Ünnepi hangulatban ül otthon a közpénzen kitömött állam-polgár és olvassa a közpénzen kitömött Heti Választ, a háttérben szól a közpénzen kitömött heti Ákos a közpénzen kitömött Magyar Rádióból, Krisztus -- helyesen -- a feszületen, a közpénzen kitömött egyházak gondoskodnak róla, hogy így is maradjon, boldogság van, lelki béke, elégedelem. Nehéz év volt, megérdemeljük a nyugalmat.

Hopp, mielőtt ebbe belemelegednék, egy perc polgárda látszólag ide nem illő témában: miről is szólnak az emberi jogok? Arról a felismerésről, hogy az ember legnagyobb ellenségévé éppen az a hatalom tud válni (jelesül az állam), amelyik a legkörmönfontabban tudja bizonygatni az ember (polgár, munkás, a nép, a nemzet) iránti elkötelezettségét -- de az emberi jogok pontosan olyan szeizmográfot jelentenek, amelynek rezgéséről a legjobban látható az, amit Budáról hagyományosan nem látni. Hogy a hatalmat csak azok az állami csecsen felhízlalt álpolgárok érdeklik, akik a lehető legnagyobb hatékonysággal tudják megélni és terjeszteni a hazug ország etikáját, a rendszerhazugsággal ezek szépen összeférnek -- nem úgy, mint a jogok! Ahol jogok sérülnek, ott hazugság van. Az emberi jogok értelme, hogy ezek az egyedüli biztos indikátorai annak, ha valami -- más módon még beláthatatlanul -- romlani kezd. Mert a polgár se 1914-20, se 1941-45, se, ami azt illeti, 1948-1989 között nem eszmélt időben, a magyar feudálpolgár hagyományosan gyenge indikátor. Kivárta, míg az ország és népe elpusztul körülötte, miközben az Orbán-hegyi nappalijában lapozta az aktuális Heti Választ, amit az aktuális propaganda aktuális munkásai szép kiállításban elé raktak az ünnepi illat mellé, szellemi táplálékul. Közben pedig ostoba volt, önző és fennhéjázó, mint ma. Ma, amikor szintén nem lehet látni, mi lesz ebből, csak reményedhetnek, hogy a vezérük valóban tudja, mit csinál, mert tudni nem tudhatják -- közben a szeizmográf ölesen ráng, de erről mit se tudnak, mert nem ír róla a Heti Válasz.

Márpedig az emberi jogaink ma konzisztensen és egyre mélyebben sérülnek. Hogy-hogy nem, ez összefüggésben van azzal, hogy az álpolgártól három kilométerre légvonalban már nem jut hal az ünnepi asztalra, harminc kilométerre légvonalban már szaloncukor sem, százötven kilométerre pedig már ünnepi asztal sincs.

De ez nem létezik, mert nem ír róla a Heti Válasz, minek is zavarná a megfáradt polgárt zavaros gondolatokkal. A Heti Válasz hangfekvése ünnepélyes és optimista. A közpénzen kitömött vállalatoktól közölt duplaoldalas hirdetések fényében azzal kezdi (jegyzi a sokat próbált és sokat nyert főszerkesztő), hogy Magyarország (!) küzdelmét Ferenc pápa küzdelmének kontextusába helyezi a piaci bábok és az arctalan technokraták ellen. A legócskább kormánypropaganda folyik itt a főszerkesztő úr tollából, még csak a szófordulatok sem különböznek: de gondolom, ez is a cél. A főszerkesztő úr már számtalan eligazításon vehetett részt, talán már el sem kell járnia ezekre, pontosan tudja, mit vár el tőle a magyarok istene. Iskolapadról, nebulókról meg a Nyugat alkonyáról beszél, mesteri ízléstelenséggel -- és az ország valós állapotának közelítőbb ismeretében mondom (amit a három kilométer sugarú körön kívül mindenki megszerezhet magának), mesteri szemérmetlenséggel is.

Persze ha az ország "valós" állapotára kíváncsi valaki, azt is megismerheti a lapból: röviden, a "valóság" harmonikus. Minden statisztika ezt bizonyítja. Minden közölt statisztika -- magyarázat és kontextus nélkül -- persze pont olyan hazug, mint a hazugságra kitenyésztett főszerkesztő maga. Hazug a lapnak az évről készült kronologikus összefoglalója, hazug a Járai-interjú (az Orbán-kormány a terheket a nagyvállalatokkal fizetteti meg stb. stb.), hazug a Schmitt Mária-interjú ("a magyar nép igenis csinált forradalmat 1989/90-ben" stb. stb.), hazug a magyar "kreatívipar" államias interpretációja, hazug a magyar "könyvesipar" karácsonyi választékát az "esztelen tülekedés" kontextusába helyezni (jó érzékkel, a tankönyvpiac államosításának napjaiban), hazug az egész giccses jelen-kép, a kulturális interjúk, a konzerv ország megannyi megnyilvánulása, kisebb és nagyobb hazugságok sorakoznak egymás után egy becstelen rezsim és egy becstelen korszak hű tükreként. Talán csak azok nem hazudnak vagy azok kapcsán nem tudnak hazudni, akik nem magyar megszólalók. Akit érdekel, olvassa el az egészet egy szuszra, én megtettem.

A címoldalon aranyszínű rámában: magyar termék. Azért erre ne legyünk olyan büszkék, polgárok.