Két cikket olvastam a hétvégén -- Bruck Gáborét és a Kozák-Magyar szerzőpárosét -- arról, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek. Mintha 2013-ba léptem volna vissza. Annyi haszna biztosan volt, hogy hét évvel fiatalabbnak érezhettem magam egy rövid időre. Előrelépés talán annyiban van a szerzők korábbi munkáihoz képest (nevezzük őket a progresszív-liberális mainstream képviselőinek), hogy az egyik írás végre elismeri a kollaboráns pártok és/vagy pártvezetők létét (amit Mesterházy kapcsán már 2013-ban nagyjából pontosan lehetett tudni). Mindkettő osztozik azonban abban a hagyományos tévhitben, hogy a számottevő ellenzéki pártvezetők elég nagy része le akarja váltani a rezsimet. Nem, nem akarják, mert nem bíznak se magukban, se a többiekben -- helyet akarnak benne, ami inkább (be nem vallott, fű alatti, passzív) versenyre, mint együttműködésre ítéli őket. Ezért nincs is együttműködés. Mindkét cikk alapvetően naív, vágyvezérelt és szükségképpen "betelefonálós" szintű technikai javaslatokba fullad ("nőket a politikába!", "működjenek együtt!"), a lényeget ellenben -- hogy miért vagyunk itt és mit kell tenni, mielőtt bármiféle ellenzéki boltolásról szó eshetne -- nem vagy alig kapargatva. A Kozák-Magyarról majd írok hosszabban, kicsit felcicomázva a lényeget, hogy a címével ellentétben a javaslatai semmiféle stratégiai áttöréssel nem kecsegtetnek az ellenzéki cselekvésben.
Polgári konzervatív blog
2020.08.09. 17:27
Két cikk a hétvégén az ellenzék feladatairól -- és minek?
58 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr116119918
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
morpho 2020.08.09. 18:37:49
HaFr: Kicsit olyan feelingje van ennek, mintha arról cikkezett volna 1978-ban valaki a Népszabadságban, hogy miként kéne leváltani a Kádár rendszert és hogy miért nem alkalmasak erre a magyar politikusok.
2020.08.09. 19:56:40
a nagy hiba tarlós leváltása volt. azt nem is lehetett érteni. mit akarnak a budapestiek. az ellenzéki összefogás kapott még két ciklust. mert ugye 25 őszéig lesz karigeri főpolgi. ami azt jelenti, hogy 26 tavaszán is a "demokraták" hívjhatják ki orbánt. ha 19 őszén budapest szétzavarták volna őket, akkor már 22-re formálódhatna egy új ellenzék.
Khonsu 2020.08.09. 20:10:43
@cvsvrs: Lényegében ugyanezt mondja Puzsér is.
Khonsu 2020.08.09. 20:38:30
Nekem van egy nagy félelmem. A 22-es választás sorsdöntő lesz, mert ha azon az ellenzék ismét nagyot bukik, akkor az ellenzéki politikusokkal ellentétben az ellenzéki szavazók az újabb csalódás hatására szerintem tömegesen fogják feladni a reményt. Végleg "elengedik" a magyar közéletet, különösen a valódi változásra vágyók. Én már 18-ban is közel álltam hozzá, és másoktól is hallottam, hogy hasonlóan gondolkodnak. Aztán gusztusától függően egy részük megbarátkozik majd a rendszerrel, megtanul vele együtt élni, mások pedig megfogadják a jótanácsot, amit Cívis is lelkesen osztogat és elhúz az országból a fenébe (valószínűleg én is). Az ellenzéki szavazóknak egy döntő jelentőségű része nem bír ki még egy kudarcot, és hogy ha 22-ben nem sikerül minimum megszorongatni, de lehetőleg inkább legyőzni a Fideszt, akkor megtörik és feladja. Aztán az ország élvezheti a NER csodálatos világát az idők végezetéig, miután mondjuk egymillió ellenzéki szavazó hirtelen eltűnik.
morpho 2020.08.09. 20:41:14
@Khonsu: Nem kell várni ezzel '22-ig, ez már megtörtént. Ez már rég a NER csodálatos világa az idők végezetéig. Ne álmodozz!
Khonsu 2020.08.09. 20:46:10
@morpho:
Én már nem álmodozom, csak a covid egy csöppet borította a terveimet, úgyhogy egyelőre maradt a lelkes csodavárás 22-ig a magyar ugaron...

2020.08.09. 21:15:09
@Khonsu:
valójában nincs ner. abban az értelemben, hogy létrejött volna egy új rendszer. lényegileg annyi történt, hogy az mdf-szdsz paktum és az mszp-szdsz koalíciók helyébe a fidesz lépett. tehát annyi az újdonság, hogy létrejött egy uralkodó állampárt, tömegpárt, néppárt, amelyik a hatalomben nem osztozkodik az ellenzékkel. de ez közjogi értelemben nem új rendszer. elvekben. de jure. de facto persze az iskolaigazgató, de az iskolában a takarító is tudja, hogy nem bírálhatja a fideszt. valaki felnyomja. és ha ott ül egy régi típusú párttitkár, egy barom, akkor kirúgják a takarító segédet is, mert "liberális". de ez nem egy új rendszer. ha valaki miépes volt, vagy fkgp-s, vagy jobbikos, akkor ugyenez volt helyzet. vagy fideszes. kirúgták, mert "nacionalista".
egyáltalán nem lelkesedem ezért. egyik oldalról sem. de a megoldás az, hogy valamelyik lenyomja a másikat, mint a bélyeget. mivel kiegyezni nem tudnak, másképp nagyon nem lehet normalitás.

