1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.08.13. 12:11 HaFr

Ha nem tetszik a rendszerkritika… Válasz Kozák és Magyar cikkére

Index - Tudomány - 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán ...

(...) Egy példát hozok arra, amit ők stratégiai felismerésként aposztrofálnak (de valójában, ahogy látni fogjuk, a wishful thinking kategóriájába tartozik): “[az előválasztásokon biztosítani kell, hogy] az előválasztási rendszer nyílt jellege az ellenzéki politikai szereplőket a legesélyesebb jelöltek indítására ösztönözze, ami összességében természetesen felülírhatja a közvélemény-kutatási pártrangsorokat, és segíthet az ellenzéki pártok bezápult személyi viszonyainak megújításában”. Ez a javaslat tehát nem kevesebbet vár el a pártoktól, mint hogy olyan előválasztási versenybe szálljanak bele (előre örülve “bezápult személyi viszonyaik” felrobbantásának), amelyből lehet, hogy az egyik a ma mért népszerűségétől várható mandátumarányának a háromszorosát, a másik viszont – ellenkezőleg -- csak a harmadát fogja végül bekasszírozni. Lefordítva egy fiktív példán keresztül, a Párbeszédnek 24 képviselője lesz a 2022-es parlamentbe, ha sorra nyeri az előválasztásokat, a jelöltjei pedig végül győznek is a választókerületeikben, a DK-nak meg 3, mert ő meg rosszul szerepel az előválasztásokon. (...)

Egy szamárvezető nem tekinthető stratégiának, ha elméletileg pontatlan és gyakorlati realitása sincs, márpedig az előadott anyagnak nincsen, mert – ahogy egy kiragadott példán érzékeltettem – a cselekvők (és nem is okvetlenül csak a kollaboráns fajtájuk) érdekeivel ellentétes elvárásokat fogalmaz meg.(...)

(A cikk az ÉS holnapi számában olvasható print vagy online verzióban. A Kozák-Magyar cikk itt érhető el. Mindkettő egy rövid reklám megnézése után díjmentesen olvasható.)

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr616138574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 12:36:45

Szerintem súlyos hibát követ el a Fidesz, ha nem segíti az ellenzéki pártok és választói csoportok kulturális összeolvadását. Ugyanis az ellenzék polgárosodása és felelősebbé válása felmérhetetlenül pozitív hatást fog gyakorolni az egész magyar társadalomra. Egy szervezett, felelős ellenzéki kultúra megjelenése egyrészt felszámolja a "másodosztályú állampolgár" érzést és végre az egész magyar társadalom belekezdhet a konstruktív társadalomépítésbe. Az ellenzék változik és aki ezt meg akarja akadályozni, az szerintem nem hazafi.

F1őr 2020.08.13. 15:27:25

@Főnix Oszlár Gazdag: Egyedül a Jobbiknal látok változást, azt is negatív irányba.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 15:51:11

@F1őr: Kulturálisan össze kellene olvasztani a Jobbik-féle keresztény nacionalizmust és a baloldali liberalizmust, mert ez rendkívül előnyös lenne történelmi szempontból. Kioltanák egymás destruktív tendenciáit. Hiba az, ha valaki ezt megakadályozza.

Reding Roli 2020.08.13. 16:33:35

@Főnix Oszlár Gazdag: A Fideszt csak a hatalma megtartása èrdekli nem az, hogy mi a jó a társadalomnak...Az ellenzèki pártok , választói csoportok kulturális összeolvadására nincs szüksèg szerintem...Egy technikai koala lètrehozasa lenne most a legfontosabb , egy mindenkinek vállalható közös miniszterelnök- jelölttel ès egy plurális demokrácia visszaállító programmal ...
A lènyeg az lenne , hogy soha többè ne kerülhessen vissza az ország az egypárti túlhatalom, a pártállam ,autokracia állapotába...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.13. 17:02:11

