1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.10.03. 10:18 HaFr

Meddig képes a propaganda valóságot képezni?

Why people get more stupid in a crowd - BBC Future

Éppen olvasok egy Farkas Katalinnal készült interjút -- az apropó, hogy az elmefilozófust az európai Analitikus Filozófiai Társaság legújabban az elnökének választotta, de ettől eltekintve is Betegh Gábor és két-három másik filozófus mellett a hazai filozófiai középgeneráció legjelesebbje --, mindazonáltal csak éppenhogy érintkezik ezzel e poszt témája, csak amennyire egy politikai poszt tud. A témát a valóság diktálja, miszerint valamelyik kormányzati kitartott tegnap oda nyiltakozott, hogy a vírus elleni hazai védekezés "az egyik legsikeresebb a világon", vagy valami ilyen sz*ság. (Elnézést Farkastól stb., hogy egy bekezdésben említem a nevüket ezzel a jelenséggel.)

Arról van szó röviden, hogy az emberek jelentős része -- nem okvetlenül IQ-függetlenül, de nem is teljes korrelációban vele -- jobban hisznek az ömlő hazugságnak, mint a saját szemüknek. Már többször felvetettem ezt a problémát a blogon, nevezetesen, hogy milyen (váratlan) eseménynek kell bekövetkeznie a személyes sorsukban, hogy (ebben az esetben, de a kör tágítható) az orbánhívők inkább higgyenek a két szemüknek, mint a propagandacsatornáknak. A választ nem tudom, de gyanítom, meg fogjuk tudni valamikor.

Most éppen az van, hogy a kormány erősen visszafogja a tesztelést, hogy minél kisebbnek tűnjön a megbetegedettek száma, közben törzscecília azt hazudja, hogy stagnál a fertőzési hullám (nem súlyosbodik -- dehogynem), és mindenki soros, aki az ellenkezőjét mondja, ideértve a virológusokat is. Gondolom, ha kihal az utca egy orbánhívő körül, akkor majd talán elhiszi a valóságot (bár nem esküdnék meg rá; lehet, akkor is a brüsszel lesz a hibás).

Mint a bon mot tartja, Einstein szerint két dolog végtelen a világon, az univerzum és az emberi hülyeség, de az előbbi nem biztos. Farkasékra visszatérve, az viszont már valóban szakmai (nem elmekórtani, hanem elmefilozófiai) kérdés, hogy a standing states (kb. a fennálló elmeállapotok, pl. a hitek, vélemények, előítéletek) megváltozása -- összefüggésben a kognitív disszonanciák felfogásával is -- milyen pszichés áldozatok árán lehetséges, illetve milyen traumának kell bekövetkezni valaki (hamis) univerzumában, hogy vágányt váltson és közelebb kerüljön -- egy másik paradigmát véve -- a falszifikálhatósághoz (azaz ahhoz az állapothoz, ami empirikus alapú racionális érveléssel megdönthető). Na, ettől még nagyobb messze vagyunk, köszönhetően pl. -- amiről szintén nagyon sok szó esett már itt -- az etnicizmus politikai-érzelmi erejének.

155 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5016225522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carmichael 2020.10.03. 10:37:08

A rengeteg pszichés megbetegedés mutatja, hogy gyakorlatilag a végletekig képes az elme elmenni, hogy védje azt, amiben hinni akar, mert a másik oldal (esetünkben a valóság) sokkal ijesztőbb számára, sokkal kiszolgáltatottabbnak érzi magát, kezelhetetlenebbnek tűnik a szitu számára.
El kell érni egy (egyén és kollektív) tudati szintet ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy a világ nem fekete-fehér, jó-rossz, barát-ellenség, stb. tengelyen működik, hanem sokszínűbb, finomabb, összetettebb, és ezért folyamatos belső fejlődést, megértést, rugalmasságot kíván a boldoguláshoz. Addig meg maradnak a 2-3 szavas csatakiáltások...

Reding Roli 2020.10.03. 13:05:56

Azt gondolom , hogy "Gutenberg - galaxis " válsága vezetett ahhoz, hogy az emberek már egyre kevèsbè ismerik el a józan èsz " primátusát" , ès ismerik fel a tudományosság kritèriumait ( a demarkációs kritèriumokat ) helyette a tudománytalanságban , irracionális elmèletekben, a legegyszerűsítő, profán propagandában hisznek ... Az elmúlt 20-25 èvben hatalmas változások következtek be a kommunikációban , az online kommunikáció uralkodóvá válásával - amely alatt Habermas azt az interszubjektív és kultúraközi folyamatot érti, amely lehetővé teszi az emberek közötti együttélést, s megvalósítja ezen együttélés módjának állandó változását. Úgy tűnik,hogy a kommunikáció ( módjának ) megváltozása , valóban jelentősen hatott az emberek közötti együttèlèsre , ès a társadalmi alapokat is megváltoztatta...
Az emberek gondolkodása ès világfelfogás megváltozott: korábban a kultúrát egy hosszú tanulási folyamat során sajátították el az emberek , amely rögös - időigènyes , kitèrőkkel tarkított út volt , így óhatatlanul megismerkedtek más nèzetekkel is, amely egyfajta bölcs- racionális szemlèlelet kialakulását segítette elő.
Ma már nem olvas szinte senki, az információt az online kommunikációs tèrből, központi elosztásban kapják az emberek ,sokszor olyan forrásokon keresztül , amelyek profanizáljak , leegyszerűsítik, ès saját èrdekeik szerint átèrelmezik a való világ rendkívül komplex információit. Az emberi tudaskèszlet hatalmassá ès könnyen hozzaferhetővè vált, de ezt az informaciótengert az ember már nem tudja sem könnyen kiválogatni , sem befogadni, sem èrtelmezni...Így van egyfajta belső kènyszer is , hogy az emberek azok felè fordulnak , akik könnyen èrtelmezhető , egyszerű világmagyarázatokat adnak ...( minèl kevesebbet kelljen gondolkodni ..)
A globális "tudaskèszlet" általános èrtelmezèsi igènyère èreztek rá az új politikai trendek is : az egyre inkább elbutuló, a külvilágből beèrkező információkat èrtelmezni kèptelen, a posztmoder kor bizonytalanságában tèvelygő tömegembert játszi könnyedsèggel lehet irányítani , így a kommunikációs terek manipulálása- a propaganda , ma már a hatalommegszerzès - megtartas elsődleges eszközève vált...A sajtó- ès szólásszabadság elvi fenntartásával , a közbeszèd tematizálásával , az agymosó propagandával a társadalom többsèget könnyen lehet egy politika mellè állítani ( egy darabig..)
Az egyik legsúlyosabb globális problèma lehet ma az önálló , racionális gondolkodás, a saját "tèzisalkotás " visszaszorulása, a tudományosságba vetett hit elvesztèse, a terjedő tudománytalan elmèletek, az irracionális nèzetek terjedèse, a csökött- bigott hitelvek elfogadása , világösszeesküvès - elmèletek , hoax, mindent tagadás ....A pusztító populizmus is ezen tudásszociológiai változások miatt tudott teret nyerni a világban ...( De ez csak az èn vèlemènyem....)

A következő " Stáció " viszont az lesz - amikor a fèlrevezett , manipulált tömegek felèbrednek az álomból .....Valamiért azt èrzem, hogy Magyarországra is keserű sors vár , mert már megint hamis illúziókba ringatták vezetői..Első körben ezrek , vagy tízezrek veszhetik el az èletüket, mert a kormány kèptelen kezelni a válsághelyzet....

pátyi 2020.10.03. 14:47:19

"Gonoszságodban bíztál, azt gondoltad, hogy nem lát senki. Bölcsességed és tudományod félrevezetett, amikor ezt gondoltad magadban: Csak én vagyok, rajtam kívül nincs más!" Ézs, 47.
Létezik ma olyan ember, aki ismeri a valóságot? Aki látja a nagy egészt? Vagy annak csak egy kis részét, a saját környezetét, úgy, hogy kijelentheti, ez a valóság, az igazság?
Nem relativizálni akarok, de az ember többnyire túl sokat képzel magáról, mikor azt állítja, hogy ő ismeri a valóságot.
A mai magyar helyzetnél maradva. Propaganda, manipuláció, jelszavak, egymondatos üzenetek jönnek mindkét oldalról.
A mai baloldal előadja ugyanazt a világvége hangulatot, amit annak idején, 2002-ben a jobb oldal a fidesz választási veressége után.
Mit tehet egy normális, jobb és baloldali érzelmű ember?
Ha tudjuk és igaznak tartjuk, hogy minden manipuláció, akkor támaszkodjunk a saját tapasztalatunkra, élményeinkre, érzéseinkre, Ha lehet, ne sokat olvassuk, nézzük ezt a manipulációt. Egyébként többnyire úgyis azt fogadjuk be ebből a manipulációból, ami a meggyőződésünket erősíti.

PearlOfScandinavia 2020.10.03. 17:29:09

@pátyi: óh, hogyne, a halottak száma egy járvány esetén például a valóságot jelzi, továbbá a fizika is a valósággal foglalkozik úgy, hogy megméri, leírja a bennünket körülvevo fizikai valóságot. Hagyjuk is a nagy szavakat a valóság leírhatatlanságáról. Az okosabb ember felismeri, ha manipulálni akarják, a hülye nem, már csak ezért is érdemes olvasni, minél többet, persze foleg könyveket...

2020.10.03. 19:08:55

a filozófia a világot túl azon, hogy van szentháromság, hét bolygó és effélék számok nélkül próbálja leírni. és ebből következően a böclselet a valóság leírására közelítőleg se alkalmas. az a vallás világias elemeit tisztázza. a probléma az, hogy az akadémikus bölcselet és a népvallás magyarországon köszönőviszonyban nincsenek egymással. na most erre lehet mondani, hogy a nép a hülye. és azt, hogy a filozófusok a hülyék.

Moin Moin 2020.10.03. 20:28:45

herdeirodeaecio.blogspot.com/2015/05/berlin-bleibt-deutsch.html - Ez a kép épp "a standing states (kb. a fennálló elmeállapotok, pl. a hitek, vélemények, előítéletek) megváltozását" mutatja...:)

legeslegujabbkor 2020.10.03. 21:29:09

"Éppen olvasok egy Farkas Katalinnal készült interjút -- az apropó, hogy az elmefilozófust az európai Analitikus Filozófiai Társaság legújabban az elnökének választotta, de ettől eltekintve is Betegh Gábor és két-három másik filozófus mellett a hazai filozófiai középgeneráció legjelesebbje --, mindazonáltal csak éppenhogy érintkezik ezzel e poszt témája"

az ember olvas, de ezért egy posztot?

varsoigyros 2020.10.03. 21:44:52

Ja, majd ha kihal egy utca. Jelenleg Budapesttől 10 kilométerre lévő Duna-parti városban még egyetlen emberről sem hallottam, aki egyáltalán fertőzésgyanús lenne. Miért borul el az emberek agya ennyire a vágyálmaiktól?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.04. 11:44:37

A probléma ugye a racionalizmus és az egyenlőség kultuszából ered. Ha ugyanis az emberi egyenlőség nem egy biológia, közösségi, túlélési elv, akkor annak racionális alapja kell, hogy legyen. Ám micsoda az egyenlőség racionális alapja? A modern nyugati civilizáció úgy véli, hogy minden szavazópolgár racionális, felvilágosult és EMIATT egyenlő, mert képes legyőzni a biológiai impulzusokat. Ez viszont nem igaz. Az emberek génhordozó ösztönlények és a kultúra mindössze ezek álcázására szolgál. Ám az álcázott génhordozó ösztönlény nem lesz racionális csak azáltal, hogy eljátssza a racionalitást. Tehát marad a biológiai túlélés véd- és dacszövetsége, ahol a bandán belüli emberek egyenlőek, mert egymás hátának vetve küzdenek a túlélésért. Ne de ez mitől lenne racionális tevékenység? A racionális elemzés ugyanis azt mutatja, hogy a biológiai-neurológiai okok miatt eltérő emberek képességei jelentősen eltérnek, tehát az emberek racionálisan nem egyenlőek. Ráadásul a felvilágosodás bőszen tagadja a biológiai alapok szerepét, mert ugye az ember egy "felsőbbrendű szellem". Magyarán: az ember nem lehet racionális és valóban, de facto egyenlő, továbbá nem lehet racionális és biológiai sem egyszerre, tehát a felvilágosult nyugati civilizáció egy olyan paradox morális elvre építette fel a saját legitimitását, amely lassú méregként szétzúzza a társadalom alapvető morális és hasznossági alapelveit. Itt és így omlik össze egy kétszázharminc éves társadalmi paradigma.

Reding Roli 2020.10.04. 12:30:34

@Főnix Oszlár Gazdag: A "jó kultúra" az idealizált társadalom kèpère reflektál, ès törekszik rá, hogy elnyomja az emberek alapösztöneit, a genetiki- biológiai motivációit...Az egy "minimalista " világnèzet , ahol elfogadják az emberek közötti szellemi ès egyèb kèpessègek közötti különbsègek teljes determinaló hatását , az így kialakuló hierarchiák lètjogosultságát , sőt , erre mèg politikiai ideológiát is èpítenènek ( van ilyen : a fasizmus...)
A kèpessègekben megnyilvánuló emberi különbsègek biológiai alapjellemzők, amin ráadásul lehet változtatni a tanulási folyamat során ( szerintem a született intelligencia is fejleszthető..) másrèszt, ha van általanosan gyakorolt társadalmi , magasabb rendű erkölcs, az szintèn lecsökkenti a biológiai eredetű különbsègeket ...
A "jó" társadalmi rendszer arra törekszik , hogy minèl közelebb hozza az embereket egzisztenciálisan , tudatilag és erkölcsileg - azaz: nivellálja az embereket ..
A rossz társadalmi rendszer meg azt mondja , hogy ilyen ( rossz) megváltoztathatatlan az ember, ember- ösztönlènyek vagyunk, determiált adottságokkal, így a hierarchia örök és termèszetes - ès erre èpíti a politikai filozófiát és a társadalmi programot ...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.04. 12:41:07

@Reding Roli: A "fasizmus" gyakorlatilag a történelem összes katonai és vagy nomád civilizációját jellemezte, tehát nyilvánvalóan a "fasizmus" voltaképpen egy megszokott biológiai viselkedésmód. A barbárság (ez jobb szó a fasizmusra) egy biológiai impulzus, amely az evolúció során menetrendszerűen visszatér. Tehát az ember technológiai és biológiai átformálásának hiányában a "fasizmus" és a barbárság legyőzhetetlen marad. Egy barbár és fasiszta emberi civilizáció viszont ki fogja irtani önmagát, ahogy a technológia fejlődik. Ennélfogva nem elképzelhetetlen az, hogy egy végső civilizációs küzdelem veheti a kezdetét, amely vagy a civilizáció vagy pedig a barbár ember végét fogja jelenteni. Sőt, lehet, hogy a kérdés így fog leegyszerűsödni: vagy az emberiség, vagy a barbár emberek maradnak életben, de a kettő egyszerre nem lehetséges. Azaz az emberiség túlélése talán egy preventív lépést fog elkerülhetetlenné tenni.

pátyi 2020.10.04. 13:02:30

Liberális állam: Teljes szabadság, amely teljes mértékben hagyja érvényesülni az emberek közötti születéstől meglévő képességbeli különbségeket. Eredménye a hatalmas társadalmi különbségek, egyenlőség nincs.
Szocialista, kommunista, szociáldemokrata állam: A szabadság korlátozása, az egyenlőség kikényszerítése, az egyéni képességek érvényesülésének megakadályozása.
Kereszténydemokrata állam: Az EU eredeti ideológiai alapja. A szabadság és az egyenlőség harmóniájának megteremtése. Csak a szükséges mértékben /ehhez kell a keresztény tanítás, hogy megtaláljuk a mértéket/ korlátozza az egyéni képességeket. Hagyja, hogy ezekkel a képességekkel tudjon élni az ember, de nem hagyja a gyengéket sem magára.

