1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.10.18. 14:34 HaFr

Lopj, csalj, hazudj, moralizálj!

Fent a rendszer lényege. A HVG most hozza a csúnya (reméljük, nem fabrikált*) bizonyítékot a bajai potentátok, Zsigó Róbert és Kovács Csaba által szervezett és üzemeltetett választási csalásra, közben megtudtuk a mumbai emberünktől (attól, aki még sohasem hazudott), hogy 5 év múlva Magyarországon lesznek a legalacsonyabbak a termelői (? nagykereskedelmi?, lakossági? céges? nem részletezte) energiaárak. Közben kihasználva, hogy Magyarország - az Első Focista távollétében -- védtelenül maradt, három kötelezettségszegési eljárást is indított Brüsszel, az alamuszi. Kimaradt azonban a hírekből, hogy ebben az órában, amikor ezeket a sorokat írom, a GDP min. 20%-ának időarányos részére jutó korrupciós üzlet (munkanaphatástól és alvási időszaktól megtisztítva 2 milliárd forint értékben) köttetik meg hazánkban, amelynek rendületlenül légy híve, oh magyar.  Mire ez a poszt befutja karrierjét a blogomon - kb. két nap alatt --, addigra a korrupciós üzlet értéke 60 milliárd forintra nő.

Lop, csal, hazudik, moralizál. Ez a mi hazánk. Németországban közben volt olyan nyári nap, amikor MWh-ként 100 Eurót kaptak a nagykereskedők a termelőktől az energiarendszerben felhalmozódott többlet miatt, amit a nap- és szélenergia által megtermelt 30 GW energia felvétele váltott ki - csak hogy vigyék az áramot, és, leegyszerűsítve, ne robbanjon fel a hálózat. 2011 óta ugyanitt az áram nagykereskedelmi ára 60 euróról 40 euróra esett. Ha valami, akkor ez az igazi szabadságharc a gonosz energiacégekkel szemben, amelyek piaci kapitalizációja az alternatív energiaforrások előtörése miatt 1,3 billió euróról 500 milliárdra (!) esett. Pedig nincs is Orbánjuk. Sőt, megkockáztatom, amiatt. Bezzeg a mi iránytűnk észak helyett kb. dél-keletre mutat. A poszt-atomkorból a tűzifa korba. Büszkén mutat, persze, hiszen magyar iránytű, ott van minden közpénzen fizetett pártvonuló kezében.   

Lop, csal, hazudik, moralizál. És közben nagyokat mond, manipulál, fenyeget, "gógyis, cselt vet" és megoszt. És végtelenül ostoba. Ez a mi hazánk. Azé is, aki csinálja, és azé is, aki hagyja.

*Október 20-án e videó készítője azt vallotta a Blikknek, hogy a szocik kérésére készítették a videót, tehát a videó tényleg fabrikált. Ez nyilván felmenteni látszik a Fideszt a konkrét ügyben viselt felelőssége alól, noha nyilván nem cáfolja a korábban meghozott törvényszéki döntés alapját, hogy történtek választási csalások, méghozzá a videóban említett módszerhez hasonlóan. És a rendszer bűzlik tovább...

70 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr25584169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2013.10.18. 15:07:06

Nem hinném, hogy a haza azonos lenne ezzel a förmedvény bagázzsal a nyakunkon.

A haza leginkább kómában van mint egy Csipkerózsika, de híre-hamva sincs a királyfinak.

Moin Moin 2013.10.18. 15:07:23

Már te is azokkal a szemét, náci németekkel bezzegelsz?!

Hazaáruló vagyol!

Lexa56 2013.10.18. 15:08:18

Így van. Ezért nem kell sajnálni (mármint a hazát, amely ezt az ámokfutást lehetővé tette és teszi). Mert még élvezi is. Hogy milyen lesz a macskajaj az ébredés után, az egy másik kérdés. De annak a felelősségét is másra fogjuk tolni, mert abban nagyok vagyunk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.10.18. 15:09:18

@Moin Moin: Maga csak ne jöjjön nekem hazaárulással, maga évek óta kint van már a hetipiacon. A hazát a gumicukorral árulja. Én legalább külön sátor alatt.

Moin Moin 2013.10.18. 15:34:50

@HaFr: Á, nem csak a hetipiacon: van online értékesítés is: www.eladoamagyarhaza.eu (Az onlie felület elérhető a www.eladoamagyarhaza.imf, ill a www.ungarnzuverkaufen.de címről is!)

Aktuális akciónk: bontott építőanyag a 2014 után befejezetlenül maradó felcsúti stadionból.

savanyujóska 2013.10.18. 17:23:24

Nem tudom, lehet e itt idegen tollakkal ékeskedni -ha már a magaméval nem tudok-, de most találtam az Indexen egy riportot a Budapest Times ex-főszerkesztőjével, és van benne néhány gyönyörű mondat, amit muszáj idéznem.