Khonsu 2020.08.09. 21:31:19
@cvsvrs:
Attól tartok, hogy akkor sem lesz normalitás, de még a normalitás esélye is elpárolog, ha egyik végképp lenyomná a másikat. A normalitás kialakulását szerintem csak az érdemi politikai verseny tudná kikényszeríteni, ahol mindenki tudná, hogy nem tehet meg bármit, mert hatalma nem örökre szól, bármikor kerülhet a másik oldalra is. Ha a hatalom elvesztésének reális esélye nem áll fenn, akkor semmi okuk a változtatásra, marad a "nem normalitás". Még lehet, hogy tovább is fokozzák.

2020.08.09. 21:36:20
@abdul hackeem:
a maistream médiában mai napig nem lehet leírni, hogy kikből áll a budapest szdsz. az nem egy liberális párt. hanem az egy identitását vesztett zsidókból álló csoportosulás. zsidók, akik nem zsidók. ha ezt le merészelte írni a takarítósegéd, akkor röpült. félre értés ne essék, nem a mózes hitű magyarokról van szó, hanem egy magukat liberálisnak mondó szemét társaságról, akik egy fél mondatban nem sajnálkoztak trianon kapcsán, vagy egy fél mondhatban nem kértek elnézést a gulágért. ezért van illiberális demokrácia. mert budapesten van egy aljadék értelmiség. és nagyon fontos, hogy nem a holokauszt sérültekről van szó. mert akiket brutális sérelmek azokkal szemben megértőnek kell lenni. velük keresni kellett a kiegyezést. de a többivel nem.
de ha valaki ezt a kérdést (amiről lényegében a magyar közélet 30 éve szól) érinteni merészeli a mainstream nyilvánosságban, akkor az állásával, az életművével játszik. jön egy modern kori inkvizíció és azt mondja: itt az új hitler. és ez az abszurditás zajlik.

abdul hackeem 2020.08.09. 21:39:31
@cvsvrs: Szerintem aki libernyákozik az vesztette el az identitását.
Meg aki szerint az ellenzék nem része a nemzetnek.
Hiába ismételed a baromságaidat, attól _semmi sem igaz_ belőlük.

2020.08.09. 21:50:38
@abdul hackeem:
debrecenben egy 56-ban elítélt fizikust választottak az szdzs vezetőinek. és az egyetem természettudományi karának két korábbi dékánját egy matematikust és egy vegyészt mszp vezetőinek, akik opportunista módon beléptek az mszmp-be. mert a kádár korban mehettek nyugati egyetemekre. az illető vagy belépett a pártba, vagy beszervezték a iii/i-be. és erre mit mondott az 56-ban elítélt fizikus? megérti. debreceni mdf-ben sose volt radikális irányzat és az mérsékelt mdnp-t egy atomfizikus vezette.
na most budapesten nem. ezekben a pártokban egy filozófuskör tombolt. ők meghaladták a nem tudom micsodát. menjenek a francba. erről szól a közélet. és verik a seggüket, hogy ez rasszizmus, antiszemitizmus, stb. és 2010-ig erről még csak érintőlegesen sem volt szabad szólni. ugyanezt művelik a gender tudósok. a szélsőséges liberálisok nobel díjasokat is kirúgtak az egyetemi állásaikból. egy szélbalos brutális véleményterroral szemben szerveződött meg a populista széljobb.

2020.08.09. 22:01:42
@abdul hackeem:
a "libernyák" azt fejezi ki, hogy az illető nem liberális, hanem identitását vesztett. a fideszben úgy fordítják le, hogy az illető magyarnak született, csak mára már magyar ellenes. nem magyar. nem egy nemzeti liberális, hanem egy "libernyák". és ez fokkal jobb, mint a "libsi". mert az ugye zsidózás. a bibsi, a biboldó cigányul a zsidó. és itt nem az ilyen vagy amolyan származással van a probléma. megalkotják azt a szót, hogy "libernyák".

abdul hackeem 2020.08.09. 22:35:09
@cvsvrs: Szerintem aki libernyákozik az vesztette el az identitását.
Meg aki szerint az ellenzék nem része a nemzetnek.
Hiába ismételed a baromságaidat, attól _semmi sem igaz_ belőlük.
Meg aki szerint az ellenzék nem része a nemzetnek.
Hiába ismételed a baromságaidat, attól _semmi sem igaz_ belőlük.
abdul hackeem 2020.08.09. 23:17:35
@cvsvrs: "Még a nyugodt szigetnek tartott Magyarországon is egyre erősebbé válnak a nacionalista, fundamentalista, szélsőjobboldali csoportok a kormányzaton belül, s manapság reális esélye van annak, hogy ezek a csoportok becsúsznak a kormánypárt centrumába, és ellenőrzést gyakorolnak felette."
orbán viktor 1992. szeptember 4.
orbán viktor 1992. szeptember 4.
FrVili 2020.08.10. 00:06:52
@cvsvrs: Zoli, te vagy az? Nem azért rugtunk ki a gumi bizbasz gyárból, mert nulladiktípusú találkozások meg ezoterikus népművelő sámán klubba jártál, hanem mert több időt töltöttél a kocsmában a nagymagyarország kép alatt, mint a munkahelyeden, ahol még szarul is dolgoztál, arról nem beszélve, hogy loptál is. De lépj rajta túl, mert így maradsz:
www.szombat.org/hirek-lapszemle/hitlert-eltetve-zsidozott-egy-no-az-ujlipotvarosban

