1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.02.01. 17:40 HaFr

Centrális erőtér, az

Nos, mi van hát itt -- két és fél éves tömény jogfelforgató, jövedelemátrendező, gazdaságszűkítő, intézményromboló... tenyérbemászó, korrupt, hazug kormányzati politika után, alig egy évvel a választások előtt?

Vastag Fidesz-előny. Az elementáris elkeseredésnek és felháborodásnak (ami négy éve átjárta a magyar közéletet a baloldali produktum nyomán) semmi jele. Ezzel szemben van egy egyre jobban széttöredező, marakodó, koncepciótlan, tanácstalan ellenzék. Kezdődő választási osztogatás (newspeakben "aratás", konszolidáció) -- vele szemben a Mesterházy-Bajnai tandemnek az átlag magyar számára alig értelmezhető, viszont annál érdektelenebb "szolidaritási", "jogállami" lózungjai. Bizony, lózungjai. (A magyar választók tetemes részét a demokrácia sem érdekli, nemhogy a "demokrácia" mint jelszó.)

Orbán rátalált a magyar többség lelki alkatára (à la Karácsony Sándor), és nem eresztik egymást. Írtam volt, tenyérbemászó, korrupt, hazug -- de alkalmas! A többségre rímel. Volt valaha egy liberális konszenzus (vagy inkább előfeltevés) arról, hogy mi kell kompországnak. Lehet, hogy igaz volt (bár a rövidtávú gyakorlat nem ezt bizonyította, az esélyt elpackázták a ma pártalapításba zuhanó politikai zombik). De arról is volt egy előfeltevés, hogy mit akar a magyar. Nos, most már csaknem teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy liberális demokrata konszenzust -- azt nem. Aki -- főleg, ha prominens ellenzéki -- nem veszi ezt számításba, és nem nehéz munkával megkedveltetni akarja ezt a fajta konszenzust, hanem fel- vagy kihasználni, hát keservesen fog csalódni. (Mondjuk én eleve mással próbálkoznék, ha szociként éltem volna itt le csak az elmúlt tíz évet, valahogy a liberális demokrácia nem hangzana vonzón a számból.)

Orbán jól tartja kezében a választók relatív többségét a kurucos nacionalizmus, az elitellenesség, az otrombaság, a kikacsintás, az ámítás, a köpönyegforgatás és a hízelgés mesteri alkímiájával. Hacsak látványosan nem megy tönkre az ország a hátralévő egy évben, hogyan veszthetne? Bajnai és Mesterházy ott tartanak, ahol Schiffer, az utóbbi karakteres önfelszámolási őszintesége nélkül. Programírás, szakértés, egyeztetés, pepecselés, rohadt kamarillázás, kávé, pogi, széndioxid -- legfőképp pedig politikai tehetségtelenség. Baloldal-plusz-balcentrum? Százszor leszerepelt káderek, fantáziátlan karrieristák, lézengő ritterek, frissen kiegészülve bankárokkal, gyanús múltú üzletemberekkel, politikai kijárókkal -- meg kell a szívnek hasadnia. Romokban hevernek, még mielőtt igazán beindult volna a fideszes hadigépezet.

Nem tudnak eljutni a választói többség szívéhez és eszéhez. Se víziójuk, se karakterük, se ízük, se bűzük. Ott lebegnek a centrális erőtér peremén, várják, hogy Orbán hibázzon. De akkorát már nem tud, hogy ezek hatalomra jussanak. Jó ez nekünk? Nem jó. Megeheti a fene az ellenzéket? Minél hamarabb, szilvuplé.

191 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr915057046

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pesti Paraszt Menni Miskolc 2013.02.02. 11:11:23

Vigyél üveggyöngyöt és döghúst a vadaknak, tarts magadnál makukát és Borsodit az álcázáshoz, ha túl akarsz élni Miskolcon. Megalázó tanácsokkal látták el Tumbleren a borsodi túlélőtúrára készülő pestit a nagyvárosi parasztok.   A kérdés: "Holna...

Trackback: Mennyiből élsz, Hurkás Tiffán? 2013.02.02. 11:10:20

A 47 ezres közmunkabér a milliárdos Tiffán Zsolt szerint is jó pénznek számít, ám aki ezt kevesli, csak szóljon, és küldet neki egy kis hurkát a képviselő-vállalkozó, hogy éhen ne haljon. Álságos propagandának, színjátéknak nevezte a Sellyéről egy 282...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2013.02.02. 12:10:39

@sárkányfő:

"a közvéleménykutatás egy szakma, világszerte elismert módszerekkel és sztenderdekkel."

Ez igaz.

Ám 1500 fős mintából sehol nem vonnak le magvas következtetéseket egy 10 milliós populáció viselkedésével kapcsolatban.

LallyPop 2013.02.02. 12:12:00

@Alkibiadesz: igazolja a jobboldal elitellenes kuruckodását

- Amíg a ballenzék azt sm tudja eldönteni, hogy a jobboldal elitellenes-e, vagy a gazdagok kormánya-e(panel no2), a fidesz kommunista-e, vagy náci, addig biza marad a csatorna.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 12:12:41

@Lencsés István:

Pityuka, reménykedhetsz még egy évet, de aztán jön a számla a szavazóktól. Ha a fidesz bukik 2014-ben, akkor ennek a pártnak örökre vége. Ha Orbán nem akar lelépni a pártból, akkor azért fog töpörödni a párt. Ha meg lelép, akkor meg azért, mert ki a francnak kellenek Rogántónik, Seggszájpetik, Zsigamarcellek?
A fidesznek 2014 gyakorlatilag az utolsó választási éve. Akár nyer, akár nem, utána jönni fog másoktól egy polgári vonulat, vagy akár egy valódi polgári párt.

A fidesz Oligarcha-Proli-Nyugger pártnak meg annyi.

Mária 2013.02.02. 12:13:57

@zorki:

"Azért meglepő ez, mert a Fidesz-nek 2004 őszétől a kormányzásig majd négy éve volt a felkészülésre."

2002-től készültek a kormányzásra, 2002 és 2010 között még a hatalom soron kívüli átvételével is megpróbálkoztak.

Nem négy, hanem nyolc évük volt a felkészülésre. Ehhez képest 2010-ben nem volt értelmezhető választási programjuk.

Amit meg azóta művelnek, azt örök időkre rögzítik a hivatalos KSH és Eurostat statisztikák.

ephart 2013.02.02. 12:21:04

"de a keresztény értékrendet ők képviselik a legjobban."

