1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.07.24. 14:45 HaFr

A blog mától hirdetés- és NER-mentes

Ribbon of Saint George - Wikipedia

Az index.hu és a blog.hu NER-esítése okán -- megelőzendő, hogy Orbánnak és barátainak termeljek pénzt a felületemen történő hirdetésekből -- addig hirdetésmentesre állítottam a blogot, amíg helyre nem áll a szerkesztőségek viszonylagos függetlensége. A blog így nem kerül be a "blogketrecbe", kisebb lesz a látogatottsága, de aki akar, az ezentúl is megtalál.

Üdv,

HaFr

65 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9516058640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.07.24. 15:03:03

A Blog.hu már régóta az. Termelted a pénzt nekik te is, én is. Te a blog.hu közepéről, egy "picikét" többet, mint én a széléről, de termeltük. Cserébe kaptál tőlük felületet /technikai háttértámogatást a gondolataid terjesztéséhez, és ha jól csináltad, Index/Blog.hu címlapot is sokat. Most még elolvashatóak a gondolataid itt, visszamenőleg is, archíválva.

De vajon meddig marad ez így? Így marad?

Mondom, századszor is:

zordidok.blog.hu/2018/09/21/szereny_javaslat_a_blog_hu_minden_bloggerenek

Főnix Oszlár Gazdag 2020.07.24. 16:16:34

Tovább kell lépni és több energiát kell szánni az ideológia kovácsolására. Ideológia->könnyen terjeszhető érvek->az átlagember védelme->szervezetépítés->forrásfelhalmozás->politikai cselekvés->választási győzelem. A kukta szelepeinek elzárása mindezt éppen hogy nem gátolni fogja, hanem segíteni. Az internet helyett a való életben kezdődik meg a politizálás, ami jó. A másik dolog az, hogy az Index ügye rámutatott az illiberális kapitalizmus alapvető problémájára: a hatalom fenntartása fontosabb, mint a profit. Ennélfogva a rendszer SOHA nem lesz képes kulturális-történelmi okok miatt versenyképes kapitalizmust kialakítani, tehát bukásának végül gazdasági okai lesznek a szokásos pszichológiai kiégésen túlmenően.

lobaszopiatej 2020.07.24. 16:56:56

Semmi gond, megint összefogdosnak pár magyar szakon végzett diákot, akik a gugli fordító outputot magyaroshítják.
Ilyen pöcsöm kis országba nincs elég fizető kereslet, ez van, a magyar piaci reklámbevételnek nincs elég fenntartóereje.
Túl nagy volt nekik a létszám meg az egó (70 újságíró, úristen!), azt hitték lecserélhetetlenek.
Izgulok, hogy a köv felállás legalább független legyen.

Ezt a miniországot meg pont lexarja az EU, még röhögnek is a tobzódásunkon, ahogyan kapjuk innen-onnan a pofonokat.

miért 2020.07.24. 17:09:10

Már a DISQUS sem megy a HVG-n. Dolgozik a diktatúra! Előbb-utóbb reaktiválják az osztrák nyugdíjasokat is.

miért 2020.07.24. 19:07:38

@cvsvrs: csak nem a parlament ablakából leselkedik macskajancsi?

miért 2020.07.24. 19:07:38

@cvsvrs: csak nem a parlament ablakából leselkedik macskajancsi?

ijontichy 2020.07.24. 19:47:33

@cvsvrs: "na baszd meg, vonuljatok fel a gyurcsány házaspárral."
Meddig megy még az oszd meg és uralkodj? Az EP-ben úgy tűnik azért már rázizzentek, hogy a "rendszerváltás emblematikus pártja" logo nem több egy fügefalevélnél, a Kádár-rezsim bolsi szemetjével feltöltött párt előtt. Ügyes trükk volt, but it's over now. A helyzet az, hogy háromésfél gyurcsány nem tudott volna annyi kárt okozni Mo-nak, mint az egyszem vitya (& bolsy band) arról nem is beszélve, hogy a sajátjai is képesek voltak - elég könnyen - leváltani. Gyurcsány szimplán egy rossz politikus, csak van elég pénze (amit vityánál messze legálisabban lopott össze; ti. nem a törvényalkotói és végrehajtó hatalom birtokában), hogy hobbiként űzhesse. És sokkal kevésbé árad belőle az abáltszalonnával vegyes bolsibűz. Ha pisztolyt szorítanának a fejemhez, hogy muszáj egyet kávéznom, tuti a hiperaktív ferivel ülnék le, mert vitya százméteres közelségében leküzdhetetlen telefonálási kényszer fogna el, a nagy fehér telefonkagylóba ;-).
Amúgy ez utóbbiból kiindulva tisztázzunk egy-két dolgot. Mo-on nem(csak) azért nincs ellenzék, mert a régiek elfoglalják a helyet, hanem mert kevés olyan ifjonc van, aki (ellenzéki) politikai pályára lépne, elvégre az évekig tartó pöcegödörben birkózást jelentene, minden parlamenti napon garantált hányással. Sokkal egyszerűbben is eljuthat egy minőségi életszínvonalra. Főképp a Lajtán túl. Az a helyzet, hogy a magyar társadalmi közbeszéd fórumait, '98 ősze óta igazi pöcegödörré változtatta a fidesz. Igen! A fidesz! Mondom lassan, ha valakinek nem lenne világos: A _F_I_D_E_S_Z_ !!! Nem, ebben a kérdésben nincs semmilyen tyúk-tojás dilemma :-)