Kérdés: „Mit gondol, hogyan válhatna az ország egyszerűbbé vagy hatékonyabbá?”
Válasz: „Nem hiszem, hogy ez lehetséges. Mondhatnám, hogy ezt vagy azt kell megoldani, de azt hiszem, az ország karakterétől idegen a változás. A válság elején azt reméltem, hogy az ország csődbe megy, mert enélkül az ország csak toldozza-foldozza a problémákat, elég megnézni, mit csinált a Fidesz a magánnyugdíjakkal.
Amíg valamilyen úton-módon lehet pénzt szerezni, a dolgok változatlanul görögnek tovább. Ezért valamilyen válságra van szükség a változáshoz, ahogy az emberek is sokszor csak egy krízis után változtatnak meg bizonyos dolgokat az életükben. Ezért Magyarország szerintem képtelen a változásra, hacsak valami nagy dolog nem történik.”

A riport többi része is nagyon ütős, de ez a lényeg. Nem fog itt változni semmi, megy tovább a toldozás-foldozás, amíg egyszer a fejünkre nem dől majd az egész.

kuszkusz1 2013.10.18. 17:35:01

@savanyujóska:

"A válság elején azt reméltem, hogy az ország csődbe megy,.."

Kitűnő gondolat! A gyógyítást úgy a leghelyesebb megkezdeni, hogy agyonütjük a beteget.

savanyujóska 2013.10.18. 17:43:39

@kuszkusz1: Keresztapám erős dohányos volt, de minden rábeszélés és érvelés ellenére sem volt hajlandó leszokni a cigiről, egészen addig, amíg gégerákot nem diagnosztizáltak nála. Akkor egyik napról a másikra valahogy mégis képes volt abbahagyni. Szerencsére még időben. Azt hiszem, ezt hívják sokkterápiának. 23 éve már emlegették egyszer, hogy a mi esetünkben talán ez volna a hatásos.

kuszkusz1 2013.10.18. 17:53:08

@savanyujóska:

Ez a sokkterápia a mások bőrére menne.
Gondold el, hogy mi lenne egy államcsőd esetén.
Se nyugdíj, se fizetés, se semmi...a boltok zárva, a forint értéktelen...zavargások és bűncselekmények, fosztogatások tömkelege.

És nem működik semmi az égadta egy világon.

Egy embert ért sokkhatás nem hasonlítható össze egy országot és a lakóit érő sokkhatással.
Ez rettenetes lenne, ilyesmire még gondolni sem szabad.
Ennél még az Orbán is jobb, pedig iszonyú és borzalmas.

NIPREDIL 2013.10.18. 17:57:00

@kuszkusz1: Csak sajnos orbán miatt erősen közeledünk felé.

toportyánzsóti 2013.10.18. 18:29:48

Kontraszelektált komcsifattyak azt hiszik nekik mindent szabad.1000 éveket fognak kapni szerencsétlen debilek,most hogy felrúgták a 70-30 mutyikoalíciót!Valósággal szemben 8:1-re áll a valós tudásuk,csak saját narancspolgáraik kaptak 5-500-szoros pénzeket,tucatjával-500-ával trafikot!

leponex 2013.10.18. 18:30:47

Kedves HaFr!

"A HVG most hozza a csúnya (reméljük, nem fabrikált) bizonyítékot a bajai potentátok, Zsigó Róbert és Kovács Csaba által szervezett és üzemeltetett választási csalásra, "

Az inforádió emígyen tudósít:

"A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videofelvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt meg tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert polgármester küldte."

Nos, kedves HaFr, szerintem is érdekes példázata lesz ennek a sztorinak a végkifejlete a
"Lopj, csalj, hazudj, moralizálj!" legújabb kampányszlogenednek!

Hagysz ugyan magadnak egy kis vékonyka menekülőutat: "(reméljük, nem fabrikált) bizonyítékot ", ami épp az ellenkezőjét üzeni: reménykedsz, hogy hátha mégis igaz!

Természetesen egyelőre nincs kizárva egyik fél 'igaza' sem, mindenesetra úgy lenne korrekt, hogy magadra nézve kötelező ajánlatot tennél itt a blogodon:

mit teszel, ha valóban igazi, és mit ha
valóban manipuláció az egész?

Ha már ilyen karakán állásfoglalásra ragadtattad magad, légy férfi, mint derék thermopűlei példaképeid!!

Nos?

savanyujóska 2013.10.18. 18:34:24

@kuszkusz1: "Ennél még az Orbán is jobb"

Ezt nem egészen értem. Éppen Orbán visz bele minket. Személy szerint persze én se vágyom megtapasztalni, milyen a totális csőd, de sajnos nem tudok ebből a szekérből kiugrani.
Az ország helyzete most szerintem olyan, mint a viccbeli eccerű emberé, aki kiesik a tizedik emeletről, majd zuhanás közben a harmadikhoz érve elégedetten megjegyzi: Na, eddig még semmi baj.

kuszkusz1 2013.10.18. 18:37:01

@savanyujóska:

Úgy értem, hogy a totális káosznál és felfordulásnál még a fertelmes Orbán-rendszer is jobb.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.10.18. 18:51:23

@leponex: Jaj, Lepo, fájdalmas vagy néha.

leponex 2013.10.18. 19:09:52

@HaFr:
"Jaj, Lepo, fájdalmas vagy néha."
Miért is?

