Van itt ez az állam, amiről az egyszeri jóember (hogy ne is beszéljek a rosszakról) azt hiszi, hogy érte van. Ebből az egyszerű szívmelengető hitből kelnek aztán az olyan délibábok, mint az állam által garantált biztonság, az igazságosság, az erő, a közösség élménye, és a többi. Noha a magyar állam csak az utóbbi száz évben saját (!) polgárai százezreinek, millióinak életét oltotta ki olyan helyzetekbe kényszerítve őket, amelyek semmilyen ép elmében nem ötlöttek volna fel lehetőségként, igényként meg pláne nem (hanem ilyesmire -- konkrétan emberirtásra -- szakosodott államemberek kellettek hozzá), továbbá ugyanez az állam ugyancsak ebben az időszakban legalább nyolc különböző rezsimnek biztosított különböző formában pénzt, paripát, fegyvert, azaz jószerivel bárkinek a kapcarongya volt már, bármilyen célt és bármilyen ideológiát hajlékonyan kiszolgált (vajon mindegyik a közjót testesítette volna meg, miközben mindegyik ezt állította magáról?!), eközben folyamatosan megosztotta a polgárokat vagyon, pedigré, vallási, szexuális és ún. faji jegyek alapján, értéket sose adott hozzá semmihez, csak elvett -- szóval mindennek ellenére a magyar ember -- látszik, irracionálisan -- bízik az államában, az erős politikus eszményében. Óhatatlanul kínálkozik a kérdés, miért?
A rövid válaszom, fogalmam sincs. A hosszabb, mert még sose próbált mást, a fantáziáját sem hajlandó bevetni, ezért fel sem vetődhet benne más lehetőség. Az államok fejlődése -- nem éppen egy ronda lárvából gyönyörű pillangóvá, hanem -- jól kontrollált laboratóriumi kísérletből egy elszabadult, majd járvánnyá terebélyesedett vírussá nyilvánvaló mindenki számára, aki tudja, hogyan néztek ki a feudális, majd az újkori, még később pedig a klasszikus kapitalizmus kori társadalmak, mennyire más koordinációs mechanizmusok éltették őket, és hogy még mindig azok az államok a legkezelhetőbbek (ha már nem is sokkal), amelyek elég organikusan tudtak fejlődni a középkor óta, gondolok itt Angliára, Hollandiára, és az Óvilágtól sok kulturális jegyet megöröklő észak-amerikai országokra. Korántsem magától értetődő, hogy a komplex társadalmi fejlődésnek, a nemzetek közötti versenynek stb. létre kellett hozniuk a mai szörnyszülötteket, amelyek mindenbe belelátnak, mindenbe beledugják a koszos mancsukat, és közben alacsony hatékonyságúak, pazarolnak, fontoskodnak, lopnak, csalnak, hazudnak, pusztítanak, ölnek, a puszta létükkel fojtogatják az emberi életet. Folyamatos veszélyt és kockázatot jelentenek bármelyik pillanatban bárkire amiatt, hogy objektíve is képtelenek mind azt a miriád helyzetet, amelybe beleszólnak vagy kiváltanak, optimálisan kezelni. És akkor még nem beszéltem -- de fogok -- az államot irányító privát érdekekről.
Az állam jelentette illúziókat úgy látszik, nem képes megcáfolni a valóság sem. Az emberek többsége valamiért el sem meri gondolni -- na nem azt, hogy az állam ne létezzen, ennek nincs is realitása, de azt sem -- hogy az állam terrénuma jelentősen visszahúzódjék. Az emberek többsége valamiért azt hiszi -- mondom, szembehelyezkedve minden releváns ténnyel --, hogy az állam biztonságot nyújt, közösséget teremt, igazságos: azaz a közjót szolgálja. Nem, nem szolgálja. Éppenséggel, ahogy láttuk, a biztonságra, a közösségre és az igazságosságra leselkedő legnagyobb veszély.
Három okból tűnhet mégis úgy, hogy az állam a közjóért van: egy, mert nincs mivel összevetni a produktumát abban a pillanatban, kettő, mert a személytelensége, a távolsága, a "tiszteletet parancsoló volta" egyfajta objektivitást sugall, három, mert a nap 24 órájában az életünk az államról beszél, tehát fel sem tűnik, mi az, vagy ha fel is tűnik, roppant nélkülözhetetlennek látszik a mindennapokban. Mind a három érv teljesen fals alapokra helyezi az állam megítélését. Mégis olyan hatékonyan működnek így együtt, hogy a polgárból akkor sem bújik ki az anarchista, amikor elszedik a pénzét, háborúba küldik, deportálják. Ilyen alkalmakkor is teszi, amit az állam megkövetel tőle. Amihez (az állami iránti vak bizalom kiváltotta engedelmességhez) ráadásul megvan általában a szükséges gyávaság és a civil öntudat hiánya is.
Sokkal egyszerűbb lenne az állam kritikusainak a dolga, ha be tudnák mutatni, hogy az állam mögött hús-vér emberek, személyes érdekek és rossz döntések garmadái állnak. Amikor valakinek elszedik a pénzét, háborúba küldik, vagy deportálják -- nem említve most a jóval kisebb horderejű eseményeket --, az mind egy vagy néhány, általában közepes morális és értelmi képességű ember döntése. E döntéseket -- és a mögöttük meghúzódó személyes érdekeket, hamis belátásokat, buta érveket -- az állami felsőbbség és az iránta való vak bizalom legitimálja. A gyógyírt e blogon vissza-visszatérően mantrázom. A centralizált hatalom feltörése ésszerű mértékig és a hatalom szétterítése alternatív társadalmi intézmények között -- és az érzés, hogy mennyivel jobban működik az egész -- szerencsésen megölné a hipertrofizált állami tekintélyt, a legbiztosabb védelmet jelentené a veszélyes politikusokkal szemben, ergo az ember szabadságát rendkívüli mértékben gyarapítaná. Jó is volna, itt a vége, fuss el véle.
Az utolsó 100 komment: