1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.08.15. 07:54 HaFr

Lesz-e Orbán minisztere Donáth Anna 2022-ben?

A kérdésen persze rögvest felháborodik a progresszív olvasó, amin nem kell csodálkozni. Ugyanez az olvasó tegnapelőtt nagy eséllyel üdvrivalgással fogadta Kozák Márton és Magyar Bálint elemzését, benne a következő (elvszerű) mondatokkal: 

"A rendszerváltásra szövetkező egyesült ellenzéknek a siker reményéhez már a választások előtt is egy jövőbeli kormányképességet felmutató együttműködésre van szüksége. Ennek legitimációs, elvi követelményei:

- kivonulás a rendszerlegitimáció szimbolikus tereiből; (...)
- a kormányzat legitimációjának a kommunikációban is megnyilvánuló megvonása; (...)",

majd ugyanez az olvasó tegnap óta vegyesen nem vesz tudomást vagy hagyja jóvá egyik üdvöskéje, a pártja népszerűségét messze meghaladóan kedvelt Donáth Anna fellépését az augusztus végi (pl. a 444.hu számára "nem sajtónyilvános") orbánista ifjúsági fesztiválon, a frissen ellopott Tihanyban. Fellép még Hajnal Miklós a nagy öreg, Mesterházy "Ellenzéki" Attila mellett. Na meg dottore Orbán (maga mellett) és a Szijjártó nevű futsallista putyinofil magyar embör.

Mármost a Donáth fellépését övező (átlagosan) óvatos optimizmus egyfelől nem meglepő a progresszív olvasó / közvélemény tévelygésének ( = politikai fogalmatlanságának) és elvszerűtlenségének ( = törzsi gondolkodásmód) ismeretében, másrészt üdvözlendő folyamat, ha valaki azt gondolja -- hozzám hasonlóan --, hogy ez a baloldali ellenzék soha a büdös életben nem fogja leváltani Orbánt, csak amikor az akarja. Na de hát az óvatosan optimista progresszív olvasó (és a nem olvasó) tipikusan nem gondolja ezt -- és ettől kezdve tényleg érdekessé válik, hogy mekkora rumli lehet a fejében.

Donáthék bevonzása a hatalom külső körébe nem véletlen. Donáth és Hajnal két kedvelt, megnyerő arcú fiatal politikus, a Fidesznek momentán nagyon nem áll jól a szénája a fiatalok körében, van valami nagyon halvány, távlati esély az ellenzék magára találására, az EU-ban mintha erősödne a türelmetlenség a hazai türkménbasival szemben, aminek a pénzforrások elapadása lehet a vége, Orbán viszont azért még itt szeretne lenni 2030-ig -- ezeket a dolgokat tehát a NER-szekértábor szemében megnyugtatóan kéne rendezni. A momentumosok rövid távon legitimációs, középtávon hatalmi partnerek lehetnek a politikai játszmában, ami semmi másról nem szól, mint erről... na, a hatalomról.

A fővárosi értelmiség hiába hiszi, hogy összetákolt dolgozatokkal, szigorú "kell"-ekkel (de legalábbis "kellene"-hegyekkel), specializált, n+1 lyukú erkölcsi szűrővel stb. irányt lehet mutatni egy -- funkcionális -- politikai pártnak. A moralizálás és a hatalom algoritmusai csak nagyon ritkán találkoznak.

Én a magam részéről nem leszek ellene annak, ha a Momentum a saját programjának egy részét kikövetelve összeáll egy kisebbségbe kerülő Fidesszel, és teljesül a címbeli kérdésem -- hányni fogok ugyan (most nem tudom elképzelni, 2022-ben mitől nem), de mivel (szemben a fővárosi értelmiséggel) valamelyest tisztában vagyok a magyar nép átlagos fiának-lányának-transzneműjének kompetenciáival és életfelfogásával, a hatalmi játékban érdekesebb és produktívabb fordulat lehet ez, mint egy hatpárti balos szövetség. (A Fidesz fedőnevű csoport persze bűnszövetkezet, de mindenekelőtt kulturális tény, pace Kozák-Magyar. Ezért az eltüntetésük se megy a V21, Draskovics Tibor és Karácsony Gergely összefogásával. A szabadságharcos népet Belorussziában keressétek! Itt a jó és rossz kiegyezések népe van, többnyire az utóbbit megvalósítva.)

Mindez persze, mint minden a jövőre vonatkozóan, ténybeli spekuláció, de nem politikamentes spekuláció. Van egyik oldalon a magyar nép, amelynek politikai kultúráját az utóbbi harminc évben nem sikerült közelíteni a nyugati átlaghoz (minden más ex-komcsi országban jobban sikerült, mi jobbára nemzeti szocialisták maradtunk), van a politika hatalmi algoritmusa, amivel logikusan és szinte magától értetődően élve a Momentum nem mond majd ellent a vázolthoz hasonló forgatókönyvnek (és ha ő nem lenne, élne vele más) és van a balos értelmiség moralizálása, aminek annyi a relevanciája, hogy semennyi.

Ez olyan ország, amelyben kevés jó dolog vár ránk ebben az évszázadban politikai szinten. Örüljünk annak, hogy Donáth Annának legalább sikerült bejárnia az utat viszonylag hamar kb. a liberális-erőszakoló apa erőszakoló leszbikus lányától a „jobboldali fiatalok legvagányabb közéleti fóruma és fesztiválja” (Pesti Srácok) díszvendégének pozíciójáig akkor is, ha a fideszes rövidtávú forgatókönyv szerint van ott egyelőre.

Mielőtt nagyon elkedvetlenedne mindenki: van az ellenzéki értelmiségi törzsi moralizálásnak alternatívája. Ez az elfogulatlan értelem becsületes működtetése lenne népünk ismeretében és a haza javára a nemzeti modernizáció stratégiai programja alapján. Ennek az esélye azonban jóval kisebb, mint a Fidesz-Momemtum koalícióé. Hát akkor min csodálkozunk?

124 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7716140304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 08:32:01

Most Gyurcsány Ferenc ismét elsírná magát, ez annyira szép volt. Talán még egy közös Samsung-befektetés is lesz a végén belőle. Na, de a viccet félretéve nekem már egy Momentummal felhígított NER is sokkal-sokkal-sokkal-sokkal jobban tetszene, mint Orbán (a.k.a "a Fidesz") korlátlan egyeduralma. Ha valaki aggódik Orbán egyeduralmának gyengülése miatt, én nem osztom annak a kétségbeesését.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 08:53:44

Másrészt ezt szerintem most már ki kellene fejteni részletesen -> "Mielőtt nagyon elkedvetlenedne mindenki: van az ellenzéki értelmiségi törzsi moralizálásnak alternatívája. Ez az elfogulatlan értelem becsületes működtetése lenne népünk ismeretében és a haza javára a nemzeti modernizáció stratégiai programja alapján.". Hogyan válik egy evolúciós pszichológia által működtetett, a történelmi-kulturális-genetikai fejlődés révén meghatározott társadalom "elfogulatlanná", "értelmessé" és "becsületessé"? Pl. beleírnánk az Alaptörvénybe? És utána mindenki betartaná? Ezt az alapgondolatot szabadna mélyebben megismerni a szerző tollából?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.15. 09:00:17

@Főnix Oszlár Gazdag: teljesen jogos, jó kérdés -- ezért írtam tovább, amit írtam :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 09:05:29

@HaFr: Na de azt írod előtte, hogy "van az ellenzéki értelmiségi törzsi moralizálásnak alternatívája.". Éppen ezért mondom, hogy ezt ki kellene fejteni, mert ha VAN alternatívája, az reális alternatíva kell, hogy legyen, nem pedig pure wishful thinking. A wishful thinking meg nem alternatíva - szerintem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.15. 09:12:28

@Főnix Oszlár Gazdag: Az esélye jóval kisebb stb. Formálisan az alternatíva a nemzeti modernizáció rendszerszerű programja lenne organikus, zavartalan építkezés mellett legalább három évtizeden át, nachholend polgárosítás, kultúraformálás, hegemón centrista nemzeti koalícióval

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 09:14:51

@HaFr: OK, de akkor lényegileg a NER-t szeretnéd lecserélni egy tekintélyelvű, oktrojált, a tömegeket megreformáló tőkés-értelmiségi kvázi diktatúrára. Ez egy IQ 140-es NER. IQ 140-es illiberalizmus.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 09:19:24

@HaFr: Nem létezik az ehhez szükséges szakembergárda, államigazgatási tehetség, kapitalista vállalkozó, tőke és önszerveződési kultúra. Továbbá ez harminc év alatt sem jönne létre, bárhogy erőlködnél.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.15. 09:21:40

@Főnix Oszlár Gazdag: nem, a modenrizáció sokkal komplexebb, a nép itthoni túlélése, főleg európai életmódja szempontjából nélkülözhetetlen nemzeti ügy már kétszáz éve, kár lenne ezt osztályharcos szemlélettel kezelni

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 09:35:30

@HaFr: Abszolúte nem osztályharcos szemlélettel szemlélem, hanem konkrét, államszervezési szempontból szemlélem. Tehát megvan a korlátlan parlamenti többség harminc évre, vannak minisztereid, mindent korlátlanul módosíthatsz, kezdődik a munka és most megbeszéljük, hogy mi a nagy "terv". Mit kell komplex módon megváltoztatni? Az alaptörvényt, a bíróságokat, az adócsökkentést, a külföldi befektetéseket, a bürokrácia leépítését? Ezek mind a társadalom anti-entropikus hatékonyságát próbálják növelni, de végül minden visszavezethető a társadalom együttműködési, morális és információfeldolgozási potenciáljára és teljesítményére. EZT hogyan növeled meg?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 09:38:25

@cvsvrs: A gond az, hogy az első vonal is a másodvonal, de még ezt sem képes felfogni. ;)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 10:52:35

@cvsvrs: Ez mind lényegtelen, mert nem változtat a magyar társadalom működési hatékonyságán. Ez felszíni átcsoportosítás csak, harc az erőforrások felett, de nem működési és hatékonysági forradalom. Egy középszerű, feudális-agrárjellegű társadalomszervezés nem képes elérni a működési hatékonyság szintlépését. Amíg nincsen jelen az önszerveződés minőségnövelő mechanizmusa, az állami rend csak egy rendezett kastélykert lesz a feudális elitnek. A városi, polgári ÖNszerveződés logikája, amely a nyugatot naggyá tette, azonban nem ez és az nem szimulálható egy Lukasenkóval vagy egy Orbánnal. Persze az etnikai kultúra és a gének harmóniája helyreállítható, na de ez jelen van Nepálban is, oszt mégsem beszélhetünk világraszóló sikerről a Himalája tövében. A megoldás egészen más.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 10:57:45

@cvsvrs: Másrészt félreérted a "fasizmust". A Fidesz politikája nem fasiszta, hanem nietzscheánus, arrogáns, agresszív, önző, középszerű, mohó és primitív. Nekem ebből a nietzscheánus, a középszerű és primitív az, ami nem tetszik igazából.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 11:35:17

@cvsvrs: A Fidesz nem tud mit kezdeni a tehetségekkel, nem tudja asszimilálni és felhasználni őket, mert közepes, fegyelmezett bakákat akar farag mindenkiből. Ezért nem ér el szinte semmit sem Orbán uralma, ezért nincsen szintlépés, mert nem képes a tehetségekkel kommunikálni, hanem halálos ellenséget csinál belőlük. És ez nem fog változni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.15. 11:58:25

@cvsvrs: Mindent vissza lehet szerezni, csak a kérdés az, hogy tehetséges emberek és szabadság nélkül van-e értelme ennek a visszaszerzésnek. Vagy Istenhez, vagy a saját génállományunkhoz viszonyítunk mindent. És aki a saját génjeihez méri az igazságot, az elveszett. A Fidesz ezért elveszett.