Vagy nem mersz némi kockázatot vállalni, hogy hitelesebbnek látszék valamennyire a sopánkodásod a gaz politikusok miatt?

Nos, mersz-é vállalni valamit e két lehetséges kimenetel esetére??

Elég lenne ám némi verbális cselekmény bevállalása is!
A dologban úgysem vagy érintett, ahogy én sem.

Nos?

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 19:17:39

@savanyujóska:
annyi történt, hogy a magyarország a történelme során nem először és valószínűleg nem is utoljára balkáni ország lett. ilyen időszakból van 1-2 éves, 10-20 éves, 100-200 éves. de ezekhez azért lehet alkalmazkodni. időnként szórakoztató is tud lenni. vagy legalább tanulságos. olyan nagyon félni sem kell addig, amíg nyitva vannak a határok. csak kicsit jobban kell bízni a szerencsében, mint máshol.

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 19:19:02

@kuszkusz1:
igen. a népek nem szeretik a diktatúrát, de az anarchiát még jobban utálják.

explanatus 2013.10.18. 19:48:47

@HaFr: No, ez nem volt szép Tőled. Ilyen hírek - „csak hogy vigyék az áramot, és, leegyszerűsítve, ne robbanjon fel a hálózat” - nem jelennek meg a mi édes anyanyelvünkön.

Azt már a kezdet kezdetén kimutattad, hogy nemcsak olvasod az angolt, de érted is.

Most meg a némettel buktál le. Így persze könnyű olyan információkhoz jutni, melyek nem lelhetők fel az internet-magyarban.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 20:48:31

'Lop, csal, hazudik, moralizál.'

- hát nem mondom hogy nem, de ezen nyekeregni... hiszen ezek mi vagyunk, így szeretjük!

Nem lehet mindenki német.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.10.18. 20:52:40

@kantonista:

A mo-i "népek" pragmatikus anarchisták: a "megoldjuk okosba'" épp' arról szól hogy hogyan lehet megkerülni az arkhoszt, az uralkodót (bármi legyen is annak a pillanatnyi manifesztációja).

Persze itt is érvényesül a "tudathasadás", a kettős mérce: ha arról van szó hogy mit _ad_ az arkhosz, az uralkodó, akkor mindenki roppant szabálykövető, vagy legalább is azt hangoztatja. Ha arról van szó hogy mit _vesz el_ az arkhosz, az uralkodó, akkor meg történnek a minimálbérre bejelentések, zsebbe fizetések, "hálapénzek" meg a "kér ÁFÁs számlát?" és hasonlók.

Így hát nem igaz az hogy "a népek utálják az anarchiát": utálják amikor számukra személy szerint előnytelen, semmi bajuk sincs vele amikor nekik abból személy szerint előnyük származik.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 20:59:41

@neoteny: Ez így igaz és ez a világon mindenhol így van.

A világon mindenhol az emberek szeretnek kapni és utálnak adózni.

A csalás mértékében van a lényeg, semmi meglepő nincs abban hogy a magyar szint rosszabb a germánnál és sokkal rosszabb mint a skandináv kb. ugyanolyan mint az olaszoknál, spanyoloknál, szomszédoknál, messze jobb mint a balkán v. az oroszok.

gnme 2013.10.18. 21:05:51

az elit, aki példát mutat ebből, nem azonos a nemzettel

ezért fordul elő az, hogy szerintük emó jobban teljesít, míg vidéki kisvárosokban éheznek a kisgyerekes családok

nincs fogalmuk a valóságról.

a szlogenjük:

Jó, jó, jó, szevasz, szevasz, szevasz Brékó brékó
A központ beszél, a forgalomirányító
Lököm az infót a mixpult mögül, kibaszottul fontos munka az enyém
Jobb lesz, ha nem kötsz belém

kuki123 2013.10.18. 21:10:01

@kuszkusz1: Ott van a toll a kezedben.

Csak rajtad múlik kire szavazol.

(egyébként létezik ilyen ember és párt... nem közösködnek a volt komcsi pártokkal.)

komplikato 2013.10.18. 21:11:50

@kuszkusz1: "Kitűnő gondolat! A gyógyítást úgy a leghelyesebb megkezdeni, hogy agyonütjük a beteget."

Rossz a hasonlat. Sok betegségnél a tüneteket eltüntető gyógyszerek a betegség elhúzódását okozhatják, főleg a lázcsillapítók. Néha gyorsabb a gyógyulás ha hagyják a betegséget "kifejlődni" vagy dolgoznia a testet, ami lázzal védekezne, ha be nem tablettáznák. Persze ide tartozik, hogy nagyon legyengült szervezet esetében ez nem eljátszható. És meg tudná valaki mondani, hogy a magyar gazdaság kibírná?

