A politika beszéd és cselekvés, a sikeres politika a célszerű, konzekvens beszéd és a célszerű, konzekvens cselekvés célszerű integrációja. Orbán politikája 2006 és 2010 között -- építve az addig kialakított populista stratégiára (a nép fia) és a megszerzett erőforrásokra -- a sikeres politika iskolapéldája volt. A beszéde egyszerű volt és világos ("megszorítás", "hazudozás", "szemkilövetés", "bankárkormány" = Gyurcsány), a cselekvése ehhez volt szabva (a kormányellenes 2006. őszi zavargásokkal szembeni megértés -- most ne firtassuk, hogy volt-e komolyabb szerepe is bennük --, a kormány legitimitásvesztését alátámasztó kordonbontás, hatalmas utcai jelenlét stb.) A politika minden kétséget kizáróan, mindenki számára láthatóan tört a hatalomra egy világos narratívával, négy éven át fokozva a nyomást az egyre bénábbá váló kormányon, amely már jóval a választások előtt vereséget szenvedett (függetlenül a pénzügyi válságtól).

Mit mond Orbán a ma reggeli szokásos agymosásának HVG-beli összefoglalója szerint? A T. ellenzéknek -- már az összefoglaló alapján is -- elég lenne egy hónapon át tanulmányoznia ezt a néhány (mesterien cinikus) sort, hogy tanuljon (nem a cinizmusból, hanem a szintaxisból, az "érvelésből", a hangsúlyokból, a logikából, az évtizeden átívelő és a vírus idejére bejött toposzokból, amelyek a stabilitás látszatát adják a híveknek, továbbá a végcélból, ami minden körülmények között, vírus idején is a hatalom): "az ellenzék kevesli az intézkedéseket, londoni elemzők viszont dícsérik azt. Az ellenzékre reagálva azt mondta, járvány idejéni is a kormányt akarják gyengíteni és kormányra akarnak kerülni, ami szép, de egyelőre egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni. A válságkezelés filozófiájáról azt mondja, ez egy régi vita. A baloldali válságkezelések mindig a megszorításokhoz nyúltak. 2010-ben az Orbán-kormány az ellenkező irányba indult el, ők nem a segélyben, hanem a munkahelyekben gondolkodtak. A fő cél, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni, ezt szolgálják az intézkedések. Ettől az elvtől nem akar eltérni. "

Az értékmentesen értett politikai tehetség (amelynek sajnálatos létét a XX. századnak, a tömegdemokráciának köszönhetjük és először Max Weber írta le) megnyilvánulását látjuk ellenzéken és kormányon is. (Különösen "mesteri", ahogy a naiv, gyenge Karácsonyt áztatja és "teszi ki száradni" nem először és nem utoljára.) Ezzel szemben áll a mai ellenzék, amelynek a mozgástere -- elismerem -- jelentősen szűkebb Orbán 2010 előtti mozgásterénél, de ez az ellenzék már konceptuálisan se érti a teendőit, tehát nem az a baj vele, hogy nincs tere és erőforrása megvalósítani azokat. Az ellenzéki vezetők ugyanis három ember előtt is tudnának célszerűen, konzekvensen beszélni -- ha tudnának beszélni és legalább messziről tisztelnék a politikai beszéd és a narratíva műfaját, amin tehát nem a makogáson és a papírból való okoskodáson való túllépést, hanem a beszéd mint stratégiai műfaj jelentésének felfogását értem. A politikailag értékes cselekvés persze még nehezebb volna (cselekedni mindig jóval nehezebb, a beszéddel integrált cselekvésre pedig emlékeim szerint még nem volt olyan példa, amely az ellenzéki vezetőket dicsérné).

Mind a kettőhöz -- alkalmas beszédhez és cselekvéshez -- kéne pedig a mögöttes lényeg: annak ismerete, hogy kinek báboznak, kik a választóik, ezek hogyan gondolkodnak, az ellenfél és gyöngéinek pontos ismerete, aztán az, hogy milyen vezetési, szervezési és politikai stratégiával lehet közelíteni a célt, és legfőképp pedig, mindenekelőtt, hogy erősen akarják a hatalmat valamilyen okból: küldetéstudat, népboldogítás, Orbán legyőzésének és megszégyenülésének vágya, (remélhetően nem) az ország további kifosztása stb.

Ami van -- az ellenzék reaktivitása, ha éppen hajlandók kikelni az ágyból --, az azt jelenti, hogy aktuális (kormánypárti) beszédekre és cselekvésekre reagálnak teljesen esetlegesen, a reakcióikat nem köti össze semmilyen mélyebben fekvő logika, és akkor még be se fordultunk abba az utcába, amelyik a saját narratívához vezet. Az az utca pedig, amelyik a hatalomhoz vezet, tán meg se épült még számukra. (Na ja, mert nekik kéne építeniük.) Az ellenzéki vezetők még csak azt sem tudják, hogy miért rossz, hiányos, alkalmatlan és az ellenzékiségre nézve kontraproduktív, amit csinálnak. Amit valójában csinálnak, az nem sokkal több és alkalmasabb, mint amit a legendás általános alany, Mari néni tudna csinálni a mikrofonok és a klaviatúra előtt. Beszélnek, beszélnek, beszélnek -- össze-vissza, úgy, ahogy nem kéne. Ehhez képes meg elég sokba kerülnek az adófizetőknek.