Reding Roli 2020.08.10. 10:54:08
@Khonsu: Az államszocialista rendszerben is azt gondolták a legtöbben, hogy az a rendszer örökkè fog tartani , de mègis vège lett, igaz, hogy 48 èv kellett hozzá...Akkor az orosz fegyverekkel a háta mögött, erőszakkal alakult ki egy stabilnak mondható rendszer , amely mèg egyfajta társadalmi szerződèst is kötött az emberekkel ( Aki nincs ellenünk , az velünk van) ráadásul , volt 15-20 èv, amikor valóban emelkedett az èletszínvonal...
Az Orbán - rendszer is csak külső segítsèggel tud csak fennmaradni : nyugat tartja fenn, mert ha nem küldenè az èvi több milliárd eurós fejlesztèsi segèlyeket, nem hoznának befektetèseket a mestersègesen "elolcsózott" országba, akkor már règen elbukott volna Orbán , aki eddig nárcisztikus , öntelt politikuskènt tetszelegve a nyugat segítsègvel elèrt " sikereket " saját kormányának tulajdonította...
Az aktuális magyar politikai helyzet- ha pusztán a pártok oldaláról nèzzük- valóban nem szívderítő...Az ellenzèk sem tudja kivonni magát az általános társadalmi nihilizmus alól, csökken a politikai aktivitás, pènzhiany van, ès egzisztenciális küzdelem ...Új ,hiteles , dinamikus arcok nincsenek , akiket fel lehetne èpíteni, akik előre tudnák vinni az ellenzèki politizálást , nem a megszokott közèpszerűsèg....
A politikai trendek mègis azt mutatják , hogy a rendszer zenitjèn már túl van...2022- re kb. hasonló erőssègű lehet a kèt oldal, ha sikerül összehozni az összefogást valóban, ès nem az pártèrdekek kerekednek felül...(( Mondjuk a választási rendszer majdnem lehetetlennè teszi az összefogást , azért fenekednek annyit az ellenzèki pártok..))
Azt mondanám , ha jósolnom kellene , hogy 2022- ben mèg mindig kicsit több esèlye van Orbánnak megnyerni a választast , de 2026 - ban már jóval kevesebb esèlyt látok Orbán győzelmère, mert addigra túl öreg lesz , és annyira eltávolodik a társadalmi közèptől , elhiteltelenedik, nemcsak politikailag , hanem általános stílusban ....Jönnek az új generációk...
2026 - ban lehet egy ellenzèki 2\3 ,egy új vezető ellenzèki párttal - ami szüksèges is ahhoz, hogy kisöpörjèk teljesen Orbánèk hagyatèkat ...A legfontosabb egy átfogó alkotmánymódosítás lenne , hogy soha többè ne lehessen a plurális demokrácia rendszerèt egypárti , abszolút hatalommal helyettesíteni Magyarországon...Lehet, hogy valamilyen elszámoltatás is kellene, mert ebben a következmènyek nèlküli országban mindent meg lehet csinálni ....

Reding Roli 2020.08.10. 11:36:51
@cvsvrs: Budapesten kívül az összes vidèki önkormányzatot csődbe vihetik , az iparűzèsi adó " átalakításával "- így Debrecenre is kemèny idők várnak ...A BMW egyre nagyobb bajban , lehet hogy a beruházás több èvet csúszik..
A magyar államháztartás kb 2200 milliárdos hiányt hozott össze 7 hónap alatt...Az államadósság is már 33 000 milliárd forint ,, ami csak növekedni fog..
Ebből nem hinnèm hogy hamar ès jól ki lehet keveredni ...

Reding Roli 2020.08.10. 14:29:26
Az is lehet persze , hogy az összes spekuláció èrtelmèt veszti , " hogyan váltsunk le az Orbán -kormányt választáson" hiszen lehet már lesz többet soha szabad ès egyenlő feltètelekkel lefolytatott választás ès az embereknek utcáról -utcára kell majd a szabadsagukèrt harcolni , ahogy most Fehèroroszországban ...
index.hu/kulfold/2020/08/10/feheroroszorszag_belarusz_alekszandr_lukasenko_tuntetes_rendori_tulkapas_elnokvalaszas/
Többè nem lehet helye tovább az álszent kèpmutatásnak, oda kell csapni diktátoroknak , vagy a diktatúrával kísèrletező , ma mèg "csak" autoriter - tekintèlyelvű vezetőknek, mert ha Európa csendesen ès elvtelül tűr tovább , akkor belülről fogja szètenni az erkölcsi rohadás!

Reding Roli 2020.08.10. 14:47:05
Az elkövetkezendő 2 èv nagy sorskèrdèse az lesz , hogy Orbán belátja- e a konszolidáció kènyszerű szüksègszerűsèget, vagy járja tovább eddigi útját....Ha az utóbbi jön, akkor annak következmènye az lesz, hogy Magyarországon is az utcai harcok ideje fog elkövetkezni, ahogy Szerbiában ,Bulgáriában vagy Fehèroroszországban..
Az EU, ha mindezt tètlenül nèzi, óriási hibát követ el...Ha vège lesz ennek a járványnak a következő fontos politikai lèpès az autoriter , populista rezsimek megrendszabályozása lenne...