pátyi 2020.08.15. 17:03:09

@Főnix Oszlár Gazdag: Szerintem a tévedésed, de nemcsak neked, hogy felállítottatok egy képet a fideszről, ami csak részben tartalmazza az igazságot. Azaz, kihangsúlyozzátok azt, ami rossz, negatív benne, de nem vagytok hajlandók tudomást venni arról, amit jól csinál.
Ez is egy tévedés, hogy nem tud mit kezdeni a tehetségekkel. Alkalmazza őket. Az ellenzéknek éppen az a baja, hogy a fidesz elszívta előlük a tehetségek nagyrészét. Már azokat, akik a politikában, vagy a közigazgatásban akarnak érvényesülni. Mert egyébként ma azon kívűl a gazdaságban is számtalan lehetőség van a tehetségek előtt az érvényesülésre. Nézzetek már szét!
Egy hibás elméletre alapozott cselekvés ritkán hozza a várt eredményt. Bár itt ugye a cselekvés maga az írás, vitázás, elmélet gyártás.
Azért követi az ország egyik fele a fideszt, mert nem csak a gyengéit, de az eredményeit, erényeit is elismerik.
Ettől még az ellenzék akár nyerhet is két év múlva, hiszen ma a politikai marketingen múlik minden. Egyre inkább. Ezért megy a harc a nyilvánosságért.
És itt van az országunk tragédiája. Az a stílus és végzetes szembenállása a politikai ellenfeleknek, akik ellenséget látnak a másik oldalban. De nemcsak a politikusban, hanem a másik oldal szakemberében közhivatalnokában és választójában is. Ez ostobaság.
Itt nincs két hasonló minőségű közigazgatási szakember gárda. Ha a jelenlegi ellenzék nyer két év múlva, akkor nem a kormányzással, hanem a törlesztéssel /finoman fogalmaztam/ lesz elfoglalva. Majd hozzák a másodvonalbeli, sértődött és bosszúra vágyó "szakembereiket". Mi lesz ennek a vége? Ki issza meg a levét?
Annak idején az MDF kormány is ezzel a problémával küzdött.
Az meg, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, annak politikusai erkölcsösebbek, vagy demokratikusabbak lennének, az inkább hit kérdése mint a valóság.

morpho 2020.08.15. 18:06:22

@HaFr: Érdekes vízió. De ha a fidesz kisebbségbe kerül, az azt jelenti, hogy az összes többi párt képviselői együttesen többen lesznek mint a fideszesek. De akkor a fideszt akár ki is lehet hagyni az egészből. Innen meg már csak politikai akarat kérdése az egész.

Reding Roli 2020.08.15. 18:18:30

@pátyi: Itt nincs két hasonló minőségű közigazgatási szakember gárda. Ha a jelenlegi ellenzék nyer két év múlva, akkor nem a kormányzással, hanem a törlesztéssel /finoman fogalmaztam/ lesz elfoglalva"

Ha a közigazgatás politikai kommiszár- vezetőkkel van feltöltve , akkor azon változtatni kell...Elèg csak a legfelsőbb vezetèst leváltani , hiszen a köztisztviselőknek az a feladata, hogy az államot vagy inkább " közt " szolgálják a változó politikai hatalom esetèn is, nem a kormányt ... A szakemberek meg szaktanácsokkal látják el az aktuális kormányt, nem a politikai meggyőződèsük a lènyeg , ezèrt lehet jól együttműködni mindenkivel , egy konstruktív kormány esetèn ..Az nem racionális èrv , hogy ne legyen politikai változás ,mert akkor összedől az államigazgatás ...Eddig minden kormány megoldotta valahogy ..

"Az meg, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, annak politikusai erkölcsösebbek, vagy demokratikusabbak lennének, az inkább hit kérdése mint a valóság."

Egyelőre , mèg az ellenzèki pártok többsège nem sározódott be ,- az MSZP és a DK politikusait kivève- sem az LMP- , sem a PM - , sem a Momentum- , de a Jobbik jelenlegi vezetèsènek sincsenek ügyei, így adjuk már meg nekik az előzetes bizalmat , mivel eddig nem tanúsítottak erkölcstelen magatartást ...A választási koalíciójuk is èppen a plurális demokrácia helyreállításra szerveződik ,akkor miért is kèrdőjeleződik meg , hogy nem akarják azt, amire szerveződnek ?

Ettől persze még lehet hogy csalódás lesz a kormányzásuk, de a valós demokrácia egyik fontos jellemzője èppen a váltógazdálkodas, hogy ne jöjjenek lètre èvtizdekre " lezsírozott" állampárti rendszerek , ahol mindenfèle rendszer-korrekció lehetetlen , ès a politikia felelőssègrevonás esèlye a nullával egyenlő....Nagyon kellene a változás Magyarországnak !

2020.08.15. 18:18:45

@pátyi:
a választás kimenetele a médián műlik és a külpolitikán. ha az európai bizottság és a parlament a elfogadja a tanács javaslatára a költségvetést, a német elnökség alatt lezárják a hetes cikkely szerinti eljárást, akkor a fidesz zsebében nagyon sok ingyen pénz lesz egyfelől. és ez esetben a bertelsmannt és az rtl klubot is lecserélhetik barátibb sat1 csoportra. és ezzel a tévesen liberalizmusnak mondott politikai underground külső támogatottsága megszűnik. és a jelenlegi ellenzéki pártok helyébe helyi egyesületek lépnek. ami olyasmi, mint a 64 vármegye mozgalom. és úgy a belpolitikában a perifériára szorul az, ami ezt ellenzi. ami érzületében nem magyar. és valóban nem az. ez egyik forgatókönyv.

a másik, hogy nemzetközileg elszigetelik a fideszt. az európai unió beint. a forintgazdaság összecsuklik mint egy zollstock. és úgy az a világkép érvényesül, amiről az index, a 444, a 24.hu, a hvg vagy a népszava cikkez. maffiakormányzás zajlik. a fidesz foglyul ejtették az államot. és a politikai ellenfeleiket alvilági módszerekkel nyírják ki. és ez nem európéer. és valóban nem az. ez a másik forgatókönyv.

és mindkét világkép koherens.

2020.08.15. 18:31:04

@Reding Roli:
az európai unióban a legfelső vezetők komisszárok. orsolya tánti präsident der europäischen kommission. és ez nem a kozák atamánság, avagy hetmanátus, vagy a kijevi rusz, hanem az ejrópai unió. orbán és haverjai azt mondják, hogy a tanács tagjai az állam és kormányfők, vagy a német szövetségi kancellár, merkell mutti mégis csak közvetlenebbül van megválasztva, mint orsolya tánti. a kancellárok a nímandjaikat vagy liblingjeiket jelölik komisszárnak. úgy, hogy a bizottság csak ne ugráljon. az európai parlament jelenlegi formájában nem valódi népképviselet. és a miniszteriális államrend a nemzeti kormányok pandémia idején a brüsszeli politbürónál hatékonyabbnak bizonyultak. ez egy legitim érvelés.

2020.08.15. 18:44:56

@Reding Roli:
és a másik brancs azt mondja, hogy európa is vegy át az amerikai módszereket. kalifornai gpd több, mint a brit, a francia vagy az olasz. texas vagy new york össztermék magasabb, mint a spanyol. florida többet költ mint hollandia. a gdp magasabb. pennyslvania is többet költ, mint svájc.

a magyarországi gdp nagyjából annyi, mint a kazahisztánban. az nagyjából annyi, mint kansas államban. és melyik az, amelyik külpolitikai értelemben önállóbb. nyilván a kahazok. mert van egy a kazah nép. és az amerikaiak egy része azt mondja, hogy ne akarjanak már ilyesmit. mit képzelnek. és az európaiak egy kis része is ezt mondja. budapesten a többség.

pátyi 2020.08.15. 18:51:24

@Reding Roli: A közigazgatás lecserélését néhány frissen felállt önkormányzatnál azért már elkezdték, tehát ezt nekik magyarázd.
Nem az a baj, hogy váltás lesz, hanem, ahogy hangsúlyoztam, az ellenségeskedés, a leszámolás vágya, ami már most megjelenik a kommunikációban. Szerintem sok begőzölt ellenzéki politikus van, persze kormánypárti is, akik uszítanak. Ezt tartom károsnak.

pátyi 2020.08.15. 18:57:28

@cvsvrs: Nyugaton is pénz az isten. A nyugat kapzsiságában mindíg megbízhatsz. Persze majd paravánként tolják az elveket és értékeket. Ami egy keresztény számára maga a deviancia, mármint a jelenlegi értékeik.

Reding Roli 2020.08.15. 18:59:56

Annyira nem hülyèk a momentumosok, mint amennyire most ebben a helyzetben látszik....Egy kis konstruktivitás a Fidesszel mèg jobban a "Jolly Joker" pozícióba emeli őket...A Jolly Joker pozíció azt jelenti , hogy bárhová szabadon behelyettesíthető , bármely koalícióba , így lesz a Momentum a legèrtèkesebb ütőlap a pakliban...
Ha jól belegondolunk a politika az mindig egyfajta tancművèszet , női princípium a demokráciában ès soha nem az, hogy ki tudja az ellenfeleit a falhoz szorítani...Aki ügyesen pávatáncol azè lesz a hatalom ...A túlzott erőszak , a konfrontáció , mindig a hatalom elvesztèsèhez, vagy meg sem nyerèsèhez vezet, majd a vègleges diszkreditacióhoz , mert az erőszakos viselkedès unszimpátiat kelt az emberekben...

Kezdem úgy gondolni , hogy jól tette Donáth Anna , hogy elment Orbánèkhoz...
A parttalan Orbangyűlölet az átlag szavazónál kontraproduktív hatású lehet...Így viszont, egy jó vita után, a felelős, mèrsèkelt, konstruktív ès pragmatikus politikus kèpe erősödik meg , nem a kollaboráció lehetősège...
Anna egyènkènt egy szuperintelliges , übercuki fiatal politikusnő...Papír nèlkül , megakadás nèlkül elmond egy 20 perces koherens beszèdet ( törökszentmiklósi beszéd ) Komolyan mondom , jobban vág az esze, mint Orbánnak , vagy bárkinek a mai magyar politikusok között...Csak ezt az extrèm liberális LMBQT- marhaságot kellene már hagynia...
A Momentum lehet a Fidesz váltópárja, de be kellene menniük a politikai közèpre , ès onnantól már generációs okokból nyert ügyük lehet ....Orbán is èrzI, hogy merre van a valós veszèly ,ezèrt már cimbizne velük....Csak szólni kellene a Momentumnak , hogy ne váljanak túlzottan liberális párttá , mert az nem emèszthető a magyar gyomornak...Meg azt is jó ha tudják , hogy a politikai hatalmi háborúban nincsenek erkölcsi elvek, csak cèlok...Orbán több mint 30 ève keveri már a lapokat, nagy zsugás! Most az új Jolly Joker kell neki ...

Reding Roli 2020.08.15. 19:17:07

A politika "művèszete " , egyfajta pávatánc :kicsit udvarolni egymásnak , kicsit a kitárni a farkollakat , bemutatni hogy milyen erősek a felek, ha kell a megfelelő időben odacsípni az ellenfèlnek , de soha nem szabad kibelezni, vègzetes sèrülèst okozni , mert az a madár előbb- utóbb közutálat tárgya lesz egy normális társadalomban ...