Btw. Cívis, eljutott már a tudatodig, hogy a szájer Sturmbannführer vezette brüsszeli rohamosztag, most már egyre inkább kopaszmatyi korára hajazó szövegeket fogalmaz meg (amit én örömmel konstatálok)? Szerinted meddig lehet még büntetlenül sértegetni becsületben megőszült konzervpolitikusokat (na jó, ez kicsit oxymoron volt) az EPP-ben, liberális sorosügynököknek titulálva őket, majd azzal védekezni, hogy nem értik a magyar nyelvet? ;-)

ijontichy 2020.07.24. 19:55:41

@ijontichy: Az index címlapon hozza ám az "Orbán: A magyar és a lengyel erők megállították a brüsszeli liberális erőket" szpícset is. Szó szerint. Mikor láttál tisztességgel idézni bármit is a kormánypárti szenny felületeken - mármint nem kormánypárti forrásból?

Ami a tüncizést illeti, az nem nagyon megy ellenzéki oldalról, hisz a trükk épp az, hogy az ország (persze nem orbánék, hanem a mások pénzén) nem élhetetlen. Senki nem lövetné át az ódalát ezért. A kockakő felszedésre, kuka- és TV-székház gyújtogatásra hajlamos lelkületűek 95+ %-a a fidesz rajongótáborában található. Normális polgár ugyanis nem csinál kárt, mert tudja, hogy a cehhet úgyis ö fizeti. A vitya-rajongó csinált, mert úgyse ő fizeti a kárt, ahogy a felelőtlen főnöke se tett egy centet se be a saját zsebéből, az általuk felheccelt tömeg okozta károkért. Hát ennyit erről.

miért 2020.07.24. 21:16:47

@cvsvrs: sok szöveg, csak tiszta propaganda. Az index, a régi origó ezerszer tisztességesebb média volt, mint bármelyik fidesz szennylap, nem is beszélve az mtva-ról.

miért 2020.07.24. 21:19:41

@cvsvrs: pragmatikus néppárt? Mint a nácik 1930-ban. Anno' a népszabadság is megirta a holdra szállást. Gondolom akkor ez a média nagyon tetszett magának vagy szüleinek.

miért 2020.07.24. 21:31:32

@cvsvrs: és a független csoportról annyit, hogy maga szerint biztos komcsi volt Roosevelt és Churchill, hiszen támogatták sztálint a németek ellen.

ijontichy 2020.07.24. 22:04:45

@cvsvrs: "amelyik nem kötődik a régi állampárti nómenklatúrához"
Hé automata havernyó! Nemrég itt sorolta fel valaki a névlistát. A legtöbb "állampárti nómenklatúrához kötődő" név a fideszben és környékén található. Mesélj csak egy picit arról, hogy a tíz év 2/3 mellett miért is nem nyilvános még mindig az ügynöklista? 2010 előtt úgy sikoltozott a fityesz a parlamentben, hogy potyogott a vakolat. :-)

Reding Roli 2020.07.24. 22:08:35

A kialakult patthelyzet csak egy módon lehet már megoldani , hogy az INDEX mint brand megmaradjon , ès ne menjen tönkre ez a több milliárd forint èrtèkű , és magyarok tájèkoztatása szempontjából alapvető portál.
A felmondó újságíróknak át kell venni az iranyítást , azaz : alapítani egy gazdasági társaságot ès ajánlatot tenni a tulajdonosoknak
A vèteli ár biztosítható lenne közadakozásból...

1. Ha a jelenlegi tulajdonosok, Vaszily ( NER- ügynök) ès Bodolai nemet mondanak a vèteli ajánlatra , akkor egyèrtelmű hogy megrendelèsre vègrehajtott mèdia - gyilkosságot követnek el, hiszen ez a brand már új gárdával ès új hitvallással nem fenntartható ..Ha valóban üzletemberek, akkor eladják, mert belátják hogy nincs tovább..

2. Ha ügynök Vaszily ( sajnos ez a valószínűbb) akkor a tènyfeltaró újságírásnak be kell mutatni azt a szisztematikus , megrendelèsre vègrehajtott folyamatot , amely a sajtószabadság eltiprására irányul ...

A kèrdèseim a következők:
- Ha veszteséges szar cèg az Index , mint ahogy állítják , akkor Vaszily miért vette meg az 50%- át mèg az idèn? Vesztesèges cèget nem veszünk!!!
- Hogy függ össze a Pesti Srácokkal közösen tervezett új Tv gründolásának terve , amely a "Pesti TV" lenne , kifejezetten a pestiek agymosását szolgálná...Mindez Mèszaros Lőrinc pènzèből.