Bogomil 2020.08.10. 14:52:42
Szerintem elég rosszhiszemű az a feltételezés, hogy a számottevő ellenzéki pártvezetők elég nagy része nem leváltani akarja a rezsimet. hanem helyet akarnak benne. Azt elfogadom, hogy többségükben nem elég tehetségesek és ezért tehetetlenek is.
Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.10. 15:46:15
Szerintem az ellenzék válsága egy filozófiai probléma kezelésére való képtelenség. A filozófiai probléma meg az alábbi: ha egy válságból csak kemény rendteremtéssel lehet lassan kievickélni, akkor mit csináljanak azok a pártok és szavazók, akik nem akarnak rendteremtést? Másképpen megfogalmazva: ha én hiszek a rendteremtésben, akkor miért nem lehetek ellenzéki? Az ellenzéki értelmiség azt hiszi, hogy ha "toleránsak vagyunk", akkor "valami csak lesz"? Magától kialakul Svájc vagy Norvégia? Csak "fel kell világosítani" a lakosságot? Vagy én értem félre az értelmiség háttérideológiáját? Vagy mi az ellenzék háttérideológiája? Egy keresztényszociális, humánus, de rendet teremtő ellenzékre én azonnal szavaznék, de mi a mostani ellenzék célja, ideológiája, filozófiája? Ezt érti valaki?
HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.10. 16:26:19
@Bogomil: az "elég" nagy részt fenntartom -- azt kell érteni rajta, hogy elség sokan vannak, hogy megakadályozzák az egységes fellépést;nem tudom, szerintem ez 80%-ban felelős a mutatott teljesítményért, a maradék 20% csak a személyes inkompetencia (azért csak ennyi, mert egyébként a feladatok elég világosan érthetők, a követendő viselkedés elég egyszerűen felmutatható lenne, nem olyan bonyolult a politika ma)
Reding Roli 2020.08.10. 16:37:20
@Főnix Oszlár Gazdag: Vagy mi az ellenzék háttérideológiája? Egy keresztényszociális, humánus, de rendet teremtő ellenzékre én azonnal szavaznék, de mi a mostani ellenzék célja, ideológiája, filozófiája? Ezt érti valaki?"
A legtöbb emberek nincs semmilyen szilárd "háttèrideológiája" , hanem több ideológiai irányzat , kulturális ès vallási gyökerek összhatása határozzák meg politikai elköteleződès irányát ...Mások mèg eddig sem jutnak el, csak sodródnak az árral : amit bemond nekik a köztève ès\ vagy a szociális mèdiában terjengő információs mocsár az irányadó , meg a család , a barátok okosságai...
A rendteremtès oké...ha mondjuk ez azt jelenti , elszámoltatják azokat , akiket mèg soha nem számoltattak el, egy következmèmyek nèlküli országban ....A túlzott tolerancia eddig nem volt problèma ès ezután sem lesz, szerintem ..Èn inkább itt egy intoleráns társadalmat látok, alapvetően , ezért túlságosan tágra engedett tolerancia - küszöbök sincsenek , amit fel kellene emelni ...Az igaz, hogy eltorzult az èrtèkvilag : a burzsoázia 1000 milliárdos lopasa csak keveseket zavar , de ha megjelenik nèhány buzi az utcán , az rögtön általános közfelháborodást vált ki ebben az álszent társadalomban ..Azt ugye tudjuk , hogy a fidesz - keresztènyek makulátlan erkölcsű , családcentrikus emberek...

Bogomil 2020.08.10. 16:46:55
@HaFr: Szerintem a Te saját pártszervezési próbálkozásod is mutatja, hogy mennyire nehéz ügyről van szó. Tévedés, hogy "a feladatok elég világosan érthetők". Világosak lennének egy tisztességes ellenzék feladatai egy parlamentáris demokráciában, ahogy egy diktatúrában is, a hibrid rezsim lényegéhez tartozik, hogy - miközben tudjuk, hogy ez hozzájárul a rezsim legitimálásához - nem szabad lemondani egyetlen olyan eszközről és lehetőségről sem, amelyek hozzájárulhatnak egy békés rezsimdöntés előkészítéséhez. Még Belorussziában is helyes volt így cselekedni. (Persze pontosan - de legalábbis pontosabban - ki kellene mérni, hogy egy-egy ellenzéki lépés inkább legitimál, vagy inkább terjeszti a rendszerkritikát.)
Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.10. 16:54:42
@Reding Roli: Na de ha a legtöbb embernek nincsen háttérideológiája, akkor miért is problémás a Fidesz azon módszere, hogy az Állatfarmnak Állatfarm-szerű, evolúciós jellegű, statisztikailag igazolt propgandaszózatokat adagol, miközben lényegileg azt csinál az alkotmányos keretek között, amit akar? Másrészt én nem az ellenzéki szavazók, hanem az ellenzéki értelmiség háttérideológiájára lennék kíváncsi. Az vajon mi?
Reding Roli 2020.08.10. 17:29:46
@Főnix Oszlár Gazdag: Attól, hogy valamely egyèn nem rendelkezik koherens ideológiai háttèrel, mèg a jóèrzès, az erkölcs ès a ráció vezetheti a helyes válaszok, választások útján..
Az ellenzèki èrtelmisèg egy igen heterogèn halmaz , vannak konzervatív- liberálisok , szociálliberálisok, zöldek de leginkább azok szintèzise , az egyik ideológiából több , a másikból kevesebb...Ma már Orbán sem veszi komolyan az ideológiát , ha a hatalom megőrzèsèhez zöldnek kell lenni, akkor gyorsan zöld lesz...Az ideológiák ritkán belső kèsztetèsek vezèrelte erkölcsi utak , inkább hatalomtechnikai vállalások...
A szabad társadalom jellemzője az ideológia sokszínűsèg, a folytonos útkeresès...Szerintem egy közös koalíciónak sem kell már ideológiai alapon működni, elèg az alapvető cèlok rögzítse ès megvalósításhoz vehető út lefektetèse...

