attól függ, hogy eladni vagy venni szeretnék, inkább A
3. mindegy, a hatalom érdekében mindenre képesek, inkább B
4. a 20%-ot hozza, vagy viszi? B
5. Kósa igazmondóbb, A
6. B , az egy más világ
7. A, aki már egyszer bevallotta, kevésbé teszi meg másodszor
8. B, a gyerekemnek mindent meg kell tanulnia
9. B, kiszámíthatóbb
10. B, pillanatnyi állapot

unionista (törölt) 2014.03.03. 12:37:46

nem az a kérdés, hogy merkelt megválasztanák-e kancellárnak. hanem az, hogy merkel lenne-e kancellár magyarországon.

noirp 2014.03.04. 13:46:46

1B (bárha, ****ker, bárha, drágaszépistenem!!)
2B (és vásárlás nélkül otthagynám a ***)
3B (azért ez a kérdésfelvetés durva ám, hé)
4B (talán nem mindent a karizmá[já]ból akarna megoldani,talán kevésbé zsírtahó; de lehet, hogy tévedek)
5B (ha itt is tévedek, fizetek egy sört+annak 20%-át)
6B (mit fejtegessem)
7A (nem a jobb, a kisebbik rossz :P:P)
8A (Egyértelmű...azért TTK-s-műszaki témákban, vagy zászlólengetős-masírozás esetén néha közbeszólhatok?)
9A (sajnálom)
10B (hadd próbáljak ki mást is, persze, lehet, hogy Banglades lesz az ügyből---node akkor is)

Jó kérdéssor vót, köszönöm, maradtam tiszteletlen

noirp 2014.03.04. 13:50:47

@egyetmondok:
10. kérdésre adott válaszodhoz: tényleg egy dög vagy, de akkorát röhögtem a szövegeden, hogy ihaj.

egyetmondok 2014.03.04. 19:18:38

@noirp:
Vicces volt az a 10-es válaszom ?

noirp 2014.03.05. 15:59:58

Inkább ironikus (asszimilálódni a magyar politikai nemzetbe magyarként is eléggé művészi feladat)
süti beállítások módosítása