Komolyan, 2020-ban ott tartunk még mindig, semmit sem okulva 2018-ból, hogy demokratikusnak láttatott választáson az állampárt leváltható ilyen-olyan ellenzéki összefogással? Miközben az ellenzéki politikusok megélhetési műmájerek zömmel és megfelelő ajánlattal a fidesz részéről szépen eljátsszák a szerepüket a demokratikus választás című színjátékban. A pártok elszakadtak a szavazóiktól. Egyébként a fidesz is. A szavazóit terelgethető birkaként kezeli. Lásd a 2018-as választás előtti félelem-propagandát, a krumpli-osztást, a buszoztatást, és külhoniak levélben szavazását. A fidesz nem váltható le szavazáson. Aki ebben reménykedik, nem tanult semmit az eltelt tíz év alatt. Nincsenek csodák. Nincsenek már karizmatikus emberek. Nincs hagyománya, nem alakulhatott ki az eltelt harminc év alatt sem, a nép szolgálatának. Aki politikusnak megy, úr akar lenni és jól akar élni.
Egyáltalán van olyan közös eszmény, ami alá be tud seregleni a magyarság? Az etnonacionalizmus öngyilkos eszméjét a fidesz használja marketing eszközként. És más nincs. Mivel annak sincs hagyománya, hogy milyen polgárként létezni. Alapvető készségek és gondolati mintázatok hiányoznak a magyarok többségéből. Ilyen alapanyagból még Orbán sem tudott mást kihozni mint a kurucos rablórezsim. Pedig Orbánban benne voltak a megfelelő adottságok. És mi lett belőle. Elkeserítő.
Tehát 2022 egy újabb illuzórikus mákonytakony, amire jobb nem gondolni. Megyek hasznosabb dolgokkal foglalkozni. Nincs itt semmi látnivaló. A döglött állatot sem nézegetni kell, hanem elásni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 17:43:44

@Gamma Leonis: Picit olyan vagy, mint az európai űrügynökség, aki kiröhögte pár éve a SpaceX-et meg Elon Muskot. Nem az alapanyaggal, a szellemi képességekkel van a gond szerintem. Az illiberalizmus jó irány, de a színvonal nagyon gyenge.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 17:45:40

@Reding Roli: Az egypárti uralom kulcsa és forrása a defektes értelmiségi demokrácia volt. Ha ez visszajön, na vajon mi lesz akkor a sorsa? Kipurcan, mint 2010-ben.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.13. 17:53:24

@Főnix Oszlár Gazdag: "Az illiberalizmus jó irány," Ez jó nagy baromság. Szellemi színvonal tekintetében mégis csak egy szinten tanyázunk. :D

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 17:55:07

@Gamma Leonis: Nem, hiszen magad mondtad, hogy a magyar társadalom nem képes a konstruktív spontán rend kialakítására. Tehát a hatékonyság növelése csak illiberális módon, a lakosság jó részének a politikai semlegesítésével lehetséges, nem?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.13. 18:00:35

@Főnix Oszlár Gazdag: A lakosság politikai teszthalálba küldése már sikeresen megtörtént. A bohóc ellenzéki pártok szavazói fejetlen csirke módjára szaladgálnak.
A felülről vezérlés viszont képtelen mit kezdeni a passzív néppel. Elszipkázhatja tőle a pénzt, amíg van mit szipkázni, de mivel a nép nem igazán képes értéket előállítani, ezért van a pávatánc nyugati-keleti befektetők felé. Nem. Ez a nemzet egy kudarc.
Hatékonyság növelése? :D :D :D

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 18:01:48

@Gamma Leonis: Na, de azért ha valakinek van másik ötlete a nép megmozgatására, miért nem lehet annak a másik erőnek teret adni? Vannak még kreatív emberek.

