1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.06.04. 13:54 HaFr

Trianon egy fejezet a XVI. sz. eleje óta tartó hanyatlásunkban

Amikor a Tanácsköztársaság a románok kardjába dőlt - 100 éves a ...

 

A Horgász: "sunyi háttértárgyalásokon dőlt el Magyarország sorsa".

A térképen fehérrel a magyar kézen maradt területek 1919 késő nyarán. Valójában a magyar állam -- történelmünk egyik legválságosabb évének (1918 ősze -- 1919 ősze) végére -- gyakorlatilag összeomlott. Az, hogy egyáltalán létezünk ma államként, nem rajtunk múlott, hanem -- ugyanúgy, ahogy a történeti Magyarország kivégzése -- a nagyhatalmi érdekeken. Nem mondanám sunyinak és háttértárgyalásnak, ami a térképen látható.

Magyarország története 1514 óta a folyamatos hanyatlásé nagyon rövid felívelő periódusokkal. A török és a Habsburg-ellenes kétfrontos harc reménytelensége csak 1867-re érlelte meg helyzetünk elég pontos felmérését, de az utána következő ötven év, majd az 1920-at követő huszonöt év nagyon hasonlatos lett az 1990 óta eltelt harminchoz. Viszonylagos függetlenségben sem sikerült a magyar eliteknek hosszútávú, fenntartható stratégiát kialakítani az ország megőrzésére és gyarapítására. Három elég hosszú időszak állt a rendelkezésükre -- és mindegyikben jóval alacsonyabb szinten teljesítettek az optimálisnál. Nem ismerték fel az ország problémáit, a kitörés útjait, a szisztematikus, professzionális nemzeti politika "emeltyűit" (az objektív korlátozó feltételeket beszámítva se), nem alkalmazkodtak és nem újítottak. Gyengék maradtak erkölcseikben, tehetségükben, a nemzet legjobb felfogásához való hűségükben.

Az 1990-es rendszerváltó kormányok -- benne különösen az utóbbi tíz év -- ezen túlmenő, elévülhetetlen bűne, hogy a fejlődésre és a felzárkózásra kínálkozó valaha volt legkedvezőbb időszakot vesztegették el. Míg az ötszáz év legnagyobb részében hitegethettük magunkat azzal, hogy a függetlenség hiánya, a forráshiány, az ellenséges környezet stb. rombolták az országot, kivált az elmúlt harminc évben ez aligha mondható el. Be kell látnunk, erre vagyuk képesek (sok, itt nem felsorolható, a blogon visszatérően elemzett ok miatt).

Így emlékezzünk Trianonra.

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1915740094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.04. 14:05:35

Jó írás. Az ellenzéknek viszont fel kell fognia, hogy a kereszténység nélkül ez az ország sohasem fog morálisan szintet lépni. Nem az egyházakról beszélek, mert azokat lehet korrumpálni. A Bibliát viszont eléggé nehéz korrumpálni. A kereszténységen kívül nincsen más társadalmi intézmény és tradíció, amely a morális reformot végre tudja hajtani. A Biblia progresszív reveláción alapuló értelmezése a baloldal számára is elfogadható, ugyanakkor egy modern, nyugati társadalom kialakulásához vezetne el. Egyebekben kezdem azt hinni, hogy a XVI-XVII. századi iszlám hatása áll a magyar morális válság mögött.

Environmenta 2020.06.04. 15:34:55

@Főnix Oszlár Gazdag: Igazán nem akarok kötözködni, de hogy veszel rá nyolcmillió gyakorlatilag vallástalan magyart arra, hogy holnaptól higgyenek a te istenedben?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.04. 15:46:54