A lózungon kívül ez miben áll? Orbán a tízparancsolatból 7-8-at biztosan megsértett, de lehet, hogy többet. Mit is képviselnek ők a legjobban.

tudod zsidó a keresztény értékrend nem a tízparancsolaton hanem Jézus Krisztus megváltásán alapul

mahet 2013.02.02. 12:24:18

@Mária: nagyjából szerintem is igazad van, de azért vannak célok amiket lehet támogatni. Hehe, azért ez vicces... kicsit alacsony lett a színvonal, ha ezzel is beérem :)

Brix 2013.02.02. 12:24:47

Ha a fidesz kormány marad hatalmon 2014-ben is, akkor folytatódni fog a további jövedelemátrendeződés: a kisember újabb megszorításokkal és jövedelem-csökkenéssel számolhat, a már nyugati szinten élő felső-középréteg és Orbán oligarchái pedig egyre jobban fognak élni. A közszférában 4-5 éve szinte semmilyen béremelés nem volt, közben a fogyasztói árak minimum 25%-al emelkedtek. A kormány újabb " disznó" húzásával a bérek utalását az Államkincstárhoz tette , akik a megszokott, tárgyhó első napja helyett, már 5-én fizetnek, és azt tervezik, hogy kéthetente fogják a fizetéseket utalni...
Orbánék akkor fognak megbukni, amikor a kisember ráeszmél arra , hogy az Orbán rezsim totálisan a kisember ellen játszik. Ha szerencsénk van, akkor 2014-ben elmennek szavazni a panelprolinak csúfolt kisemmizett tömegek, és véget vetnek ennek a rémálomnak

zorki 2013.02.02. 12:25:21

@Mária: Először is 2006-ot akartam írni, mint utóbb javítottam.
Azért vettem ezt a dátumot, mert 2006 őszétől a megyei és nagyvárosi önkormányzatoknál -amiket akkortól többségében ők vezettek- alkalmuk volt az államaparátusban is helytálló vezetők kiválasztására. Ráadásul 2006 ősze után már nem nagyon volt titok, hogy majd ők kormányozhatnak 2010-től.

Mária 2013.02.02. 12:25:29

@ephart:

Mondjuk, én se olvastam sehol a Bibliában azt a tanítást, hogy taposd el a szegényeket, szedd el a pénzüket, használd a munkaerejüket a saját javadra és gyűjts belőle vagyont magadnak.

mahet 2013.02.02. 12:26:37

@ephart: kár, pedig a 10 parancsolat legalább valami konkrét dolog volt :( Így marad a .. mi is a jó szó: lózung?

LallyPop 2013.02.02. 12:32:42

@Mária: 'Akiknek van, azoknak adatik, akiknek nincs azoktól az is elvétetik amijük van'

Ne hivatkozz a Bibliára ha nyilvánvalóan nem ismered.

oldyopty 2013.02.02. 12:37:14

Egy újabb rafinált blogbejegyzés a Viktoriánus rendszer bebetonozásához.

Időben el kell kezdeni a lehetséges kormányváltók lejáratását...

1) Megvásárolt ( állami megrendelések) közvélemény kutató (manipuláló) cégek rendelésre összeállított rangsorolási.
2) Az egyre nagyobb kormányhű média folyamatos huhogása.
3) A magukat függetlennek kikiáltó internetes médiák elmúlt hónapokban tapasztalt pálfordulása a nem MSZP-s ellenzéki erők ellen.
Teszik ezt egyre nyíltabban.
4) Ugyanezen médiumok egyre nagyobb teret adnak a minimális tárgyilagosságot is nélkülöző, gyakran ordenáré stílusú az ellenzéket becsmérlő bloggereknek.

A választások szűk másfél év múlva lesznek.
Az október 23-án színre lépett Bajnai féle alakulat pontosan azt teszi, amit eredendően megfogalmazott. Óvatos távolságtartással az MSZP-től, elindult a pártalapítás felé, közben járják az országot. Szakszerűen és emberi hangnemben elmondják a terveiket és a váltáshoz szükséges teendőket.
Őszre kell eljutniuk oda, hogy érdemben megtudják szólítani a jelenleg 50 %-os pártot választani nem tudó szavazók aktivizálható részét (kb. a felét).
Akkor kellene egy le nem kenyerezett közvélemény kutató cégnek egy a valóságot valamennyire tükröző kutatást készíteni.
Ha akkor is a mai számok jönnek ki, ez a náció megérdemli a jelenlegi hatalom tartós és "áldásos" tevékenységét.

Blogger Géza 2013.02.02. 12:42:07

@Mária: Igen, a Bajnai idején még 6 százaléknál is rosszabb recesszióból való kirángatást, a munkanélküliség csökkentését, a GDP arányos államadósság csökkentését, a tartósan 3% alatti hiányt rögzítik a statisztikák, de miért kellene ezt a Fidesznek szégyellnie?

ob.szerver 2013.02.02. 12:42:07

@Mária:

"Nem négy, hanem nyolc évük volt a felkészülésre."

És fel is készültek, alaposan. Na nem a kormányzásra, arra magasról tesznek. Arra, hogy hogyan foglalja el a maffia az államot, hogyan játszák át az ország erőforrásait és szabják át a törvényeket szűk érdekcsoportok érdekeinek megfelelően, hogyan iktassanak ki lehetőség szerint minden belföldi és kölföldi kontrolt, hogyan tegyék minél átláthatatlanabá a tevékenységüket a média és az igazságszolgáltatás megszállásával, hogyan tegyenek kiszolgáltatottá minél több munkavállalót a központosítással és államosítással. Tehát a felkészületlenség vádja liberálbolsevista inszinuáció.

luis5 2013.02.02. 12:42:38

"két és fél éves tömény jogfelforgató, jövedelemátrendező, gazdaságszűkítő, intézményromboló... tenyérbemászó, korrupt, hazug kormányzati politika"
Ez szubjektív, mert utálod OV-t. Pontról pontra vitatható állítások:
Jogfelforgatás: kinek fáj ? Milyen joggal nem élhet bárki szabadon?
gazdaságszűkítés? jó napot kívánok, 2007 óta válság van! és 20Milliárd €-t kell visszafizetnünk!!! amit a szocik vettek föl, elegánsan az utódra hagyva a számla kifizetését.
korrupt? Hazug? - most kezdjem el sorolni az unalomig ismert korrupt szocikat? Hazudtunk reggel délben meg este?
Maradjon Orbán, az ellenzék ehgy rakás tehetségtelen 0 hazaáruló.

Mária 2013.02.02. 12:46:22

@Ándi bácsi:

Te ne hivatkozz a Bibliára, ha csak másolgatni tudod belőle a példabeszédekből kiragadott sorokat, de az összefüggéseket nem érted.

A példabeszéd, amiből a sort (Lk. 19:26) kiragadtad, arról szól, hogy három egyenlő esélyekkel, azonos pénzösszeggel induló szolga hogyan tudta kamatoztatni a rábízott vagyont. A vége pedig az, hogy az nem méltó a vagyon - ez esetben egy kisebb összeg - birtoklására, aki nem képes az istennek tetsző alázattal, kellő megfontoltsággal, mindenki javára kamatoztatni azt.

luis5 2013.02.02. 12:48:39

@sárkányfő: csak 1 szempont (és sokaké a középosztályból). NEM vagyunk hajlandók 40% szja-t fizetni a mostani 16% helyett, bünözőknek, segélyeseknek, drogosoknak, nyugdíjas 38 éves rendvédelmiseknek. Márpedig a mostani ellenzék fő jelszava a progresszív adórendszer. Hát ezért fog a Fidesz nyerni a sok hülyeségük ellenére is.

luis5 2013.02.02. 12:52:50

@anyádnak Én tolom: olybá tűnik a Bibliából egy sort se olvastál-főleg nem Jézustól- mert nem irnál ekkora hülyeségeket

Mária 2013.02.02. 12:56:43

@luis5:

Sávos adózás, kis barátom. Hallottál róla?