geneP 2020.08.13. 18:03:58

Nagyon jó írás. De túl kellene lépni a politikai paradigmán. Egyszerűen arról van szó, hogy a nagyon sok tőkét birtokló emberek, cégek, stb, függetlenül attól, hogy jutottak hozzá, azt a célt tűzik ki, és meg is valósítják esetenként, hogy dinasztiákat építsenek, kincseket és vagyont halmozzanak fel, és jó PR-t irassanak a hozzájuk közel állókkal. Teljesen érdektelen, hogy milyen korról beszélünk, egy-egy kialakuló uralom, birodalom, stb. végét legtöbbször az erőegyensúly felboulása hozza, rendszerint egy mérkőzés, egy konfliktus, egy lázadás és/vagy háború lefolytatásában. De ezek tabu témák, senki se tud úgy a porondra lépni, hogy totálisan tagadja mind a meglévő szereplők konfliktusában való részvételt, mind a történelem magyarázatokat.
Mivel a viselkedés, a poltikait is beleértve alapvetően érzelmi meghatározottságú, a legrégebbi, manipulatív technikák, amelyek a hitvilágok kialakulását szolgálták, mára igen gazdagok, amelyeknek hatása alól szinte lehetetlen anyagi eszközök nélkül szabadulni, ezért a szegény és kizsákmányolt rétegeknek nem marad más, mint az erőszak és a mentális betegségek.
Az autisták megjelenése nagyon érdekes, mivel már gyermekkorban nehezen léteítenek szociális kapcsolatot, ki nem álhatják a hazugságot, a hangoskodást, a valóságnak elentmondó megszólalásokat. Számukra az élet komoly dolog, és nem tudnak azon nevetni, amin milliók naponta röhögnek, pl. ha valaki elesik, pórul jár, stb. A világ ugyanis a nyelven keresztü skizofrén állapotba juttatja az embereket, mert a nyelv mód és aspektus eszközein keresztül lehetővé teszi, hogy ugyanazt a valóságot legaláb kétféleképpen lehessen eírni, és az erősebb döntse el, hogy melyik változat az igaz. Ezekután érthető, hogy az emberekviselkedése az erővonalak mentén alakul, és végsőroron a társadalomban is a fizikai törvének érvényesülnek, mégha ezeket az összefüggéseket egyelőre senki se vizsgálja, mivel vagy dícsér vagy kárhoztat egy szereplőt, hogy ezzel elősegítse az ameber lebegő egójának igazodását az erősebb félhez, vagy ha mazohista, akkor a szeretett félhez. De a legtöbb ember nem szeret veszíteni, veszetes ügyhöz csatlakozni. Ezért a legnagyobb dráma a verseny, a szerencsjáték és a köréjük kialakult ipar, amely az illegális jövedelmek egyik legfontosabb forrása. A futbal is azért fontos, mert lehet rá fogadni, és lehet bundázni. A játékosokkal emberkereskedelem folyik, de ezt a maffiózók, a szerencsjátékok üzemeltetői, amibe beletartozik a tőzsde is, megfelelő jogvédelemmel szalonképsre festették. Szinház az egész világ - abban az értelemben is, hogy nem hihetünk a társadalom üzemeltetőinek, mert diszletek közt mozognak, és a nyelv, amivel ezt elérik, az önmagában egy járték, ahogy Wittgenstein is megállapította. Így eke a megszólalások is ennek a játéknak egy-egy mérkőzését illusztálják, majd elfogyasztása után mindnen marad a régiben. Nincs akkora lendület, amely a megemerevedett és működő szocális rendszert meg tudná változtatni, mivel a lendület, a momentum nem jöhet a semmiből, a szava leírta vágyakból, amelyek mivel a jövőre vonatkoznak, a nem létezőt képezik le. Csak jelen van, és abból a valóság a nyelv szerinti tükrözés szerint olyan gazdag, hogy felsorolni is lehetetlen, annak ellenére, hogy csak néhányan jutnak szóhoz.
Szerintem ennyi elég lesz mára és még sokáig.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 18:09:31

@geneP: Na ja, ezért kell eldönteni, hogy a szabadság vagy a hatékonyság, az érzelem vagy a tudomány, a ráció vagy az irracionális ösztön vezet minket. De a semmittevés és feladás is egy morális döntés, csak éppen egy iszonyatosan felelőtlen döntés.

h.kovacs 2020.08.13. 19:08:43

@Gamma Leonis: teljes mértékben egyetértek
Nézzük meg lukasenkot: 70 % vereségből kihozott 80 % győzelmet
Orbán is hasonlóan csalna ilyen helyzetben !

Moin Moin 2020.08.13. 21:00:45

Péter... Csak figyelmeztetlek: szegény Petőfivel is egy kozák végzett...

Szerintem már fenik rád is a dzsidát!:)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.13. 21:02:28

@Moin Moin: Miért, ő is benne lesz a 2022-es összefogásban?

Moin Moin 2020.08.13. 22:26:37

@Főnix Oszlár Gazdag: Éppen hogy azért mer nem lesz benne: az ellenzéki kozákok fenik már rá javában a dzsidát!

