1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.06.20. 07:20 HaFr

Ami a legjobban hiányzik

Hát még is csak úgy van az ember, hogy szeretne valami közös jót, nem csak a közjót (amely nagyon politikai és elég elvont), hanem azt a közöst, ami ezt a nyomorult országot minimálisan, de nem jobban, közösséggé avatja. Nem sikerült ezt létrehoznia -- mostanra már ő is belátta -- Orbánnak sem, aki pedig akarta ezt annak ellenére is, hogy ő volt, aki a '90-es évek közepétől a legtöbbet mesterkedett -- sikerrel -- azon, hogy megölje ugyanennek a lehetőségét. Most hogy nincs általa társadalmi közép, nemzeti középosztály, széles polgárság (emlékeztek? ennek a projektnek szakadt vége), viszont van centrális erőtér, nepotizmus és patronázs, és egy állam, amelyik a társadalommal szemben a saját életét éli és a saját és kitartottjai érdekeit védi -- szóval most Orbánnak ideje volna már lelépnie. A 2010 utáni Orbán valóban nem a magyarok miniszterelnöke, hanem a társadalommal szembekerült Fidesz-államé, ami ha jól belegondolunk, tragikus, főleg nekünk, de neki is. Nem sikerült az a projektje, amelynek révén megbocsátható lett volna a másik: hogy tudniillik, amikor ellenzékben vagyunk, akkor a szélről támadunk, amikor meg kormányon, akkor igyekszünk behegeszteni az előző keltette sebeket, ütemesen és egyre szaporábban hazudva megkíséreljük összeillesztgetni azt, amit szétrobbantottunk. Nem sikerült, mert a társadalom állami-erőszakos átépítése eleve lehetetlen vállalkozás (és aki ezt vallja, az már ettől konzervatív és realista, a másika meg a forradalmár, és forradalmár volt itt az utóbbi időben mindenki, aki egyébként konzervatívnak tetszett magának, amiből jól látszik, hogy mi Magyarországon a konzervativizmus már száz éve: bosszúszomjas, identitászavaros mozgalmár jobboldaliak hazugsághegyén a cukormáz). Se a konzervatív, se a polgári "építkezés" nem sikerült, nem lett volna elég idő erre egy ciklus még akkor sem, ha Orbán előtte nem tesz meg mindent az összes régi seb felszaggatásáért, ezért a második ciklusra maradt az állam felhasználása a barátok, rokonok, szövetségesek megvásárlása érdekében, mert a hatalmat biztosítani kell, és ahol nincs nemesebb cél, tekintély, siker, bizalom és közös jó, ott már csak a pőre hatalom van. Ami eddig a középosztály gólemszerű létre gyúrásának eszköze lehetett volna, az három éve végképp önmagáért létezik már. Az állam a társadalommal és a közös jóval szemben. Talán, ha Brüsszel enged 2010-ben a költségvetési hiány dolgában, ma lehetne a centrális erőtérnek társadalmi relevanciája... nem tudom.

Ami a társadalmi közép szociológiailag, az a közös jó szellemileg, érzelmileg -- a kincs, ami nincs. A közös jó elsősorban, talán furcsamód individualista vágy, nem kollektivista vagy egoista, ami a két szélsőség. Az individuum akar a közös jón keresztül értelmet adni az élete egyik szeletének -- konkrétan annak, ami magyar benne (ha már erről az országról beszélünk). Pont ezért, mert ez minden körülmények között egy személyes projekt, nem viseli el, hogy egy hivatalnok, egy miniszterelnök, nota bene a harmincéves csicskásai (!) akarják számára meghatározni élete jelentős tartományát. Mondhatnánk, hogy Orbánnak beletört a bicskája abba, hogy forradalmian (jól, de nem elég jól) ismeri a magyar népet. De a helyzet az, hogy Orbán -- szemben a szocikkal, akiket ez nem érdekel, nem is értik, de pont emiatt nem merészkednek irracionális vállalkozásokba -- pontosan ismeri a magyarság egoista alapvonásait. Innen a döntés a centrális erőtérről. Amire nincs idő, arra kell az akarat. Márpedig egy ál-Messiásnak sosincs ideje. Az nem az időn túl él, hanem az időn innen, a célja az, hogy nehogy lelepleződjék. Pillanatai vannak, a pillanatok és a vágyott örökkévalóság között meg semmi. Vele szemben áll a magyar emberek társadalma, amelyik a magunkra mért túl jól sikerült meghurcoltatások miatt defenzív, zárt, bizalmatlan, egoista egyedek atomisztikusan ütköző közege, ideálázsiai-organikus kollektivitásra (hál' Istennek) képtelen, individualiter társulni, felfedezni az ellenfélben és az idegenben a szépséget és önmagában a hibákat pedig egyelőre nem érett meg. Kompország még mindig. Orbán ezt a kompot nem egy újabb vitorlával vagy több lóerővel szerelte fel, amellyel gyorsabban és biztonságosabban elérhetné a nyugati túlpartot majd valamikor (brrr, egy másik miniszterelnök fogja berúgni a gólt), hanem éppen a tökéletes egoizmusa miatt vadul kormányozza össze-vissza, és most már ott tartunk, hogy a vitorlák szakadtak, a gázolaj kifogyott, a matrózok éheznek, és szaporodnak a patkányok a kajütben. De az őrült kapitány még még mindig ott üvöltözik a hajó orrán, hogy ő már látja Dr. Moreau szigetét, ahol végre szuverénen egyedül lehetünk a világ tiszteletétől övezve.