Ti tényleg annyira hülyék vagytok, hogy nem éritek fel ésszel, hogy ha a nagy számú, kevés pénzből élő, a hazai fogyasztás bázisát adó rétegekre plusz adóterheket raktok, akkor nem lesz, aki fogyasszon, és bedől a gazdaság?

Ha már modellezni nem voltatok képesek a folyamatot, ami a jelen tragikus helyzethez vezetett, mert hülyék vagytok, mint a segg, egy irdatlan méretű arroganciába csomagolva, akkor legalább a végeredményt legyetek már képesek értelmezni, baszodalássan!

Khonsu 2013.02.02. 12:58:15

Nyerjen csak a fidesz, én is azt mondom, de csak kicsivel. Akkor az ők nyakukba szakad a rombolás "eredménye". Talán a lakosság türelme is elfogy végre és már nem lesz annyira "együttműködő". 2/3 nélkül pedig már nehezebben törvényesítenek ez ellene valami újabb disznóságot. De az igazi győzelem az lenne, ha az elmúlt 23 év összes szerepjője bukna végre, és kezdhetnénk tiszta lappal.

ui.
Kiszámoltatnám akkor valami okossal, hogy mennyiben marad el az ország attól, ahol a térség tart. Kimutatnák szépen összegszerűen. Aztán ezt elosztva mint közadósságot "lehetőséget kapna" az összes politikusunk és sleppjük, hogy mindezt közmunkában ledolgozza. Mert mindenkinek jár egy esély... (sátáni kacaj) :D

Khonsu 2013.02.02. 13:04:42

@luis5: Nem is kellene, ha végre értelmes emberek kormányoznának, mert termelhetne annyi pénzt a gazdaság, hogy ne szja-ból kelljen egy kis potyapénzt beszedni.

sárkányfő 2013.02.02. 13:04:46

@Mária:
még egy ezer fős minta is elég lenne. nem a számokon múlik, hanem a módszertanon, nyilván egy minim létszám kell, de a fölött már nem számít.
ha az 1500 fős minta nagyon torzítana, akkor hónapról hónapra nagyon más eredmények jönnének ki, hiszen nyilván nem mindig egy irányba torzítana.

kár ezen rágódnod, a hibahatár mellett ezek elég jól jelzik a tendenciát, ráadásul ezek csak belföldön mérnek, 14-ben lesz még pár százezer határon túli voks is, szinte mind a fidesznek és a jobbiknak fog menni. erre még tedd rá a fidesznek torzító legalizált csalást, és meg is kapod a végeredményt.

Mária 2013.02.02. 13:06:33

@sárkányfő:

Felőlem annyi hülyeséget terjesztesz, amennyit csak akarsz. Ha neked ez jó, nekem tökmindegy.

Emiksz 2013.02.02. 13:07:20

@luis5:
"és 20Milliárd €-t kell visszafizetnünk!!! amit a szocik vettek föl, elegánsan az utódra hagyva a számla kifizetését."

A MOL pakett megvásárlása, megvan? Orbán vette, a Gyurcsány féle IMF pénzből. Lehet, hogy a kifizetés az utódra maradt, de a tőke is.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110524-imf-hitel-lesz-a-fedezete-a-szurgut-reszvenyek-felvasarlasanak.html

Jolka40 2013.02.02. 13:07:35

@manhattan (c): Ismerek sok-sok prolit és nyuggert (magamat is beleértve), aki tutira nem fog a Fideszre szavazni.

Khonsu 2013.02.02. 13:08:44

@sárkányfő: Ezzel a szavazati joggal egy picit benézte a fidesz, mert szerintem a határon túli szavazatok 90%-a a jobbiknak megy majd nem nekik.

sárkányfő 2013.02.02. 13:10:03

@luis5:
ó, látom megszólalt a kb. félmillós középosztály képviselője :) azt bírom, hogy a nemzettel az ajkukon kelnek a fideszesek, és azzal is fekszenek, de ha pénzről van szó, na akkor már jön a vegytiszta kapitalista önzés, akkor coki mindenkinek, akkor mindenki aki nem keres havi 300-at az drogos, ingyenélő, stb. ( aha... kretén...), ilyenkor le van tojva a nemzet meg az összetartozás... érdekes, nyugaton az ottani középosztály ezt nem így éli meg, Belgiumban akár 50%-os adókulcs is van... pedig ott aztán több a drogos...
ja, és ha már "NEM vagyunk hajlandók"... mond öregem, 27%-os ÁFA-t hajlandó vagy fizetni? ja, hogy meg se kérdeztek? ja, hogy fizeted és kussolsz, mert nem tehetsz mást? és mond, azt hajlandó vagy eltűrni, hogy az ország recesszióba, bóvliba, züllésbe vitte az országot? ja, hogy az ország az nem számít, csak te, te, és te?

istenem de romantikus ez a nemzeti pátosz a gyakorlatban, mindjárt megkönnyezem :)

Khonsu 2013.02.02. 13:13:05

@Emiksz: Ez igaz, a pénz nagy része a MOL-ban és a jegybanki tartalékban van, nem tűnt el. Egy részét persze elb@szták, de közösen, mert volt még belőle amikor kormányt váltottunk.

vénkujon 2013.02.02. 13:14:32

ha lenne is, egy normális, középre húzó, ellenzéki hang, viktorék rögtön szélsőséges komcsitámadásnak titulálnák. a megoldás, sajnos a fideszen belül rejtezik. ott meg nem lesz változás.

contractor 2013.02.02. 13:15:45

Hát ez talált, süllyed! Nagyon pontos leírása a helyzetnek. Van egy pár ember az ellenzékben akire szavaznék, de ha Mesterházyt meg Kunczét meglátom ott sertepertélni,akkor biztos, hogy a fideszre fogok szavazni, mert két nagy sz@r közül az a kisebbik sz@r.

sárkányfő 2013.02.02. 13:16:19

@luis5:
"20Milliárd €-t kell visszafizetnünk!!! amit a szocik vettek föl, elegánsan az utódra hagyva a számla kifizetését."

senki nem fizet vissza semmit sem most sem máskor, csak a szokásos műbalhé és hiszti van. refinanszírozás van. a fidesz mostani hiteleit meg majd a következő kormány refinanszírozza újabb hitelekből.

egyjózsi 2013.02.02. 13:17:12

A bejegyzéssel egy bajom van: összeszedte az összes létező indokot, amelyet a politikából kiábrándult tömegek hallani szeretnek!
Ezért felesleges volt megírni! Legalább az őszinte véleményét - mármint a blog írójáét - szeretném tudni. A célját - úgy vélem - meg lehet érteni. Népszerűséghajhász! Petőfi írta valahol:
"Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd."
Rád is vonatkozik kedves HaFr...

ob.szerver 2013.02.02. 13:17:25

@sárkányfő:

Ne akadj ki. Inkább tartsd észben az aranyszabályt: minden fideszes definiálható az emberi aljasság és ostobaság adott kombinációjával.