Reding Roli 2020.08.10. 17:46:58
@Bogomil: Annyira nehèz ügy , hogy szinte lehetetlen mindenfèle ellenzèki politika gyakorlása , a totális pènzhiány így hálózatèpítèsi kapacitás ès tömegbefolyásoló mèdia nèlkül...Az ellenzèkinek mondott mèdia vagy teljesen önjáró, alapvetően nem pártèrdekeket elègít ki, vagy már a kormány befolyása alatt áll, implicit...
Ebből a pènzügyi nullából kellene valahogy az ellenzèknek èpítkezni, de arra nincs pènzük, hogy A pontból B pontba eljussanak , mert az ASZ ezt sem engedèlyezi ....Marad nèhany aktívan politizáló parlamenti kèpviselő, akik mozogni tudnak ès az ellenzèki önkormányzatok , de azokat èpp most fosztják meg szinte minden anyagi eszközüktől...A párttámogatásokat is lefelezik...
Lehet hogy sok a közèpszerű ellenzèki politikus , de ebben a keretfeltètel -rendszerben mèg a gèniuszok sem nagyon boldogulnának ....Nem vèletlenül megy mindenhol a politika az utcára ...Az autoriter rendszer felszámolja a plurális demokrácia , a pártok egyenlő versenyèn és váltógazdálkodásán alapuló rendszert, szabad politikai verseny csak illúzióvá válik...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.10. 17:56:10
@Reding Roli: Orbán ideológiája szerintem egyértelmű. A legfontosabb dolog a saját és a csapatának a politikai túlélése, a második legfontosabb dolog a magyarság, mint politikai-gazdasági működési terület (erőforrás) túlélése. A harmadik legfontosabb dolog a politikai hatalommal összeépült nagytőke kiépítése és a nemzetközi nagytőkével való együttműködés. Ezen célok érdekében minden eszköz felhasználható, amennyiben az politikailag előnyös vagy túlélhető. Ez egy nietzscheánus, tekintélyelvű, nagytőkés kapitalista, opportunista nacionalizmus. Ehhez képest mit akar az ellenzék? Egy posztkádári, kaotikus, gyenge, immorális és defektes demokráciát, ahol ismét ő dönt a költségvetési erőforrások felett. Ez meg nem kell a szavazóknak, annak ellenére, hogy a Fidesz sem túl népszerű milliók számára.
Bogomil 2020.08.10. 17:56:51
Pontosan így látom én is -- és ennek ellenére kell próbálkozni...
Bogomil 2020.08.10. 17:57:54
@Bogomil: Az előbbi @Reding Roli:-nak íródott...
Bánegressy 2020.08.10. 18:35:17
@Főnix Oszlár Gazdag:
- hát ez ilyen egyszerű.
és minthogy a ballib oldal szarvashibákat követett el, ő pedig részben ennek köszönhetően kizárólagos eszközkezelő lett ezért játszva abszolválja ezt a 2célkitűzését.(sőt jelen állapotában maga az ellenzék ill.a ballib oldal a hiba. egy system bug. na ez a baj!)
orbá-nak legfeljebb az lehet a baja, hogy mintha a saját jobbszéle is kezdene önálló életre kelni és ideológiailag még annál is tovább szeretne menni, mint orbán és kövér együtt. viszont minthogy túlságosan belemélyedt az ezekkel való bajtársi együttműködésbe, sztem ki kell elégítenie őket.
hamarosan az ország jut válaszút elé.

white999 2020.08.10. 20:39:42
@Reding Roli: Viszont tudja kompenzálni a fideszes önkorikat pénzzel. Azok nem fognak tönkre menni, csak az ellenzékiek. Mondjuk ha valaki szakértő benne megírhatná, hogy az ellenzéki önkoriknak miért nem érdekük nyakló nélkül költeni a pénzt, hiszen ahogy egy állam, úgy egy önkori sem úgy megy tönkre mint egy ember, vagy egy vállalkozás. Az államnak át kellene vállalni szerintem a cehhet, tehát hiába keménykedik a sor végén csak neki kell állni. Ahogy egyébként a fideszes önkorik fingatták a szoci kormányt a végtelen hiányukkal.
white999 2020.08.10. 20:49:40
@Reding Roli: A Fidesszel a felső osztályba tartozók és az értelmesek elégedetlenek inkább pont a demokrácia deficit miatt és nem azért, mert rosszabbul élne. Minél inkább megyünk a műveletlenek butábbak felé annál inkább jelennek meg a fideszes szavazók. Ők nem fognak forradalmat kirobbantani, ez leginkább akkor fordulna elő ha már nem lenne hova hátrálni. A felső, középső rétegnek egy hőzöngést megér de utcai harcokat nem, azért annyira nem rossz a helyzet. Szingapúrban is el lehet viselni a családi diktatúrát és azt hogy egy cigicsikk eldobásáért börtönbe visznek. Inkább mint valahol Ázsiában egy dzsunkában vegetálni.
A nem rossz helyzetre visszaugorva, ennyi pénzből egy cerkóf majom is elvezetné az országot. Amíg az EU tejel addig nem lesz gond és úgy néz ki, hogy tejel. Egy évre befagyasztaná jelenlegi helyzetben a lóvét akkor vége lenne a partynak de ez nem érdeke.

white999 2020.08.10. 21:13:30
@Bogomil: Nem tehetségtelenek (na jó azok is)hanem eszköztelenek. A választóknak a fidesz által uralt játék tetszik. Ha úgy tetszik a fidesz úgy lenne legyőzhető ha fideszebb lenne a fidesznél az ellenzék. Akiknek most ebből van bajuk azoknak pont ez sem kellene.
A nagyon nagy kérdés, az hogy a fidesz tette ilyenné a politikát, vagy csak rezonál a választói akaratra. Szerintem ez utóbbi és ezért elég reménytelen a helyzet. Ha szélsőség liberalizmus lenne a választói akarat akkor Viktor szélsőséges liberális lenne.

Rodney_2 2020.08.10. 21:13:51
@white999: 1990-ben megnéztem Liege városát, térdig jártam a szemétben. Elképesztő volt. Azt mondta flamand ismerősöm (akinél akkor dolgoztam) hogy Liege városa évek óta csődben van, nem működnek a közszolgáltatások, így jártak. Különben is a vallonok lusták, mi flamandok meg szorgalmasak vagyunk (a flamand részen dolgoztam szorgalmasan :))) )
Ezek gondolom akkoriban a közös európai értékek lehettek :)