2020.10.04. 13:16:03

@Főnix Oszlár Gazdag:
a viszonylagos egyenlőség egy túlélési elv. ha mindketten nem élhetik túl a veszélyt, akkor a véletlen, a sorsszerűség alapján nyer vagy veszt valamelyikük. de az egyik nagy valószínűséggel túléli. ez a bajtársiasság. ehhez viszonylagos egyenlőség szükségeltetik. a társadalom részben rendezettsége klasszikusan a hierarchia. a szintek között van alá- fölérendeltség. rendezettség. de a szinten belül a mellérendelés uralkodik. a viszonylagos egyenlőség a klasszikus egyházszervezetből adódik. azért tud a kereszténység és a szocializmus ideologikusan összekapcsolódni. és a keresztényszocialista államiság a klasszikus baloldali vezéreszménnyé válni. csak a magyar egész pontosan a magyarországi baloldal eredendően keresztényellenes. budapesti iskola. így nevezi magát ez a filozófuskör. frankfurti iskola. ezek bankárkörök. akik álságos egyenlősdit hirdetnek.

2020.10.04. 13:25:03

@Főnix Oszlár Gazdag:
a viszonylagos egyenlőség a részben rendezettség keresztény hagyomány. a keresztény hagyomány. és a totális szabadság és egyenlőség, teljes kiválasztottságra törekvés szórvány zsidó hagyomány (a társadalomnak véletlen gráf jellege. a véletlen gráfok elméletét két zsidó éppen errefelé publikálta. az egyik nagyon nagyon híres. a másik kicsit.

Khonsu 2020.10.04. 14:00:06

@Reding Roli:

Szerintem ez már sokkal korábban félrement, nem a kommunikációban végbement változás okozza, az csak felerősíti/felgyorsítja. A baj abból ered, hogy a "józan ész" (nagyjából a felvilágosodás kezdete óta) elveti a fikció szerepét, haszontalan, primitív csökevénynek gondolva azt. Csakhogy mára nagyon úgy tűnik, hogy az valójában a csoportintelligencia adatfeldolgozó mechanizmusának szerves összetevője, nem csak egy "baleset". Így aztán az utóbbi pár száz évben a "józan ész"/tudományosság elvesztett egy nagyon hatásos eszközt, miközben próbálta élesen különválasztani a racionalitást az irracionalitástól, az objektivitást a szubjektivitástól/interszubjektivitástól.

Ezzel indította el azt a lavinát, ami a mai állapothoz vezetett, ugyanis így versenyhátrányba került mindenki mással szemben, aki ezt az (evolúciós alapon kifejlődött) eszközt használja, ugyanis ezek a feladott területekre benyomultak, és azóta is folyamatosan törnek előre. Mint például a politikai vallások, ideológiák, melyek mára a posztmodernné degradálódtak. De például a kapitalizmus "gondolatlényei" a cégek szintén sikeres megoldásnak bizonyultak. Illetve az államhatalom megerősödése sem éppen független attól, hogy a csoport természetes adatfeldolgozó képességében okozott kárt művileg kellett pótolni.

A végeredményt láthatjuk ma. A józan ész/tudományosság visszaszorul az elefántcsonttoronyba és/vagy szolgálójává silányul az ideológiáknak és cégeknek. Utóbbiak ugyanis ráérezvén a fikció szerepének fontosságára, azt sikeresen használták fel a maguk javára.

Szóval attól tartok, a józan ész/tudományosság uralmához (mert a potenciál meg van benne) ezen csoporton belüli adatfeldolgozási mechanizmus megértésén és felhasználásán keresztül vezet az út. A racionalitás és irracionalitás közös nevezőre hozásával, egyfajta "tudományos-fantasztikus" vallás megteremtésével, mintegy helyreállítva a korábbi állapotot, amikor tudomány és vallás nem váltak el élesen egymástól. Nem véletlenül mondja például Harari, hogy a 21. század legfontosabb műfaja a sci-fi.

Ezen persze a tudományos közösség jelentős része valószínűleg felszisszen, de gyanítom, hogy enélkül marad az elefántcsonttoronyba szorulás és a társadalom elhülyülése, majd a civilizáció összeomlása.

2020.10.04. 14:24:21

@Khonsu:
a józan ész a common sense. a közérzület. éppen arra alapozva kormányoz orbán. népvezérként próbálja uralni pillanatot. felméri a közhangulatot a kórházakban. és ugye azt tudja, hogy a második hullámban 2-3x annyi kórházi beteggel kell számolnia. ezért az egészségügyi dolgozók megduplázza. bevethetnek majd valamilyen oltást. és számolnak egy kisebb harmadik hullámmal. és ezzel újra megnyerheti a választást feltéve, hogy az ország nem omlik össze. miközben az ellenzék csődbe viheti budapestet. mert hogy az akadémikus bölcselet alapja a filozófikus dekonstrukció és nem a common sense, a közérzület, a józan ész, a népvallás.

Khonsu 2020.10.04. 14:50:13

@cvsvrs:

Ezt használja ki Orbán is, ő a posztmodern kategória, "népvallásostól", mindenestől. Az alapvető különbség a "tudományos/technológiai vallás" és a posztmodern között, hogy előbbiben a fikció minden esetben egy objektív igazságmag köré épül fel, miközben utóbbiban már a mag is csupán szubjektív. OV szubjektív módon úgy hiszi, hogy 2-3x annyi kórházi beteggel kell majd számolni, és erre építi fel a fikciót a kommunikációban. Feltesz mindent a feketére, aztán várja, hol áll meg a golyó. Ha bejön, akkor 2/3, ha nem jön be, akkor úgyis Soros meg Brüsszel lesz a hibás, ennyi.

Csakhogy a szerencsejáték a globális méretekben már túlságosan kockázatos stratégia a civilizáció fennmaradására nézve. Ha Orbán eltaktikázza magát, akkor itt rossz lesz, de a világ nem dől össze. Ha a világ nagyobbik része is ezt az utat járja, az már gond.

Reding Roli 2020.10.04. 16:22:21

@Khonsu: Igen. A tudomány sèrülèkenysège abból adódik - szerintem - hogy a tudományos elmèletek univerzális állításokat fogalmaznak meg, amelyeket vèges számú megfigyelès igazol, de elég egyetlen ellentmondó megfigyelès, hogy az univerzális állítás bizonyíthatósága megdőljön... De , attól még működőkèpes lehet az elmèlet, ès jól leírhatja a világ törvènyszerűsègeit hogy nem minden körülmènyek között igaz, csak bizonyos feltételek között.......Egy univerzális törvènyszerűsèget mindig nehezebb felállítani , megfogalmazni - mint megcafolni , mert ahhoz elég egy kivèteles ellenpèlda... A tagadók mindig előnyben vannak az állítókkal szemben, ez az asszimetria ...A tudományos elmèletek megadják a saját " demarkációs kritèriumaikat" azaz: előre megmondják , hogy egy adott elmèlet milyen feltètelek teljesülèse mellett lesz igaz...
Az áltudomanyosság , a fikciók ezzel szemben viszont egyetemes igazságokat állítanak, demarkációs kritèriumok nèlkül...
Veszèlyesek, mert az átlagember, de sokszor még a tanult sem ismeri fel a sarlatánságot, ès azt lehet mondani , hogy a legnagyobb hazugságoknak mindig van igazság alapja ...
Pont erre èpít a populista hatalomtechnika is: a fèligazságokból hazugságokat , fikciókat gyártanak, amelyekre termèsztesen soha nem lesz adekvát válasz, mert nem is lehet ...
Azt viszont nem èrtem, hogy a fikciókba , az irracionális hazugságokba vetett (nèp)hit, miért emelkedett ekkora magasságokba..
Úgy látszik, hogy a tudomány , nehéz , rögös , túl racionális , túl materialista ès túlzottan latolgató útja helyett, az emberek egy jelentős rèszènek vonzóbbak az egyszerű irracionalis dogmák , amelyek gyakran valamifèle hitvilágból , a nemzeti mítoszból, a transzcendenciába vetett hitből erednek ...Ha pedig így van, akkor majd Orbán megkonstruálja a magyar nèpvallast , ha azzal tovább meg tudja tartani a hatalmat ...Cívis barátunknak igaza lesz a nèpvallással kapcsolatban...:)

pátyi 2020.10.04. 16:31:09

@Reding Roli: Mert a kormányzás, normális esetben, tudományos megalapozottságú. Kivéve orbán királyságát.

2020.10.04. 17:16:21

@Khonsu:
a washingtoni john hopkins egyetem úgy kalkukál, hogy 12 ezer halott lehet magyarországon. ez kb. az a típusú számítás, amire a orbán megvett 20 ezer lélegeztetőgépet. a közvélekedés nagyjából az, hogy az első hullámhoz képest 2-3x annyi kórházi ápolt lesz a második hullámban. és ehhez mérten orbán megduplázta az eü. dolgozók bérét és utalt egyszeri 500 ezer forintot. ennek alapja a common sense. a közérzület. a washingtoni john hopkins egyetem "tudományos" becsélésével szemben áll. a magyar tudományos akadémia élén egy biológus áll. freund tamás is egy főokos. a magyar tudományos akadémia egy mukkot nem szólal meg. mi lófasznak van az akdémia. van egy valós probléma és az akadémikusok nem tudnak hozzászólni. szlávik doktor és társaik vannak. müller cecília háziorvos. nem a kormány tudományellenes, hanem az mta a valós problémákkal nincs kapcsolatban. a természettudományos intézetek egy része sem. az akadémikus bölcselet a közérzülettel, a népvallással köszönő viszonyban sincs.

2020.10.04. 17:53:35

@Reding Roli:
a tudomány alapja nem a racionalitás, hanem a természet. nagyon sok minden van a természetben, ami egyáltalán nem racionális. a föld keringési és forgásideje közötti váltószám 365.25 körüli. miért pont annyi? annyi és kész. a kör kerületének és az átmérőjénak az aránya, rációja, hányadosa 3.14 körüli. miért pont annyi? erre már van végtelen hosszú racionális sorfejtés. 4 - 4/3 + 4/5 - 4/7 + 4/9 - 4/11 ... hatértéke az éppen pi. ezt egy leibnitz okoskodta ki. racionalizmus híve volt. ami azt jelentette, hogy a matematikában keresték az ilyen racionális közelítéseket. sorfejtéseket.

farkas katalin nem egy leibnitz. ő nem racionális számokkal közelíti a valóságot. mondjuk a kör és az átmérő hányadosát. hanem ír egy metafizikai tanulmányt. az nem tudomány. mint ez a komment. ez se tudományos felismerés. közönséges tényközlés.

Khonsu 2020.10.04. 18:28:29

@Reding Roli:

Nem arról van szó, hogy a tudomány módszertanát kellene fikcióval helyettesíteni vagy felhígítani. Hanem arról, hogy a tudomány kommunikációjában a tömegek felé be kellene vetni a "fikciót" is (az ismert, mérhető valóságból interpolálni, "továbbgondolni", betöltve a fehér foltokat és megadva egyfajta spiritualitás élményét, de objektív alapokról építkezve). Megadva a teljes világmagyarázat érzetét/látszatát egy tudományos-technológiai vallás formájában. Úgy gondolom, hogy amíg a tudomány és technológia körül nem jön létre a saját vallása (ami így őt juttatja előnyhöz bizonyos visszacsatolásokon keresztül), addig egyéb politikai (és gazdasági) "vallások", a posztmodern szolgálólánya lesz és/vagy visszaszorul egy szűk közösségbe, a tömegek kollektív tudatában pedig a minden objektív alapot nélkülöző hülyeség nyomul be a helyére.

2020.10.04. 18:28:31

@Reding Roli:
az európai közgondolkodás nagyon erősen hisz abban, hogy a tudományos elméleteket a matematikára kell alapozni. ami nem a matematikán alapul az nem számít tudománynak. ha egy elméletnek nem része a természetes számok elmélete (végtelen leszámlálás), akkor nem természettudomány.

mondok egy példát. a hét bolygó rendszer. ez azt mondja, hogy a világban van hét bolygó. a föld, a nap, a hold, a merkúr, a vénusz, a mars, jupiter és a szaturnusz. ez a hét. ezeket látjuk szabad szemmel. a napba nem szabad belenézni, de látjuk, hogy ott van. és a többi látható a földkerekség bármely pontjáról bizonyos időpillanatokban. legtöbb éjjel. és a föld is látható nappal ugyebár. az emberiség minden egyes tagja ezeket látja. és látta ezer, vagy tízer évvel ezelőtt is. ezt a hetet. és ezekhez kapcsolt mindenféle tulajdonságokat. ezeket nevezzük görögösen úgy, hogy asztrál mítoszok. és ezeknek ennek rendkívüli jelentősége van a művészettörténetben. és jelentősége van a magyar népművészetben is egyébként. a bolygóknak és csillagos égboltnak. de ugye nem ez az űrkutatás alapja. hanem a kozmológia elmélete. ahhoz kapcsolódik a gravitáció és a relativitás elmélet. és ehhez társul felsőbb matematika. és ezt hívjuk tudománynak. és az ezt kiegészítő mesevilágot művészetnek. de ennek az alapja is természeti megfigyelés. de nem a természetes számok elméletére van alapozva. végtelen leszámlásra. hamem az empirizmusra. számoljunk el ezerig. ezt mondja a sanyi a kútfúró. vagy hétig. vagy tizenkettőig. az már a teljesség. a matematika azt mondja, hogy nem. értjük, hogy egy év az 12 holdnap (hónap). a magyar tudományos akadémia azt se érti, hogy a holnap is hold-nap váltás. a régi magyarban ez ugyanaz a szó. kölcsönadtam egy forintot holnapig (egy napra) három holnapig (három hónapra). magyarországon ezen is vita van. vagy, hogy az észak az vajon éjszak? mert ezt csak a gyügyei parasztok gondolják így. budapesten a többség azt mondja, hogy ez nem lehet. de ennek alapja ugye hit. ki miben hisz. kozmológia mint tudomány alapja is részben a hit. néhány axióma, amiben hinni kell.

Khonsu 2020.10.04. 18:52:46

@Reding Roli:

Persze ez azzal jár, hogy az ember az autonómiáját (legalábbis annak döntő részét) lényegében a természeti törvény/Isten kezébe adja, így ezen "vallás" megjelenésének pillanatában az azt magáévá tevő közösség átlépi az "eseményhorizontot", a Szingularitásban végződő sorsa immáron teljes mértékben determinált lesz a természeti törvények által, melyekre vallását építette. Többé nem tudja "elrontani", eltéríteni a civilizáció sorsát. Ám az alternatíva szerintem a kihalás/Mad Max world. Akiknek az előbbi nem tetszik, azoknak az utóbbiak maradnak.

Khonsu 2020.10.04. 19:28:49

@cvsvrs:

Sajnos a kormány már azokra a tudósokra sem hallgat, akiket ők neveztek ki, és akik egyáltalán nincsenek csendben.

2020.10.04. 20:18:24

@Reding Roli:
na sikerült megszámolni. a föld nincs benne a hétben. a hét bolygó: a nap, a hold, a merkur, a vénusz, a mars, a jupiter és a szaturnusz. de ha valaki bölcselet tanul, akkor elvekben is a hét bolygó rendszert kellene tanulnia. mert már az ősember is ezeket látta bolyongani az égbolton. és a mai napig ezeket látjuk szabad szemmel. a szabad művészeteknek ez a természeti alapja. és ebből adódik egy univerzalista népvallás. mert a kínaiak is ezeket látják. vagy az amazonasi indiánok és pápuai törzsek is ezeket ismerik. legfeljebb máshogy nevezik őket. és ebből következik a művészet egyetemlegessége. de ez nem természettudományos elmélet. mert a hét bolygó rendszernek nem része a természetes számok elmélete. de ez mind bölcselet megáll. természeti megfigyeléseken alapul. logikai ellentmondásoktól mentes. de nem természettudomány.

ilyesmi a marketing és a politikai marketing. na most az, hogy az egy vallási kérdés, hogy ebből egy közösség mit emel be a kánonba. az origami, a feng sui része legyen a népvallásnak, vagy sem. vagy rovásírás. vagy a miatyánk. az apostolok cselekedetei. vagy az úttörők tizenkét pontja. az 5s a szix szigma és a hét veszteség elmélete. lehet tanítani általános és középiskolában. hogy ezekben a munkamódszerekben hiszünk. és hogy ebből melyik a magyar iskola. mi az, ami kötelező, mi az mi választható. ez politikai kérdés.

és ugye a magyar tudományos akadémiával az a probléma, hogy ezt freund tamás akarja megmondani. de őt kurvára nem választotta meg erre a nép. egy fokkal jobb, mint lovász lászló elgondolása. ha farkas katalint beválasztották egy nemzetközi tesületbe, akkor ő majd megmondja, hogy mi legyen a vallás. de nem. mert őt a nép nem választotta meg. farkas katalin nem néptanító. lovász lászló sem sajnos. freund tamás se. ezek megvetik a köznépet. azok ne szóljanak bele a bölcseletbe. éppen az lenne a demokrácia. a liberális.