Csak nem egy újabb államparti erőszakos mèdiaroham tanúi lehetünk???

A Budapestiek ès a nagyvárosok jelentős rèsze nemet mondott Orbán rezsimjère ès a Csuti irtózatos dühbe gurult, mert retteg , hogy 2022- ben elbukja hatalmát...A KESMA leszerepelt , a 888 - as kripliből is elege lett, akik nem tudtak elèg társadalmi hatást kifejteni , hiszen önmaguk paródiája lettek...
" Túltolták a biciklit" , ahogy itt civis elvtárs ...

ijontichy 2020.07.24. 22:13:46

@cvsvrs: "megszűnt a sajtószabadság magyarországon."
Hé nagyon magyar!
"...nem sokaság hanem
lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat"
Ismerős, nagyon magyar? A bolsevizmusban, legyen bármilyen hibrid, csorbul az elérhető szabadság. A "liberális demokrácia, kapitalizmussal" kombó eddig a legsikeresebb verzió. Innen lehet tovább fejlődni. Tudom, hogy ez neked fáj, de a liberális demokrácia nem akadályozza meg, hogy találj magadnak főnököt, ha neked ez múlhatatlanul szükséges a léthez ;-) De ne légy irigy és örülj neki, hogy nekünk is megadja, amire mi vágyunk. Tudod ez ilyen egyszerű. És ha minden jól megy, akkor eltűnik az "irigykedő, paraszti nép a magyar" vélemény a nyugati köztudatból.

ijontichy 2020.07.24. 22:17:08

@Reding Roli: "Vesztesèges cèget nem veszünk!!!" Veszünk ;-), csak ez nem az a helyzet... :-D
Egyébként +1

Reding Roli 2020.07.24. 22:30:31

A jelenlegi helyzet akkor èthetjük meg , ha visszatekintünk a közelmúlt törtènèseire.
Volt egy választás , 2019- ben ahol Orbán rezsimje komoly vesztesègeket szenvedett : Budapest , Szeged, Miskolc, Pècs ès jelentős megyei városok, amire nem számított ...
A már jelentős kontraszelekcióra alapozott közvèlemènykutatói, intèzetei teljesen fèlrevezettèk: Karácsonyt brutálisan alámèrtek pl..
Ezek a média- hátterfolyamatok:
- a 888 - már csak a nevetsèg tárgya , senki sem olvassa annyira egyoldalú, GFG leváltas előtt van...
- a Pesti Srácok a futottak mèg kategória...
- a KESMA több milliárdos csőd, nem váltotta be a remènyeket...
- közmèdia èvi 90 milliárdos tamogatásból működik, de csak a 70 èven felülieket befolyásolja ès a határon túliakat...
- felvettek huszonèves nagymellű , hosszú combú csajokat youtubernek vagy újsagírónak- hogy a fiatalabb generációkra is hassanak ..

De, hiába minden , megfenekleni látszik a rendszer nyomulása ...A nèpszerűsèg nem nő tovább , ezert inkább csökkenti fog..A fiatalság ès polgárság meg fogja állítani a diktatúrát!
Orbán látja a bajt ès ezért dózerolja le az Indexet ès hozatja lètre a Pesti tv-t...
Röviden ennyi a törtènet....

Larrikin 2020.07.25. 06:51:06

Emlékszik még valaki az Internettóra?

Reding Roli 2020.07.25. 09:13:43

@cvsvrs: gazdasági válságok közepette a piacvezető sajtótermékekeken és kereskedelmi médián (index, rtlklub) keresztül megnyeri a köznépet"

Dehogy nyeri meg! Ha az Index átalakul , èrtsd: origósodik, akkor olvasóközösège átmegy a HVG- hez, vagy a 444- hez, vagy Mècère..Ha beszántják , mint a Nèpszabadagot, akkor újabb világbotrány lesz belőle ( már az van ....) ès itthon csak felerősití a kormány elutasítottságát! Az internetadó is majdnem bukás lett, ennek a botránynak is lesznek mèg nagyobb hullámai ...

Az emberek erre a Brandre kíváncsiak ès kizárólag ebben a formában , ezzel az újságírói -már bizonyított - közössèggel...
Valójában ez a közmèdia az Orbán- rendszerben: azonnali hírek az ország- világ minden hírszegmensèből, a politika mindig csak kis rèsz ebben ès nem is kifejezetten kormányellenes hanem inkább időnkènt kritikus...Megkèrdeztem kormánypárti ismerőseimet, hogy mivel kezdenek reggel , őszintén ,ès bevallották , hogy az Index- el....Esti "tombolónak" jó a 888, vagy a Pesti srácok , de amikor helyzet van ès azonnali magyar vonatkozasú hír kell, csak az Index ....
A látogatottsága is azt mutatja , hogy az emberek etalonkènt tekintik ès referenciakènt hozzá méri magát a többi sajtó..