Khonsu 2013.02.02. 13:18:04

@Jolka40: Az a baj, hogy jelenleg a fidesznek, de valójában magának a helyzetnek nincs létező alternatívája. Most mindenki azt próbálja eldönteni a 2 (vagy több) kupac szar közül, hogy melyik a kisebb csomó. De a valódi megoldás nem ez lenne, azt hiszem ez egyértelmű. Meg kell teremteni az alternatívát.

egyjózsi 2013.02.02. 13:22:24

@contractor: tedd azt! De tudjad, Te, és a hasonlóan gondolkodók adtak a Viktornak teljhatalmat! Ha nem látod a különbséget, az a te bajod! Rád fér még vagy 8 év Viktorékkal...
...s közben mormoljad magadban: a gyurcsány a hibás!

Megfigyelo 2013.02.02. 13:25:33

2002-ben, az I. Orbán végén, 15-20% nem mondta meg a kérdezőbiztosoknak, hogy kire fog szavayni, mert félt megmondani. És ezért volt az óriási pofáraesés a Fidesznek, amely sima győzelemre számított. Most kb. 50% nem mondja meg. Na mi következik ebből? Sapienti sat.

ZSírfeka 2013.02.02. 13:27:46

Jó napot mindenkinek!

1993-ban a közvéleménykutatások a a Fideszt hozták ki toronymagasan a választások esélyesének. Aztán alig érték el egy évre rá az akkor 5%-os küszöböt. /Azt hiszem, 7%-ot értek el, szemben a '93-as 40% körüli eredményükkel. De nem a számok a lényegesek, hanem az, hány szavazót vesztettek rövid időn belül./
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy biztosan veszít a kormánypárt, de bizony, mérget sem lehet rá venni. Aki hat választásból 4-et elveszített, egynél az ügyvéd úr segítségével tudott kormányt alakítani, annál minden előfordulhat. / A 2010-es választást nem számolom, ott, ha a Kétfarkú Kutya Párt indulhatott volna az MSZP ellenében, még nekik is 2/3-uk lett volna./
Szóval, szerintem korai előre ilyesmit írni, még ha valóban ez látszik a jelenlegi helyzet alapján a legvalószínűbbnek.

dennisthemenace 2013.02.02. 13:28:58

@Blogger Géza: A visszatero magyarok kb. 15 szazalekat teszik ki az osszes kivandoroltnak, jo reszuk nem tudott megfelelni a kinti magasabb kovetelmenyeknek, tehat legyel veluk boldog. A hatarontuli megelhetesi magyarokkal is. Nyugatiak akkor mennek, ha nyugdijaskent letelepednek valami kis faluban, vagy ha a ceguk rendeli ki oket oda.Maradni nem fognak.

LallyPop 2013.02.02. 13:30:27

@ZSírfeka: Nem csak a legvalószínübb, hanem a legjobb alternatíva is, legalábbis amíg nincs jobb.

Jolka40 2013.02.02. 13:31:01

@Ándi bácsi: Na ez a keresztény értékrend.

dennisthemenace 2013.02.02. 13:31:21

Perse, hogyne.. Akkor miert Anglia a fo uticel, ahova mar 2004 majus egytol lehetett jonni szabadon?? Menekul, aki teheti, nincs ezen mit magyarazni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.02.02. 13:34:21

@egyjózsi: Hát ez éppenséggel nem az én fájdalmam volt abban az értelemben, ahogy Petőfi írta. Ez bizony mozgalmi poszt volt a javából, nem pedig a "feleségem kebeléről" (emlékszel) vagy a házunkban terjedő káposztaszagról szólt.

ZSírfeka 2013.02.02. 13:35:27

Nézet kérdése.
Nekem speciel nem, én nem fogok parlamenti pártra szavazni, nem leszek olyan ostoba, hogy Rózsa Sándor, és Arsene Lupin közül válasszak.
Mindkettő lop, az egyik primitívül gátlástalanul, a másik mosolyogva, leereszkedőn. Aki ezek miatt még képes a másik oldalt elmondani mindennek (mindegy, hogy jobb vagy bal)... annak a pszichiátrián a helye.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.02.02. 13:35:50

@Megfigyelo: Hát, bölcsek majd csak 2014 közepe felé leszünk.

Jolka40 2013.02.02. 13:37:12

@luis5: Csak az a gáz, hogy kevesen vagytok. Mármint azok, akiknek majd 40%-os (?) adót kell fizetnie. Mi meg sokan vagyunk.

ZSírfeka 2013.02.02. 13:41:47

Dehogy, csupán van rálátásom a dolgokra.
A háttérben szépen le van zsírozva minden, aki elhiszi, hogy a nokiás dobozokban levő pénzből csak az MSZP kapott, az megérdemli, hogy itt trollkodjon akár az egyik, akár a másik oldalon áll.
Ugyanúgy, mint a BKV, vagy az összes többi pénzautomatánál.
Köszönöm, nem kérek ezekből az emberekből. Sajnos, sokan elhiszik a parasztvakítást, emiatt mehet minden ugyanúgy tovább majd '14-től, mint eddig, akármelyik váltópárt is nyer majd.

épészmérnök 2013.02.02. 13:50:03

@stim: "Az ami most ellenzék az még önmaga megszerevezésére is alkalmatlan és inkább a még nem létező pozíciókért nyomulnak egymás ellenében is. Valóban nincsenek elképzeléseik, ötleteik, magukat sem tudják megszervezni és irányítani nemhogy egy országot. Nincsenek válaszaik de még jó kérdéseik sem, nem értik, hogy merre változik a világ és még a régiből sem tudják a hasznosat megőrizni nemhogy egy új körvonalait felvázolni."

Jó magyar szokás a negatív mantrákat ismételgetni, ahelyett, hogy ismerkednél a valósággal. Benne van-e az rss-feed-ben a számítógépeden a Haza és Haladás blog? Rajta vagy-e a Szolidaritás oldalán a Facebook-on? Figyeled-e, olvasod-e, hogy mi történik? Egyszerűbb nagyokosnak látszani, és fikázni azokat, akik felemelték a seggüket, és csináltak valamit. Te mit tettél hozzá ahhoz, hogy ne a fidesz nyerjen?

LallyPop 2013.02.02. 13:53:15

@épészmérnök: Te mit tettél hozzá ahhoz, hogy ne a fidesz nyerjen?

Éljen a konstruktív anarchizmus...:))

épészmérnök 2013.02.02. 13:57:05

@Khonsu: "Meg kell teremteni az alternatívát."

Az alternatíva jelenleg a bölcsödében totyog. Isten angyalai meg az égben unatkoznak.

Tudomásul kell venni, hogy senki sem tökéletes, azonban igenis vannak fokozatok. Azokkal kell Orbánt váltani, akik erre hajlandók, és nem egészen elvetemültek, vagy hülyék.

Te mit tettél hozzá, hogy ne a fidesz nyerjen?

Megfigyelo 2013.02.02. 13:57:25

@luis5: "A művelt Nyugaton" mindenütt progresszív adórendszer van, egykulcsos csak itt a Vadkeleten (pillanatnyilag Magyarországon kívül pl. Oroszországban; a szlovákok viszont már elkezdték felszámolni). Az egykulcsos adót még a pápa is helyteleníti...