Khonsu 2020.10.04. 20:50:01

@Reding Roli:

"Azt viszont nem èrtem, hogy a fikciókba , az irracionális hazugságokba vetett (nèp)hit, miért emelkedett ekkora magasságokba.."

Úgy, hogy a tudomány feladta a tömegek kollektív tudatának uralását, nem akart vallásként viselkedni, elvetette a fikció felhasználásának lehetőségét, elhatárolódott tőle. Az átlagember nem a tudományos módszertan szerint gondolkodik ("civilben" még a tudósok egy része sem feltétlenül). Nekik a tudomány túl bonyolult és száraz. Az áltudományos hülyeség sokkal fogyaszthatóbb, mert azt befogadhatóbb módon tálalják. Így azok a mémek jobban is terjednek.

A tudomány úgy tudná felvenni a versenyt, ha a tömeg számára is fogyaszthatóvá tenné magát. Olyan mémeket alkotna, melyek könnyen érthetők, átélhetők tudományos fokozat, de még akár természettudományos előképzettség nélkül is. Ehhez viszont szükség lenne a fikcióra, mint vivőközegre a hálózaton belül.

Ha a tudomány nem tudja hatékonyan terjeszteni a mémjeit a közösségben, akkor visszaszorul, elidegenedik és végül elveszti a hozzáférést a közösség erőforrásaihoz, beleértve magát a csoportintelligenciát is. Nem tud az "információtenyésztésből" kellő szinten profitálni. A hálózat a hülyeséget, ideológiát, népvallást, stb. keringteti. A tudomány egyes ágai, melyek eredményei viszonylag gyorsan gazdasági vagy katonai haszonra válthatók persze egy fokkal jobb helyzetben vannak. Ám szerintem még ezek is messze elmaradnak attól a szinttől, amit egy tudományos-technológiai vallással nyerhetnének, amennyiben az uralná az interszubjektivitást.

2020.10.04. 21:35:37

@Khonsu:
a népvallás nem a hülyeség, hanem rendszerint egy idealista bölcselet. az, hogy a magyarok a fasza gyerekek. ha ez nem tetszik a tudományos akadémiának, akkor a politika azt mondja, hogy az akadémikusok nem magyar érzelműek. és nem ad nekik pénzt. és ha ezt egy tudós nem fogadja el, akkor nem demokrata. csak ezt a magyar tudományos akadémia éppen fordítva értelmezi. az a liberális demokrata, aki tagadja a népiességet. a tudományos akadémián vezetői posztjaira orbitális faszokat választanak. és a bölcseleti intézetek élére is. a közgondolkodástól elszakadt főokosokat. és ennek megfelelően nem az mta vezető tudósai nyilvánulnak meg, szlávik doktor, müller cecilia háziorvos, kiss róbert rendőr alezredes. a washington john hopkins egyetem szerint 12 ezer halott lehet. és ez már komoly tudomány. lófaszkarikát. a tudományos intézetek a valóságtól elszakadva nyilvánvaló hülyeségeket beszélnek. a tudósok egy része is. aki azt mondta orbánnak, hogy 20 ezer lélegeztető gépre lesz szükség. és eddig az első hullámban a csúcson kellett 74. a washingtoni john hopkins egyetem vészforgatókönyve szerint a magyar kormány nagyon helyesen járt el. mert akár ennyire is szükség lehet.

Reding Roli 2020.10.04. 22:29:40

@Khonsu: Valóban igazad van, de a tudomány nem tűzte ki soha cèlnak a tömegek kollektív tudatának uralását , így sem szándèka sem eszközei sincsenek arra , hogy "ellenfikciókat" gyártson , ès harcba kezdjen a szociális mèdiaban keringő hülyesègek, az áltudomány , a világösszesküvès - elmèletek , az irracionális hiedelmek , a hitvallások ellen ...
Ellenben, lètrejött egy óriási decentralizált ( vagy mègsem ??:) azokat is "összeesküvők " működtetik:)) dezinformációs világhálózat , amely lassan az egèsz világ-közvèlemènyt leuralta , így közvetve a kormányokat is lassan maga alá gyűri...Mivel a világhálón elèrhető információk mennyisège ès az információszolgáltatók száma is elkèpesztő mennyisègben növekszik , ebben az infotengerben az átlagember egyre nehezebben tud eligazodni ( meg mindenki ) pont ezt az általános eligazodást igènyt elègítik ki ezek a rejtett tredformáló- manipulátorok , ès látható embereik a " megmondók" , azok , akikről nem tudjuk hogy valójában mit akarnak , mert nem hirdetik meg explicit cèljaikat , de vèlhetően a globális közvèlemènyt akarják uralni, ès rengeteg pènzt ès\vagy hatalmat szerezni...

Ma a különböző információk , a " tudások" ès a belőlük kèpződő evidenciák egymással piaci versenyt futnak (a világhalón) ès nem az számít ,hogy melyik felel meg jobban a tudományosság kritèriumainak , hanem hogy melyiknek jobb a marketingje, melyik jut el hamarabb a lehető legtöbb ( információ)fogyasztóhoz, melyik üzenete a rövidebb , a könnyebben èrthető, ès melyik hat leginkább a biológiai ösztönökre, az emberi èrzelmekre ...A racionalizmus, az èszèrvek, tudományosság teljesen háttérbe szorul ebben a küzdelmekben ..Bár a mèmgyártás valóban hasznos lehet, ebben a leegyszerűsödött információs háborúban ...

Khonsu 2020.10.04. 23:02:29

@cvsvrs:

Persze a népvallás jórészt organikus képződmény és kulturális értéket képvisel, ellentétben mondjuk a lapos Föld hívő, vagy oltásellenes "szektákkal", vagy akár a politikai ideológiákkal. Nem ugyanaz a kategória. Ám a vázolt problémára, a tudomány/józan ész veresége a hazugsággal szemben nem nyújt gyógyírt.

Nem vagyok tehát a népvallás ellensége, csak azt mondom, hogy a civilizációnkra leselkedő veszélyek elhárítására, a túlélés és fejlődés biztosítására nem alkalmas. Ahhoz komolyabb dologra van szükség.

A tudomány sem tévedhetetlen, de azért a matek gyakrabban bejön, mint a "bölcselet".

Jön a klímaváltozás, terjed az Iszlám, nyílik a jövedelmi olló, a jóléti rendszerek esnek szét, a képviseleti demokrácia intézményrendszere válságban van, a társadalom polarizálódik, terjed a hazugság, jön a robotizáció, az emberi munka visszaszorul az értékteremtésben, az emberek folyamatosan vesztik el a kapaszkodókat, nem értik a világ komplexitását, elvesznek benne, félnek, és lassan azon is érdemes elgondolkodni, hogy hogyan alakíthatnánk ki egy szimbiózist ember és AI között (közösség és egyén szintjén egyaránt), összekötve a sorsunkat és így biztosítva fennmaradásunkat/továbbfejlődésünket.

Úgy röviden nagyjából ezekre kellene valamilyen megoldásféleséget találni rövid időn belül. Ezt pedig úgy érzem inkább a tudománytól és technológiától várhatjuk, nem a (bármiféle) bölcselettől.

Ezért bár a népvallás nagyon hangulatos mondjuk egy falunapon, de az életemet inkább nem bíznám rá.

Khonsu 2020.10.04. 23:15:36

@Khonsu:

És itt jön képbe az, hogy ennek a megoldásnak az implementálásához a tudománynak uralnia kell a tömegek kollektív tudatát. Ahhoz pedig ki kell szorítania onnan/kontroll alá kell vonnia a vetélytársakat, ami csak úgy megy, ha átveszi majd továbbfejlesztve veti be ellenük azok eszközeit. Vagyis tulajdonképpen létrehoz egy "szupervallást".

Reding Roli 2020.10.04. 23:19:57

@cvsvrs: A nèpi bölcselet a nèpvalláson, a megfigyelèsen , a hagyományon , hiedelmeken , a mitológián alapul ...Az ismeretekre a tapasztalat megszerzèsèvel ," empirizmussal " tesz szert ,ès ezt tudást adják tovább sok esetben a szájhagyomány útján, törtènetek, mondák , regèk formájában
A tudományos gondolkodás viszont alapvetően racionális beállítottsagú: azt mondja, hogy az emberi èsz, a gondolkodás segítsèvel az egèsz világ megismerhető , ha igazak a premisszák a következtetès szabályait betartják , akkor a következtetèsek tapasztalati igazolások nèlkül helytállóak ( mint pl a matematikai bizonyítások..)
A racionalizmus antropocentrikus ,az emberi èsz primátusát hirdeti, a nèpi bölcseket meg azt mondja ,hogy vannak alapvető , az embertől függetlenül lètező ideák, amelyeket el kell fogadni , pl Isten lète is egy ilyen idea, amely egyben "a priori" , a " tapasztalat előtti " tudás alapját is kèpezi egyben , mert elfogadja, hogy Isten lètezett mint világteremtő , ès ebből eredezteti a többi poszteriori tudást ...Ennek pedig van termèszettudományos alapja is ...

Khonsu 2020.10.04. 23:46:07

@Reding Roli:

Igen, erről van szó. A tudomány ott hibázott, hogy nem tűzte ki célul a tömegek kollektív tudatának uralását, nem teremtett "vallást". A többiek azonban ezt megtették és nagyon úgy néz ki, hogy az emberi közösségek hálózatai úgy működnek, hogy az segíti ezek terjedését. Mert miközben a tudomány a csoportintelligencia/interszubjektivitás működésének kihasználásától elhatárolta magát, addig mások mára profi szinten kiismerték és alkalmazzák. Élnek és visszaélnek vele. Ez a mai közösségi hálózatok előtt is így volt, igazából a sebesség változott, illetve könnyebben alakulnak ki visszhangkamrák is (amik folyamatosan megerősítik a hülyeséget/hazugságot).

Az is igaz, hogy a tudománynak ma sincs igazán sem szándéka sem eszköze a kollektív tudat uralására, de a technológiai vállalatoknak már annál inkább. A tudomány és a tömeg között ugyanis ők teremtik meg a legközvetlenebb kapcsolódási pontot a technológián keresztül (melynek alapja a tudomány, fogyasztója a tömeg). Ezért aztán amit a tudomány elmulasztott megalkotni, gyanítom, hogy ők rövidesen bepótolják. De legalábbis bábáskodnak majd a megszületésénél...

Bánegressy 2020.10.04. 23:48:56

@Reding Roli:
ezexerint csak eljutunk valahogy a lem által megálmodott digitális apokalipszishez, csak nem lesz digitális ezért aztán . . . analóg lehet.
neki volt egy ilyen aranyos szatirikus scifi világvége novellája(hogyan győzedelmeskedik a "népvallás" :D egy kis informatikai rásegítéssel a technológiai civilizáció felett). érdemes meghallgatni, akinek esetleg nincs meg(ha elindul :D ).
felolvaso.wordpress.com/scifi/lem-stanislaw-donda-professzor-a-hiba-1981/

Reding Roli 2020.10.05. 00:06:10

Szóval : a nèpi bölcseletnek van alapja , hiszen egyfajta lekèpeződèse az elmúlt korok kollektív tapasztalatainak , de a jelenkor komplex problèmáira- ahogy Khonsu is kifejtette - nem adnak választ ....Ennèl sokkal fontosabb kèrdès lenne , hogy megèrtsük , mi Isten szerepe a Világegyetem keletkezèsèben, megtartásában , a termèszeti törvènyek kialakításában, hogy lètezik - e a Mindensèg felett álló abszolútum, a kozmikus rendezőerő, és ha igen, akkor az milyen jövőt szán az embernek, hogy mi egyáltalán az emberi lét cèlja ...Az emberisèg jövője " felülről "determinált ,vagy vannak szabad emberi választások , amelyek meghatározzák a jövőt...Egy biztos: a múltat már nem lehet megváltoztatni ( írhattam volna azt is , hogy jobban elba..ni ) , jövőt talán mèg befolyásolni lehet ...

Reding Roli 2020.10.05. 00:32:49

@Bánegressy: Igen, Stanislaw Lem , anno olvastam tőle a Galaktikában , nagyon jó megfigyelèsei voltak a jövőt i..A másik ilyen jelentős sci- fi- író , filozófus amit lehet ajánlani az Isaac Asimov volt...Elő kell venni újra az Alapítvány - trilógiát ès elolvasni...

@Khonsu: Egyetèrtek mindennel , csak az a kèrdès merül fel bennem , hogy lehetne megteremteni a tömegek kollektív tudásának uralását , hogy emberisèget a jövőben már a humánus cèlok vezessèk, az önreflexió kèpessège ,a megèrtès , a mèrtèktartás, az együttműködès szelleme ...A globális információs monopóliumok azt mondják hogy ne törődj senkivel\semmivel , èld ki az ösztöneidet szabadon , te vagy a közèppontban , más nem számít- csak fogyassz ...A populizmus is a genetikailag determinált alapösztönök felkorbácsolására èpít, ès nem emberiessèg fontosságának kihangsúlyozására...

ijontichy 2020.10.05. 02:17:42

@Reding Roli: Amit az emberről tudni érdemes, azt keresztatyám a Kiberiádában megírta ;-) (zseniális magyar fordítás!) @Khonsu olvtársék pedig Lymphater utolsó képletét gyártják :-D.
Komolyabb verziókban: Summa technologiae; Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia

(ami pedig Mo-on folyik, az a Kemokrácia ;-) )

2020.10.05. 08:49:20

@Reding Roli:
ez a német filozófiai iskola: empirizmus vs. racionalizmus. csakhogy a tudományos gondolkodás alapvetően nem racionális, hanem természeti (naturális) beállítódású akárcsak a népvallás. a különbség az, hogy a tudományos módszer végtelen leszámlálást alkalmaz. és abból indul ki, hogy a világegyetem nyitott. a népvallás racionalitása véges, korlátoltabb és zártabb. ebből következően a közgondolkodás sokkal kompaktabb. a tudományos világmagyarázatok pedig széttartóak.

2020.10.05. 09:08:50

@Reding Roli:
az orbánizmus, vagy általában a populista politika is naturális alapvetően. nem racionális, de nem is feltétlen irracionális. a természeti gondolkodást helyezi előtérbe szemben az akadémikus bölcselettel, amelyik jelen állapotában dekonstruált.

az orvoslás ugye tipikusan naturalista, de nem feltétlen racionális. azért, mert emberi test olyan mértékben bonyolult, hogy az esetek egy jelentős részére az orvosnak sincs racionális magyarázata. és az extrém esetek döntő többségére nincsen. ezért az orvosok között nagyon sok a hívő. és legtöbb orvos populista.

a biológia általában véve naturalista és nem feltétlen racionális. ezért kerül szembe a felvilágosodás, az ész kultusza a biológiával. és ezért erősebb a populizmus a jelenkori elitizmusnál. a biosz erősebb, mint a filosz. és egyébként a késő kádárizmus is ezért maradt fent. mert az általános emberséget hirdetve naturalista volt. az evolúciós biológiai értelemben tovább él. filozofikusan az idealizmus ebből ered.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 09:57:53

@cvsvrs: Jaj, ennyi évtized után ne etessük már az embereket ezzel. A Fidesz egy profi politikai erő, amely felméri, tükrözi és visszaböfögi a magyar társadalom erkölcstelen familista, posztfeudális és posztbolsevik közhelyeit. Ez de facto a Fidesz, mint egy fegyelmezett, profi politikai hadsereg általános kommunikációja. A lényeg tehát nem a kommunikáció, hanem Orbán és a Fidesz vezérkarának az értékrendszere. És itt kezdődnek a gondok. Mert Orbán és a Fidesz vezérkara ugyan TÖBBET akar, de a módszereiben és a gondolkodási sablonjaiban nem lép szintet. A fő kérdés az, hogy miért nem tud Orbán és a Fidesz vezérkara szintet lépni a saját társadalomszervezési módszerei tekintetében? Politikai és alkotmányos lehetőségük lenne a szintlépésre, tehát a saját szuverén döntésük alapján nem lépik meg azt. Ennek meg két oka lehet: 1.) nem képesek intellektuálisan a szintlépésre, mert az meghaladja a kognitív képességeiket 2.) a saját morális értékrendszerük akadályozza meg a szintlépést, és a saját moráljukon nem tudnak és nem is akarnak túllépni -> tehát az erkölcstelen familizmus tökéletesen leírja a saját viselkedésüket is. Ergo a Fidesznek nincsen semmiféle megoldása, mindössze a saját boldogulásán dolgozik. Az "új Szingapúr" egy humbug, egy feudálbolsevik csőd, a szokásos, évszázados magyar társadalmi minták szerint felépítve.