Orbán túl magyar ahhoz, hogy jó miniszterelnök lehessen. Nem túl magyar, hanem túl magyar. A jó magyar -- főleg ilyen felelősséggel -- először számot vetne a magyarságából fakadó korlátokkal, legelőször is az önreflexióra való képtelenséggel, aztán legkésőbb a beiktatása napján kitenné a listát a hűtője ajtajára, hogy minden reggeli kávékor újra és újra memorizálni tudja, min bukhat meg a többi magyart jobb életre vezető projektje. És ez az államférfi: aki szembe mer nézni a népe és a körülmények, valamint önmaga és a közösségi célok konfliktusaival, és diadalmaskodik ezeken. A közös jóért és a közjóért. Ami a legjobban hiányzik belőlünk, az kíméletlen önreflexió és önvizsgálat képessége. A legfőbb politikai javunk, a polgáriasult közép konszolidálása már itt elesik.

33 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr105370040

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kompunk kapitánya: Orbán 2013.06.20. 09:13:16

Orbán túl magyar ahhoz, hogy jó miniszterelnök lehessen. Nem túl jó magyar, hanem túl magyar.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2013.06.20. 09:19:30

Igen, kompország. De ne ez igazából nem bug, hanem feature. :)

marko11 2013.06.20. 09:32:30

Középosztály? Honnan? Amikor a rendszerváltás fedőnevű Kész Átverés Show csak a tömeges lecsúszást és létbizonytalanságot hozta a magyaroknak.
És, persze, a tömeges bizalmatlanságot.
Leginkább a politikával szemben, de - nem remélt újdonságként - a szellemi "elitünkkel" szemben is.
Nem hiszem, hogy a világon még van egy ilyen ország, mint Magyarország, amelynek ilyen hitvány és ostoba elitje lenne. (Nagy tisztelet a kevés kivételnek!)
Nekik még nemrég (vagy most is!?) Gyurcsány volt a Messiás!

I_Isti 2013.06.20. 09:51:50

@marko11:
A lényeg, hogy ne kelljen szembenézni azzal, hogy az elmúlt x évben TE személyesen mit rontottál el. Hibás az elit, a külföld az értelmiség, a politikus, az időjárás, meg mindenki, CSAK TE NEM. MERT TE SEMMIT SEM RONTOTTÁL EL!

gomorra 2013.06.20. 10:12:52

@I_Isti: Szembe kell nézni azzal, ki mit rontott el személyesen, nem vitás. Mindnyájan felelősek vagyunk ezért ami itt kialakult.

De az elitnek nagyobb a felelőssége. Az iskolázottság is növeli a felelősséget, a kapott felhatalmazás még jobban. Így nyugodtan lehet szidni az elitet... nem kicsit, nagyon.
Szóval: Gyurcsány takarodj, Orbán takarodj! Meg az egész bagázsuk!

marko11 2013.06.20. 10:57:08

@I_Isti: Hogy én mit rontottam el, az meglehetősen lényegtelen - a társadalmi folyamatok, jelenségek szempontjából.
Hogy egy politikus, író, filmrendező stb. mit rontott el az már nem lényegtelen. Hogy a közgazdász, jogász stb. szakma mit rontott el, az sem lényegtelen.
Egyébként én nem most tudtam meg, hogy a magyar rendszerváltás K-Európa leghazugabb, legsötétebb, legelcseszettebb rendszerváltása. Igaz, azt sem 89-90-ben tudtam mg, hogy '56 nem ellenforradalom volt.