épészmérnök 2013.02.02. 13:57:54

@Ándi bácsi: Tettem hozzá, de ezt nem fogom itt elmesélni.

LallyPop 2013.02.02. 14:08:26

@Megfigyelo: A Szlovákok 'felszámolásához' hozzátartozik, hogy 25% az adókulcs a havi milla(3300 euro) feletti részre.

Ilyen 2kulcsos Mo-n is elfogadható, bár a ktgvetésnek ez alig hozna bevételt, inkább gesztus értékü.

debreceni.blog 2013.02.02. 14:08:49

Gigasaller a Fidesznek: melegházasságban élő, zsidó tanácsadók mondják meg, hogy mit kell tennie a kormánynak, csak elfelejtettek szólni a Magyar Nemzetnek, hogy nem kéne ezzel piszkálgatni a HaHát...
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3822_aki_masnak_werbert_as

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 14:22:36

@Blogger Géza:

A fidesz dicsöséglistája max. 2-3 elemböl áll, ellenben az elkúrásuké megszámlálhatatlan. A te általad megadott dicsöséglistából semmi nem igaz:

1. munkapiaci helyzet: már régóta világos, hogy a kormány rendre arra a módszertanra hivatkozik, amelyik bár legális, de abszolút hamis képet ad a magyar helyzetröl. Amúgy se gondolta senki, hogy zuhan a gazdaság, rekordokat döntenek a céges csödök, gyárbezárások meg a munkaerö kivándorlása, stb., ennek ellenére a foglalkoztatottság nap mint nap szökellik az egekbe.

2. Az államadósság rátája sem csökkent, hanem éppenséggel növekedett, ha az egyszeri manyup kozmetikától megtisztítjuk a valós folymatokat. A végerdemény a korrigálások után: a 2010-ben a következö kormányra áttolt kifizetetlen számlák összegét levonod a manyupvagyonból, majd ezt az eredményt hozzáadod a jelenlegi állammadóssághoz, így a strukturális alapon vett államadósság rátája 87% körül áll. És akkor a fenntarthatalan banki, ágazati meg stb. adók még bele sincsenek számolva. Ennyit tudott matolcsidióta 3 év alatt elérni.

3. A 3% alattira lepréselt hiány se nem tartós, se nem fenntartható ebben a szerkezetben. Ez a szerkezet tartósan csak a fundamentumokat tette tönkre és a további gazdasági veszteségeknek ágyazott meg.

Matolcsidióta megszorításaihoz képest a Bokros csomag lángelme módszer volt.
Azt meg már kórházi eset, hogy egy fideszesnek hánynia kell a Bokros-csomagra, matolcsidióta megszámlálhatalan megszorításaihoz meg ódát kell zengnie.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 14:30:20

@Ándi bácsi:

Amikor a 32%-os kulcsot levitték 16%-ra, akkor a felsö 20% réteg 400 milliárd forintot rakott zsebre. Az alatta levö 80% meg megfinanszírozta ezt az úri murit. A 80% valójában losere lett a rendszernek.
A progresszív adózás visszaállításával kezdödhet el a költségvetés szanálása és egy élhetö társadalom, illetve egy versenyképes gazdasági pálya kialakítása.

LallyPop 2013.02.02. 14:37:57

@manhattan (c): Amikor a 32%-os kulcsot levitték 16%-ra, akkor a felsö 20% réteg 400 milliárd forintot rakott zsebre. Az alatta levö 80% meg megfinanszírozta ezt az úri murit. A 80% valójában losere lett a rendszernek.

- Mese.

1. Ma is a 20% fizeti az SZJA 80%-át. A többiek mehetnek kezet csókolni hogy van orvos, gyógyszer, hótakarítás, közvilágítás stb. Az ő hatásuk a lakossági megtakarítás végrevalahára való beindulása és a lakossági állampapírpiac felpörgése is.

2. 'Az alatta levö 80% meg megfinanszírozta ezt az úri murit' - minthogy ők nem finanszírozták az államot azelőtt se azután se örülhetnek hogy a levegőjük ingyen van. Másrészt a szektoradók pótolják az ő marginális hozzájárulásukat a közöshöz. Persze ha gyerektelenek akkor tényleg pár ezerrel kevesebbet kapnak(nem annál, ami járna, hanem annál amit korábban kaptak).

vakapad 2013.02.02. 14:46:43

@Ándi bácsi:

1./ "@Megfigyelo: A Szlovákok 'felszámolásához' hozzátartozik, hogy 25% az adókulcs a havi milla(3300 euro) feletti részre.
Ilyen 2kulcsos Mo-n is elfogadható, bár a ktgvetésnek ez alig hozna bevételt, inkább gesztus értékü."

2./ "Ma is a 20% fizeti az SZJA 80%-át."

Ha ezt az önmagának való ellentmondást némi magyarázattal fel tetszene oldani.

Lencsés István 2013.02.02. 14:52:43

@manhattan (c): 1 . Nem vagyok " Pityuka .... " 2 . Tanulj meg olvasni . 3 . Tanulj meg írni , a Fidesz így írandó ahogy én írtam , vagy a tisztelőknek így : FIDESZ . 4 . Ilyenek nincsenek " .... Rogántónik , Seggszájpetik , Zsigamarcellek .... " . A FIDESZ valódi polgári párt . Ezek sincsenek : " .... Oligarcha - Proli - Nyugger .... "

LallyPop 2013.02.02. 14:55:51

@vakapad: Szémolni tudsz-e?

Aki 100at keres 16ot fizet be.

Aki 1000et keres 160at fizet be ami az előző 10xese.

Fentebb arra céloztam, hogy a szlovák 2kulcsosnak semmi köze nincs ahhoz amit az ellenzék akar(és amit gyakorolt). 1 misi felett pár ezer munkavállaló van Mo-n, ha ők az 1 misi feletti részt +9%-kal adóznák meg(Szlovákiában +5%), az gondolom nem egy komoly tétel, viszont gesztusnak szerintem jó lenne. Az a gond, hogy a 400at fizető a szocik szerint nem elég, ha 4xannyit fizet be mint a 100at kereső, hanem 8x annyit kellene neki befizetni. Mert 'gazdag'. Nem azért mert tanult/érvényesült(vö. motiváció), ilyen fizut bármilyen ágazatban megkereshet aki akar, legyen diplomás vagy nemdiplomás.

LallyPop 2013.02.02. 14:57:30

@vakapad: 400at fizető = 400at kereső

dennisthemenace 2013.02.02. 15:06:48

@Lencsés István: Hat tiszteli valaki azt a csurhet???? Amit ugy kell irni,hogy FideSS??

Blogger Géza 2013.02.02. 15:08:42

@manhattan (c):

1. A kormány csak nemzetközileg elfogadott és elődei által is használt módszertant használt, semmi változás nem volt.

2. Miféle kifizetetlen számlák? Ennek se füle, se farka.

3. Mivel már 3 éve fennáll (a meglehetősen zord nemzetközi gazdasági helyzet ellenére is), nyugodtan mondható tartósnak és fenntarthatónak.