2020.10.05. 10:13:36

@Főnix Oszlár Gazdag:
az orbánizmus a korai horthy korszak és a késő kádár kor kombója. nagy-német protektorátus kis-magyar gazdaság. ez a horthy féle konszolidáció. szociokulturálisan kvázi egypártrendszer. egy állampártra, tömegpártra, néppártra és a párton kívüli valódi függetlenekre alapoz. ez a kádárista konszolidáció. és ehhez jön még a "népfőiskola" nemzeti idealizmus, amit az akadémikus bölcselet tagad. és ez utóbbiból adódik a kultúrharc. aminek az ellenzéki budapest csődje vethet véget. ez az egyik forgatókönyv. a másik, hogy az ország megy csődbe.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 10:20:11

@cvsvrs: Ez egy nagy középszerű nulla. Aki szerint ez jó, az nem hazafi. Ez egy soviniszta, gyűlölködő, Gyurcsány-szintű rendszer, csak az EU miatt több átirányítható forrással rendelkezik. Magyarország és a magyar nemzet ennél többet érdemel.

2020.10.05. 10:26:44

@Főnix Oszlár Gazdag:
a modernizáció a posztorbánizmusból fakad. orbán a független reálértelmiséget különösebben nem támogatja, de nem is támadja. csak ugye budapest választói többsége még mindig abban gondolkodik, hogy létrejön az új szdsz. az együtt (14), az összefogás (18), a párbeszéd (22). és ennek bukása után jelenhet meg a független reálértelmiség.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 11:18:03

@cvsvrs: A rendszer jellemzőinek az ismétlése nem fogja a rendszer szintlépését eredményezni. De persze a szintlépés sohasem volt a Fidesz és Orbán terve. Ez így OK, de akkor ideje élvezni a vagyont, a kormányzást meg szakemberekre kellene bízni. Ha elejtettük a labdát, akkor elejtettük. Ez van. Jön az új generáció.

2020.10.05. 11:32:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
a kérdés az, hogy a fővárosban az új generáció honnan és mikor jön. és a fidesz válasza az, hogy vidékről, erdélyből. és ez 2030-ra kerülhet többségbe. akkor, amikor a közéletből orbán lelép. és ha addig nem viszi csődbe az országot, akkor ezt megteheti büntetlenül.

az ellenzék válasza az, hogy már adva van az új generációs értelmiség a momentum mozgalom, vagy az akadémia lendület programjaiban. és ez a feltétlen nyugatos, fiatalos réteg elsöpri a rezsimet. ez az, ami gyurcsány ferencet se tudta leváltani.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 11:45:40

@cvsvrs: Vidékről és Erdélyből is jöhet új generáció, aki képes a változásra, de azt nem a Fidesz és Orbán fogja felhozni. A célra "kiválasztott", felhozott vidékiek vagy határontúliak még mélyebben hordozzák az erkölcstelen familista és önsorsrontó posztfeudális értékrendszert, főleg azért, mert a Fidesz számára ezek az emberek zsoldosoknak kellenek, nem pedig modern polgároknak. Aki modern polgár a Fideszben, arra nincsen szükség. Fanatikus soviniszták, gyűlölködők és karrieréhes harácsolók meg nem fogják az erkölcstelen familizmust megreformálni. Ismétlem, a Fidesz értékrendszere alkalmatlan a sikerre, mert itt Orbán előítéleteiről, Orbán filozófiájáról és Orbán államáról van szó, nem pedig egy szilárd, univerzális sikerreceptről. Az eredmények meg persze, hogy nem jönnek, csak a duma megy, de a dilettáns és gyűlölködő tömegeknek ez is elég. Az erkölcstelen familista önsorsrontás logikája tehát körbe-körbe sétál és eközben a naciodrog hatása alatt azt hiszi, Mátyás király korában él. De nem.

2020.10.05. 11:55:13

@Főnix Oszlár Gazdag:
például ma van szabó magda születése napja. és azt errefelé a csokonai színház egy díszelőadással megünnepli. és bemutatják az ajtó című darabját. kubik annával és varga klárival.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/azajto_csokonaisz.jpg
a járványügyi szabályok betartásával a kölcsey központ nagytermében adják elő. ilyesmi a polgári konzervativizmus. csak ez parasztpolgári. mert ez azt hirdeti, hogy a város és a vidék: egyek.

vagy tegnap a tudományos szakköri foglalkozáson megünnepelték szalay sándor születése napját. aki a helyi atommagkutató intézetet alapította és ruhterford munkatársa volt cambridge-ben.

és ezek mind a fidesz és a függetlenek kombójához kötődnek. és nem az ellenzékhez. ellenzéki értelmiség nem ünnepel.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 11:58:41

@cvsvrs: Ismétlem, saját magunk simogatása és vállon veregetése csak naciodrog. Ez édeskevés a szintlépéshez. Az nem megoldás, hogy ezt szavaljuk naphosszat: mi mi mi mi mi, meg azt, hogy én én én én én.

2020.10.05. 12:02:48

@Főnix Oszlár Gazdag:
az orbánizmus teremti meg számukra a nyitott pozíciókat. z szfe nem autónóm, hanem hegemón köreit veri szét vidnyánszky. és úgy lehet csinálni népszínházat. népszerű színművészekkel. mert úgy egyébként a jelenlegi budapesti művész "elittel" olyat játszani nem lehet. az valójában a politikai underground. és egy kultúrharc keretében ezt verik szét. és karigeri az ellenzéki budapestet csődbe viszi. ez az egyik opció. a másik, hogy a forintgazdaság csődöl be. az orbán kormány megbukik. és akkor visszatér az upor, fullajtár andrea és schilling árpád. és eljátszák a homopipőkét. könyvégető nácik ellenében. és ez is lehet. könnyen lehet.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:07:41

@cvsvrs: Az orbánizmus nem nyitott pozíciókat teremt, hanem egy erkölcstelen familista feudális állami szolgasereget cserél le egy másikra. Nincsen szintlépés. A túlélési logikával gondolkodó, alulról felhozott csóró zsoldosoknak ez csoda, de összességében nincsen hatékonysági javulás. A hatékonysági javulásnak EGYETLEN jele lenne: az egy főre jutó GDP növekedésének a JAVULÓ tendenciája. A GDP tendenciája meg olyan, mint Gyurcsány alatt, azaz nincsen szintlépés. A többi duma, személyes korrumpálódás és szolgalelkűség, ahogy az erkölcstelen familizmus értékrendszere előírja. Magyarország többet érdemel.

2020.10.05. 12:08:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
a népfőiskola a természetfilozófiában hisz. és annak homlokterében nem a magas filozófia, hanem az elemi biológia áll. és az evolúciós elméletben nincs szintlépés, vagy ha van, akkor az nem szándékolt. és ezzel szemben áll az akadémikus bölcselet, amelyik folyamatosan az eddig meghaladásáról értekezik és arról, hogy totalitárius eszményképpen egy szép új világot teremt. és ebből ered a többségi magyarellenesség, a kultúrharc és a gyűlöletesség és ez vezet el az ellenzéki budapest csődjéhez.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:10:23

@cvsvrs: A hangyák nem tudják meghaladni a saját hangyaságukat. Ha egy népet hangyának nevelsz, nem lesz belőle ennél több. A magyar nem hangyanép, csak a Fidesz akarja azzá tenni. Magyarország azonban többet érdemel.

2020.10.05. 12:11:57

@Főnix Oszlár Gazdag:
csak ez a szolgasereg nyitott pozíciókat teremt. mert mondjuk vidnyánszky megbízza a nemcsák kareszt. aki azért érzi, hogy nem akkora nagy művész, hogy az szfe-t a nemcsák kareszizmus fogja a dominálni. hanem majd ő is elmondja, hogy őszerinte hogy kell játszani. de nyitott pozíciókat hirdetnek.

az ascher, a zsámbéki, székely gábor belterjessé tették a színjátszást. kiválasztották máthé gábor és fullajtár andreát. és upor nem tudom kicsodát. de az kulturálisan nem hirdet nyitott pozíciókat. szemben a nemcsák karesszal. aki lehet, hogy nem akkora nagy művész, de legalább egy jó fej csávó. ettől népszerű.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:18:30

@cvsvrs: A túlélési bandák alkotása és a közösségi erkölcstelen egyformává teszi a két tábort. Harmadik tábor kell, egy nem erkölcstelen familista értékrendszerrel. Enélkül nem lesz szintlépés és akkor teljesen mindegy, hogy Fidesz vagy ellenzék. Nem ellenzékre, SZINTLÉPÉSRE van szükség. Mindegy ezek után, hogy a szintlépésben résztvevők honnan jönnek, ha feladják az erkölcstelen familizmust. Egy biztos: Orbán és a Fidesz képtelen a szintlépés megvalósítására 30 éves politikai karrierjével és 14 éves kormányzásával.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:20:14

közösségi erkölcstelen egyformává=közösségi erkölcstelenSÉG egyformává

2020.10.05. 12:24:33

@Főnix Oszlár Gazdag:
egy sehol sincs világot kérsz számon a társadalmon. mindez a nagy ürességre van alapozva. és van egy ilyen értelmiségi kör. és ezt tünteti el az orbánizmus. úgy, hogy nyoma sem marad.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:25:42

@cvsvrs: Azt úgy hívják Ausztria és létezik, éppen a határ túloldalán, ami régen magyar terület volt.

2020.10.05. 12:30:18

@Főnix Oszlár Gazdag:
esterházy péter, kondrád györgy és heller ágnes is folyamatosan arról beszéltek, hogy ők filozofikusan meghaladnak valamit. az összes ellenzék. tamás gáspár miklós liberális és kommunista korszakában. és lehet sorolni. és néhány év alatt nyom nélkül törli el őket a politika. azért, mert nincsenek ilyen meghaladások. vagy ha vannak, akkor nem szándékoltak az evolúció elmélete szerint. a keresztény hitvilágban úgy magyarázza, hogy ezek ha vannak, akkor nem evilági módon történnek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:30:48

@cvsvrs: A nihilista értelmiség is baj, de a fő probléma az erkölcstelen familizmus, a gyügyei parasztoktól a miniszteri székekig.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:33:30

@cvsvrs: Nem "valamit" kell meghaladni, hanem a magyar elmaradottságot kell megszüntetni. Tudod, ahogy Széchenyi is ezt akarta. A cél meg ott van a sógoroknál. A szemünk előtt. Mi ebben a nehéz metafizikai és absztrakt kihívás? Ez fizikai, tényleges cél, hanem utópisztikus baromság.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:36:05

hanem utópisztikus baromság=nem utópisztikus baromság.

2020.10.05. 12:39:15

@Főnix Oszlár Gazdag:
a kis-magyar kultúra közelebb áll az oroszhoz, mint a nyugathoz. a nagy-magyar közelebb áll az angolszászhoz, mint a némethez.

2020.10.05. 12:40:38

@Főnix Oszlár Gazdag:
az összes ilyen meghaladás kísérlete utopisztikus baromság. a keresztény hit és az evolúciós elmélet szerint.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:42:27

@cvsvrs: Nem az, ha betartva olvasod a Bibliát és humánusan elkülöníted a problémás géneket.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 12:44:55

@cvsvrs: Kis-magyar=Szapolyai-magyar. Nagy-magyar=Ferdinánd-magyar. Na ugye? :)

2020.10.05. 12:46:22

@Főnix Oszlár Gazdag:
a magyarok többségénak családjában nincs nem genetikailag torzult náci elmebeteg.

2020.10.05. 12:47:03

@Főnix Oszlár Gazdag:
a szapolyai magyar az erdélyi magyar. nagy magyar az mátyás magyar.

2020.10.05. 12:47:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
ferdinánd magyar a budapesti. csak már azok is beálltak a fideszbe.

2020.10.05. 12:48:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
aki 2020-ban budapesten ellenzéki értelmiségi az nagyon nem érti a világot.

Laptop7712 2020.10.05. 12:52:24

@cvsvrs: Tarlós már kongatja a vészharangot, hogy gond lesz, mivel a választópolgár nem a tényeket nézi. A fidesznek egy lehetősége van, meg kell mutatni, hogy van lehetőség a felemelkedésre bármilyen szintről, a mostani rendszer sokkal zártabb, mint a komcsi rendszer volt a 80-as évek közepén.

2020.10.05. 13:00:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
identitás nélküliek állnak szembe orbánnal. nem a németek, hanem akik azt gondolják, hogy ők azt már meghaladták. németek, akik nem németek. és ezeknek a kultúráját úgy tapossa el a populizmus, hogy nyomuk nem marad. ezért van az, hogy szinte minden generációban előjön ez az igény, hogy felülemelkednek az előzőn. és egynek se sikerült. és a biblikus mese is azt hirdeti, hogy nincs ilyen. eljött jézus. felszegelték a keresztre. és felszállt a mennyekbe. nincs tovább. és a világot nem kell megváltani, mert már meg van váltva. és minden meghaladás utopisztikus baromság. a gyorsvasút nem haladta meg a kereket. és az űrhajó nem haladta meg ősi rakétát. budapest egykori náci és komcsi családjai álltak össze orbán ellenében. és orbán politikai zsenialitása az volt, hogy ezeket egy platformra terelte. a "kommunisták" és "liberálisok" a jobbikkal akarnak összefogni. és úgy arcoskodnak a momentumos fiatalok. és a népítélet az, hogy akkor már inkább lölő. de lehet, hogy pintér béla és fullajtár andrea lesz a meghaladás a színművészetben. a népítélet az, hogy akkor inkább nemcsák karesz. ő legalább jó fej csávó.

2020.10.05. 13:06:49

@Főnix Oszlár Gazdag:
a krisztusban való feltámadás nem evilági módon megy végbe. az nem a big data centerekből következik. abból a virtualitás (a valótlanság) adódik. és részben azt is fidesz fogja uralni jelen állás szerint. még csak azt se kapják meg az ellenzékiek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 13:08:01

@cvsvrs: Picit megkaparom a felszínt, és lám, egyszerre jön elő az elmúlt 500 év összes baromsága. Akkor kezdjük. 1.) a kapitalizmus is egy genetikai szeparációs rendszer, mert a tőkések egy speciális, meghatározható neurológiai-személyiségi jellemzőkkel rendelkeznek 2.) most a nácik, a zsidó értelmiségiek, a nyugatiak, a keletiek, a kapitalisták, a kommunisták, a németek, az oroszok, az iszlám, a katolicizmus, a zsidókereszténység vagy tulajdonképpen kicsoda a ti ellenségetek? Azt gyanítom, hogy fogalmatok sincsen róla, csak hablatyoltok és gyűlöltök összevissza ész nélkül. Na, ez az erkölcstelen familizmus. Kinek-kinek ez konzerválandó erény, kinek meg genetikailag torzult viselkedés. 3.) Arról a Hunyadi Mátyásról beszélünk, akinek az édesapja havasalföldi és görög származású volt? 4.) Aki 2020-ban nem érti, hogy semmi sem változott 2010 után, az ne politizáljon, hiszen annyi cirkusz fog nyílni 2021 második felében, hogy bőven lesz fellépési lehetőség.

Reding Roli 2020.10.05. 14:11:25

A baj ott van, hogy a magasröptű filosz már semmit sem èr, amikor az ország , az egèszsègügyi rendszer , szó szerint a haláltusáját vívja , mert nemcsak a vírus pusztításával kell szembesülnünk , hanem 10 èv nem kormányzásával, az ország kirablásával, az egèszsègügy teljes kivèreztetèsèvel, a mestersèges káosszal, a drámai mèrtèkű pályaelhagyással...Most pedig statáriális rendszer bevezetèsèvel az egèszsègügyben ..Gyakorlatilag kènyszersorozás van , mint a háború idejèn, a szakdolgozókat erőszakkal viszik covidosokat kezelni , lakóhelyüktől több tíz kilómèterre, hogy az èletüket kockáztassák amiatt, mert ez a nemzetrontó, hazaáruló kripli, nem hajlandó megszervezni az ország hatèkony járványvèdekezèsèt...Már règen az utcán kellene lenni az embereknek , szemben ezzel az aljas , cinikus , kèpmutató , nèpirtó rendszerrel ...Orbán politikai crèdója nem a keresztènysèg , hanem konkrètan az ördög cimborája , annyi aljasságot tett az emberekkel az elmúlt èvekben, amely már minden racionalizmuson túlmegy ..Ebből itt polgárháború lesz , nincs és nem is lehet alku, ezt mindenki tudja ..Az utcán kell majd megvívni ezzel az egyre őrültebbè való nárcisztikus pszichopatával harcot ...
Ha kitörli hozzászólást a bloggazda megèrtem , de ahogy mèlyül a válság , radikalizálódik ez ember ....Most már közvetlenül emberèletekbe kerül a felelőtlen politika ,a nem cselekvès, a tehetetlensèg ...
Most kell imádkozni , mert itt már csak a Jóisten segíthet, hogy megtámassza az összeborult Magyarországot , amelyből csak füstölgő romhalmaz fog maradni , isteni csoda nèlkül...