I_Isti 2013.06.20. 11:05:21

@marko11: Szumma 10 millió "lényegtelen mit rontottam el" = mai állapot.

hajmási 2013.06.20. 11:28:00

A kíméletlen önreflexió valóban polgári erény. De polgár és középosztály a világnak ezen a részén nem eseik (és soha nem is esett) egybe. A mi úri középosztályunk korlátolt, rövidlátó és önző volt mindíg. Olyannyira, hogy egyrészt magához hasonló felfogású (mindenek előtt a nemzet-és sorskérdésekben hamis nézeteket valló) vezetőket adott az országnak, akik ezen felül nem riadtak vissza a politikai kalandorságtól sem, és tele voltak azzal az ambícióval, hogy a közép-úri helyzetükből a felső-főúri osztályba emelkedjenek bármi áron. Orbánék ennek az önmagát újra megszervező keresztény-úri középoszzálynak a megtestesítői személetmódukban, erkölcsükben, ambícióikban és módszerükben, megtoldva a parvenűség minden jellemzőjével. Középosztálybeliek, de nagyon is távol állnak a polgári középosztálytól. Bibó nem hiába tartotta a keresztény-úri középosztályt a nemzet tragédiáinak szociális-politikai legfőbb támaszának, azt tehát, amelyet Orbánék nagy igykezettel szerveznek újjá. Olyan lesz azt az osztály, ahogyan létrejön: korrupt, szemforgató, hazug, és tele a régi ócska hamis nemzeti meg egyéb illúzióval, lázálmokkal. Úgy gondolom, hogy alapvetően és elve félrevezető a politikai elitről úgy gondolkodni, beszélni és véleményt mondani a mai Magyarországon, hogy ezen belül nem teszünk különbséget az úri középosztály és polgári középosztály között. E differenciálás nélkül tűnhet az elit egészében és összességében "bagázsnak", akiknek a teljes lecserélését radikálisnak tűnik követelni, meg aztán kemény szavakkal kimondani, hogy ez vagy az takarodjon. De ha nincs meg a differenciálás, akkor majd jön egy másik "bagázs", meg újra a "takarodj", anélkül, hogy akár a legkevésbé is megoldhatóvá válnának alapvető problámáink. Ha megmaradunk a gyurcsányozás, az orbánozás, a bajnaizás hamis és egyszerűsítő radikalizmusánál, semmit se tettünk annak érdekében, hogy ne egyhelyben járjunk, s mind gyorsabb ütemben fogunk lemaradni mindazok mögött (szomszédaink és más versenytársaink) mögött, akik ennél többre képesek, vagyis, akik egyrészt belátják, hogy valamilyen professzionális-hivatásos polgári politikai elitre minden országnak szüksége van, másrészt és ugyanakkor nem valamiféle nemzeti-úri-keresztény múltba révülő politikai középosztályt keltenek életre, hoznak létre.

marko11 2013.06.20. 11:51:24

@I_Isti: Nem vagy az a társadalomtudós alkat. Vagy csak szövegértelmezési problémáid vannak?
De nem próbállak meggyőzni: más dimenziókban utazunk.

gomorra 2013.06.20. 12:00:07

@hajmási: Jól írsz, igazad van, de jelszavakat nem lehet körmondatokban kiadni, az is kell amit te mondasz, az is amit én.

egyérintő 2013.06.20. 12:16:17

@hajmási: "Bibó nem hiába tartotta a keresztény-úri középosztályt a nemzet tragédiáinak szociális-politikai legfőbb támaszának, azt tehát, amelyet Orbánék nagy igykezettel szerveznek újjá."