Rodney_2 2020.08.10. 21:17:50
@Reding Roli: "Az igaz, hogy eltorzult az èrtèkvilag : a burzsoázia 1000 milliárdos lopasa csak keveseket zavar , de ha megjelenik nèhány buzi az utcán, az rögtön általános közfelháborodást vált ki ebben az álszent társadalomban "
Eltorzult az értékvilág valóban. Régebben az 1000 milliárdos lopásért is meg a buzulásért is börtön járt. Ma meg ezeket csak úgy lehet nyilvánosan csinálni, sőt vannak akik szerint a buzulás kifejezetten cool lett :)))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.10. 21:28:09
@Bogomil: nem jól tudod, én pont azt csináltam akkor, amit rajtuk számon kérek most: konkrétan találkoztam Bokrossal és Szigetvárival, hogy kezdjük el kialakítani a lib-polgári centrumot stb. És ők pont úgy reagáltak, ahogy a mostaniak egymás között: másnap felálltak egy színpadra az mszp-vel, amelyik már akkor érzékelhetően sokkal közelebb volt a Fideszhez a kulcsvezetői révén, mint 2010 előtt (a 70:30 idején).
Rodney_2 2020.08.10. 21:35:39
@Reding Roli: "Az elkövetkezendő 2 èv nagy sorskèrdèse az lesz , hogy Orbán belátja- e a konszolidáció kènyszerű szüksègszerűsèget, vagy járja tovább eddigi útját....Ha az utóbbi jön, akkor annak következmènye az lesz, hogy Magyarországon is az utcai harcok ideje fog elkövetkezni, ahogy Szerbiában ,Bulgáriában vagy Fehèroroszországban.."
Azért megnéznék egy foci ultrák - társadalomtudományi kutatók összecsapást a belvárosban :))))
Szerinted ki a rosseb fog utcai harcokat vívni??? Az a rossz hírem, hogy van egy csomó ember (köztük diplomások is) aki alig várja, hogy a zsidó filozófusok és Soros ügynökök erőszakos cselekményeket provokáljanak, hogy végre jól agyonverhessék öket "legitim" körülmények között.
A COVID válságot Magyarország egész jól megússza, nyilván ha valaki teljesen el van hülyülve, akkor nem látja ami az orra előtt van. Jó néhány Nyugati ország gazdasága romokban hever és teljesen elkúrták a COVID elleni harcot, Magyarországon meg alig van fertőzött (mert alig van jelen a vírus ami látszik pl a szennyvizek vizsgálatából is, vagyis nem az az oka hogy keveset tesztelnek). A gazdaság meg éppen áll talpra.
www.portfolio.hu/gazdasag/20200806/latvanyos-v-alakunak-indult-az-ipar-kilabalasa-de-meg-sok-minden-nem-dolt-el-443846?forras=bankarkepzo&utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=bankarkepzo_hirlevel
www.portfolio.hu/gazdasag/20200805/mnb-a-javulo-konjunkturahangulat-v-alaku-kilabalasra-utal-443456?forras=bankarkepzo&utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=bankarkepzo_hirlevel
www.portfolio.hu/gazdasag/20200805/kezd-talpra-allni-a-magyar-kiskereskedelem-a-tavaszi-megrendules-utan-443698?forras=bankarkepzo&utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=bankarkepzo_hirlevel
Kellene valami új terv. Pl az ellenzéki politikusok nekiállhatnának pártot építeni, mint annak idején a "fasiszta" Jobbik csinálta. Persze ez munkás dolog. Meg ahogy HaFr mondja, jó lenne valami eladható narrativa azt meghaladva, hogy most már mi szeretnénk lopni, buziházasság, migráncsolás, ne épüljön semmi mer akkor kevesebb lesz a zöld terület, stb.

Rodney_2 2020.08.10. 21:40:16
@HaFr: A Bokros nem baloldali?? (ez esetben veled már nagykoalíciós tárgyalásokat kellene folytatnia, legalábbis a programot illetően :))) ) Én 2012 körül beszéltem vele utoljára a CEU környékén egy kávézóban, nekem teljesen úgy tünt hogy ott tart mint a Bokros-csomag idején. De nem ez volt a fő téma (akkor már a CEU tanára volt), nem fejtette ki részletesen az aktuális nézeteit.
Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.10. 21:48:41
@Rodney_2: Nekem az NSDAP propgandájában az a furcsa így utólag visszanézve, hogy még 1945-ben is a végső győzelemben hittek. Észre sem vették az 1942-1944 között történteket. Csak meneteltek. Oszt egyszer csak minden rom köröttük és a vezér halott. Nem értették, mi történt. Biztos valami szabadkömcsi összeesküvés volt, benne az agyukban. Vagy pedig nem voltak annyira felsőbbrendűek, mint amennyire képzelték. Oszt amikor vezették őket az indiai meg a fekete és szláv meg tatár katonák, vakarták a szőke hajukat, hogy ez most mi a franc akkor? De 1000 éves birodalom meg végső győzelem meg blabla volt. Tudjuk, ismerjük, láttuk, elmúlt. Ez a történelem.
Rodney_2 2020.08.10. 22:36:22
@Főnix Oszlár Gazdag: Gondolom jó volt a propaganda és akkor még nem volt internet meg semmi. A sokféle katonák azért győzték le őket, mert sokkal többen voltak. Tudod, sok lúd disznót győz. Azért a német hadigépezet elég jól működött amíg nem az egész világ volt ellenük. És ugye részben azért kaptak ki mert elfogyott néhány "supplies" pl hiába volt jól tervezett haditechnikájuk, ha nem volt bele üzemagyag. De ezt most nem érzem annyira relevánsnak a magyar helyzetre.
A problem az, hogy az "ellenzéki gondolkodók" is véleménybuborékban ülnek és egyesek komolyan gondolják kb 10 éve hogy mindjárt össeomlik a gazdaság, kitör az éhséglázadás, Brüsszel beavatkozik és megdönti az 50%-os támogatottságú pártot és majd valamelyik 10% alatti támogatottságú ballib pártot ültetik a húsosfazékhoz a közös európai demokratikus értékek nevében. Szerintem inkább ezek az "urak" hasonlítanak a példádhoz (magyarul teljesen hülyék és félrevezetettek). Nem-e?? :)

Rodney_2 2020.08.10. 22:45:40
@Főnix Oszlár Gazdag: itt van egy baloldali propaganda cikk, csak azért linkelem neked, mert a közepén vannak adatok hogy ment az USA hadi- és egyéb gazdaságának felfutása a hitleráj idején
www.rollingstone.com/politics/political-commentary/covid-19-end-of-american-era-wade-davis-1038206/?fbclid=IwAR0CjFPxQApKAsT2hbr1Rzfo0BT_uR0jMAjd1SuoREpzfJh9sRPPimWFbpk
(a cikkről magáról nem akarok vitatkozni, nyilván kihagy vagy 10 fontos faktort, hogy miért épül le az USA, mert azok nem illeszkednek az agendájába)