Bánegressy 2020.10.05. 17:08:44

@Reding Roli:
. . . minden racionalizmuson túlmegy . . .
ehhez csatlakozva merem mégis feltételezni, hogy itt nem lesz pógárháború(paugár).
még ahhoz is kellenének polgárok.
gondolj bele, identitással vastagon megkent alattvalók, akiknek az identitása+keresztényi öntudat fegyver minden változást akaró szándék ellen már 10 éve+ 3 újraválasztás. és akkor még ehhez jönnek a bizonytalanok.
de az egész biztos, hogy az ő nagy részük szintén úgy szeretne élni, ahogy csak a magyarok szeretnek,(ha hagyják őket).
nincs a lopással semmi baj, ha azok lopnak, akik hazug cinikus propagandával elhitetik velük, hogy náluk felkentebb magyar már csak az árpádházi erdélyi havasokban található(meg esetleg afganisztánban. ja és kirgizisztánban. stb. szal a nagy ázsiai sztyeppéken. +kína+japán)
akiket az ilyesfajta sovén identitásparolák nem érdekelnek, vagy csak kiröhögik, na azokkal van baj! azok a külföldi megbízóiknak lopnák ki az országot.
ezek meg csak maguknak.
itt van! nem látod?!
nem vittek el semmit.
(kit érdekelnek az off shore számlák:D)
na látod!
a pH-hoz szerintem előbb legalább teljes körűen, mindenkire vonatkozóan totalitárius rendszert kéne bevezetni.
ilyen itt akkor sem lesz, ha beüt az államcsőd.
marad a totális kakikupac.
minden szinten szinte minden . . .
el innen! :D
hess!(ezt magamnak mondom, miután sikerült teljesen a hatásom alá kerülni :D)

2020.10.05. 17:52:02

@Főnix Oszlár Gazdag:
magyarellenesebbek vagytok, mint a románok.

2020.10.05. 18:00:19

@Reding Roli:
ha az egészségügyi vagy az oktatási ellátórendszer összeomlik, akkor a kormány megbukik. ha a költségvetés a tervezetthez képes jelentősen megcsúszik úgy, hogy az európai unió keresztbe tesz magyarországnak, akkor a kormány megbukik. ha a forint árfolyama megzuhan, akkor a kormány megbukik. és ez könnyedén előfordulhat. akár mindegyik bekövetkezhet. a negyedik orbán kormány csődbe viheti az országot. csakhogy az ellenzéki budapest is megbukhat.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 18:02:04

@cvsvrs: Ehhez képest ti hoztok zsoldosokat bizalmi pozícióba Romániából, miközben azok - ha úgy ellenőrzik őket, mint pl. a perui fickót - egy idegen állam ügynökei is lehetnek elvileg. Szóval jó dolog a Szapolyai-magyarok uralma, de vagyunk 5.2 milliónyian mi is, kissé nyugatabbra, OK? Lehetne ez a mi országunk, ha szépen kérjük? Mert mi legalább itt fizetjük az adót, de nem?

2020.10.05. 18:52:21

@Főnix Oszlár Gazdag:
ennek már kevés köze van szapolyai és ferdinánd vitájához tekintve, hogy habsburg györgy orbán kedvenc hóbortjának a budapesti olimpiai mozgalomnak utazó nagykövete.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 19:05:05

@cvsvrs: De annyi azért tény, hogy a román állam nem lehet a része a magyar hazafiságnak, nem? És akik bevonják a román államot a "hazafiságba", azok nem biztos, hogy hazafik?

Reding Roli 2020.10.05. 19:07:26

@Bánegressy: 2020 - ig èn is azt mondtam volna , hogy nem lesz itt semmi , azonban most gyökeresen megvàltozott a helyzet : százezrek veszítik el az állásukat, akiknek az állam szinte semmi èrdemi egzisztenciális segítsèget nem nyújt, de a "java" mèg csak ezután jön: az Orbán által vívott kultúrháború miatt - a covid most indok arra, hogy mindent gleichschaltoljanak , amit eddig nem - újabb tízezrek , vagy százerek lába alól fog kicsúszni a talaj .. Az önkormányzatok támadás alatt , a forrásmegvonás miatt gyakorlatilag a csőd szèlen vannak , lassan jönnek az elbocsátások is ... A kultúra szintèn siralmas helyzetben: a fővárosi színházak a kivèreztetès szèlen , színèsz egzisztenciák százai lehetetlenülnek el...A felsőfokú állami oktatási intèzmènyeket kiadják magánalapítványoknak , amit az állampárt bizalmi emberi irányítanak, hogy megszűntessèk az ideológiamentes oktatást ès átneveljèk a szabadszellemű ifjúságot...
A tudomány erőforrásait megnyírbálták, az Akadèmia eszközeit megvonták , a normatív finanszírozást megszűntettèk, kutatási pènzeket odaadták az Orbánt dicsőítő " tudósoknak "
Ha tehetnèk az egèszsègügyet is tovább " racionalizálnák " csak ezt a járványban nem merik megtenni , de ott is full káosz van..

Már túl vagyunk azon a ponton , amikor csak a rivális politikiai erők küzdelme zajlik a hatalomèrt , egyre több embert már az èletèèrt az egzisztenciájáèrt fut , ès mèg csak az elejèn vagyunk a válságnak...Most Orbán megijedt , a nyugdíjasoknak beígèrte, a 13. havi nyugdíjat , fokozatosan , az orvosoknak meg a 120% ....Csakhogy , az már nem lesz elèg , hogy egy - kèt társadalmi csoport ígènyeit kielègítik ...A nyugdíjasokat eddig pl folyamatosan bepalizták az " inflációkövető" emelèsekkel...

Most szerintem eljött az elsöprő erejű társadalmi tiltakozások ideje , Orbán SOHA nem fog konszolidálódni , de arra is fogadnèk ,hogy nem ismeri majd el a választási veresèget sem...Olyan patthelyzet lesz, mint Minszkben...

2020.10.05. 19:19:10

@Főnix Oszlár Gazdag:
az ellenzéki pártok nézőpontjából a fidesz "román" állampolgárai nem lehetnek hazafiak. ők nem magyarok. a fidesz nézőpontjából te nem vagy magyar érzelmű. az ellenzéki értelmiséget lecserélik a fideszhez húzó székelyekre.

2020.10.05. 19:26:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
amire mondhatod, hogy szapolyai pártiak kiszorítják ferdinánd pártiakat. habsburg györgy is a fidesz utazó nagykövete. orbánnal szemben az identitás vesztettek állnak. nem a magyarországi német nemzetiség. annak a fideszes képviselője van. nem a cigányok. mert a cigányság többsége a fideszre szavaz. nem a zsidók. nem a szlávok, mert orbán a v4-ek nagy barátja. a cseh és a lengyel mellett a szláv miniszterelnök is nagy haverja. és nem a zsidók. még izreal is a fidesz pártján áll. a brit konzervatívok is. kétségkívül, hogy a benelux, skadnináv diplomácia ellene van. és még francia is. bár ez időként kétséges. és a németek mellette állnak. bár időnként ez is kétséges. az amerikai demokraták ellene vannak, a republikánusok mellette.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.05. 19:29:40

@cvsvrs: OK, de ismétlem, a Fidesz a szememben nem a magyarokat képviseli, hanem 2.8 millió (pár tucatnyi?) ember önzését és egy kvázi párhuzamos etnikum kialakítását. Az egypártrendszerrel való furcsa flörtölés, a hatalommegosztás leépítése, az ellenzék nemzeten kívülre való helyezése és a román állampolgárságú zsoldosok felhasználása arra is utalhat, hogy valakinek az útjában áll a magyar alkotmányos rend. Hát ez nem hazafiság. És a sikertermék nélküli tőkefelhalmozó haveri lopás sem hazafiság, mert egyesek nyugati szinten akarnak élni és jachtokra vágynak. És az sem hazafiság, hogy a GDP nem nő jobban, mint Gyurcsány alatt. Tehát kik ezek az emberek? Kinek az érdekeit képviselik? Miért működnek együtt az iszlamista Erdogánnal? Kinek szerzik ezeket az ezermilliárdokat? Mert nekünk nem, nem annak az 5.2 millió embernek, akiket ezek az alakok identitászavarosnak csúfolnak, az biztos. Nekünk ebből semmi sem jut. Tehát ki itt a magyar? Ki itt a hazafi?

Barkalot 2020.10.05. 19:42:18

A kórházban kezeltek száma már napok óta csökken. Most ez vagy így van tényleg, vagy pedig inkább növekszik, csak sok beteg teszteletlenül fekszik benn, ezért a statisztikában sem jelennek meg. Jó lenne tudni mi az igazság.

Bánegressy 2020.10.05. 19:51:03

@Reding Roli:
forradalom, vagy polgárháború itt akkor sem lesz.
azok, akiknek a legtöbb oka lenne erre, nem képesek(soha nem is voltak) a politikai akaratukat kinyilvánítani.
bármmilyen paradox is, de ebben még a legitim ellenzék is akadályozza őket.
csúnya nyúlós alkudozások lesznek egy válság esetén(pont mint amilyen a fidesz maga).
a gengszterváltó kerekasztal ehhez képest korrekt üzleti megegyezés volt.
orbán tetű, a hívei tetvek, az ellenzék mivel jobb?
a ner igazi, egzisztenciális szempontból is legkárvallottabb rétegei egy szerveződésre, önkifejezésre képtelen csődtömeg.
és ez az egész, ahogy van: magyarország.
minekutána a szimbolikus nemzeti együvé tartozás pusztán azoknak fontos, akik sehol a világon semmilyen kvalitással, kompetenciával érvényesülni nem képesek, mint ezzel, ott ahol ez már elég és ahol ennek a politika homlokterébe állításával ki lehet szorítani mindenkit, akire rá lehet fogni, hogy ~ellenes, ezért aztán ez a nemzeti identitás, 1000év ide 1000 év oda nem ér többet, pont ugyanannyit, mint a magyargyűlölő "ősi" dák nemzeté.
erre lehet büszkének lenni.
van is miért. :D

2020.10.05. 20:47:39

@Bánegressy:
és ez 1990-2010 között nem volt probléma? mi ez a törés 2010 óta? csak nem az, hogy az szdsz kiesett a parlamentből?

Bánegressy 2020.10.05. 21:45:28

@cvsvrs:
törés 1990 és 2010 között volt.
ezen a blogfórumon senki soha nem vitatta, sőt több helyen kiemelte, hogy mekkora bénulás volt az az időszak.
de abban még benne volt kormánypárt és ellenzék együtt, ha nem is egymás mellett.
azóta viszont helyreállt a rend a magyar ugaron.
nekünk mohács . . . helyett, ner kell.
hamarosan kiderül melyik élhető túl többek által.
persze nem gáz.
a kárpátmedansz sem tűnik el a térképről, legfeljebb mások fogják lakni.
végül is az élet fontosabb, mint az identitás.
kifaszom tudja sok afrikai négerről, melyik milyen törzsből származik, milyen néphez, melyik jelenlegi nemzethez tartozik, mi a vallása?
mind fekete.
az szdsz eltűnt szinte nyom nélkül, de megmaradt az mszmp, a miép, sok béna, köcsög, szolga többször konszolidált és eggyé váltak.
a fideszben.
hiszen ettől népárt:D

Rodney_2 2020.10.07. 03:24:57

@Barkalot: A franc tudja. De van egy nagy "csalás" az egész számháborúsdiban. A covid egy olyan fránya vírus, hogy egy egészségesebb szervezetben semmilyen tüntetet nem okoz, esetleg vannak azok akik egy időre elvesztik az izérzékelésüket. Aztán vannak a súlyosan beteg emberek, na azokat meg megöli. Ezért van az a hülyeség hogy ha többet tesztelnek, több lesz a "fertőzőtt" amit időnként idiótán "beteg"-nek hívnak, de ezek nagy részének semmi baja. Akinek vannak tünetei, azokat tesztelik (amíg a kapacitások engedik), vagyis kevesebb tesztelés mellett "nagyobb" a halálozási arány és lehet nagy bullshitteket mondani ez ügyben.
Extrém példa amit Korányis orvos mondott akihez bevitték a híres öregek otthona 120 öreget, akikben kimutatták hogy fertőzöttek. Ezekből 100 tünetmentes volt, 20 meg súlyos beteg volt amúgy is. Abból a 20-ból 19 meghalt (ezeket a számokat mondta az orvos, nem tudom hogy pontos-e mert túl kerek számok)
Ha más vírusra tesztelnék random a lakosságot, akkor más vírust találnának meg egy csomó emberben akik attól tünetmentesek, másokat meg jól megfertőzhetnek vele. EZ egy ilyen játék. Az ÖSSZES orvos ismerősöm és rokonom (ez persze nem reprezentatív minta) szerint ez az egész covid hisztéria teljesen el lett baszva (nem csak Magyarországon, hanem világszerte). Amit nem számol senki, az az hogy hányan halnak meg idő előtt a "védekezés" következtében. Pl 85 éves ORVOS anyám azt gondolja hogy a tavaszi 3 hónap otthon ülés nagyon betett neki és már nem fogja megérni a karácsonyt az miatt :((( De nyilván százezres nagyságrend lehet az is aki a legkülönfélébb betegségeivel nem jut el rendesen orvoshoz és amiatt fog idő előtt meghalni. De azt nem gyűjtik csokorba és nem mondanak bombasztikus beszédeket róla különböző idióta politikusok (és most megint nemzetközileg mondom, nem csak Magyaro) és nem közöl milliós számokat a WHO. Ez az egész egy elképesztő MEGA-elkúrás. Nem beszélve a gazdaságra gyakorolt hatásról. Mert megint mondom, normális egészséges munkaképes ember nem nagyon lesz tőle ténylegesen beteg, mert az immunrendszere leöli a vírust és kész.
Én mint "covid survivor" azért hordok maszkot nyilvános helyeken, hogy ne kapjam el az influenzát (vagy más fertőzést) mert azt jobban megszenvedem, mint ami a coviddal volt. Nekem ez a személyes tapasztalat nagyon betett covid ügyben :(((

2020.10.07. 08:51:51

@Rodney_2:
vagy hogy hányan nem haltak meg, mert nem végezték el rajta egy szükségtelen műtéteket. mert esetleg olyan is van. persze sok olyan is elmaradt, amire szükség lett volna. és lehet, hogy több ilyen van. a járóbeteg ellátás majdnem teljesen leállt. a kórházak csak a sürgősségi beavatkozásokat végezték el. és a halálozás egy világjárvány közepette nem növekedett. ez az, amin az orvostársadalomnak el kellene gondolkodnia de nagyon komolyan. hogy akkor mégis mi a lófaszkarikát művelnek.

Rodney_2 2020.10.07. 10:02:11

@cvsvrs: AHogy írtam ez szerintem nem az orvostársadalom bűne hanem a politikusoké. Ott megy az idétlenkedés hogy a politikus felelőssége, hogy hány "covid" áldozat van. Na ennek az idiótaságnak az eredménye a sok "nem covid" áldozat. De már megszokhattuk hogy
1. a politikusok kontraszelektált idióták
2. a job description része a teljes felelőtlenség

Nézd meg az USA-t. Ott most kiderült hogy a Clintonné találta ki a Trump-orosz kapcsolat sztorit, hogy elterelje a figyelmet a saját szarságairól. Következmény? Lecsukják? Biztos nem. Ki kell fizetnie azt a rengeteg pénzt amibe az államnak került az ügy vizsgálata? Biztosan nem. Következmények nélküli ország. Jogállam? Kell röhögni... Ha egy ballib szar csinál disznóságokat akkor az rendben van. Lásd Biden maffiacsalád ügyei Ukrajnában. Ez mind rendben van csak ballibek kerülhessenek hatalomra, mert különben tombol a fasizmus. De hát tudod ezt te, leírod naponta tízszer. Ilyen rohadt elcseszett világot kitalálni sem lehetne :(((

Rodney_2 2020.10.07. 10:08:12

@cvsvrs:
Orvos a betegnek: van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?
Kezdje a jó hírrel doktor úr!
Nem kell levágni a bal lábát.
Ó ez nagyszerű. És mi a rossz hír?
Hogy a jobbot sem kellett volna..