Moin Moin 2020.07.25. 10:22:08

Csak egy kérdés: miért éppen egy orosz katonai kitüntetés szalagjáva (A Szent György-rendével) kíséred a posztodat?

Esetleg kérhetném helyette a Vaskereszt szalagját - ha már...?

Moin Moin 2020.07.25. 10:56:08

@cvsvrs: Ide figyelj, de háromnapos Fidesz-trollocska: igazából nem érdekel, hogy téged, személyesen miféle szocializációs zavar tett olyanná, hogy kész vagy a NER-rezsimet szolgálni, pl. azzal, hogy e háromnapos léted alatt 117 kommenttel szemetelted már tele a blogszférát. (Nyilván nem ez az egy nicked van, szorgalmas seggfej lehetsz, akárcsak a társaid.)

Nevetni való az a hitvány módszer, amellyel itt előadod a "részben rezsimktitukusat" (pl.: "így magyarország európa szegényháza lesz. különösebb innováció nélkül egy haveri kör lenyúlja a pénzeket") - ezt a módszert az orosz titkosszolgálat fejlesztette ki: kritizálj is, hogy független látszatot kelthess a naivakban és megazvard őket!:) ...Ugyanakkor persze - megbízatásd szerint - belkinkelsz ide egy rezsimtámogató képet, amelyen az ún. "magyar külügyminiszter" épp valami támogatott vállalkozóval pózol. (Egy kérdés: miért éppen a külügyminiszter foglalkozik belföldi vállalatok támogatáséval?)

Szóval, édes kisfiam: neked e blogon semmi keresnivalód. Nincs adekvát véleményed (csak feladatod), az itt véleményt nyilvánítók többségével szemben leszadod annak a népnek a sorsát, amelyből való vagy. Ezért szólok: takarodj innen el!

Moin Moin 2020.07.25. 11:11:10

@halgatassék el a másik fél is: Lennél elég bátor ezt szemtől szembe is elmondani nekem?*:)

*Zu Risiken und Nebenwirkungen fragen Sie den Blogbesizter...

morph on deer 2020.07.25. 11:39:23

@halgatassék el a másik fél is:

Libernyák..? “His Masters Voice “
:)
Látod, nem éltél hiába!
Lihegsz, csaholsz, és már csóválod is? Kapod a jutalomfalatot is ez teljesen biztos, csak várd ki a sorod!
Tudod, nagy a falka...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.25. 11:54:44

@Moin Moin: nahát erre nem gondoltam -- a fekete itt csak a narancs egyik árnyalata

Reding Roli 2020.07.25. 11:59:43

@cvsvrs: . mert ebben az értelemben a ner is forradalom. lázadás a külföldi pénzoligarchák befolyása ellen. soros alapítvány ellen...(...) na de ez vezethet el a konszolidációhoz és a modernizációhoz"

Ugyan már hol lenne ez forradalom ès hogy vezet ez konszolidációhoz? Egyik hozzászólásában azt mondod hogy háború van, ès csak az egyik fèl győzhet, a másikban meg azt állítod , hogy konszolidáció van , sőt most zárul le a rendszerváltás...Melyik belpolitikai haború hozott eddig konszolidációt? Egyik sem , csak újabb háborúkat hozott , de Orbánnak ez az alapvető politikai crèdója: konstans háború a nem lètező ellensègekkel...
Elárulom neked miért nem tud az állampárt tömegbefolyásoló mèdiat èpíteni....Elèg egy kattintás a 888- ra ès magad is megtudod...Van 3 tèma amit folyamatosan a felszínen tartanak: a migránsok, Soros György , ès a liberalosok\EU - mindezt irtózatosan profán stílusban , "vèlemènycikkekbe " fogalmazva , ún. " újságírókkal" ...Ez addig èrdekes, amíg lehet anyázni a komment szekcióban ,egyèbkènt egy idő után marha unalmas a szabott tèmak mantrázása. Már ti sem olvassátok el, ezèrt veritek itt egèsz nap, nem pedig a kripli -mèdiánál...
Ha Tamás Gazsi ír egy cikket vagy Tölgyessy Pèter, vagy Schiffer megszólal, azt várják az emberek , de minimum az èrtelmisèg , abból általában lehet tanulni valamit , egy új nèzőpont, egy eredeti szellemisèg... Ez nem azt jelenti ,hogy egyet kell vele èrteni , vagy hasonló ideológiai platformra kerülni , de mindenki èrzi ,hogy mekkora tudásbeli szakadèk van , a viruló ès ideológiailag szèles területet lefedő , " önjáró" ellenzèki "mèdia ès a Habony- fèle hazugsággyár lózungjai között...