@Environmenta: Szerintem az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy SENKI és SEMMI nem védi meg az emberi jogokat, azaz a gnosztikus fogyasztói társadalom nem képes a fake news kultúra korában érdemben védekezni a morális szétesés és az erre alapított immorális populizmus ellen. A krisztusi hit progresszív értelmezése a szélsőjobboldalhoz képest a tolerancia felvilágosodott szigetének tekinthető. Tehát elsősorban a jogfosztottságtól félő baloldali emberek érdeke az, hogy valamiféle morális korlát kerüljön a soviniszta tömegek köré, mert a náci Németország már megmutatta, hogy ennek a hiánya hova vezet. Istenben nem kell hinni, ez nem lehet egy erőszakos kényszer, hanem a Biblia morális logikáját kellene elfogadni racionális alapon. Racionális érvként azt lehet mondani, hogy Isten=anti-entropikus civilizációs végpont. Ennek elfogadása nélkül viszont nem lehet életszerűen civilizációt felépíteni, mert ha valaki abban sem hisz, hogy a jövő egyre jobb lesz és érdemes dolgozni, küzdeni, fejlődni, akkor az totális nihilhez vezet el.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.04. 17:52:29

@Maxval Balfácán Bircaman: Ez a magyarságról, Trianonról és a kereszténységről vallott alapfilozófiád? Sokkoló politikai fordulat kezdődött. Érdemes odafigyelni.

Bogomil 2020.06.04. 19:37:53

Gratula az ATV-s szereplésedhez (is)!

hearthstonevesztes 2020.06.05. 00:16:55

Az olvasóknak azért megjegyzem, hogy a tisztelt poszter számára a hanyatlásba a reformkor és a dualizmus kora is beletartozik. Ezek figyelembevételével kell az ő mondanivalóját komolyan venni!

rasztaszív 2020.06.05. 02:21:01

@Főnix Oszlár Gazdag: a bibliát már eleve a parazitizmus szándéka szülte,az élősködés alapköve,nem a morálé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.06.05. 06:55:44

@Főnix Oszlár Gazdag: A blog.hu hittérítője. Vicces. vagy csak simán egy troll, aki egy témával cukkolja a többieket.

Galerida 2020.06.05. 07:30:30

Ott hibáztuk el, hogy a tatárokat és a törököket barátságosan kellett volna fogadni, a kulturált, fejlett Nyugat felé kitáblázott tranzitút biztosítása mellett...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.06.05. 08:08:51

@hearthstonevesztes: Az értő olvasás hiánya indokolná, hogy ne pötyögj be semmit.
"Magyarország története 1514 óta a folyamatos hanyatlásé nagyon rövid felívelő periódusokkal. "

Khonsu 2020.06.05. 09:03:49

@Galerida:

Ebben lehet valami. A történelem mintha azt mutatná, hogy a racionális számítás általában jobban kifizetődött, mint a hősködés.

belll 2020.06.05. 09:04:44

@Bogomil: Csatlakozom az ATV- szerelés gratulációjához.

Galerida 2020.06.05. 09:25:01

@Khonsu: Ebben a románok zseniálisak..., még Medgyessy is koccintott velük Budapesten az évfordulón....nekünk meg ilyen vezetők jutottak...

Khonsu 2020.06.05. 09:38:10

@HaFr:

Én is gratulálok. Most néztem meg. :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.05. 09:50:05

@rasztaszív: Igen, Jézus bizonyára parazita szempontból vetette meg a földi javakat, parazita szempontból verte szét a kufárokat és parazita szempontból lett keresztre feszítve. Bravo. Csak kérdezem: nem téveszted össze a vallást a korrumpálódott szervezetrendszerrel?

DrGehaeuse 2020.06.05. 10:37:02

Az 1514-es dátumot nem értem.
Szerintem a hanyatlás már Hunyadi Mátyás sikertelen próbálkozásai után beindult. T.i. Mátyás tudta, hogy a török vész elleni védekezés csak akkor lehet sikeres, ha a Magyar királyi és a Német-Római császári trónon ugyanaz a személy ül és az a személy a magyar érdekeket teljes mértékben figyelembe veszi. Ez Zsigmond idejében szerencsésen megvolt. Mátyás szeretett volna Zsigmond nyomdokain haladva a császári méltóságot is elnyerve fellépni a török ellen. A császárság elnyerése érdekében terjeszkedett észak-nyugat felé, s hódoltatta bécst, Morvaországot és szilézia egy részét.
Törekvése elbukott, mert túl nagy terheket rótt az országra és mert a főurak nem álltak mellette egységesen. Már a magyar Szentkorona visszaszerzésére fordított összeg csődbe vitt volna egy nagyobb királyságot tőlünk nyugatra, aztán ott van még a Fekete Sereg fenntartási költsége.
Másrészt 1514 (Dózsa féle parasztháború) döntő oka a nemesség pénzéhsége és Bakócz Tamás szerintem hibás döntése a keresztes hadjárat előkészítésére. Ez utóbbi a törökkel kötött béke felrúgása volt és Mohács egyik előzménye egyben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.05. 10:40:42