J.László 2013.10.18. 21:25:58

Én most már azt mondom, hogy nem érdekel, hogy csinálják, de győzzenek jövőre. Hozzák össze, ahogy akarják. Nem érdekelnek a módszerek.

Le_Penseur 2013.10.18. 21:37:13

@J.László:
Győzni fognak. Az, hogy téged nem érdekelnek, hogyan, az a te dolgod...

Kolb Ace 2 2013.10.18. 21:37:38

Hazaáruló Viktornak tűzifát a seggébe, könyékig!

Sírköves Slomó 2013.10.18. 21:41:01

@J.László: A libber sajtó előre megvigasztalja a választókat, diktatúra ellen ugyanis nincs demokrata recept.

Másrészt élteti a reményt, nem azért nem szavaztak rájuk mert utálják őket mint a szart, így lehet hogy elmennek szavazni 2014ben.

gnme 2013.10.18. 21:50:01

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: +1

..ilyen "elit"-tel mint az alkesz szanyi kapitány b+

elmennek a 3,14-csába

de azok is akik most vannak (...)

Don Quixote de la Ferko 2013.10.18. 22:05:22

A szomorú az, hogy ha ez a video tuti és nem hamisítvány, akkor jobb ha az ember pakol, eladja mindenét ami van, és itthagyja az országot orbánnak, és azoknak az észlényeknek akik egy ilyen beszélgetést élesben hajlandók lefolytatni egy kamera előtt. Tipli, oszt majd a sok tűzifáért megvásárolt élősködő fogja eltartani orbánt és a tolvaj bandáját.
Időnként max. haza kell látogatni és megnézni, hová jutottak a "segílybűl" élők ha nincs aki adót fizessen a segélyükre, és mire jut az orbáncsicskák serege, ha nem lesz ellopható adó, mert aki marad az még náluk is nagyobb kanyhaló.
Itt még az sem él, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt, mert nem lesz mit lekapcsolni.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 22:08:35

@Don Quixote de la Ferko: Mi a túrót keresel még itt 3 év diktatúra után?

Don Quixote de la Ferko 2013.10.18. 22:10:07

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
Bosszantom a hozzád hasonló narancskomcsikat.

Van még kérdés?

Jolka40 2013.10.18. 22:41:33

Egyre azon gondolkodom, hogy aki felvette ezt a videót, lehet, hogy már valahol Dél-Amerikában van?

Sírköves Slomó 2013.10.18. 22:43:27

@Jolka40: Sőt lehet hogy ott vette fel.

P.Freddy 2013.10.18. 22:47:41

@J.László: akkor se érdekel, ha a munka szabaddá tesz?

P.Freddy 2013.10.18. 22:51:43

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

Jujj de be vagytok szrva..:-))

Higgyétek már el, hogy Orbánék ilyen köcsögök. Az Orbán által helyzetbe hozott, tehetségtelen, kizárólag seggnyalásra alkalmas, ocsmány vérszívó banda és klientúra ilyen köcsög.

Ja hogy ti is azok vagytok? Bocs, nektek is jár az igazság, szemtől szembe is :-))

Repülős Gizi 2013.10.18. 23:03:52

@poszt:
"MWh-ként 100 Eurót kaptak a fogyasztók a termelőktől"
Mer' ja. Álmodban. Azok a tőzsdei spot árak, amik le tudnak menni negatívba. A nagykereskedők tudnak rajta kaszálni. A német lakossági fogyasztó meg fizeti a világ legdrágább villanyát (28 eurocent/kWh), hogy lehessen sok megújuló és be lehessen zárni az atomerőműveket.

kantonpárti (törölt) 2013.10.18. 23:04:26

@neoteny:
oké, ebben igazad van. az emberek maguk generálják az instabilitást. ezek vektoriálisan összeadódnak. és kialakul a káosz. amit az emberek kizárólag globális keveredéssel magyaráznak. ilyenkor jön a kedves nemzetvezető elvtárs. aki megvédi a népet. és a nép is azt szeretné, hogy az erős vezető tegyen rendet. persze mindenki úgy, hogy az ő saját kis "üzletei" ne sérüljenek. és akkor így nem lesz rend. ilyenkor a másikra, a politika visszafelé mutogat. hogy az elmúlt négy/nyolc év a hibás. illetve a patás ördög nemzetvezető.

szerintem ebből csak úgy lehet kilépni ha kisebb és főleg zártabb közösségek valódi önkormányzatiságot vívnak ki maguknak. és az országos politikától függetlenül alakítják a mikrokörnyezetüket. mert onnantól kezdve nincs bal, és jobboldal. nincs az, hogy gyurcsány a hibás, vagy orbán. nem lehet visszafelé mutogatni.

vannak viszonylag egyszerű, működtethető gazdasági modellek. és vannak sikeres kulturális mintázatok. de ezeket országosan bevezetni nem lehet. egyrészt azért, mert túl nagy a nemzetgazdasági kockázat. másrészt azért, mert az egész társadalom ehhez túlságosan heterogén. szerintem megyi jogú városokban, illetve kiemelt kistérségekben lehet csinálni ilyen "forradalmakat". ha budapest nem akar viszonylagos függetlenséget, nem akar semmilyen önállóságot. nem 2014-ben, hanem 2020-ban, de az is lehet, hogy nem lesz ilyen. ezzel együtt én ezt a megoldást látom. a kisebb, zártabb közösségek felől indulást, az alulról szerveződést.