Reding Roli 2020.07.25. 12:28:17

@cvsvrs: A kormányoknak az a dolga , hogy segítsèk a gazdaság működèset , nincs ebben semmi különleges ! Egy kormány termèsztes feladatát látja el, ez nem mondható erènynek, főleg úgy , hogy az u.n. "forintgazdaság" nem èrt el semmilyen kiemelkedő eredményt , csak a magas inflació\gyenge forint makroszám - pörgető hatási miatt tűnik eredmènynek...
Európa szegènyhaza vagyunk ! Arról mesèlj , hogy a Balmaz pèksègben miért vannak minimálbèrre bejelentve az alkalmazottak ?
250 milliót kapnak az államtól , ok, az állam lèpjen közbe ha válság van, ez az alapfeladata ...
Eddig- amíg nem volt válság, úgymond - eddig is csak minimalpènz kerestek a pèkinasok ès olyan jó kedvük volt, hogy nem ritkán beleköptek a fèlbarna kenyèrbe...

A forintgazdasagban , Debrecenben ,több a bèr mint Kassán vagy Kolozsváron???? Jobban èlnek az emberek? Ugyan már! Fejezd be a mesèt !

A tènyek azok , hogy van Budapest gazdasága , ès van nèhany multinacionális autóipari központ , ès ezen kívül szinte semmi ..
Mi van Debrecenben? Elárulom : csak kirakatvaros - munka kevès Budapesthez viszonyítva , hiba voltak beruházások , mèg az sem volt elég az igazi prosperitáshoz .....Van nèhany milliárdos , akik az állam csecsèn gazdagodnak ,ès egy csomó kertsègi nyomorgó - az ellentètek városa ...
A pèkinas is egyre dühösebb, mert a zsebbe kapott 180 nettóból nem tud családot fenntartani , így dühèben inkább beleköp a kovaszba...

Moin Moin 2020.07.25. 13:02:35

@HaFr: Ja: ha megrohadt már!

Ami rohadt, az mind fekete...

ijontichy 2020.07.25. 14:32:17

@HaFr: Fessük zászlainkat narancs-pirosra... ;-)

morpho 2020.07.25. 14:33:22

@cvsvrs: Te mit hazudozol már megint? Vaszily nertársra szignálták ki a feladatot. A többi figura csak bábszínház. Hiába kavarod itt a szart ócska narancskullancs!

Khonsu 2020.07.25. 14:40:56

@cvsvrs:

Most épp a kiegyensúlyozott tájékoztatás az, aminek véget vetnek. Nem tudják elviselni a középen állást, azt ha valaki nem köteleződik el egyik vagy a másik oldal mellett. Az ilyenekkel a rendszer nem tud mit kezdeni, mert csak önmaga ellenpontjához viszonyítva értelmezhető, amúgy üres és értelmetlen. Bármelyik oldalra is áll valaki, azzal közvetetten a másikat is erősíti. Aki nem hajlandó beállni egyik oldalra sem, az elrontja a játékot, az veszélyes, mert függetlenségével a rendszer alapjait ássa alá. Ez volt az index bűne is. Kár értük.

Khonsu 2020.07.25. 14:46:58

@ijontichy:

Vérnarancs, kívül narancs, belül vörös. :)

Khonsu 2020.07.25. 14:54:43

@cvsvrs:

"orbán lényegében békejobbot nyújtott"

Megette a fene az ilyen "békejobbot". A felelős értelmiség azonnal el is vesztené felelős értelmiség jellegét, ha lepaktálna Orbánnal.

Khonsu 2020.07.25. 14:59:27

@cvsvrs:

A fidesz meg a középen állás támogatása... :)

morpho 2020.07.25. 15:12:13

@cvsvrs: Az Index sorsáról végső soron a Fideszben (értsd: a miniszterelnök körüli hatalomgyárban) döntenek, hiszen ma már ott találhatók a tulajdonosok. Ne vergődj tovább.

morpho 2020.07.25. 15:16:22

@cvsvrs: A Népszabadságot meg Pecina záratta be, szigorúan üzleti alapon.
Orbán beszántja a szabad sajtó maradékát is. Maradt 3 független újság Magyarországon. Egyenlőre.

Khonsu 2020.07.25. 15:18:04

@cvsvrs:

Nagyot hibáztak az index beszántásával, majd meglátják. Egyfelől a pluralizmus további szűkítésével ismét gyengítették az ország verseny és életképességét, másfelől pedig felborították közel egymillió ember napi rutinját, ami a hírfogyasztási szokásokat illeti. Az első lassan, de biztosan elpusztítja a rendszert, ez természeti törvényekből következik, matek (és biosz). Minél változatosabb a populáció, annál jobban tud alkalmazkodni, fejlődni.
A második jelentőségét sem szabad lebecsülni. Az ember nem szereti, ha kibillentik a napi rutinjából, frusztrálja, ez pszichológia. Most amikor épp elég aggodalomra okot adó tényező gyűlt össze a világban, COVID-19, gazdasági válság, társadalmi/szociális feszültségek, klímaváltozás, stb., minden apró csepp közelebb vihet a robbanáshoz. Akár egy megszokott napi rutin felborulása is.