Most az a jó taktika, hogy csipkedni kell a Fideszt , bosszantani , kiszekálni a fèszekről, ami Magyarország ...
Az utcai harc nem megoldás szerintem - bár sokszor èn is azt mondom - de ott akkora sebet szerezne a társadalom , amit èvtizedek lenne begyógyítani...
A legjobb taktika most az lenne, hogy egy közèputas mèrsèkelt programmal megcsinálni a Fidesz alteregójat , megtèveszteni azokat akiket, most Orbán tèveszt meg , közben oda - oda csípni ...
De nem lenne jó 2022- t ha mindenki az utolsó mindent eldöntő èletre- halálra menő haborúkènt fogná fel..
Lehet hogy nem veszít a Fidesz , de kell neki a Momentum, hogy kormányozzon....Vagy egy egyszerű többsègi ellenzèki kormány lesz... A kb . egyenlő erők harca lesz 2022...

2020.08.15. 20:05:29

@pátyi:
ez egy tegnapi lakótelepi fieszta. kósa lajos a gyerekkekel sakkozik.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4344/200814venkertinap_ksz_(6).jpg
népi együttessel.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4344/200814venkertinap_ksz_(24).jpg
ez egy mai fidesz fieszta.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4345/200815dosanadorter_ksz_(22).jpg
városi zenekarral.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4345/200815dosanadorter_ksz_(17).jpg
na most erre azt mondák, hogy ezek nácik. nácik? dehogy is. azt is, hogy hogy ez propaganda. az. amíg a fidesz ilyen népünnepélyeket képes produkálni addig választást nyernek. az ellenzék nem tud ünnepelni. nincsenek ünnepeik. identitás nélküliek.

Moin Moin 2020.08.15. 20:25:14

Naonszépenmekkérlek téged, Drágaszíp Tezsvírkém, hogy ne rakjál már ki ide máskor vargajuditokat, ill. momentumos szépségeket, mert ha holnap elalszom a misén, álmomban kiáltozni fogok! (Még jó, hogy a csehkatkát nem tetted ide elém...)

És ha már a kérésben vagyok: nevezd meg azt az összeget, amiért cíviskét az összes klónnickjeivel együtt örökre kibaszod innét környezetszennyezésért! Régi német márkában fizetek!!!

morpho 2020.08.15. 20:43:57

@Moin Moin: Birodalmi márkában? :)

2020.08.15. 20:49:19

@pátyi:
és ugye ez lehetne a szocialista népi baloldal is. kulturálisan ez valójában az. ez mégcsak nem is népi nacionalista. hanem balliberális. állhatna gyurcsány és szanyi tibor is a színes szökőkutak mellett. amibe a gyerekek beletapicskolnak az olcsó vietnámi műnyag papucsban.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4345/200815dosanadorter_ksz_(38).jpg
a fidesz ezt a balliberális világot integrálta. shiny happy people. a kapitalizmus tömegtermékeivel. a gyereknek 750 forintos hosszú ujjú pamut póló.
pepco.hu/fileadmin/user_upload/Pepco_p46_Leaflet_v5_02.jpg
a nyomott minták mögött nyomott árak vannak. ezek a flitteres termékek adott esetben gyerekmunkára vannak alapozva. a szép színes képek világ mögött a világnak az aljassága rejlik. ezt mondta a schiffer féle lmp. de az nem kellett budapestnek. a párbeszéd kellett. párbeszéd gyurcsánnyal és a momentummal. de annak a politikai közösségnek nincs identitása. még az sincs, hogy zöldek. az még jelentett valamit. lilának lenni nem jelent semmit. az nem több, mint "vodásnak" lenni. az ugyanaz, mint a magenta tarifacsomag. a narancsot orbán önmagára szabta. a hóbortjáraa: karmalita kolostoros foci egyházra. a politikai pártok között túl sok ideológia különbség nincsen. ki kinek a barátja. mi vagyunk a jók. a másik a rossz, a gonosz. az ellenideológiák különböznek. azok viszont nagyon erősen ütköznek.

2020.08.15. 21:15:50

@Moin Moin:
a fidesz nem abból áll, hogy lölő lopik. a túlárazott közbeszerzések mellett az olcsó szavazatvásárlás teszi őket néppárttá. előbbiek jelentős részben a német gyáripar kiszolgálásához kötődnek. utóbbiak a szociálliberális ideológiára vannak alapozva. olcsó tömegtermékekre. tesco gazdaságos ugrálóvárakra. a német kiskereskedelem a legnagyobb hirdető a magyar köztévén.

Reding Roli 2020.08.15. 21:20:15

@cvsvrs: a politikai pártok között túl sok ideológia különbség nincsen. ki kinek a barátja. mi vagyunk a jók. a másik a rossz, a gonosz. az ellenideológiák különböznek. azok viszont nagyon erősen ütköznek."

Sikerült hamar önellentmondásba kerülni...:) Ha túl sok ideológiai különbsèg nincsen a politikai pártok között, akkor hogy lehet , hogy az ellen-ideológiák különböznek ès mèg ütköznek is ?

Orbánnak egyáltalán mi az ideológiája? Ő inkább csak egy jó hatalompolitkus , aki leegyszerűsíti, profanizálja a világ problèmáira adható válaszokat , ez a populizmus lènyege ...Mindenki èrti hogy működik a kapitalizmus, hogyan alakulnak ki a világválságok, miért van migráció, a lènyeg: legyenek mindig pontosan beazonosítható, a hatalom által megjelölt bűnösök, bűnbakok....Az ideológia pillanatnyi eszköz, csak keretet ès irányt szab az aktuális narratíváknak , de menet közben rugalmasan változhat ....Ha kell , ha fordulnak a nemzetközi trendek , Orbán úgy bezöldül ,mint a tavaszi rèt, ha ez szüksèges a hatalom megtartásához ...

2020.08.15. 21:32:21

@Moin Moin:
aztán mondhatod, hogy az akadémia. az akadémián orbán tiszti szolgáját választotta. freund leveleket írt a a miniszterelnök úrnak, hogy találkozhassanak. és elmondhassa orbánnak, hogy a természettudósok döntő többsége mennyire utálja ezt a "libernyák", "komcsi" filozófuskört. és ez nyert 60:40 arányban. mondhatod, hogy a high tech ipar nem a fidesz környékén van. dehogy nem. a reálgazdaság kompletten. a kosárfonótól az űrkutatásig mind mind fideszes vagy független (nem fideszes, de nem is fidesz ellenes).

és ezzel szemben nagyjából 500 ezren állnak. nem 1 millióan. az ellenzéki lapok olvasói köre. az index meg réges régen nem ellenzéki. hanem a fidesz megengedte, hogy a firkászok csinálják a politikát. amíg azzal választást nyertek. aztán amikor tarlóst leváltották, akkor azzal nyilvánvalóvá vált, hogy a "liberálisok" kulturális érdekeltségeit bezúzzák. értem, hogy majd vera jurová brüsszelben orbán nyakára lép. és lehet. az is lehet, hogy nem.

pátyi 2020.08.15. 21:43:54

@Reding Roli: A világ bonyolultságának leegyszerűsítése nem a fidesz sajátossága. Minden párt ezt teszi. Egyébként ez nem ördögtől való. Az emberek, választók nem vevők a bonyolult összefüggések meghallgatására. De ez nem jelenti azt, hogy nem értik meg az egyszerűsített üzenetek mögöttes, bonyolult tartalmát.

2020.08.15. 21:54:55

@Reding Roli:
a fidesz egy pragmatikus néppárt. a túlárazott közbeszerzésekre és mellette olcsó szavazatvásárlásra van alapozva. kiszolgálják a multinacionális gyáripart. legalább részben uralni akarják a bankrendszert. a pénzügyi-kereskedelmi szolgáltatásokat próbálják az ellenőrzésük alá vonni. és egy létrehozni egy a párthoz hű lojális, de legalább is nem ellenséges kulturális közeget. elvekben az ellenzéki összefogás is ilyen. csak az nem működik a gyakorlatban. mert az nyíltan magyarellenes. gyűlölik a magyar hagyományt. az ellenzék egy kontra. filozofikusan ez a "budapesti iskola". az egy dekonstrukció legjobb esetben. vagy valamiféle konta. és ennek is van egy ellenzéke. a rekontra. ami azt mondja, hogy ez "komcsi", "libernyák". és van egy szubkontra. ami azt mondja, hogy ezek "nácik". és ebben játszmában orbán a durchmars, gyurcsány betlire játszik. így zajlik a rabló ulti.

Reding Roli 2020.08.15. 22:09:08

@pátyi: Èn ezt veszèlyesenek tartom, mert hiú ábrándokba , populista ígèretekbe kergetik az embereket , miközben nagyon összetett ès kezelhetetlen világfolyamatok zajlanak , amelyekre nincsenek egyszerű válaszok, sem megoldások ...A legjobb válasz az lenne , hogy az emberek individuális aktivitását ( társadalmi - ès vállalkozasi ) ès gondolkodását serkentsèk az aktuális kormányok, az eredmèmyezne egy " civil " rèszvèteli , polgári demokráciát ... A tömegtársadalom manipulálása az egyik legveszèlyesebb eszköz, mert ez rövidesen az általános elbutulást hozza el ès a szabadság elvesztèsèt......Lassan minden komplex világproblèmára valamilyen összeesküvès- magyarázatot adnak, vagy ha nem, akkor az mondják hogy hoax...Közben elkèpesztően nagy ès mèly világválság van ès mèg nagyobb is lesz ...Ez az általános ignorancia ès nihilizmus az emberisèg törtènelmènek legnagyobb válságát hozhatja el ...A cèl a civilizáció túlèlèse lesz, hamarosan ...

Reding Roli 2020.08.15. 22:26:02

@cvsvrs: Te nem a civil, a rèszvèteli demokráciáról beszèlsz, hanem egyfajta fèlfeudális , autokrata , központilag szervezett ès irányított rendszerről....Ez lenne a jövő útja? Kètlem ....Az ideológiai alapú tarsadalomtervezès --az individumok fejlődèse , külön mozgása-, a sokszínű kultúra-, a kreatív tudomány -, a vállalkozói szellem támogatása helyett --egy olyan világot hoz lètre, ahol nagyjából minden predesztinált ..A társadalom tagjait leginkább a hierarchia tartja össze amibe beleszülettek ès a homályos etnicizmus ...
Nem ezt a világot akarja leküzdeni már több mint 200 ève a felvilágosodás alapján lètrejött progresszió?
Először azt kell tisztázni, hogy van - e progresszió, ès ha van, mi annak a lènyege?
Ha van progresszió, , akkor talán az egyèn minèl teljesebb kiszabadulása lehet a társadalmi- gazdasági kötöttsègekből, a hierarchiából...Az önmegvalósítás korában èlünk, amikor az ember kicsit visszatalál önmagához : társadalmi lènyből, a való önmaga válik...

2020.08.15. 22:53:23

@Reding Roli:
ez egy ellenkultúra. csak valami ellen akarsz harcolni.

pátyi 2020.08.15. 23:08:23

@Reding Roli: Nagy hazugság az ember önmegvalósítása. Rengeteg probléma és emberi nyomorúság az eredménye. Nem kell etetni az ember egóját. A nyugati, felvilágosult ember elszakadt a természettől, a közösségtől, a valóságtól, az igazságtól, azaz a normálistól. Nem mer a tükörbe nézni, félelmek, kapzsiság, ami tönkre teszi a saját életét és a világot is. A civilizációnk ezt támogatja. A globális fogyasztást, a mértéknélküliséget, a semmi nem elég kultúráját. Rengeteg ellentmondás van, ami egyszerre nem lehet igaz és helyes. Gazdasági növekedés, szemben a környezetünk, a természet védelme.
Önmegvalósítás helyett és azt mondom, hogy Isten tervének a megvalósítása.

2020.08.15. 23:29:55

@Reding Roli:
a hierarchia szent rendet jelent. matematikai értelemben részben rendezést. lehet ellene harcolni. csak filozofikusan túl sok értelme nincs. mert a hiearchia (amilyen a fa) sem nem rend (amilyen a lista), sem nem rendezetlenség (mint a halmaz).