Sírköves Slomó 2013.10.18. 23:31:17

Azért nagyon nagy ember Orbán hogy 50.000et ad cigányonként.

Obama csak egy mobilt adott nekik fejenkint, a sóher színesbőrü: www.youtube.com/watch?v=tpAOwJvTOio

Méghogy az a legnagyobb multikulti demokrácia, nevetséges!

gnme 2013.10.18. 23:32:43

@P.Freddy: jogosan vannak beszarva

a cukorbetegektől megkapják a beosztást

és "mi" többen vagyunk valahogy... mint a cigók a tüzifával, meg a zsíroskenyérrel

ennyi

RÖVIDLÁTÓ 2013.10.19. 00:05:37

Nem vagyok fiatal ember, de remélem élek még tíz évet, hogy a kapuban várhatom a gáz és energia szolgáltató emberét, aki a havi fogyasztásom ellenértékének 10 %-t hozza és adja át.
Bár lehet, hogy rubelben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.10.19. 00:12:18

@Repülős Gizi: Ez igaz, korrigáltam. Nagykereskedői kedvezmény volt, de a trend ennek ellenére világos. Megfinanszíroztatják a megújulóra való átállást -- befektetnek a jövőbe, ha tetszik. Mi meg feléljük. Egy kis különbség.

Blogger Géza 2013.10.19. 03:57:24

@savanyujóska: "A válság elején azt reméltem, hogy az ország csődbe megy, " Igen, ez a mondat nagyon ütős, örülök, hogy ez a féreg már nem rontja itt a levegőt, és helyette Kanadában lett aratómunkás.

kuszkusz1 2013.10.19. 06:46:16

@kuki123:

"nem közösködnek volt komcsi pártokkal"

Ja, hát ez a lényeges szempont?

Nem az, hogy tehetséges, tisztességes, lényegi gondolkodású és beszédű legyen egy politikus, legyen ilyen valamely párt vezérkara, hanem az, hogy
"közösködnek-é volt komcsi pártokkal, avagy nem"?

Mondok én neked valamit: életemben csak egy igazán tiszteletreméltó és nagy formátumú miniszterelnökhöz volt eddig szerencsém és nem fogom megérni, hogy megint ilyen élményem legyen.

Az illetőt Németh Miklósnak hívják.

genyamagyar 2013.10.19. 07:21:44

Magyarokra, mint cigányokra tekintenek nyugaton. Talán azért, mert azok vagyunk.

genyamagyar 2013.10.19. 07:23:39

@Blogger Géza: Hülye vagy! Azért szerette volna a csődöt, hogy legyen egy tabula rasa és új ország épülhessen.

Igaza volt. Most van egy trafikos, választási vesztegetős politikai elitünk. Ha neked ez jó ...

genyamagyar 2013.10.19. 07:32:27

Egyébként ahogy a videó szerint néhány ezer ft-al meg lehet venni egy cigány voksot, úgy pontosan néhány ezer ft-al meg lehet venni a nem-cigány voksot is. Lásd, rezsicsökkentés.

Cigány ország tíz millió cigánnyal.

kuszkusz1 2013.10.19. 07:41:42

@genyamagyar:

Pardon.
Csak a precizitás kedvéért:
- fejenként ötvenezer forinttal,
- ingyen tüzelővel
és további békés, háborítatlan
víz és áramlopással.

Az érintettek
eddig sem fizettek a vízért és az áramért - ezért fenyegeti őket a szolgáltatások kikapcsolása - de a fideszes potentát megígérte, hogy nem lesz kikapcsolva eztán sem...azaz lopjátok az áramot és a vizet továbbra is, csak szavazzatok a Fideszre.

chronometere 2013.10.19. 07:57:33

@leponex:
Nem tudom miről beszél ez a liberálbolsevista kommentelő csaholókórus.
Az én felvételemen a nemzetthy Kovács Csaba a zajló Dunából kiment egy fuldokló nemzetthy kislányt, elviszi egy focimeccsre ahol az nemzetthy FTC idegenben megveri a Benfica-t, a nemzetthy Zsigó Róbert pedig nyalókát vesz a frissen megmentett nemzetthy kisfiúnak. A nézőtér tele van lelkes hazaffyakkal akik a Himnuszt éneklik.
Hát már semminek nem tudtok örülni?
brühüüü.....

kuszkusz1 2013.10.19. 09:59:37

@chronometere:

Légyszí, add kölcsön a szemüveged!