Vajon ezzel szemben miért az az Orbán kormány önmeghatározása, hogy plebejus kormány? Amely különben megadja az arisztokráciának a tiszteletet, ahogy azt tegnap mondta a kormányfő...

egyérintő 2013.06.20. 12:30:10

@marko11:

Te semmit sem rontottál el. Az ország népének nem állt rendelkezésére az a tudás, amellyel meg tudta volna ítélni a rendszerváltással járó gyarmatosítást és annak súlyos következményeit. Mert bizonytalanságban voltunk, joggal nem hittünk senkinek sem.

Az elit egy-egy része nyilván képben volt. Egyrészt a haszonélvezők, akik megideologizálták a médiában a privatizálásnak nevezett lenyúlást, másrészt azok, akiket megbénítottak a médiákban.

Mi köznép meg csak lestünk, hogy mi is történik körülöttünk. Hogyan adják el pl. a 12 cukorgyárunkat, meg a piacukat. Aztán meg hogyan marad csak egy működő cukorgyár. Meg eladták a cementgyárakat, meg étolajolajgyárakat, húsfeldolgozókat, stb. És csak lestünk, hogy miért jó az, ha az uborka görbületét meghatározza az EU.

egyetmondok 2013.06.20. 13:09:53

@egyérintő:
Azért,mert hazudnak. Önmaguknak is.

hajmási 2013.06.20. 13:22:16

Fontos a kérdésed, Egyérintő. Még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy az önmeghatározás - különösen Orbán esetében - nem biztos, hogy pontos vagy helytálló. Annyiban igaznak tartom Orbán önjellemzését, hogy valami köze tényleg van a plebejussághoz. Annyiban legalábbis, amennyiben ki akar szakadni - és ki is szakadt - a plebejus létből. Szerintem érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a késő Kádár korszak vidéki életét, ahhoz, hogy megértsük azt a kettős kötödést, amely Orbánt (és hozzá hasonlóan másokat is) a 80-as években fogva tartotta és amelyből ki akart törni - és ki is tört. Tehát úgy vélem valóban van némi köze a plebejussághoz, de ez nem életvállalás, hanem harci eszközzé vált számára ahhoz, hogy megszabaduljon a plebejusságtól és felemelkedjen a középosztályba, vagy - ha a szerencséje úgy hozza - újjászervezőjévé váljék akár az új arisztokráciának is. E kettősségből érthető meg, hogy miért hivatkozik a plebejus eredetére,és miért sóvárog a Sándor palotára. Orbán a plebejusokkal akar győzni, de nem értük, hanem éppen tőlük elkülönülve. A plebejus egyébként számára nem a "nép", nem a "plebs", hanem a tömeg.
Orbán karakterét próbálták a családi háttérből kibontani. De nem tettek kísérletet arra, hogy a késő Kádár rendszer langyos viszonyai között vidéken élő nem-paraszt, nem értelmiségi, értelmes és ambíciózus fiatalságának helyzete alapján is megértésék. Azt a fiatal embert tehát, aki nem lát jövőt maga előtt abban a világban, amelyben felnőtt, de nem lát perspektívát a már kitaposott (és apja által is kipróbált)felemelkedési utakban sem.

egyérintő 2013.06.20. 14:01:39

@hajmási:

A vidéki lakosságnak ez a lenézése mára már nem annyira komoly, mint ahogy leírod. Kezdünk hasonlítani ahhoz az eszményhez, amely az angolokra jellemző. A bizalomra a vidéki Anglia fenntartó erejében. Churchill vidéki palotában született, de Thatcher is egy vidéki fűszeres lánya volt. Hozzájuk hasonlóan az államigazgatás elitje jórészt vidékről kerül a pozíciójába az angoloknál.

Orbánt félre értik ilyen szempontból. Az anyukája tanítónő, akinek a könyvéhségét örökölte az Orbán, aki tehát alapból értelmiségi. Másrészt a mindennapi megélhetésért valóban plebejusi küzdelmet kellett vívnia a családjának. Én itt valami "felkapaszkodott" jellegű minősítést, rossz ízt érzek a jellemzésedben, de ez a plebejusi küzdelem szerintem nagyon pozitív dolog.

Félreérted, hogy neki fel kellett emelkedni a középosztályba. Mi, a kálvinista öntudattal rendelkező vidékiek alapból, mindig a középhez tartozónak vallottuk, meg valljuk magunkat. Mégha komolyan meg is kell küzdenünk a megélhetésünkért. Mi a legközvetlenebb közösségünkben az egyházközségünkben egyenrangú tagok vagyunk, netán presbiterek, akik a lelkészt megválasztják és a világi vezetőt, a gondnokot. Mi szokva vagyunk az önkormányzathoz még akkor is, ha nem vagyunk dúsgazdagok.