Hidvégi Mihály 2020.08.16. 08:03:22

@Főnix Oszlár Gazdag: Drága Uram! Azt írja, hogy egy Momentummal felhígított NER is sokkal-sokkal-sokkal-sokkal jobban tetszene, mint Orbán (a.k.a "a Fidesz") korlátlan egyeduralma.

Megbocsásson, de úgy látom nagyon nem érti a jelen hatalom természetét.

Mert mi történne ha a Momentum betagozódna a NER-be?

Semmi.

Aki betagozódik Orbán mellé, azt Orbán lenyeli, megeszi s marad a NER, ahogyan eddig is volt.
Az Orbánrendszer reformálhatatlan. Ezt meg kell értenie mindenkinek. Nehéz ezt magáévá tenni? Gondoljon arra az irdatlan vagyonra, amit magukévá tettek a NER évei alatt s rájön, hogy ez csak akkor marad jelen urai kezén, ha minden változatlanul lesz.

Orbán vagy Magyarország. A kettő együtt nem megy, egyikük érdeke ködbe vész.

2020.08.16. 09:27:28

@Hidvégi Mihály:
ne viccelj már. a pápaság is reformálható volt. pedig annál nagyobb blődség nincsen, hogy rómában lakik egy istencsászár: krisztus földi helytartója, a szent szellem kiválasztottja, aki hit és az erkölcs dolgaiban isten kegyelménél fogva tévedhetetlen. ez a rendszer is reformálható volt. az volt a reformáció. mohács után azt mondták, hogy köszönik, de az európai egységet feladó német-római birodalmi kereszténységet nem kérik. német-római birodalom leverte a reformációt. bocskait. és aztán jött katolikus rákóczi. hogy a magyar katolikusok főurak is a magyar nép oldalán állnak. aztán kiderült, hogy egy részüknek a pénz az első. őket is leverték a német-rómaiak. aztán jött kossuth lajos. hogy polgári fordulat lesz itten. azt is leverték a németek. ahhoz már kellettek az oroszok is. aztán bécsben kitalálták, hogy a magyarok finnek. utána a németek elrendelték a zsidók betelepítést és a kitelepítését. aztán a zsidók elrendelték a németek kitelepítését. és a magyar nemessék kiirtását mondván, hogy ezekhez asszisztáltak. ehhez is kellettek az oroszok. aztán jött a rendszerváltás. ehhez kellettek az amerikaiak. csakhogy az amerikanizmus is megbukott. és kérdés, hogy akkor mi legyen. és ez egyik válasz az, hogy visszatérés az európai tradíciókhoz. ehhez viszont szükséges egy illiberális átmenet. és egyelőre nincs másik válasz.

ijontichy 2020.08.16. 09:45:58

@Hidvégi Mihály: +1
Továbbá vityának (& al) ne tégy gesztust (max egyszeri prompt üzletek, azonnal bezsebelhető, konkrét "haszonnal"), mert soha nem viszonozza, soha nem fog megtérülni.
Az ifjú Momentumosok nagyon rá fognak faragni, ha vityáékat bármilyen szinten tárgyalóképes partnernek tekintik. A fidesz rosszabb, mint a rendszerváltáskori mszmp. Nagyobb hatalom, és főképp nagyobb nem-legitim módon szerzett vagyon van a birtokukban. A rendszerváltás korának privatizációs trükközése ártatlan amatőrizmus volt az elmúlt tíz évhez képest. Ha egy váltó erőben csak egy-két, feleakkora gazember akad, mint vitya, nemhogy nem marad a kezükön a vagyon, de az irhájuk sem marad száraz ;-)

2020.08.16. 09:59:09

@ijontichy:
kóka jános ráfaragott arra, hogy az szdsz minisztereként üzletelt a fidesszel. és az szdsz bukása után diplomata útlevelet kapott. jól rábaszott. a momentumban nyilván vannak kóka jánosok vagy johannák. a momentum az új szdsz. de lehet az új lmp is.

önzetlen reálértelmiség teremthet alternatívát. valódi függetlenek. ahhoz nulla pártrendszer kell, vagy kvázi egypártrendszer. van egy uralkodó néppárt és szabad választások (amit orbán szeretne). és ebből következően a technokraták döntő többsége láthatóan nem fideszes, de nem is fidesz ellenes.

Hidvégi Mihály 2020.08.16. 10:29:03

@cvsvrs: apád f.... (bocsánat, de rád kifejezőbben nem lehet kommentálni.)

ijontichy 2020.08.16. 10:36:20

@cvsvrs: A fidesz csődre ítélt vállalkozás (félművelt bolsi mikromenedzsel, na ne má!), de - hogy klasszikust idézzek -
nyugi, nem fog (annyira) fájni. Egy jó markecinges meg tud élni valós piaci körülmények között (tán még jobban is). És gondold meg, mennyivel jobb lelkiismerettel fogsz tudni aludni. Kínos lehet ezt a tízévnyi kudarchegyet verbális arannyal föstögetni :-))). Aki szereti a szülőhazáját, annak fájó látni, hogy még mindig a '90 előtti legalja bolsi mocsok mentalitás húzza lefelé :-(. Mert a bolsi az bolsi marad, "Ügóban", meg "Pierben" is. "Szamáron a bársony nyereg" :-)
Nulla pártrendszerhez - csak fő vonalakban - mondom mi lesz: NER bukik, farkaskapitalizmus folytatódik, piaci verseny!!! (ne rándulj össze, jó az) lesz, kapitalizálódás befejeződik, a szó legjobb értelmében polgárosodsz, azután esetleg kialalkulhat kvázi egypártrendszer (az emlegetett skandikajaidnál nem egy vityafidesz tolvajpárt egypártoskodik, és a társadalom zömének öntudata nem a sajátjai alázásában mutatkozik meg), majd akár nullapárt is. Node kit érdekel százéves távlat? Az üttyömfütty parasztbolsi minden évben előadja a "majd jövőre..." hazugságot, és még mindig nincs több füle mint foga?
Nincs "gazdi" cicuka, se "* uram". Hiszen még a szövegedből is kilóg a "nekem gazdi kell!!!". Márpedig azt ki kéne nőni (ha nem megy, a libdemben az a jó, hogy szabadon kereshetsz magadnak). Ja és az óccsójánosságot is ki kéne végre. "Kéccáz" dolcsi? phűűűű... Dignity nyicsta :-(

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 11:19:31

@cvsvrs: Áááá. Az istentelen, krisztustalan, önző, erkölcstelen familista, hazug, kuruc, civilizációellenes, opportunista, nietzscheánus posztkomcsi és posztmodern kultúrát kell a szemétbe dobni. Mint például a Fidesz átlátszó, primkó propagandáját, amely mindenhonnan kiszivárog, mint a metánszag az istállóból. Mert hiába érzem minden nap, mindig, állandóan, attól még nem fogom megszeretni. Érted?

2020.08.16. 11:20:46

@ijontichy:
a fidesz nem abból áll, hogy lölő lopik. ez egy tegnap esti fidesz rendezvény. de ez szociálliberális. rózsaszínes, szivárványos családok. és ez egyben orbán foci egyháza: egyetem, templom, stadion.
dehir.hu/upload/images/galeria/4346/200815nightride_ksz_(18).jpg
és ez is a fidesz. illetve errefelé jelentős részben ilyen a fidesz. annak része a skandináv típusú éjszakai bringázás is.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4346/200815nightride_ksz_(34).jpg
ez a késő kádár kori konszolidáció. lufibohóc, játszóház, rocksuli. csak nem geszti péterrel, hanem a fideszes médialakájokkal. meseösvény logikaland. íjász és kürt bemutató a hagyományőrzés jegyében a fehérlófia egyesület közreműködésével. frvili nick szerint az nem lehet. konkrétan ez a program. na de hogy kapcsolódik össze ez filozófikusan? általános emberség kapcsolja össze. az egyik gyereknek a logikaland tetszik, a másiknak az, hogy íj és nyíl ösvényén haladtak őseink. vagy mindkettő tetszik, vagy egyik se. és azoknak fekete istván állatait mutatják be az állatkert gondozói. és így tovább. ingyenes programok. ehhez valakitől adót kell szedni, valakiket el kell adósítani. a néptől szoktak adót szedni, a népet szokták eladósítani. szóval lehet mondani, hogy ez népnyúzó politika. azt képviselik a pártok. ezek közül lehet választani. olcsó szavazatvásárlásban a fidesz tűnik a legjobbnak.

éjszakai bringázás. mindenki hozzon magával biciklit. túl sokba nem kerül. és elvben gyurcsány ferenc és klára aszony is biciklizhetne. vagy a momentum is biciklizik a balatonnál. de ezek egymással nem tudtak kiegyezni. ellentétben a fidesszel. ahol lölő lopik. és abból a pénzből vaszily miklós megveszi az index firkászainak irodáját, ami ellen a momentum szervez tüntetést mondván, hogy oda a pártoktól független szabad sajtó. amit csak a momentum teremthet meg. de fegyőr az országos politikába kerülve elsőkéne az origó szerkesztőségébe is rontott be, hogy őróla csak ne írjanak a firkászok akármit. a pr cikkeket megírják a pártközpontban. azt lehet megjelentetni. a fidesz is így működik. az összes. na most melyiket válassza a nép. egy államban egy állampárt bőven elég. vagy esetleg nem kellene egy se.

persze lehet mondani, hogy többpárti plurális demokrácia lehet civilizált. ez esetben legyen szabad kirakni az lmbtq zászlót a hatalomnak ferencvárosban. de ugye ezt szedjék le azok, akik szerint ezt mégse kellene. vagy legalább is tiltakozhassanak. aztán a hatalom majd leszedi annak a zászlóját. és különben is a székelyek se akarjnakak már magyarországon zászlót bontani legfeljebb csak akkor ha lmbqt-s és határozottan kiáll transznemű migránsok jogai mellett. ez a többpártrendszer.

az nem lehet, hogy egy államba egy állampárt bőven elég?

Bánegressy 2020.08.16. 11:20:59

@ijontichy:
ki kéne nőni . . . az óccsójánosságot is . . . végre.

ahogy javulnak az életkörülményeink, egyre jobban növünk abba beléje, avagy:
ha kádárjános volt a kompromisszumok robotosa és úgy jutottunk el a haláláig(mert sokkal több nem történt eddig :D),
akkor emez meg a korrupció robotosa és így fogunk eljutni addig, amíg meg nem deglik valahára.
addig viszont őrobotossága eredményes munkálkodása miatt tök8, kit vesz maga mellé, minek

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 11:25:49

@cvsvrs: A Fidesz találta fel a biciklit, a Fidesz miatt lehet biciklizni, a Fidesz találta ki a focit, a foci nem is létezett a Fidesz előtt. A hazugság jó, a hipnózis jó, a szolgaság jó, a jobbágyság jó, ha kiveszik a zsebedből a pénzt, az jó, ha sikertermék nélküli feudális jövedelemvadászokat hozunk létre az jó, ha Döbröginek drukkolunk a Ludas Matyi helyett az jó, ha röhögünk a Biblián az jó, ha a géneket imádjuk Isten helyett az jó. Mármint ez mind a Fidesznek jó. A magyar hazának meg nem jó. Sőt, rossz. Szóval éljen a magyar haza, inkább, mint a Fidesz.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 11:28:32

@cvsvrs: Egy államban talán elég egy állampárt is, csak ne a Fidesz legyen az. Hanem egy Krisztust tisztelő párt.