Lencsés István 2013.02.02. 15:14:24

@dennisthemenace: Ékezet használatát tanuld meg . Nem csűrhe , hanem az ország helyzetének javítója . Igen sokan tisztelik , lásd szavazat állások . :) ;) Ilyen nincs hogy " .... FideSS .... " .

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.02. 15:15:07

@manhattan (c):

Köszi a kioktatást, de úgy látom, hogy a magyar nép jó hányada (köztük te is) még nem elég érett ahhoz, hogy VÁLTOZTATÁS szülessen meg kis buksijában. Jól elvagytok mint a befőtt és csak a semmitmondó szöveg megy tettek helyett minden fórumon mert mindenki olyan nagynak hiszi magát.
Még nem fogjátok fel mi vár rátok fidnyák győzelem után mert még távol van a választás ideje. Ha nem fogunk össze sajnos szembesülni fogunk vele.

Akkor továbbra is várjátok a "csodát" vagy válasszatok a jelenlegi korrupt garnitúrából.

Mi "igaz magyarok" mindenesetre tovább szervezkedünk és pénz hiányában (mi nem loptuk meg az államkasszát és nem is akarjuk azt tenni mint egyesek a hatalmon)...és pofánk sincs ilyen gazdasági helyzetben tagdíjat kérni tagjainktól, nekünk csak az összefogás, egymás kölcsönös segítése, a közösségi média és később talán a személyes találkozás marad. Lehet, hogy nem érünk célba közömbösségetek miatt 2014-ben és visszasírjátok azt, hogy elbénáztátok az előttetek álló lehetőséget.

Van egy aranyszabály: az a jó és hiteles vezető aki a háttérben csendesen dolgozik és eredményeket ér el. Nekünk nincs szükségünk majomkodásra a médiákban mint ahogyan sajnos sokan teszik.

dennisthemenace 2013.02.02. 15:19:35

@Lencsés István: Sok hulye tiszteli, meg a bertollnokok, mint te.

kpityu2 2013.02.02. 15:23:38

Mi szól a FIDESZ mellett? Izland.

xvxvxv 2013.02.02. 15:32:00

@Blogger Géza: te ezt a 3 pontot pl., amit szépen elmagyararáztak neked, sosem fogod megérteni, nem azért, mert elvakult fideszgyülis vagy, hanem, mert tényleg nincs annyi eszed.

Blogger Géza 2013.02.02. 15:35:32

@xvxvxv: Én is szépen elmagyaráztam, hogy a "szépen elmagyarázása" marhaság. Te mint elvakult fideszgyülölő, ezt sosem fogod megérteni vagy elfogadni. Sebaj.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.02.02. 15:37:33

Jómagam mindig is a Fideszre szavaztam 2002 óta, 2010-ben is, viszont jövőre biztosan nem rájuk szavazok, nagyot csalódtam Orbánban. Sajnos sok olyan intézkedést hoztak, ami sem az országnak, sem nekem nem jó. Ilyen pl. az egykulcsos adórendszer.
Valószínűleg megint ők nyernek, mert az ellenzék az totál idióta és impotens, de ez még nem jelenti azt, hogy aki a Fideszre szavaz, az fintorogva teszi-e, vagy lelkesen (bár a szavazat leadás után ez lényegtelen).
A Fidesz nem nagyon számol azzal, hogy az emberek többsége a zsebével szavaz, és nagyon is szereti büntetni az aktuális kormányt. Márpedig az adórendszerrel a többség rosszul járt, nagyon is! Na most ha ez a sok dolgozó, akik megváltást vártak a Fidesztől 2010 után, és pórul jártak, ha ők elfordulnak a kormánytól, akkor aggódhat a Fidesz. A protest szavazatokat elvesztették (~500 ezer ember), és a 2002-es, 2006-os 2,2 milliós bázisuk is jócskán leapadt. Az az igazság, hogy az emberek nagy része nem ezt várta tőlük. Én sem. Kérdés az, hogy mekkora az a szám, akik jól jártak a Fidesszel és akik csak azért fognak megint rájuk szavazni, hogy "nehogy a baloldal visszajöjjön" illetve mennyien szavaznak vissza az mszp-re, vagy maradnak otthon. A külhoniak meg mennyire fognak szavazni itteni pártokra (egyébként ezzel sem értek egyet).

Khonsu 2013.02.02. 15:49:15

@épészmérnök:

"Te mit tettél hozzá, hogy ne a fidesz nyerjen? "

Majd meglátod, ha eljön az ideje. ;)

Addig is próbálom felnyitni minél több ember szemét, hogy meglássák az igazságot, azt, hogy itt nem a fideszt kell leváltani, hanem az egész rendszert.

egyjózsi 2013.02.02. 15:52:20

@HaFr: Igazad van! Ámde ha az idézet szellemét átérzed, akkor - legalábbis az én olvasatomban - nem elég elsírni bánatunkat, hanem tenni is kell valamit. A te helyzetedben - hozzáteszem, a kórkép megállja helyét - azt hiányoltam, hogy nem nyilvánítod ki, szerinted mi a reális alternatíva. Azt mindenki tudja, már aki nem teljesen elfogult, hogy baj van. De azzal, hogy kimondjuk, s főleg úgy, ahogy te is sugalltad, hogy "mindenki sáros, egyik kutya, másik eb", nem jutunk közelebb a megoldáshoz! Mit, kivel, hogyan kellene tenni? Nos, ez lenne a "véleményt formálni akarók" dolga! Én így értetem a Petőfi idézetet...

Khonsu 2013.02.02. 15:59:15

@Ándi bácsi: "minthogy ők nem finanszírozták az államot azelőtt se azután se örülhetnek hogy a levegőjük ingyen van. "

Megnézném, hogy ha ez a 80%, aki nem keres 300 ezret, ha egyszer csak beszüntetné a munkát, akkor mennyire érezné meg az ország ennek a nem létező finanszírozásnak a kiesését...

KopaszMercis 2013.02.02. 16:02:58

Szerintem Orban arra rendezkedett be, es az volt a strategiaja, hogy 2/3-ddal 4 ev alatt szep lopja magat, nem is foglalkozik azzal, hogy a tonk szelen van az orszag, ugy rakja ossze a cuccot (manyup penzek, padlassopres, devizatartalek stb), hogy 4 evig meg ne legyen allamcsod, a 2/3-ddal bebetonozza az alkotmanyt, es nehany agyatlan partfunkcionariussal feltolti a fontosabb testuleteket, nmhh, alkotmanybirosagi babszinhaz, legfelsobb birosag, stb... majd ugy adja at az orszagot a szociknak, hogy azok negy evig csak szenvedjenek, es utana megint o johessen, mielott vegleg kioregedik. Ne feledjuk, a ciganyok mar 50 evesn kurva oregnek szamitanak, kozuluk sokan ded meg ukszulok addigra ;)

Szal a 98-2002-es kormanyzasa katasztrofalis volt es nem veletlenul szenvedett megszegyenito veszteseget, de azt mar 2009-ben tudhatta elore, hogy 2010-14 kozott nem lesz kedvezo vilaggazdasagi helyzet, ami majd ellensulyozza a felkeszeuletlenseget, es alkalmatlansagat, es szerintem ALMABAN el sem birta kepzelni, hogy az ellenzek keptelen lesz talpraallni...