Én is szeretném így látni!

Repülős Gizi 2013.10.19. 10:16:57

@HaFr:
A negatív spot ár egy nagyon durva piaci jelzés. Azt jelenti, hogy nincs elég leszabályozási tartalék a német-osztrák (közös szabályozási zóna!)fosszilis vagy vízerőművekben. Túlterjeszkedett a nemszabályozott (még olyan mértékben sem szabályozott, amennyire műszakilag az lehetne) megújuló a rendszerükben. Az atom teljes leépítése pedig egy nagyon felelős környezeti hozzáállást tükröz, de hosszútávú cél kellene legyen. Az azonnali leállás egy érzelmi-politikai reakció, aminek nagyon megfizetik még az árát (pénzben). A német környezettudatosság valóban a legfejlettebbek egyike Európában, de látni kell, hogy Európa vezető piaci hatalma is küszködik a megfinanszírozásával. Ez nem lehet a magyar út, ehhez csórók vagyunk. Kell az atom.

nevetőharmadik 2013.10.19. 10:21:56

@genyamagyar: Naná, hogy neki ez jó. Az ilyen trafikos, vesztegetős elitnek is kellenek kiszolgálók, és ő máshol úgysem tudna érvényesülni.

egyetmondok 2013.10.19. 10:38:51

" Lop, csal, hazudik, moralizál. " --- Hafr, a helyes sorrend: moralizál,moralizál,moralizál és moralizál. A többit le se kell írni: ebből következik.

kuki123 2013.10.19. 10:49:03

@kuszkusz1:

("nem közösködnek volt komcsi pártokkal"
Ja, hát ez a lényeges szempont?
Nem az, hogy tehetséges, tisztességes, lényegi gondolkodású és beszédű legyen egy politikus, legyen ilyen valamely párt vezérkara, hanem az, hogy
"közösködnek-é volt komcsi pártokkal, avagy nem"?(

Igen ez az egyik lényeg, az mszp fidesz és a volt szdsz mdf és utódpártjaik mind mind teli van/volt besúgókkal, talpnyaló komcsikkal, ügynökökkel.
Igazi szép kis brancs úgy kompletten, Mindegyik tud a másikról és csinálja a kis üzletét.

A komcsi egy szitokszó, épp úgy mint a cigány vagy a zsidó...
Sajnálatos hogy nem érted a lényeget: Elhatárolódni a ganéjtól mindentől amihez és akihez a korrupció, a hazudozás, az aljasság a bűnözés, a csalás, mások kihasználása köthető.
25 éve ott vannak. És a Jobbik az első párt ami azt mondja hogy "Nah húzzatok a kurva anyátokba most már! Mentek mind a dutyiba életfogytig"

(Mondok én neked valamit: életemben csak egy igazán tiszteletreméltó és nagy formátumú miniszterelnökhöz volt eddig szerencsém és nem fogom megérni, hogy megint ilyen élményem legyen.Az illetőt Németh Miklósnak hívják. )

Ahha látszik hogy fordítva ülöd meg a szamarat.
Inkább meg se szólaltál volna.

Tudtad hogy abban a 2 évben mik történek?
Mesekönyvbe illő hatalomátmentés. Kilóra eladták, lepapírozták a rendszerváltást okosba,
Az utolsó lépésig le volt zsírozva minden.

Szépen jöttek az "új" pártok ahová be voltak építve az emberkék. tudták kinek mit kell csinálni, milyen törtvényeket kell majd beadni, hogy szép kis privatizáció történjen.
Lehessen zavarosban kotorászni a mai napig.

Ez ez ember lenne nagy formátumú? Ugyan már...

Egyébként nem nagyformátumú ember kell.(persze nem árt ha van) de ha az emberek gyengék, tudatlanok, nem is akarnak élőbbre lépni, és ezért nem is akarnak tenni! akkor teljesen mindegy hogy van e nagy formátumú ember vagy sincs.

kuszkusz1 2013.10.19. 13:06:28

"A komcsi egy szitokszó, épp úgy mint a cigány vagy a zsidó..."

Csak erre az egy mondatra reagálnék, ebben benne van a logikád lényege: a megbélyegzés önmagában negatív minősítés, tovább már nem is kell nézelődni, érdeklődni.

Ez persze csacsiság.

Nagyon sok rendes kommunista volt ebben az országban akik bíztak a rendszerben és fogalmuk sem volt akkoriban, hogy pl. Sztálinnak milyen ocsmányságai voltak. Meg Berijának, stb.
Azután persze többnyire kiábrándultak hiszen a rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Aztán: cigány. Tény, hogy cigány honfitársaink igen nagy számban tettek és tesznek róla hogy ez az szó szitokszó legyen.
De nyilván itt sem lehet egy kalap alá venni mindenkit.