2020.08.16. 11:39:46

@Főnix Oszlár Gazdag:
görög katolikus nyári esték.
hd.gorogkatolikus.hu/hirek_images/hirek_3839_1.jpg
és ez is fideszben van. az ellenzéki értelmiség szerint a vallás magánjellegű. a fidesz szerint az egyház libertárius keresztény. a vallás magánjellegű részben. de közösségi jellege van egészében. hagyományosan a kommunitás csapszékei mérik mézsört.
dehir.hu/upload/images/galeria/4271/200705gorkatlatogatoikozpont_ksz_(22).jpg
de ez elvben lehetne keresztényszocialista kis-világ is. csakhogy a mszp és a dk egy keresztényellenes szocialista párt. a momentum nemzetellenes liberális. ne akarjanak már erdélyi magyarok maguknak képviselőt. majd párizsból megmondják, hogy melyik román elvtárs lenne a legmegfelelőbb. fegyőr apukáját kinevezte a prezident macron főhivatalnoknak. előtte orbán nevezte ki. de ezek fellázadnak a rezsim ellen.

2020.08.16. 12:01:39

@Főnix Oszlár Gazdag:
a párt a parti. és az olcsó szavazatvásárlásban a fidesz tűnik a legsikeresebbnek. abban, hogy legyen éjszakai biciklizés. mindenki hozzon magával biciklit. és ha a nap lenyugszik, akkor éjszaka lesz. és onnantól kezdve lesz nyugatos kultúra. de ha a nap felkel, akkor a kultúra megint keleties lesz. mert ez a természet rendje. a broadway sikerdarabjai is nagyrészs keleties meséken alapulnak. ezt piacosítják és gazdagságot teremtenek. a nyugat. de a kultúra alapja a kelet. és a fideszben értik ezeket a kettősségeket, legalább részben. a többi párt nem érti vagy csak kisebb részben. a fidesz az egyetlen párt, amelyik azt mondja, hogy azt mondja, hogy ez a világkép történelmi magyarországra is kiterjeszthető összekapcsolható a kereszténységgel. a többi párt értelmisége szerint ez így nem lehet civilizált. és több ilyen pártra van szükség. és lehet úgy is. ebben hisznek budapesten. az ország legtöbb településén csak a fidesz van és függetlenek. ez a felállás. nincs többpártrendszer. és lehet így is. és lehet úgy is, hogy mégis csak van. ahhoz el kell söpörni a rezsimet. felőlem söpörjék el. nem vagyok se fideszes, se fidesz ellenes.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 12:18:41

@cvsvrs: Jó neked, mert én Fidesz ellenes vagyok. Nem tehetek mást, nem tarják be Krisztus főtörvényeit, hanem Nietzschét imádják.

ijontichy 2020.08.16. 12:28:59

@cvsvrs: "nem vagyok se fideszes, se fidesz ellenes."
:-D ROTFLMAO ... Már megérte felkelni... :-D Péter, Péter, kenyéradó gazdád megharagszik ám, és nemcsak nem lesz belőled oszlop, de még az exkrementum-kedvezményedet is megvonja. :-D.

2020.08.16. 12:35:40

@Főnix Oszlár Gazdag:
budapesten ehhez hasonló világot tarlós-puzsér páros teremtett volna. tarlós lett volna az orbánnak is beszólogató, de azért a központi kormányzattal tárgyalni képes városgazda. és puzsér lett volna az underground világát képviselő heccmajszter. de ez nem kellett budapestnek. mert hogy így nincs kultúrharc. van mainstream. az kulturálisan keleties. és van underground. az lehet kulturálisan nyugatos. gazdasági értelemben pedig megfordítva. tehát ebből nem jön ki a nyugat feltétlen győzelme. de a totalitárius a keletiesség se.

és 19 őszén ezt tarlós és puzsér képviselte budapesten. csakhogy a budapestiek 51%-kal a 2010 előtti világra szavaztak. párbeszédet gyurcsánnyal és akkor zuglóban induljon a horvátcsabi, megegyeznek a kispestiekkel, bangónéval, gyé németh zsókának ad tanácsot kálmán olga és ehhez társulnak a fiatalos momentumos arcok, mert ez mégis csak jobb, mint a félfasiszta fidesz. ezt választották tarlós és puzsér párosa helyett. az ő fejük közéleti értelmeben a porba hullott.

és erre azt mondták a fideszben, hogy hjó, akkor vaszilij miklós lépjen már a bodolay nyakára. és nevezze ki a szombathy pált, aki libernyák úgy egyébként. de ner kompatibilissé tehető. és erre az index firkászai azt mondták, hogy azt már nem. és így megszűnik az index. a fidesznek így is jó feltéve, hogy vera jurova nem lép oda orbánnak. és nyilván akkor teheti ezt meg ha tényleg tombol a fasizmus. tehát azt meg kell kreálni. állami egyetem élére kineveznek egy államilag támogatott színházrendezőt. de ő nem a szakma. mert az upor szakma. na de uporék komcsik és libernyák. erre jön, hogy nácik, stb. ez a fidesz1. és ez is a fidesz.

de ugye tarlós nem egészen ezt képviselte. hanam ezt, hogy kellenek ezek a libsi színházak is. meg még buzipadédé is legyen. csak a városházára te tűzzék ki a szivárványos zászlót. amire budapest többsége azt mondta, hogy de csak nyugodtak tűzzék ki. mert ez a progresszió. nyugaton is ez a kultúra. magasabbak a felhőkarcolók tehát nekik van igazuk. illetve a nyugatosok az egyetlen civilizáltak. csak az nincs eldöntve, hogy ki védje meg az lmbtq közösséget. fegyőr, fletó vagy esetleg klára asszony. ki kit szúrjon hátba az összefogásban kvázi a pártelnökséghez a listavezetéshez.

egypártrendszerben nincs ilyen vita. vagy a párton belül van. és előválasztáson a párton kívüliek is jelölhetnek valakit. nem kell egyeztetni fletóval, fegyőrrel. nem mondja azt, hogy márky zay péter, hogy mindenki ővele fogjon már össze lécci, lécci. mert másképp nem győzhet mindenki magyarországa.

hanem a 106 előválasztáson az egyéni választókerületi győztes megnevez 1-1 független értelmiségit. ezeket a szavazatokat is összeszámolják. és ebből alakul ki a kompenzációs lista esetlegesen ügyelve arra, hogy kerüljön kompenzálásra minden országrészből. és így jön létre az ellenpólus. ami nem párt. nincs se pártelnök, se pártelnökség. nincs párttagság. válasszanak jelöltet a párttagok, pártoló tagok. és azt hívják ki a párton kívüliek. ez is demokrácia ugyebár. népi demokrácia. ezt akarta "jóságos és igazsságos" kádár jános. ez lett volna a reform. és erre mondták azt nyugaton, hogy na jó, de így hogy a faszomba vesszük meg magyarisztánt és a posztszovjet térséget. több párt kell. fordítsák szembe a társadalom tagjait egymással úgy lehet a gyarmati világot kisemmizni. ezt hívják úgy, hogy "liberális" "demokrácia".

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 12:41:31

@cvsvrs: Döbrögi nem kell. Sikertermék nélküli "nagytőke" nem kell. Gyurcsányhoz mérhető GDP növekedés nem kell. Krisztus helyett Nietzsche nem kell. Gyűlölet nem kell. Bolsevik propaganda nem kell. Alföldre kilátó nem kell. Főleg tucatnyi, egymás mellé. A tehetségek megrettentése nem kell. Középszerű bakafegyelem nem kell. Illiberalizmus nem kell. A Lélek megvetése nem kell. Lukasenkó nem kell. A Fidesz nem kell.

2020.08.16. 13:14:32

@ijontichy:
ezeket a fideszes kulturális rendezvényeket nem tartom se jónak, se rossznak. klasszikusan néppárti, olcsó szavazatvásárlásra van alapozva, ami a 80-as évekre emlékezetet. késő kádár kori szakszervezeti sátorok és sör virsli. ez egy hétvégi dzsembori. ez konkrétan az.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4344/200814venkertinap_ksz_(28).jpg
csak a fidesz még sárga köröket fest fel lebomló környezetbarát festékkel. és abba belehet állni okostelefonnal. a körön van egy qr kód. és azt lehet olvasni. és ezek után jár egy újabb meglepetés. nem azt állítom, hogy ez milyen jó. azt sem, hogy ez feltétlen rossz. hanem azt, hogy ilyen a fidesz. annak másodvonala. legalább is errefelé. és ez szociálliberalizmus. posztmodern változatban. és a propagnda lap tele van ezekkel. gyerekprogram. napszemüveges kislányok színes karton teherautókban. ifa.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/galibagyerekek.jpg
jó ez? szerintem annyira nem. de nem is feltétlen rossz. és nem igazán nevezném ezt nácinak. inkább késő kádár korinak. ezek itten a fidesz potentátok.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4323/200731galiba_ksz_(13).jpg
és a lakájmédia leírja, hogy milyen csodálatos programokkal várják a családokat.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4323/200731galiba_ksz_(14).jpg
és erre akár azt is mondhatnám, hogy ez polgári konzervatív. egypárti keretek között szerveződik. és ezt kellene kontrollálni. és leginkább pártatlanok, párton kívüliek tudják. akik azt mondják, hogy lölő lopik, de a fidesz nem náci. nagyon nem. inkább az ellenzéki értelmiség áll brutálisan intoleráns kultúrfasisztákból. akik kétségkívül kevesebbet loptak maguknak, hanem helyette csődbe vitték az államot és majdnem teljesen kiszolgáltatták az országot. amit persze akár a fidesz is megtehet. ezért kell valami kontroll.

2020.08.16. 13:25:01

@Főnix Oszlár Gazdag:
ha valaki tehetséges, akkor nincs megrettenve. egy tehetséges természettudós nem szarja össze magát attól, hogy kinevezték palkovics "PITBULL" lászlót. és most mi lesz egy tehetséges matematikussal, fizikussal, kémikussal, biológussal? a csillagászok összekakálják magukat, hogy jönnek a nácik. hanem azt mondja, hogy most éppen őt nevezték ki. talán azért, mert egy járműipari lobbista. és az a lobbi volt a leginkább befolyásos. ez esetben vele kell tárgyalni valakinek. na gyerekek, ki akart tárgyalni palkoviccsal. ha senki, akkor ki kell sorsolni.

és ugyanez a helyzet a színészek között. hogy most a vidnyánszky azt mondja, hogy így játsszad el a bánk bánt. ha egy színész tehetséges, akkor pont leszarja, hogy mit mond neki rendező. mert a tehetséges az autoriter. a tehetséges színész úgy gondolja, hogy tök mindegy, hogy ki magyaráz neki a rendezői székből. ő majd eljátsza bánk bánt ahogy neki tetszik. és ha közönségenek is tetszik, akkor jó. ha nem, akkor is játszott egy jót. legfeljebb a közönség azt mondja, hogy menjen a francba. amelyik színész nem tehetséges az kiáll, hogy jönnek a nácikok. nem az uport nevezték ki. jaj, most mi lesz. upor barátainak biztos szar lesz. aki autoriter annak mindegy. ha maga orbán viktor akarja őtet rendezni, akkor rendezze. de ettől még ő úgy játssza el a bánk bánt, ahogy szerinte el kell játszani. ilyen a tehetség. autoriter.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 13:27:39

@cvsvrs: Már hogyne lenne megrettenve, ha nem lehet szabad? Hogyne lenne megrettenve, ha krisztustalan egypártrendszer van? Hogyne lenne megrettenve, ha nem a Lélek, hanem a hatalom uralkodik az ország felett? Hogyne lenne megrettenve, amikor Lukasenkó és Erdogan a példakép?