Thatcher, akit végül bárónő címmel tisztelte meg Erzsébet királynő, sem tagadta meg azt, hogy honnan jött. Miért tenné ezt Orbán, vagy miért tenné ezt bármelyikünk is.

egyetmondok 2013.06.20. 14:05:55

@hajmási:
Szerintem ez a vadonatúj orbáni önmeghatározás ( hűha, hányadik is ez a sorban ?) bizony a két háború közötti plebejus-urbánus vita plebejussága.
Amelyről tudjuk,hogy nem politikai,különösen nem pártpolitikai mozgalom volt. S akik abban igazán nagyok voltak, Németh, Szabó Dezső, kisebb mértékben Bibó is,soha nem is képzelték,mint állami-politikai platformot.
Nincsen ebben semmi különleges,az persze igaz, hogy az orbáni verzióban a kádári vidék világából valóban akad benne,de nem ez a döntő szerintem.
A döntő inkább a népi-urbánus vita.

hot-spot (törölt) 2013.06.20. 14:18:18

@egyérintő: Kár, hogy folyton csak a kacsa meséket olvasta.

gomorra 2013.06.20. 15:40:54

@egyérintő: Én, szintén kálvinista öntudattal rendelkező hozzászóló, némileg másként látom szeretett vezérünket s rendszerét.

Az mind szép s rendben lévő, hogy plebejusnak született, szeretett olvasni. De ha már megszerette ez utóbbi tevékenységet, nem kéne úgy vezérkednie, mint aki a kultúrát annyira utálja.

S tulajdonképpen mindegy is, hogy a szeretett vezér honnan jött s hová megy. A lényeg, nekem, mint gyakorlatias kálvinistának, az, hogy mit tesz. Aki úgy hazudik, ahogy a bloggazda korábbi bejegyzésében leírta (Orbán: Magyarország jómódú lett), nos, kérem, legyen az magát plebsnek vagy akárminek valló, az én szememben egy csóró kis senki, egyszerű hazudozó szarjankó.

Nos, ez az általam ugyan végtelen leegyszerűsített kálvinista hozzáállás mit jelent egy másik kálvinista, öntudatos ember számára?

gomorra 2013.06.20. 15:44:34

@gomorra: Nem, nem szeretem a csúnya beszédet. De azt szeretném, ha minden oda, arra a polcra kerülne, ahová való. S ehhez kell a következetesség, s az is, hogy az egyszerűbben gondolkodó ember is értsen a szóból. Meg kell az anyanyelvünk szeretete, anyám is így beszélt, szépen, magyarul, érthetően ha fontos dologról volt szó, én mért beszélnék máshogy.

hajmási 2013.06.20. 15:54:42

Nehogy félreérts: én nem a vidéki lakosságot néltem le, hanem a késői kádárrendszer vidéki életéről és viszonyairól írtam, s ezten belül is éppen annak a rétegnek az életéről, amelyet az Orbán családnak jutott. Mert lehet, hogy Te - vagy sokan mások is - az egyházközségben a középosztályhoz tartozónak éreztétek magatokat, csakhogy Orbánék nem tartoztak semmiféle egyházközösséghez, s számura az egyházi-vallási közösség (se a kálvinista, se másféle) semmit sem számított. Annál inkább az akkor jelélemző "szétkenődő" politikai (sőt pártpolitikai)klíma adott számukra (vagy személyesen Orbán számára éppenséggel nem adott) levegőt.
Azt gondolom továbbá, hogy nem helytálló Németh László, Szabó Dezső - és általában a népiesek felfogását plebejusnak nevezni. Orbán se őrájuk gondol, amikor magát plebejusnak matározza meg, s ebben teljesen igaza is van. Továbbá: nem hiszem, hogy az angol vidéki életet (különösképpen például Churchill szülőhely-kastélyát) bármilyen szempontból a magyar vidéki élet-, szociális,-szellemi-, kulturális viszonyokkal összevetni. De még a magyar vidék viszonyait se lehet egyugyanazon ecsetvonással felvázolni - mondjuk - a 20. sz. hatvanas, a nyolcvanas éveiben és napjainkban. És még továbbá: céleszerű különbséget tenni a nemzedékek között is. Orbán szülei egészen bizonyosan nem tudták elképzelni az életük alakítását másként, mint az adott viszonyok közötti életet és lehetőségeket. Orbán és az ország egyéb területein élő kortársai számára éppen ez az adott viszonyok közötti élet már nem volt éppilyen magától értetődő.