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 07:54:09

@Moin Moin: Jézusom, pedig éppen azon gondolkodtam, hogy HaFr ideológiája néha annyira nüansznyira tér elé csak a Fidesz háttérideológiájától, hogy néha felmerül az emberben a gyanú: vajon valódi ellenzéki álláspontról van-e szó? De akkor megnyugtattál, hogy erről szó sincsen. Csak ez azért veszélyes, mert aljas és hamis módon betámadhatják, hogy ez csak egy álellenzéki demoralizáló decoy blog.

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 08:02:58

@Főnix Oszlár Gazdag: HaFr ideológiája néha annyira nüansznyira tér elé csak a Fidesz háttérideológiájától… jaj ember, hát térj már észhez, a fidesznek nincs háttérideológiája, nincs neki előtérideológiája sem, sem köztestérideológiája, egy ideológiája van, lopni kell, minél többet, s ennek érdekében elhitetni mindenféle hülyékkel, hogy van neki háttérideológiája ér előtérideológiája, és köztestérideológiája. Ezt nevezzük úgy, hogy szirénhangon énekel, hogy a hülyék bedőljenek s leájuljanak a fáról gyönyörükben. Ébresztő bammeg! (HAFR helyében besértődnék, de nagyon, ha ilyet írnának rólam.)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 08:03:08

@Hidvégi Mihály: Ne figyeljenek oda arra amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok!

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 08:16:08

@Főnix Oszlár Gazdag: Nem, nem érted, illetve ez sem így van, mert érted, csak a lényeget tekintve eltereled a szót. Hiszen írtad, hogy az a lényeg, amit tesznek, nem amit mondanak. Tehát helyesen nüansznyira van az ideológiája attól, amit olykor a fidesz kommunikál. De mivel a fidesznek nincs ideológiája, tehát attól nem lehet nüansznyira lenni annak, akinek van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 08:17:58

@Hidvégi Mihály: HÁTTÉRIDEOLÓGIÁT írtam, amit nem kommunikálnak. Bocsi, de olvassad már el, amit írtam. Köszi.

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 08:19:28

@Főnix Oszlár Gazdag: s azt akarom végül is mondani igazából, hogy gondolkodó és gerinccel rendelkező embernek el kell határolódnia a fidesz minden tettétől, minden ideológiának kinéző trükkjétől.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 08:21:04

@Hidvégi Mihály: Még úgyis, hogy eközben kormányon tartja a Fideszt a cselekvésével? Mert ez egy komoly erkölcsi dilemma.

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 08:24:44

@Főnix Oszlár Gazdag: Kéretik kicsit pontosabban megfogalmazni a kérdést.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 08:28:48

@Hidvégi Mihály: Morális-e az a magatartás, amely a szkepticizmusával és az individuális nézeteivel - bár nem akarja - de mégis, eredményét és hatását tekintve közvetetten a Fideszt tartja hatalmon?

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 08:34:30

@Főnix Oszlár Gazdag: Igen, köszönöm, én is így gondoltam, de jobbnak láttam rákérdezni...

Semmilyen magatartás nem morális, amelyik egy bűnözői kört hatalomban tart.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.14. 08:36:59

@Hidvégi Mihály: Na, ezen morfondírozok én is, meg azon, hogy mi a helyes morális cselekvés.

Hidvégi Mihály 2020.08.14. 09:13:18

@Főnix Oszlár Gazdag: a morfondírozást csak üdvözölni tudom. Remélem eredményes lesz.

abdul hackeem 2020.08.14. 10:33:44

@Hidvégi Mihály: Mihály, üdv ismét a fedélzeten!

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.14. 20:21:41

Most néztem meg a Partizán friss videóját az Orbán családról. Micsoda "öröm", hogy harminc évtized alatt tényleg sikeresen nemzeti tőkések nevére lett átíratva az állami tulajdon. Ennyi vagyonból bőven futja a hatalom fenntartására is. Belegondolva, hogy abszolút kisemberként az atomizált társadalom legalján vegetálva mennyi esélyem van... Semennyi. Szavaznom sem kell többé. Gyakorlatilag tényleg földönfutó vagyok, hazám sincs, csak névleg. XD Mert egyébként Magyarország Zrt. a neve, amiben nekem nincs semmi tulajdonom.

