Az utóbbi három évben tetten érhető kormányzati akaratelvűség, állam- és vezéreszme a jobboldal kétszáz éves ellen-forradalmi (felvilágosodás- és liberalizmusellenes) vonulatába illeszkedik, semmi új nincs benne ilyen értelemben. Újdonság (de csak a felületes szemlélőnek) legfeljebb az, hogy a nyilvánvaló gazdasági, társadalompolitikai és külpolitikai kudarcai ellenére mennyire ragaszkodnak hozzá a kiötlői.
Ennek is megvan azonban az oka. Az 1990-es évek utolsó harmadában a Fidesz konzervativizmusa a "kommunistákkal" és a "nemzetellenes" baloldallal szemben született meg (végtelenül egyszerű képlete szerint: jobboldaliság = antikommunizmus), de tíz év alatt odáig jutott, hogy magának a liberális demokráciának a rendszerét is fokozatosan a baloldalra sorolta, és mára teljesen feldúlta. A liberális demokráciának se az értékei, se a bürokratikus, egyezkedős hatalmi mechanizmusa nincsenek Orbán ínyére. Ezzel jóval túllép az antikommunista misszión, amiben jóhiszeműen aligha található értelem. A magyar jobboldal eredetileg azt a fajta offenzív, populista, ideologikus konzervativizmust képviselte, amelynek fő reprezentánsai (egyébként a baloldalról dezertált vagy a baloldali fantáziától azóta is lenyűgözött) amerikaiak, és amelynek hazai alkalmazhatóságáról Orbánt annak idején meggyőzhették a think tankje befolyásos és becsvágyó tagjai. (A konzervatív William Buckley-t például, aki vélhetően előkelő tagja a fideszes pantheónnak, saját bevallása szerint mindig is lenyűgözte -- nem a Budapesten tapasztalható -- baloldali intellektus és képzelőerő: akár, ami azt illeti, Leniné is. A konzervativizmus adaptációs készsége esetenként lenyűgöző.) De a liberális demokrácia intézményrendszerének lebontásáig az amerikai elmélet és gyakorlat messze nem jutott el, soha nem is akart. Ezért is problematikus a Fidesz gyakorlatát -- amennyiben kivezet a hatalommegosztáson alapuló jogállam keretei közül -- konzervatívnak nevezni, vagy hozzá nyugati példákat keresni.
Orbánt -- ha már viszont eljutott idáig -- ennek megfelelően nagyon bosszanthatja, hogy a magyar jobboldali akaratelvűség és képzelőerő hullámai rendre megtörnek legalább három zátonyon: a globális gazdasági rendszer logikáján, az EU egyezkedős-bürokratikus intézményrendszerén és a nyugati jogállami hagyományon, és amit egy darabig el lehetett játszani egy olyan befolyásos országban, mint az Egyesült Államok, rögtön vereséget szenved Magyarországon: és még csak a hazai ellenzék sem kell hozzá. A Fidesz kibontakozását tehát a 15 éves alapjain valóban a nemzetközi rendszer és establishment teszi lehetetlenné. Orbánnak be kell látnia, hogy ma már nem lehet "naggyá válni" abban az értelemben, ahogy -- ízlése szerint -- Napóleon, Pinochet, Mussolini vagy akár ifj. Bush nagyok voltak. És a kevés igazságát, ami kétségtelenül megvan (a szegény országok kiszolgáltatottsága, a multik arroganciája és a hazai baloldal bosszantó lapossága ügyében mindenképpen), el fogja sodorni a hegemón logika. A mi súlyos keresztünk, hogy mire ez megtörténik, addigra tízszeresen sújtja majd az országot Orbán rosszul informált szabadságharca, mint a logikához való alkalmazkodása tette volna.
---- Az a helyzet, hogy a magyar népet simán sírba fektetheti egy kellően karizmatikus, nacio-populista vezető. Mire feleszmél, hogy mi történik vele, már hányják rá a földet, na és persze "az ember millióinak szemében gyászkönny ül".
Az lesz az utolsó győzelmünk. :(