@DrGehaeuse: részletkérdés -- 1514 a paraszti elemek integrációjának lehetőségére tett pontot négyszáz évre

rasztaszív 2020.06.05. 10:59:31

@Főnix Oszlár Gazdag: parazita módon hivatkoztok a Tanításra.
a katolicizmust,és a bibliát 380 és 396 között dolgozta ki a római birodalom apparátusa,az előző kultusz(mithraizmus)sztorijából(innen a horrorsztori és feltámadás),a manicheizmus vallásszervezési elveinek felhasználásával(hierarchikus szervezet,kanonizáció),és a popkultúrában terjedő Tanítás(mint csali,ami a tömegeket vonzza)felhasználásával.
annak az embernek a történetét,akitől a Tanítás származik,valójában alig ismerjük.

DrGehaeuse 2020.06.05. 11:01:51

@HaFr: Megnéztem!
Kár hogy még Egon se értette igazán..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.06.05. 11:09:35

Én pont fordítva látom.

Magyarország története szerintem egy igazi sikertörténet, és ezt különösen a XVI. század óta látni jól, amikor idejött egy hatalmas ázsiai birodalom, hogy megszüntesse, bekebelezze. Ez teljesen sohasem sikerült neki, és bár a szerves fejlődést jó 150-200 évre visszavetette, Magyarország fönnmaradt, és a XVIII. század óta folyamatosan zárkózott a nyugati színvonalhoz.

Volt még egy hasonló hódítás, amely ezt a fejlődést kisiklatta, ez a szovjet birodalomé. Ez a hódoltság is hatalmas (sokszor lappangó és lassan ható) károkat okozott; de Magyarország ezt is túlélte, és most újra független állam, újra a nyugati szövetségi rendszer része, és gazdasági teljesítménye folyamatosan közelít az EU átlagához.

Mi ez, ha nem óriási eredmény?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.06.05. 11:11:31

@DrGehaeuse:

Az Oszmán Birodalom hódításának valószínűleg semmilyen módon nem lehetett volna ellenállni. Nem volt egy súlycsoportban (katonailag) a két ország.

DrGehaeuse 2020.06.05. 11:36:18

@HaFr: Igen! 1514 részletkérdés. Én éppen ezért Mátyás Halálának évétől számítom a magyar pokoljárás kezdetét. 1490.
Pechünkre 1492 után még a hazai aranytermelés jelentőségének leértékelődése is sújtja az országot. Az"olcsó" amerikai véres arany elárasztja európát.

Reding Roli 2020.06.05. 11:47:21

@Csöncsön: Az Oszmán Birodalom lakosságra ès haderőre is kb 5-6x -os volt az 1500- as èvekben , mèg az egyesült európai erők is alig tudtak felvenni velük a harcot, viszont az akció rádiusza a török hadseregnek èppen a Magyar Kiralyságig tartott...Kászim napján , októberben felvonuló seregek a tèl előtt hazatèrtek...
Ha a magyar főnemesek nem hibázzák el , ès nem növelik a jobbágyság ès a mezővarosi polgárság terheit , a szabad költözès megvonásával, a 9\10 kiterjesztèsèvel , akkor lehetett volna egy erős hadsereg ...Dózsa György 40 ezres paraszt- kisnemes hadsereget vezetett, eredeti cèljai szerint a török ellen..
Dózsa nem bízott a törökkel lepaktáló főnemesekben , tisztán látta a cèlt, a fő ellensèget...
A belső társadalmi konfliktusok , az ország belső válsága miatt nem lehetett összerakni egy erős magyar hadsereget , amely feltartja az oszmán hódítást.
A Habsburgok sem nagyon csináltak semmit 150 èvig , csak a státus quo fenntartására törekedtek a törökökkel..
Fráter György , Rákóczi György ll. ès Zrínyi Miklós is megpróbálták egyesíteni az országot , kiverni a törököt de a Habsburgokkal a háttérben nem lehetett..
A Habsburgok elárulták a Magyar Királyságot, amikor vègül kivertèk a törököt 1685 után , a Magyar Királyságból már csak egy habsburg tartományt csináltak , a magyar nemesi földeket elkobozták , a lakosságot kiszipolyoztak , vègül idegen nèpelemekkel telepíttèk be az országot...

