Kedves Diákok!
Ti még meg sem születtetek akkor, amikor én, Hoffmann Rózsa néni, kommunista párttagként szolgáltam a diktatúrát, most viszont -- hála a mi Miniszterelnök Urunk végtelen kegyelmének és a harcedzett magyar jellememnek -- itt vagyok, része vagyok a keresztény establishmentnek is, nektek meg alkalmatok van végighallgatni ezt a kriminális stílusú levelemet valamelyik megalázott tanár bácsi vagy tanár néni felolvasásában. Ennek lényege, hogy én, HR néni, odáig megyek, hogy Magyarország 1989-es rendszerváltó alkotmányát, a III. Köztársaság alapdokumentumát, bután és agresszíven kommunista csökevénynek minősítem. Nem csoda, hogy ti is, kedves diákok, hamarosan elhagyjátok ezt az országot, mert nem bírjátok a permanens hazudozást. Vagy -- és ezt javaslom -- beépültök, mint én. Ki tudja, harminc év múlva talán ti is titkárnők lehettek valahol. Csak okosan!
Csók: Rózsi néni, államtitkárnő (a.k.a. főpedellus, fogaskerék, az eltakarítónő, Rózsika)
Mondjuk, írhatta volna ezt is, de a permanens hazudozás kultúrájában, amelyben Orbán magasra állította a mércét, egy oktatásügyi bürokratának is meg kell tennie a magáét, hogy legalább mérhető legyen ezzel a mércével, különben jön a telefon. E fiktív levél helyett született hát az a másik, az igazi. A kiskorúak abuzálásának ez a kordokumentuma tulajdonképpen már meg sem lep a narancssárga uzsonnásdobozok, az erkölcstankönyvek kontentje, az erkölcs- és a hitoktatás és a testnevelési órák infrastruktúrájának finoman szólva kezdetleges állapota, a tankönyvellátás esetlegessége, a tanári életpályamodell (benne a jövedelememelkedés) grandiózus hazugsága, a teljesen stupid és versenyképtelen oktatási rendszer kiépítése (ellenben a betanított munkásság számarányának rövid időn belül várható megugrása), és közben a mindennek ellenére habzó penetráns nagypofájúság után.
Hoffmann nyilvánvalóan maga sem tudja, mi a saját funkciója a gépezetben, hát megsúgom neki: ő gondoskodik (mint ahogy gondoskodna akkor is, ha Kádár lenne a főnöke, similis simile gaudet, ennek a nőnek teljesen akcidenciális, hogy 1989-ben leszedték a parlamentről a vörös csillagot), tehát ő gondoskodik a rezsim hosszú távú emberi erőforráspolitikáján belül (ez a névválasztás sem véletlen ebben az orwelli rendben) a gondolkodás igényének kiöléséről az ifjúság soraiban. Orbánék nem véletlenül nem piszkálják a populáris kultúrát, csak amennyiben megpróbálják magyarosítani azt: a gyerekek betörése a színvonaltalanságba a rendszer káderpolitikájának részeként fungáló oktatáspolitika fő célja. A közmédia és a kereskedelmi csatornák továbbra is vagy még inkább ontják a szemetet, a plázák alternatíváiként nem épültek ki az ifjúság színvonalas szórakoztatásának helyei (illetve a meglévő terek, pl. a művészmozik, a közgyűjtemények hálózata beszűkül), a tanárok kedvét elveszik az önműveléstől és az extra energiabefektetéstől (az új életpályamodell valójában ezt szolgálja az idősebb tanárok leminősítésével, illetménykiegészítési lehetőségeinek megvonásával, párhuzamosan a szakszervezetek megfektetésével, a bürokrácia és az ellenőrzés irracionális, fenyegető megnyilvánulásaival, a megalázó hivatali beszédmóddal), a gyerekek (maradék) kedvét elveszik a tanulástól és az országtól, a szülőkét a részvételtől és a tiltakozástól. A HR minisztériumot vezető pap a nyálas reprezentáción, a seggnyaláson és a hazudozáson kívül nyilvánvalóan nem ért máshoz, vagy legalábbis félve vigyáz, nehogy kiderüljön róla.
A rendszer a parlagi, szektás populizmus vágányára tereli a magyar közgondolkodást, amelyet ezen túlmenően még a politikai agresszió is áthat, és olyan emberek osztják benne az észt és az erkölcsórákat, akikről egy nyugati polgári társadalomban nem is tudnánk. Korábban sem volt fenékig tejfel az élet, a kánonokat akkor is részint haveri alapon írták és finanszírozták, de a mai autokrácia felkavarta és nagyon mélyről hozta felszínre a szennyet. Az országnak mindent összevetve egyre rosszabb.
Az alagút végén a fény a szemberohanó vonaté. A magyarok ostobán hallgatnak. Szép példát szolgáltat erre az [origo] mai bajai összefoglalója, amely a politikusok egyöntetű megvetéséről, de közben az állam biztonsága iránti lankadatlan, kádárista vágyakozásról szól. Nem látják, hogy a kettő együtt nem megy. Meg egy nőről, aki szerint Orbán jól teszi, ha megvéd minket Brüsszeltől -- miközben a gyereke óvodáját száz százalékban EU-s pénzből újították fel. Tökéletes irracionalizmus. Ropogós haláltánc, népzenére.
Orbán: "szétszakadtak az erkölcsi kötelékek". Ja, barátocskám, szét. Sikerült. Célhoz értél.