Rodney_2 2020.08.14. 23:08:03

@Gamma Leonis: Szültél volna 5 gyereket mint Lévai Anikó :)))
Azt végiggondoltad, hogy ha a nemzeti tőkések helyett ugyanazok a cégek nemzetközi multik tulajdonában lennének, akkor abszolút kisemberként az atomizált társadalom legalján vegetálva mennyi esélyed lenne??

Vegyél részvényt a tőzsdén és te is tőkés leszel :)))

FrVili 2020.08.14. 23:52:31

@Gamma Leonis: a partizan videó elég korrekt, de csak olyan újságírósan súrolja a felszínt. A 2002 -es Zarándok nyilatkozat 20:35-től...telitalálat. Van itt minden mint a balkán lagziban.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.15. 06:21:55

@Rodney_2: A kisember szempontjából nincs különbség nemzetközi és nemzeti tőkés között. Bár utóbbi esetében feltűnő, hogy kizárólag belföldön képes működni és erősen támaszkodik az állami megbízásokra, vagyis az adófizetőkből él, a magyar emberekből. Jaj, annyira boldog vagyok, hogy magyar vámpír lóg a nyakamon. Érzem, hogy eltölt a nemzeti büszkeség. :D Egyébként te ma már szültél? Jaj, bocsánat, férfiként erre képtelen vagy. Akkor termékenyítettél meg nőket? Fontos a magyar nemzet fennmaradása. Bár nekem ugyan nem, és a fidesznek sem. Annyi pénzt rabolt össze a nemzeti rablórezsim, hogy az ükunokák is ezüst kanállal a szájukban születnek majd. :D Jaj, de mi inkább ne csevegjünk egymással. Mert kibújik belőlem a fekete öves troll és szétbarmolom a komment folyamot, miközben felmosom veled a padlót.

FrVili: Én ugyan 98'ban a fideszre szavaztam első szavazóként, hiszen akkor voltam húszéves, de 2002-re elment a kedvem a "narancstól". Nagyon fura dolgokat művelt a fidesz kormány. Kapásból kiakasztott már az első kormányzati hónapjaiban, először a belügyminiszter személyével, a másodszor a nemzeti színház tervének lesöprésével. Az arrogancia, ahogy az előző kormány ötleteit kezelte, felnyitotta a szememet. Én mint polgár azért bíztam meg a politikusokban, hogy összedolgozzanak az ország érdekében. Lehetnek eltérő megoldásaik, ideológiájuk, de közös nevezőjüknek a haza kell, hogy legyen és benne a szavazóik, a magyar emberek. Olyan nagy ívben szartak aztán ránk a kisemberekre, hogy ez volt a sokadik ok, amitől meggyűlöltem őket. Amikor pár éve lett emberi erőforrás minisztériumuk is, akkor köptem oldalba a parlamentet gondolatban. Amilyen békés ember vagyok alapból, olyan erős a haragom, miután felnyílt a szemem. Amikor látom, hogy almafa helyett invazív fát dédelgettem, akkor nem nevelem tovább, hanem kiirtom. Vannak vállalhatatlan dolgok. Épelméjű és erkölcsű ember fontosnak tartja a társadalom fennmaradásának és saját érdekében is az együttélés szabályait, a törvényeket betartja és nem helyezi magát a törvények fölé. Nem élősködik a többségen. És pláne nem képzeli magát úrnak, amikor közszolga. Amikor valakik teljesen másként beszélnek mint ahogyan cselekszenek, hamisságuk megmérgezi a környezetüket. Remélem, megélem, hogy árulásukért a történelem ítél felettük!

Rodney_2 2020.08.15. 08:16:27

@Gamma Leonis: Nekem már (kellő számú :) ) felnőtt gyerekeim vannak és 1990 óta 6 európai országban éltem (nyugaton is és keleten is). Kicsit máshogy látjuk a dolgokat talán emiatt is :)
Ja és multi managementben dolgoztam, mindig eszembe jut egy USA vicc (Dilbert) hogy hányadik fontosságban az EMBER a cégben? 9. És mi után következik? a gemkapocs a 8. Szóval nagyon ne reménykedj. Német és olasz családi tulajdonú cégeknél láttam azt, hogy valamennyire fontos a munkavállaló, sokszor a profit rovására is.