Reding Roli 2020.08.10. 23:11:30
@Rodney_2: Azért megnéznék egy foci ultrák - társadalomtudományi kutatók összecsapást a belvárosban :))))
Szerinted ki a rosseb fog utcai harcokat vívni??? Az a rossz hírem, hogy van egy csomó ember (köztük diplomások is) aki alig várja, hogy a zsidó filozófusok és Soros ügynökök erőszakos cselekményeket provokáljanak, hogy végre jól agyonverhessék öket "legitim" körülmények között."
Az ma már nem biztos , hogy annyira egyoldalú küzdelem lenne, mint pár èvvel ezelőtt, amikor mèg csak 60 kilós szemüveges belpesti bölcsèszek voltak az ellenoldalon...Mára sikerült " roma polgárjogi harcosokat" is beintegrálni nèhany tiltakozásba ès èledezik a romboló , anarchista szèlsőbal is , az antifa...Elèg csak rasszizmust kiáltani , ez a kulcsszó ès elindul az őrület...Miközben a règi szèlsőjobb erősfiú gárda mintha öregedett volna ...
Szóval, lehetnek meglepetèsek , egy ilyen összecsapás során ...
Szerencsère nálunk mèg ennyire kièlezett politikai küzdelem nincs , mert sokkal magasabb az èletszínvonal mint Szerbiában , vagy Bulgáriában , Fehèrororszországban....
Ide mindig fog pènz kerülni mert a bajoroknak ès az osztrákoknak kell a biztos hátorszag , itt èl Habsburg György is, nem Ausztriában..Orbánt tolerálják , mert rend van, ès akadályozza a migrációt...
Orbán is elèg óvatos , ravasz politikus , mert nem ment el trumpi irányban és nem bagatellizálta el a járványt , ami politikai èleslátásról tanúskodik, az emberek meg nagyjából szót is fogadtak neki, ami viszonylag kedvező helyzetet teremtett eddig Magyarországon ,ha az extrèm költsègvetèsi hianyt nem számítjuk...
Ha most Orbán helyèben lennèk , megpróbálnèk mèg egyet èsszerűen szigorítani , mert ahol a legkevesebb áldozattal ússzák meg járványt , ott lesz a leggyorsabb a kilábalás ...Ha szerencsèvel elcsípnènk az új trendeket , akkor utolsókból az elsők közzè kerülhetnènk......
Valójában , ha innen nem fordul extrèm rosszra a helyzet , jönnek az EU milliárdok a költsègvetèsi hiányt pótolni ès nem kap új erőre a járvány , akkor Orbánnak nyert ügye van... Most az utcára menni hülyesèg , mert van egy hajó- Magyarország , amely viharban utazik ( covid - válság ) , kint a nyílt tengeren , ilyenkor veszèlyes kapitányt váltani ...Előbb nyugodt vizekre vagy a kikötőbe kell èrni, akkor lehet váltani ...
Olyan nagy elègedetlensèget nem èrzek , inkább generációs mozgásokból fog bekövetkezni a bukás, és nem abból , hogy felcsap egy nagy elègedetlensègi hullám...Orbán egy rendkívüli tehetsègű politikus (ezèrt lehet hogy meg fognak kritizálni:) ) de mindig 2 lèpèssel jár ellenfelei előtt...Már a zöld tèmat is lenyúlta magának , ahogy figyelem mostanában ....
A válságot sem ignorans ökör módon kezelte , mint populista politikus társai , akiknek valószínű a bukásuk fog következni ...
Egyelőre , a láthatáron sincs olyan ellenzèki miniszterelnök- jelölt , aki egy 30 èv politikai gyakorlattal rendelkező miniszterelnököt ki tudna hívni...

abdul hackeem 2020.08.10. 23:19:54
@Rodney_2: Rossz kiadást néztél a pártközpontból.
Vszleg növekedni fog az esetszám.
www.portfolio.hu/gazdasag/20200810/egyre-tobb-a-koronavirus-orokitoanyag-a-magyar-szennyvizben-444302
A profit meg fontosabb, mint a védekezés. Meg a sorosbrüsszelmigráncsbuzik.
Menthetetlen.

Reding Roli 2020.08.10. 23:31:05
@white999: Ez egy közepes èletszínvonalú, etkinailag ès kulturálisan homogén ország ( ha most a "kisebbsèg" problèmat nem számítjuk ) nagy ellenmozgások egyszerűen nincsenek kódolva a rendszerbe, nem feszítik hatalmas ellentmondások, èrdekellentètek ....
A rendszerközeli nagyburzsoázia 1000 milliárdos lenyúlása csak egy szűk réteget zavar, ahogy a kvázi egypárti rezsim átlagembernek szinte èszrevètlen kièpülèse sem igazán zavaró.......A kisember megél valahogy, ez èrdekli : közmunka , külföldi munka, vagy normal munka, vannak lehetősègek ..Nem nagy kilátások , de kicsit jobb mint 20 éve , ennyi a legtöbb embernek elég , ès a viszonylagos stabilitás...A nagyvárosi èrtelmisèg ès a fiatalság elègedetlenebb a rendszerrel...Ebből adódik , hogy a rendszert akkor lehet majd leváltani , ha elég számos lesz hozzá a fiatal generáció.... Vagy ha közben jön egy új megèlhetèsi válság ( ezt az EU nem fogja hagyni szerintem..)