Na most ezek egy része is elmarad, az igaz, de azért nem ez a jellemző

2020.10.07. 11:08:05

@Rodney_2:
ha orvos lennék, akkor azért érdekelne, hogy mit is művelünk akkor. ha az ellátórendszer felébe harmadába leáll és rendszer kimenete elemi közelítéssel nem változik. mert hogy ez azt jelenti, hogy valami el van hibázva. és a hiba az alkalmazott szakmai protokollokban van. nem arról van szó, hogy ide vagy oda számolják.

most úgy tűnik, mintha kiadták volna, hogy azért napi ezer fölé ne nagyon kússzon az esetszám. lehet, hogy nincs kiadva egyszerűen csak van egy napi cca. 10 ezres tesztelési kapacitás. és abból adódik cca. 1 ezer fertőzött. és lehet mondani, hogy emeljék fel 20-30 ezerre. és abból lesz cca. 1.5 ezer pozitív. csak ehhez mondjuk a háziorvosok egy részét is be kellene vonni egy reprezentatív minta vételezésbe. kiválasztják véletlen a körzetből. be kell menni. és nem csak covid tesztet. hanem népegészségügyi állapotfelmérésnek kellene folyamatosan működni.

népegyészségügyi rendszernek kellene működnie. amit a népgazdaság finanszíroz. és a tiszti orvoslás felügyel. ez a szocialista eszménykép. ki van jelölve egy honvéd járóbeteg ellátó intézmény, amelyik szükség esetén képes fekvő betegellátóvá alakulni. háború, járvány esetén. és ezt kiszolgálja a néphadsereg. ez a népi nacionalista eszménykép. ezek a kádár korban legalább papíron léteztek. most papíron se.

és elsődlegesen ehhez rendszerhez kellene kapcsolni a kutatási programokat is. népegészségügyi program alapja egy orvostudományi alapprogram is egyben. és ehhez populista ideológia szükségeltetik. egy néppárt, tömegpárt, állampárt. az ideológiai küzdelmet ezen belül vívja meg a bölcsészkar. és ami a nemzeti idealizmuson kívül esik az a politikai underground. és persze a nemzeti idealizmuson túl is létezik a globális nemzetköziség. az is lényeges. de ez nem zárja ki a nemzetközösségi létformát és az államnemzeteket. és ezek mellett szerveződhet meg a független reálértelmiség hivatásrendekkel. mert hogy ez rendpártiság. az. erre mondják azt, hogy ez a fasizmus. tartok tőle, hogy a nemzeti minimum akadémikusan a fasizmus.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 15:18:13

@cvsvrs: Hahaha, kiadta a főnök az utasítást az új célpont támadására? Na nézzük akkor: Covid - orvosok. Gazdasági stagnálás - EU. Alacsony születésszám és homoszexualitás - libernyákok. Nemzeti önsorsrontás és Trianon - nyugat. Egypártrendszer - identitászavaros ellenzék. Na de minek kell akkor a mindig látható és mégis láthatatlan ember, Orbán és a Fidesz? Ha ők semmit nem uralnak, semmit sem csinálnak, csak jachtokat vesznek a holdudvarnak, akkor mi a szerepük? Mit tudnak az agymosáson kívül? Semmit? Bűnbakokat keresni? Magabiztosan félrebeszélni? Naciodrogot teríteni? IQ 87 felett is lassan feltűnik, hogy nincsen szükség láthatatlan emberre. Nem kell a mutogatógép Fidesz. Normális kormány kellene, amely nem dilettáns és dolgozik. Manipuláló agymosás helyett morálra és szaktudásra van szükség.

2020.10.07. 15:32:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
azért, hogy a korábbi elitet leváltsa.

2020.10.07. 15:36:10

@Főnix Oszlár Gazdag:
az összes politikus megrettent volna az európai bíróság ítéletétől mondjuk ceu ügyben. ha orbán is megretten, akkor valószínűleg megbukik. ha nem, akkor nem. vagy szfe ügyben az összes politikus visszafordult volna. ha ezt orbán is megteszi, akkor valószínűleg megbukik. ha nem, akkor nem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 15:37:33

@cvsvrs: Elitváltás? Kivel? A volt MSZMP felével? :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 15:45:10

@cvsvrs: CEU ügyben minden hülye tudta, hogy EU-s jogba ütközik. Na de kit érdekelnek a vállalt kötelezettségek. Azok csak egy morális politikust és egy morális pártot kötöttek volna. Mit ér az adott szó, mit ér a ratifikált egyezmény, de nem? Csak a hatalom a lényeg. Meg a hazugság, agymosás és a manipuláció. Biztos ezt tanulták a Nagy Gnosztikus Tanító egyetemén. Jól kiképezte őket. Illúziók az illúziók mögött. Álarcok az álarcok felett.

2020.10.07. 15:56:05

@Főnix Oszlár Gazdag:
és vajon amerikában nyithat putyin haverja egyetemet az ügyben, hogy a wall street velejéig rossz vagy gonosz. lehet egy amerika ellenese ellen elitet szervezni. és ezt köteles támogatni az usa? nyilván nem. ha ezt az ítéletet komolyan veszik, akkor lölő nyithat egy eu ellenes egyetemet brüsszelben. és majd jelentkeznek orbán széljobbos haverjai hollandiából, franciaországból, olaszországból és mindenfelől. és szétverik ezt a politbürót.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 15:58:54

@cvsvrs: A ruszkiknak saját propagandatévéjük van az USA-ban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 16:01:10

@cvsvrs: Ha a CEU magyarellenes elitet nevelt ki, akkor miért vannak a CEU-n végzettek a Fideszben? Álarcok az álarcok mögött, illúziók az illúziók előtt.

2020.10.07. 16:07:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
a soros alapítvány is indíthat youtube csatornát. az aktivistái számára kiadhat oklevelet. de az amerikai-magyar kettős diplomát nem adhat ki csak az amerikai egyesült államok és a magyar állam jóváhagyásával.

2020.10.07. 16:09:27

@Főnix Oszlár Gazdag:
a ceu egy felforgató elitet nevelt ki. és ez a fidesznek kedvezett, amí ellenzéki volt (szemben az mszmp-vel és az mszp-vel) és addig soros oldalán álltak. uralkodó állampárttá válva alkotmányos többséget szerezve soros ellenségei lettek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 16:27:19

@cvsvrs: "Egyszerre mindig csak kettő létezhet, egy mester és egy tanítvány. Sem több, sem kevesebb. Az egyik, hogy birtokolja a hatalmat; a másik, hogy sóvárogjon a hatalom után!" /Darth Bane/

A Kettő Szabályának nevezett előírás – Darth Sidious szerint – Sith rend tagjainak életét meghatározó egyetlen előírás.

A Kettő szabálya annak kifejeződése, hogy a rend tagjai közötti viszonyt a kizárólag a szociáldarwinizmus szabályozza. A jedikkel ellentétben – ahol a mester és tanítvány egymással együttműködve dolgozik – a sithek esetében a mester és tanítvány a rend fölötti uralomért és a túlélésért verseng egymással. A szabály a mestert és tanítványát is egyfajta végtelenített evolúciós versengésre kényszeríti, ahol az erősebb és rátermettebb uralkodik, a gyengébb pedig szükségszerűen elpusztul. A Sith Rend belső életét már a szabály megszületése előtt is – a bűnszervezetekhez és diktatúrák hatalmi klikkjeihez hasonlóan – a kratokrácia szabályozta. A kratokrácia biztosította, hogy mindig a legerősebb személy vagy klikk vezesse az egész szervezetet. A kettő szabályának bevezetése az "ököljog" vegytiszta formáját eredményezte a renden belül.

A mesterének kiszolgáltatott sith tanítvány célja, hogy alárendelt helyzetéből kitörve idővel mesterré váljon. A Sith rendben a kettő szabálya szerint csak egyetlen mester lehet, így a tanítvány csak akkor léphetett előre, ha mestere már nem élt. A mesterek jelentős tudást képviseltek, a tanítványnak tehát nem volt reális esélye arra, hogy mestere harcban vagy balesetben veszítse életét. A tanítványnak egy útja volt az alávetett szerepkörből való kitörésre: tudásban felül kellett múlnia mesterét, majd ravaszsággal és erőszakkal kellett őt eltávolítania a rend éléről. hu.wikipedia.org/wiki/Sith

2020.10.07. 16:52:02

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez egy klasszikus hatalmi játszma. legfeljebb az egyik maradhat. soros hálózata birtokolja a hatalmat és orbán csak sóvároghat utána, vagy megfordítva.

2020.10.07. 17:00:14

@Főnix Oszlár Gazdag:
és mivel az ellenzék, az ellenzéki értelmiség foggal körömmel ragaszkodik a soros alapítvány elképzeléseihez ezért az is bukik vagy elsöprik a rezsimet. ami gazdasági kérdés. ha az ellenzék nyer, akkor orbán kénytelen csődöt jelenteni. és a kormány megbukik. ha a fidesz képes lesz blokkolni, akkor az ellenzéki budapest erőforrások nélkül marad. soros alexet kivásárolja lölő. és a médiában is lesz, aki a bertelsmann helyébe lépne. ez egy klasszikus hatalmi játszma, amiben az egyik fél majdnem teljes győzelmet arat, a másik majdnem mindent elveszít.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.10.07. 17:07:37

@cvsvrs: Igen, Soros hálózata alkotja a törvényeket, Sorosnak van kétharmada, Soros emberei vannak az ügyészségen és a rendőrségen és Soros irányítja a hadsereget is. Hát persze. Meséljél még. Hogyan van tovább? És mit csinál erre a legkisebb, szegény, elnyomott Sith-királyfi?

Reding Roli 2020.10.07. 17:08:56

@Rodney_2: A covid egy olyan fránya vírus, hogy egy egészségesebb szervezetben semmilyen tüntetet nem okoz, esetleg vannak azok akik egy időre elvesztik az izérzékelésüket. Aztán vannak a súlyosan beteg emberek, na azokat meg megöli"

Ez így , ebben formában nem igaz. A Magyarországon elhunytak kb 7% - nál semmilyen alapbetegsèget nem mutattak ki ( 58 ember )
Számos betegnèl pedig túlságosan erőltetett narratíva ez a " volt alapbetegsège" - ezèrt hunyt el...40 felett szinte már mindenki küszködik kisebb -nagyobb vèrnyomas problèmával, túlsúllyal , egyèb más kockázati faktorral- DE, ezek az emberek meg èvtizedekig èlhettek volna ,ha nem fulladnak meg a covid okozta tüdőgyulladás miatt, vagy nem viszi el őket az embólia, a szívinfarktus , agyvèrzès , amely jellemző szövödmènyei a betegségnek..
Mondjuk ki az igazságot : lesznek emberek , akik a szar magyar egèszsègügy miatt nem menekülnek meg, az időben nem meglèpett , járványt korlátozó intèzkedèsek miatt..
Sajnos, nem túl, hanem inkább alábecsülik ezt a járványt ...Most olvastam , hogy Latin- Amerikában , Ázsiaban vagy Afrikában aki otthon halnak meg , nem kórházban , covidos tünetekkel, azt már nem teszik a statisztikába , így akár már 2 millió áldozata is lehet ennek a kínai jarványnak ,( eddig...)
Egy ember egyèni tapasztalatát nem lehet kivetíteni egy folyamatban lèvő világjárvány törvènyszerűsègeire , ès általánosítani , mert minden ember egyèni módon reagál a fertőzèsere: kor, nem , rassz , immunredszer állapota alapján bármi lehet, és az is számít , egyszerre mennyi vírust kap be az ember ..
Ha meg a kórházba kerül, akkor nem mindegy hogy nèmet szintű ellátáshoz jut , vagy bagladesihez ...
Mi fèlünk, pedig mèg elvileg nem vagyunk a rizikócsoportban , de a felesègem már kezelt covidost , sima kisklinikumban, minden héten ott van a látens fèlelem , hogy mi lesz , mert mindig bekerül egy újabb vírushordozó az osztályra ..
Annyi a hordozó, hogy már az előzetes szűrès segítsègèvel sem mindig bukik ki a fertőzött, vagy az ambulanciaról akit azonnal kezelni kell, onnan is beesnek a hordozók...Sebèszeti maszk van, ami - eddig - szerencsère - megvèdte- de az ugye nem egy èletbiztosítas ...
Nagyon naív aki azt hiszi , hogy ilyen mètèkű vírus - tobbzódás mellett lehet normális èletet èlni...Az egeszsègügyi rendszer most a penge èlèn táncol , és azt várnam a kormánytól hogy cselekedjen : tesztelje le az egèszsègügyet ès zárja be a közzösègi rendezvènyeket...Tavasszal országos őszi tesztet ígèrtek, most arról sem beszèlnek már, százezrekben lehet ott vírus ,így mindenki orosz - rulettet játszik ...

2020.10.07. 17:23:42

@Főnix Oszlár Gazdag:
2010 óta nem ez a hálózat uralja a magyar törvényhozást. a ner megtörte ennek a liberálisnak mondott körnek a hegemóniáját megtörte. orbán szupremáciát hirdetett. ez az illiberális demokrácia. és a fidesz a médiában, a bírói hatalomban pozíciókat fogott. a fidesz is azt veszi el, ami egykor az ellenzéké volt. és most az ellenzéki értelmsiég sóvároghat.

2020.10.07. 17:27:26

@Reding Roli:
errefelé a külföldről érkező egyetemistákat tesztelték. mindet. és 6-8% volt a fertőzött. egyes populációkból érkezők között 10%. ez persze nem reprezentatív minta. fiatal, az átlagnál többet bulizó népesség.

Reding Roli 2020.10.07. 18:37:58

@cvsvrs: Az egèszsègügyieket már a DEKK -en sem tesztelik..Egy hete új protokoll van: aki covidossal èrintkezett , már nem is tesztelik , hanem automatikusan karantèn...Így a statisztikában sem fog megjelenni...Csaló banda...

Reding Roli 2020.10.07. 18:53:46

@cvsvrs: Arról nem beszèlve , amit most a kormány művel " orvosi bèremlès " címèn ,amivel egy katonai jellegű szervezetbe akarja kènyszeríteni az egèszsègügyieket , kivève a közalkalmazotti státuszból , teljes jogfosztásban...
Ezután 2 éves időtartamra bárhová kivezènyelhetik őket, ès a törvèny tiltja vagy engedèlyhez köti a masodállást vagy a vállalkozási tevèkenyseget - ami alkotmány - ellenes , mert a szabadidejében mindenki azt csinál amit akar ...
Így tízezrek fognak orvosi ellátás nèlkül maradni , és kènyszerülnek majd be az állami rendszerbe , mert vidèken nem lesz magán - szakrendelés ...
Mi a gyógyászati segèdeszközök forgalmazásából èlünk , ès a tanácsadásból , ha Orbán ellehetetleníti az egèszsègügyi dolgozók magántevèkenysègèt , emberek tízezrei fognak óriási bajba kerülni , mert nem lesz szakember, aki megoldást talál a problèmájukra..
Mindig mondom , hogy ez egy nèpirtó kormány , ès ma már ezt állítani nem túlzás ...
Olyan összeomlás jön, amit emberemlèkezet óta nem láttunk...( Legfeljebb azok az öregek , akik a háborút is megèltèk..)

Reding Roli 2020.10.07. 19:00:16

@cvsvrs: index.hu/belfold/2020/10/07/koronavirus_halalozas_operativ_torzs_statisztika/

Orbanèk már a halálozási statisztikákat is elkezdtèk hamisítani ( más információim is vannak erről, ami most igazolódni látszik..)

