A magyar társadalom valóban megosztott, amit csak tükröz és kihasznál  a pártrendszer kétosztatúsága. Az egyik oldalon a döntően azonnali vágykielégítésű, döntően materiális érdek, a másik oldalon az elégedetlenség és a szabadság népe. Az egyik oldalon az államcentrikus, redisztribúciós terminológia, a másik oldalon az államot redukálni kívánó, intézményes politikai kifejeződést egyelőre nem találó kritikai gondolkodás. Az egyik oldalon a folyamatos manipulációba való belenyugvás, a másik oldalon hol a tétovaság, hol  a lázadás, de mindenképpen a méltóság sérelme. Az egyik oldalon a magyar tradícióba való reménytelen belegabalyodás, a másik oldalon a szabadulni vágy. Az egyik oldalon (leginkább) a rezsi védelme, a másik oldalon (leginkább) a személyiségé.

Az egyik oldal (egy oldalon) a Fidesz és az MSZP.

A másik oldal a tétova, részben meg se született mozgalmak, önmagukban bizonytalan kis pártok. A huszonöt éves hatalmi blokk hagyománya szemben egy fenntartható, élhető, szabad -- de még borzasztó megfoghatatlan -- jövő ígéretével.

Az előbbiek (nevezzük állampártoknak) fogják a szavazóikat -- ahogy fentebb áll -- a vágyaik azonnali kielégítésére tett ígéreteikkel, legyenek ezek (döntően megvalósíthatatlan) materiális vagy (döntően értelmetlen) értékrendbeli vágyak. Az azonnali vágykielégítés igénye a megfáradt vagy műveletlen vagy bosszúszomjas rétegek sajátja. Megkapják erre a lehetőséget mindkét párttól, amelyek gondolati mintái és hatalmi logikája majdnem hajszálra ugyanazok. A vágyak kielégítéséhez az államot használják eszközül, amelyet folyamatosan növelnek, korrupcióba, legújabban diktatúrába fordítanak, de mindenképpen egy uralmi klikk érdekeinek megfelelően, a közjó ellenében üzemeltetnek. Az MSZP momentán siránkozik a diktatúra miatt, pedig ami azt illeti, a Fidesz csak kibővíti a klientúráját az MSZP korábbi gyakorlatához képest, és bizony nagyobb klientúrához nagyobb hatalmi koncentráció dukál. A Fidesz az MSZP-hez képest társadalmasítja a diktatúrát (több kitartottat és kedvezményezettet von be, tovább növeli az állam hatalmát), ennyiben jobban csinálja, mint a szocik. A mélyen zajló folyamatok azonban kádárista és posztkádárista keltezésűek, rajtuk a maszop bélyegzőjével. Megmutatkozik ez a két állampárt korrupcióhoz fűződő érdekében, az állampárti titkosszolgálati rezsim továbbműködtetésében, a hasonlóan buta, korlátolt politikai terminológiájukban, a hasonló logikájú érvrendszerükben, a hasonló színvonalú világnézetükben, a kontraszelekción alapuló káderpolitikájukban, a régi funkcik továbbfoglalkoztatásában, pusztán abban, hogy végső soron csak magukkal és egymással vannak elfoglalva, és ezt tekintik Magyarországon -- a kezeikből evő újságírói derékhadnak és közvetítő közegnek is hála -- A POLITIKÁNAK.

Az állampártokkal szembeni ellenállás, a szabadság ereje még gyenge, a módszereket és útjait még csak éppen hogy kezdi kitapogatni, és mivel egyszerre szervezetlen és kellene megszerveznie az állampártokkal elégedetlen heterogén, nagyrészt kellő öntudattal sem bíró csoportokat, még egy darabig megosztott is marad. De bizonyosan ez képviseli a magyar modernizációt, a kiegyezés és a megbékélés lehetőségét, és a sikeres Magyarország egyetlen lehetséges útját, amelyen végig is fogunk menni, és a mostani éveink oda fognak kerülni, ahova valók: a történelem sötét lapjaira.