egyetmondok 2013.06.20. 17:08:13

@hajmási:
"Azt gondolom továbbá, hogy nem helytálló Németh László, Szabó Dezső - és általában a népiesek felfogását plebejusnak nevezni. Orbán se őrájuk gondol, amikor magát plebejusnak matározza meg, s ebben teljesen igaza is van"-- írod,s valóban, azt hozzá kellett volna tennem a kommentemhez,amiben előkerült Németh,Szabó Dezső (akikkel kapcsolatosan pl. még Bibó is használta a plebejus,olykor még a narodnyik kifejezést is), hogy ez a plebejusság Orbánnál,de sajnos a jobboldal legtöbb szereplőjénél semmi más,mint egy jellegzetes nyelv, kommunikáció, egy nagyon kenetteljes műnyelv,amit egyébként pont Németh és Szabó Dezső utáltak a legjobban. Akkoriban is sokan utánozták őket...pont olyan rosszul,mint most.
De,hogy ez a nyelv ott van az egész jobboldali közbeszédben,az szerintem bizonyos.
És abban is igazat adok,hogy Orbán nem rájuk gondol.Így ő senkire se gondol,természetesen rájuk se,csak és kizárólag az aznapi politikai hangulatnak,eseménynek, hírnek,stb. éppen megfelelőnek tartott közönségére gondol. Ettől érthetetlen, hamis az egész.

egyetmondok 2013.06.20. 17:11:03

@egyérintő:
" Mi, a kálvinista öntudattal rendelkező vidékiek alapból, mindig a középhez tartozónak vallottuk, meg valljuk magunkat. Mégha komolyan meg is kell küzdenünk a megélhetésünkért. Mi a legközvetlenebb közösségünkben az egyházközségünkben egyenrangú tagok vagyunk, netán presbiterek, akik a lelkészt megválasztják és a világi vezetőt, a gondnokot. Mi szokva vagyunk az önkormányzathoz még akkor is, ha nem vagyunk dúsgazdagok."
Nos,ez a nagyon szimpatikus sőt irigylésre méltó alapállás kellene,már bocs,de pont előhozza a legszigorúbb kritikát az orbáni hatalom gyakorlással szemben, hiszen az a bármilyen autonómiák, helyi, kisközösségi ön-kormányzások ellenében működik,és ezt pl. a föld kérdésében Ángyán nagyon jól látja és mondja.

egyérintő 2013.06.20. 17:12:04

@gomorra:

Tóth-Máté Miklós, Én, Károli Gáspár monodrámájából egy idézet:

„Akik rágalmazásra születtek, azokkal nekünk nincs mit szólnunk. Azokon páncél az irigység, abban járnak, kelnek, és mivel a talentumuk kevés ahhoz, hogy nagy dolgot cselekedjenek, ezért indulataikból csak vádaskodásra futja. Kegyelmedék jól tudják, hogy én még lélegezni is csak magyarul tudok, azonban egyfelőli szerb származásomat sem tagadtam soha. Mikor jön már el azon idő, hogy a magyart nem a vérük, de a cselekedeteik szerint ítélik meg?"

gomorra 2013.06.20. 17:37:27

@egyérintő: Nem, barátom, úgy vélem tévedsz, nem szeretnék sosem rágalmazni. Csak azon túl vagyok már régen, hogy finomkodjak. Nem olyan időket élünk, majd talán eljön az is egyszer, remélem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.06.20. 18:10:49

@hajmási: Igen, erre igyekeztem célozgatni a megengedett terjedelmi korlátok között, amikor azt írtam, hogy "nincs általa társadalmi közép, nemzeti középosztály, széles polgárság (emlékeztek? ennek a projektnek szakadt vége), viszont van centrális erőtér, nepotizmus és patronázs, és egy állam, amelyik a társadalommal szemben a saját életét éli és a saját és kitartottjai érdekeit védi"

explanatus 2013.06.20. 18:55:26

„Hát még is csak úgy van az ember, hogy szeretne valami közös jót, nem ... Nem sikerült ezt létrehoznia” Nem bizony. Nézzük a gyakorlatban ezt a nem sikerültséget. Idestova két ciklus óta szinte csak Fideszesek az önkormányzatok, polgármesterestől, mindenestől. Sikerült összehozniuk egy olyan adósságtömeget (pénzbenit), amit valahogy meg kellett oldani. Megoldották. Azután ott van a nem-pénzbeni adósságtömeg. Hogy az ígéretekből csak a -ből maradt, elvonunk minden -ből. Azután visszaadunk, hadd örüljön a nép a rezsicsökkentésnek. De van ettől egy sokkal súlyosabb -Nem Sikerült-. Egy példán keresztül érzékeltetném.

A polgármesterek, önkormányzatok teljesítménye. Adva van egy, az önállóság pengeélén billegő, önkormányzat, amelyik önmagát és persze a fizetését megtartandó kell hogy csináljon valamit. Ugye nem ismeretlen, feltölti a község lakosságát, annyira, hogy önállók maradhassanak. Ezzel egy olyan folyamatot indít el az ezer sebből vérző kisfalvakban, melyek visszafordíthatatlanságában nem lehet kétségünk. Egy ilyen helyen az általános iskolába a tősgyökeres helybéliek már nem íratják a gyerekeiket, hanem beviszik a legközelebbi városba. A legszomorúbb, hogy a helybéli értelmiség ezt sikerként éli meg. Megmentettük az iskolát. Igen, de elvesztettétek a falut.

Igen ez a mondat (is) telitalálat „Ami a legjobban hiányzik belőlünk, az kíméletlen önreflexió és önvizsgálat képessége. Leginkább azokban hiányzik ez a képesség, akikben a környezetük bízott és beikszelte őket, olyan pozíciókba, hogy akár „jó dolgokat” is elkövethettek volna. A kontra szelektált elit neveltjeiből hiányzik a „kíméletlen … önvizsgálat képessége”.

Én, a kisember, csak annyit tehetek, hogy blogolok, itt, meg ott. Hátha. Kár, hogy megint szegényebbek lettünk egy illúzióval.

explanatus 2013.06.20. 19:17:49

@HaFr: Hát ezzel, hogy „azt a közöst, ami ezt a nyomorult országot minimálisan, de nem jobban, közösséggé avatja „

egyetmondok 2013.06.20. 21:17:10

Ha jól emlékszem, Zrínyi írta,hogy először mindig a magunk dolgát vegyük, de azt "körmösen".
No, ha a kereszténység kudarcát ezzel írtad volna le,azzal inkább értenék egyet,mint a szeretetben történt-történő elbukásunkkal, hiszen szerintem az önreflexió a közösség alakulása, főként az állam csinálása,a nemzetté válás kérdésében sokkal döntőbb tényező.

Moin Moin 2013.06.21. 10:13:03

"Az EU kűggyön egy királyt!":-)

tamas11 2013.07.05. 09:23:04

@hajmási: Igazad van, és fontos amit írsz. Az úri osztályt nyugodtan nevezhetjük arisztokráciának, úgy jobban látszik a különbség. A "közép-úri", kvázi-polgárit pedig újdzsentrinek. A régi dzsentri a parasztjait (csaknem ingyen munkaerő) és földjeit vesztette el, ami ma nem lehetséges, de saját értékeként UGYANÚGY A KIVÁLTSÁGAIT mutatná fel.Ezért van a fékevesztett múltbanézés, és komcsizás is: azok puszta léte kérdőjelezi meg a polgári középosztályt, mert kiváltságaiért ostorozza.Mindannyian tekernek, hogy nekik is járjon, ami a másiknak sem jár.

tamas11 2013.07.05. 14:09:59

@egyetmondok: igen, hazudnak is, kétségtelen, bár abba beleértendő a tudatosság is, máskülönben lehetne puszta tévedés.
Jellemzőbb azonban, hogyha a közlők (itt OV) olyan fogalmakat használ (ld plebejusság) ami az adott kontextusban rosszul értelezhető. Ez egy normál esetben, a hiteles közlőt ZAVARJA. A mi emberünk meg fürdőzik benne... Hát ezért, rosszabb ez a tévedésnél.
süti beállítások módosítása