ijontichy 2020.08.16. 14:34:58

@cvsvrs:
Amit írsz, azzal egy baj van: Kádár v2.0, ami viszont rosszabb, mint az 1.0.
Ha már magyarkodunk:
"nem sokaság, hanem lélek,
szabad nép tesz csuda dolgokat"
A magyar társadalom versenyképessége messze alatta marad a szabad világénak. A főnököd
(aki röfög a Várszínházban
és visít izgalmában)
meg a sleppje tök alkalmatlan arra, hogy a magyar társadalmat előrefelé rugdossa (tán sose akarta, max két évig). Ergo ez ugyanúgy meg fog bukni, mint az elődje, csak kicsinyég tovább húzza (mert gazdaságilag stabilabb lábakon áll; de nem a sajátján!). Igen ám, de ez nem jó az országnak. Jössz itt, hogy a germán odament sulit csinálni, meg a hasonlókkal... apukám a betanított majom nemcsak a szalag mellett található ám, hanem a mérnökirodában is. Amelyik nebulló több tehetséget mutat, azt már viszik is. Nektek meg marad a középszer, csak a rohamos technikai fejlődés mellett úgy tűnhet, hogy hasítotok. Hát nem. Amíg a bolsikat ki nem basszátok, jobbára stagnálni fogtok, én meg mehetek új távcsőért Carl Zeiss Jena, mert nem látok el hazáig. Nem olyan gazdag az az ország, hogy a tehetségtelen orbánbandát, meg az ingyenélőit ilyen szinten eltartsátok. Kurva sokba kerülnek ám, és szarabbul náluk senki sem kormányzott. Mondok egy egyszerű példát, hogy te is megértsd: volt ez a devizahiteles válság. Benne volt mindenki, tökig adósodott a fityfasz is (mentségünkre szóljon, velünk együtt a fél világ). Mit csinált a nárcisztikus kretén? Nekiállt főszerepet játszani a barom egy olyan darabban, ahol a szereplőket max a hátsó szobából kellett volna finoman rugdosni. Az eredmény úgy mennyiségében, mint szerkezetében nagyjából azonos lett volna. Utána kiállt a limelight-ba önmagát dicsőíteni az idiótája, és egy sem akadt, aki kiröhögi (se budapesti MTA-tag, se debreceni, szóval hiába rempölöd a fővárosit, a tieid ugyanolyan szlugalélek, avagy óccsójani mind). Tanult belőle a társadalom? Hát egy lófaszt, adósodtok megint elfele b+. És te pont ez reklámozod: "csakafidesz elvtársak, a párt tudja, a párt nem téved elvtársak, a párt képes operát is írni elvtársak, meg rockoperát is, az autógyártásról már nem is beszélve..." Big JC könyörögj érettük!
Így jár az az ország, aki egy műveletlen, sérült személyiségű kretént, meg a tolvajbandáját nem rúgja ki idejében :-/. És írkálhatsz bármit, ha szorul a hurok, a loyalcívisváros (mind az egy fideszLevel 42 pártjával) ugyanúgy megtanulja a saját bőrén a rommá koptatott Niemöller-t, mint azt már sokan mások. OK. ti sem tudjátok kicibálni magatokat a hajatoknál fogva a pöcegödörből, de legalább az EP választáson lett volna bennetek annyi tisztesség, hogy kevesebb bolsitalpnyalót küldtök az EP(P) nyakára :-(. Mindjárt egyszerűbb lenne a matek, és kisebb a Vomex fogyasztás.

Btw. @cívis, eligazítottak már a pártaktíván, hogy a Lükesenki akkor most hawer, vagy sem? ;-)

2020.08.16. 16:39:13

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliában konkrétan egypártrendszer van leírva. van egy választott uralkodó. és annak álljatok a pártján. ne keressetek sehol sincs világot, mint a farizeusok teszik. ne keressetek világias megváltót. azok voltak heródes pártiak. fogadjátok el a választott uralkodót. ez van a bibliában.

Máté 22
15. Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék őt tőrbe.
16. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.
17. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
18. Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?
19. Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.
20. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
21. Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.
22. És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván őt, elmenének.

a bibliában nincs szó többpártrendszerről. uralkodó állampárton kívül semmi egyebet se szolgáljatok csak a teremtő atyaúristent.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 16:46:30

@cvsvrs: A Fidesz az alkotmányos államrend (hatalommegosztás) megdöntésére törekszik? Netán a 2015-ös migránsinvázió Erdogannal egyeztetve ennek a része volt? Csak kérdezem.

2020.08.16. 16:56:09

@Főnix Oszlár Gazdag:
1990-1994 között az mdf-szdsz paktum, 1994-1998 és 2002-2010 között mszp-szdsz koalíciós szerződés alapján nevezték ki a vezető főhivatalnokokat. mert hogy ezeknek a pártoknak volt kétharmados többségük. ami egyben az alkotmányos többség. ebben egyezett meg a rendszerváltó elit. és ezeknek a pártszövetségeknek is nagyjából ugyanakkora volt a legitimitásuok, mint amennyit a fidesz kapott 2010 után. és most ők mondják meg. névlegesen ott van a kdnp és az fkgp is. most a fidesz irányít. ha ez illegitim, akkor göncz árpád megválasztása is az volt. vagy hankiss elemér kinevezése. hiszen arról az mdf és az szdsz állapodott meg. a többi pártnak (közte a fidesznek) azt mondták: coki.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 16:59:09

@cvsvrs: A pluralizmus alapja a szeretet. Ha szeretsz valakit, akkor nem kezeled rabszolgaként. Tehát hatalmat adsz neki. 3. fejezet (Gal3)1 28 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. 82. fejezet (Zsolt82) 3 Fogjátok pártját az elnyomott özvegynek, szerezzetek igazságot a gyengének, szegénynek. 4 Az elnyomottat és a szűkölködőt tegyétek szabaddá, mentsétek ki a gonoszok kezéből!" 3. fejezet (2Kor3) 17 Az Úr
ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 17:01:47

@cvsvrs: A hatalmon kívül semmiben sem hisztek. Nietzschét imádjátok. Csak átcsoportosítotok, nem hoztok létre új gazdagságot. Másokat gyűlöltök, tehát Istent is gyűlölitek. És most lejárt az időtök.

Khonsu 2020.08.16. 17:37:32

@cvsvrs:

A Bibliában nulla-pártrendszer van. Nem szolgálhatsz mást, csak az Istent. A pénzen a császár képe van, ő teremtette a pénzt, az övé. Az ember viszont az Isten képére lett teremtve, tehát az Istené. A farizeusok is, Heródes is, és a császár is. Ezért bár használhatjuk más emberek, például a császár, a hatalom teremtette eszközöket, de szolgálni, csakis az Istent szolgálhatjuk. Minden más csak utána jöhet. Isten pedig egy pártot sem alapított.

2020.08.16. 18:56:42

@Khonsu:
ezt mondják a farizeusok hogy ők csak az istent követik, semmi mást. amit liberalizmusnak mondanak az biblikusan a farizeusság.

2020.08.16. 18:59:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
nietzsche volt aki megírta, hogy a keresztény átkozódás átok a kereszténységre.

2020.08.16. 19:02:18

@Főnix Oszlár Gazdag:
a krisztusban föltámadt emberről van szó. te már föltámadtál úgy, hogy meg se haltál. azt hirdetik a hamis próféták. a sátán.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 19:06:27

@cvsvrs: Materialista bolsevik és nietzscheánus vallásotok van és a génjeiteket imádjátok. A Biblia szövegét azonban nem lehet vitatni, megkérdőjelezni, káromolni. Én nem magyarázom a Bibliát, hanem idézem. Te viszont káromolod a Lelket, mert nem hajtasz térdet. Párttitkárokból lettek a KISZ titkárok, azokból meg a nietzscheánusok, akik etetik az egyszerű magyar embereket, hogy ezermilliárdokkal gazdagodjanak. De már nem sokáig. *** 5. fejezet (Gal5) 1 A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket. 3. fejezet (2Kor3) 17 Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

Khonsu 2020.08.16. 19:17:08

@cvsvrs:

A farizeusok csak külsőségekben szolgálják az Istent. Nagyjából úgy, ahogy a NER kereszténynek mondja magát.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 19:20:31

@Khonsu: Mint Orbán és az imádkozás: 6. fejezet (Mt6) 1 Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. 2 Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. 3 Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed,
mit tesz a jobb. 4 Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. 5 Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy,
mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6 Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál
titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. *** Gyerekkorban Lenin elvtárs, felnőttkorban Nietzsche, Jézus meg valahol kimaradt útközben.

2020.08.16. 19:20:37

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliát idézed és mellette átkozódsz. ez keresztény átkozódás átok a kereszténységre. erről írt nietzsche.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 19:26:57

@cvsvrs: A Biblia szó szerinti idézése neked átkozódás? És még mindig Nietzschére hivatkozol? Krisztust leköpöd, Lenint visszasírod, a Bibliától vergődsz? Ez a programotok 2022-re? :)

2020.08.16. 20:04:13

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliát szó szerint idézed. és előtte utána csak átkozódsz. és ez a keresztény átkozódás átok a kereszténységre. erről értekezett nietzsche.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 20:50:36

@cvsvrs: Jaj, nem érted. Ez nem átkozódás, hanem keresztény harci fegyver, ahogy a Biblia írja. Ha nem akarod, hogy a Bibliát és a keresztény gondolkodást terjesszem, akkor Isten ellen vagy. Tehát fel kell lépnem ellened. Mondom, te a Bibliát nem bírod meg Istent. :) *** 10. fejezet (2Kor10) 3 Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk, 4 mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetűek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és 5 mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk. 6 Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.16. 20:52:44

@cvsvrs: De nem szégyen, hogy Istent dekonstruáló bolsevikok meg libsik vagytok, csak tegyétek bele a pártprogramotokba. Ja, bocsi, tegyétek oda vissza. Tudod, térdre, imára, csuhások. ;)

2020.08.17. 01:22:18

@Főnix Oszlár Gazdag:
ez keresztény átkozódás. hitgyülis vagy. hülyébb, mint németh sándor. vagy ő maga?

2020.08.17. 01:28:24

@Főnix Oszlár Gazdag:
keresztény harci fegyver. hirdessél dzsihádot. többek között azért választotta meg a nép orbánt, hogy a hitgyülekezetét is megvegye magának. németh sándort harminc ezüstért. rendszerváltás legaljasabb hamis prófétáját. akik nyugdíjasok százezreit hergelte. és akinek fetrengett hack péter és a többi szerencsétlen barom. akiknek tapsikolt a komcsiknak. és akinek tapsikoltak a libsik. aztán kinyírták politikai értelemben azzal, hogy orbán őt is megvette magának.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 08:25:54

@cvsvrs: Elvtárs, Jézus még mindig jobb mint Lenin, Hitler és Szálasi. Csak az a baj, hogy olyan dilettánsok vagytok, hogy azt sem tudjátok, mi a kereszténység. A nagy opportunista, nietzscheánus, vagyonszerző átverősó sem megy nektek profi módon, mert ahogy nem értetek a kapitalizmushoz, a polgári államszervezéshez, úgy nincsen lövésetek a kereszténységről sem. Az a mérhetetlen butaság, rosszindulat és ostobaság, amit előadtok a paraszt-proletár tömegeknek, az meg a hab a tortán. És akkor még ezt is beleírjátok az Alaptörvénybe: Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden
szervének kötelessége. Milyen keresztény kultúrát véd az állam? A Kisz titkárok keresztény kultúráját? A vagyonhalmazó exliberálisok keresztény kultúráját? A Lenin-fiúk keresztény kultúráját?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 08:29:08

@cvsvrs: Az ilyen fokú szakmai dilettancia meg azt bizonyítja, hogy alkalmatlanok vagytok egy EU-s tagállam kormányzására. Gondolom ezért törekedtek belőle kifelé, mert a Lukasenkók világában még talán elmegy a szellemi színvonalatok, de Berlinben már zsírciki.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 08:34:25

@cvsvrs: Kit érdekel az SZDSZ, meg a szekták sorsa? Kit érdekel az állellenzék? Krisztus nem szekta, a Biblia nem egy párt. Egy morális államrend kialakítása a lényeg, azaz a nemzeti bolsevik dilettantizmus és a pszichológiai terror megszüntetése. Nem én vergődök, ha ti vergődtök, mint Sátán a szenteltvíz alatt.