Ugy hogy erdekes helyzet fog eloallni... akar hogy is legyen, ahogy az elmult 3 ev, a kovetezo is rendkivul szorakoztato lesz...

KopaszMercis 2013.02.02. 16:04:23

@kpityu2:
Izland... igaz ott is viccpartot valasztottak a legnagyobb valsagban kormanyozni, meg itt is... na es?

Khonsu 2013.02.02. 16:05:39

@Lencsés István: Meg lassan nép se lesz, mert az okosabbja kivándorol a maradók meg éhen halnak. Aztán majd örülhetnek a "polgárok".

LallyPop 2013.02.02. 16:10:29

@Khonsu: Ugyan már a legnagyobb csicskák + 0 a szervezettségük úgy ugrálnak ahogy a 300at kereső kisfőnökük fütyül....:)))

Khonsu 2013.02.02. 16:24:27

@Ándi bácsi: Ám ha egyszer ez mégis megváltozna, akkor nagyot néznének páran.
Nem mindenki hülye, aki keveset keres, csak pl. nem elég szerencsés, vagy nem nyalt eleget...

Annyiban azonban helyes a meglátásod, hogy úgy lehet igazán hatékony az alternatíva, ha a 300 ezret kereső is felkapja rá a fejét. És elgondolkodik, hogy talán még ő is jobban járna.

Khonsu 2013.02.02. 16:33:24

@KopaszMercis: Szerintem nem volt eredendően rossz a szándék. Kitaláltak valami szokatlant, amiről azt hitték, hogy ez majd működni fog, aztán nem működött. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy ők legalább megpróbálták. Innentől viszont a normális reakció az lenne, hogy elismerik, a módszer nem működött, bocsánatot kérnek, és szakértők bevonásával megpróbálják helyrehozni. Ehelyett az történt, hogy tovább erőltetik a hibás megoldásukat, hitegetve a híeiket, hogy "majd jó lesz ez, kitartás". A háttérben meg lerabolnak amit tudnak, mielőtt még úgy is összedől az egész.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 16:49:43

@szabadmagyarnép:

Ne hisztizz öcsi, mert nincs értelme. Megint csak bizonyítottad, hogy elementárisan nem értesz semmihez. Te (vagy ki a fene) akarsz, akartok itt hatalomra jutni, de a hatalomba jutás néhány alapvetö szabályait se ismered. Ezek közül az egyik, hogy a szavazóval szemben ajánlatos a SZERÉNYSÉG.
Te itt elküldesz embereket a bús picsába, mert a noname, nullszériás gittegyletedet nem ismeri - na öcsikém, ez hiba és bün.

Tanulj, rakd le az érettségit, szerezz 10-15 éves gyakorlatot a tanult szakmádban, tájékozódj mélyen a környezö világról, aztán ha ez megvan, akkor majd eljutsz a nulla szintre ahonnan esetleg érdemes leméretned magad a közéletben. Addig te csak üveg vagy.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.02. 16:51:48

@Khonsu:

Azt hittem, hogy fel lehet rázni az embereket, de még túl korai és nem érzik annyira a veszélyt.
Mi "igaz magyarok" mindenesetre tovább szervezkedünk. Mi komolyan rendszer változást akarunk.
De sajnos lehet, hogy nem érünk célba az emberek közömbössége miatt 2014-ben mert az emberek elbénázzák az előttük álló lehetőséget, a demokratikus Magyarország megteremtéséről.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 16:52:09

@Lencsés István:

Nem a helyesírásod alapján vagy analfabéta pityuka, hanem a fejed tartalma alapján.
De mint mondtam, egy évig még tied a remény országa.
Utána meg nézhetsz munka után.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.02.02. 16:53:53

@manhattan (c):

Ügyes, de semmitmondó fröcsögés a szöveged.
Szégyene vagy a hazának. Szomorú.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 17:17:04

@Blogger Géza:

1. Mint mondtam, a matocsidiótáék által preferált (egyik) módszertan legális de nem alkalmazható a jelenlegi Mo-ra. Ha ugyanis minden egyes munkaképes magyar kivándorolna és külföldön dolgozna, akkor a statisztikájuk (amely a lakosság megkérdezésén alapul) azt mutatná, hogy 1. Mo-on a foglalkoztatottság 100%-os, 2. Nincsen munkanélküli 3. az átlagkereset 1.800 euro brutto.
Csupán ennyi baj van ezzel a módszertannal.
Ezért nézi mindenki más a másik módszertant, a vállalati megkérdezéseket az alkalmazott munkaeröröl - ez alapján csökken a foglalkoztatottság.

2. A 8év kormánya nem rendezett egy halom adósságot (pl BKV, MÁV, kórházak), hátrahagyott valami 200 md-os EU-s Afa büntetést és így tovább - ezeket le lehet vonni a manyupvagyonból, ami nem a fidesz számlájára megy. Azonban még így is marad böven több mint 2.000 md-nyi egyszeri bevétel a fidesznek, amit nem tüzhet ki pávatollként, hogy ez az ö érdeme. Ezért ezt a kb. 8%p-nyi adósságot hozzá kell adni a jelenlegi 79%-os rátához. Így lehet azt mondani, hogy a fidesz saját eröböl az átvett 81%-os adósságot 3 év alatt 87-89%-ra "vitte le".

3. Az éves 3% alatti hiány 2001-ben az egyszeri, illetve átmenetinek hangoztatott tételnek volt köszönhetö, 2012-ben meg 9-szer pótköltségvetezett a fidesz, így lesz meg esetleg újra a 3% alatti hiány.
Még egy óvodás is képes megérteni, hogy itt soha nem beszéltünk fenntartható 3% alatti struktúrális hiányról.
2011-ben mondta matolcsidióta, hogy olyan kiigazítást csinált, ami valami 20 évre stabilizálzta a maastrichti hiányt. Na ehhez képest 2012-ben havonta kellett a stabil hiányt újra stabilizálni.
Hát ez van, ennyit tud ez az egykori jó egykori MSZMP-s, gazdasági analfabéta Jobbkéz eftárs.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.02. 17:20:50

@szabadmagyarnép:

Egyre jobban lejáratod a pártodat öcsi, pedig még nem is ismer titeket senki. Mint mondtam, aki hatalomra tör, és a népet szidja, az nagymarha. Még Torgyán is udvarias volt a komcsi szavazókkal szemben mert tudta, hogy neki a szavazó meggyözése a feladata, nem pedig az elfenekelése.
Úgyhogy öcsi, Tanulni, tanulni, tanulni, aztán egy nap majd meglátjuk hogy viszed-e többre az életben a szájgyakorlatoknál. (szerintem nem)

pástétom 2013.02.02. 17:40:21

"vele szemben a Mesterházy-Bajnai tandemnek az átlag magyar számára alig értelmezhető, viszont annál érdektelenebb "szolidaritási", "jogállami" lózungjai. Bizony, lózungjai. (A magyar választók tetemes részét a demokrácia sem érdekli, nemhogy a "demokrácia" mint jelszó."