DrGehaeuse 2020.06.05. 11:49:21

@Csöncsön: Ez nem igaz! Egy olyan erős hatalom amely egyszerre Európa szinte egészéből és Magyarországból tud mozgósítani erőforrásokat, simán egyensúlyt tarthatott volna a törökkel. A Fuggerek és Mediciek valamint a Velenceiek és a Franciák sem voltak érdekeltek egy ilyen felállásban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.06.05. 11:51:54

@DrGehaeuse:

Az, hogy a magyar király legyen a Német-Római Birodalom uralkodója, teljesen illuzorikus elképzelés volt, bár Mátyás valóban zseniálisan ismerte föl, hogy az Oszmán Birodalom ellen ez az esély az utolsó szalmaszál, amelybe kapaszkodni lehet.

Elképzelhető lett volna a hódítás okozta katasztrófa mérséklése még Mátyás után is, de annak nem volt realitása (pontosabban nem rajtunk múlt), hogy az Oszmán Birodalom ne folytasson sikeres hadjáratot az ország ellen, ha erre elszánja magát.

A kérdés az volt, hogy mennyire tudja Magyarország egy idején hódítás közepette megőrizni identitását. Ebben pedig nem vizsgázott rosszul. A török kiűzése után az ország újra a nyugati eszmeáramlatok bűvkörébe került, és jelentős fejlődésnek indult.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.06.05. 11:59:34

@Reding Roli:

1514 (ezzel nem mondok ki valami rémesen meglepőt) szerintem is katasztrófa volt, és önmagában is visszavetette (volna) az ország fejlődését. Egyetértek abban is, hogy nagy valószínűséggel ütőképesebben ellen tudott volna állni egy egységes nemzet hadsereg a töröknek.

A Habsburgok a felszabadítás után valóban borzalmasan bántak a magyarsággal, de III. Károly már a megegyezést kereste, és Mária Terézia pedig kifejezetten sok olyan intézkedést tett, amely az országot előrébb vitte.

Reding Roli 2020.06.05. 12:06:03

Mi lett volna, ha sikerül Bakócz Tamás küldetèse sikerül, ès megmenekül az ország a török hódoltságtól, erről ír Herczeg Ferenc a Magyar Revíziós Liga elnöke, " Az èlet kapuja " c. 3x Nobel- díjra jelölt regènyèben...
Bosszantó, hogy Magyarország belèpett a Türk tanácsba , hogy a legnagyobb törtènelmi ellensègünkkel - bár itt vannak versenyzők szèp számban- testvèri szövetsègre lèpjünk...
Másik èrthetelen dolog : "a muszka- barátság ...." Vajon mit szólnának ehhez a 30 - as èvek magyar jobboldali politikusai ...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.06.05. 12:27:45

@Reding Roli:

Én ebben nem látok semmi furcsát. A szövetségek és ellenségességek időről időre változnak, alakulnak. a franciák és az angolok hol egymás ellenségei, hol szövetségesei voltak. Temérdek hasonló példa sorolható.