2020.08.17. 08:45:31

@Főnix Oszlár Gazdag:
milyen keresztény kultúrát véd a magyar állam? a magyar keresztényt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 08:48:34

@cvsvrs: Szembeköpöd Krisztust, szembeköpöd a Bibliát, nemzeti bolsevik. XI. Piusz pápa „Égető aggodalommal” kezdetű enciklikája alapján a pápa világosan fogalmazott akkor is, amikor elítélte a pogány korhoz, az ún. ősvallásokhoz való visszatérést: „Aki egy állítólagos ősgermán - kereszténység előtti elgondolással a puszta személytelen sorsot a személyes Isten helyébe lépteti, tagadja az isteni Bölcsességet és Gondviselést...”. Elítélően szól azokról, akik a fajt vagy az emberi társadalom intézményeit Isten elé vagy fölé próbálják helyezni: „Aki a fajt, a népet, vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletreméltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is legfőbb zsinórmértékévé teszi, s bálványimádóan isteníti, az felforgatja, és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét.” Továbbá: „Csak felületes szellemek eshetnek abba a tévedésbe, hogy nemzeti Istenről, nemzeti vallásról beszéljenek, csak ilyenek tehetik azt a botor kísérletet, hogy az egész világ Alkotóját, minden nép Királyát és Törvényhozóját, akinek nagyságához képest »a nemzetek oly kicsinyek, mint a vízcsepp a vödrön« (Iz. 40, 15.), egyetlenegy nép határai közé, egyetlen faj vérségi kötelékébe akarják szorítani.”

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 09:13:16

@cvsvrs: Vannak szektáitok? Melyek azok? Több is van?

2020.08.17. 10:31:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
megint csak átkozódsz. majd utána idézed a bibliát. a keresztény átkozódás átok a kereszténységre.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 10:48:44

@cvsvrs: Jobban sivákolsz már, mint a belvárosi értelmiség. Ez lesz az új 2022-es új kormányprogram? Versenysivákolás?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 12:47:52

@cvsvrs: Az átkozódás, ha jó célt szolgál, akkor szent. 1. fejezet (Gal1) 8 De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! 9 Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen! 10 Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.

2020.08.17. 17:35:28

@Főnix Oszlár Gazdag:
mondja pál apostol. és a keresztény átkozódás átok a kereszténységre. mondja nietzsche.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 17:56:02

@cvsvrs: Elvtárs, ha nektek túl sok a Bibliában lévő zsidó, akkor tegyétek bele az Alaptörvénybe a Mein Kampf-ot és imádjátok azt. ;) Ha láthatóan nem megy valami, akkor ne erőltessétek. Az őszinteség meg kifizetődőbb. Emeljetek szobrot Nietzschének is és Krisztust tiltsátok be, mint a bolsevikok. Rossz a szekrényben élni, jobb a náci-bolsi coming out. És majd a választók döntenek róla, hogy akarnak-e Adolf Hitler kőrutat.

2020.08.17. 18:34:22

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliát van két kétes hírű fickó. az egyik az áruló júdás pap. aki az egyetlen zsidó (júda törzsbéli) tanítvány. a másik ez farizeus saulus/paulus. aki sose volt jézus világi tanítványa. nem én találtam ki, hanem így van megírva. ez a szentírás állítólag.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 19:06:32

@cvsvrs: Ja, arról a Szent Pálról beszél, akiről ezt a katedrálist elnevezték? hu.wikipedia.org/wiki/Szent_P%C3%A1l-sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z_(London) Arról a Szent Pálról beszélsz, aki az Újszövetség huszonhét könyvéből 13-at vagy 14-et írt? hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_apostol És akit a hitéért meggyilkoltak? Pál apostol történelmi érdeme, hogy egy zsidó szektából a kereszténység világvallássá lett. Ő rakta le Krisztus isteni mivoltáról és egyedül a hit általi megigazulásról szóló teológiai alapvetést, ami nagy hatással volt mindegyik későbbi keresztény teológusra Szent Ágostontól, Aquinói Szent Tamáson keresztül Luther Mártonig és Kálvin Jánosig. Legfontosabb kultuszhely Rómában található, a San Paolo fuori le Mura-templom. Fejereklyéjét a Lateráni-bazilikában őrzik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 19:13:22

@cvsvrs: De igazad van, aki gyűlöli a kereszténységet, az sohasem tudja elfogadni Pál művét, amellyel világvallást hozott létre Jézus tanításaira alapozva. Szomorú ez a tény nektek, pogányoknak. De ismét kérdezem, ha utáljátok a páli kereszténységet, miért nem tiltjátok be? Miért nem teszitek ki az Alaptörvényből? És akkor a lopásra, az erőszakra, az önkényre és a gyűlöletre alapítva új civilizációt hozhatnátok létre, a Sátánt/Hitlert imádva, nem? Na, gyertek ki a szekrényből. Jó az a coming out.

2020.08.17. 19:19:30

@Főnix Oszlár Gazdag:
pál is egy farizeus gondolkodó volt, mint a német filozófus nietzsche. életük egy részében üldözték a keresztényeket. engem nem zavar egyik se különösebben. aki pált követi jézus helyett abból könnyen lesz "sötét" keresztény, akikkel szembeszállt nietzsche.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 19:33:32

@cvsvrs: Persze, mert leköpöd a Szent Bibliát, leköpöd annak minden szavát. Leköpöd a kereszténység kétezer évét, leköpöd a katolicizmust, leköpöd a pápákat, leköpöd a nyugatot. Leköpöd Jézust, leköpöd az igazságot, leköpöd Krisztust. Miközben ez van az Alaptörvényben: Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. És Soros lenne az ellenfeletek? Hát persze, aki taníttatta a magyar gnosztikus elitet, az az ellenfél. A gnosztikus jobboldal gnosztikus ellenfele. Aha, hihető, még Sanyinak is nyilvánvaló. ;) És a magyarok milliói tele szájjal eszik ezt a gnosztikus agymosást. Pedig csak Krisztus igazságát kellene elfogadnia minden magyarnak és az véget vetne a gnosztikus agymosásnak és a szenvedésnek, a sikertermék nélküli feudális nagyurak értelmetlen uralmának.

2020.08.17. 19:59:12

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliát átkozódásra használod, mint a hamis próféták. a rendszerváltó júdás pap. utána jön az ördögűzés.
www.youtube.com/watch?v=BIaPrM6_pJc
a fővárosi rendszeváltó elit nem németh sándort és a hitgyülekezetét szorította ki a magyar közéletből, hanem krassó györgyöt. olyan is lett a "liberalizmus".

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 20:09:03

@cvsvrs: Nézd, én értem, hogy amit itt írsz, az vélhetően csak zavarkeltés és lényegileg összevisszaság, és ha hazamész munka után, akkor egy tisztességes gnosztikus liberális vagy, de a Bibliát nem írhatod át még te sem. Meg a Fidesz sem. Nem hagyhatsz ki az Újszövetségből 14 könyvet. Mert: 22. fejezet (Jel22) 19 S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.3. fejezet (2Tim3) 6 Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, 17 hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen. 30. fejezet (Péld30) 5 Isten minden szava színtiszta (igazság), pajzs azoknak, akik hozzá menekülnek.

2020.08.17. 21:02:39

@Főnix Oszlár Gazdag:
a rómaiak is elvettek a könyvnek szavaiból. mert a biblia egyes részeit apokrifnek nyilvánították. pál apostol cselekedeiről is példának okáért. a koptok hittek benne. a kánonból mégis kikopott. vagy az ószövetséget, a zsidó bibliát egy az egyben elvetették az evangelikusok. tehát hogy mi az írás, mi az, amit Isten sugalmaz a mai napig vita tárgya.

bizony mondom néktek, hogy a keresztény átkozódás átok a kereszténységre. jézus ezt sugalmazta nietzsche frigyesnek és most kártyáznak a mennyországban. jézus megbocsátotta azt a sok átkozódást. mert nem a biblia nevében követték el. akkor mi van?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.17. 21:15:03

@cvsvrs: Nem, a Biblia alapszövege egy jó 1600 éve nem képezi szinte semmiféle vita tárgyát. Ha valaki keresztény, akkor el KELL fogadnia a Biblia történelmileg kialakult, 1600 éves szövegét. Aki nem fogadja el ezt a szöveget, az nem keresztény. A különböző keresztény egyházak Bibliai-verziói mind visszavezethetőek a legrégebbi, 1600-1700 éves ősi szövegverziókra, amelyek a mai napig fennmaradtak. A Biblia nem kötelező hivatkozási alap, ha valaki nem keresztény. De aki nem keresztény, az Európában nem konzervatív, nem polgári és nem tradicionalista, hanem progresszív, liberális vagy kommunista.

2020.08.17. 21:58:43

@Főnix Oszlár Gazdag:
ezek szerint az evangelikusok nem keresztények. mert ők fogták és a zsidó bibliát egy az egyben kidobták. a norvégok, a svédek, a dánok, a finnek.

Khonsu 2020.08.18. 00:09:32

@Főnix Oszlár Gazdag:

Igen, ez nem a feltűnőségről szól. Egyébként is olyan ez az egész, mint a lepke szárnya. Zseniális konstrukció, de nagyon óvatosan kell vele bánni, mert könnyen tönkre lehet tenni. Nagyon nehéz meghúzni a határt, hogy meddig használ és mikortól árt az ember. Próbálom is visszafogni magam egy ideje. :)

Khonsu 2020.08.18. 00:37:33

@cvsvrs:

Teljesen nyilván nem tudják kidobni, mert a kereszténység ószövetségi fogalmakat és utalásokat használ. Az adta a kontextust. Ezért is van az, hogy mai kontextusban nagyon másként hangozna az egész. Talán ez is a legfőbb baj. Sok volt az a kétezer év.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 07:51:37

@cvsvrs: A protestánsok nem vették ki a Bibliából az Ószövetséget, ez egy fake news. A protestáns Biblia tartalmazza a TELJES Ószövetséget en.wikipedia.org/wiki/Protestant_Bible . Nem is tehet másképpen, hiszen az Újszövetség alapján: 11. fejezet (Róm11) 1 Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. 2 Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. *** Az, hogy például egy szállodában csak az Újszövetség van a fiókban, nem azt jelenti, hogy kidobták az Ószövetséget. :)

2020.08.18. 08:16:11

@Khonsu:
a zsidókereszténységben a zsidó hagyomány adja a kontextust. a magyar keresztségben a magyar népvallás. a skandinávban a skandináv. és ebből adódik az európai tradíció. a keresztény államnemzet. a zsidókeresztény hagyományt az európaiak döntő többsége beemeli a népvallásba.

a keresztény államnemzetben hívők úgy hiszik a bibliát, ahogyan a népmeséket. a reformáltak úgy hiszik a jézus sztorit, mint a lúdas matyit, vagy nyilas misit, vagy szabó magda abigéljét. ami az inkvizíció idején eretnekségnek számított.

görög (katolikus) nyári esték.
hd.gorogkatolikus.hu/hirek_images/hirek_3839_1.jpg
és azon fellép palya bea pogány dobokkal. grecsó krisztián és a kistehén zenekar frontembere. a nirvana acoustic és a folkfonics. ennek népnemzeti és közösségi jellege van. vagy újra bemutatják a liliomfit. zenés komédia. trükkös románcokkal.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/08/+otf/1920w/cD756NEGbNkwB3hmvBei7E5PVF9WRVJZX1NFQ4FF36dN1SG74abGO5I4JWWDYGNomeaRkB38Jnhb2llS9NPd21jylmJlaMrd3iLIKA==/200817liliomfiKA5-scaled.jpg
ilyen az európai keresztény hagyomány. és aztán lehet mondani, hogy ez nem egészen az ószövetség szellemisége. a skandinávok azt mondták, hogy valóban az kuka.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 08:21:29

@cvsvrs: Nyilvánvaló, hogy Te és a Fidesz nem vagytok keresztények. Ideológiai és vallási szempontból egy materialista, posztbolsevik, pogány és gnosztikus zavarban hisztek és ez a zavar az alapja a kormányzás dilettáns primitívségének. És hogy miért? Mert XI. Piusz pápa „Égető aggodalommal” kezdetű enciklikája alapján a pápa világosan fogalmazott akkor is, amikor elítélte a pogány korhoz, az ún. ősvallásokhoz való visszatérést: „Aki egy állítólagos ősgermán - kereszténység előtti elgondolással a puszta személytelen sorsot a személyes Isten helyébe lépteti, tagadja az isteni Bölcsességet és Gondviselést...”. Elítélően szól azokról, akik a fajt vagy az emberi társadalom intézményeit Isten elé vagy fölé próbálják helyezni: „Aki a fajt, a népet, vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletreméltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is legfőbb zsinórmértékévé teszi, s bálványimádóan isteníti, az felforgatja, és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét.” Továbbá: „Csak felületes szellemek eshetnek abba a tévedésbe, hogy nemzeti Istenről, nemzeti vallásról beszéljenek, csak ilyenek tehetik azt a botor kísérletet, hogy az egész világ Alkotóját, minden nép Királyát és Törvényhozóját, akinek nagyságához képest »a nemzetek oly kicsinyek, mint a vízcsepp a vödrön« (Iz. 40, 15.), egyetlenegy nép határai közé, egyetlen faj vérségi kötelékébe akarják szorítani.”