2020.10.07. 19:10:22

@Reding Roli:
a multiknál is bevett szokás, hogy az alkalmazottaik nem vállalhatnak másodállást. az is alkotmányellenes? ez a félkatonai szervezet a népegészségügy.

az egészségügyi magánszolgáltatóknak össze kellene állniuk. és nem lázadni a mindenkori kormány ellen, hanem egyeztetni.

ijontichy 2020.10.07. 20:01:53

@cvsvrs: 5 procentes ÁFA rulez???
Hú, de be van szarva a főnököd!!! :-) Tekereg, mint a félig eltaposott féreg (végül is elég féreg :-)). Még a végén a lopott holmihoz is hozzá kell nyúlnia, ha ki akarja fizetni a kulcs hasznos hülyéit :-D.
(btw. csak az új kéróra? piha! harminc év után sincs ebben a parasztban semmi nagyság!!! :-( )

Amúgy a multiknál - ha már - nem utólag közlik a delikvenssel, hogy tkp. az idegenlégióba írt alá.
Egyébként késő bánat, ebgondolat. Egy ilyen kormány ellen nem lázadni kell; meg se lett volna szabad választani! Nem elég, hogy bolsik, még tök hülyék is a sikeres kormányzáshoz :-/. Aki ezt - még mindig - nem látja, azon elmeorvos már nem segít. Megmondtam rég: fideszessel nem vitázni! Lenézni! :-)

Reding Roli 2020.10.07. 20:10:54

@cvsvrs: ez a félkatonai szervezet a népegészségügy."

Nem , ez nem fèlkatonai szervezet , soha nem volt az, ès a világ egy országban sem az...
Egyezség csak akkor lehet , ha figyelembe veszik a dolgozók èrdekeit és az alapvető jogait is , így katasztrófa jön: betegek tízezreit fosztják meg az ellátásról, az állami rendszer agyon terhelődik, akiknek meg nem felel meg ez a diktátum - elárulom senkinek- azok vagy lelèpnek vagy sztrájkba kezdenek ...A dagadt emberére fog találni a szakdolgozókban!

Reding Roli 2020.10.07. 20:15:11

@ijontichy: Ez a fos banda a 6 hónap vègkielegítèst ( 20 èv után ) levitte 3 - ra az új jogviszonyban.....Tavasszal már katonatisztek voltak a klinikákon ..Ez a kripli ezt is visszahozza?? Ez tényleg egy fasiszta diktatúra lett, ma már nem túlzás ezt mondani ...

Rodney_2 2020.10.07. 20:38:54

@Reding Roli: Én nem tudok veled szakmai vitát folytatni covid ügyben, csak azt írtam le amit az orvos rokonok és ismerősök nekem mondanak (kb naponta fortyog valamelyik, hogy túlzásba van ez vive)
Én azért vagyok elfogult, mert 1. többszörös rizikófaktoros vagyok 2. bekaptam egy baktérium fertőzést ami magas lázzal jár és meg lehet tőle halni, de arra legalább jó az antibiotikum mert baktérium és ezzel párhuzamosan volt bennem a COVID kórházban kimutatva, de aztán látták hogy nem vagyok veszélyben, hazaküldtek és kb 5 nap múlva tünetmentes voltam. Most erre bedönteni a világgazdaságot, lezárni határokat, stb kicsit furinak tűnik. És az tény hogy egy közepes influenzát jobban megszenvedek. Értem én hogy ebből nem lehet általánosítani. A család többi tagja is elkapta, nekik lázuk sem volt. De covid fertőzöttek. Betegek!! voltak a statisztikák és hivatalos kommunikációl szerint. Az orvos hugom aki a SOTE-n tanít 3 nyelven, az irániaktól megkapta az elején amikor még nem is vették ezt komolyan, kicsit nyüglődött aztán jól lett. De utólag kimutatták az antitesteket nála.

Pont most idétlenkedett a Cecilia hogy meghalt egy 24 éves lány "covid"-tól, de mégse attól csak volt benne. Ilyenekkel van teletömve a statisztika a legtöbb országban

index.hu/belfold/2020/10/07/muller_cecilia_sajtotajekoztato_operativ_torzs/

Elhunyt huszonnégy beteg, mint mondta, a legfiatalabb egy 21 éves nő. A tisztifőorvos kiemelte, hogy a fiatal lány esetében

TULAJDONKÉPPEN CSAK A LABORATÓRIUMI VIZSGÁLAT IGAZOLTA NÁLA A FERTŐZÉST, NEM GONDOLJUK, HOGY A KORONAVÍRUS OKOZTA HALÁLÁT.

Hogy ez kinek jó? És akkor jönnek az összeesküvés elméletek :)))

Barcelonai vízmintában már 1 évnél régebben ott volt a covid, de nem tünt fel senkinek hogy akkor hullottak volna az emberek. Csak most hullanak valamiért. Gyanús. Nagyon gyanús... valami szabadkőműves dolog lehet. Esetleg Soros :))))

Reding Roli 2020.10.07. 21:34:36

@Rodney_2: Nézd , vannak gyanús dolgok ezzel a járvánnyal kapcsolatban ....Èn már tavasszal írtam Kína veszèlyes geopolitikai tèrnyerèsèről, a kínai Új Semelyútról, a világ információs rendszereinek szisztematikus leuralásaról ( én egyèbkènt geográfus vagyok , meg a közgáz is közel van hozzám , a felesègem van az egèszsègügyben...)
Ha van a Covid- ban "összesüvès" , akkor azt biztos hogy Kína csinálta , mert egyèrtelmű, hogy Kína járt a legjobban a vírus globális penetrációjával: USA, India , EU - mind veszítenek ebben a harcban ..Szoktam nèzni indiai oldalakat , ott kicsit több infót adnak mint itthon Magyarországon az ázsiai "csendes háborúról" amit Kína vív...Az EU lesz a következő, ha nem sikerül összefogni...
A vírusról: több tucat, ha nem száz angol nyelvű orvosi videót meghallgattam , tanulmányokat olvastam, szerintem viszonylag átfogó képet kaptam , amennyire lehet , termèszetesen , mert napi szinten jönnek ki újabb és újabb tanulmányok ...De a mégis abból indulok ki azért , amit a józan èsz mond ,ezt összeegyeztetve a tudomány elismert szakembereinek vèlemenyèvel - akik persze nem tèvedhetetlenek - de inkább ők , mint a sok szenzációhajhász szobaokoskodó ...A két legjobb barátom közül az egyik pont a SOTE- n docens , a legmenőbb kutatók egyike , pont most vettek el tőle a pályázati pènzeket...Vele is szoktam konzultálni , időnként a tèmában ..
Ez egy " novel " vírus , meg nem teljesen ismerjük a természetet, a gyógyítási mechanizmus is csak most kezd tökèletesedeni, de meg valójában gyógyítani nem lehet ...
Azért veszèlyesebb mint az influenza , mert sokkal kiszámíthatatlanabb: pèldául a "blood clog " - osodas miatt bármikor okozhat tüdőembóliat , agyvérzést vagy infarktust -- ezért halnak meg èleterős fiatalok is , igaz ritkán , de amikor már tízezrek hordozták a vírust , ez is bejön...
Az influenza szövődmenye miatt bakteriális tüdőgyulladás jön létre , ami erős antibiotikumokkal jól kezelhető ...A covid meg - az arra erzekenyeknèl- önmaga kezdi roncsolni a tüdőt a heves gyulladást kiváltó miatt hatásai miatt ...Sokan persze nem éreznek semmit, de másokat ettől meg megfertőzhetnek ..
Ez egy valós világproblèma most , akkora riadalmat okozott , hogy Indiában ès Afrikában a legtöbb országban , egy időre mindenkèpp bevezették a karantènt , pedig ott a legtöbb ember napi bèrben keresi meg betevőjet, a politikusok mégis a karantèn elképesztő gazdasági kockázatát is felvallaltak , (egy időre mindenkèpp...)Afrika pl kiválóan teljesített- pl Ruanda - a jarványvedekezesben nemcsak a fiatal lakosság miatt , de láttam hogy komolyan is vették ..Mar volt tapasztalatuk a járvanykezelèsben..Ha így haladnak , nem fog idejönni fèl Afrika ..:)

Rodney_2 2020.10.08. 00:13:11

@Reding Roli: Jó, köszi, értem.
Közben megkaptam a mai hörgéseket a rokonoktól, nem fárasztlak vele :) Na jó, egy mégis mert már volt:
"Mai pánik hír: 21 éves a legfiatalabb koronavírus áldozat.
Kimutatták belőle a vírust, de vsz. nem ez vitte el.
Élettel össze nem egyeztethető betegsége volt.
Véralvadási zavarban szenvedett, agyvérzést kapott.
Ezt több hírportálról szedtem össze.... A hír igaz, csak nem úgy..."

Megpróbálom elképzelni amint a kíváló afrikai egészségügy jobban teljesít, közben Angliában ahol az országot le lehet hézagmentesen fedni Oxbridge professzorokkal, kipusztul a lakosság :)) (én meg matematikus, mérnök aztán bankár vagyok, illetve már "magánnyugdíjas" én tanultam Angliában, dolgoztam Londonban, nekem az az ország a mega-elkúrás iskolapéldája az elmúlt 100 évben: út az indiai császárságtól a pöcegödörbe) Azon mit röhögtem amikor Leicester polgármestere (indiai nevű) közölte hogy náluk azért nő a fertőzés, mert az ő területén a lakosság 49%-a nem ért jól angolul és nem értik a vírussal kapcsolatos kommunikációt. El tudod ezt képzelni?? Ilyen a HaFr által kedvelt befogadó, nem etnicista, kooperáló. sikeres nemzet. Ezért piszkálom őt néha, mert a full picture az nem a siker hanem a világvége :((( (megnéztem hogy a 2011 census szerint Leicesterben "English as a main language" a lakosság 69% volt. Baaaazmeg. Azóta ez romolhatott tovább 51%-ra?? Jól megy az integráció.)

Reding Roli 2020.10.08. 00:39:27

@Rodney_2: index.hu/kulfold/2020/09/18/a_ruandai_recept_hogyan_gyozte_le_a_koronavirust_egy_afrikai_orszag/
Megnèztem a John Hopkins adatait is , és tényleg jól teljesít Ruanda ...ha nem hazudnak el mindent , mert azért erre is van esély ...Szerintem Afrikában nem olyan rossz a helyzet , mint sokan gondolják, rengeteg kalandkereső üzletember megy oda üzletet kötni. Kína már a legnagyobb játékos ott , nem a volt gyarmattartók, így megindult a fekete rasszizmus - leesett nekik a tantusz, hogy mit csinál velük Kína...
Az UK más tèszta ....Èn anno az USA- ban èltem , de az egy sokkal jobb hely volt , mint amit UK- ban láttam : pénzben , èletkörülmènyekben, emberi hozzáállásban , mindenben... mára már az USA is szar hely lett--- úgyhogy marad Afrika vagy India..:) --- a kalandvágyóknak..

2020.10.08. 10:17:39

@Khonsu:
a fidesz futurista. tessék itt egy művész kiállít a kirakatban.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/komlodi.jpg
És most képzeljük el, hogy a kirakat a fekete égbolt, a végtelen Galaxis, ahonnan éppen a bolygóra katapultálnak azok az asztronauták, akiknek a helyében egy kicsit mi is szeretnénk lenni: egy sikeres, élményekkel teli kaland után, biztonsággal földet érni.

a fideszben ügyes hatalomtechnikusok ülnek. egy kiadatlan bolt. attól sötét. kidekorálják a kirakatát. az egy sötét égbolt. ha valaki ufókat akar rajzolni, akkor megteheti a fideszben. mert ez egy állampárt, tömegpárt, néppárt valójában, amit a politikai pragmatizmus jellemez. túlárazott közbeszerzések, olcsó szavazatvásárlás. klasszikus néppárt. a népiesség nem a városiasság ellentéte. mert a városlakók is egy populáció. az akadémikus bölcseletben az urbánus egy filozofikus mesterrassz belinek képzeli magát. és ezt teszi helyre az orbánizmus.

2020.10.08. 10:30:06

@Reding Roli:
és azt is lehet mondani, hogy a kínai előretörést próbálta megállítani amerika. mert a vírus kínában terjedt el először. és iránban. a világgazdaság nem a népek csatája. nem kína és amerika. hanem a termelő gazdaság és az attól elszakadt tőkepiac vív hatalmi játszmát. van százcsillió dollár az offshore számlákon. ami a semmiből lett kigenerálva anélkül, hogy a pénzforgás közepette egy gombostűt előállítottak volna. egyszerűen csak csereberélik az értékpapírt. és ha egy részvény felértékelődik, akkor az összes többi. és ezek után még több adósságot lehet teremteni semmiből. az összes szektor nettó módon el van adósodva. nincs valódi hitelezés. és ott a rengeteg pénz. és néhány érdekcsoport felvásároljon amit 10 milliárd főből álló emberiség évezredek alatt létrehozott. a műemlékeket is, mindent. ez egy szemét banda. és ezzel szemben lépnek fel a népi nacionalisták. amit elsőként akarnak felszámolni. engedjék be a soros alapítvány svédországban és a vikingek rájuk gyújtják az irodát. régen azt csináltam volna, hogy 10 fideszes álsoros akvitista lesz stockholmban. értsék meg a svédek, hogy ez mi a lófasz. budapesten az ellenzéket sajnálatos módon le kell dúrni. mert ezt a szemét bandát támogatják. azzal, hogy hozzák a százcsillió dollárt. amit teremtettek a piacok. és azzal a közszolgáltatásokat privatizálják. és úgy nem lesz állam. csak ilyet nem akar a nép. nem számít. ez a demokrácia.

2020.10.08. 10:32:02

@Reding Roli:
egy világjárvány idején az eü. egy félkatonai szervezetként működik.

Reding Roli 2020.10.08. 15:45:21

@cvsvrs: Karácsony visszahívja a CEU-t :

... A hazug propaganda fontosabb volt a kormánynak, mint az oktatás, a tudomány szabadságának tiszteletben tartása. És így van ez sajnos azóta is, gondoljunk csak az MTA leigázására vagy a Színház és Filmművészeti Egyetem autonómiájával szembeni támadásra.
Ma az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a Lex CEU uniós jogot sért, Európában ez egyszerűen nem fér bele (...) Budapest viszont boldogan fogadná újra az egyetemet, tanulni és tanítani vágyó polgárait...

2020.10.08. 19:30:12

@Reding Roli:
a ceu azért költözött bécsbe mert ott adhat ki kettős (amerikai-európai) diplomát. magyarországon is működhet. csak nem adhat ki ilyet, mert o1g szerint erről meg kellene állapodni a magyar és az amerikai kormánynak.

2020.10.08. 19:53:21

@Reding Roli:
az szfe diákjai és a tanárai is működtethetik az intézményt egy magánalapítványként. de állami egyetem nyilván kinevezhet egy kuratóriumot. a cikkbe van ágyazva egy facebook videó.
index.hu/belfold/2020/10/08/patthelyzet_az_szfe-n/
na most erre mondom, hogy ez nem a szabad piaci kultúra, hanem a politikai underground. lázadhatnak de a mainstream még mindig ilyesmi.
www.youtube.com/watch?v=x5bbJsZaBac
ezek putyin picsik.

Rodney_2 2020.10.09. 09:09:05

@Reding Roli: Afrikával az a baj hogy meleg van és sok a nigger és azokat még Gandhi sem bírta :)))
India közben eljött Lengyelországba és már minden sarkon van egy szuper indiai étterem :) 2 LMBTQ Free Zone között. Jó hely :)))

Közben írt egy bécsi (osztrák) barátom, nálam lényegesen fiatalabb, hogy az elmúlt 25 napban majdnem felfordult a covid-tól, vagyis tényleg van aki valamiért jól megszívja. Azt is írta hogy armageddon van Bécsben és szerinte a hétvégi választások után jön a lockdown. Az osztrák új esetek 90%-a a Bécsben van. Ballib város egyharmad külföldivel, CEU, stb :))) Sodoma és Gomorra :)))

Reding Roli 2020.10.09. 11:45:18

@Rodney_2: Igen, de minden nyugati világváros " ballib " - ès csak idő kèrdèse , a gazdasági fejlettsèggel összhangban , hogy mennyire lesznek mèg inkább " multikulturálisok " Londont Sadiq Kahn ( munkáspárt ) vezeti, Budapestet Karácsony Gergely , Warsót meg Trzaskowsi - alapjában vève mindhárman liberalis politikusok...
De, volt itt legutóbb egy poszt arról, hogy a nagyvárosok mièrt válnak előbb- utóbb törvènyszerűen " liberalissá" , progresszívvè ( Ricardónak volt egy kiváló hozzászólása ezzel kapcsolatosan)
Budapest és Varsó is elindult már a "felzárkózás" útján - persze - eddig is a legliberalisabbak közzè tartoztak , a multikulti és az azonos neműek közötti kapcsolatokat illetően, de ez szerintem mèg csak " fokozódni " fog a jövőben..
A covid most egy- két évre megakasztja a globalizációt, hogy utána újult erővel induljon a migráció. Lengyelország most az egyik legújabb " hot" cèlpont , főleg az indiaiaknak , pakiszitaniaknak , akik már tudják hogy van egy új prosperáló ipari központ Európában, ahol rengeteg a lehetősèg ...( Az ukránok már millióan vannak, de az kultúrazonos közösség)

A sorsát senki sem kerülheti el: csak az idő kèrdèse, hogy mikor fogunk etnikailag hasonlóan kinèzni mint Bécs ...Ha gazdagodik az ország , akkor migránsok is jönnek egyre többen, nemcsak európaiak ...Ha gazdaságilag megroppanunk, akkor lelassul a folyamat ...
Ezt a globalis megatrendet senki sem tudja elkerülni, így alkalmazkodni kell hozzá, minèl előbb...