Én támogatom, hogy a lehető legtöbb országgal legyen pozitív a viszonyunk, és a lehető legkevesebbel ellenséges. (Persze az adott szövetségi rendszeren belül, ez azonban, mármint hogy Magyarország a nyugati szövetségi rendszer része, hál' Istennek, nincs fenyegetve.)

hearthstonevesztes 2020.06.05. 12:46:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jó, akkor te valamilyen más történelemről tudsz, de nálam a reformkortól a világháborúig sem volt hanyatlás, onnantól meg legfeljebb stagnálás. Csak ez a tény belerondít a csodálatos hanyatlós elméletbe.

hearthstonevesztes 2020.06.05. 12:51:51

@Reding Roli: Az oroszoktól jön a gáz, anélkül megfagynánk, vagy vehetnénk többért az amerikait. A türkökkel meg együtt éltünk a sztyeppén évezredekig. Miután a nyugat 30 éve próbál megélni a keletiekből, kénytelenek vagyunk más partnereket is keríteni, akikből hasznunk is lehet.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.05. 12:59:26

@hearthstonevesztes: nyilván nem ismered a XX. sz első felének magyar társadalomtudományos irodalmát meg a számokat. Érdemes volna pótolnod. Ugyanígy az utóbbi 15-20 évét.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.05. 13:00:28

@Csöncsön: de fenyegetve van -- Orbán fenyegeti

hearthstonevesztes 2020.06.05. 13:05:34

@HaFr: Szerintem csak máshogyan értelmezzük.

kocsisj 2020.06.05. 13:15:33

@Bánegressy: Kösz ezért a Kós Károlyért, döbbenetes.

belll 2020.06.05. 13:17:54

@rasztaszív: Egy elmélet akkor jó, a tény mozaikokat jól beleillenek. Ez az elmélet szar.
Ebbe az elméletbe ugyanis nem illik bele az a tény, hogy egy kis üldözött szekta hite olyan spirituális erőt képviselt, hogy a Birodalomban elterjedt és nem tudták legyőzni. Ilyet nem tud csinálni semmilyen ideológia/vallás, aminek a lényegét majd 300 évvel később találnak ki.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.05. 13:32:24

@rasztaszív: Hál' istennek súlyosan tévedsz. A tudományos szakértők többsége jelenleg elfogadja azt, hogy Krisztus élő történelmi személy volt. Ezt nem csak a keresztény, hanem a kereszténységgel nem túl barátságos pogány források is megerősítik. A legkorábbi keresztény írásbeli források az iu. I. század második feléből származnak, így vélhetően szemtanúktól származó leírásokról van szó. A Biblián keresztülvonul egy olyan forradalmi logika, amely teljesen kizárja azt, hogy egy bürokraták által írt műről lenne szó. A keresztény dogmák II-III. századi fejlődése szintén jól nyomon követhető, amely az állami manipuláció szerepét egyáltalán nem támasztja alá. Ez egy élő hit volt és nem egy állam által generált vallásról van szó, hanem pont fordítva: a hit asszimilálta a római államot, amely kelletlenül elfogadta azt.

morph on deer 2020.06.05. 14:47:03

@Bánegressy:
Épp ajánlani akartam, meglehetősen tanulságos.

Viszont kiváncsi vagyok, mikor jön rá Kövér, hogy Kós Károly tulajdonképpen egy liberálbolsevik komcsi ügynök volt valójában, és Gyurcsány mellett ő tehet Trianonról...

Vagablonde 2020.06.05. 15:25:23

A reformkorral nem volt semmi baj.
A hibát ott követtük el, amikor
-1919-ben nem takarítottuk el a baloldali elemeket,
-1989-ben nem takarítottuk el a baloldali elemeket,
gyökerestől, bármilyen áron.
Mert ők "úriemberek" akartak maradni.
Megmaradtak ezek a generáción átívelő hálózatok, akiknek lételeme egy gyenge ország, hiszen csak így tudják, kisebbség lévén, kiszolgálni az aktuális megszálló hatalmat.

morph on deer 2020.06.05. 17:18:25

@Vagablonde:
“ -1919-ben nem takarítottuk el a baloldali elemeket”

Na mesélj, milyen volt ‘19-ben?
Nem hagytak akasztani, vagy mi történt veled akkor?
Tényleg kiváncsi vagyok, azért kérdem. A te bő száz éves élettapasztalatod azért adhat némi rálátást, hogyan is történt-, versus történhetett volna ‘19-ben, és ‘89-ben!

Izgatottan várom!

abdul hackeem 2020.06.05. 19:21:48

@Vagablonde: Csak nehogy tíz év múlva jusson eszedbe, hogy miért nem takarítottuk el a mostani hazug, tolvaj bandát.

