A lényeg? Kettős. Egyfelől együttműködés bármilyen külső fenyegetéssel szemben az ellenőrzött oligarchikus verseny feltételrendszerének őrzésében, másfelől a rendszeren belüli versengés az erőforrásokért.
Az együttműködés kifelé összezárja a két érdekcsoportot azokkal szemben, akik esetleg fenyegetnék az oligarchikus verseny logikáját, ilyenek elsősorban a kisebb pártok, az uniós szankciók, a civil társadalom, az egyensúlyi piac, a kisebb, átlátható állammal kapcsolatos remények stb. Ezért a két párt(csoport) együttműködik az ilyen fenyegetésekkel szemben, ami egyaránt észrevehető volt korábban a privatizációval, majd a párfinanszírozással, az ügynökkérdéssel, a ciklusokon átívelő alvilági összefonódásokkal (olajügyek, védelmi pénzek) és közbeszerzéssel (földkisajátítások, autópályák, Gripenek, stadionok, uniós pénzek, Paks, a miriádnyi kisebb állami és önkormányzati szállítói szerződés) kapcsolatban, továbbá a jelentősebb magyar érdekeltségű cégek (pl. OTP, MOL, MVM, BKV és vezetőségeik) ügyeinek, végül pedig az állam működtetésével (a NAV-val, a választójogi rendszerrel, a hatalmak elválasztásával) kapcsolatos kritikáknak a kezelésében. Az egymás elleni komolyabb fellépés ezekben a kérdésekben ténylegesen sosem valósul meg, van helyette a Brüsszeltől a sajtón át a magyar bíróságokig ilyen vagy olyan fórumokon zajló kalkulált színjáték, esetleg kisebb ügyek és kisebb halak elmeszelése. Olyan, hogy komolyabb potentát hosszabb időre a károkozásával arányos időre börtönbe vonult volna, Magyarországon még nem történt meg.
Ha mindez adott, akkor az oligarchia (kevés szereplős hatalmi rendszer) mindennapjai az erőforrásokért folytatott harc jegyében telnek. Az éppen kormányon lévő csoport nagyobb eséllyel jut hozzá az oligarchia gazdasági képviselői által kínált javakhoz (de azért ez utóbbiak nem feledkeznek meg a mindenkori ellenzékről sem), és a csoport természetesen a saját belátása szerint rendelkezik a közpénzekkel. Az "egyszer fent, egyszer lent" (70/30-as) logikáját a Fidesz némileg megtörte a versenyfeltételek radikális átírásával (kreatívabb, szisztematikusabb, nagybani rablási módszerek bevezetésével), de nem változtatott az alapvető együttműködési logikán. Az oligarchikus versenyt továbbra is érdeke őrizni, ha az ő javára tolódtak is el a versenyfeltételek. (Ezt igazolják pártpolitikai szinten a Fidesz óvatos, csak a napokban, felerősödő támadásai Mesterházyval szemben, a kisebb baloldali pártok MSZP-vel egyeztetett belekényszerítése a balos koalícióba, sőt a Fidesz-udvar csonkolása: az LMP ejtése és a Jobbik "gyengélkedése" is. A Fidesznek egyelőre érdeke az MSZP fennmaradása, az egypártrendszer több ok miatt nem járható út még egy darabig.)
A versenynek csak az egyik színpada a közélet. A szegény választók (lásd még, "emberi erőforrás"), akik azt gondolják, hogy közjó-felfogások között választhatnak vagy legalább a nagyobbik rossz kivédéséhez járulnak hozzá (ami mindkét táboron belül a felvilágosultság netovábbja), jelentősen elvétik a valós helyzetet. A közélet hatalmi terep (duopolisztikus kínálati piac), amely a koncentrált hatalomért és a forrásokért folyó harc (titokban kiröhögött) "humán" hátországának biztosításáról szól, ennek megfelelően a versengő, illetve egymást át is fedő oligarcha csoportoknak az a céljuk, hogy a lehető legjobban eltalálják (ideológiai, szociológiai, gazdasági) tekintetben, hogyan konszolidálható a saját választói közegük ("mi tetszik a népüknek"), hogy utána annál magabiztosabban léphessenek bele a sokkal komplikáltabb nemzetközi, párt- és kamarillaharcokba a hatalommal járó előnyök (életmód, pénz, ismertség, dicsőség, uralom) további koncentrálása érdekében.
Ebben a versenyben most a Fidesz jóval tehetségesebb, mint a szocik. De egymásból élnek, mert ugyanazt a játékot játsszák, és a játék részeként egymást legitimálják. Ikrek. Semmi lényegi különbség közöttük. Csak hát a Fidesz most kicsit elvetette a sulykot, és a szocik aggódnak részint a korábbi játékszabályok csorbulása, részint az egész játék fenntarthatósága miatt. A Fidesz mohósága megöli a rendszert, gondolják kb.
Ebben a játékban csak a társadalom pozíciója a biztos. Ő a pofozóbábu, ő állja a számlát. A legszörnyűbb, amikor még lelkes is hozzá. Meglehet, egyre kevésbé az. De április 6-a még mindig csak a szemfényvesztés napja lesz.