Nem tudom posztoló, nekem fontos a demokrácia. Lehet, te elvagy egy diktatúrában is, ha elég kenyeret és szociális juttatást adnak a szádba, de én nem.

Amúgy valóban, igazad van: így gondolkodik a magyar választópolgárok egy nagy hányada. Őket elég hangzatos szociális demagógiával megdolgozni, mint 2010-ben. A törzsszavazók mellett velük már lehet is választást nyerni...

Ugyanakkor nem ártana belátni: a jogállami restaurációja, a demokratikus játékszabályok betartása nélkűl ez az ország nem fog tudni emelkedő pályára állni semmilyen tekintetben. Kell a jogállam a fejlődéshez. Pl. ez teremt kiszámítható, stabil környezetet a gazdaság számára.

KopaszMercis 2013.02.02. 18:46:40

@Khonsu:
Valoszinu ez kozelebb all az igazsaghoz (ha most igy komolyan beszelgetunk), de ezt a lepest megelozte az, hogy minden jozan ember elmondta nekik, hogy csokkenteni kell a kiadasokat, a nyuggereknek a penzet, nem szabad odaadni dragan mindent a simicskanak stb... es ezt leszartak, es olyan eszkozokhoz nyultak (pl manyup allamositas) amit ellenzekben SOSEM tartottak volna elfogadhatonak.

Es meg ezek tetejeben is elbasztak, raadasul jobban elkurtak mint a gyurcsanyek, csak a fidesznyikek hulyebbek (a viktor szerencsejere), mint a gyurcsanyistak... A viktort azert nem lehet oda hajitani mint miniszterelnokot a tortenelem szemetdobjara a gyurcsany melle, mert az o szavazoi ugyanolyan egyugyu parasztok, mint a dzsasztin biber rajongok... Gyurcsanynak nem volt ilyen szerencseje, sajnos az igazi hulyek a fidesz mogott allnak.. a gyurcsanyra szavazok atmeneti elmebajban szenvedtek "csak"

Lencsés István 2013.02.02. 19:56:01

@manhattan (c): Nem vagyok " .... pityuka .... " Munkám most is van meg mindig is lesz . Ja és ha 2014 - ben nem fog változni a helyzet azaz marad a FIDESZ kormányon , akkor lehet tovább sírni anoniman , de akkor még szánalmasabb leszel , lesztek . :) ;) :D

@Khonsu: Egyre többen vagyunk , de ne zavarjon , egyre több a születés , kevesebb a halálozás .... Az megy csak ki aki gyáva ....

@dennisthemenace: Látom az ékezet használata nem megy . :D Az a hülye aki mondja . A többség ezek szerint hülye lenne ? :D Érdekes .... Ilyen nincs hogy " bértrollnok " .

Blogger Géza 2013.02.02. 20:40:33

@dennisthemenace: Az objektív adatok alapján minden esetre úgy tűnik, csökkent a kint dolgozók száma...

Magyarországra 2,166 milliárd dollárt utaltak haza 2012-ben külföldön élők, ami a GDP 1,7%-a. Ez néhány száz millió dollárral kevesebb annál, amit 2007-2008-ban utaltak haza.

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/oriasi_osszeget_utalnak_haza_a_kivandorlok.179189.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Khonsu 2013.02.02. 20:47:17

@Lencsés István:

"Az megy csak ki aki gyáva ...."

Ez valóban az egyik ok, ugyanis fél tőletek, és a következményektől amerre a dolgok haladnak, és nem biztos hogy alaptalanul.
Illetve erősen gondolkodom mostanában, hogy én is ilyen "gyáva" legyek-e. Sok "gyáva" ismerősöm van már kint, és egybehangzó véleményük, hogy megérte gyávának lenni...

"Egyre többen vagyunk , de ne zavarjon , egyre több a születés , kevesebb a halálozás .... "

És még a napsütéses órák száma is több! :)

Na ne fárasszuk egymást...

Khonsu 2013.02.02. 20:51:44

@Blogger Géza: Miből gondolod, hogy azért nem utalnak haza, mert nem terveznek visszajönni, és már a családot is kivitték, ha volt?

Blogger Géza 2013.02.02. 20:56:11

@Khonsu: Természetesen fel lehet állítani olyan hipotézist, hogy korábban a magyarok nem akartak a családjukkal lenni külföldön, most meg hirtelen igen, felbuzgott bennük a családi érzés, de ezt valamivel alá is kéne támasztani...

Khonsu 2013.02.02. 21:18:23

@Blogger Géza: Egyik kinti ismerős már családot alapított Írországban. Másik három kivitte a barátnőjét. 2 Angliába 1 Bécsbe, utóbbiak épp tervezik a családalapítást. Egyik pár készül továbbállni Angliából Amerikába. A 4 pár közül egyik sem akar már hazaköltözni. Nem reprezentatív, de azért már jelez valamit...

Lencsés István 2013.02.03. 08:30:57

@Khonsu: Nincs mitől félni .... A dolgok jó irányba haladnak , a jó eredmények mutatják is csak ti nem látjátok vagy nem akarjátok látni .... Menjél csak ki , egy két divatmagyarral legalább kevesebb .... Ha fáradsz , az a te bajod , a tények amiket írok attól még nem változnak ! :) ;)

Lencsés IIstván 2013.02.03. 15:29:48

@Lencsés István: megtenned, hogy roviden levezeted, miert gyavasag az, ha valaki nagysagrendekkel jobb eletkorulmenyek koze kimegy dolgozni, ahelyett, hogy otthon szopja a faszt? a divatmagyar szocikk mellett a lexikonban a te retardalt keped szerepel, nem mas, mert normalis ember nem a nemzetisegere veri magat, hanem az erdemeire.

neked erdemeid nincsenek, eddigi eletedben nem ertel el szart se, ezert keresel valami brancsot, ahova tartozhatsz. ha epp nem a fideszt talalod meg, akkor az mszp vagy az lmp holdudvaraba nyavalyognal, ugyanaz, csak te nem veszed eszre.

dennisthemenace 2013.02.03. 16:28:04

@Lencsés István: Angol billentyuzetem van, te ostoba, azert nincs ekezetem. Hogyne lenne bertrollnok; a FideSS fizette szarkeverok, mint pl. te.

dennisthemenace 2013.02.03. 16:29:53

@Blogger Géza: Lofaszt,Gezam; azert megy kevesebb penz Magyarorszagra, mert aki megveti a labat valahol, az manapsag mar menti is ki a csaladjat a felcsuti kokero meg a kancsal parasztpicsa karmaibol. Meg a vegen egyedul maradtok, Gezam...

Lencsés István 2013.02.04. 09:47:32

@Lencsés IIstván: Majd ha megtanulsz írni , akkor mindenre reagálni fogok , ezt elhiheted , eddig is így tettem , most is így fogok .

@dennisthemenace: Nahát pedig a magyar olcsóbb , tehát van pénzed bőven , szóval SOHA NE SÍRJÁL ! ! ! + ! :) ;) :D A sértegetésed lepereg . :) ;) Nincs se bértrollnok se FideSS . Majd ha megtanulsz írni , akkor kommunikálhatunk . :) ;)
süti beállítások módosítása