Khonsu 2020.07.25. 15:40:46

@cvsvrs:

A fidesznek számtalan lehetősége lett volna egy középutas, konstruktív ellenzék felemelkedésének és a jelenlegi ellenzék helyébe lépésének támogatására, de ennek semmilyen jelét nem adták. Ahány ilyen alulról szerveződő kezdeményezés elindul, mindig inkább a régi ellenzéket támogatták meg burkoltan vele szemben. Ezért én nem hiszem, hogy a fidesznek ilyen céljai lennének. Egy középutas, konstruktív ellenzékkel nem tudnának mit kezdeni, mert a konstruktív vitához érvek kellenek, oda nem elég a propaganda, mert rögtön kiderülne, hogy a király meztelen. A fidesznek az a legkényelmesebb állapot, ha a régi ellenzék nem tűnik el, vagy még akár meg is erősödik, és a politikai megmaradhat a libernyákozás/nácizás szintjén. Mert ha racionális érvekkel kellene megvédeniük azt, amit a NER csinál, szerintem elvéreznének az első körben. Nekik addig jó, amíg nem is kerülhet sor értelmes vitára.

morpho 2020.07.25. 16:07:26

@cvsvrs: Már megint hazudozol! Orbán a Kádár rendszert akarta visszaállítani és lássuk be, már majdnem kész is van a nagy mű. Még a bíróságokat kell egy kicsit megdolgozni és megvagyunk. Az "ellenzéket" ő a Hazafias Népfront szintjén képzeli el, a kutatóintézeteket meg azért kellett kiszervezni, hogy közvetlenül az államtól kapják a pénzt, ne az akadémiától. Így rövid pórázon lehet tartani az innovációs központokat, az akadémia meg ott marad kirakatnak. Ezt a hülye is látja, hiába hazudozol folyamatosan narancskullancs!

morpho 2020.07.25. 16:09:25

@cvsvrs: Kit érdekel a Népszabadság főszerkesztője? Úgy terelsz mint egy kanadai curlingjátékos!

morpho 2020.07.25. 16:41:59

@cvsvrs: "ilyen mértékű rendszerkritika sehol a világban nem megengedett" Ez egyrészt nem igaz, másrészt az említett nyugati vezetők választáson leválthatók, Orbán nem. (Merkel kezdetektől fogva koalícióban kormányoz, számtalan szocdem miniszter elküldte már az anyjába és még mindig miniszter)
Másrészt Magyarországon a legcsekélyebb rendszerkritika miatt is megszüntetnek, bezárnak, kinyírnak.
Murányi előtte nem volt tagja egy pártnak sem. Ha most a fidesz kommunikációs igazgatója lenne, akkor te is fel lennél háborodva, hogy bezárták a népszabiit? Ez kamuérvelés. És igen a Népszabadság az független sajtó volt. Ha egy újság kormánykritikus, az mindjárt ellenzéki? Mi ez a hülyeség? A kesma sajtó meg nem sajtó, hanem propaganda. Orbán nem szereti az olyan sajtót, amelyik olyan kérdéseket tesz fel, amire nem szeretne válaszolni. De a sajtónak ez a dolga. Press...tudod! A pártlapok meg nem bírálják az ellenzéket. A Nápszabadság számtalanszor megtette. De egy valódi újságnak a kormány bírálatával kell foglalkoznia, mert az a dolga. Kormánypárti sajtó nem létezik. van a független sajtó, meg a propaganda. A független sajtó munkatársai meg nem politikusok, bármannyire is szeretné ezt a fidesz narratíva elhinteni!

morpho 2020.07.25. 16:43:50

@cvsvrs: Ja és elegem volt belőle, hogy itt ismételgeted napi 25 órában a kormánypropagandát! Baromira ráérhetsz. Én viszont most elmegyek dolgozni, valamiből élni is kell. További jó fingfűrészelést!

taga20 2020.07.25. 17:15:39

@cvsvrs: nálad kevés retkebb fityeszjobbággyal futottam össze a blogszférában.

döbbenet, amit itt művelsz!
döbbenet, hogy a fityeszmaffiád mit művel!

és azért teheti, mert van 2misi ilyen ork, mint te.

BROÁF!

Bánegressy 2020.07.25. 19:00:32

@morph on deer:
ez a libernyák egyébként nem egy túl eredeti nyelvi lelemény. a régi szép időkben az ő(és hasonszőrűek) neve volt nyomornyák - ebből ered, amíg a csávó(a magáévá tett állam erőszak monopóliumának felhasználásával) gennyesre nem lopta magát.
csak az ellenzők, meg az "ő sajtójuk" már rég nincs abban az állapotban, hogy visszakézből odasuhintsák.
ezek már nem azok a debattőrök.
befele húzott farkinca.