2020.10.09. 13:18:36

@Reding Roli:
a balliberális politikának illetve ennek az újbaloldaliságnak, neoliberalizmusnak, neokonzervativizmusnak az előfeltétele az, hogy az állam nettó tőkeexportőrré váljon. a főváros ne csak pénzt teremtsen, hanem nettó tőkejövedelmet termeljen. és ez budapestre nem áll. ahhoz az kell, hogy az ország nettó befektetői pozícióban legyen. és az állam külső adóssága kevesebb legyen, mint a külső vagyona. és ez magyarországra nem áll. momentán németország, ausztria (az unión kívül svájc), a skandináv országok és benelux kapitalista.
https://ec.europa.eu/eurostat/tgm/graph.do;jsessionid=9wsNEDrxW9xXURYUw3mxlLl0KY0XfTZ33R5EJUrA7fAJcbeaU54-!259930941?tab=graph&plugin=1&language=en&pcode=tipsii10&toolbox=type
a többiben a jólét túlzott. nettó tőkejövedelem nem képződik.

2020.10.09. 13:22:53

@Reding Roli:
karigeri budapest fejlődésével megtorpan. ha lecseng a válság, akkor is hasonló tötyörgés várható 24 őszéig. és ha orbán nem ügyetlen és persze ahogyan eddig hagyja a külföld, akkor a fidesz addigra elfoglalja az összes országos közintézményt. az összeset. nagy hiba volt leváltani tarlóst.

2020.10.09. 13:31:20

@Reding Roli:
mert ugye tarlós, pokorni és a fidesz másodvonalában levő politikusok kiegyezést kínáltak. csak az nem kellett.

Reding Roli 2020.10.09. 18:01:43

@cvsvrs: Az számít , hogy egy adott város \ tèrsèg polgársága mennyi adót fizet be az államnak. A GDP - hogy területileg hol kèpződik , az attól függ , hová írják jóvá a könyvekben...A GDP egyèbkent is egy olyan szám, ami csak nagyon közvetve méri az egyes államok polgárainak jólètet ..Pl az Audi Hungaria èves bevétele 900 milliárd forint felett, 85 milliárd az erdemènye , ami 75%- a az anyagcèg össznyeresègènek ,mégsem élnek Győrben jobban mint Ingolstadtban vagy Münchenben , mert az Audi hazaviszi a pènzet az üzleti és döntési központba a termelèsi központból.
Budapestnek sem kell feltètlenül hagyomanyos ipar ahhoz , hogy gazdag legyen , mert a cègek oda fogják telepíteni a központjaikat, ergo a nagyobb jövedelem ott képződik, nem vidèken ...A nagyobb jövedelem a nagyobb adó fizetesèt eredmènyezi, több kerül a közösbe arányaiban Budapestről mint vidèkről...

Bánegressy 2020.10.09. 18:08:27

@cvsvrs:
tarlós és pokkorny milyen alapon kínál/hat bármit?
kinek a nevében.
ha a helyzet úgy kívánja a főni földugja őket a valagába.
ja! . . . ? ahhoz előbb elő is kell húznia őket.
mindegy.
nem probléma.

2020.10.09. 21:34:11

@Reding Roli:
csakhogy a fidesz azt preferálja, hogy az audi a mérnöki irodáját is vigye győrbe. a bosch miskolcra. a hadiipari mi központ nem budaörsön, hanem zalaegerszegen épül.

ijontichy 2020.10.09. 22:08:39

@cvsvrs: Te cívis! Ha már a fidesz teremtette a Földet, nem lehetett volna egyből Kánaánt teremtenie? Ezt a pancser bandát :-/
Na szóval, a kutyát nem érdekli, hogy a fidesz mit preferál. Attól annak a 40+ %-nak jobb nem lesz. Mo. szempontjából nézve, az elmúlt tíz év a bizonyíték rá, hogy a bolsik uralta fidesz tökhülye az ország sikeres kormányzásához (a magyarok meg bajnokok az önsorsrontásban).
Figyelj: az ellenzék nem pusztul ki, mert a fidesznek ez így nagyon jó. Senki nem lesz igazából kiszorítva. Mint azt a FT már nagyon régen megírta: "a fidesz akkor szabadul meg Gyurcsánytól, ha előbb megszabadul a saját vezetőjétől". És ez, a lényegét tekintve (mely lényegnek nem része gyurcsány személye) igaz is maradt. Változás csak azután lesz, miután a fidesz megszabadul a bolsi vezetésétől. Mindaddig a fidesz megmarad a kontraszelektált középszer uralmát ugyan biztosító, de a magyar társadalom fejlődését érdemben előremozdítani képtelen alakulatnak. Ennyi. Minden, saját gyomrát szerető, és tehetséges ember igyekszik kifelé tendálni (de minimum a kölkét arra orientálni). És persze marad az apránként egyre növekvő távolság - az előbbiek alapján - az egyre fogyatkozó IQ-val rendelkező magyar társadalom, és a nyugat között. Persze megpóbálhatjátok pótolni kipcsákföldi importból, de akkor a főninek megint nagyot kell alkotnia a WHNHC (White-Hungarian-Nationalist-Heterosexual-Christian) elmélet, és a gyakorlat között tátongó távolság verbális áthidalásához ;-).
Szar ügy, de EZ_A_Fidesz menthetetlenül halott. Csak még nem tudja. Jobb lenne kitölteni azt a halottit, és mielőbb temetni, mert más sem hiányzik a vírus mellé, mint valami "pest-ish" ;-).

screpes 2020.10.11. 08:54:38

@cvsvrs:

Soha nem volt a kultúrharc meghatározó.
Ez olyan, mintha azt hinnénk, hogy például a Bige lászlónál lefolyt vizsgálódás (két év alatt 17) nála azt mutatja, hogy az ő vagyona, (Vegyigyár) vállalkozása "adóügyi" kérdés, illetve egészségügyi / környezetvédelmi (amit sokadszor vizsgálnak, firtatnak).
Csak egy gondos állam esete forogna fenn? Ami jól működik, és "helyén van"?

Erről ő maga Bige L. azt állítja: el akarják lehetetleníteni..). Üldözési mániája van az üldözöttnek.
A kultúrharc is csak egy vetülete annak, amit a tulajdonokkal tenni akarnak.
Kultúra esetében a szellemi tulajdonokkal, amit szabadon, zavartalanul használnak a tömegek, és hat rájuk. Bigénél sem mellékes, hogy ő második leggazdagabb magyar, üzeme stratégiai ágazati termékeket gyárt.
A másik szolnoki nagyhatalmú ember, (háta mögött országos élelmiszer-üzlethálózattal) öngyilkos lett azután, hogy nem akarta eladni vállalatrészét. Vagy szívhalál? Mindig összekeverem ezeket. Egészen addig neki is üldözési mániája volt. A kórisme: kultúrharc...

---------------

Rodney_2 2020.10.12. 10:36:52

@screpes: Volt egy IT cég amit megvett az állam, ott az egyik tulaj az eladás után másnap halt meg, az nyilván kultúrharc volt, szegény beledöglött abba hogy el kellett adnia a cégét pedig nem akarta. Persze a cég korábban az állami megrendeléseken hízott meg ha jól emlékszem (easy come, easy go??)
Szerintem az ilyen ügyeket kellene majd kivizsgálni. Sima lopás/lenyúlás/korrupció mindefelé van, de ez már gengszterizmus. És van egy csomó ismert eset rengeteg tanuval. (sok hülye azt hiszi hogy fideszes vagyok, pedig nem is :))) )

Bigét a Csányi szopatja, mert az indulásnál segített neki aztán ahogy nagyra nőtt a Bige cége, a pofája is nagyra nőtt és már nemn köszönt előre. Az ilyet a Csányi nem szereti :)))

Laptop7712 2020.10.12. 17:32:58

@Rodney_2: Nem így van az :) Inkább arra kellene fordítanod a figyelmed, hogy mit csinál a mostani bankár, meg a cége. Behúz középre, és előre menekül, mivel épül a szomszédvár. Ha jól tudom, a gázos a leggazdagabb ember széles e vidéken. És most polémiáznak a gigászok azon, hogy akkor most mit is jelent az integráció széles e honban, és elindult a cicaharc. Na most ha kitekintesz erre a cicaharcra pl. Európai szintről - és beleveszed a képbe pl. Ukrajnát - akkor már ennek a cicaharcnak eléggé más aspektusai kerülnek felszínre. Ezt érintette Lázár is, amikor a NAK elnökkel tolna a podcastot a minap.

Rodney_2 2020.10.12. 19:34:34

@Laptop7712: Hát erről csak annyit mondanék, hogy eléggé elkerülte a figyelmet az a hír, miszerint Putyin az utolsó budapesti látogatásán 2 emberrel találkozott. Az egyik volt Orbán. Az ellenzéki média azzal volt elfoglalva hogy fikázza a biztonsági intézkedéseket... de nem foglalkozott a másik találkozóval. Már mind meg vannak véve kilóra? Független sajtó :)

Rodney_2 2020.10.12. 19:49:03

@Reding Roli: "Sadiq Kahn" ha így írná a nevét akkor ő zsidó lenne :))) De ő Khan, paki és mint muszlim időnként gyanútlanul találkozik hivatalosan terrorista szervezetként nyilvántartott izék képviselőivel. Ez nyilván a londoniaknak megfelel, az angolok egy részének nem annyira, de ők baszták el az országukat maguknak, élvezzék :(

Nagyjából egyetértek azokkal amiket leírtál.
Nálam a vízválasztó az a willkommenskutur szemérmetlen migránsfaszszopása (hány migráns család él egész életében vagy már generációk óta segélyen Nyugaton??), versus a lengyel (általánosabban K-Európai) példa, ahol nincsen segély migránsoknak (a katolikus egyház időnként gyűjt ukrán menekülteknek ami makes sense, ott sokan össze vannak keveredve rokonilag is és a nyelv is nagyon hasonló), ha jönnek a máskultúrájúak akkor dolgozni jönnek. Hogy hosszabb távon mi lesz ebből, azért lehet sejteni.
(mellékszál: az iszlám szerint az aktív homokozásért halál jár és sokan ezt elég komolyan veszik, ebből még lesznek problémák)

EXBlogger 2020.10.14. 13:26:48

A helyzet az hogy nem hal ki egyetlen utca sem sehol.
Sőt, még az évi halálozási számok sem haladják meg a normális szintet, egyetlen országban sem, nemcsak nálunk.

Aki tud angolul és érdekli hogy mi is zajlik itt valójában egy német jogász elmondja, egy nemzetközi orvos, tudós és jogi szakértő csoport kutatási eredményeit. Ha nagyon gyengén akarom kifejezni magam, óriási nagy a baj gyerekek. Emberiségellenes bűntettről van szó, túlzás nélkül:
WATCH: Int’l Lawyers Bringing Class Action Over “Covid Scandal” Litigators describe lockdown as “the greatest crime ever committed against the public”
off-guardian.org/2020/10/05/watch-intl-lawyers-bringing-class-action-over-covid-scandal/

Sajnálom hogy Orbánt ennyire elvitték az erdőbe az otthoni orvos-társadalom megfizetett hasznos idiótái. Az amit politikai úton nem tudott elérni a globalista világelit, elérte ezzel a vírus-narratívával.
Orbán legalább menti a menthetőt, de nyugaton valóban súlyos a járványügyi intézkedések hatása.

Mi eme álpandémiának a lényege (az angolul nem tudóknak) hogy bár a virus létezik, az akörüli adatok és tények mind elferdítésre kerültek.

Többek közt
- adott egy hamis adatokat kimutató téves diagnosztikai eszköz a PCR-teszt, amiről annak feltalálója is elmondta hogy nem alkalmas betegségek azonosítására,
- adott egy hamis tesztelés alapján eredeztetett hamis fertőzöttségi szám
- adott egy tünet-kombináció, aminek alapja lehet épp a Sars-CoV-2 virus de lehet más oka
- akik meghalnak Covid-19 betegként nem ebbe vírusba halnak bele hanem egyéb komorbiditás é vagy a kórházi félrekezelés miatt (NY-i orvos kimutatta hogy a betegek többsége a nagy nyomású lélegeztető gép hatására hal meg, illetve végzetes lehet maga az influenza oltás, mert ez utóbbi alatt a beoltott szervezet legyengül az adott vírus elleni immunitás kidolgozása alatt igy az nem tud egyéb vírussal megbirkózni
- egyetlen országban sincs nagyobb halálozási arány az előző évekhez képest. A médiák tele vannak pánikkeltő szenzációval, és eltorzított statisztikákkal, légből kapott hamis prognózissal.

Tudnám folytatni, de ami a lényeg, nincs pandémia, ami van egy statisztikának csúfolt szám-mágia, ráadásul az egész alapja egy hamis tesztelő apparátus.

Hogy mennyire nincs pandémia, arra egy adat a sok közül, a napokban olvastam hogy meghalt 28 krónikus beteg. Egy tíz milliós országban napi 30 alatti halálozás egy nagyon alacsony szám, nemhogy járványra utalna, annak ellenkezője. Egy éve valószinű egy hasonló adatot kaptunk volna de akkor senki nem figyelt ilyesmire. A maszk sem jelent védelmet semmilyen cseppfertőzéstől (meta-analizis igazolta sokszorosan elvégzett tudományos alapokon álló RCT empirikus tesztek alapján) azaz ezen alacsony halálozási szám minden védelem nélkül adott.

Más szóval nem pandémia van hanem egy óriási mesterkedés annak érdekében hogy a vakcinagyártók hiper-lobbijai eladják a mérgeiket jónéhány milliárd dolláros profittal. Azaz nagy kapitalizmus van szteroidon.

Rodney_2 2020.10.14. 23:53:43

@EXBlogger: Annyiban igazad van, hogy a pestis az a járvány, amikor megdöglik a lakosság fele.
Meg abban is, hogy a számok teljes baromságok. Most volt egy szenzáció hogy egy 24 éves meghalt. Még a Cecilia is elismerte hogy nem attól halt meg, de benne van a covid áldozatok statisztikájában ( a családom orvos tagjai összeszedték vagy 3 különböző hírből, hogy amúgy is halálos beteg volt).
Sajnos a Trump meg más hasonló barmok sokkal közelebb vannak a valós helyzethez mint a sok megvezetett idióta.

Rodney_2 2020.10.15. 00:10:19

@EXBlogger: Egyébként pont a maszk attól véd meg, hogy ha egy fertőzött szembe jön MASZKBAN és rádköpi a vírust, akkor nem jut el hozzád mert a maszk ( A FERTŐZÖTTÉ) megfogja (a vírus nem magában repked hanem a nyál és egyéb váladékcseppeken utazik, azokat meg megfogja a maszk). Vagyis a nagyon hiányolt sok tesztelés helyett ami produkálna horror fertőzött (nem BETEG) számokat, az is elég lenne ha mindenki hordana maszkot amikor mások közelébe kerül. Az öreg krónikus betegek meg dögledezzenek otthon vagy valamilyen izolációban, ha nem akarnak meghalni (ennek a "bad joke" verziója a vásárlási sáv ami szintén nem magyar találmány, más országokban is van). (Amiket leírtam nem én találtam ki, hanem a témával foglalkozó orvos rokonok és ismerősök véleménye, van köztük egyetemi tanár és olyan is aki a covid számokat rakja össze a "központban")
süti beállítások módosítása