Mármint konzervativizmus. Mármint Magyarországon. Hah! Nem lehetséges.
Fiatal barátaim, egy részük valaha a tanítványom a Pázmányon, másik részük a mozgalmunk felé sodródván, de továbbra is illúzióikba kapaszkodva, harmadik részük ellenfelemként mindenféle portálokon, blogokon, kiegészülve középkorú, valaha volt harcostársaimmal, konzervatív körös asztaltársaságom tagjaival az első Orbán-kormány idejéből, akikből a kormányközeliség mércéjével nagy emberek, más mércével pedig nagyon is törpék lettek -- válogatott sorsok --, még mindig bíznak. Vagy mégsem?
Ez a kormány nemhogy maga nem konzervatív, nemhogy lejáratta a konzervativizmus -- bármelyik konzervativizmus -- nemes hagyománykötegét, de tönkretette a konzervativizmus lehetőségét is Magyarországon úgy, érzésem szerint, egy generációra.
Tellér, Lánczi és még néhányan, akik a konzervativizmust 1995-től egyre erőteljesebben az antikommunizmussal azonosították, ami nem volt több, mint a gondolatkör egyetlen akcidenciális darabjának rút politikai számításból való kiemelése és felnagyítása, odakötötték a konzervativizmus szekerét a Fideszhez, amely aztán ezt a szekeret szépen bevitte a jicini rejtekadó erdőbe, és feltehetőleg ott föl is gyújtotta vagy ellopta, mindenesetre azóta sem láttuk. Egykori barátaimat ez mit sem érdekelte, mert azt hitték, előbb a Polgárok, majd a Zemberek Urának szolgálata továbbra is megfér Strauss-szal és Irving Kristollal, és ami azt illeti, a Jóistennel -- pedig nem. Ezek a barátaim azóta is a NER tagjai Dublintól a Sváb hegyen át Bombayig, a lelkük legyen rajta.
Nincs olyan konzervativizmus (az agent provocateur-öknek: nem fasizmus), amelyik etatista, hatalomközpontosító, vezér - és akaratelvű, magántulajdon-ellenes, populista, és közösségellenes is (társadalompolitikailag, ideológiailag és erkölcsileg is durván, politikai érdekből megosztó) volna. Ez a rezsim mindez. Ezt a rezsimet egy konzervatív lelkületű ember nem szolgálhatja, akármennyire antikommunista is a rezsim (nem az, viszont a kommunizmus fikcióját sikerrel szegezi szembe a józan ésszel, és bódítja el a nem kellően rátarti polgárokat). E rezsim szolgálata jobb híján sem járható út számára. Jobb híján -- mivel a konzervatív demokrácia-kritikától ez amúgy sem esik távol -- inkább a passzív ellenállást választja, vagy éppen, ha már végkép tűrhetetlen a helyzet, szervez egy társadalmi mozgalmat a társadalom saját intézményrendszerének, tradícióinak, önálló erkölcsi lényegének, önreflexiójának, családjainak, egyházainak, klubjainak védelme ürügyén, a (most végképp szabadjára eresztett) rabló etatizmusnak a korlátozása, legyűrése érdekében.
Mármost konzervatív gesztus-e ez? Erősen kétséges. De lehetséges-e politikai konzervativizmus Magyarországon, amelyben a célok és eszközök azonos tőről fakadnak? Úgy tűnik, nem. Megalkuvás, mocsok száll a saját fejünkre is.
Ez az állam és ez a politikai osztály mindent megtesz azért, hogy a társadalom sose válhasson valamennyire is autonómmá: sose válhasson saját értékű és lényegű közösséggé. És mivel a magyar pártok mindegyike egytől-egyig ezt teszi, a politikai konzervativizmusnak éppen a lényegi feltételei nincsenek jelen: a társadalmi autonómia (állami gyarmat vagyunk) és az állam fölötti kontroll (állami szupremácia van). És most nem beszélek se modernizációs kényszerről, se balos fenyegetésről, se brüsszeli diktátumokról: ezek mellett adott esetben lehet érvelni, de ezek mind másodlagosak ahhoz képest, hogy ez a rezsim szándékosan, durván aláveti a nemzeti közösséget egy maroknyi ember önös érdekeinek, amivel a konzervatív ember akkor sem érthetne egyet, ha ez a maroknyi ember mind Hórusz szemével és az örökkévalóság ismeretével rendelkezne: mivel a politikai konzervativizmus éppen meg akarja kímélni a nyilvánosságot a látnokoktól. Ha valaki látni akar, menjen haza. Ha ezzel kérkedik, el kell zavarni. A politikum nem a megváltás terepe. Ha valaki kételkedik, nézzen körül Magyarországon: éppen a 17. megváltót tapossuk. Még egy-kettőt már nem fogunk túlélni.
Ne feledje el a tisztelt konzervatív: ezt a rezsimet nem azért támogatja, ha támogatja, mert a rezsim konzervatív. Hanem annak ellenére, hogy nem az. Itt az idő feltenni a kérdést: tehát miért? Miért támogatja?