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 08:42:48

@cvsvrs: Ahogy írtam, az európai keresztény hagyomány MINDENÜTT tartalmazza az Ószövetséget. Az általad terjesztett gnosztikus-pogány Fidesz propaganda csak rámutat arra, hogy mit jelent valójában az Erdogánnal kötött szövetség és mit jelent a Hagia Sophia újbóli mecsetté alakítása. Azt, hogy magasan tesztek a kereszténységre, mert opportunista pogányok vagytok.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 09:03:25

@cvsvrs: Nem tudom ki hogy van vele, de én a Soros által taníttatott gnosztikusokban, akik cimborálnak az Erdogánnal, akik mecsetekké alakítják a templomokat, nem bízok. És a Sanyinak is azt mondom, ne bízzon a gnosztikusokban, mert még hátra van még a feketeleves. www.google.com/url?sa=i&url=http%3A%2F%2F444.hu%2Ftag%2Fiszlam&psig=AOvVaw2TQ-Ez5BsEX6rO_IF5-KuE&ust=1597820551591000&source=images&cd=vfe&ved=0CAIQjRxqFwoTCMilmMWXpOsCFQAAAAAdAAAAABAE

2020.08.18. 09:38:54

@Főnix Oszlár Gazdag:
a magyarországi parlalemtni pártok közül a fidesz volt az egyetlen, amelyik azt mondta, hogy az iszlámot ebben a formájában köszönjük nem kérjük. a magyaroknak van kulturális kapcsolatuk. mert a koránt gábriel arkangyal diktálta a prófétának. ím-íme ah-allah így hívnak hálaadó imára az immámok. értjük ezt ősi nyelvezetet is. de reformálatlanul mégse fogadnánk be az iszlámot. ahogyan a skandináv szélsőbaloldal. amelyik kikukázta a zsidókereszténységet.

a magyar állam a muszlimoknak ad állami ösztöndíjat. és tanulhatnak magyar állami egyetemen. szerezhetnek diplomát. amit világjárvány idején orbán stadionjában adnak át.
www.youtube.com/watch?v=MUaJXjq_Rzo
ez az unimultikulti eléggé szabadelvű, van benne hagyományőrzés és nemzetközösségi jelleg is. ez egypárti támogatást élvez. mert ma magyarországon nincs még egy olyan parlamenti párt, amelyiknek vezetője azt mondaná, hogy ez még úgy nagyjából rendben lenne. nincs olyan nem-fideszes újságíró, aki leírná, hogy ez úgy nagyjából oké.

hanem az van, hogy a fidesz vagy annak politikája nem európai. versus az ellenzék politikai vezetői nem magyarok, nem magyar érzelműek. el kell dönteni, hogy melyik áll meg féligazságként legalább is. az európai néppártban eldönti a "három bölcs", merkel mutti, orsolya tánti, az európai parlament, a bizottság és választásokon a magyar nép. amire lehet mondani, hogy az nem szabad. mert a fidesz felvásárolta az indexet. a távozó indexesek létrehozhatnak egy új lapot. na de az erőforrásokhoz mégse arányos a hozzáférés. a fidesz is volt úgy 2 milliós támogatottságú párt, hogy alig volt médiája. csak az, amit simicska lopott pénzéből gründoltak. és a többi is nagyrészt lopott pénzből van gründolva. a oligarchák ügyeskedő kormányközeli "üzletemberek" az egyik oldalon, ügyeskedő kormányközeli "üzletemberek" a másikon az oligóliumok igazgatótanácsaiban. és ebből az egyik brancs bőven elég.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 09:45:34

@cvsvrs: Dekonstruáljátok a keresztény Istent, mert nem hisztek benne. Magatokat bálványozzátok és dőzsöltök az üres önimádatban. De ezt csak pár feudálbolsevik nagyúr élvezi meg Erdogán. Jézust és az egyszerű magyar embereket megvetitek, átveritek és szegénnyé teszitek, ezermilliárdokat átirányítva sikertermék nélküli jövedelemvadászoknak. Persze, hogy ki akartok lépni az EU-ból, mert már a legalján van a magyar fizetés és jövedelem egyébként is. A szovjet térséghez csatlakozva ez nem fog feltűnni. Vagy legalábbis ezt képzelitek.

2020.08.18. 09:49:16

@Főnix Oszlár Gazdag:
a skandináv országok zászlóin elég sok a színes latinkereszt. a legutóbbi időkig keresztényeknek tekintetták magukat, és őket is kereszténynek tartották és európainak. a luteránusok az ószövetségi hagyományt negligálták. és csak az újabb evangéliumokat tekintik szentírásnak. mondván, hogy az államvallás a népegyházból fakadt és nem a zsidókereszténységből. hanem a néphagyományt evangelizálták. és ebből adódik a keresztényszocialista munkás államiság és népi baloldal úgy egyébként. ilyen a szociáldemokrácia éjszakon. és újabban kikukáznák a kereszténységet is mondván, hogy az szegény kis bevándorlókat sérti. ez esetben dobják ki a nemzeti keresztény zászlaikat. a bevándorlók is úgy mennek oda, hogy látták azt a keresztet. felismerik, hogy az egy keresztény államiság. amelyik szociábilis.

orbán azt mondja, hogy valójában nem a bevándorlók tiltakoznak ez ellen, hanem az ngo-k akarják felszámolni az európai tradíciót, ami a keresztény államnemzetekben gyökeredzik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 09:52:46

@cvsvrs: Persze, hogy elég egyetlen brancs is, mert akkor az egyetlen brancs megszerzi az ÖSSZES jövedelmet, miközben továbbra is posztkomcsi szintű teljesítményt nyújt, sikertermékek nélkül. A magyar emberek hátán, a jövedelmüket átirányítva akarják egyesek elérni a nyugati életszínvonalat, hogy kastélyuk, jachtjuk, földbirtokuk legyen. Ám Döbrögi nem a haza, nem a haladás és nem a magyar jövő, csak az egypárti feudális pangás. Nem az embereket, hanem a feudális elit zsebét szolgálja mindez, minőségi fejlődés meg nincsen.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 09:55:56

@cvsvrs: Nektek mindenki zsidó, aki szerintetek jobb nálatok. Nem csoda, ha begolyóztok a gyűlölettől. A magyart nem elnyomni, hanem kiteljesíteni kell. Ezt viszont a feudálbolsevik, dilettáns elnyomás nem fogja sohasem megvalósítani.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 10:15:37

@cvsvrs: A párt találta ki a néphagyományt, a párt gyűjtött először népdalokat, a párt szerezte a népzenéket, a párt építette a kilenc lyukú hidat, a párt a dudaszó, a párt nélkül ezek sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem léteznének. A Bibliát azt nem tudja a párt, hogy miről szól, de nagyon úgy tesz, hogy ő teremtette a magyar univerzumot, melynek a párt vezére az istene. De hiába az egység, a mennyiségi hatalomvágy mégsem hoz minőségi fordulatot. Mert a párt csak hazudik és röhögve számolja a profitot, amit a megtévesztett Márton apók lelkesen dobálnak bele a párt zsákjába. Szegények, azt sem tudják, mit tesznek. Megbocsátunk nekik, megtévesztettek ők, de ideje lenne már felébredni, a Hortobágyon is.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.18. 10:44:59

@cvsvrs: Persze, hogy elég egy párt, mert a gazdaság nem tud eltartani több elitet, ezért az egyik elit lenyúlja a másik forrásait. És ez miért is jó? Mert ugye a versenyalapú demokrácia célja a teljesítmény növelése lett volna, ahelyett EGY PÁRT lenyúl minden forrást és utána KÉPTELEN a minőségen és a hatékonyságon javítani, de gyorsan de facto BE IS TILTJA a politikai versenyt, hogy örökké az ő jólétét biztosítsa az állam. Ez kinek is jó? A feudálbolsevik elitnek, akinek most van elég pénze, hogy tovább folytassa a PANGÁST, de legalább ne legyen leváltható. Cinikus, buta és amatőr megoldás: lezárja a kuka fedelét és nem engedi ki a gőzt. Sok sikert.

Khonsu 2020.08.18. 11:45:00

@cvsvrs:

Itt a baj, hogy a kettő nem ugyanazt eredményezi. A kereszténység alapvetően úgy épül fel, hogy van benne egy összefüggő gondolatmenet, a tanítás, aminek az átadásához a korabeli zsidó fogalomkészlet lett felhasználva (értelemszerűen). El lehet ugyanazt mondani más fogalomkészletek felhasználásával is, de a hangsúly az _ugyanazon_ gondolatmeneten van.

Elképzelhető tehát még az is, hogy lefordítható a gondolatmenet, a tartalom akár még népies formára is, csak a lényeg azon van, hogy csak "fordítást" lehet végezni, a tartalom nem sérülhet. Vagyis nem szabad felülírni az eredeti Krisztusi tanítás tartalmát. Ha már úgy kezdik valakik, hogy ők "a keresztény államnemzetben hívők" és ebből a kiindulópontból majd jól újraírják a Bibliát, abból csak eretnekség származhat, mert már eretnekséggel indítanak. Ők a keresztény államnemzetben hisznek, és nem a Krisztusban.

Szóval állítom, hogy számtalan módon el lehet mondani ugyanazt, ami a tanításban szerepel, érdemes is lenne ennek megtalálni a XXI. századi módját, mert úgy a ma embere számára könnyebben befogadható, érthető, logikus lenne, és ilyen módon ismét megerősíthetné a nyugati civilizáció alapzatát. Ugyanakkor a tartalom nem változhat, mert az már akkor nem lenne kereszténység, csak valamilyen kereszténynek hazudott ideológia.

Khonsu 2020.08.18. 12:02:03

@Főnix Oszlár Gazdag:

Az a szép, hogy több kukta is van a nyugati civilizációban, mára már lezárt kuktákkal van tele az egész. Elég megtalálni a leggyengébbet, mely legközelebb áll a robbanáshoz és kiváltani a robbanást. A láncreakció sorban robbanthatja a többit is... Akkor pedig béke veled NER. :)

hittheroadjack 2020.08.31. 11:59:02

Bízom benne, hogy Donáth Anna az Orbán kormány minisztere lesz 2022-ben, és ezzel is bizonyítja, hogy a Momentum nem a baloldali ellenzék része.
süti beállítások módosítása