Bánegressy 2020.07.25. 19:17:14

egyébként meg sajnálom, hogy a cvsvrs összes kommentje ki lett irtva. az előzőben volt egy-2, amit még akkor is érdemes továbbgondolni, ha én teljesen másképp gondolom, de csak beleolvasni volt időm, mert ritkén van időm ide.
kénytelen leszek kopipésztelni néha. pazarolni a drága tárolóhelyet :D.
elég lenne csak gyomlálni.

kacsot szult 2020.07.25. 19:24:56

@Moin Moin: Nem vetted észre, ki az a cvsvrs? Nem három nap, hanem minimum 12 év kommentelés van a múltjában, sok néven.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.25. 19:30:35

@Bánegressy: arra nincs kapacitásom... már n+1-szer az értésérw adtam, hogy fogja vissza magát... ha csk harmadennyit kommentelne, benn maradhatna, de hogy maga írja le a kommentszekció karaktereinek felét, az nagyon nyomasztó a többi kommentelőre a véleményltől függetlenül. Ez egyfajta troll módszer, amit visszatérően irtok, nem mindig, de visszatérően.

Bánegressy 2020.07.25. 19:55:29

@HaFr:
nem tehet róla. grafomániás a nyomornyák.
lehet, hogy papírja van róla az orvostól.
talán orvos írta föl neki azt is, hogy ide kommenteljen, mert a libernyákok toleránsak.
'oszt mégsem :D

ijontichy 2020.07.25. 20:32:49

@Bánegressy: @Cívis teljesen professzionálisan teszi a dolgát (ha még nem tűnt volna fel). De inkább cívis, mint a - gondolom egy-egy index címlap nyomán idekeveredett - horda :-/

boborján20 2020.07.25. 21:03:42

@HaFr: ha lehet egy javaslatom!
eszt már néhány bloggazdának leírtam.

ha van egy ilyen nyomorult, akkor ne dobd a kukába, hanem onnantól tiltsd.

azé, hogy aki betéved ide, az lássa, hogy mekkora retek.

Reding Roli 2020.07.25. 21:51:46

@ijontichy: @Bánegressy:
Cívisvárosi vèlemènye az állampárt narratívájának tökèletes lenyomta, így kiváló vitaalap ,amit èrvekkel könnyen lehet cáfolni , egy darabig...Csakhogy ő napi 20 órát itt tud tölteni , mi meg nem...A vège mindig az , vagy rögtön az eleje , hogy az adott tèmával teljesen irreleváns irányba viszi a társalgást, vègül teljesen eltrollkodja a polèmiat ..Mi meg közben felváltva etetjük a trollt, mert szúrják a szemünket az ordító blődsègek...De, ne aggódjatok , vissza fog jönni egy másik nicken..

boborján20 2020.07.25. 22:24:00

@cvsvrs: mé a kérdésed, nerparazita?

boborján20 2020.07.25. 22:27:53

@cvsvrs: fityeszork, te még önérzetes is vagy?

ne basz!:)))

zenével, hogy állsz fitesztálib?! nesze ribanc!:)))

www.youtube.com/watch?v=utcpYkl4L6s&list=RDutcpYkl4L6s&start_radio=1

Khonsu 2020.07.25. 23:41:56

@Reding Roli:

Szerintem vagy azért csinálja, mert mindenképpen el akarja érni, hogy előálljunk valami erősebb dologgal, mint a "fideszvallás". Ebben az esetben pozitív hős, mert a NER legyőzését szándékozik segíteni. Ám az is elképzelhető, hogy annak kiprovokálásával, hogy az erre vonatkozó ötleteket óvatlanul kiírjuk a nyilvánosság elé, épp segíteni szeretné a NER-t (akik gyanítom követik az itteni diskurzust is), hogy felkészülhessen ezekre, még mielőtt "bevetésre kész" állapotba kerülhetnének. Ugyan írta már, hogy csak szerepet játszik, de én még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a NER érdekében vagy épp ellene dolgozik.

Reding Roli 2020.07.26. 01:00:04

@Khonsu: A szerepjátszás mindig valamilyen szemèlyisègzavar , leginkább a nárcizmus következmènye ( ha nem fizetik èrte az embert ( munka ) , de akkor is fennáll a megkattanás veszèlye, ha túl komolyan veszi valaki a felvett szerepèt..)
Az állampárt mèdia ( ès a propagandagèpezet) ott követi el a legnagyobb stratègiai hibát , hogy saját tèziseiket a világról erőszakosan, a komplex folyamatokat profan módon , leegyszerűsítve magyarázva tolják az arcunkba...Vègül ,a folyamatosan mantrázott narratíváik önmaguk paródiájává válnak , mint a 90 èves öregember közellensègnek kikiáltása ès milliárdokból kiplakátolása...
Olyan, mintha IQ 80- hoz lőnèk be a propagandát és ez már erősen kontraproduktív hatású ...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.26. 08:23:35

@Béláim2020: azért, mert a blog felfüggesztésének is az volt a célja, hogy az Indexet fullban átvevő NER-t ne gazdagítsam a reklámjaimmal;később jutott eszembe, hogy ezt elérem úgy is, hogy megváltoztatom a blog reklám policy-jét, amit megtettem