Vagablonde 2020.06.05. 20:16:19

@morph on deer: olvasgass kommunista élettörténeteket. Rákosi. Farkas. Kádár.
Voltak ugyan börtönben, de... Rákosi: "A szegedi Csillag börtönben kivételesen jó elbánásban részesült, zárkája egész nap nyitva volt, szabadon járkált az írnoki helye és a cella között."
Ennyire lettek "eltkarítva". Olyan... Nagyvonalúan. 45-ben ott folytatták, ahol 19-ben abbahagyták.
89-ben kit számoltattak el?

DrGehaeuse 2020.06.05. 21:30:16

@Vagablonde: Ez az új nicked Unionista?

Rodney_2 2020.06.05. 22:42:28

@DrGehaeuse: @Reding Roli:

Ezt a filmet ismeritek a bécsi csatáról? Csak egy részletet találtam ingyér a Youtube-on de valahogy meg lehet találni az egészet is.
Nekem megvan DVD-n (lengyel) díszkiadásban :)

youtu.be/X8zCv0AHnCs
(a végén a tatárok azért mennek el mert megmondták a Kara Musztafának, hogy a Sobieski fel fog menni a Kahlenbergre, de az kiröhögte és megalázta őket, aztán felment és onnan lőtte szét a törököket)

en.wikipedia.org/wiki/The_Day_of_the_Siege:_September_Eleven_1683

2012-ben csinálták, 2015-16 környékén nagyon népszerű lett. Marco d'Aviano emlékműve ott van Bécsben a Kaisergruft mellett.

morph on deer 2020.06.06. 15:17:18

@Vagablonde:
Nem áll szándékomban azokat olvasgatni, mert egyáltalán nem érdekelnek.

Nyilván nem voltam elég pontos, de én elsősorban a “nem takarítottuk el a baloldali elemeket” - így, a többes szám első személyben tett kijelentésre reagáltam.

Mi az, hogy “takarítottuk”?
Mármint kik nem takarítottak?
És nem utolsó sorban: mégis, hogyan kellett volna takarítani, ha szabad kérdeznem?

Vagablonde 2020.06.06. 20:45:15

@morph on deer: pedig lehet, hogy érdemes lenne tanulmányoznod ezeket az életutakat. Honnan jöttek, kik voltak, mennyit számított nekik az ország, a magyarok. Vagy, ha ez így netán túlságosan nemzetiesen hangzik, akkor mennyire voltak érdekeltek egy egészséges, kiegyensúlyozott, érték alapú társadalom kialakításában. Segítek, semennyire.
Sőt, mindent, és mindenkit irtottak, aki ebben érdekelt lett volna, vagy kicsit is tenni merészelt.
Hogyan kellett volna takarítani? Jobban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.06.09. 18:29:26

Ez most nagyon betalált.

@Csöncsön:
"A kérdés az volt, hogy mennyire tudja Magyarország egy idején hódítás közepette megőrizni identitását. Ebben pedig nem vizsgázott rosszul."
Mint ahogy a görögök, bolgárok, szerbek stb. se.
Ez igazából azért van, mert a törökök csak megszállni és adóztatni akartak, nem pedig asszimilálni. A törököket nem igazán érdekelte, hogy kinek milyen az identitása, vagy vallása, csak fizessen adót.

@Vagablonde:
Ott követtük el a hibát, hogy elfelejtettük kihúzni a fejünket a seggünkből és mindig azzal áltattuk magunkat, hogy a világ Magyarország körül forog. Csak erről a világ nem tudott. És a monarchia nemesi, méltóságos elitje ugyanúgy részese volt ennek, mint a Horthy kor "keresztény-úri" középosztálya, vagy kádári értelmiség.
Persze, nem csak mi követtünk el ilyen dolgokat. A középkori Kína, és Japán ugyanígy járt, el is kenték az arcukat. Nekik sikerült ezen idővel túllépni (Igaz, Kína most próbálja meg visszadugni.), mi még mindig ott tartunk, hogy "egyedülálló magyar sikerekről" beszélünk olyankor is, amikor csupán átlagosan teljesítettünk valamiben.
süti beállítások módosítása