Zsidó. A zsidó mint szitokszó. Na itt aztán megáll az ész. Ez valami olyan ökörség és aljasság amitől a gyomrom felfordula.

Érezd jól magadat a Jobbiknál, őszintén remélem, hogy ez az antiszemita és a gazdaság terén eszméletlen hülyeségeket elképzelő párt nem jut kormányszerephez.
Bár, azt meg kell adni, hogy a cigányokkal kapcsolatban sokszor van igazuk. Cigány honfitársaink jelentős hányada tényleg borzalmasan viselkedik és az összes hatalmi tényező a homokba dugja a fejét. Az meg, hogy a finom lelkűek(!) a többségi társadalmat anyázzák és rasszistázzák, na attól nekem is kinyílik a bicska a zsebemben.

savanyujóska 2013.10.19. 19:33:13

@Blogger Géza: Nem aratómunkás, azt hiszem, valami olajcéghez megy. Magam részéről szívesen tartanék ezzel a féreggel Kanadába, meghagyva ezt az országot a magadfajta gerinces, öntudatos, derék magyar embereknek.

Blogger Géza 2013.10.20. 13:06:19

@savanyujóska: :D Kombájnnal viszonylag ritkán szoktak olajat kitermelni. :D

" Hogy ment az aratás?

Köszönöm, jól! Tegnap a kombájnnal dolgoztam,"

Az más kérdés, hogy majd karrierjét felépítve olajbányász is akar lenni, egészségére...

leponex 2013.10.20. 19:46:14

Kedves HaFr!

Akkor idézbém neked két nappal ezelőtti kommentemet:
"leponex 2013.10.18. 18:30:47
Kedves HaFr!

"A HVG most hozza a csúnya (reméljük, nem fabrikált) bizonyítékot a bajai potentátok, Zsigó Róbert és Kovács Csaba által szervezett és üzemeltetett választási csalásra, "
...

Nos, kedves HaFr, szerintem is érdekes példázata lesz ennek a sztorinak a végkifejlete a
"Lopj, csalj, hazudj, moralizálj!" legújabb kampányszlogenednek!"

Saját kommentemtől most eltekintenék ...

Emígyen az indexen:

"A Blikk információi szerint az MSZP rendelte meg a bajai választási csalás leleplezését bemutatni hivatott videót. A lap szerint a videó egyik készítője, a solti roma kisebbségi önkormányzat képviselője, K. G. vallomást tett a rendőrségen. Elismerte, hogy a bajai választás két fordulója között ő és két társa a budapesti MSZP-székházban a bajai időközi választás két fordulója között a szocialista párt sporttagozatának egyik tagjával találkozott.

A megrendelő egy olyan oktatófilmet kért tőlük, ami azt mutatná meg, hogy a Fidesz hogyan vásárolna szavazatokat. A Blikk szerint K. G. azt vallotta a rendőröknek, hogy az elkészült felvétel átadásakor egy MSZP-s országgyűlési képviselő is jelen volt. Török Zsolt, az MSZP szóvivője a Blikknek csak annyit mondott, hogy „ez teljes badarság, ráadásul aki mindezt kitalálta, annak nincs sok logikai érzéke. "

"Lopj, csalj, hazudj, moralizálj!"

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.10.20. 20:49:51

@leponex: Egyrészt ezek szerint emlékszel a zárójeles betoldásomra is. Másrészt a (feltételezett) csalás semmit sem von le a rendszer "érdemeiből"- attól még ugyanaz minden

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.10.20. 21:01:03

@leponex: Harmadrészt persze igazad is van, jelzem a posztban is.

explanatus 2013.10.20. 22:01:04

Ha eddig nem volt világos. Itt nem videóról, Bajáról, tűzifáról, egyéb juttatásokról van szó. Hanem sokkal inkább arról, hogy már sem a választó, sem a jelölt nem hisz a tisztességes versenyben.

Abban a bizonyos körzetben 2010-ben a szavazás megkezdésekor a névjegyzéken lévő választópolgárok száma 457. Szavazóként megjelent választópolgárok száma 107. A győztes 85 szavazatot kapott.

Az, hogy most mennyien mentek el, az a végeredményt tekintve nem lényeges. Ami ebben a dologban lényeges, az az, hogy egy több mint 31 ezer választópolgárral bíró városban milyen kiemelt figyelmet kap egy olyan körzet, melynek akármilyen legyen is a képviselője mit sem változtat a dolgon.

Mondhatjuk, vihar egy kanál vízben. Az, hogy ez a vihar egyik oldalnak is meg a másik oldalnak is mennyibe került kis képzelőerővel el lehet képzelni, de azt, hogy ez a tét nélküli egymásnak feszülés a választásra eljáró választópolgárokban milyen károkat okozott (nem elsősorban az adott helyen) felbecsülhetetlen.

Hogy a fészkes fenébe jutottunk oda, hogy már nem az fog érdekelni bennünket, kinek mi a programja, ki mit akar ezért az országért tenni, hanem arra fogunk az urnák előtt tippelni, hogy aki előttem volt, meg aki utánam jön, kitől mennyit kapott.