Bánegressy 2020.07.26. 11:40:15

@Reding Roli:
ahogy emlékszem a helyzet címűben a sajtó finanszírozásáról volt 1-2 megjegyzése, ami az ellenzékre - úgyis mint egykori kormányoldalra, és a fidesz-oldalra egyként érvényes.
és ha ezt az egyes pártok gazdálkodásával
és a pártfinanszírozással kapcsolatos összefüggései tükrében megvizsgáljuk +hozzáad politikai vetületek a kezdetektől, akkor máris a jelenben találjuk magunkat.
a nyelvészkedései vsz netto kreténségek, ami azon is látszik, hogy az ilyenek a blődségeiket kizárólag olyan közegben vezetik elő, ahol nem kell komoly megalapozott tudományos cáfolatokra számítani. a népf őiskola nem vállal be akkora kockázatot, hogy a hivatalos tudományos világban előmerészkedne az elméleteivel esetleg odabaszna egy jól felépített kötetet, hogy nesztek itt van, ebbe kössetek bele, ha tudtok. ugyanígy az őstörténet.
de annyiban szintén meggondolandók lennének az ő hitelméletei- és ez már messzebbre vezet, hogyha jól meggondoljuk végül is mindkét oldalon megtalálhatóak azok a tekintélyalapú érvek ahol olykor kifeslik az igazság, a valós megalapozott tudományos érvelés szövete, vagy mint ezeknél, nyomornyákéknál eleve arra van alapozva.
és ezt már nem nekem, nekünk kell jól meggondolni. vagy nem elsősorban. ezek szintén rendszerszintű civilizációs problémák.

polgarz . 2020.07.27. 11:03:13

Kedves HaFr!

Amennyiben szeretnéd, nyugodtan hagyd hirdetésmentesen a blogodat. Viszont pár dolgot megjegyeznék, ha nem bánod (ha igen, moderáld a kommentet):
- Az Indamedia vezetése nem változott az Index felmondásával, továbbra is Ziegler Gábor, és Vaszily Miklós a tulajdonos (március óta), előtte pedig Ziegler Gábor, és Oltyán József volt (akit meg ugye a KDNP-vel hoztak össze).
- A blog.hu-nál is hús-vér emberek dolgoznak, és küzdenek azért, hogy jobbá tegyék a blog.hu-t (disclaimer: köztük én is). Azzal, hogy nem jelennek meg hirdetések blogokon, a mi megélhetésünket veszélyezteted.
- A blog.hu-nál mióta itt dolgozok (6 éve) nem volt semmilyen politikai nyomás, nem kellett blogokat törölnünk azért, mert éppen szidja Orbánt, vagy bárki mást.
- Amint politikai nyomást érzünk, ugyan úgy felállunk mi is, mint az Indexesek.

Üdv,
Polgár Zoltán
vezető fejlesztő
Blog.hu

ijontichy 2020.07.27. 17:21:14

@poszt: @HaFr: Úgy döntöttem, a jövőben igyekszem kevesebbszer bosszantani téged, a @cívis(n) ner-henger megabájtjainak csipkedésével ;-)
Ennek a posztnak néhány kommentjét látva, nem akarom tovább koptatni a mára már amúgyis csak erősen jelképes értelemben igaz Niemöller-idézetet. Szvsz. Mo. a nyugat integráns része, és bárhogy veszkölődik a Putyinc-szoponc-nyalonc-kegyenc-orbánc (& al), ebben nem lesz gubanc ;-). Ami rossz hír, abból a szempontból, hogy kis esély van a ner, '89-es mintájú gazdasági fenntarthatatlanságára. Az ország nem lesz élhetetlen (bár csak igen kisszámú gyevibíró számára Kánaán), és hát a "politikai nyomásgyakorlás" sem úgy műxik, hogy illetékes elvti expressis verbis leszól a J̶á̶s̶z̶a̶i̶ ̶M̶a̶r̶i̶ ̶t̶é̶r̶... Várszínházból. Dehát ki tudja? Az igazán izgalmas, éjszakai vietnámi-papucsos versenyfutások, az esetek többségében szimpla flashmob-bal startolnak ;-) Tschüss!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.27. 21:21:48

@polgarz .: Köszi, hogy írtál... megvárom, amíg kialakul az index.hu új közege, nem adom egyelőre a nevemet és a blogot a legitimálásához, őszintén sajnálva a tisztességes sajtósokat/újságírókat. Ha megbízhatónak érzem a közeget, visszaállítom a reklámokat. (Mondjuk, Vaszily neve nekem nem garancia semmire, finoman szólva.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.07.27. 21:22:16

@ijontichy: nem bosszantasz, de köszi az eddigieket

Billy Hill 2020.07.28. 23:06:27

Napi 5-7 perc Index-olvasás, és sokan sikítva rohantak leszavazni a narancsra...
süti beállítások módosítása