Rodney_2 2020.08.10. 23:35:24
@Reding Roli: Na gratulálok, kb egyetértünk :)
Rodney_2 2020.08.10. 23:36:29
@abdul hackeem: te egy debil vagy, normális ember nem vitatkozik veled csak sajnál vagy leköp :)
abdul hackeem 2020.08.10. 23:41:27
@Rodney_2: Aki folyamatosan, ostobán hazudozik, meg fityeszagitpropot tol, az ne is vitatkozzon velem.
Reding Roli 2020.08.11. 00:07:48
@HaFr: A politikai közössèg èpítèsènek az a feltètle , hogy legyen egy erős kiinduló mag , akik igazán összetartanak, minden körülmènyek között - az sem baj ha az elvi szövetsègen túl baráti bizalom vagy rokoni szálak tartják össze - ha ez lètrejött, akkor keresni kell hozzá egy modern nemzetközi trendet ( pl a zöld) , amit a magyar viszonyokhoz kell igazítani, ami nálunk egy populista programot jelenthet....Ha mindez kèsz, akkor el lehet kezdeni a halózatfejlesztèst a modern marketing eszközök segítsègèvel, amivel el lehet èrni a fiatalokat , akik dinamizálni tudjak a politikai közössèget...
Van egy olyan fèlelmem , hogy egy hídszerű , politikai oldalakon átívelő koalíció nem lenne elèg stabil , azon kívül hogy Orbánt le akarják váltani , nem lenne explicit közös cèl, az egyèni ambíciók , az èrtelmisegi kènyeskedès , összefèrhetelensèg hamar szètzilálna az összefogást ..
Mindenkèppen kellene egy vezető ellenzèki párt és egy fajsúlyos , tekintèlyes miniszterelnök- jelölt...
Orbanèk is összetartó falkaènt funkcionálnak , az egykori kollègiumi szobatársak , piszkos titkokkal , vèd ès dacszövetsègben...A hatalom megtartása mindent felülír....
Az ellenzèki kezdemènyezèseket nagyon halványnak látom...Nem olvasták Schwarzenegger èlettanácsait ,hogy kell megvalósítani a kitűzött cèlokat ...Ezek nem teszik a dolgukat , nem küzdenek , csak próbálkoznak ...

Rodney_2 2020.08.11. 07:36:20
@abdul hackeem: Jól visszavágtál :))) Nyilván mint elmebeteg állat Soros-ügynök annak örülnél ha százával halnának meg naponta a magyar emberek valami járványtól, de erre még kicsit várnod kell.
A betett linkeken meg látszik hogy a Bankárképző hírleveléből vannak, amiket befektetőknek küldenek. Ez nem olyan mint a Soros-hiradó, amit te olvasol, hogy CSAK primiktív propaganda hazugság van benne.
Legyél már előzékeny, menj le szépen a Dunapartra és lődd bele magad :)))

Rodney_2 2020.08.11. 07:38:48
@Reding Roli: Nagyon okos és igaz dolgokat írsz
abdul hackeem 2020.08.11. 07:52:12
Kedves HaFr, mit lehetne az olyan "ellenzékkel" kezdeni, ahol az összefogás elleni manipulált hangfelvételt egy "ellenzéki" EP képviselő jegyzi:
dkp.hu/hirek/5214/hangfelvetel-bizonyitja--hogy-a-godi-momentumos-polgarmester-fideszesre-akarta-cserelni-a-varos-lmp-s-es-dk-s-alpolgarmestereit
És amikor kiderül (kimaradt egy mondat) nemhogy bocsánatot nem kérnek, de le sem veszik azt a honlapjukról.
Idéznék nevezett társaság etikai kódexéből:
Etikai vétség
4. §
Etikai vétségnek minősül:
1.amennyiben a tag tevékenysége az Alapszabályba,vagy a párt testületi határozatába ütközik;
2.amennyiben a tag tevékenysége ellentétes a párt erkölcsi normáival, politikai céljaival, vagy más módon veszélyezteti a párt céljainak megvalósulását, illetve sérti annak jó hírét;
3.amennyiben a párt képviseletében vagy támogatásával megválasztott országgyűlési képviselőként, európai parlamenti képviselőként, polgármesterként, önkormányzati képviselőként, valamint állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál vezető testületi tagként tevékenykedő párttag a jelölése során a párttal írásban kötött politikai megállapodás ellenére a
képviselői tiszteletdíjának, más járandóságának a megállapodásban meghatározott hányadát a párt részére felhívás ellenére nem fizeti meg;
A folytatásban a párt színeiben induló önkormányzati képviselők felfüggesztik párttagságukat. Gratulálok nekik. Csak ne felejtsék el befizetni az apanázst.
Mindeközben a bulvárban a _megválasztott_, majd lemondatott polgármester urat könnyezhetjük:
www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/borkai-zsolt-botrany-ostermelo-interju/pddbqem
Ezt a korrupt díszf@szt nem az ellenzék buktatta meg, nem a választók fordultak ellene.
Továbbra is kapja az olimpikoni havi tiszteletdíját.
Kicsit korrupt, kicsit kurvázott, de a mienk.
Ennyit az erkölcsi normáról.
Tehát van itt egy FiDeSZ Zrt. meg az Ellenzék Zrt., tessék szépen hazamenni, nincs itt semmi látnivaló.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.11. 08:26:16
@abdul hackeem: I say yeah yeah yeah
abdul hackeem 2020.08.11. 10:01:57
@Rodney_2: Ha sorost, meg migráncsot szeretnék, akkor nem itt lennék, hanem az m1-et nézném. Ergo, ha valaki idejön és ugyanazt mantrázza mint az m1, az hülye.
Az senkit nem érdekel, hogy milyen minőségű irományokkal támasztod alá a szaraidat, attól az még hazug szar marad.
Valószínűleg téged egyszer egy nagyobb tehetségű, színesbőrű fiatalember hátulról megcsinált és ez neked a mai napig fájó emlék. Nézd, ez a magánügyed, nekünk sincs semmi közünk hozzá és senkinek sincs a másik nemi identitásához.
További szép kommentelést.