Szégyen! Szégyen, ez ránk mindannyiunkra nézve, mert hagytuk, hogy ne önálló véleménnyel rendelkező személyiségként annak adjuk szavazatinat, akiben megbízunk, akit képesnek tartunk arra, hogy tegyen értünk, hanem alamizsnaelfogadókká degradálódtunk.

Hát ezzé vált az álmunk? Hogy fogunk így szerethető, élhető hazát csinálni magunknak? Hogy fogunk a tükörbe nézni?

házelnök 2013.10.21. 16:50:04

Cégnél valaki nem használta az öblítést rendesen, fidesz bűzlik.Hiába a toaletkacsa.

tamas11 2013.10.22. 03:22:09

@explanatus:
egyet kell értenem, de talán nem fölösleges az általad vázolt helyzetben visszatérni az "alapokhoz": Van (volt) egy Teket melinda, meg egy xy biztonsági őr - a jelöltek. Láttad őket, tudva, hogy mire is szánják magukat (képviselni egy külterületi szegénynegyed lakosait...). A Fideszes nem jelent meg, nem szólalt meg sehol a nagymédiában.
Láttad mi történt pro és kontra.
A rendelkezésre álló infók alapján dönteni kell. Mi is ezek után a kérdés?
Melinda képviseljen, vagy a biztonsági őr?

explanatus 2013.10.22. 18:02:15

@tamas11: Persze, igazad van. Kell választani. Talán a választékkal van gond. Nem mondom, hogy kedvenc olvasmányom a valasztas.hu/ de néha belenézek és elszörnyülködöm, amikor azt látom, hogy egy település polgármesterének még húsz százalékot sem kellett összeszedni a teljes választókra nézve és ő a király. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy valami nagyon nem tetszik a választópolgároknak.

A mostani eset kapcsán is ez a helyzet, ha nem lett volna ekkora felhajtás lehet még száz ember se ment volna el szavazni. Nincs már ennek az emberek szemében semmi jelentősége. Hát ez van. Szomorú.

zorba124 2020.03.04. 18:50:38

Teljesen mindegy, hogy hol, ki nyer 2022-ben, hogy a Fidesz nyer-e vagy az ellenzék, ez az ország a maga korrupciójával, polgárosodástalan többségével képtelen demokratikusan működni, mivel nincs hozzá kultúrája. Ez az ellenzék ugyanúgy hazudik, mint a Fidesz, csak mást és másképpen, azzal ámítja az embereket, hogy "Nincs veletek semmi baj, minden baj oka a Fidesz és Orbán." Ez teljes hazugság, mert Magyarország baja nem a Fidesz, hanem a polgárosodástalan, demokrácia-hagyomány nélküli többségi társadalma és annak a kultúrája. Lehet azt hazudni az embereknek, hogy "Orbán", vagy a másik oldalon "Soros", "migráns" stb. és ezzel lehet hatalmat is szerezni, csak utána megint csalódás lesz, mert végül kiderül újra, hogy a korrupció, a demokrácia-deficit, a kivagyiság, a mások dolgába való belepofázás, a mutyi, a gyűlölködés és a bűnbak kultúra maradnak. És végül minden ugyanez lesz, csak egy másik feudális réteg préseli majd ki a jobbágyokból, amit lehet, mert ezt szokták meg, csak így tudnak működni ebben az országban többségében. Amíg nem lesz, kulturális váltás egy kormányokon átívelő polgárosodási mozgalommal az oktatáson keresztül addig marad az, ami eddig is volt: az egyik elnyomó rendszer váltja a másikat apró hézagokkal. A demokráciával pedig a magyar társadalom, csak papíron találkozott.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.04. 20:51:33

@zorba124:

" azzal ámítja az embereket, hogy "Nincs veletek semmi baj, minden baj oka a Fidesz és Orbán." Ez teljes hazugság, mert Magyarország baja nem a Fidesz, hanem a polgárosodástalan, demokrácia-hagyomány nélküli többségi társadalma és annak a kultúrája. Lehet azt hazudni az embereknek, hogy "Orbán", vagy a másik oldalon "Soros", "migráns" stb. és ezzel lehet hatalmat is szerezni, csak utána megint csalódás lesz, mert végül kiderül újra, hogy a korrupció, a demokrácia-deficit, a kivagyiság, a mások dolgába való belepofázás, a mutyi, a gyűlölködés és a bűnbak kultúra maradnak. És végül minden ugyanez lesz, csak egy másik feudális réteg préseli majd ki a jobbágyokból, amit lehet, mert ezt szokták meg, csak így tudnak működni ebben az országban többségében."

_Hibátlan_ analízis.

De ehhez miért kellett egy 6+ éves szálat újraéleszteni? különösen egy olyat amelyikben még leponex garázdálkodhatott?
süti beállítások módosítása